Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)
1972-03-19 / 67. szám
Kéozőművészeti életünk JL néhány gondja A Jóasaef-platőlól Pdlfalrnfg Változó utcák, változó emberek A Kritika februári számában tíózsa dyula boncolgatja képművészeti életünk helyzetét. Többi közt szóvá teszi, hogy mennyire túlteng ma a uilettantizmus, hangsúlyozza a látszatkorszerűség elleni küzdelmet, a művelődéspolitika felelősségét, és így tovább. Más lapokban is felszínre került a téma. Gondban vagyunk, s e gondok egy része i\ógrádban is létezik. Nálunk a képzőművészet reprezentáns művészeti ág. (Más lapra tartozhat, hogy ez egész képzőművészeti életünk egyik gyengéje, s olyan alapvető hiányosságokat vet fel, mint az irodalom, a zene háttérben maradása, e művészeti ágak már-már kóros fejletlensége.) Művészeti életünk nem organikus fejlődés eredménye. Ilyen fejlődésről már csak azért sem beszélhetünk, mert hiszen 1945 előtt Nóg- rád megye nem fejlesztette ki művészeti életét, legalábbis olyan mértékben, hogy annak hagyományaira épülve teremthettük volna meg a mai művészeti élet alapjait. Joggal büszkélkedünk például munkásmozgalmi hagyományaikkal — irodalmi, képzőművészeti hagyományunk sokkal kevesebb. Nógrád irodalmának nagyjai például időben annyira távoliak, hogy életművük hatása, ösztönző ereje már csak ezért is sokszoros áttételeken keresztül érvényesülhetne irodalmi életünkben, ha egyáltalán beszélhetnénk számottevő irodalmi életről, s egyedül ebben látnánk a hagyományok továbbélésének lehetőségét. Munkáskulturális hagyományaink pedig, sajnos, jórészt feltáratlanok. Többi közt ebből adódik közművelődésünk kisebb-nagyobb bizonytalansága, tapogatózása, amikor a munkáskultúra fejlesztésének mai teendői jönnek szóba. De maradjunk a képzőművészetnél ! E művészieti ág reprezentáns voltából következik, hogy Nógrádban itt dicsekedhetünk a legtöbb eredménnyel, s a gondok, hiányosságok is nagyobb hangsúlyt kapnak. Jó statisztikákkal rendelkezünk, azonban mégsem vagyunk annyira „mintafalu’’, mint esetenként hihetnénk, a ,,kirakat” itt is néha csaL Mire gondolok? Például arra, hogy kétségkívül élnek közöttünk országos hírű, sőt, a határokon túl is kiállító képzőművészek, a tárlatok látogatottsága számszerűen nagyon szép, és így tovább. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy e művészeti ágban minden rendben v an a közönségkapcsolat körül. A képzőművészet hatása egész megyei szellemi életünkben jóval kisebb mint várhatnánk. Hogy csak egy példát említsek: a kiállításokon nagyjából mindig ugyanazok az arcok tűnnek fel, s bizony kevés közöttük a munkás is. Nem tisztózott továbbá a képzőművészeti szakkörök, a stúdió és az úgynevezett hivatásos művészek közötti viszony sem. E tisztázatlanságból adódik a dilettáns törekvések időníkénti felerősödése, a látszatkorszerűség hajszolása stb. Ezúttal maradjunk ennél a Mint sok esetben az életben máshol is, a tradicionális szakmaiság a képzőművészetben szintén más értelmet kapott korunkban, változott magának a szépnek a fogalma is. Hosszú időn át, szinte az egész európai művészet a görög szépségideálból élt. Azóta a kontinensek közel kerültek egymáshoz, korábban távoli népek művészetét is megismertük, az úgynevezett európai szépségideál egyeduralma tűnőben van. A világ jelenkori tudományos eredmé-' nyei, a társadalmi változások természetszerűen közvetve a képzőművészet eszközrendszerét is módosították, erősödött a redukálásra való törekvés, az ember mind mélyebb megismerésének igénye. (Például a szürrealista törekvések a tudatalatti világot kutatják, és így tovább.) Azt mondjuk, bonyolultabb lett a világ, s e bonyolultság kifejezéséhez a képzőművészetnek is állandóan kutatnia kell azokat az eszközöket, amelyekkel ezt képes kifejezni, s megkeresni benne az ember helyét, szerepét, a progresszivitás jegyében. Mindaddig nincs is tej, amíg e becsületes kutatás a szakma keretein belül történőik. Nincs baj, amíg maga a gondolatiság jelen van a művészetben, s ennek érzelmi kifejezését keresi a művész, változatos eszközökkel. A baj ott kezdődik, amikora kísérletezés öncélúvá válik, nincs gondolatiság, csak faktúra, érdekesség, esetlegesség, rosszabb esetben egyszerűen csak feltűnési viszfketegség. A baj az, amikor a felülethez próbálnak megfelelő gondolatokat, valamiféle önigazolást keresni, s ez a fordított álláspont uralkodik. Ügy értem, hogy akár a grafikában, a piktúrá- ban, de még a szobrászatban is. akár tudatosan, akár vélet- Lenül létrehoz valaki egy kellemes felületet, formát, szövés tónus játékot, vonalritmust, s erre próbál ráfogni például a címmel valamiféle mélyebb gondolatiságot. Ez már dilettantizmus, történjék bár a szövetségen belül, vagy kívül. Mármos napjaink kultúrpolitikája elveiben egyértelmű. Elmondja a maga kívánalmait, -megköveteli a tar- taimiságot, a társadalmi elkötelezettséget, a kor valódi, 'íagy kérdéseire a válaszadást. E kultúrpolitika elsősorban, bár nem kizárólag, az áilami testületeken keresztül érvényesíti, vagy érvényesítheti hatását, vásárol, megbízásokat ad, pályázatokat ír ki; támogat, tűr és tagad. Manapság azonban mintha ez a tematikusság sem lenne „divat". Pedig egy úgynevezett tematikus pályázat is jelenthet igazi erőpróbát. Persze, csak akkor, ha a művészek nem rekednek meg a sablonok sematikus szerepeltetésénél. A lélektanilag nem hiteles „hősök” felvonultatása például nem felel meg az esztétikai követelményeknek, s a közönség érdeklődését sem kötik le. Valamennyi kor művészei vállaltak meghatározott feladatot, s amint látjuk, a művészettörténet igazolja, nem ís oldották meg rosszul őket, koruk nyelvén adták le művészi voksukat. Valahogy úgy érezni manapság, hogy van egy hivatalos kultúrpolitika és adott egy sznob szemléletű művészeti felfogás, ami nem megy tovább a divatnál, rendszerint a Nyugat divatjánál. S bizony, gyakran a zsűriken keresztül, a művészeti kritika hallgatólagos, vagy nem is hallgatólagos segédletével, ez utóbbi kap több helyet. Persze, jól hangsúlyozza Rózsa Gyula, hogy a durva általánosítás nem vezet együk oldalon sem célba. A korszerűséget nem a formai jegyek döntik el, tehát, hogy figurális, vagy nonfigurális-e egy alkotás, hanem az: választ tud-e, és akar-e adni korunk és társadalmunk időszerű kérdéseire? E vonatkozásban a sorokat elsősorban a képzőművészek szövetsége rendezheti, de felelősség hárul a művészeti, kritikára és a kultúrpolitika valamennyi munkására is. Ez utóbbiak főleg a következetesebb gyakorlat kialakításával és m u nkamódszerré tételével segíthetnek. Mostanában divatba jött Salgótarján. Gyakran látogatnak ide küldöttségek, delegációk az ország minden részé- bőL Országos és megyei rangú rendezvények színhelye, gyakran szerepel a televízióban és lapok krónikáiban. Gyakran és szívesen beszélünk új építkezéseinikről, gyönyörű művelődési házunkról, ember- és városalakító terveinkről. A hétköznapokon kevesebb szó esik sajátos gondjainkról. A kolóniákról, a szanálásokról, az óvodahiányról, az elavult piacról, az üzletek zsúfoltságáról. Pedig ez is a mai Salgótarjánhoz tartozik. 1 Kétszázhúszmillió fo- rint. Ennyivel gazdálkodik ebben az esztendőben a Salgótarjáni városi Tanács. Az önállóság és felelősség jegyében ezt kell beosztani, hogy mindenre jusson. Űj építkezésekre, intézmények, óvodák, iskolák és még sok más fenntartására. — Jó dolog az önállóság, ezzel nem is lehet vitatkozni — mondja a tanácselnök, dr. Tóth István. — A baj ott kezdődik, amikor egyesek úgy képzelik, hogy az önállóság jelszavával most már aztán mindent lehet. Szoros összefüggés van a dolog között. A salgótarjáni terveknek, elképzeléseknek összhangban kell lenniük a megyei és országos elgondolásokkal — A gazdálkodás függ a bevételektől is. — Nagy mértékben, ez egy pillanatra sem kétséges. Elsősorban a saját bevételeinkre számíthattunk, ha többet akarunk megvalósítani. Lényegében ez az önálló gazdálkodás. Az üzemektől megkapjuk a városfejlesztési hozzájárulást! ami a nyereség öt százaléka. Érdekünk, hogy szoros és élő kapcsolatot alakítsunk ki a salgótarjáni üzemekkel. A több pénzből jobban gazdálkodhatunk. De megfordíthatnánk; a tanács is mindent elkövet, hogy támogassa ás segítse a maga eszközeivel az üzemeket. Az érdekek mindenképpen közösek. Fekete Nándor pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályvezető veszd át a szót — A munkaerőhelyzetet például befolyásolja, főként ott, ahol sok nő dolgozik, hogyan tudják elhelyezni a munkások gyermekeiket óvodában. Az üzem saját erejéből nem tudja megoldani ezt a kérdést, de a városnak sincs rá elég pénze. Mit lehet tenni? Közösen építeni óvodát. Erre már van példa Salgótarjánban. Az öblösüveggyárral megkötötték a szerződést. A tanács panel-óvodát épít a gyár közelében. Ez körülbelül egymillióba kerül. A fenntartását berendezését a tgnács vállalja, az óvónőket, dajkákat pedig a vállalat fizeti saját pénzéből. Már érdeklődik a síküveggyár is. Ök a fenntartáshoz is hozzájárulnának. Növekedik az óvodai férőhelyek száma, jó helyen vannak a gyerekek, a szülők pedig nyűgöd tatban dolgoznak. O Ha építkezésekről. “• üzemtelepítésrőt városrekonstrukcióról esik szó. azonnal előtérbe kerül a lakás. Amiből mindig kévés van, bármennyit ad át az építőipar. Sokan várnak új otthonra. akik mielőbb költözni szeretnének , A negyedik ötéves tervben háromezer lakás épül Salgótarjánban. Ebben az esztendőben haitszázat adnak át. De keveset tudnak szétosztani a várakozók között, mert a lakások nem kis részét „elviszi” a szanálás. Mondhatnánk úgy is., ez tipikusan salgótarjáni gond. Ahhoz, hogy építeni tudjunk — márpedig kell a vásárcsarnok, az új út, üzlet. autóbusz-pályaudvar és még sok minden más — először bontani kell Senki előtt nem lehet kétséges, hogy Salgótarján egyetlen főútvonala mellé mielőbb meg kell építeni a párhuzamos útszakaszt. De ahhoz, hogy ez megvalósuljon, mintegy száz lakást kell lebontani. És természetesen az ott lakóknak újat adni. A bontásoknak van azért előnyük is — magyarázza a tanácselnök. Ezek a házak régiek, elavultak, megértek a csákányra. Az itt élők minden esetben korszerűbb, jobb lakásba költöznek. Vannak más gondjaink is. Aki járt már Üjaknán, a Bajcsy-Zsi- linszky úti kolóniában vagy Inászán, az