Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-09 / 7. szám

Szép város Kolozsvár (Utazás Erdélybeo) A közelmúltban az IBUSZ szervezésében tíznapos er■* délyi körúton vettem részt. Az út nagyszerűsége nemcsak azért említhető felsőfokon, mert o'yan természeti szépségek­nek voltunk tanúi, amelyekhez hasonlók elvétve, vagy egyál­talán nem találhatók, hanem azért is. mert Erdélynek az a patinás levegője, mely navonta kö-ülvett bennünket, nem­zetünk történelme XVI—XVII. századi eseményeinek meg­értését még inkább lehetővé tette. Közvetlen közelből szem­lélhettük mindazt, amit sokan eddig csak a könyvek lapjai­ról ismertünk. Harmonikus egységbe olvadva láttuk a régi, az új, magyar és román kultúra sok-sok szép alkotását. Bejártuk, megláttuk Temesvár, Déva, Arad. Vajdahu- nyad, Szeben, Brassó, Sinaia és Tusnád szépségeit, körül­néztünk Marosvásárhelyen és elidőztünk hosszasabban Ko­lozsvárott. Nyelvművelő sorok Az igeragozás in „A két kopott fejű oroszlán, a megyeházáról olyan méltó­sággal bámult le erre a ko­misz Európára, mintha azon gondolkodnék, hogy ugyan hány világrészt egyék meg früstükre.” Mikszáth még így írta: gondolkodnék. Ma már túlon­túl választékosnak, kicsit iro- dalmiasnak tetszik ez az ige­alak. Helyette inkább a gon­dolkodna változat dívik. A Balzac-regényből készült film, A völgy lilioma poétikus miliőjéhez nagyon jól illett az ikes forma: „Akkor itt ma­radhatok anélkül, hogy érzel­mem bárkinek is gyanússá válhatnék.” A mi világunkban azonban már így hangzik ez az eset: válhatna. Mikszáthnái még ez áll: egyék. Ma már tíz ember kö­zül kettő ha így mondaná. Az egyék helyére az egyen válto­zat lépett. Minderre akkor figyeltem fel, amikor Jakab László: Az ikes ragozás a mai nyelvben c. dolgozatát olvastam éppen. A Magyar Nyelvőrben talál­ható tanulmány az ikes ra­gozás újabb kori változásait veszi vizsgálat alá, s a fenti­ekhez hasonló megfelelésekről beszél. A szerző tulajdonképpen ar­ra a kérdésre keresi a választ, hogy napjainkban lehet-é egyáltalán ikes ragozásról be­szélni. Alapos vizsgálódás után a következő módon felel a kérdésre: „...az ikes rago­zás mint rendszer megszűnt, csak ikes igék vannak”. A hajdani ikes ragozásból mindössze öt alak él. Meg­van a szótári alak; a jelentő módú egyes szám harmadik személy; többnyire ikes ra­gok vannak még a jelentő és a feltételes mód első és har­madik személyében. A meglevő öt esetet is ala­posan kikezdte az idő: az ik- telenedés. Szép számmal van­nak ugyan az egyes szám har­madik személyben -ik raggal végződő állandó ikes igék, de megszaporodott az iktelen párhuzamok száma is. A má­sik négy esetben pedig szinte minden ikes formának lehet­nek iktelen variációi. A hazudik vitathatatlanul ikes ige. De már Vörösmarty nál is megfigyelhető az egyes szám harmadik személyű ik­telen változat: „Jó kedvet és ifjúságot hazud...” De nézzük a jelentő módú egyes első és második sze­mélyt! Ki mondja ma már így: hazud,om — a régi ikes rago­zásnak megfelelően? A hazu­dó! forma szintén ritka, pe­dig ez a szabályos ikes alak. Helyette azt mondjuk: hazudsz — az iktelen ragozás szerint. Az ikes ragozás hajdani át­fogó rendszere tehát felbom­lott. Vannak még sziklaszilárd ikes igéink, de vannak olya­nok is, amelyek már ingadoz­nak az ikesség és az iktelen- ség között. Mind a három módban vannak még alakok, amelyek az ikes ragozásnak megfelelően jönnek létre, de ezekbe az állásokba is be­nyomultak már az iktelen ra­gozás végződései. A dolgozom és a dolgozo/c teljesen egyenértékű. A talál­kozzék helyett nyugodtan mondhatom, hogy találkozz on. A keverednék harmadik sze­mélyű alakot felváltja a ke­veredne. A lakoZ már kissé avatagnak tűnik; sokkal ma­ibbnak érezzük a laksz vari­ációt Az iktelenedés tehát megál­lapíthatatlan folyamat Az ikes ragozású alakok nagy része mesterkéltnek vagy el­fogadhatatlannak látszik. Van­nak azonban ikes formák, amelyeket őriznünk kell, mert iktelen változatukat ma még nem tudjuk elfogadni. Ha azt halljuk, hogy eszek, iszok, al- szok, utazok, még mindig ber­zenkedik az ember nyelvérzé­ke. (Helyesein: eszem, iszom, alszom stb.) Dr. Szabó Károly Gyönyörű, hegyes-völgyes vi­déken, részben a Küküllő mentén megyünk a következő célállomás, Marosvásárhely felé. Marosvásárhelyen a romá­niai magyar színészképzés a Szentgyörgyi Istvánról elne­vezett, gazdagon felszerelt, az állam által jól dotált Színmű­vészeti Főiskolán történik. „Stúdió” Színháza a Művelő­dési Palotában székelő Álla­mi Színház magyar és román tagozatával, híres hangver­senytermével, bábszínházával, könyvtárával, két múzeumá­val — képzőművészeti és tör­ténelmi — a kultúra, a műve­lődés különböző ága iránt ér­deklődőket is kielégíti. A magyar történelmet, Er­dély „régi dicsőség”-ét idézi a mai Marosvásárhelyen is megtalálható sok szobor, em­léktábla. Például a Petőfi té­ren álló Görög-házon emlék­tábla hirdeti hogy 1849. júli­usában — mielőtt a fehéregy­házi csatába ment — itt szállt meg Petőfi, néhány lépésre Bem főhadiszállásától. Ugyan­csak a Petőfi téren van az a római katolikus templom, melynek kolostorában 1707- ben II. Rákóczi Ferenc pihent meg. A várat északról hatá­roló Május 1. úton áll Kö­rösi Csorna Sándor szobra: (1784—1842) — „Tibeti szó­tárba pedig a Teleki Könyv­tárban van. — A Bolyai utca az azonos nevű térbe torkol­lik, ahol Csorvássy István és Izsák Márton romániai ma­gyar művészek munkájában, a két Bolyait ábrázoló szo­borban gyönyörködhetünk. Környezetében található a volt református kollégium, Az emlékezetes Kádár-beszéd óta divatba jött a gyalogosgőg, szinte mell­döngetve valljuk magunkat gyalogo­soknak, akiket az a szerencse ért, hogy nincsen autónk, esetleg' halvány reményünk sem, hogy hamarosan, vagy bármikor is kocsit vásárolhas­sunk. A gyalogos büszkeségre nekem is meglenne minden jogcímein, de úgy tartom, hogy nem szép dolog em­bertársainkat lenézni, csupáncsak azért, mert autójuk van. Különben is: attól ők még nem sokkal lettek szegé­nyebbek- Meg azután — amint azzal már évek óta érvelni szokás — a gép­kocsi ma már nem luxuscikk, hanem a modern élet /nélkülözhetetlen hasz­nálati eszköze. (Nem véletlen, hogy annyi fiatal, huszonéves rendelkezik gépkocsival. Hogyan is közelítenék meg másképp szegények a hivatalukat?) Én esküszöm, hogy nemcsak a gya­logosoknak, hanem az autósoknak is bőven akad jogcímük arra, hogy fel­vágjanak, már csak azért is, mert leg­többjük ugyanolyan dolgozó mint mi. Nem szólván arról, hogy egy autó új korában (két-három napig, amíg a gazdája az első karambolt végre nem hajtja) egészen jól mutat, még dicse­kedni is lehet vele. S az autós jóval többet strapái, mint egy gyalogos, hi­szen az autót sikálni kell, táplálni kell, javítgatni-szerelgetni kell, eset­leg ki kell vinni a város másik vé­gébe a garázsba, ahonnan gyalogolhat még jócskán szegény úrvezető. Téve­dés tehát azt hinni, hogy mi, gyalo­gosok vagyunk egyedül a közlekedés proletárjai, s akinek autója van, az már burzsuj, s örüljön, hogy beléphet a Hazafias Népfrontba. Nem minden autós burzsuj, bár az is igaz, hogy nem mindegyiket teszi új tulajdono­sa tökéletesen tönkre. Mindazonáltal nem irigylem az autósokat, s azokkal értek egyet, akik azt vallják, hogy amíg másnak felesé­ge van, addik ők nem házasodnak, il­letve, ajmig az államnak kocsija van, addig ők nem tárgyalnak a MÉRKUR- ral. Egy dolgot azonban szívesen át­vennék tőlük, a tréfa- és anekdota­Vasárnapi jegyzet Gyalogos szél autósokról gyártó készségüket- Mert annyi szív­derítő történetet a gyalogosokról so­ha nem lehet hallani, mint az újdon­sült autótulajdonosokról. Velünk tíz esztendő alatt nem történik annyi, mint az autósokkal már a gépkocsiát­vételt követő első hónapban is. A múltkoriban három salgótarjáni gépkocsitulajdonossal sodort egy tár­saságba a balvégzetem, s már kezdtem aggódni, hogy másról, mint karburá­torról, kuplungról és kipufogóról, nem is fogok hallani, amikor egyszeriben megindult az anekdotagyártás. Az új­donsültúrvezetők ugyanis fővárosi és egri utalásuk élményeiről számoltak be, külön-külön. Viccgyártó képességük igazolásául itt adom közre a három történetet. AZ ELSŐ. Libabőrös háttal besorakozott a budapesti csúcsforgalomba úrvezető barátunk, meg is közelítette az Úttörő Áruházit, ahol dolga és randevúja volt, csak éppen egy talpalatnyi üres helyet nem talált, ahol leparkírozha­tott volna. Pedig nagyon sietett, hiszen délután háromkor értekezlete volt. s már elharangozták a delet az egye­temi templomban. Többszörös körözés után végre egy mellékutcában sikerült lehorgonyoznia. Miután az Úttörő Áruházban bevásárolt és maga mellé vette utasát, az álomszép, fekete le­ányt is, lélekszakadva sietett a kocsi­jához. Ámde, nem találta. Közben az ijedtségtől azt is elfelejtette, hogy melyik utcában kötött ki tulajdon­képpen. Már a lábukat lejárták, ami­kor végre, este hatkor rábukkantak az elveszett járgányra. A meseszép lány tutyimutyi álomlovagnak titulálta hő­sünket és sürgősen szakított vele- (Te­hát ez a történet a lehető legszeren­csésebben végződött!) A MÁSIK. Csaknem kísértetiesen ez az eset ismétlődött meg a másik férfival (aki­nek egyébként a főfoglalkozása is gépkocsivezető!), csakhogy ő jól em­lékezett, hogy kocsiját hol hagyta, amíg ebédelni ment a Szolnoki Ha­lászcsárdába. Azért is hagyta olyan közel a vendéglőhöz, mert a kocsi te­le volt értékes bundákkal, amelyekből a legolcsóbb is négyezer forintba ke­rült. Az ő kocsija azonban szőrin-szá- lán eltűnt. Irány a rendőrség. A rend­őrség országos körözést adott ki. Ba­rátunk pedig vonattal tért haza és napokon át