Nógrád. 1972. február (28. évfolyam. 26-50. szám)
1972-02-23 / 45. szám
I Galgagufai őrjárat Nehéz falusi sportelnöknek lenni Duruzsol a kályha. Kalapács vau az elnök kezében. Fürdőszobát épít. Leteszi a szerszámot, kezet nyújt, ezt mondja: — Már hatodik éve vagyok sportelnök, id. Soós Béla a nevem. Galgagútán a benzinkút mellett van a nyugdíjas elnök háza. Faggatom a község sportéletéről, amelyről így summázza véleményét az elnök. — A járásban játszanak a fiúk, a 6—7. helyen végez általában a csapat. Vannak itt jó focisták is. Hogy mást ne mondjak Jánost, Krizsanyi- kot és Radicsot leigazolta az Aszódi Vasas. Ügy hallottam, állítólag Szécsénke visszalép, akkor onnan próbálunk két, vagy három játékost igazolni. — Jó, vagy rossz ez a középhelyezés? — Hát lehetne jobb! Mert úgy vagyunk ezzel, hogy a’ nagycsapatoktól, Szécsénkétől, Herencsénytől, Becskéről hozzuk a pontot, itthon meg adjuk Szanda ellep, hogy mást ne mondjak. Kétszer nem álltunk ki. Ipolyvecére nem mentünk el, három sérültünk volt, a fiatalokat meg nem kockáztattuk. Terény ellen meg mi történt? Az orvos hétfőre dátumozta az igazolásokat. A terényiek észrevették ... Üszőit a két pont. — Nem nehéz következtetni, hogy anyagiakban sem dúskálhatnak. — Nem bizony! Kaptunk 2000 forintot a tanácsról, volt“ saját bevételünk is. Hozzáadás, kivonás, a maradvány 434 forint. Rendeztünk, sportbált. Amikor mindent kifizettünk, maradt 801 forint. Hiába, sok pénzt elvisznek a zenészek. Beatzenekar játszott. — Az edzések? Vagy az egyik, vagy a másik játékos vezeti. Szép pályánk van, azt nézze meg. Két és fél hold területen 105x68-as a pálya mérete. Ha erről beszélek, megint a pénzre kell visszakanyarodni. Mert ezelőtt hét éve 1500—2000 forint is bejött meccsenként, most meg 300—400 forint. Nem jönnek közelebb, az útról nézik a meccset. — Van godd bőven. — Van, mert például háznál öltözünk, ezért is 480 forintot fizetünk. Körül kellene keríteni a pályát. Ehhez drót kellene. Meg itt van a kézi- labdapálya is. — Kézilabdacsapat Galga* gután? — Az bizony, mégpedig női csapat. A pálya területe már megvan. Nagy Mihály, az új tsz-elnök adott földet, igát. Sportszerető ember, ő is csi- hálta valamikor. Le van talca- rítva a pálya, letisztította id\ Krizsanik János gondnok. Egy éve tervezzük már a megalakítást. Jól jött, hogy Számpor Pál ide nősült a faluba, kézilabdázott és ő vezeti majd a csapatot. Jelentkezett 13 lány, 16—^19 éves. Állítólag lesz járási bajnokság, de mi ebbe még. nem. indulhatunk. Kellene kapufa, háló és társadalmi munka a pálya építéséhez, Ez utóbbi meg is lesz. Ezt mondja id. Soós Béla sportelnök, a lelkes sportbarát. Az elnök 61 éves. Valamikor a 30-as , években a Jászberényi Lehelben fedezetet játszott. A cipőt csak 1965-ban akasztotta szegre! Üzemi meccseken még 56 éves korában is játszott! Hátvéd volt. A Duna Cipőgyárból mint géplakatos ment nyugdíjba tavaly. Itt dolgozik a sportért, az alig ezer lélekszámú Galgagútán. (szokács) Kosárlabda Győzelem a fővárosban Lejátszotta első előkészületi mérkőzését a Salgótarjáni Kohász NB Il-es férfi kosárlabda-együttese. Budapesten a Közgazdaságtudományi Egyetem NB Il-es gárdája ellen léptek pályára. A mérkőzés háromszor 30 percig tartott. Az első harmadban a hazaiak 46:42-re vezettek. A másik két harmadban viszont 42:40- re, majd 43:37-re a kék-fehérek bizonyultak jobbnak, ösz- szesítésben 127:123-ra az S-KSE szerezte meg a győzelmet A csapat kezdőötöse: Szert, Tóth, Boronyai, Juhász, Palla, cs.: Huszár, Novák, Ru- dinszki, Marok, Baranyai. A mérkőzés után Szarvas József edző így összegezte a tapasztalatokat: — Ügy vélem sikerült az alapozás. Mindhárom harmadban 6—8 percen át remekül küzdött a csapat. Szert, Palla, Juhász, Rudinszki és Boronyai dicsérhető, örvendetes, hogy a fiatalok jól beilleszkednek a csapatba. Legközelebb, február 25-én Egerben lépnek pályára a helyi HSC ellen. Teke NB II. JNagy küzdelem, szoros eredmény Az NB Il-es nagygolyós teke-csapatbajnokság küzdelmei a szokottnál korábban kezdődtek az idén. Az első fordulóban az St. Öblösüveggyár csapata Budapesten, az IKARUS együttesénél vendégszerepeit. Az IKARUS tavaly esett ki az NB I-bőI. Az St. Öblösüveggyár tekézői érthetően nagy becsvággyal küzdöttek a ta lálkozón a tisztes eredmény eléréséért. Nagy küzdelem után: IKARUS — St. öblös 5:3 (2514:2485 fa). IKARUS: Fogosi 401, Buli 409, Ternóczi 426, Horváth 446, Budi 379, Mészáros 453. St. Öblös: Huram Gy. 416. Mag 376, Huram T. 454. Kovács A. 425, Kruppa négy dobás után megsérült, helyette Jámbor 399, Klauber 415 fa. A II. fordulóban az St. Öblösüveggyár együttese a Szegedi Postás csapatát látja vendégül. A -mérkőzést február 26-án (szombaton) délután 13 órakor játsszák le. Edzőt kérnek! „Várnak” a szécsényi röplabdázók Tavaly a megyei bajnokság 2. helyén végzett a Szécsényi Vörös Meteor férfi röplabda- együttese. Idén viszont visszaléptek, és nem látogatják addig az edzéseket, amíg a sportkör elnöksége edzőt nem biztosít számukra. Az elnökség anyagiak hiányában eddig elzárkózott az edző szerződtetése elől. Szécsényben különben sincs minősített röplabdaedző. Az elnökség kompromisszumos megoldást javasolt. Egy volt játékost küldjön cl a szokosztály edzői tanfolyamra, és az egyesület viseli a költségeket! Egyelőre nincs megegyezés. Véleményünk szerint a csapat nem jár el helyesen- Addig is, amíg edzőt tudnak ^szerződtetni, látogatni kellene az edzéseket. A sportkör csak addig nyújtózkodhat, ameddig a takarója ér. Makacsságból kötni az ebet a karóhoz akkor is, ha nincs igazuk — nem sportemberhez méltó eljárás! (szenográdi) Vív;'3 Ifjúsági tőrözők küzdelmes napja Megyei serdülő és Ifjúsági vívóbajnokságot bonyolítottak le vasárnap Balassagyarmaton, a Nógrád megyei Vívó Szövetség rendezésében. Főleg az ifjúsági fiú- és leányvívók között alakult ki heves küzdelem. Ifjúsági leány tőr (12 induló): 1. Paulusz (Bgy.. SE), 2- Mészáros (Bgy. SE), 3. Tandel (Bgy. SE). Ifjúsági fiú tőr (12): 1- Ben- kó (SKSE). 2. Oláh (Bgy. SE), 3. Kovács (SKSE). Ifjúsági kard: 1. Oláh (Bgy. SE). 2. Kmetty (Bgy- SE). 3. Oroszi (Bgy, SE). Serdülő leány tőr (11): 1. Majdan (Bgy. SE), 2. Gömöri (Bgy. SE). 3- Sípos (Bgy. SE). Serdülő fiú tőr (10): 1. Gor- dos (SKSE), 2. Schulde (Bgy. SE). 3. Nándori (Bgv. SE)- Serdülő kard (10) 1. Pintér (Bgy. SE). 2. Horváth (Bgy SE). 3. Fábri (Bgy. SE)Női felnőtt tőrválogató zajlott le a hét végén Budapesten. Oláh Krisztina (SKSE) kitűnően szerepelt, és bekerült a 12-es döntőbe. Ilyen jó eredményt a soortág történetében még senki nem ért el Nógrádban. A döntőben rosz- szabb találataránnyal a 11. helyen végzett. Diósgyőrben II. oszóyú párbajtőr minősítő versenyt rendeztek. összesen 24-en léptek pástra. A Salgótarjáni Kohász színeinek képviseletében Gas- parin a 3. lett. és megerősítette II- osztályú minősítését. ’ (demény) Kézilabda Terem Kupa Kilenc mérkőzés és sok meglepetés Jobbak voltak a tartalékok Na-gybátonyban a ITI. for- ||j||| dúló nyolc mérkőzésével foly- III tatódott a kézilabda Terem Kupa küzdelemsorozata. Az St. Építők NB IX-es férfigárdája alulmaradt- a tartalékokkal szemben. Jó benyomást keltett az Egercsehi Bányász. Á férfiaknál feltűnően sok volt a szabálytalanság. A Pásztói KSE női csapata viszonylag könnyen győzött ,a Nagybátonyi Bányász ellen. Karancslapujtő gárdája egy játékossal kevesebbel is Legyőzte az St. Textilest. FÉRFIMÉRKÖZÉSEK St. Építők II.—St. Építők I. 32:26 (16:12), v.: Bánáti, Szilágyi. St. Építők II.: Gulácsd — Boronyai (5), Kovács Z. (5) , Kovács L. (10), Lovász I. (12), Kovács P. (—). St, Építők I.: Kovács T. (1) — Ku- csera (5), Czimmer 0, Nagy (6) . Kiss (1), Pécsi (6). St. Építők II.—Pásztói KSE I. 34:19 (15:11), v.: Bánáti, Mojzes. Góldobók: Babják (6) , Boronyai (5),' Kovács Z. (7) , Kovács L. (7), Lovász (9), ill.: Zagyi (7), Balázs (3), Ta- ri (2), Darankó (2), Bogácsi (4), Alapi (1). Egercsehi-—Pásztói KSE II. 32:21 (14:13), v.: Kővári, Mojzes. Góldobók: Kelemen (9), Stoff (6), Stanczel (5), Viszo- kai (7), Bóna (4), Pál (1), ill.: Lőrincz (1), Alapi ' (2), Horváth (10), Szvirák (8). Egercsehi—Salgót. Gépipari 32:20 (15:15), v.: Kővári, Szekeres. Góldobók: Kelemen (8), Stoff (4), Stanczel (4), Viszo- kai (8), Bóna (5), Pál (3), ill.: Balogh (3), Budai (6), Szőcs (6), Cseman (6), Hugyecz (5). NŐI MÉRKŐZÉSEK ' Pásztói KSE—Nagybátonyi Bányász 8:4 (3:1), v.: Bánáti, Szekeres. Góldobók: Veres (5), Szabó (1), Debrecaeni (1), BaA Karancslapujtő—St. Textiles női mérkőzés legeredményesebb játékosa Szlávik Ida (Karancslapujtő) volt. Képünkön: Szlávik kapura dobás közben (Fotó: Koppány) / gyinszki (1), ill.: Dömötömé (1), Vasi esek J. (3). Karancslapujtő—St. Textiles 16:8 (5:4), v.: Mojzes, Ambrus. Góldobók: Szlávik I. (10), Csőri (4), Oravecz (2), ill.: Homoga (5), Szekeres (1), Gál (1) , Sebők (1). St. Kötő Spartacus—SBTC II. 19:3 (7:1), v.: Szekeres, Szilágyi. Góldobók: Tóth (6), Sándorné (1), Börcsök (6), Túri (3), Bobrovics (1), Kovács (2) , ül.: Révai (1), Balcza (1), Sulyok (1). FIÜ . ! IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEK St. ITSK—Egercsehi 25:21 (10:12), v.: Szilágyi, Ambrus. Góldobók: Ipolyi (10), Tum- pek (1), Balogh (1), Szügyi (3), Kiss (3), Oláh (7), ül.: Bakos (9), Hodai (3), Viszolai (7), Rácz (2). Nagybátonyi ITSK—Egercsehi 22:18 (12:6). v,: Kővári; Ambrus. Góldobók: Hegyi (3), Hegyi S. (10), Horváth (7), Kovács (1), Póczos (1), ill. 3 Füredi (3), Bakos (4), Hodai (2), Viszolai (4), Rácz (5). (mátyus) Napirenden A vívás helyzete Nógrádban Kibővített ülést tart pénteken 14 órától Salgótarjánban az MTS Nógrád' megyei Tanácsának elnöksége. Juhász Imre elnökhelyettes előterjesztésében megvitatják az idei feladattervet. Praznovszky György gazdasági munkatárs az elmúlt évi gazdasági jelentések tanulságait összegezi. A megye vívósportágának helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit Tar jani Károly szövetségi elnök előterjesztésében vitatják meg. idény előtt Cél az élcsoportban maradás Beszélgetés Bandur Mihállyal A ZIM salgótarjáni gyáregységében művezető Bandur Mihály, a megyei I. osztályú labdarúgó-együttes edzője. Ősszel a 4. helyen zárták az idényt. A téli felkészülésről faggattuk. — Február 1-től heti három edzéssel alapoztunk. A múlt héttől már csak kedden és csütörtökön tartunk edzést. Következnek az edzőmérkőzések. Ma délután 14.30 órától hazai pályán a Nagybátonyi Bányászt fogadjuk. Vasárnap Egyházasgergére utazunk, március 2-án Karancslapujtő- vei, március 5-én az Ötvözet MTE-vel találkozunk. Március 8-ra várták a Bgy. SE-t. Ezt a mérkőzést viszont szeretnék Balassagyarmaton lejátszani. Onnan „felruccannának” Budapestre az Üjpesti Dózsa—Celtic BEK-mérkőzés- re. Az edző ismertette a tizenhatos keretet: Fenes, Baár, Kőhází, Szolik, Hesz, Pántya, Lászlók, Maksi, Póczos, Dudás, Üjházi, Rácz. Bandur Gy., Angyal, Hepp, Szentgyörgyi. — Tornatermi edzést sajnos nem tudtunk tartani. Megalakult ugyanis a gyárban a női futballcsapat, és a megszűnt férfiegyüttes helyett a női kézilabdagárda. Ők látogatták a tornatermi edzéseket. A lányok labdarúgó-edzéseit Pásztor Elemér vezeti, a kézilabdázókét pedig Simon József. A szakvezetésben még őszszel történt változás. Molnár Ferenc lett az intéző. A szak osztályvezető továbbra is Hárskúti István. Végezetül Bandur edző a tavaszi kilátásokról mondotta: — Sorsolásunk kedvező. Ha az első két mérkőzésen két nagy riválisunktól — a Bgy. Volántól és Somoskőújfalutól — három pontot megszerzünk, ez már kitűnő rajt lesz. Ha a kulcsemberek az edzéseket is rendszeresen látogatják, akkor továbbra is az élcsoportban tudunk maradni. Célunk a 3.—5. hely valamelyikének megszerzése. (andó) Játékvezető Balassagyarmatról Aki még nem félt a pályán öt éven át Ludányhalásziban kergette a labdát Harth Tamás. Később a sportkör gazdaságvezetője és elnöke lett. Azután Balassagyarmatra került, és 1968-ban játékvezetői vizsgát tett. Három év alatt 55—60 járási, megyei II. osztályú és megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzésen dirigált. — Félt már a pályán? — Soha. Ehhez tudni kell, hogy 193 cm magas, jól megtermett, 24 éves fiatalember vagyok. Egyszer Ipolyszögön csaknem inzultáltak. Büntetőt ítéltem a hazaiak ellen. Az egyik játékos — bűzlött a pá-' Unkától — ütésre .lendítette a karját, de sikerűit „leszerelnem.” — Eddigi működésének legsportszerűbb és legkeményebb csapata? — Mátraverebély együttese nagyon tetszett. Lelkesek és sportszerűek. Az St. ZIM gárdájáról tudnám a legkevesebb jót elmondani. tő? Miért kevés a játékvezc— Sem anyagilag, sem erkölcsileg nem kifizetődő. Legfeljebb annak, aki saját járművel rendelkezik. A falusi pályák bekerítetlenek. az öltözködési, tisztálkodási lehetőségek minimálisak. Így érthető az idegenkedés. — Igazságos-e az előrejut tás a megyei ranglétrán? — Szerintem igen. A mérkőzéseket rendszeresen ellenőrzik és osztályozzák a vezetést. A különböző kereteket ennek alapján állítják össze. — Jött-e már zavarba valamely ítélet kapcsán a zöld gyepen? — Ilyesmi még nem fordult elő. A szabályismeret nem elég, alkalmazni is tudni kell pillanatok alatt. — Kit tekint példaképének? — Az olasz Lo Bellót és Zsolt Istvánt. (rozeronyi) Labdarúgás Hétközi mérkőzések Az SBTC labdarúgócsapata ma délután, a tervek szerint 14.30 órától, ismét a tartalékok ellen játszik a salakos pályán. A Nagybátonyi Bányász NB II-es csapata Forgácson 14.30 órától a megyei I. osztályú St. ZIM-mel mérkőzik. A Kisterenyei Bányász 14 órától visszavágón fogadja az NB III-as Egri Bervát. Az St. Öblösüveggyár-pályán 15 órától á megyei I. osztálj Karancskeszi Spartacus sz repel. Maradnak mérkőzések esi törtökre is. A KM Egyetért« Kazáron 15 órától, a Kistér- nyel Bányász tartalékjaiv, móri össze tudását. Az S Síküveggyár 12 órától Zag) vapálfalván, a Salgótarjái Kohászt fogadja. NÓGRÁD — 1972. február 23., szerda i