tudja milyen körülmények között laknak ott a családok. Az idén ezek egy részét is eltüntetjük. Olyan magabiztos embernek kellene lennie mindenkinek, mint Varga István Kazinak. Ö azt is tudja, hogy ősszel mennyi burgonyát fognak betakarítani. Legalábbis ezt mondja. Próbálgatom, hogy megzavarjam. Mivel lehet egy földművelő embernek a nyugalmát felkavarni, ha nem az időjárással. Mondom neki: — És ha szárazság lesz? Mire ő piros képét neki fordítja a tavaszi ragyogásnak, kivillantja apró fogait és jót derül. — Rajtunk nem fog ki. Meg is magyarázza, miért nem. Vörös sikér a földjük. Őrzi a nedvességet. Ősszel jó mélyen szántottak, nem sajnálták a műtrágyát sem. Hiába, ezernyi fortélya van minden mesterségnek. Kazi pedig ehhez a mesterséghez nagyon ért. Gyerekkorától a földdel dolgozik. Azt mondja: mire dühöngeni kezd a kánikula, nekik a burgonya tulajdonképpen már be is érett. Hát ezért olyan magabiztos Varga István Kazi, a nógrádmar- cali közös gazdaság növénytermesztési brigádvezetője. No azért a múlt héten, amikor az az emlékezetes hideghullám betört a marcali völgybe, kikezdte Kazi idegeit is. Ez érthető. Ök vetőmagnak termesztenek burgonyát. Az új majorban másfél millió forint értékű ilyen vetőmagburgonya volt felhalmozva. Amikor az idő felengedett, Kazi felszedette az egészet és zsákba rakatta. Készültek, hogy megnézetik Mokkái Ivánnal, o vetőmagfelügyelővel, aztán vigyék. Vásároltak tőlük a berceliek. Ceglédre három vagonnal küldenek. Tőlük vett egy vagonnal az Agrártudományi Egyetem. Szóval a marcali vetőburgonya az egész országban ismert jó hírnevéről. Zsákokba szedték és csak mutatónak hintettek rá néhány villa szalmát. Szombaton este Kazinak már gyanús volt az idő. Ki-ki ment az udvarra, beleszagolt a levegőbe és rosszat sejtve nyugtalankodott. Rettentő nagy értékről volt szó. Vasárnap hajnalban aztán elkövetkezett amitől félt. Mínusz tízre zuhant a hőmérséklet. A seregnél sem tudnak különb riadót fújni, mint fújt Kazi. Az elnököt ébresztette elsőnek. Csoda jó egyetértésben él ez a két ember. Falubeliek, összekapnak, vitatkoznak. de amikor dolgozni kell, akkor dolgoznak. Kazi nagyon tiszteli az elnököt, Ubrankovics Istvánt. Most is egyenesen hozzá szaladt. A lakásépítés és lakáselosz^ tás nem könnyű dolog. És nemcsaik a tanács gondja-ba- ja. Felismerték- ezt a vállalatok is. A kohászati üzemek például tizennyolcmilliót ad a tanácsnak 1975-ig. Ezért százötven lakást kap. A Ma- linovszkij úton ebben, az esztendőben még júniusban átadják az első negyvenhárom házgyári lakást. A gyár nyilván kipróbált, régi dolgozóinak juttatja. Jelentkeznek az újonnan települt üzemek is. Több lehetőség közül választhatnak és mindegyik közös gondokat old meg. A gyár lakást ad és letelepíti a szakgárdáját, a városi tanácson pedig kevesebb lesz a lakásigénylő. — Egy valamit még szükségesnek látok elmondani. Az üzemeknek módjuk van bizonyos összegű kölcsönökkel támogatni dolgozóik lakásvásárlását. Amihez hozzászámítják természetesen a saját megtakarítást is. Ezeket a kérvényeket a tanács elsősorban munkások esetében mindenkor támogatja — mondja a tanácselnök. Sokféle gond, sajátságos problémák. Az élet pedig nem áll meg Salgótarjánban sem. Az idén adják át a főiskola ideiglenes épületét, csatornáznak, vizet vezetnek, folytatják a garzonház, lakberendezési áruház; sportcsarnok építését. Mindazt, amivel nap mint nap találkozunk az utcákon. Csatai Erzsébet- Pista, itt a fagy mit tegyünk? Kazi éppen úgy tudta, mint az elnök, hogy mit kell ilyenkor tenni. Szokásból . kérdezte. Ubrankovics rohant az egyik utcán, a másikon Kazi és szólították az embereket, menjenek takarni a vetőmagot, amíg nem késő. Azt kellett volna látnia mindenkinek, hogyan rohantak megvédeni közös értéküket a marcaliak. A főagronómus a szomszéd faluban lakik, de mintha megérezte- volna a veszélyt, rohant ő is Nógrádmarcalra. Száraz trágyát, szalmát, amennyi csak volt a közelben, mind a krumplira rakták. Kemény hideg volt akkor reggel, de ők kimelegedtek a munkában. Szótlanul küzdöttek, versenyt futva az idővel. Amikor á napokban találkoztunk, Kazi már derült a nagy ijedtségen. Oka van erre is, mert az idő nagyon megváltozott. Annyi gondot okozott a hideg nekik, hogy most a takarót le kell szedniük. Ugyanis az ügyfél már ott van, fémzárol, rakják a vetőmagot a kocsira, viszik oda, ahol szükség van rá. A sajátjukat csíráztatják, rövidesen ültetik. A tervükben az szerepel, hogy másfél millió forintot az idén is meg kell keresniük a burgonyából. Kazi azt mondta erre: — Ennek így kell lennie. Tulajdonképpen elkészítették már az idei tervüket, csak még nem szentesítették a közgyűlésen. Kazi azt mondja, hogy a tagokkal is megbeszélte már. Tudják, málnából egymillió, fe- keteribizliből félmillió, gabonából ugyancsak egymillió forintot kell a közös kasszába betenniük, Ubrankovics. azt mondta — lévén, hogy Kazi erről nyilatkozni már nem akart —, hogy az állattenyésztésnek viszont kétmillió forintot kell ebben az évben megkeresnie. Természetesen a munka megindult. Kint, a határban a gépek dolgoznak, bent, a majorban pedig az asszonyok, vagy negyvenen. Ezek az asszonyok Kazi legfőbb munkatársai. Szeretik Kazit, mert magabiztos, jókedvű és fáradhatatlan. Ez kell ahhoz; hogy zökkenőmentesen menjen o munka. Ennyit akartam csupán elmondani a nógrádmarcaliakrói és Varga István Kaziról, erről a jó barátról és lelkiismeretes termelőszövetkezeti tagról. Salgótarján, új városközpont Tóth Elemér Köszönfjük az újítót Levelet küldtek szerkesztőségünkbe a salgótarjáni tűzhelygyár dolgozói. Arra kérték a szerkesztőséget, hogy köszöntsük nevükben az üzem egyik legeredményesebb újítóját, Mártonka Ferencet. Kérésüknek szívesen teszünk eleget. Nemcsak azért id&ze- rű az elismerés, mert Márkájához! Hálókocsi a Az ember nem mindennap találkozik ilyen különleges hálóhellyel. Szombat, reggel nyolc óra, utca a piac mellett, a sorompón túl. A tavaszi nap bőkezűen ontja sugarait a házakra, a járókelőkre és a piaci sátrakra. Lovas kocsi áll az utcán, azt hiszem, jó magyaros kifejezéssel, stráfkocsinak hívják? Párna és dunyha a kocsin, t.j, brrvn, emberke alatta. tonka Ferenc milliós vállalati hasznot nyújtó újítása jutott hosszabb idő után révbe, hanem azért is, mert olyan dolgozóról van szó, aki kitartásával és szorgalmával rászolgált az elismerésre. Gratulálunk az újításhoz, s további sok sikert kívánunk a munpiac mellett csak az orra látszik ki a pettyes dunyha alól. Elhúz mellette a hetes busz, rádudál, a szunyókáló bosszúsan fölemeli a fejét, aztán visszaejti a párnára. Teljesen jogos a felháborodása. Miért nem hagyják a város közepén, fényes nappal, egy lovas kocsin nyugodtan aludni? Miért zavarják köreit? Hát, szabad ezt csinálni? Bobál Gyula NÓGRÁD — 1972. március 19., vasárnap 5 Marcali virradat
