Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)

1972-03-19 / 67. szám

Szemes Mari a pódiumon Jól sikerült a Kamaraszín­ház idei, első műsora a sal­gótarjáni József Attila Me­gyei Művelődési Központban: Szemes Mari minden bizony­nyal jó hírverőnek bizonyult, és nem nehéz megjósolni: a péntek esti siker nyomán, a legközelebbi előadói est, ame­lyen Mensáros László mutat­kozik be műsorával, még több nézőt vonz. Pedig Szemes Ma­ri előadóestjét is azért he­lyezték át a klubszobából az üvegcsarnokba, hogy az érdek­lődők elférjenek. Szemes Mari művészete most bontakozik ki igazán: rende­zők és direktorok most ismer­ték föl, hogy a művésznő ké­pességei mennyire sokoldalúak. S a közönség éppen e sokol­dalúság láttán fogadja egyre inkább szívébe. Munkásasz- szonyt, román parasztasszonyt, klasszikus drámai hősnőt, tün­dért és boszorkányt, mártírt és cédát egyformán élményt nyújtóan alakít, sikert arat vígjátékban, bohózatban, tra­gédiában, zenés játékban vagy Szemes Mari előadóestjét szépen egészítette ki Vincze Viktória, a a líra és a próza küldötteként Zeneművészeti Főiskola tehetséges első éves hallgatójának ének- a pódiumon. műsora. Különösen virágéneke tetszett. Lényegében feltalálható az szülésznő' saa?átfamegymagnaa^s Pontossággal rajzolja elénk elévülhetetlen téma, mind az színes 8 ja ja. gy g költők és prózaírók komoly évszázadok sodrában, mind az kepes atmoszférát teremteni a vagy vidám) bigott vagy paj_ emberi életkor változásában. színpadon es ny p- zan goncjolatait. Ez történt az Bizonyára sokan emlékezünk ‘ ÄJtZt üvegcsarnokban is, ahol Ki, vissza némi borzongással a 0 ... a k hogyan szeret? című műsor- Buzatti-novellára, mely talán ter elnémul, s pillanata o be- összeállítását bontotta ki kö- a legkorszerűbb és legmegrá­lül vele együtt lépjük át év­századok és országok határait. Átlényegül, átlényegít és köz­zönsége előtt. A téma önmagában Is sí­ben mégis hideg, mérnöki kert ígérő, hiszen a szerelem Kiváló véradók és véradószervezők kitüntetése Nógrád megyében már ko- Az ünnepi beszédet dr. Pe- moly hagyományai vannak a thő Ede, a Pest megyei vérel- véradómozgalomnak, a nógrá- látó alközpont vezető főorvo- diak mindig az elsők között sa tartotta, jelentkeznek, ha önkéntes A sokszoros véradóknak és véradásról van szó. A véradó- kiváló váradószervezőknek mozgalomban tavaly elért Szoó Béláné, a Vöröskereszt eredmények számadására jöt- megyei titkára nyújtotta át a tek össze tegnap délelőtt Sál- kitüntetéseket és jutalmakat, gótarjánban a megye sokszo- Kiváló Véradó kitüntetés arany ros véradói és véradószervezői fokozatát kapta dr. Halász Já­sz SZMT-székház dísztermé- zsef, Fodor János, Ludányi ben. József, Madlena Mihály és Dr. Halász József, a vérellá- Lavaly Sándor. A Kiváló Vér­tó alközpont vezető főorvosa adó kitüntetés ezüst fokozatát köszöntötte a megjelenteket, tizenegyen, bronz fokozatát és elmondotta, hogy az orvo- harmincegyen nyerték el. Ser­sok életmentő munkája csak leget kapott Cered község és a úgy lehetséges, hogy a vér- Salgótarjáni Kohászati Üze- adók ezrei segítenek benne. Az mek, vándorzászlót Varsány áldozatkész és széles körű ősz- község és a Kányási Bánya- szefogásnak megvannak az tizem. Díszoklevél és plakett eredményei, és a megye ta- kitüntetésben tizenöten, Kivá- valy is országosan a legjob- ló Véradószervező kitüntetés­bak között volt a véradásban, ben heten részesültek. zóbb darabja volt az estnek: a férj beleszerelmesedik egy áramvonalas gépkocsikölte­ménybe, hagyja elmenni von­zó és megértő feleségét, s vé­gül, amikor a kocsi fantaszti­kus körülmények közt tönkre­megy, őt siratja meg hitvese­ként. Kedvesek voltak a Weö- res-gyermekversek és nagyon- nagyon pajzán A két szekér öregasszony című Mikszáth- adoma. Mégis a műsorösszeál­lítás az, amely bírálatot ér­demel: nagy a színvonalkü­lönbség a megválasztott mű­vek között, s már az indító, spekulatív hangvételű Som- lyó-vers sem a legszerencsé­sebb az érdeklődés felkeltésé­re. Említést érdemel továbbá az a sajátos előadói stílus, mely az egyes számok között nem hagy a nézőnek időt a tetszésnyilvánításra és hangu­latváltásra. Viszont rendkívüli művészi adottság, hogy Sze­mes Mari pillanatok alatt ké­pes Buzattiról József Attilá­ra „átkapcsolni”. L. Gy. — Anyagi támogatás. 'Ä Jobbágyi Községi Tanacs és a községi KJSZ-szervezjet együttműködési megállapodá­sa alapján a tanács anyagi támogatásban részesíti a fia­talokat. Most hatezer forintot biztosítottak a KISZ-szerve­zetnek, amiből a többi között magnetofont vásároltak a fia­talok szórakozásához. — ÜJ autóbusz-várakozót létesítenek Karancslapujtőn. Kialakítására 12 ezer forintot fordítanak, átadására a köz­ség központjában a tervek szerint április 4-én kerül sor. A régi várakozót rendibe hoz­zák és Karancsalján a sport­pálya mellett öltöző céljára állítják fel. — Űj út. Buják községben elkezdődött a tanácsi felügye­let alá tartozó utak felújítá­sa. A több mint egymillió fo­rintos költséggel végzett mun­kával a Nógrád megyei Ta>- nács Útkarbantartó Vállalata foglalkozik. — Bauxit. A Bakonyban befejezéshez közeledik apa­iamba III.” elnevezésű bauxit­bánya építése. A bánya, ame­lyet 1966-ban kezdtek el épí­teni, már részlegesen termel és ez évben több mint 300 000 tonna ércet ad a népgazda­ságnak. — Húsvéti bárány. Csong- rád megye juhászataiból megkezdődött a húsvéti bá­rányok exportja. A Gyapjú- és Textiln yersanyag-f orgalmi Vállalat szegedi kirendeltsége eddig ötezer tejesbárányt vá­sárolt fel és küldött a TER- IMPEX külkereskedelmi vál­lalat közvetítésével Olaszor­szágba. — Mérlegzáró közgyűlés. Tegnap tartotta mérlegzáró közgyűlését Salgótarjánban a körzeti alapszervezet tanács­termében a salgótarjáni Ru­házati Szövetkezet. ahol a szövetkezet vezetője az el­múlt évi munkáról és az ez évi tennivalókról tájékoztatta a dolgozókat. Emléktúra Szombaton délután körül­belül 25 fős csoport járta a Salgótarján környéki hegye­ket. A NAÉV Szalvai Mihály alapszervezetének tagjai ren­deztek emléktúrát. A kirándu­lás keretében, felkeresték Zagyvarónát, a Szalvai-em- lékművet, ott virágcsokrot he­lyeztek el, majd a boszor­kánykői emlékművet koszo- rúzták meg, végül a Petőfi- emléktáblát keresték fel, ahol szintén virágcsokrot helyeztek el és részlet hangzott el a költő Salgó című verséből. A kirándulást szalonnasütés zár­ta. 1972. március 19., vasárnap. József napja. A Nap kel: 5.50, nyugszik: 17.55 órakor. A Hold kel: 7.21, nyugszik: 23.48 órakor. * 1972. március 20., hétfő. Hubert napja. A Nap kel: 5.48, nyugszik: 17.56 órakor. A Hold kel: 8.04, nyugszik: — órakor. Gyengül a felmelegedés Várható időjárás ma estig: ke­vés felhő, száraz idő. Mérsékelt, majd élénk, néhány helyen át­menetileg erős keleti, északke­leti szél. A nappali felmelegedés kissé gyengül, de az évszakhoz képest enyhe marad az idő. Vár­ható legmagasabb nappali hőmér­séklet vasárnap: 13—18 fok között. Nem volt ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 11. játékhéten öttalálatos szel­vény nem érkezett. Négy talá­latot 47 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 98 723 fo­rint. Három találata 4258 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 545 forint. A két- találatos szelvények száma 141304 darab, ezekre egyen­ként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek az illeték levonása után értendők. — Ebédhozzájárulás. Száz­ezer forintot fizetnek ki az idén ebédtérítés címén az Ipolymeniti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat dolgo­zóinak. — Erdőtűz. Szombaton 12 óra után néhány perccel er­dőtüzet észleltek Salgótarján­ban az Arany János utca vé­gén. A városi tűzoltóság azon­nal kivonult és megkezdte az oltást. Tavaszi újdonság az indiai szövet Kapható: Salgótarjánban, a PÉCSKÖ ÜZLETHÁZBAN, Balassagyarmaton, a SIRÁLY RUHÁZATI ÁRUHÁZBAN, KÜLÖNBÖZŐ SZÍNEKBEN. A DINESCH márkájú terűén, gyapjúszövet NŐI KOSZTÜMRE, RUHÁRA, FÉRFI NYÁRI ÖLTÖNYRE KIVÁLÓ. Ara: 256 Ft-346 Ft-ig. Nógrád megyei Iparcikk­kiskereskedelmi Vállalat Tüzesetek felelőtlen gondatlanságból Az elmúlt napokban több­ször riasztották a salgótarjá­ni és a balassagyarmati tűz­oltóságot avar- és erdőtűzhöz, de lakóháznál is keletkezett tűzeset. A rendkívül száraz, napos időjárás kedvez az avar- és erdőtüzek gyors ter­jedésének. Legutóbb Drégely- palánk, Salgóbánya, Ságújfa- lu, Kotyháza, Karancsalja.- Pi- liny, Mátraszőllős, Mátrake- resztes községhez tartozó .er­dőterületeken keletkezett tűz. Az erdő- és avartüzek követ­keztében mintegy 30 hektár területen pusztított a tűz, több mint 100 ezer forint kárt okoz­va a közös vagyonban. Vala­mennyi tűzeset keletkezésénél megtalálható az emberi fele­lőtlenség, gondatlanság, a til­tott helyen történő tűzgyújtás és a tűzrendészed szabályok ügyeimen kívül hagyása. Ä tűzoltóság és az erdészet tájékoztatásokkal, felhívások­kal és a megelőző tűzrendé­szed ismeretek széles körű terjesztésével, felügyelettel igyekszik megakadályozni a jelentős kárral járó erdőtüze­ket. A lakosság többsége is­meri és megtartja a tűzrendé­szet! szabályokat. Közismert, hogy az erdőte­rületek telepítése fáradságos munkát és jelentős anyagi rá­fordítást igényel. Az évtizedes munka eredménye gondatlan emberek cselekménye folytán, órák alatt a tűz martalékául eshet. Az illetékes hatóságok az előfordult tűzesetek keletkezé­si okainak felderítésére min­den esetben széles körű vizs­gálatot indítanak, az elköve­tőkkel szemben szigorúan el­járnak. Az elkövetők egyike Kelemen János Ságújfalu, Pe­tőfi út 10. szám alatti la­kos előbb tagadta tettét. A bi­zonyítékok alapján kénytelen volt beismerni a gondatlan tűzokozást, amelynek követ­keztében 8700 forint kár ke­letkezett. 1972. március 13-án, a kora délutáni órákban Csikós Al­bert, Szirák, Malom út 10. szám alatti lakos 4x4 m-es la­kóháza gyulladt ki. A riasztott tűzoltóság és a környező la­kosság a tűz oltását nem vé­gezhette zavartalanul, mert a tulajdonos, az égő lakóházból ki-kirohanva, fejszével igyeke­zett megakadályozni a tűzoltá­si munkát. Csikós Albert vé­gül az épület égő mellékhe­lyiségébe zárkózott, azzal a szándékkal, hogy végez életé­vel. A tűzoltás vezetője látva, hogy emberéletről van szó, ha­tározott intézkedéseket tett az öngyilkosság megakadályozá­sára és Csikóst az égő épület­ből kihozva, biztonságba he­lyezte. Kiderült, hogy a tu­lajdonos és egyben