Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)
1972-01-26 / 21. szám
Saroflall^» srn/dwstiljfl inf^riició Az országok saját programja A KGST országok régóta, ke- együttműködésének korszerű- utasítások révén feílődött. lesik annak útját-módját, ho- sítésében. az előremutató al' Azok a kezdeményezések, gvan lehet a nyolc tagállam kotó vitákban, a kapcsolatok ajánlások, megállapodások bi- 350 milliós lélekszámú, hatal- olyan progresszív formáinak zonyultak életképesnek, ame- nias piaci lehetőségeit legjob- kialakításában, amelyek lehe- lyek a nemzeti érdekek reális ban kihasználni, óriási terme- tővé teszik az életszínvonal számbavételén. egyeztetésén lőerőit összeíogottan. leghaté- gyorsabb emelését. erőink alapultak, amelyek végrehai- konyabban fejleszteni. Volt növekedését a .kapitalizmussal tásához kölcsönösen megtalál- időszak, amikor feltételeztük, folytatott békés gazdasági ták a hatékony formákat, hogy ez központosított terve- versenyben, a viláakereskede- módszereket is. Vagvis. a ta- i'éssel, egy nemzetközi tervhi- lemben. pasztalatok szerint a belső vitai közreműködésével meg- A komplex program kőnk- gazdaságirányítási rendszerek valósítható. Később kizárólag rét feladatai, útmutatásai tar- különbségei dacára a nemzet- a nemzetközi áru- és pénzvi- talmazzák a magyar álláspon- közi együttműködés mecha- Síonyok tökéletesítésétől, a tot is. A dokumentumban nizmusa idáig is fejlődött, vállalatok és intézmények megjelölt, s 1971—1973 során korszerűsödött, sokoldalú külgazdasági kan- még kidolgozásra váró további A tapasztalatok azt is félre- csolatainak elmélyítésétől vái- kérdések pedig lehetővé te- érthetetlenül bizonyítják, hogy tűk a kibontakozást. A terme- szik elképzeléseink teljesebb a nemzetközi közgazdasági, lés hatékony nemzetközi sza- körű érvényesülését- Eleve pénzügyi feltételek kialakulat- hosításához és kooperációié- számoltunk azzal hogy az lansága volt a hatékonyabb hoz. az optimális méretű együttműködés úi. magasabb együttműködés térhódításának üzemnagyságok létrehozásé- szintjének mtegteremtése —.legfőbb akadálya. A komplex hoz. esetenként .a közös lőerő- bármennyire is szeretnénk az programban azért is szerepel- házasok, az áruk, a műszaki és átmenetet gyorsítani —, nem nek a külkereskedelmi eeryütt- tudományos vívmányok $za- megy máról holnapra. Hosszú működés, az árképzés, a va- badabb áramlásához persze átmeneti időszak szükséges a lutáris-pénzügyi kapcsolatok rélkülözhetetlenek bizonyos nagyarányú termelési, műsza- tökéletesítésének, a vállalatok, közgazdasági feltételek. De ki-tudományos, kereskedelmi intézmények közötti közvet- ezek megteremtése csakúgy, kooperáció nemzetközi-köz- len kapcsolatok bővítésének mint a távlati, 10—15 éves gazdasági (pénzügyi, elszánté- kérdései. nemzetgazdasági tervek haté" lási. ár stb.) felvételeinek kia- Hazánk és a többi KGST- kony összehangolása, közös laki tásához, a kormányközi ország elveinek, érdemeinek, prognózisok készítése, eseten- megállapodásokhoz, a vállala- igényeinek megfelelően a szóként egyes ágazatok és termé- tok. az intézmények külgazda- cialista integrációt nem zárt. kék nemzetközi szintű terve- sági érdekeltségének, aktivitá- hanem nyílt jelleggel kíván- zése, a gazdaságpolitika álta- sának fokozásához. juk kialakítani. A komplex kínos egyeztetése feltételezi a Az együttműködés új. előre- Program lehetővé teszi, hogv KGST-országok kormányai- mutató elemei, a kooperáció, más országok társadalmi nak közös döntését, újfajta a közös vállalkozások __ berendezéseiktől függetlenül e gyüttműködését mondhatnánk, hogy az integ" ” csatlakozhassanak áz inA kormányok feletti terve- ráció alapelemei — eddig is tegráció egészéhez. vagy zés és nemzetközi együttmű- utat törtek maguknak. A gaz- egyes részfeladatához. Nyitva ködés azonban megvalósítha- dasági mechanizmusok kü- tehat az ajtó mindenki szá- tatlan- A szacialista integrá- lönbségei ellenére a nemzet- ™ara, a|il a KGST-országok- ció nem jelent nemzetközi közi munkamegosztás az áru- kai együttműködni óhajt gazdasági uniót- A KGST-or- kapcsolatok, és nem a terv- Kovács József szágok nem hoznak létre olyan nemzetközi gazdasági szervezeteket sem. amelyekre a. kormányok átruháznák bizonyos hatásköreiket- Az önálló népgazdaságok olyan összefogásáról van szó. amelyben minden ország megőrzi szuverén gazdasági, műszaki, pénzügyi stb. politikáját. Változatlanul nemzeti keretek közt tervez, szem előtt tartva külgazdasági kapcsolatai sokoldalú elmélyítését, a szocialista integrációban rejlő nagy lehetőségek hasznosítását. A KGST-államok közötti nemzetközi gazdasági kapcsolatok egész rendszerének továbbfejlesztését tűzte napirendre a szocialista integráció megalapozását és kibontakozását célzó komplex program. Természetes, hogy olyan nagy jelentőségű kérdéskomplexumban, amilyen a valamennyi tagországot közvetlenül érintő integráció, a nézet- azonosság nem jött és nem jöhet létre automatikusan. A különböző gazdasági fejlettségű országok között, amelyek eltérő gazdasági feltételek közepette tevékenykednek, és esetenként más-más módszereket és elképzeléseket képviselnek. az érdekazonosság, az egység csak vitákban kovácso- lódhat ki. A többféle kínálkozó. célszerű megoldás közül közösen választották, alakították ki a mindenki számára előnyös és elfogadható alternatívát. gyűjtötték össze a még rendelkezésre, kimunkálásra váró tennivalókat. Így valamennyi KGST-tag- állam mint saját programján tevékenykedhet a szocialista országok gazdasági közösségének építésén, a szocialista integráció további előkészítésén és kibontakoztatásán. Hazánk, amely kezdettől fogva híve. támogatója a szocialista integrációnak. a sokoldalú komplex gazdasági együttműködés gondolatának, szintén magáénak vallja a közösen megfogalmazott és elfogadott programot. Pártunk és kormányunk meggyőződéssel vallja, hogy nem egyes részintézkedések. hanem a gazdaság valamennyi fő kérdésének összehangolt programja a gazdaságpolitika koordinálása, a termelési és a fejlesztési célkitűzések egyeztetése, a korszerű és rugalmas pénzügyi, hitel- és kereskedelempolitika közösen kialakított rendszere teszi lehetővé a szocialista országok nagy gazdasági erőforrásainak intenzív hasznosítását. Hazánk ezért kezdeménye- zően részt vett és részt vesz a szocialista országok gadasági Nyolcmillió forint egy esztendőre A magasabb termésered- ken, ahol nem tudnak — &ed- ményekért folytatott harc ál- vezőtlen adottságok miatt — landó feladata a mezőgazda- erdeményesen termeszteni, sági szakembereknek. A pász- fásítanak. Több helyen gyeper tói járásban is kidolgozták az síiének és legelőként haszno- 1972. évre szóló meliorációs sítják a területet. A járásban munkák tervét, amely a ma- némely helyen vízmosások gasabb terméshozamot bizto- akadályozzák a munkát, eze- sítja. A feladat végrehajtásé- két bedöntik. Rendezik a víz- ra nyolcmillió forintot fordí- folyásokat is, kitakarítják a tanak. Tizennégy termelőszö- patakok medrét. A melioráci* vetkezeti üzemben végeznek ós munkával, amely hosszabb talajvédelmi munkákat, alaki- folyamat — kulturált gazdál- tanak ki új táblákat, építenek kodás lehetőségét teremtik új utakat. Azokon a területe- meg. mm berekről Megalapozzák az idei eredményt Lezárták a gazdasági évet liter tejet. A bolt pedig kimé- terheket. Ilyen az állatteMátraszőllősön is. Nagy fi- ri. A legutóbbi felmérés arra n.vésztés jövedelmezőségének gyelemmel készülnek a zár- késztette a község vezetőit, emelése. A magasabb jövedel- számado közgyűlésre. Az hogy módosítsanak ezen is. met szolgálja az is, hogy az eredmények a tervezettnek Ugyanis a falu központjában állatok takarmányellátásának. megfelelően alakultak. Nem levő bolthoz messze esik az javítására a major körül Ie- kápráztatóak, de nyugtalan- új telep, ahol a legtöbb kis- vő, termelésre hasznavehetet- ságra sem adnak okot. Az ese- korú gyermek éL Friss