Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)
1972-01-07 / 5. szám
Nß-s számvetés Egy edző — három csapat Pászlón Jelentős visszaesésnek számít a ZALKA SE 13. helyezése az NB-s felnőtt tartalék labdarúgó-bajnokság őszi idényében. A korábbi években mindig az élmezőnyben foglaltak helyet. Ügy látszik a leszereléshez közeledők már nem teljes odaadással’ játszottak. A tavaszi idényben bizonyára több babér terem számukra. Leggyakoribb összeállításuk: Rozs- noki (Kobri) — Kővári, Szőke, Krajcsi — Vörös, Bocsi — Székely, Makranczi, Önódi, Stihor, Gass, cs.: Matiz. Pu- porkaÚjoncként szerepelt az NB-s bajnokságban a mAtranovAri bányász A korántsem rózsás anyagi helyzetben levő egyesülettől jelentős erőfeszítést igényelt a tartalék és ifjúsági együttes szerepeltetése. Az akadályokat sikerrel leküzdötték, az utánpótlás nevelése biztosítottnak látszik. Az együttes a 14. helyen végzett, a csapat átlagéletkora 20,7 év. Az alapozásukat Szomszéd Ádám, az első csapat edzője vezette, és Kaitor Zoltán társadalmi edző segítette munkáiában. A gólok közül Farkas és Lakatos négyet, Csikós és Da- nyi hármat, Marsinszki és Tóth kettőt rúgott. Leggyakoribb összeállítás: Maruzs — Gubán. Tóth, Berze — Sulyok, Nyerges — Dan.yi, Bakos. Farkas. Lakatos, Varga, cs*: Marsinszki, Telek, Kotro- czó. Egyhelyben topogás jellemezte a HATVANI KINIZSI őszi produkcióját. Évek óta nem fejlődtek, holott ifjúsági csapatuk mindig az élvonalban foglalt helyet. A tartalékok védelme nagvon rossz volt, ennek köszönhető az utolsó előtti helyezés. A legtöbb gólt (64) ők kapták. Leggyakoribb összeállítás: Tóth — Vasas; Bana, Baranv! > — Ormos; Szilágyi — Szegedi, Urbán, Kiss, Mikes. Kazin- czi, cs.: György. Nagy. Az elmúlt években mindig ,.bérelve” volt a PÄSZTÖI KSE számára a 8—9* hely. Az őszi idényben viszont Veres Béla edző az első csapat irányítása mellett nem tudott teljes odaadással foglalkozni a tartalékokkal és ifjúságiakkal. Egy edzőre három csapat jutott. és ez már kicsit sok volt. A csatárok mindössze 9 gólt rúgtak, a védelem 59-et kapott, így nem véletlen, hogy utolsóként végeztek. Ha az egyesület vezetői rendezik az edzőkérdést, megfelelő felkészüléssel elkerülhetnek a sereghajtók közül. Leggyakoribb összeállítás: Kelemen (Bárány) — Sándor, Kecskés, Fösvény — Kovács. Alapi — Reviczki, Veres F., Makkai, Ferenczi, Rózsa, cs.: Koós. M* 1. SOROKBAN A járási-városi agitáciÓ6 és propaganda-sportbizottságok vezetőinek tanácskozását január 10-én 15 óráitól bonyolítják le Salgótarjánban, az JVITS-szókházában. Az idei év tennivalóit beszélik meg Má- tyus László elnök vezetésével & J' „Bajnok kerestettk’’' címmel, úttörők részére sportvetélkedőt hirdetett meg a Magyar Úttörők Szövetsége, az MTS és a Magyar Rádió. A pajtásoknak elméleti és gyakorlati sportkérdésekböl kell viasgézniok. Március 12-ig iM'ógpádban is lebonyolítják a megyei döntőt. A legjobbak Egerben a területi versenyen indulhatnak. A sítúrázók XI. országos találkozóját a Magyar Természetbarát Szövetség mától január 9-ig rendezi meg Sopronban. A találkozó keretében szabad síelés, tréfás síversenyek, óriás műlesikló verseny szerepel a programban. Kérdés, hogy mit szói mindehhez az időjárás! Kiadványt állítottak össze a Salgótarjáni Kohász atlétikai szakosztálya elmúlt évi munkájáról. Ebben beszámolnak arról, hogy miként teljesítették vállalásaikat, szereztek arany- és ezüstérmeket a különböző versenyeken. Mindennél többet mond, hogy egy érdemes sportolóval (Komka Magda) nyolc II. osztályú sportolóval, nyolc aranyjelvényes ifjúságival, és tizenhét ezüstjelvényes fiatal sportolóval rendelkezik a szakosztály. * ’ Az idén kosárlabdában két körzet bajnokságát rendezik meg Nógrádban az egykori megyei bajnokság helyettesítése érdekében. Salgótarján város mellett a járás és a pásztói járás csapatai küzdenek a bajnoki címért. Balassagyarmathoz a szécsényi és az esetleg megszerveződő rétsági járásbeli együttesek csatlakoznak. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnali belépésre keres központi telephelyére, továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre (Algyő, Százhalombatta, Fé- nyeslitke), külszolgálatos munkakörbe: lakatos, vízvezeték-szerelő, bádogos, esztergályos, asztalos, lemezlakatos, ív, lánghegesztő, motorszerelő, csőszerelő, kazánfűtő szakmunkásokat, továbbá öltözőőröket, őröket és férfi segédmunkásokat. Százhalombattán minden szombat szabad, Algyőn és Fényeslitkén dekádmunkarend van. Mag as kercseli lehetőség! A munkásszállás vidéken ingyenes. Felvétel esetén, az útiköltséget megtérítjük. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzés. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: HudaprKl XVIII., Gyöiordi út 79-S3, vagy a vidéki munkahelyek vezetőinél. Sportakadémia Társadalomtudományok és a sport A megyei sportakadémia első előadását január 10-én (hétfőn) 16.30 órától rendezik meg Salgótarjánban az MTS székházában.. Megyei és járási sportvezetők, edzők, kiemelt egyesületi tisztségviselők vesznek részt az előadáson. Kapcsos Lajosné, az MTS OT egyetemi és iskolai osztályának vezetője tart előadást „A társadalomtudományok szerepe a sportban” címmel. Sakkhírek Befejeződött a mesterjelölti címre minősítő egyéni sakkverseny Salgótarjánban. A 13 induló közül Balázs József SPORT Kertelés nélkül Mit kapnak a sportkörök? — Dávid Róbert a felkészülésről — Kosarasok válságban Rejtvényfejtő önmagáról i. A megyében 1972-ben 145 sportkör működik. Állami támogatásból, bázisuk „adományából” és saját bevételeikből teremtik elő a működéshez szükséges anyagiakat. Milyen mértékű pénztámogatásban réváltozás történt a téli időszakban. Vincze János szakosztályi elnök, Győri László szakosztályvezető, Kaszás Sándor intéző lett. get, egyébként veszem a kalapom és távozom. 4. Nincs olyan nagyokos ember a világon, aki megmondhatná, hogy manapság hány Pelé szaladgál a világ labA megyében páratlan braszesülnek a megye egyesületei vűrral dicsekedhet Pancsovai darúgópályáin. Nemrégen. 1972-ben? - kérdeztük Praz- Nándor, az SBTC NB II-es Hajt, szigeten is felfedeztek a novszky Györgytől, az MTS uői kosárlabdacsapatának ed- «fekete gyöngyszem utódját. Nógrád megyei Tanácsa gaz- zője. Több mint tíz évvel ez- A Pentiomlle csapatában sze- dasági munkatársától. előtt Tanyai Kálmán sportköri replo neger származású, 20 , elnök javaslatára megalapítót- eves Shannonrol van szó. Mi~.Az O!szfáos irányelvek ^ szakosztályt, melynek ed- ért tartják őt az új — vagy zője is lett A2Óta megszakí- legújabb - Pelének? Adatai tás nélkül irányította a csa- Ú73 cm magas, 70 kiló) is pat szakmai munkáját! Kéz- nagyjából azonosak. Csillogó forintöt. Sportági rangsor. Jetben a megyei bajnokság- technikával rendelkezik, és olimpiai egyéni, olimpiai csa- ban szerepeltek 1965 óta az ugyanúgy bűvöli a labdát. pat, labdarúgás, nem olimpiai NB n.ben gyűjtögették szór- mint a „király”. Ráadásul az sportagak. A fenti összeg galraasan pontokat Az első első tíz bajnoki mérkőzésen egyébként 278 ezer forinttal években legfeljebb a 8 he- olyan csodálatos 14 gólt rú- tobb mint 1971-ben. Labdaru- lyen végeztek. A