az elköve­tő, családi okok miatt, szándé­kosan gyújtotta fel lakóházát, amellyel 8000 forint kárt oko­zott, végül öngyilkosságra szánta el magát. Kérjük a lakosságot és min­den jószándékú, becsületes ál­lampolgárt, hogy az avar- és erdőtüzek megelőzése érdeké­ben fokozott mértékben tartsa be az alapvető tűzrendészed szabályokat, hogy megvédjük megyénk erdőit a tűz pusztí­tásától. S“ Omágos vásár. Kúsfensa nyén április 11-én rendezik meg az országos vásárt. A vá­sárra vészmentes; helyről, sza­bályszerű jár lattal minden­nemű állat felhajtható. — Képrablás. Az olasz rendőrség Tintoretto egyik nagy értékű festményét — amelyet december 7-én lop­tak él egy múzeumból —, megtalálta a velencei repülő­tér közelében az erdőben. A kép több helyen megsérült. Egyelőre nem közölték, ho­gyan jutottak nyomára a kép­nek. — Terror. A spanyol rend­őrség pénteken 15 személyt bebörtönzött az El Ferrol-i hajógyárnál történt összecsa­pásokkal kapcsolatban. Mint ismeretes, március 10-én a ro­hamrendőrség tüzet nyitott a tüntető munkásokra. kettőt megölt és húszat megsebesí­tett közülük. — Kéjgyilkos. Az amerikai Bridgeportban bíróság elé ál­lították Ben járni Franklin Millert, aki 1967 és 1971 kö­zött öt néger nőt fojtott meg. A kéj gyilkost aki lelkésznek adta ki magát és így telepe­dett Le a környéken, az állami elmegyógyintézetben tartóz­tatták le, ahova ez év február 17-én vitték. Millert már ré­gebben is több ideg- és elme­gyógyintézetben kezelték. Orvosi ügyelet Salgótarjánban A megyeszékhelyen, Salgó­tarjánban, az Úttörők útja 3/a szám alatt, ma reggel 6 órától este 6 óráig dr. Budai Judit, este 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. Rezsabek Mária tart orvosi ügyeletet. Az ügyeletes orvost indo­kolt esetben a Salgótarján, 11—44-es telefonon lehet hív­ni. Gyógyszertári ügyeletet Sal­gótarjánban a Pécskő Üzlet­házban levő gyógyszertár tart. — Sírlelet. Tihanyban, as apátsági templom és a műút között, autóparkírozó építése közben előkerült egy körül­belül 2500 éves sír, amelyben, egy urnát és három tálat ta­láltak. A? urna valószínűleg az egykori óvár egyik főem­berének hamvait tartalmazza. A régészek bíznak abban, hogy az újabb kutatásokkal a temetkezéskor elhantolt ék­szerek is napvilágra kerülnek. Azonnali belépésre kere­sünk 1 fő nehézgépkezelői vizsgával rendelkező sze­mélyt ________ M TZ rakodó gépünkre. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezni lehet: Nm.-i Tanács Útkarbantartó Költségvetési Üzeme, V izsiás-Ű j lakpuszta. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS mindazoknak, akik férjem, édesapánk, Dr. TURAY MARTON fogszakorvos, főorvos teme­tésén megjelentek, virággal, vagy egyébként fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. FELESÉGE ÉS GYERMEKEI Áramszünet \ IIL hő 20-án 8—16 óráig Zabar, Szilaspogony, Tótújfa­lu, Utaspuszta, Zabar tsz és Cered községben helyenként. Hl. hó 21-én és 22-én 8—16 óráig Somoskőújfaluban Rá­kóczi út 92-től a határátkelő- állomásig. III. hó 21., 22., 23., 24-én 8-« 15 óráig Szilaspogonyban he­lyenként. NOGRAd, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u L Telefons 88-94, 82-95 *2-96 22-97 Főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1 Telefon: 10-89 Terjeszti:» Magyar Posta, Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján. Petőfi n. L Felelős vezetői PAPP GYÖRGY igazgató, Index-szám: 25072. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom