Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-12 / 9. szám

. **" Az Országos Tervhivatal székházában folynak a magyar—szovjet tárgyalások. A szovjet küldöttséget (bal oldalt) N. K. Bajbakov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke vezeti, a vendéglátó magyar delegáció vezetője Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke Napirenden Dacca felvétele ' Kedd délelőtt plenáris ülé­sen folytatta munkáját az Af­roázsiai Népek Szolidaritási Szervezetének ötödik értekez­lete. A szervezeti ügyek bi­zottsága napirendre tűzte Bangla Deshnek azt a kérését, hogy vegyék fel az Afroázsiai Szolidaritási Szervezet tagjai közé. Mohieddin Ahmed, Bangla Desh Afroázsiai Szolidaritási Bizottságnak elnöke hétfői nyilatkozatában kijelentette, hogy országa nem fogja elis­merni Izraelt és nem létesít vele semmiféle kapcsolatot, még abban az esetben sem, ha Izrael elismerné Bangla Desh államot. Az afroázsiai egységfront harcosai között megütközést keltett Líbiának az a döntése, hogy a Bangla Desh-i küldött­ség jelenléte miatt bojkottál- ja a kairói értekezletet. Hírügynökségi jelentések szerint a pakisztáni küldött­ség kedden délben rövid időre megjelent a konferencián, de mindössze egy nyilatkozat fel­olvasására szorítkozott, majd ismét elhagyta az üléstermet. Mahmud Ali, a pakisztáni küldöttség vezetője nyilatko­zatában elítélte a titkárságot, amiért helyet biztosított a konferencián Bangla Desh képviselőinek. (MTI) Izraeli támadás Libanon ellen Izraeli alakulatok lépték át keddre virradó éjjel a libanoni határt és megtá­madtak két olyan települést, amely hírek szerint az El- Fatah támaszpontjául szol­gál. Szaeb Szalam libanoni miniszterelnök keddi nyilat­kozatában élesen elítélte a három libanoni falu ellen intézett izraeli támadást és jelezte, hogy az ország kép­viselője tájékoztatni fogja róla az ENSZ főtitkárát, a közgyűlés elnökét és a Biz­tonsági Tanács tagjait. A miniszterelnök azt is közölte, hogy a libanoni kormány a közeljövőben ta­nácskozásra hívja össze a hadsereg vezető tisztjeit és a palesztinai ellenállás pa­rancsnokait. (MTI) Tíz év tükrében (Folytatás az 1. oldalról) lük négyszázan a Pécskő-dom- bi telepen. Eredménynek szá­mít, hogy az itt lakók fele már nem zárt telep lakója. A városi tanács több alkalom­mal napirendre tűzte a ci­gányság helyzetével kapcsola­tos gondokat és kereste a megoldás lehetőségeit. Ma már egyértelmű az ál­lásfoglalás, hogy a negyedik ötéves terv végére meg kell szüntetni a Pécskő-dombl és az újaknai cigánytelepeket, ahol tarthatatlanok az élet­körülmények. Külön nehézsé­get jelent, hogy amint egy ci­gány családot kiköltöztetnek, nyomukban máris ott van­nak az új putrilakók. A vá­rosi tanács, a társadalmi szer­vek a jövőben is mindent megtesznek, hogy segítsék a cigányok lakásgondjainak megoldását, olcsó házak épí­tését. bár a gondokat rend­kívül nehezíti a nagyarányú városátépítés. A jelentéshez dr. Boros Sándor, a megyei tanács el­nökhelyettese szóbeli kiegészí­téseket fűzött. Beszélt arról, milyen rendkívül nehéz a sor­sa az elmaradott körülmények között, falú-, vagy városszéli telepeken élő cigányoknak. Súlyos tehertételt jelent elma­radottságuk a községek, vá­rosok lakosságának is, mert nehezíti az előrelépést. Ezért cigányoknak és nem cigá­nyoknak egyaránt fontos, hogy az évszázadok alatt kialakult szintkülönbségek lassan, fo­kozatosan eltűnjenek és a ci­gányság felzárkózhassék. Eh­hez az egész társadalom és az állam segítsége szükséges, tervszerűen kell munkálkodni annak érdekében, hogy a ci­gányok ugyanolyan lépcsőfo­kára érjenek el az emberi életnek, mint a körülöttük élők. Hatalmas kanyonok a Marson Gyorsan oszladozik a Mars felszínét szeptember óta borí­tó, és a Mariner—9. küldeté­sét kudarccal fenyegető por­felhő — jelentették be hét­főn Pasad éná ban. Az űrszonda által továbbí­tott felvételek mjnősége gyor­san javul, és a képek új mind ez ideig megmagyarázha­tatlannak tűnő jelenséget mu­tatnak- , A fényképeken hatal­mas hegygerincek és kanvo­nok láthatók. Az egyik ka­nyon szélessége legalább 19 kilométer, a mélysége pedig 1.6 kilométer. Hatalmasak a kráterek méretei is- Előfordul köztük olyan, amelynek átmé­rője 113 kilométer. Az egvik felvétel 2100 méter magasan fekvő fennsíkot mutat. Ez re­pedésekkel van teletűzdelve, és kiszáradt elefántbőrhöz hasonló. „Fogalmunk sincs róla, hogy mindez mit jelent­het” — jelentette ki egy ame­rikai geológus. A Mariner—9. űrszonda no­vember 13-án yállt rá Mars­körüli pályájára és felvétele­it 1400 kilométer magasságból készít- (AP) Magyar felszólalás a konzuli a i ír tanácskozáson Még az idén üljön oss*e a kormányok biztonsági értekezlete Robert de Gendtnak, az eu­rópai biztonságért küzdő bel­ga nemzeti bizottság főtitká­rának üdvözlő szavaival nyílt meg kedden délelőtt Brüsszel­ben az európai közélet képvi­selőinek konzultatív találko­zója azzal a céllal hogy elő­készítse az európai közvéle­ménynek a kontinens bizton­ságával foglalkozó közgyűlé­sét. Hangsúlyozta, hogy a Nyu- gat-Berlinről kötött négyha­talmi megállapodások, vala­mint a lengyel—NSZK és a szovjet—NSZK-szerződések megkötésével kialakultak ugyan az európai biztonság alapvető előfeltételei, de a cél — Európa tényleges biz­tonsága, az itt élő népeknek az egyenjogúságon alapuló együttműködése — még tá­volból sem tekinthető elért­nek. Jean T erf ve, a Belga Kom­munista Párt alelnöke beszá­molt a 19 ország részvételé­vel megtartott októberi esz­mecsere óta végzett munká­ról, A kapcsolatfelvételek és a meglevő kapcsolatok elmélyí­tése során kiderült — mon­dotta —, hogy igény van egy olyan újfajta, nem kormány­szintű fórum kialakítására, amely minél szélesebb réte­gek bevonásával elősegíti a bizalom és az együttműködés légkörének megteremtését földrészünkön, lehetővé teszi az európai problémák szem­besítését és összevetését — végső soron az új érdeklődők előtt mindenkor nyitva álló non stop -tanácskozás létrejöt­tét az európai biztonság elő­mozdítása céljából. Javasolta, hogy a leendő fórum elneve­zése fejezze ki a közvélemény részvételének fogalmát, és hogy június 2—5. között Brüsszelben tartsák meg az első ülést. A megnyitó ülés részvevői megegyeztek abban, hogy ple­náris üléseken, valamint há­rom munkacsoportban készí­tik elő a közgyűlést. A ple­náris üléseken általános vitát folytatnak az európai bizton­ság és együttműködés kérdé­séiről és döntenek a referá­tumban felvetett javaslatok­ról; a munkacsoportok felada­ta a következőképpen oszlik meg; 1. A jelenlegi tanácskozás üléséről kibocsátandó felhívás és a közgyűlésre szóló meghí­vó megszövegezése: 2. Az előkészítés szervezeti kérdései; 3. Gyakorlati részletkérdé­sek,. A délutáni ülésen megkez­dett általános vitában több mint tíz küldött szólalt fel, közöttük dr. Bartha Tibor, az Európai Biztonság és Együtt­működés Magyar Nemzeti Bi­zottsága elnöke és Aleksze) Sityikov, az európai biztonsá­gért küzdő szovjet bizottság elnöke. Dr. Bartha Tibor, g ma­gyar nemzeti bizottság nevé­ben egyebek között hangsú­lyozta, hogy az elsőrendűen érdekelt európai népeknek bátorítaniuk és támogatniuk kell a béke és biztonság elő­mozdítását célzó diplomáciai törekvéseket és hozzá kell já­rulniuk a nehézségek és az akadályok leküzdéséhez. Ezért — jelentette ki — teljes mér­tékben egyetértünk a brüssze­li kezdeményezés alapvető célkitűzésével: szükség van a népek békeszerető és békét követelő közvélemények moz­gósítására. Egyetértünk to­vábbá azzal, hogy e cél érde­kében elengedhetetlenül szük­séges az európai népek köz­gyűlésének összehívása. Nem­zeti bizottságunk a közgyűlés időpontjául 1972. júniusát lát­ja legalkalmasabbnak, szín. helye pedig — véleményünk szerint Is — Brüsszel lehetne. Nemzeti bizottságunk — hangsúlyozta — támogatja azt az élvét, hogy a közgyű­lésen — és már az előkészí­tő munkában is — az európai társadalom minden olyan ré­tege képviselve legyen, amely részt vállal a kontinens jövő­jéért folytatott küzdelemben. Fontosnak ítélnénk a dolgo­zók érdekképviseleti szervei­nek bekapcsolódását. Megfon­tolásra ajánljuk az Egyesült Államok és Kanada békét és biztonságot akaró erőinek be­vonását. Végezetül Bartha Tibor fel­sorolta azokat a politikai cé­lokat és elveket, amelyeknek a magyar nemzeti bizottság szerint érvényesülniük kelle­ne a közgyűlés napirendjében. Ezek: — a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződés mielőbbi hatályba léptetése; — a kormányok biztonsági. értekezletének mielőbbi meg­tartása. még lehetőleg ebben az évben; — az erőszakról vató les mondás az államok közötti kapcsolatokban; — a határok megváltoztat*' hatatlansága; — az NDK teljes nemzetközi jogi elismerése és a. két német állam egyidejű felvétele az ENSZ-be; — az államok szuverenitá­sának, függetlenségének és egyenjogúságának elismerése; — kölcsönös előnyök és gyümölcsöző együttműködés államok és népek között; — a fegyverkezési verseny csökkentése, a leszerelés meg­valósítása ;— atomfegyver­mentes övezetek létrehozása; — a katonai csoportosulá­sok megszüntetése. (MTI) , Mindkét delegáció nyilatkozott Hatékony munka jellemezte a SALT 109. plenáris ülését, amelyet kedden két és három­negyed órán át rendeztek a Szovjetunió bécsi nagykövet­ségén. A hadászati fegyver­rendszerek korlátozásáról tár­gyaló szovjet és amerikai kül­döttség munkaülé6én mindkét delegáció nyilatkozatot tett. A sajtóközpontban nem ismer­tették a nyilatkozatok tartal­mát, de a szokások szerint a nyilatkozatok a tanácskozá­sok jelentős eseményeihez tartoznak. SALT-megfigye­lők külön figyelemre méltónak tartják, hogy a januári ülése­iben már több nyilatkozat hangzott eL Pénteken az amerikai nagy- követségen találkozik ismét plenáris ülésen a két delegá­ció. (MTI) NÓGRÁD — 1972. január 12., szerda Visszaérkezett az Egyesült Államokba az a küldöttség, amely Nixnr pekingi látogatásának technikai részleteit készítette elő. Képünkön: (balról jobbra) Ron Ziegler, az elnök saj- iótUkára, John Scali, Nixon tanácsadója, Alexander Haig tábornok nemzetbiztonsági ta- nácsadó-helyeucs, a küldöttség vezetője, és Dwight Chapin, Nixon titkára megérkezésük után a washingtoni Andrews repülőtéren Eredménvfeleo tárgyalás Máltáról Kedden Brüsszelben. nagy­követi szinten összeült a NA­TO állandó tanácsa, hogy megvitassa a máltai kérdést, és kísérletet tegyen a szige­ten fenntartott támaszpont elvesztésének megakadályozá­sára. Semmiféle kompromisszu­mos megoldást nem sikerült találni a NATO állandó ta­nácsának kedden Brüsszel­ben tartott tanácskozásán — közölték jól értesült források. A megbeszéléseket a hét fo­lyamán folytatják. Diplomáciai körökben úgy tudják, hogy a keddi tanács­kozáson az Egyesült Államok' nyomást gyakorolt nyugat­európai szövetségeseire és kérte, emeljék fel a Málta szigetén kiépített NATO-íá- maszpont bérleti díját. Valettában kedden közölték, hogy Dom Mintöff, máltai mi­niszterelnök a nap folyamán újabb üzenetet intézett a brit kormányhoz. Az üzenet .tar­talma nem ismeretes. (MTI) Egyöntetű az angliai szlrájli Nagy-Britannia, 280 000 bá­nyászának országos sztrájkja kedden harmadik napjába le­pett. A bányavidékekről érke­ző jelentések szerint a sztrájk egyöntetű és szilárd. A Brit Munkáspárt belpoli­tikai bizottsága határozatban fejezte ki támogatását a bá­nyászoknak. A bányászok szempontjából nagy jelentőségű döntést ho­zott kedden este a mozdony- vezetők és mozdonyfűtők szakszervezete. A szakszerve­zet végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy 100 százalékosan támogatja a bányásasztrájkot. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom