Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)
1972-01-27 / 22. szám
ÖTVENÉVES WffS///s//sts/ff//fS/ss////fS///s/Sf/s/ssssfSS/sss///SM//s/ss/s//r////////f////s//f////////s//sssSS/rsfr/fSffmss/f/f//f/s//w/*lfSSfS///sssSffSSSSSSSS/*/s/*&*sssssSMfArssA//s*fYS/fs* AZ ÉPÜLŐ SALGÖTAKJÄN (Iványi Ödön rajza) HANN FERENC: 1972 1000 gyerek a térzene labirintusai között friss újságszag friss kenyérillat friss izomzene a Volt-Van-Lesz csúcsain vörös máina virít vörös kendők lengenek a Város tornácain géptorkok harsányan halihóznak labda döccen vörös gömb az égi mezőkön ♦ szobrok mozdulatában a Múlt és a Ma pöröl újjuk hegyén galamb pihen álmos csövek dobbantanak kábelek vad érrendszere csikordul csak áll az ember feszeng a csoda percei között rikoltoznak az acélrögök (A verseket és a képet a szerzők „A város" című ju bileumi kötetéből idézzük.) Szép könyv az évfordulóra A napokban hagyta el a békéscsabai Kner Nyomdát az a remek kiállítású, 408 oldalas könyv, amelyet a Salgótarjáni városi Tanács jelentetett meg Salgótarján várossá alakulásának 50. évfordulója alkalmából. A könyv rendkívül ízléses, szép kiállítású darab, amely talán versenyen is megállná a helyét. Külön figyelmet érdemel Kerekes László ízléses, kifejező borítója. A 3500 példányban meg. jelent „Salgótarján története” című könyvet dr. Szabó Béla szerkesztette, népes szerkesztő bizottság közreműködésével. A szerkesztő bizottság tagjai részben a — Hogy az a vén Isten sem tud lenézni... Jól értette Berek Mihály, hogy a lángos fáj Kurucznak. Ügy gondolta, legalább beszél neki róla, amivel jót tesz a kesergő kocsisnak. Mondta is, milyen az igazi lángos íze, ropogós. És akkor az öregnek, mintha megcsiklandoz- ták volna az orrát, eszébe jutott, hogy a kastély mellett, az úr kemencéjében milyen lángost látott. Pirosat, illatosat. — Te fiú, tudod milyen Lángost eszik az úr? A mennyországban nem esznek olyat.. Szegény Kurucz nyelt nagyokat, és akkor, ott megfogadta, addig nem hal meg, amíg nem eszik abból a lán- gosból. Ettől megnyugodott. Mór mosolygott mindenen, amit az öreg mondott neki. Még dúdolgatott is, amikor kapaszkodtak fölfelé a Pécs- kőre. Alattuk a város, bebur- kolódzva elmaradhatatlan füstjével. Járt-kelt a kastély körül Kurucz Lajos, a kocsis, amíg egy reggelen befűtve találta a kemencét. Hordott fát a cselédnek, hogy maradhasson a kemencénél. Kiszámolta, ha egyet fordul a kocsival már átmelegszik a kő és akkor kiderül: sütnek-e lángost? Mert az úr nem mindig süttetett, inkább a házi cselédjei szorgalmazták. Kurucz azokat sem tartotta különbnek az mű írói is. így többek között: Belitzky János, Berkes József, Csongrádi Béla, H. Hámori Anna, Horváth István, Molnár Pál, Sehnejder Miklós és Szabó Béla. Elő. szót dr. Tóth István, a Salgótarjáni városi Tanács elnöke írt. „Salgótarján 1972- ben ünnepli városi rangra emelésének 50. évfordulóját ” —• írja előszava elején — „£ jelentős dátumot találtuk alkalmasnak arra, hogy a település sajátos történetét részletesen feldolgozzuk és e könyvben büszkén, de hivalkodás nélkül beszéljünk .múltjáról, munkásmozgalmi hagyományairól, jelenéről és jövőjéről.” úrnál. Messziről látta: rakják a kemencébe a lángost. Kisebb malomkeréknek Is beillőket. Már csak azért izgult, olyan íze legyen amilyennek az öreg Berek mondta. Most talált csak munkát Kurucz a kemence körüli Mikor aztán végre kinyitotta a tüzes ajtót, azt hitte, elájul a gyönyörűségtől. Ilyen lángost még életében nem látott. Nem törődött, ha megég a keze, nyúlt a legközelebb elérhetőért. Forró volt. Kabátjába fogta, törte. Illatozott az orra alá, nem bírta tovább, teletömte vele a száját. Táncolt a kíntól, olyan forró volt. Nem kiköpni, hűteni; forgatni a szájban. Kínjában ugrált, amikor iszonyatos ütés érte a fejét, aztán a hátát. Ijedtében lenyelte a forró lángost. Érezte, hogy égeti a gyomrát. Nem sok ideje maradt erre gondolni, mert zuhogott rá az ütés. — Disznó! Gazember! Tolvaj! — tajtékzott mögötte az úr, vörös fejjel, eszeveszett dühhel. Menekült szegény Kurucz, és nem is az ütések fájtak már neki, hanem a gyomra, amit égetett, mart a forró tészta. Itta a vizet literszámra, de semmit sem ért. Végül is ágynak dőlt és meghalt. Senki sem kérdezte. mitől pusztult el ez a városi cseléd. Bobál Gyula Bár az előszó hangsúlyozza, hogy Salgótarján klasszikus múlttal nem rendelkezik, a középkor romantikáját pedig legfeljebb Salgó és Somoskő várromjai őrzik, a település jelentőségét fedezzük fel a könyv szinte valamennyi fejezetében. Kiderül például az őskortól a honfoglalásig című fejezetből, hogy itt már a honfoglalás előtt is emberi élet és emberi település volt található. Egészen gazdag múlttal rendelkezett Salgótarján a feudalizmus korában, fordulatot pedig a kapitalizá- lódás felé a szén felfedezése hozott. Izgalmas és érdekes az 1848—1918 közötti időszakot felölelő, „Salgótarján a kapitalizmus uralkodóvá vá. lásának időszakában” című fejezet. Különösen izgalmas a nagyipar születésével foglalkozó rész, hiszen tulajdonképpen ez határozta meg Salgótarján kései várossá fejlődését s részben azt a robbanásszerű előrehaladást, amelynek jelenleg szemtanúi lehetünk. A salgótarjániak politikai harcai elevenednek meg az 1918— 1919-es, valamint az 1919— 1944-es időszakot felölelő fejezetekben. Hasonlóan érdekes és tanulságos „A felszabadulás és a népi demokratikus forradalom győzelme Salgótarjánban” című fejezet is, amely 1944. december 25-től 1948-ig bezárólag foglalkozik a város történetével. A nagyszerű kiadványt számos rajz, kép, fakszimile és térkép illusztrálja, amelyek közül több is bemutatja Salgótarjánt abban az állapotban, amikor várossá válását jegyzőkönyvbe foglalták. A kiadvány iránt joggal várható elsősorban városiunkban és megyénkben, de az ország több más részén is nagy érdeklődés. * Az évforduló alkalmából jelent meg Hann Ferenc és Hibó Tamás könyve „A város” címmel, amely Hann Ferenc költeményeit és Hibó Tamás alkalmi grafikáit tartalmazza E könyv ismertetésére még visszatérünk. L. Gy. HimiiimitiiiiiiiiilliiiitiiimHtimmitiiiiiimiiifiiHiiiiiimiimiiimmiiiiiiiiiiiiMiiiMimmmmimiiiii Évtizedek a „ Vadon milyen emlékeket ébreszt a régi tűzhelygyár! munkásokban, ha azt hallják, hogy „kóceráj” és „puceráj”? Eszükbe jutnak-e a harmincas évek, ahogyan a nyugdíjas Csépán Lajos bácsinak, az akkor nyokszáz dolgozót foglalkoztató tűzhelygyár, amit „kócerájnak” csúfoltak, ahol sokszor nemhogy nyolcszáznak, még felének sem jutott munka? Lajos bácsi régi sportember, legszívesebben az egykori asztalitenisz-versenyekről beszél, pedig sokkal inkább érdekelne a valamikori igazgató és a munkások viszonya. S mert erről szeretnék hallani valamit, újra és újra visszakanyarodunk ezekhez az emlékekhez, régi történetekhez. — Reggel hattól este nyolcig dolgoztunk — mondja elgondolkozva Csépán Lajos. — Az apám mellett géplakatosként szabadultam. Huszonnégyben kerültem a tűzhelygyárba, de nem lakatosnak, hanem a „pucerájba”. Így hívták sikkor a tisztítóműhelyt. Ott sokkal jobban lehetett keresni. Tizenhat éves voltam akkor, de nálam kevesen kerestek többet a gyárban. Igaz, piszkos és kemény munka volt Elgondolhatja mennyire, hiszen ott dolgozni ma sem leányálam... — Tárnái a harmincas években került igazgatónak a gyárba. Eleinte nagyon rendes embernek mutatkozott, de később, a háborús időkben besúgókkal vette körül magát, németbolond lett. Szinte naponta végigjárta az üzemet, nem lehet mondani, hogy fen- söbbségesen és lekezelően bánt az emberekkel, de a három lépés távolságot mindenkivel szemben megtartotta. Hosszú idő eltelt addig, amíg egyáltalán 6zót válthattam vele, pedig könyvtáros voltam, aa olvasókör választmányi tagja, ő meg díszelnök. | Azokban az években regge-i lenként állandóan munkanélküliek ácsorogtak a gyárkapuban. Ha véletlenül munkáskéz kellett a gyárba, a művezető csak kiballagott a kapuhoz és beszólította valamelyik embert. Nagy dolog volt akkor munkához jutni. Akik dolgozhattak, semmitől sem féltek jobban, mint az állásvesztéstől. S akitől függött, hogy valaki megy, vagy marad, Tárnál volt. — Féltünk tőle — mondja Lajos bácsi. — Egyetlen esetre emlékszem, amikor Buzsek odáig merészkedett, hogy jogos sérelmét pofonokkal torolta meg a művezetőn. KI is rúgták a gyárból. Pedig öt gyereke volt. Csak később vették vissza... Kiss Sándor Élet a kolónián A huszonéveseknek már • csak történelem. Pedig még köztünk vannak apáink és nagyszüleink. akik átélték azokat a nehéz napokat és éveket, amelyekről a történelemkönyvek lapjain olvashatunk. Kitörölhetetlen nyomot hagytak bennük a gondok és a megpróbáltatások- Az éveken, évtizedeken keresztül embertelen módon igénybevett izmok és idegek idő előtt elhasználódtak. Hajuk megszürkült. megőszült, járásuk bizonytalanná vált. karjuk erőtlenné, szervezetük ezer betegséggel bajlódik. Hányszor állunk megrendültén fiatalnak számító ötvenesek sírjánál, akik még élhettek volna? A munkáskolóniák lassan eltűnnek a városból. Egyre kevesebben emlékeznek arra. hogyan is éltek a munkáscsaládok ezeken a szegényes lakótelepeken? — Azokat az éveket csak úgy lehetett kibírni, ha a2 ember igyekezett túltenni magát a gondokon — mondja Oó Árpádné öblÖ6Üveggyári csomagoló, akinek már csak néhány éve van hátra a nyugdíjig- — Érdekes, a gyermekkoromra sokkal jobban visz- szaemlékszem, mint a néhány évvel ezelőtt történt dolgokra. A bányakolónián laktunk, négyen voltunk testvérek, két fiú, két lány. Apám futókocsis volt a bányánál, nem sok ideje maradt velünk foglalkozni. állandóan mennie kellett. sokszor még vasárnap Í6. Anyám egy orvoscsaládhoz járt takarítani és mosni. — Nem mondom, hogy éheztünk volna, de csak azért nem. mert az apám józan életű ember volt, nagyon sokat dolgozott, anyám se szégyellte a munkát, fél négykor már kelt a család, ott voltak az állatok, el kelett látni őket. bennünket, gyerekeket fölkészíteni az iskolába, reggelit csinálni az apámnak, aztán rohanás az orvosékhoz... Reggeltől estig nem volt megállásuk- Szegény, jó édesanyám, nagyon értett ahhoz, hogy azt a kis pénzt, ami összejött a háznál, lói beosz- sza. Hogy tisztességgel fölnevelhessen négyünket-.. — Harminchétben. férjhez mentem. Sokat katonáskodott az uram- Az első tíz évből talán hármat, ha otthon töltött. O is az üveggyárban dolgozott világéletében, üvegfúvó volt. Amikor már egészségileg nem bírta, akkor került át a MEO hoz. Onnan ment nyugdíjba. Tizenkét—tizenhárom évig laktunk az üveggyár! kolónián. Most már én is sokat betegeskedem. magas a vérnyomásom. az idegeim sincsenek rendbe, de nem ip lehet csodálni. hiszen mi annyi mindenen keresztülmentünk...