legjobb Sott, amely még a nagy Pe- gasoan csak az utánpótlás ne- eredményt 1969-ben érték el, lének is dicséretére vált volna. vetésére adhattunk pénzt. A amikor s 4. hel ^rtak> helyi bázisok ugyanis szinte Különbözö okok miatt 1970- °* kizárólag e sportagat támogat- ben n_kek lettek. A tava- Olimpiai pályázatunk egyik lyi eredményre ismét büszke szorgalmas versenyzője közé Az egyesületek vonatkozásé- lehet az edző: 5. helyen zár- tartozik a 24 éves. mátraal- ban az MTS irányelve: kon- ták az évet. Az ismert sport- mási Gembiczki Ferenc. Sal- centráltan támogassák a sport- ember most mégis alig fogy gótarjánban dolgozik a SZOT alapján, differenciáltan kellett elosztanunk a rendelkezésünkre álló 2 millió 323 ezer Társadalombiztosítási gatóságán. Magáról és Igazrejtkér— Mátramindszenten kergettem a labdát, de közbejött egy súlyos térdsérülés, hónapokig gipszben volt a lábam. köröket! Tavaly 38 százaié- ki a panaszból: kuk, idén is hozzávetőleg 38 — Ez így nem mehet ío* százalék részesül állami támo- vább! Az egyesülettől ugyan vény fejtési módszeréről gatásban Nógrádban. Legkeve- megkapunk minden támoga- deztük: sebb 5 ezer forint a hozzájá- tást, mégis nehéz helyzetbe rulás mértéke. Az SBTC kap- kerültünk. Miskolczi Kati. a ja a legtöbbet: 565 ezer fo- csapat egyik erőssége átiga- rintot. Az SKSE 350 ezer. a zolt az NB l-es BEAC-ba. 3gy. SE 170 ezer forint ál- Nem tudom számíthatok-e Ezért abbahagytam. A sport lamá támogatást kap az idén. Szertnére a jövőben. Néhá- elméleti kérdései iránt kezd- Nem kis összegek forognak te- nyan annyi fáradtságot sem tlein érdeklődni. Van egy 600 hát kockán, alaposan meg vettek, hogy edzésekre járja- kötetes házikönyvtáram, köz- keli gondolni mire használják nak, emiatt két lányt eltaná- t®, található sok sporttémájú fel az anyagiakat. csaltunk a szakosztályból. Ide- kiadvány. Nyolc, újságot is genbe több játékos nem' volt járatunk. Emellett könyVtáH 2. hajlandó elutazni! Sok volt vagyok Salgótarjánban, de a kifogás• Akadt, aki azt felesegem es húgom is beírat— Új szelek fújnak a Kistere- mondta: csak akkor megyek, kozott a munkahelyén. A nyei Bányász NB II-es láb- ha személygépkocsival utaz- NOGRÁD-ban közölt kérdő- d árú gó -szakoszálya háza táján, hatunk... Tiszta vizet kivá- sekre a Balassi Bálint megyei A vezetők változtatnak a 18- nok önteni a pohárba. A jövő könyvtárban több olimpiai (SKSEl 8 nonttni evfbntt a as keret összetételén: fiatalok héten szakosztályi értekezletet tárgyú könyv átforgatásával 7 5 Dontot itert Frink Ferenc bekerülnek, idősebbek kike- tartunk, ahol döntésre kerül a keresem a választ. Általában Ae TVit-v» t 6<.,1A „irülnek a« keretből. Többek kö- sor. Ha hajlandók sportszerű- az ebédidőmet használom fel zött Sándor Ernő, Toldi Sán- en és lelkesen készülni, vala- erre- Egye nem állok rosszul d.or és Tőre neve került szó- rniní versenyezni, akkor to- a pontversenyben? és Tóth László előtt. Mesterjelölti címüket mindhárman megerősítették. Sakkban január 15-ig tart az átigazolási időszak. Ma- kovnyik Sándor I. osztályú versenyzőt kiadta a Nagybá- tonyi Bányász, így idén már a Salgótarjáni Kohász OB lles csapatában szerepelhet. Az OB II-es sakkcsapat- bajnokság idei sorsolását, illetve csoportbeosztását vasárnap készítik el Budapesten, a Magyar Sakk Szövetségben. A Salgótarjáni Kohászt a sorsoláson Tóth Pál szakosztályvezető, és Kiepej József versenyző képviseli. ba. A felkészülésről Dávid Róbert edző — már két és fél éve dolgozik a csapatnál — újságolta : — Az első összejövetelt január 12-én tartjuk. Megbeszéljük az idei tennivalókat. Az alapozást Kisterenyén kezdjük el. Hetente hatszor, naponta egyszer végzünk erőgyűjtést. Az első tíz napban a szabadban futkározunk, később tornaterembe megyünk. Szó lehet a formábahozási időszakban kéthetes bükkszéki táborozásról is. Tavasszal jabb szereplést várok a csapattól mint ősszel. A szakosztály vezetésében Is versenyezni, vábbra is vállalom az ed&öséRozgonyi István n luOGEtnD valamennyi olvasóját szeretettel köszöntik, az új esztendőben, sok sikert, jó egészségei kívánnak, látogatásaikat, rendeléseiket gazdag választékkal, kulturált kiszolgálással várják az újjászervezett Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat Nógrád megyei könyvesboltjai: Nógrádi Sándor Könyvesbolt Salgótarján, művelődési ház. Telefon: 22-30. Közgazdasági, jogi, műszaki és tudományos szakkönyvek. Műszaki köayvklubbolt, könyvesbolt Salgótarján, Pécskő u. 3. Telefon: 27-40. Mocsári Gergely vezet Az „Olimpiai pályázat a Farkas Róbert (Salgótarján), NÓGRÁD-ban!” tizenhat he- Tóth Győző és Fábri Gábor tes rejtvényversenyünk pontversenyében hat forduló után kissé széthúzódott a mezőny. A megye minden részéből eddig 93 pályázó kapcsolódott be a versenybe. Legjobban Mocsári Gergely áll, aki eddig mindössze egy pontot veszített. A pontverseny állásánál kívánjuk megjegyezni, hogy (Balassagyarmat), Borbás László (Szécsény). Huszonhét pontos: Hart Tamás (Balassagyarmat). Huszonhat pontos: Bertók Bertalan, Nagy Sándor, Mojzes Anikó (Salgótarján). Huszonöt pontos: Petre József és Petre József né (Nagybátony), Rádi Arnold (Nagybátony). A legutóbbi, VII. fordulóbeli ezúttal a legalább 25 pontot kérdéseink közül az elsőbe összegyűjtött versenyzők név- sajnálatos sajtóhiba csúszott, sorát ismertetjük. Huszonkilenc pontos: Mocsári Gergely (Tolmács). Huszonnyolc pontos: Hertelendy Béla, dr. Kollár Mihály, dr. Kollár Mi- hályné, Deák József, Deák Jó- zsefné, Deák Magdolna, melyért pályázóink szíves elnézését kérjük. A kérdésben nem versenyzőnőkről, hanem versenyzőnkről kívántunk érdeklődni. Ezért négy pályázó e kérdésre adott válaszát elfogadottnak tekintjük. S3. VOtAN Gyur- tyánosban, a régi kor- délyos vállalat területén 35 000 m3 terület nyílt- és ponyvásáru tárolására kiadó. GARÁZS kiadó. Ér- CSALÁDI ház eladó. Érdeklődni lehet a deklődni egész nap Baglyasalja. Petőfi út helyszínen, a klren- 21-37 telefonon. 5/b. Érdeklődés min- deltségvezetőnél vagy----------------------------------- dennap 18 órától. a 15—18 telefonon. ÜGYVITELI dolgo- _______________________ _______________________ tót felveszünk Gépírni tudók előnyben. GARÁZS, város közELADÖ összerakháTrlenticezni lehet FÜ- tó garázs, acéllemez- .„.„4^.. SZÉRT-1 erakat, Saleó- “ .. ,. r pontjában, villannyal, tarján Állomás út 4. bői. Salgótarján, Lo- belső mosási lehető’ _ vász József út 29.. séggel eladó. Erdek. , 1 == lődnl lehet 16 óra 18 ÉVET betöltött bérház. L em.. s-as ut4n> pécskő u. 4, • ánvoka* csévélőnek ajtó. felvess a Pamuttex* Hlmflvek .Tacauard Szövőevára A betanulási idő 9 hét Ezen ’dó alatt havi 10R0 Ft bruttó fizetést, és nsjo* » Ft-ért «»bérlet bitosítunk. Rakást minimális térítés mel■et-t ipénvmthnnszprfl elhelyezésben adunk. Jelentkezés* írásban a PrM Tacauard Szftvöevár munkaeró- sa^dá’kndásán Buda- oest. XIII Szekszárdi U, 19-25, VI. 1., Várszeginél. Balassagyarmat városi Tanácsa és szervei Szervezeti és működési szabályzata 1972. la- nuár l-én hatályba lénett Az érdeklődők a szabályzat hiteles oéldá- nvát - üevfélfoea- dási Idő alatt a titkárságon megtekinthetik.