tejre len területet legelőnek ala- dékes hitelt kiegyenlítették, itt volna legnagyobb szükség, látják át, körülbelül 180 ka- A közgyűlési határozatnak Most tárgyalnak a megoldás- tasztert holdon. A szakembe- megfelelően fizették a bért, róL Az új telepen tejkimérőt rek szerint olcsóbbá teszi a új gépekkel, létesítményekkel akarnak létesíteni. Ez is az termelést, mert a jószág közigazdagították a közös vagyont, idei tervben szerepel. vétlenül a legelőn iut a ldváA szárazság ellenére jó volt A község lakóinak kérésére ló minőségű takarmányhoz, a gabonatermésük, amely a vállalta a tsz a zöldségellátást a szállítással nem kell foglal- gazdálkodásuk történetében is. Nem könnyű feladat, mert kozni. közel 17,5 mázsa holdanként! ki kellett jelölni a területet, A tsz vezetői nagyon bátran átlaggal csúcstermés. Lemér- íf szükséges munkaerőt bizto- nyúltak a feladat megoldásé- hető az elmúlt évi szorgal- sítani, az értékesítés módját hoz. Támogatják őket — mint műk az állattenyésztésben is. ki kellett dolgozniuk. Mind- az elnök mondta — a kocsi- Az öt évvel ezelőtti hatvan ezen tói vannak. A kertészet- sok éppen olyan lelkesen mint tehénnel szemben 154 tehenük nek legmegfelelőbb területet a traktorosok. Egyébként a levan.. A szarvasmarha összlét- kiejlölték, szakemberekkel gelőtelepítéshez már megren- szárna négyszáz. Ebben benne szerződést kötöttek a termesz- delték a szükséges vetőmagot, vannak a borjak, a növendő- tésre. A feladatok megvalósí- A takarmánytermesztésre az kék, a hízott marhák. tását a jó idő beálltával meg- idén nagvobb figyelmet fordíkezdik, ami annyit jelent, tanak. Véleményük, hogy az hogy Mátraszőllős lakossága állatállomány fejlesztése mel- naponta friss zöldséget kap a lett elmaradtak a tafcarmány- Isz-től. termesztéssel, ezt az idén póKidolgozták annak a terv- tolniuk kell. Azért jelölték ki közgyűlésre való készülődés, nejj a végrehajtását is, hogy a legjobb termőterületeket ta- mégseni feledkeznek meg a biztosítsák a tsz-tagok és -al- karmánytermesztő területekké, holnapról. ^ A közelmúltban kalmazottak munkahelyre és Holló Imrénél, a tsz elnökénél onnan haza szállítását. Az idén , . találtuk Sirko Józsefet, a köz- ^ központi major dolgozói ré- ^ZOr^SIOM ségi tanács elnökét, amint a s^esülnek ebben. Kijelölték a tennivalókról tárgyaltak. A gépjárművet, amely reggel hat Mátraszőllősön, a ísz-bei; tsz elnöke által elmondotta- órakor a község központjában ötletekben nem szűkölködnék, kát közgazdaságilag is meg- felszedi és munkahelyükre vi- A szorgalommal sincs hiba. alapozták. Egyes kérdéseit fe- szi a dolgozókat. Most tárgyal- Az idén hideglevegős szénalett a vezetőségi ülésen már naj.; arT(^ ;S) }jogy ebben az szárítót építenek, gondolnak a éles vita folyt. Így alakították esztendőben ’ a női dolgozóik- termés emelésére is. Ősszel lei az idei feladattervet, ame- _ akik nagyon szorgal- 4—5 mázsa műtrágyát szórnak l yet a zárszámadó közgyűlés masan végzik munkájukat — a földekre holdanként, a ta- után, a tervtárgyaló közgyű- minden héten egy szabadna- vasziakra kilenc vagonnal tá- lésen a termelőszövetkezet pot biztosítanak, anélkül, hogy roltak> amit a szükségletnek ” bérüket csökkentenék, ’ megfelelően használnak feL Nagy a szárazság, gondolni község dolgozóinak Pótlására. A tsz vállalta, hnev Megteremtik Mindezeket a munkákat a ^ » 1 . . zárszámadásra készülés közieaezetet ben végzik. A jövő évi jó- , _ „ zárszámadás előkészítése érKiadásokkal jano dolgoK dekében. Mert annak sikere Feladatok Nagy munka a zárszámadási tagsága hagy jóvá. Az idén nagy gondot fordí tanak a ellátására, biztosítja a falu lakosságának az évek óta tartó tejellátás mellett a zöldségellátását is. Mielőtt erről részletesen Mielőtt erről részletesen is ezek, de az üzem vezetői ki- ezektől a munkáktól fiion szólnánk, mondjuk el, hogyan dolgozták termelési tervüket 1 ^ fug& oldották meg a lakosság tejellátását, A lakosság igénye A tsz vezetői a község vezetőivel egyetemben nagy figyelmet fordítanak a lakosság igényeinek kielégítésére. A közvélemény kérte; a tsz elsősorban a lakosság tejellátásáról gondoskodjék. Egyezséget kötöttek az ÁFÉSZ-bolt- tal, ahová naponta a kora reggeli órákban leszállítják a 250 dolgozták termelési tervüket is, amelynek fedeznie kell a B. Gy. A Xógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat beruházásaként épül Salgótarjánban, a Centrum Áruház szomszédságában a háromszintes lakberendezési aruház. Építője az AGRO- FIL, Szövetkezeti Építőipari Vállalat, amely az eddigi enyhe időjárást jól kihasználta. A három- szintes épületben a földszinten 57 méteres bemutatóteremben különböző boxokban mutatják majd be a lakberendezéseket. Az első emeleten kap helyet a lakberendezési tanácsadó szolgálat, a lakástextil, tévé. rádió, háztartási gépek és csillárok, míg a második emeleten az asztalosokat és a dekorációs részleget helyezik el. A modern, korszerű lakberendezési áruház átadását 1973 őszére tervezik Koppány György felvétele A lehetőségek még nagyobbak A nógrádmegyeri Petőfi melőszövetkezet elnöke arról Termelőszövetkezetből nem panaszkodott, hogy nem kapkell gondokért a szomszédba__,, „ __, , , „. , , . m enni. A mostoha körűimé- nak szakembert es a fiatalok nyékből — amelyekkel nehéz közül sem tudnak beiskolázni, dacolni — bőven kijutott, mert nincs jelentkező. Szántóterületük 1780 hold, de átlagosan nem éri el még a PediS nem megvetendő fognégy arany koronás értéket lalkozás a juhászoké. Érdek, sem. Már két eve megkezdték lődésünkre azt is elmondták. SÄÄÄt leggazdaságtalanabb területek eSy_eSy juhasz évi jövedelme kivonását a művelés alól. Még ®hben az szövetkezetben meg- mintegv 600—700 holdon lege- haladja az 50 ezer forintot. A lősítenek, erdősítenek. Az j°vo még biztatóbb, ha utóbbiból 750 holdas területük a mar említett lehetősegeket figyelembe vesszük. Sokat jelent a szövetkezet gazdasági életében a melléküzem, a faüzem termelése. Tavaly több mint 2,5 millió forint éves bevétel származott ebből. Itt 24 dolgozót, főleg betanított munkást foglalkoztatnak és különböző gzerszám- gában is rosszul állnak. Mind- nyelektől kezdve a zászlóru- össze 24 olyan tag van. aki dákig sok mindent tudnak még nem érte el nyugdíjkor- gyártani. Mindössze 300 ezer határt. A tagok átlagéletkora to„rint értékű új géppel és né- 69 év. A boldogulás útját jár- hány másutt kiselejtezett, de ni nagyon összetett feladatot felújított ^géppel dolgozr jelent ebben a szövetkezetben. nak- Megfelelő piackutatással az éves munka jobb progra- Tojóházat építettek 2,6 mii- mozásával jóval többre is ké- lió forintért. Ma hatezer te- pes lenne ez a faüzem. Sok- nyésztojó-állományuk van, szór szinte ötletszerű a műnami azt jelenti, hogy a tojá- kaellátottság. mert az igény sokat továbbtenyésztésre ér- egyszer kevés, máskor viszont tékesítik. Tárgyalásokat foly- ugrásszerűen növekszik. Az tatnak, hogy az ebben rejlő értékesítés is késedelmes. Pil- lehetőséget, a jelenleginél job., lanatnyilag például a zászlóban kihasználhassák. rudakból tárolnak nagyobb ■ * ,, . mennyiséget, mert a kereske_ A másik járható ut a rege- delem csak a nagyobb ünne- Iősítés. Ezt kívánná — a ju- pék előtt veszi át, akkor pe- hászat fejlesztése. Jelenleg di,e még egyszer annyi is ke- kétezer darabos állományból vés ienne- ezer az anyajuh. Ezt a törzs- Itt is csakúgy, mint a töb- állományt egyelőre 1500 da- hi termelési ágban, még sok rabra szeretnék felfejleszteni. van;. amelyeknek a „ , . . .íobb kihasználásával l’önyFel is készültek erre, de az nyebben dacolhatnak a mos» öt juhász kevésnek bizonyul, toha körülményekkel, utánpótlás pedig nincs. A ter- B. 3. i NÓGRAD - 1972. január 26., szerda 3 van. Növénytermesztésben az őszi kalászosok, takarmány- növények és a vegyszeres kukorica termesztése jöhet csak számításba. Olyan növények, amelyeknek a termelését jól lehet gépesíteni. Szükséges ez azért is, mert munkaerő dől-