Nógrád. 1972. február (28. évfolyam. 26-50. szám)
1972-02-12 / 36. szám
ismét si&iiSsraléptek Egyházasgergén tC*er forinttal uagtobb álfa^jővedeleni Mértéktartó, de a szövetkezet egész évi munkáját részleteiben is elemző beszámoló hangzott el Egyházasgergén, a termelőszövetkezet zárszámadásán. A tagok ahogy hallgatták Gordos Rezső elnök beszámolóját, megelégedéssel nyugtázhatták, tavaly csakúgy, mint az előző években, újabb nagy lépést tett a közös gazdaság a fejlődés útján. A tagok munkához való viszonya sokat javult. A fiatalokhoz mégis intőén szólt a beszámoló. Káros az olyan szemlélet, hogy egyesek önmaguknak állítanak mércét a munkában, ugyanakkor a követelményeket m'agasra szabják. Az idősebbek — ők vannak túlsúlyban, az átlagéletkor 56 év — szorgalmasan dolgoztak egész évben és ez sok gondon átsegítette a nem a legjobb körülmények között gazdálkodó közösséget. Különösen dicsérte a szövetkezetben dolgozó nők munkáját Ez az elismerés egyébként a vita során is többször hangot kapott. Érthető is ez, hiszen az egyházasgergei tsz-ben a nők vannak többségben. A középszintű vezetéssel viszont nem ilyen elégedettek Egyházasgergén. Határozottabb irányítást és fokozottabb ellenőrzést várnak tőle. Erről egyébként az ellenőrző bizottság beszámolójában is szó esett, amikor az őszi mélyszántás minőségét, a szarvasmarha-tenyésztés hiányosságát bírálták. A szövetkezet gazdálkodását a következő néhány adat igen jól szemlélteti: a növénytermesztésben 74 százalékos lcölit- eégszinfet értek el és az átJavítják a növényvédelmi szolgálatot Növényvédelmi tanácskozás volt tegnap Salgótarjánban, amelyet az Agrártudományi Egyesület Nógrád, Pest megyei és fővárosi szervezete, a CHINOIN gyár és az AGROlagtermés kevés kivételtől eltekintve mindenütt jóval meghaladta a tervezettet. Igaz, a szántóterület egyhatodán szerves tárgyázáet végeztek és kettőezer-hétszázkileneven mázsa vegyes műtrágyát is felhasználtak. Sikeresen alkalmazták korábbinál nagyobb területen a vegyszeres gyomirtást. Az erdőgazdálkodás is jelentős. Az elmúlt évben 2288 köbméter fát termeltek ki. Nagyarányú erdőművelési munkát végeztek, és az erdő- gazdálkodás 81 százalékos költségszintje sem rpssz, az árbevételi tervet mégsem tudták egészében teljesíteni. Nagy az eladatlan készlet. A jövőben a kitermelés minőségi összetételét is javítani akarják, hogy az erdőgazdálkodást még hatékonyabbá, gazdaságosabbá tehessék. Az áiattenyésztes helyzete nem kielégítő — állapította meg a közgyűlési beszámoló. A szarvasmarha-állomány csökkent, a juhállomány pedig stagnál, holott a korábbi elképzelésekben fejlesztés szerepelt. Két évvel ezelőtt a sertéstenyésztést abbahagyták. Az okokat elemezve, megállapították: a szakvezetőktől szakszerűbb irányítást, hatékonyabb ellenőrzést, az állat- tenyésztésben dolgozóktól pedig nagyobb gondosságot, lelkiismeretesebb munkát vár a jövőben a tagság. Az állattenyésztést számszerűleg csak így lehet növelni, tekintettel arra, hogy a feltételek adottak ehhez. Szopósboriak felvásárlásával már meg is kezdték az állomány felfejlesztését. Marhahizlalással is foglalkoznak és a tervezettnél tavaly is nagyobb árbevételük lett belőle. Az egyházasgergei szövetkezet is tagja a Mfckei sertéstársulásnak. Több mint kétmillió forinttal járultak hozzá a 21 milliós közös beruházáshoz, és ha most még nem is, de a későbbiekben bizonyára jövedelmező lesz ez a vállalkozás. A december végi mérleg szerint ebben a társulásban már 188 anyakoca, 20 előhasi koca, 8 tenyészkan, 541 szopósmalac és 977 hízósertés volt. Sajnos, az Adatforgalmi Vállalatnál az átvétel általában késik, ami ebben a szövetkezetben, a közös vállalkozásban és ahogy a tagok elmondták, még a háztáji állattartásban is káros, hátrányos helyzetet teremtett. Mindent egybevetve a közös gazdaság tavalyi árbevétele csaknem egymillió forinttal volt nagyobb az eredetileg tervezettnél, ugyanakkor a kiadások összege csaknem félmillióval volt nagyobb. Beruházásra saját erőből 380 000 forinttal fordítottak többet. A termelőszövetkezet összvagyona ma már megközelíti a 12 millió forintot és egy év alatt 1 849 000 forinttal gyarapodott. A tavalyi eredmények alapján 2 729 000 forint a felosztható jövedelem. A tavalyinál mérsékeltebb arányban. 30 százalékot fordítanak fejlesztésre. Az országos átlagot így is meghaladó ez. A jövedelem 70 százaiéira részesedésként felosztásra került. Mit jelent ez? Az év közben kifizetett 80 százalékos bérekre most még 30 százalékot kap a tagság. Az egy dolgozóra jutó jövedelem csaknem ezer forinttal haladja meg az előző évit. Év közben 17 600 forint prémiumot fizettek kd, most pedig a közgyűlés 53 ezer forint prémium kifizetését szavazta meg, amiből a végzett munka arányában harmincán részesülnek. Ismét előbbre léptek Egyházasgergén. A tagság elégedetten vette tudomásul a vezetőség beszámolóját és egyhangúlag szavazott. Korábban — ahogy mondták — sóikkal viharosabbak voltak itt a közgyűlések. A beszámolóban elhangzottak a valóságot tükrözték, még akkor is, ha egyeseket bírálat ért. A tagság jól érzékelte ezt és a fehér asztalnál kialakult beszélgetések már inkább a jövőről szóltak. Arról, hogy az idén még jobban is lehet. Céltudatosabban, nagyobb összefogással, és akkor a fejlődés felfelé ívelő vonala nem törik meg a jövőben sem. Bodó János SZERZŐD az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága, a Nógrád megyei Tanács és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem együttműködéséről Az MSZMP X. kongresszusának határozatai, a IV. 5 éves tervi célkitűzések megvalósítása érdekében az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága, a Nógrád megyei Tanács, valamint a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ama törekvéstői vezéreltetve, hogy a közgazdaságtudomány eredményei közvetlenül szolgálják a ggzdaságpolitikai célkitűzések megvalósítását, elősegítsék a megye területén a gazdaságpolitika hatékonyabb realizálását, ugyanakkor ennek gyakorlati tapasztalatai feltáruljanak az oktotó- és kutatómunka számára: szocialista együttműködési szerződést kötnek. A szerződés célja, hogy kialakítsa a szerződő felek közötti kapcsolatokat olyan tervszerű együttműködés alapján, amely egyrészt a társadalompolitikai és gazdasági döntések tudományos megalapozottságát, másrészt a közgazdaságtudomány fejlődését, a tudomány, az oktatás és a gyakorlat egységét szolgálja. A szerződő felek ezért az alábbiakban állapodnak meg: I Az Egyetem megvizsgálja annak lehe- • tőségét, hogy az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács által javasolt, a megye gazdasági fejlődését hosszabb távon meghatározó közgazdasági feladatok gyakorlati megvalósítását elősegítő kutatások, elemzések hogyan kaphatnak helyet a tanszékek munkaprogramjában. Különös tekintettel: — Nógrád megye távlati tervének kidolgozására ; — a mezőgazdasági szerkezet átalakítására; — a területfejlesztési tervek kialakítására. 2 Az Egyetem konzultációk révén és * szakvélemények adásával is segíti a megye vezető testületéit a IV, ötéves terv folyamán jelentkező főbb gazdaságpolitikai intézkedések, döntések kidolgozásában. Az Egyetem segítséget nyújt az MSZMP Nógrád megyei Bizottság Oktatási Igazgatóságának és a Számviteli Főiskola salgótarjáni tagozatának célkitűzéseik eredményes megvalósításához. A szerződő felek rendszeresen megvizsgárják az együtt3. működés, a segítségnyújtás konkrét formáit és lehetőségeit. Az Egyetem segítséget nyújt a megye számára szervezett továbbképző tanfolyamok (gazdaság-matematikai, közgazdasági stb.) megrendezéséhez, segíti a jelentkező igények figyelembevételével a közgazdasági szakemberképzést, -utánpótlást. 4 Az Egyetem a konkrét vállalati igé- * nyék és megbúasok alapján elősegíti a vállalati belső mechanizmus korszerűsítését, a gyárrészlegek önállóságának növelésére és hatékony irányítására alkalmas módszerek kidolgozását, a vállalati döntésrendszer továbbfejlesztését. 5 Az MSZMP Nógrád megyei Bizottsá- * ga és a Nógrád megyei Tanács vállalja, hogy: — a tudományos, kutatási témákhoz szükséges információkat az Egyetem rendelkezésére bocsátja, illetve az érdekelt gazdasági egységek ezirányú tevékenységét koordinálja ; — a feladatok közös megoldásában résztvevő szakembereit kijelöli;- lehetővé teszi, hogy az Egyetem szakemberei részt vehessenek a jelentősebb gazdaságpolitikai, társadalompolitikai kérdésekkel foglalkozó megyei tanácskozásokon, az ilyen jellegű bizottságok gyakorlati munkájában;- segíti az egyetemi hallgatók gyakorlati foglalkozását a megyében, munkaidejük célszerű kihasználását, a közgazdasági szakemberképzés fejlődését; — segíti az Egyetem dolgozói számára Salgótarján térségében létesítendő pihenőtelep kialakítását, annak megvalósításához szükséges kapacitás biztositását. 6 A szerződésben foglaltak végrehajtásá- ■ ra éves munkatervet kell készíteni. A munkaterv teljesítését az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága, a Nógrád megyei Tanács és az Egyetem képviselői közösen értékelik. 7 A szerződés 1975. december 31-ig * ■ érvényes, lejárta előtt a szerződő felek a tapasztalatokat kölcsönösen megvitatják, döntenek meghosszabbításáról, illetve kibővítéséről. A szerződést jóváhagyólag aláírták: Salgótarján, 1972. február 11-én; Jedlicska Gyula Géczi János Dr. Szabó Kálmán Nógrád megyei Tanács MSZMP Nógrád megyei Bizottsága A szerződés Ünnepélyes aláírása után' a vendégek és a házigazdák salgótarjáni programban vettek részt. Ellátogattak az öblösMarx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem üveggyárba, megtekintették a munkásmozgalmi és a bányamúzeumot. A budapesti vendégek tegnap visszautaztak a fővárosba. KÉR Vállalat rendezett a Karaites Szálló éttermében. Herencsényi József, a megyei tanács elnökhelyettese megnyitójában hangsúlyozta, nagy jelentősége van az ilyen alkotó tanácskozásnak, mert a mezőgazdaságban bekövetkezett gyors ütemű változás magával hozta a vegyi anyagok széles körű elterjedését, a mezőgazdaság fokozottan alkalmazza a magasabb termés- eredmények érdekében. Ötvös Mihály, a MÉM növényvédelmi szolgálatának csoportvezetője elmondta, hogy az idén várhatóan há- rommilliárd forintot költenek a nagy- és kisüzemi gazdaságok vegyszeres növényvédelmére. Megyénkben is évről évre emelkedik a védelemben részesített területek nagysága. A vegyszerek választéka is bővült. Mint arról a tanácskozáson sok szó esett, megyénkben emelni kell a növényvédő szakemberek számát. Ezen a területen is eredményeink vannak. Amíg négy esztendővel ezelőtt 5 növényvédő szakemberünk volt. addig ma már hatvankettő. A tanácskozáson megállapodtak a résztvevők. hogv kiszélesítik és meggyorsítják a növényvédelmi információ-, kát. javítják a vegyszeres fel- használásra vonatkozó szaktanácsadást. Erről az értekezleten részletesen is szóltak a felszólalók. A vitában részt vettzk a jelenlevő termelőszö- vetkázet elnökei. növény’ é- delmi szakemberei. Márciusban már exportálnak A dimitrovpusztai hatalmas sertéshizlaló telepen az ősszel kezdődött meg a ma- gyamándori és őrhalmi nevelésű, angol, nagy fehér hússertések betelepítése. Moczó András főmérnök méltán büszke a telep létesítményeire; a példás rendben sorakozó hét darab, 600 férőhelyes hizlalóépületre, az 1600 férős malacnevelőre, a fiaztatókra és a kocaszállásokra. Az épületek belülről is igen jól felszereltek: korszerű félautomata etető- berendezések könnyítik a telep dolgozóinak munkáját, az elletőben hatalmas lámpák melegítik a pTÚ-eokat. amelyek 25 napig vannak itt. Tizennégy termelőszövetkezet és a Pest—Nógrád megyei Húsipari Vállalat tagja a társulásnak. Jelenleg már 400 hízót gondoznak a törzsállomány szaporulatából, ezeket márciusban adják át a kereskedelemnek, előreláthatólag export céljára. A képeken a sertéshizlaldák és a takarmánytárolók láthatók. A süldőknél dr. Szabó Zoltán állatorvos, Kereskényi István általános szaktechnikus és Moczó András főmérnök szemrevételezik az állományt.