Nógrád. 1972. február (28. évfolyam. 26-50. szám)

1972-02-15 / 38. szám

PATAK, A TÖREKVŐ KÖZSÉG Interpelláció- Az Ifjúság, az Arany János utca és az újtelepi Béke út la­kói kérdik, hogy mikor kerül sor náluk is az utca kövezésére?- Ebben az ötéves tervben nem, mert nincs rá pénz. Csak okkor lehet róla szó, ha meg­épült a klubkönyvtár, elkészült ,a törpe vízmű. Egyébként a kér­dés jogos, indokolt.- Többen kérdezték, mikorra várható nagyobb rend a teme­tőben?- Ősszel elkészült a temető kerítése, amely meggátolja, hogy az óllatok kárt okozzanak. A ravatalozó előtt levő részt, sajnos, nem tudjuk betonozni, mert nincs ró pénz! Ellenben tavasszal követ szállítunk oda, amit homokkal szórunk be, hogy esős időben ne legyen nagy a sár. ( - A Rákóczi út lakói kérdik: sor keiül-e idén a vízlevezető árok betonlappol való kirakása­ira?- Sajnos, erről nem lehet szó, mivel nincs pénz ró. Eddig is amit ez ügyben tenni tudtunk, az Útfenntartó Vállalat segítsé­gével tettünk. A vállalat adta a lapokat, a cementet, a sódert, a munkálatokat pedig mi végez­tük el. Hogy ebben az évben tudnak-e ugyanolyan segítséget nyújtani, mint az elmúlt évben, ♦nég ném nyilatkoztak. Válaszadó: Kaba József ki- rendeltségvezető. Röviden í Kétmillió-kétszázezer fo­rint értékben vásárolt mező­gazdasági munkagépeket az elmúlt évben a helybeli Kos­suth Termelőszövetkezet. Az nyítik s közös gazdaság dol- ú.i gépek jelentősen megkönv- gozóinak munkáját, segítenek a hatékonyabb gazdálkodás­ban. — Száztizenegy televízió van a községben. Az utóbbi három esztendőben 25 új te­levíziót vásároltak az embe­rek. — A község nyugdíjasainak havonta 170—180 ezer forint nyugdíjat visznek ki a postá­sok. — Községfeilesztési adó cí­mén az idén 80—90 ezer fo­rint kerül a, közös tanács kasszájába. Patrónust keresnek Mi tagadta, kívülről exéo. vnn- r.6 a pataki ÚJ általános iskola. •Ami a belső rendet illeti, ott sincs semmi kivetnivaló. Mégis a* embernek ar a/, érzése, hogy egy-két dolog hiányzik az iv.lvo- llából. Olyasmik amiket ügyes munkáskezek szabad szombaton­ként hulladékanyagból, egyebek­ből nótolnt tudnának. Az iskola igazgatóhelyettese, amikor megkérdeztem, van-e nat- rónusuk. azt válaszolta: — Kerestünk Balassagyarmaton, de mind ez ideig nem sikerült, pe­dig a gyerekek, no meg a tantes­tület is szívesen venné egy szo­cialista brigád támogatását. Aki olvassa valamelyik gyarma­ti üzemben ezeket a sorokat, az továbbítsa a kérést eg.v vállalkozó szellemű vasas szocialista brigád­hoz. Patak. A Hont megyei határon fekvő magyar kisközség. Van 297 háza és 1449 rom. kát. vallasu lakosa. Postája hely­ben van, távírója és vasúti állomása pedig Dejtár. A közép­korban jelentékeny hely volt. 1434-ben már városi kiváltságok­kal birt. A XV. század elején a magyar király birtokában ta­láljuk. 1421-ben Szécsényi László vette zálogba 5090 forintért. Később, Dejtárral együtt, Palóczi György esztergomi érsek vette zálogba, kit 1436-ban e birtokokba is iktattak. 1598-ban Vásárospatak néven szerepel a vármegye adóösszeirásában, 31 adóköteles házzal. 1633-34-ben, a török világban, a nóg- § rádi nahije községei között már csak öt adóköteles házzal i,i — Még két perc van az órából, aztán jövök — mond­ja ismerkedésünk első percé­ben Vógh Imre, iskolaigazga­tó-helyettes, általános iskolai ének tan á r. A gyarmati tanítóképzőben végzett, s 195G-ban került Pa­takra. A zene iránti vonzódá­sa még nyolcadik osztályos tanuló korától való. Egy első-, éves gyakorló tanár Járt x községünkben ő' vezette be a Készpénztartalék nélkül A tagság, ha elfogadja a vezetőség állásfoglalását, a Kossuth Termelőszövetkezet az idén készpénztartalék nél­kül oldja meg termelési fel­adatát. Hogy ez mennyiben si­kerül, arról korai volna nyi­latkozni. Egy biztos: a veze­tők eszének, szívének nagyon helyén kell lennie, hogy egész évben zökkenőmentes, folya­matos legyen a termelés, nö­vekedjék a tagság szorgalma, megértse azokat az új, na­gyobb követelményeket, ame­lyek szükségesek a hatéko­nyabb gazdálkodáshoz. A közgyűlésen az év közben rendszeresen kifizetett 80 szá­zalékos alapbér mellé újabb 20 százalékot fizetnek ki. Ez egymillió forintot jelent a tag­ságnak. Ezenkívül 400 ezer fo­rint kerül földjáradék címén a termelőszövetkezet tagjai­hoz. Készpénztartalékuk ugyan nincs, termékük viszont igen. Takarmányból 18—20 vagon­nal van több mint az előző esztendőben. Az énektanár zene fogalmaiba a fogékony gyereket. Azóta dédelgetett vágya volt, hogy egyszer a tanítói oklevél mellé megszer­zi az énektanári képesítést is. Erre azonban várni kellett, mert mindig elfoglalt ember volt. Tanított számtant, tör­ténelmet, élővilágot, mikor miire volt szükség. Az iskolá­ba még az 1960-as évek vé­gén is más községből jártak ót pedagógusok segíteni a ta­nítást. Pár évvel ezelőtt hozzálá­tott az énektanári diploma megszerzéséhez. Az egri főis­kolán kapott oklevelet, négy év helyett kettő alatt. Ez az első esztendő, amikor harma­dik osztálytól ő tanítja a gye­rekeket énekre. Szeretné ko­rábbi elképzelését is megva­lósítani: KISZ-esebből egy énekkart akar szervezni. Ha mindezek mellett ideje engedi, egyik kollégájával kutatja, gyűjti a község népzenei múltját, folklórját. — Csak egy kicsit szűnne már a benti munka, hogy jut­na több időm ezekre is — mondja az igazgatóhelyettes. Búcsúzunk, mert már órára várják az énekkedvelő gyere­kek. Sok új ház épült az elmúlt években a községben. A lakásokba modem bútorok kerültek a régiek helyett. Az Arany János utcában, Fekete József éknél is néni- régiben vásároltak új bútort. A családfő Budapesten dolgozik és hetenként egy­szer jár haza, akkor viszont kényelmes, szépen berendezett otthon várja Mi foglalkoztatja a lakosságot? A tanácstagi beszámolókról készült feljegyzésekből olva­som: „Kérjük a községi taná­csot, hogy a klubház mielőb­bi felépítésére tegyen meg minden erőfeszítést.” Ha csak egy, vagy néhány lakosnak lenne ez a kívánsá­ga, nem okozna különösebb gondot. Ügy tűnik azonban, hogy a kérés egyhangú közvé­leményt fejez ki. Ez ügyben a község lakossága még csak nem is vár mindent az állam­tól. Imre Lászlóné mondta az egyik tanácstagi beszámolón: — Ha kell társadalmi munká­val is segítünk a klubház le­építésében. — Ugyanígy véle­kedett Mák Imréné, Lengyel Nándor, Lantos János. Barna László szavaiból viszont némi aggályoskodás csendül ki, amikor így szól: — Talán va­laki nem engedi? Hátráltatja? — A nemrég lezajlott téli tan­folyamokon pedig a község fiatal jell; Balia Anna, Kovács István, Mák Kati, Kondás Er­zsi és még sokan mások kis­sé türelmetlenkedve sürgették a klubkönyvtár mielőbbi tető alá hozását, mondván: — Ha lehet, akkor ne az ötéves terv legutolsó évére hagyjuk fel­építését. A községi KlSZ-szervezet titkára pedig, ahányszor ta­lálkozik a kirendeltség veze­tőjével, mindig szóba hozza építését, s megkérdi: hol tar­tanak, hogyan állnak, mire A klub könyvtár számíthatnak? Majd hozzáfű­zi, hogy a klubkönyvtár na­gyon hiányzik a fiatalságnak. Építésében nem várnak min­dent az államtól, ha kell se­gítenek, mert tudják, hogy az övék lesz, — Mire számíthat a község lakossága, ifjúsága? — kér­dem Kaba Józseftől, a tanácsi kirendeltség vezetőjétől, akit a községben továbbra is csak tanácstitkárnak szólítanak. — Tervek szerint az új klubkönyvtár a tervciklus utolsó évében kerülne átadás­ra. Jelenleg 450 ezer forin­tunk van, amit a járási hiva­taltól kaptunk. Mivel építése másfél millió forintba kerül, hiányzik még több mint egy­millió forint. A jelenlegi ösz- fc zegből megvásároljuk azt a telket, ahová az új létesít­mény kerül. A telek tulajdo­nosaival már beszéltünk, be­jelentették, hogy átadják a kért területet. Kifizetj ült a telek árát, majd a megmaradó összegből kell a tervezést is kifizetni. Hogy ezután meny­nyi marad, azt pillanatnyilag még nem tudom. Mivel Dejtár községgel van közös taná­csunk, a tervek szerint a klub­könyvtárhoz szükséges fejlesz­tési alap csak 1974-re lesz meg egy összegben. De még akkor is szükség lesz társa­dalmi munkára. Nincs okunk a bizalmatlanságra. A dejtári- ak segítik a klubkönyvtár fel­Kinél van a forint? A helybeli bankban, az Ér- sekvadkert és Vidéke Taka­rékszövetkezet pataki kiren­deltségénél vagyunk. Egy év alatt a tervezett 500 ezer fo­rint helyett 808 ezer forinttal nőtt a lakosság bankbetétje, s jelenleg eléri a 4 millió 68 ezer forintot. A múlt évben kölcsönt 61- en kértek építésre, beruházá­sokra, áruvásárlásokra és sze­mélyi kölcsönre. Az idén újabb 800 ezer forinttal szeret­nék növelni a lakosság pénz­készletét És amit az érdekes­ség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a több mint 4 millió fo­rinton 130 betétes osztozkodik, köztük olyan család is akad, ahol többen tagjai a takarék- szövetkezetnek. A legnagyobb betétesnek megközelítően 100 ezer forint­ja van. A pénztulajdonosok elsősorban a helyi termelő- szövetkezet szorgalmas, oko­san gazdálkodó, jó beosztású tagjai és azok az ipari mun­kások, akik Pestre járnak dol­gozni. S, hogy jól jár az, aki ka­matra adja be a pénzét, azt a múlt év után kifizetett 168 ezer forint is jól bizonyítja. építését, megvalósítását. Tető alá hozása kizárólag azon múlik, hogy mikorra tudjuk előteremteni az építéshez szükséges pénzt — Milyen társadalmi segít­ségre számíthat a kirendelt­ség? — A KISZ-szervezet fiatal­jai 150—200 ezer forint érté­kű földmunkát ajánlottak íeL A helybeli Kossuth Terme­lőszövetkezet fogatoltat ad az anyagszállításhoz, ami újabb 50 ezer forint segítséget je­lent. Mivel az új épület nagy­termében rendszeres mozielő­adások lesznek, anyagi támo­gatásért fordulunk a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat­hoz. Ide szeretnénk áthelyezni a postát is, amely most a tsz központjában van, ha az épí­téshez szükséges költségeket vállalja a Budapest Vidéki Postaigazgatóság. Volt-e más mód a Hub- könyvtár határidő előtti fel­építésére? — Elképzelésünk, igen. A tsz-közpcmt épülete a tanács tulajdona. Felajánlottuk, hogy vegyék meg tőlünk 450 ezer forintért. Hallani sem akartak róla, mondván: nincs pénzük, nehéz anyagi helyzetben van­nak. .. A fiatalok pedig mondják a magukét: nincs hová menni­ük. Két évvel ezelőtt bezárt a mozi, mert félő volt, hogy le­szakad a mennyezet. Ha fil­met akarnak nézni, akkor busszal utaznak Dejtárra, vagy Balassagyarmatra, de csak hétköznapokon, mert va­sárnap késő este buszjárat sincs. A szülők többsége — igen helyesen — nem engedi el gyermekét az italboltba. A zenés presszóba sem férnek be túl sokan. Sajnos, egye­lőre a jelenlegi helyzeten nem lehet változtatni, mert a klub­könyvtár építésének előfelté­tele, hogy legyen hozzá pénz és terv. A közös kasszából pedig erre a létesítményre csak két- vagy három év múlva futja. A tavaly felújított óvoda negyvenkét gyereknek nyúlt kellemes környezetet. A délutáni pihenőben Rubiák La.iosné óvónő takarja be a kicsiket Az oldal _ anyagait írta: Venesz Károly Fotó: Koppány György

Next

/
Oldalképek
Tartalom