könnyeit hullatta- Végre a hetedik napon, amikor az Úristen megpihent, jött az értesítés, hogy a rendőrség megtalálta épségben a ko­csit. Rohanás föl a fővárosba a rend­őrségre, a rendőrségről a tetthelyre. Hősünk - örömmel nézte a kocsiban lapuló bundákat, majd így kiáltott föl: „Hiszen én ezt a kocsit tulajdonképpen itthagytam, csak rosszul emlékeztem.” A HARMADIK. Vadonatúj Moszkvicsával Egerbe utazott harmadik barátunk és a nagy téren leparkírozott. Mire dolga végez­tével visszatért, a térnek azon a sar­kán három azonos színű, sőt közeli számú Moszkvics parkírozott. (A saját gépkocsija számára pontosan nem em­lékezett-) De még az ülések és bent levő alkalmatosságok sem nyújtottak semmi támpontot. Barátunk azonban, egyébként matematikus és jó sakkozó, kitűnően feltalálta magát. Várt néhány órát, amíg a két idegen Moszkvicsot elvitték. Ami megmaradt, az már csali az övé lehet. Logikus. Mennyivel ritkábban fordul elő. hogy egy gyalogos ne tudja, hogy hol hagyta a cipőjét! S mennyivel ritkáb­ban röhögnek rajtunk! Fáj, de ez így van. "•’Áv’ ft —.-I ma Bolyai Líceum és a felbe­csülhetetlen értéket jelentő Teleki Könyvtár, s áz ugyan­ebben az épületben lévő Bo­lyai Emlékmúzeum és Tudo­mányos Könyvtár. Itt látható többek között a két Bolyai kéziratgyűjteménye, munka­eszközeiknek, használati tár­gyaiknak egy része. A fény­képek külön-külön és együtt is mutatják az apát és fiát, valamint Bolyai János ko­lozsvári szülőházát, munkái­nak címlaptervét, a reformá­tus temetőben egymás mel­lett található sírjukat. Újabb benyomások keríte­nek hatalmukba, midőn „kin­cses Kolozsvár” főterén, a Szent Mihály templom és Fadrusz János monumentális Mátyás-szobra mellett kanya­rog autóbuszunk. Próbáljunk kiragadni né­hány létesítményt, hangula­tot, amely talán halványan érzékeltetni tudja, hogy Ko­lozsvár Románia harmadik legnagyobb városa, ipari, ke­reskedelmi, közlekedési, egye­temi, művelődési centrum. Az óváros patinája és az új ne­gyedek levegője szerves része a varos egészének, melynek határában hatalmas mozaik­kő — rajta „Cluj” felírással — ötlik a szejnünkbe. A Sza­mos folyót mintegy kettéoszt­ja a várost, de számtalan hídja biztosítja az eleven kap­csolatot a különböző városré­szek között. A helyenként hlég meglevő bástyák, falma­radványok a XIV—XV. szá­zadi fallal körülvett hajdani városra emlékeztetnek. Tűz­vészek, forradalmi megmoz­dulások (1437, 1514, 1703, 1848) háborúk, mind hozzájá­rultak Kolozsvár egészének kibontakoztatásához. Nagy múltú iskolaváros. Ma össze­sen 70 román és magyar nyel­vű általános és középiskola mellett hét egyetemnek és fő­iskolának, összesen mintegy 17 ezer egyetemi és főiskolai hallgatónak is otthont ad. A már említett Szent Mi­hály plébániatemplom mel­lett az úgynevezett Farkas utcai református templom a város legnevezetesebb műem­léke, mely Mátyás segítségé­vel épült és a reformáció ide­jén került a reformátusok birtokába. Egyhajós, gótikus, torony nélküli, csodálatosan gazdag, színes üvegmozaikok­kal ellátott, kívülről támpil- lérekkel harmonikus egysé­gekre tagolt épület. Főbejára­ta előtt a Kolozsvári testvé­rek (Márton és György) al­kotásának, az 1373-ban ké­szült Szent György lovasszob­rának másolata. (Az eredeti Prágában van.) A Nemzeti Színház és a Ro­mán Állami Opefa közös épü­lete, (a mi Vígszínházunkra emlékeztető épület) a híres Konzervatórium, a Pedagógiai Főiskola, a Művelődési Ház, a Csillagvizsgáló Intézet, Ba- bes-Bolyai Egyetem, az Aka­démia Könyvtár, a bábszín­ház, a múzeumok stb. a kul­túra, a tudomány fellegvárai. Európa egyik legszebb fekvé­sű temetője a Petőfi utcáról nyíló híres Házsongárdi te­mető, ahol a tudomány és művészet számos művelőjének síremlékében gyönyörködhe­tünk. Például Apáczai Csere János, Szenczi Molnár Albert. Jósika Miklós, Szentgvörgyi István, Janovics Jenő, E. Ko­vács Gyula, Dsida Jenő, Bras- sai Sámuel stb. • A 11 hektárnyi területen fekvő botanikuskert a vilás minden tájáról származó dísz- és haszonnövények, fák, bok­rok gyűjtőhelye, melyre a szépség, a színek, az illatok tobzódása jellemző. Mátyás szülőháza. Heltai nyomdája, Mátyás lovasszob­rának négy mellékalr' ja — Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Báthori István, Zápolyai Ist­ván — a Bánffy-palota, a Pe­tőfi-, a Bem-emléktábla, a mai Continental, volt New York kávéház földszinti ter­mében található „Duma-asz­tal”, mint irodalmi vitaköz­pont, Mária Terézia emlék­műve, Karácsony Benő szü­lőháza, Bocskai István szü­lőháza, Misztótfalusi Kis Mik­lós lakóháza, mind-mind a magyar történelem, irodalom egy-egy eseményére emlékez­tet. 1967-ben fesztivál keretében ünnepelte a kolozsvári ma­gyar színjátszás fennállásának 175. évfordulóját. Ezekhez a tényékhez, ese­ményekhez, szépségekhez vi­szonyítva kevésbé jelentős, ha a maga nemében megra- gadóan szép is mindaz, ami Csúcsán, az Ady-Bonca-féle kastélyban, a család barátjá­nak, Octavián Gogának mú­zeumában és mauzóleumában fogadja a turistát. A Királyhágón át kőrútunk utolsó állomásához Nagyvá­radhoz érve csak azt tudjuk mondani: minden fáradságért kárpótolt bennünket az a sok szépség, amelyet utunk során láttunk. A Kőrös-parton sé­tálva. s városnéző kőrútunk alkalmával ismét Ady sorai jutnak eszünkbe a püspöki palota és a „Kanonok-sor” láttán. Szinte megelevenedik szemeink előtt az irodalomból ismert tény: a „Holnap” cí­mű antológia megjelentetésé­nek körülménye Ady, Hat­vány Lajos, Dutka Ákos stb. részvételével. A város, múze­umai, színháza, iskolái, mű­emlékei (Szent László-szobor. templom, sír, a „holdas temp­lom”, Sas-palota, vár stb.) az erdélyi és a magyar történe­lemben az idők során betöl­tött szerepe: (1080: püspöki székhely, 1538: váradi béke, 1514: Dózsa. XVI-XVII. szá­zadban az erdélyi fejedelmek függetlenségi harcainak kiin­dulópontja stb.) és a mai je­lentősége alapján méltó, hogy e szép körút utolsó állomása legyen. Leblanc Zsoltné VALENT YIN MAHALOV: XXX f Vihar öle békét fogamzik. .4 folyó lustán anáalog, s mélyében tán sűrű düh habzik, gyűlölet fut, méreg forog. Az ég lámpáit oltó.hajnal szellőt dajkálgat szárnya közt, s a csönd zsákjából millió jajjal futnak elő vad ördögök. S épp amikor e vén planétát vész önti el, s vihar zokog, akkor születnek nagy poéták, kemény, lázadó harcosok. VÉGH MIKLÓS fordítása NÓGRÁD — 1972. január 9., vasárnap 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom