Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-12 / 9. szám

dHI<elior&e>Iö a mecFve eiöiiéiiytermesaEtéseiftek alapja l'gyütt kot! rscV<'k>,<lnfink! Az alkohol szerepe a bűnözésben (If.) llilyen beruhásátit régésiünk el? A szervezett talajvédelmi beruházások megyénkben — még a második ötéves terv­időszak alatt — a Lókos völ­gyében kezdődtek —, majd a következő tervidőszakban fo­kozatosan kiterjedtek a me­gye egész területére. A több üzemet érintő vízfolyások szabályozására, rendezésére az üzemi meliorációs beruhá­zások szakszerű kivitelezésé­nek segítésére, valamint az állam által nyújtott segítség jobb kihasználása érdekében jöttek létre a vízgazdálkodá­si, illetve vízrendezési és ta­lajvédelmi társulatok. A harmadik ötéves tervidő­szak alatt 113 millió 967 ezer forint összegű mezőgazdasági' termelőszövetkezeti talajme­liorációs beruházás valósult meg, melyre 91 millió 340 ezer forint állami támogatást vettek igénybe. A vízgazdál­kodási társulatok pedig 34 millió 828 ezer forint értékű közcélú vízrendezést végeztek el 24 millió 843 ezer forint állami támogatással. Az agro­nómiái előfeltételt megterem­tő műszaki beruházásokra (mely összetevőit korábban ismertettem), 18 millió 189 ezer forintot — 100 százalé­kos állami támogatásból — fordítottak mezőgazdasági üzemeink. A megyében működő 76 mezőgazdasági tsz közül 68- nak elkészült a kísérleti ta­lajvédelmi, illetve talajvédel­mi terve. A túlzott szántó­centrikus szemlélet következ­tében a tervezés kezdeti sza­kaszában a tervezőik szántó­földi művelésben hagytak olyan területeket is, ahol ez ütközött a racionális föld- használattal. A táblarendszer is elaprózott parcellákra ala­pult és ez ellentétbe került a nagyüzemi gazdálkodás igé­nyeivel. E káros jelenségek megszüntetésére a hibás ter­vek módosítását folyamatosan elvégeztetjük. A meliorációs beruházást nem szűkíttettük le csupán a talajlehordás megakadályozá. sára alkalmas eljárások be­vezetésére, hanem kiterjesz­tettük a lepusztult területek termékenységének helyreállí­tására is. Megyénk mezőgazdasági művelés alatt álló területének jelentős része savanyú kém­hatású, esért kémiai talajja­vításra szorul. A talajjavítási munkák folyamatosan 1961- től tartanak, de jelentősebb előrehaladás csak a múlt terv­időszakban volt tapasztalható, amikor a tsz-ek 23 564 kh-n, 25 millió 765 ezer forint ér­tékben (17 576 m/Ft állami tá­mogatással) végeztek mesze­lést és 1260 kh-n 10 millió 455 ezer forint értékben bio­lógiai talajjavítást. A - talaj termőképességét közvetve befolyásoló mélyla­zításra is komoly figyelmet szenteltünk. A tervidőszakban 15 858 kh területen 10 millió 488 m/Ft kivitelezési költség­gel 6 millió 849 ezer forint állami támogatás igénybevé­telével végeztük eí az altalaj­lazítást. A lejtős területek talajvé­delmével szorosan összefügg a hegy- és durnborvidéki rétek meliorációs feladatai, a pan­gó vizek elvezetése, a vízfo­lyások rendezése. E két prob­lémakör egymástól szinte el­választhatatlan, mert a rétek legtöbbször erősen szenved­nek a felettük levő lejtőkről lezúduló vizek és hordalékok elöntésétől. E területek jobb hasznosításának feltétele a vízlevezetés megoldása. Üzemen belüli vízrendezés­re (vízfolyások rendezésére leszívóágak képzésére, vízren­dezési műtárgyak építésére) 49 millió 70 ezer forintot Miniszteri utasítás as idei védőoltásokról Az egészségügyi miniszter utasításban szabályozta az 1972. évi védőoltások rendjét. Az újszülötteket hathetes koru­kig kell tuberkulózis ellen BCG-vel oltani. A tuberkulin- suűrést az általános iskolák első, ötödik és nyolcadik osz­tályos, a közép- éis szakisko­lák, továbbá az iparitanuló­iskolák végzős tanulóinál, va­lamint — a tbc-gondozó inté­zet kezdeményezésére — kol­lektívában (egyetem, főisko­la, kollégium, szakiskola stb.) élő 18—80 éves korúaknái kell elvégezni. A szűrés után a tu- berkulinnegatívokat újraolt­ják. Kis településeken, • ahol többnyire még osztatlan isko­lák vannak, a 20 év alatti la­kosság tbc elleni immunizá­lását háromévenkénti szűrő­vizsgálattal, illetőleg úrjaol- tással is meg lehet oldani. A diftéria, szamárköhögés és tetanusz elleni di-per-te II. oltásban mindazok a gyerme­kek részesülnek, akik elérték, illetőleg ebben az évben töl­tik be hároméves korukat, és ilyen oltást még nem kap­tak, Ezek az oltások nincse­nek időszakhoz kötve, folya­matosan, egész évben végez­hetők. Idényoltás viszont a di-per-te III., amelyet május —júniusban az iskolai felvé­telt megelőző orvosi vizsgálat alkalmával, vagy szeptember­ben, az iskolában kapnak az elsősök. A diftéria—tetanusz elleni védőoltást októberben adják az 1960. szeptember 1. és 1961. augusztus 31. közti születé- sűeknek. Ugyanennek a kor­osztálynak a himlő elleni új- raoltása április—májusban történik. Külön utasítás szabályozza a szeptember—októberben esedékes kanyaró elleni védő­oltásokat, valamint a decem­bertől jövő év áprilisáig tartó idei védőoltásokat a fertőző gyermekbénulás ellen. A fertőzési veszélynek ki­tettek számára márciusban a hastífusz és a paratífusz, áp­rilisban a himlő, októberben a kiütéses tífusz elleni védőol­tások kerülnek sorra. Fertőzés gyanúja esetén a legrövidebb1 időn belül el kell végezni az érintettek hastífusz, paraíí- fusz, diftéria, tetanusz, vör- heny, szamárköhögés, illetőleg veszettség elleni oltását, il­letőleg a járványos májgyul­ladás és a kanyaró elleni gam­ma-globulin oltást. Kolerave­szély esetén külön intézked­nek a szükségessé váló oltá­sokról. Külön utasítás szabá­lyozza az influenza elleni ol­tást. A rubeola megelőzésére pedig gamma-globulin véde­lemben lehet részesíteni a ter­hesség első három hónapjában azt a nőt, aki ilyen betegtől fertőződhetett. (MTI) fordítottak a tsz-ek és majd­nem 1 millió köbméter föl­det mozgattak meg A beru házáshoz 38 millió 271 ezer forint állami támogatást vet­tek igénybe. Ezzel a Lókos vízgyűjtőjén befejeződött a vízrendezés, míg a megye más részén csak kisebb vízgyűjtők vízfolyásainak rendezése fe­jeződött be. A vízrendezés folyamán jelentős mezőgazda- sági művelés alatt álló terü­let szabadult fel az intenzí vebb hasznosításra, közel 1600 kataszterhold­A tervidőszak alatti melio­rációs beruházások kivitelezé­se folyamán az elismert, álta­lános eredmények mellett egyes üzemekben negatív vo­násokkal is találkoztunk. Így például voltak vezetők, akik nem látták a melioráció iga­zi célját, a pillanatnyi pénz- szerzési lehetőséget helyezték előtérbe. Kezdetben ragasz­kodtak minden talpalatnyi szántóhoz, még abban az eset­ben is, ha rajta csak ráfize­téssel lehetett gazdálkodni. A meliorációs tevékenység sor­rendiségét megsértették. A meliorációs beruházást nem rögzítették a táblatörzskönyv- ben, melynek káros hatása különösen a vezetők cseréje után erősen jelentkezett. A befejezett beruházások álla­gának megőrzése érdekében nem végezték el a megfelelő karbantartásokat. Jellemző volt az elaprózott, és elhúzó­dó beruházás, mely csökken­tette a hatékonyságot. E néhány hiányosság fel­fedése mellett elmondhatjuk, hogy a meliorációs tevékeny­ségre fordított anyagi és szel­lemi befektetés jelentősen hozzájárult a növénytermelés terén elért eredményekhez. Tudatában vagyunk annak, hogy a meliorációs tevékeny­ségen kívül a műtrágya-fel­használás növekedése, a gaz­dálkodás színvonalának emel­kedése és egyéb tényezők köz­rejátszottak abban, hogy a harmadik ötéves tervidőszak átlagtermései 20—40 százalék, kai magasabbak a megelőző tervidőszakénál. De nem túl­zunk, ha kimondjuk, hogy melioráció nélkül — mint bármely más tényező hiányá­ban — megyénk mezőgazda­sága képtelen lett volna ha­sonló eredmény elérésére. Varga József, a megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztá­lyának csoportvezetője (Folytatjuk) AZ ALKOHOLIZMUS EILÉNI KÜZDELEM - AZ ÜGYÉSZ SZEMÉVEL KÉRDÉSEINKRE VÁLASZOL DR. CSENDES KAROLY, A LEGFŐBB ÜGYÉSZ HELYETTESE Az italozással, a szeszesital- fogyasztassal kapcsolatos kon­venciók ma is széles körben érvényesülnek és hatnak. Szá­mos olyan eseményt (névnap, fizetés, születésnap, katonai bevonulás, búcsú stb.) tartunk nyilván, amely italozásra szol­gálhat alapul. Ezeket az alkal­makat még bővítettük is, pél­dául a felettes szervek láto­gatásával, az eredményes tár­gyalás befejezésének hitelesí­tésével stb. Dr. Csendes Ká- rolynak, a legfőbb ügyész he­lyettesének véleményét kér­deztük meg e probléma társa­dalompolitikai vonatkozásai­ról. — Az alkoholizmus elleni küzdelem egészségügyi és tár­sadalompolitikai kérdésként jelentkezik. Ügy gondoljuk, hogy az ügyészséget. mint bűnüldöző hatóságot, főleg az alkoholizmus társadalompoli­tikai vetületei foglalkoztatják. — A bűnözés alakulásában az alkoholizmus valóban igen jelentős tényezőként szere­pel; a bűncselekmények elkö­vetésében — különösen egyes bűntetti kategóriákban — meghatározó szerepe van. A számos objektív, vagy szub­jektív ok és körülmény köl­csönhatásának eredményeként jelentkező bűnözés okai között egyre nagyobb helyet foglal el az alkoholizmus, illetve az alkohol eseti, de mértéktelen fogyasztása. Amíg 1966-ban a bűntettet alkohol közrejátszásával meg­valósítóknak az összes elköve­tőkhöz viszonyított aránya 18 százalék volt, addig ez az arány 1970-ben már 24,6 szá­zalékra emelkedett; vagyis az elmúlt évben minden ismert negyedik bűnelkövető alkohol hatása alatt cselekedett, így került összeütközésbe a tör­vénnyel. Még megdöbbentőbb képet kapunk akkor ha az alkohol bűnözésre gyakorolt hatását egyes kiemelt, magas társadal­mi veszélyességű bűntetteknél vizsgáljuk. Például 1970-ben a súlyos testi sértést elköve­tők 32,5 százalékánál, az em­berölést megkísérlők 49,3 szá­zalékánál, a garázdaságon ér­tek 50,3 százalékánál, a hiva­talos személy ellent erőszak bűntettét elkövetők 62,5 szá­zalékánál játszott közre az al­kohol. — Az alkoholnak a bűnözés alakulásában játszott kiemel­kedő szerepéből következik, hogy az alkoholizmus elleni harcban jelentős feladatuk van a bűnüldöző hatóságok­nak. Hogyan látják el ezt a feladatot? — A bűnüldöző szerveknek a maguk eszközeivel elsősor­ban a notórius alkoholisták ellen kell fellépniük. Amennyiben a büntetőeljá­rás során azt állapítják meg, hogy a bűntett elkövetése mér­téktelen alkoholfogyasztással függ össze, a bíróság az elkö­vetőt arra kötelezheti, hogy kényszerelvoné-kezelésnek vesse magát alá. Míg a ko­rábbi jogszabály csak a ren­delő intézeti elvonókezelésről, a részeg személyek kijózanító- szobába szállításáról és a csa­ládjáról nem gondoskodó al­koholista munkabérének kiű­zetéséről rendelkezett, addig az új — a korábbi tvr. vonatko­zó rendelkezéseinek a megtar­tása mellett — átfogóan sza­bályozza az alkoholisták ön­kéntes és kötelező gondozását, elvonókezelését, bevezetve a kórházi elvonókezelést és a munkaterápiás intézeti gyógy­kezelést is. — Az alkoholizmus, a mér­téktelen italozás és a vele­járó bűnözés elleni küzdelem nem korlátozódhat csupán a bűnüldöző szervek tevékeny­ségére. Milyen további felada­tokat lát? — Valóban, ez a harc csak akkor vezethet siketre, ha az alkoholizmus elleni küzdelem a társadalom, mindannyiunk közös ügyévé vilik Az alko­holizmus megfékezést', vissza­szorítása az egész társadalom érdeke lévén, az ellene való megfelelően hatékony küzde­lem társadalmi és gazdasági téren egyaránt átfogó intézke­déseket kíván. Szeretnék itt két negatív té­nyezőt megemlíteni. Az egyik az a semmiképpen sem helye­selhető anyagi érdekeltség, amely arra ösztönzi a belke­reskedelmi vállalatokat, külö­nösen a vendéglátó üzemeket, hogy minél több alkoholt ad­janak el. Lehet, hogy álla­munk kasszájába ez sok pénzt hoz. de meg vagyok győződve arról, hogy ennél jóval na­gyobb anyagi és erkölcsi ér­tékek mennek veszendőbe a3 alkoholos állapotban elköve­tett károkozással. A másik ilyen káros ténye­ző az az eléggé el nem ítél­hető magatartás, amelyet — tisztelet a kivételnek — egyes vendéglátóipari üzemi dolgo­zók, legtöbbször üzemi veze­tőikkel cinkosan összejátszva, követnek el, magasabb borra­való reményében. Az ő bűncs támogatásuk nélkül jóval ke­vesebb kár keletkezne, keve­sebben ülnének börtönben és talán kevesebb család hullna szét. Megítélésem szerint a sajtód nak, a rádiónak, a televízió­nak az eddiginél hatásosabb propagandát kellene kifejte­nie az alkoholizmus leküzdé­se. illetve visszaszorítása ér­dekében. Emellett a tanácsi és a társadalmi szerveknek is fokozottabb gondot kellene fordítaniuk erre, beleértve az alkoholizmussal kapcsolatos gyermek- és ifjúságvédelmi problémák megoldását is. Az alkoholizmus elleni ha­tékony propagandának véle­ményem szerint olyan társa­dalmi szemlélet kialakítását kellene elérnie, amely az ed­diginél határozottabban elítéli az iszákosságot, a részegséget, és amely alkalmas az e téren általában tapasztalható közöm­bösség felszámolására. Vadegészségügyi vizsgálat A megyei állategészségügyi ál­lomás szabályozta az általános vadegészségügyi vizsgálatokat. Ha a vadásztársaságok területén és állami rezervátumokban elhullott, vagy beteg állatot találnak, kis­állatnál az egész hullát, nagyvad­nál a fejet és a belső szerveket kötelesek az illetékes állatorvos közreműködésével az állategész­ségügyi intézetbe küldeni. Hozzá­járultak a ió nyúlszaoorulat ér­dekében ahhoz is, hogy alio! ritka az állomány, a MAVOSZ megyei intéző bizottsága és a MÉM vadászati és vadgazdálkodá­si főosztály engedélyével vizsgálat céljára beteg. vagy beteggyaaűs egyedeket tilalmi időben is kilő­hetnek. A visszaélést természete­sen szigorúan megbüntetik. Az állategészségügyi szervek kérik az illetékes vadásztársaságok se­gítségét. Bogyósgyümölcs-tclepítés A negyedik ötéves tervben a megyében folytatják a gyü- mölcs'telepítést, amelyben ki­lenc termelőszövetkezet éö egy állami gazdaság vesz részt A tervidőszak alatt ezer holdon telepítenek újabb gyümölcsö­söket. Az elmúlt év őszén az érintett gazdaságok 230 ka­taszteri holdon ültettek bo­ti NÓGRÁD - 1972. gyós növényeket. Ebből sza­móca nyolcvanöt hold, málna 152 hold. Magyamándorban az Állami Gazdaság például meggyet telepített 21 holdon. Az idén a mezőgazdasági üze­mek tovább folytatják a bo­gyós gyümölcs telepítését, hogy a tervidőszak végére tel­jesítsék előirányzatukat. január 12., szerda 1971-ben kezdték el a Dunai Vasmű új hegesztettcsőgyártó üzemében a próba termel ttt a r..trátság II. kőolajveze­ték számára készítenek először acélcsöveket. A legkorszerűbb technológiával felszerelt félautomata gyártósoron 1971- ben 70 ezer méter, csaknem egy méter átmérőjű acélcsövet kés1' í'rk

Next

/
Oldalképek
Tartalom