Nógrád. 1972. február (28. évfolyam. 26-50. szám)

1972-02-20 / 43. szám

Jánossy—Hadik Balassagyarmaton A karneválok festője Jánossy Ferenc: Malamud: A Mesterember Sok karnevált fest Jánossy Ferenc festőművész. A ba­lassagyarmati Horváth Endre Galériában Hadik Gyulával közösen rendezett kiállításon is látható kettő (Kiskarne- vál. Basel-Karnevál). Ügy Kiskarnevál. Ez a férfi itt a kép közepén miért kapott vörös köpenyt és cilindert? Jánossy Ferenc fő színe ez. Döntő szín. A vörös egy úgynevezett színpiramis teszt szerint fókozott ösztöndina­szor szerepel Hadik Gyulá­val közös tárlaton. 1964 óta állítanak ki együtt. Hadiktól nyugodt, szépen formált szobrokat látunk, a leegysze­rűsítés nemes szándékával és eredményével (Asszony, tűnik az 1956-tól 62-ig Svájc- mikára utal. Jánossy nem- öregasszony, Vietnami kato­i __* ', " _-------. an i eV Vtíc7Í HJIi inlráccáüáhan TI 'A A FlUfei megkaDÓ b an élő művészre szinte iszonyatos benyomást tettek ezek a karneválok, amikor Baselban és másutt is, tíz napig őrjöng a város, „sza­bad a világ”. A fegyelme­zett, keményen dolgozó feváj- ciak tíz napig élvezhetik a gyárak, munkahelyek által adott munkaszünetet, a vá­rosok gazdagabb polgárai lá­nyaikat a hegyekbe küldik síelni, ilyenkor ugyanis a karnevál „kibeszélheti” vi­selt dolgaikat, szerelmi vi­szonyaikat, s ezt jobb ha nem hallja kisasszonyfül. A munkások egyenruhát ölte­nek. a klubokban jó előre gyakorolják a zenét, a diá­kok maguk varrják ruháikat. És a karnevál színes! Tar­ka népség mulat az utcán Jánossy Ferenc festményei — jóllehet ebből az élmény­ből nőttek ki — elsősorban mégsem ezt a „konkrét kar­nevált” fejezik ki, hanem az életet, amit ő átélt. A szerel­meket, a bolondok házát, a zsidók üldözését, a királyok bukását, és így tovább. Az életet, amelyben az emberek — bár láthatatlanul és több­nyire be nem vallottan — igen hiszi. Munkásságában közel érzi magát a szürrea­lizmushoz, de nem a bre- tonihoz, inkább annak vala­miféle naiv irányzatához. Egyébként ez a karnevál Baselland fővárosában, Lies­na). A Fiúfej megkapó gömbszerűségével lepi meg az- embert. A Tersánszky Józsi Jenőről és Balassa Bá­lintról készült portrék ólom­ban vallanak a fiatal szob­rászművész éber szemléleté­talban zajlik, s a főtéren ről, tiszteletet érdemlő érzé­kenységéről. A portrékészí­tés a legmagasabb rendű szobrászi tevékenységet je­lenti, nemcsak a „figuráról” kell itt vallani, elsősorban önmagáról, a világhoz, az íróhoz, annak életművéhez való viszonyáról, a valóság­hoz való hűségről árul el rendkívül sokat a szobor­portrék készítője. A Balassa- portrét méltán vásárolta meg az állam. A Tersánszky- portré pedig szintén egy mérhetetlenül csodálatos vi­lágot, Kakuk Marci mese­szép, mégis valóságos világát valóban ilyen kaputornya van a városnak, amely a torz emberek mögött mere- dezik. Egyik fő műve. a Basel- Karnevál is vörös és fekete. Kompozíciója a legkiérlel- tebb. „Megkövesedett” kép, bizonytalansági tényezők nél­kül. És láthatjuk a tárlaton egy születendő sorozat első darabját, Ravatalon címmel. Jánossy megpróbálja a ma­gyar történelmet úgy meg­festeni, hogy levetkőzze a millenniumi kivagyiságot, s mindazt ami ezzel járt, vagy idézi már első pillantásra, járhat. A kép születése tu- Hadik szobrai egyszerű tar- lajdonképpen ^ egy konkrét talmi és formai egységben régészeti feltáráshoz fűződik, jelentkező ábrázolások, tu- a mai Kárpát-Ukrajnában <jatos alkotóművész művei. nemrég felfedeztek egy ma­gyar fejedelmi sírt. Álmos fekszik a ravatalon? S itt van egy tájkép, a Te­mető. Az ég borússárga, fojtottlila. A kolorit olyan Egyébként a szobrok anya­ga főként nagyon szép vö­rösmárvány. Tóth Elemér v É A mindenség szerelme Juhász Ferenc eddig meg­jelent verseinek gyűjtemé­nyes kiadása jelenik meg „A mindenség szerelme*’ címmel. Az első kötet „A szarvassá változott fiú” Kass János illusztrációival már megjelent és ez az al­kalom kínálja a lehetősé­get, hogy röviden áttekint­sük ennek a nagyon érde­kes, sokszor 'vitára ingerlő költőnek eddigi útját. A költészet — Juhász Ferenc- szerint — tudatos építkezés. „Megtervezem a költészetet és e terv meg­valósuló darabjaiként szü­lettek újabb, s újabb ver­seim.” A költészet ma is az igazság, vagy egy emberi igazság lehető legpontosabb megfogalmazása. A világról való tudásunk többletének jelentkeznie kell a ma köl­tészetében. „Ezt a tudás­többletet próbálom felhasz­nálni én a venseimben. Kö- lyökkorom óta izgatnak, lázban tartanak a természet dolgai é6 tényeit az egyko­riak és a maiak, a termé­szet mai létformái, alapfor­mái, szerkezetei és mámori- tó létezői, és a már csak az emberiség emlékezetében: a mítoszokban é6 mesékben, vagy a tudományos szak­könyvekben élők... Mindent megkeres izgatott kutató képzeletem. Mert mindez a valóság része, és engem mindig a valóság tartott igézetében.” A költő első kötete az 1949-ben megjelent „Szár­nyas csikó” volt, ezt két eposz követte: a „Sánta csa­lád” és az „Apám”, ez utób­biért kapott huszonkét évesen Kossuth-díjat Külö­nösen nagy vitát váltott ki a Dózsáról szóló „A tékozló ország” című munkája, ame­lyet a „Virágok hatalma” című, az 1954—55-ben írt • verseit tartalmazó kötet kö­vetett. Belekerült még a most megjelent első kötet­be a „Harc a fehér bárány- nyál” 1965-ben megjelent kötet teljes anyaga is. Juhász Ferenc költészeté­nek legerőteljesebb vonása a poézis nélkülözhetetlensé­gének hitvallása, az a tudat, hogy küldetése van. Ez a küldetés pedig cselekvésre kényszeríti a költőt, beavat­kozásra a világ dolgaiba, azzal a szándékkal, hogy művészi akaratával ‘is hoz­zájáruljon a jó kibontakoz­tatásához.' Az igazi modernség — mondja Juhász —. az élet személyes és személyen túli szeretete, hit abban, hogy nem hiába virágzik a világ- egyetem, s a világegyetem­ben emberlétünk. „Ma is ugyanúgy hiszek az ember­ben és az életben, mint el­ső verseimben és eposza­imban” — hirdeti a költő és felteszi a kérdést: miér­telmünk a világegyetem­ben? S a költő, aki a világ­mindenségből nézi önmagát és a Földet, azt is megpró­bálja elmondani és megér­tetni, hogy a Föld a világ- egyetem vírusnyi része csak... „A legtöbbre mégis az embert becsülöm. Érte aggódom és érte élek”, mert az ember az egyetlen lény, aki parancsolni tud akaratának, örülni tud a teremtésnek, mert a „Vi­lágegyetem az emberben is­mer önmagára.” Juhász Ferenc szorongás­sal tekint azokra a borzal­makra, amelyeket egy atompusztítás esetén képzel el a tudomány, teremt meg — sajnos nem minden ta­pasztalat nélkül — a képze­let. A radioaktív halál pe­nészgombáit látja szorongó vízióiban: „sűrű penészgom- bafátvol zuhog, fehér halál­erjedés ömlik /az üveg- merengésű növény-akaratra, az arany-vicsorgású teme­tőkre, gyertyaláng —/ fog­sorú sírokra, halottak hú­sával és szőrével erjedő, halottaikat-ébresztő/ szívem­re. Egyetlen temető lesz a Föld?” — olvassuk. „A gyötrelem óráiban.” Mi marad ám pusztulás után? Az Atom, a Hidro­gén, a Neutron után? „Csu­pa torz, eddig nem volt, skizofrén, túldagadt, hebegő, brekeeő, vinnyogó és dalta- lan növényi és állatcsoda”. ..Egyszárnyú madarak, két­lábú lovak. nyolcfeiű (szarvascsillagok, csupaláb békák...” „Az emberiség-pélküli szintén maszkot viselnek. Ha szomorúságot sugall, amely mást nem. hát a munkájuk által rájuk akasztott masz­kot. És még ez a szerencsé­sebb eset. Az életet, amely­ben az emberek eljátsszák szerepüket és eltűnnek a semmibe. Ezek a karnevál­képek tulajdonképpen álta­lánosságok a történelemből, az életből. jellemző egy kihalt temetőre. Ez szomorúbb kisvárosi te­mető, mint a többi. Itt a- sí­rokra nem virágot, követ raknak az emlékezők. Sok és egyre több a sír, amelyen nincs új kő, amelyet nem látogatnak többé. Nincs, aki látogasson. Jánossy Fecenc harmad­A lengyel művészét fejlesztéséért A Lengyel Művészeti Fej­lesztési Alap hivatása, hogy kiegészítse a művészetek fej*- lesztést célzó állami .támoga­tások különféle formáit, fel­keltse a különféle társadalmi szervek, gazdasági intézmé­nyek, szakszervezetek érdek­lődését a művészetek iránt. A nemrég megalakult alap tagjai társadalmi szervek, magánszemélyek és önkéntesen vesznek részt a munkában. A helyi tanácsok művelődési osztályai mellett működő szakemberek az alap helyi képviselői, ők vizsgálják fe­lül az alap vezetőségének az anyagi eszközök elosztására vonatkozó javaslatait. Ezeket az anyagi eszközöket a külön­féle intézmények, vállalatok, szervezetek és magánszemé­lyek adományozzák. Az alap 1972. januárjában kezdte meg gyakorlatig tevé­kenységét: az előkészítő mun­ka a helyi/ szakemberekből álló tanácsok megalakítása volt. A fejlesztési alap egyéb­ként — mint a művelődés- és művészetügyi minisztérium nemrég közzétett jelentéséből kiderül — jelenleg több mint 2000 népművészt tart nyilván: közöttük 300-an háziszövéssel, 180-an szobrászattal, 230-an kerámiával foglalkoznak, 50- en a festészetet választották. A Lengyel Népművészeti Szö­vetkezet ösztöndíjjal támogat­ja a népművészeket Ez a se­gély azonban nem elegendő, ezért hozták létre a különálló népművészeti fejlesztési ala­pot (az általános művészeti fejlesztési alap keretében), amely hozzásegíti a népművé­szeket munkakörülményeik javításához, orvosi ellátást és nyugdíjat biztosít számukra. NÓGRAD — 1972. február 20., vasárnap KÜRTI ANDRÁS KISREGÉNYE Látogató a Kopasz-hegyen 6. Egek, ez talajmintát gyűjti Mozgása, tevékenysége mint egy kicsinyített és groteszk mása annak, amit Armstron- géktól látott a tévében. Csak­hogy azok az űrhajósok Hold­kőzetet szedtek! Ez a micsoda itt meg Föld-kőzetet szed! Ez is a világűrből érkezett volna?! És micsoda ez a labda?! Apró automata? * Élőlény? Meg kell szemlélni köze­lebbről. Ez világszenzáció, ennek egy vérbeli újságíró utánajár, akár ébren van, akár csak ál­modja az egészet. 11. FEJEZET , Társalgás a tisztáson e sön, Kopra Tibor a bokrok fe­dezete mögött egészen a tisz­tás széléhez kúszott Ügyet sem vetett rá, hogy néhány gonosz tüske végigkaristolja a bőrét. Sikerült a labdát vagy két méternyire megközelíte­nie. így már tüzetesen is szem- ügyre vehette a Hold és a gömb együttes fényénél. Legelőször is azt állapította meg, hogy a labda csak amo­lyan védőöltözet, űrruha, vagy inkább űrburok. Világoszöld színű, áttetsző anyagból van, átsejlenek rajta viselőjének, pontosabban a benne tartóz­kodónak a körvonalai. De csak annyira, mintha matt üvegen keresztül látná. Zömök törzsön a fókáéhoz hasonló kerek'fej ül, két ke­ze, két lába van. Kisebb tar­tozékokat, szemet, orrot, fület, szájat nem sikerült kivennie. Ha egyáltalán volt ilyesmi. Az űrből érkezett miniatűr vendég — az újságíró most már biztos volt abban, hogy látogatója nem földi lény — furcsának és titokzatosnak látszott ugyan, de egyáltalán nem volt félelemkeltő. Már- csak a méretei miatt sem. Ma­gassága alig haladta meg a másfél araszt. Persze, rémü­lettel tölthet el bárkit egy ekkora pók, hangya, darázs. De a jövevény testi felépítése hasonlított az emberéhez, és nem voltak fullánkjai, qsáp- jai, karmai. Az» átlátszó lab­dában mozgó figura inkább kellemesen mulatságos benyo­mást keltett, mintsem ijedel­met. Megnyugtatólag hatott a figyelőre az is, hogy az em­lített pálcikán kívül — már amennyire ez egyáltalán meg­állapítható volt — nem lehe­tett a jövevénynél semmiféle viszonylag nagyobbfajta fegy­ver. A gömbhéjszerű védőöltö­zet néhány sajátosságát is megfigyelhette a bokrok mö­gött leselkedő fiatalember. A labda anyaga belülről kifelé teljesen rugalmas volt, hiszen a kis figura könnye­dén diugta át, húzta be rajta a kutatópálcát. Más-más he­lyen. s e nyílások rögtön be is forrjak, nyomuk sem lát­szott a burok felületén. Ugyanakkor kívülről jövő erőnek a kéreg szilárdan el­lenállt. Ez a tulajdonsága akkor derült ki, (amikor szökdécselés közben egy éles szegélyű szikladarab mellé került, amely kiállt a föld­ből. A labda odapattant, de nem horpadt be, még csak meg sem karcolódott. A kő hegye viszont letörött. Arra egyelőre nem sike­rült Koprának rájönnie, hogy miként szabja meg a jöve­vény fura járművének mozgási irányát, hogyan van az, hogy lejtős terepen is meg tud állni, miként lehet­séges, hogy ha a labda gu­rul, oldalt pattog, ugrál, a benne levő alak függélyes csönd” virágzása gondolatá­ra szinte * feljajdul a költő: „Miért vajúdta ki a lét az 1 embert évmilliárdok / éáz, tűz, kőzet, növény és állat­vegetációjából? Mit akart eszményeivel?/ A tiszta­sággal, jósággal és szabad­sággal? Eszményeivel, ame­lyek többek/ mint az élet, mert ezek az érdemes és értelmes élet feltételei.” „Az( éjszaka képeiben” tehát a szorongás és a re­mény viaskodnak. A költő éjszakai merengése a Lehet­ségesről, a katasztrofális pusztulásról, amely után alig marad ember. S ami­kor egy távoli csillagról va­ló .értelmes lények megje­lennek, hogy átmentsék az életben maradottakat, kide­rül, hogy két embernek mégis itt kell maradnia a földön, mert nem bírja el­vinni a „boldogságkorong, az; új anyaméh”. És ekkor a költő megfogja asszonya ke­zét és kiáll a vérző agyag­csoportból, hogy tovább él­jen a dal, benépesüljön a Föld. „Mi itt maradunk érted, elfoszlott Emberiség. / Mi itt maradunk, kiállunk a vérző agyagcsoportból. / Megőrizzük a lót gyönyörű' üzenetét. /Szemünk fölszál! a rohadásból, a radioaktív porból'.” Az éjszaka után a hajnal meghozza a remény győzelmét az Elkövetkezhe­tő ellen: „Én hiszek teben- ned Emberiség. / Nem győz­nek le képzelt halottaim.” Nehéz költő Juhász Fe­renc, gondolatai megértésé­ért meg kell küzdenie az olvasónak. De ha megszok­ja nyelvi újdonságait, képei dús sorjázását, akkor meg­érti a költő nagyszerű gon­dolatait a nyelvről is: „Az anyanyelv szült meg en­gem: a költőt. Az anyanyelv szülte meg költészetem jö­vőjét. De most már én iK szülöm a nyelvet. Mert nemcsak a nyelv teremti a költőt, de a költő is terem­ti a nyelvet. Népe nyelvét. Nem használati nyelvét, de szellemének nyelvét. Nem­csak a költészetét. Én: te­remtő nyelvemmel népem jövőjét is adom.” Csukly László testtartását változatlanul megőrzi ? Nem vett észre huzalokat, vezetékeket sem, amelyek a védőburkot az űrhajóval, a nagy gömbbel összekapcsol­tak volna. Szívesen folytatta volna tovább az izgalmas vizsgá­lódást, de nem tehette. Meg­pillantott ugyanis a tisztás túlsó oldalán egy ismerőst. Samut. A nyughatatlan bosz- szúállónak csak hosszúkás feje, gidaszarvai látszódtak ki a bozótból. Szilaj tekin­tetét nem vette le a labdá­ról. Mindjárt megtámadja! Mert ellenségének tart mindent, ami az új szom­széd telkén él és mozog! Rendkívüli szellemi ké­pességekkel ugyan nem ren­delkezett, de nehéz helyze­tekben Koprának villám­gyorsan váltott az agya. Semmi jó nem származhatna abból, ha valami csetepaté robban most ki a fantasz­tikus jövevény és a dühös kis kecskebak között. Első­sorban Samut féltette. Ezért szempillantás alatt döntött. És cselekedett is. Kiugrott a tisztásra, össze­csapta tenyerét és a bizton­ság kedvéért még kurjantott is egy félelmetesét. A hatás nem maradt el. Samu abbban a minutum- ban visszahúzódott, és a lab­da is megszüntette a szök­décselést. Kibukkant belőle a pálcika, és felemelt vége Kopra feje felé irányult. Mulatságos jelenet. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom