Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-16 / 13. szám

Ady Endie

A legírőbb író

•Jókait jobban szerettem, de hibáit is hamarosabban és tisztábban láttam: Mikszáth 25 év óta, ahogy első írását olvastam, ugyanaz a félelmes, író nagyúr! Persze, ma már számot tudok adni magamnak arról a különös, hideg és mégis aláz- kodó hódolatról, melylyel Mikszáthoz voltam és vagyok. Ma nem él széles e nagy világon író a ki annyira, olyannyira író, mint Mikszáth, hadd mondhassam ezt a paradoxot: irodalmi író. Bizonyos, hogy önmaguk kegyetlen ostorozásából, s az élet lángjának elemész- téséből élő és írói poétáknak imádott írója sohse lesz Mikszáth. De hódolnia kell bárkinek előtte, mert az ereje félelmetes, s mert a legirígykedőbb, legkirályibb életek élete az, melynek eseményei a művész-alkotások.

Mikszáth az élet óvatosan leélnivalónak s magasságos megnyugvással leírnivaló- nak vallotta.

Ügy gondolom néha, ha Goethe magyarnak születik, okvetlenül az lesz, a ki Mikszáth, mert nem szorozzák meg énjét ködös, germán filozófusok. Goethe, a nagyszerű Goethe, sok rejtett csatornát tarthatott a világ előtt elsírni szégyelt könny- özönök számára. S egyébként is Goethét valószínűleg csak a rajongó kortársak káprázata, s kaján tanárok spekulácziója tették meg görög Zeüsznek. Hiszen Goethe azt vallotta, hogy minden szimbólum, a mi történik, s minden csak jel és látszat, a mi látszik. Mikszáth világfölfogása nem ilyen zavart és komplikált:

Mikszáth valószínűleg kinevette azt a két szőrszálhasogató művész-dogmát:

1., hogy az élet álom, 2., hogy az álom az élet. Magyar eszével úgy gondolta, hogy az élet adott valami, kötelesség, melyet töltsünk be lehetőleg kényelmesen és zavargás nélkül. Ezenfelül pedig az élet bárhol, Magyarországon épen nem kevésbbé, mint máshol, fölöttébb érdekes és mulatságos panoráma. Tehát, míg élünk, s míg látunk, tudassuk ezt az életet és látást gyötrődő és vigasztalásra szorult sors-tarsainkkal. Minden írása krisztusi cselekedet, fölemel, megka- czagtat, feledtet s példát ad alkalmas idegenrendszerű lényeknek, hogyan kell az életet elviselni tudni, szépen, bölcsen, emberien.

Behúnyta a szemét, betömte a fülét sok-sok új dolog előtt, de ezt ő nem képtelenségből vagy gyávaságból, hanem akarattal tette. És ez, épen ez igazolja, hogy milyen nagy ember és nagy művész, milyen nagy író Mikszáth. Ö tudta, hogy csak korszakának, s e korszakszülte egyéniségének lehet igazi és becsületes kifejezője. Nem hadonázott, nem keresett olyan helyeken, a hol nem volt lelnivalója, nem akart mindig és mindig megújulni. Ö csak Mikszáth akart lenni, ezt a Mikszáthot szépen kibontani az akármi- lyenség lárvájából: művész.

Volna szavam ahhoz, hogy őt a politika is segített?

oda, a hol most trónol, de ezt már a sorok között előbb megmagyaráztam. De tanuljunk Mikszáthtól és mosolyogjunk: már az is nagy dolog, hogy magyar író ilyen országos figyelmet nyer és hogy fontoskodnak körülötte ezer és ezerszámra olyanok is, a kik Miksztáh mivoltát még még csak nem is sejtik.

' Mikszáth fenomén, a leg- íróbb író és egy csöppet sem poéta, de csak azok szemében nem poéta, a kik a fogalmakat kölcsönveszik. Már az a nemesen büszke, magasból való nézése a történéseknek, mely minden sorából gúnyosan ránk hunyorít, egyike a legfölsége- sebb poézis-fajtáknak. Pa- lócz, nem palócz, kutatták saját külön Gobineauink. de olyan magyarja a magyarság egy válságos érájának, a milyen akkörról nincs több. (Ez az a magyar józanság, a Mikszáthé, a mit farizeusok meghamisítva, az igaz magyarság lehangoló kritériumává próbáltak tenni.)

Nincs egyféle magyar, nincs egyféle ember, de Mikszáth kivételes magyar és kivételes ember és nem ok nélkül ünnepli a másféle ünnepekhez szoktatott Magyarország. Egy teljesen más szabású ember, egy jóval fiatalabb, reménytelen s lenézett kortárs, íme meghajol a legírőbb író előtt. Mikszáth nem a poéták, nem az élet keresztfeszítettjeinek az írója, de miért legyen több, mint Mikszáth? Istenemre, ez sok, ez elég, ez gyönyörű, s ezért legyünk hozzá hála- datosak.

Nógrád szerelmese

Mikszáth Kálmán magán- és irodalmi életének csaknem valamennyi megnyilvánulása Nógrád megyéhez kötődött. rád megyében, Szkic '■ i született, irodalmi szán. - bálgatásai Balassagyarmaton .i Nógrádi Lapofc-ban , jelente c meg, Mohoráról házasodott és élete alkonyán a Nógrád megyei Horpácson vásárolt birtokot. Amikor 1910-ben.

— Nem, nem — mondta — Nógrád megye üdvözletét áll- va fogadom.” S még ugyanitt, a Vigadóban hosszú válaszbe- s 'édében másodszorra is kihangsúlyozta Nógrád megye, a nógrádiak iránti szeretetét: ..Külön szeretnék szólni az én szeretett vármegyémhez. Nógrád vármegyéhez, amely oly pazar, királyi fénnyel tett ki magáért velem szemben.

Nógrádi palóc fiúk és férfiak (Egykori felvétel)

negyvenesztendős írói jubileumát ünnepelte az ország, Mikszáth egészségileg már rendkívül gyenge állapotban volt, s amikor a Vigadóban megrendezett díszünnepségen küldöttségek hosszú sora járult elé. hogy köszöntse, már alig állott a lábán.

Mikszáth Kálmánná visszaemlékezéseiben erről az ünnepi aktusról többek között a következőképpen számolt be:

„Ezután egyenként jöttek a tisztelgő küldöttségek, úm. Petőfi Társaság, Budapesti kir. József Műegyetem, tizenkét tagú. kolozsvári M. kir. Ferenc József Tudományegyetem küldöttsége, Budapest székfőváros főpolgármestere, és polgármesterei... Csaknem valamennyi város és igen sok vármegye küldöttségei. Mikór ezek között Nógrád vármegye küldöttei Fáy Albert, az akkori megyei főjegyző vezetésével következtek sorra az uram egy pár lépéssel előrejött, olyan törődöttnek, fáradtnak látszott, hogy a rendezőség felkérte, üljön le.

Nem tudom, mi az oka, talán az, hogy lapunkban közölni kezdtük a Ki" sértet Lublón című Mikszáth-regényt, de az utóbbi időben egvre többet gondolok a kísértetekre. Igaz, hogy eddig jobbadéra csak ábrándoztam, vagy álmodtam róluk, tegnap volt

az első eset. hogy találkoztam eggyel. Jól értik. Egy valóságos KísértettelSzinte látom a gyanakvó arcokat, pedig bármire leteszem a «főesküt, hogy valódi kísértet volt, s nem külföldön. hanem itthon, Magyarországon. Együtt utaztam vele Salgótarjánig, néhány órát el is töltöttünk együt...

Az úgy örtént, hogy egykedvűen sétálgattam a Keleti pályaudvaron, a külső 3. vágány közelében, amikor fölfigyeltem egy joviális megjelenésű, mégis oly bizonytalanul ténfergő, parasztos külsejű bácsira. Hatalmas bajusza alól hosszú szárú, rézkupakú pipa lógott alá. Mintha már láttam volna valahol! Sok időm nem volt gondolkozni, mert mellém lépett és megszólított.

— Már megbocsásson, atvámuram ~ mondta csak úgy a pipa mellől —, hol lehetne valahol egy tisztességes pipaszurkálót kapni?

Én ugyan nem vagyok pipás, de pipakedvelő kollégáim révén meglehetős tájékozottsággal rendelkezem,

— Nemhogy tisztességes, de még tisztességtelen pipaszurkálót sem lehet kapni — mondtam. Ez is az egyik hiánycikk.

— Hiánycikk?

Annyi tájékozatlanságot áruit el, hogy önkéntelenül kibukkant belőlem a kérdés.

— Honnan jön az úr?

— A Kerepesi temetőből — mondta egykedvűen. — Tudja, én vagyok az a Mikszáth Kálmán, akinek holnap jubileuma van. Gondoltam, ha Zrínyi és hadinépe feltámadhatott...

— Most hová készül?

— Megyek Nógrádba. Az az én megyém. Hét negyvenkor pontosan elindul a gyors.

— Pontosan? — adtam most már én

VASÁRNAPI JEGYZET

KÍSÉRTET ITTHON

az álmélkodót. — Hiszen most érdeklődtem a forgalmi irodában és azt mondták, hogy negyven percet késik.

— Késik? Hiszen innen indul. Száz esztendeje, amikor Vácra utaztam, halálos pontossággal indultak a vonatok. A lovas kocsi is pontosan várt rám, meg a váltóló is Rétságon, vagy Szendehelyen.

Szerencsére az utat végigaludta és már csak Salgótarjánban vette ismét igénybe szolgálataimat. Bementünk a postára, hogy néhány barátjával táviratilag tudassa hollétét és közeli látogatása időpontját.

— Még mindig két óra hosszába is betelik, amíg egy feladott távirat megérkezik a címzetthez? — kérdezte.

— Már nem — dicsekedtem — Most már egy-két nap is elég.

Akkor azonban egy sipítozó asszony robbant be a lengőajtón— Panaszt teszek! Panaszt teszek! Itt kell-e panaszt tenni? Meghalt szegény kisfiam. Három napja föladtam neki táviratilag egy kis pénzt, de mire megkapta volna, éhenhalt.

Az egyik hivatalnok közölte, hogy tegyen panaszt az úristennél. Erre Mikszáth bátyám zsebre nyúlt, elővett egy névjegykártyát és egv kis borítékot. Kénytelen voltam figyelmeztetni, hogy ne fáradjon: ilyen borítékot a civilizáció és technika fejlődése folytán nem fogad el a posta.

Ezután egy áruházba mentünk, mert a nagy író jéger alsót óhajtott vásárolni. Jéger alsót nem lehetett kapni.

— Kedden várunk árut ~ mondta az eladónő.

— Mi az. megszűnt a kereskedelem? — kérdezte Mikszáth — már csak kiosztás van? Mégis mit tartanak maguk?

— Női fókabundát, meg egyéb közszükségleti cikkeket — hangzott a válasz.

Körülnéztünk a piacon is. Az egyik boltban gyönyörű nagy szemű szőlőt találtunk, kilóját potom 28 forintért— Tegnap Rimaszombaton jártam — mesélte Mikszáth. — Ott egy kiló ilyen szőlő csak nyolc koronába, tehát tíz forintba kerül. Mi az oka. hogy ott olyan olcsó?

— Emelkedik az életszínvonal — feleltem.

— És Salgótarjánban nem emelkedik az életszínvonal, hogy ugyanaz a szőlő huszonnyolc forintba kerül?

— De emelkedik — mondtam. — Itt még magasabb is,, mert lám. a munkások a huszonnyolc forintot is meg tudják fizetni egy kiló szőlőért.

Bementünk a nyomdába is. Megmutattam a korszerű szedőgépeket, a csodálatos rotációst.

— Ez aztán a redukció! — lelkesedett bele. — Képzelj.:, az én időmben még a Szegedi Naplónál hajnali háromig le kellett adnom a színikritikát. Maguk mikor adják le?

— Másnap — húztam össze magam szerényen. - Volt olyan idő, hogy a színá trsulat már hét határral arréb járt, mire a kritika megjelent.

— És most már más a helyzet?

— Már egészen más. Most már három napra jönnek a társulatok és harmadik nap már maguk is olvashatják, hogy mit írtunk róluk.

Abban a pillanatban, mint egy felhőfoszlány, eltűnt mellőlem Mikszáth. Persze, ismerem a nógrádiakat: most még jobban gyanakodnak. Pedig én eddig csakis az igazat írtam. Aki kételkedik nézze meg: a piacon csakugyan 28 forint , a szőlő, az árúházban csakugyan nem lehet akármilyen gatyát kapni és a vonatok se közlekednek mindig pontosan!

Istenbizony kísértet volt. Csak azt nem értem, miért tűnt el olyan hirtelen. Lehet, hogy valami nem tetszett neki ?

LAKOS GYÖRGY

Külön szeretnék szólani hozzá, hogy elmondjam, hogy: csak nappal vagyok tőle elválva, amint testi szemeimet lehú- nyomm otthon vagyok, ott vagyok köztük és ha elgondolom, hogy az öröklét is csak egy álom, hogy a mennyország is csak egy álom, a nagy pihenés és elgondolom, hogy előleges értesülésünk van arról, hogy ott az angyalok kara zeng, hát elfog a szomorúság, hogy mit ér, ha nem a karancssági erdők zúgnak ehelyett.”

Kora gyermekkora óta szoros kapcsolatot tartott fenn a „görbe ország” egyszerű palóc és szlovák népével. Szüleinek földje, azonkívül később kocsmája és mészárszéke volt előbb Nagykürtösön, majd Ebecken (ide való volt édesanyja, született Veres Mária!), végül Szklabonyán. Mikszáth 1860-ig (ekkor édesapja megszüntette a kocsma- és mészárszékbérletet) szülei üzletében is gyakran találkozott a falubeliekkel. Később, amikor házasemberként édesanyját temetni utazott ismét Szklabonyára, kapcsolatát újból kiszélesítette a 'falubeli egyszerű emberekkel. Különösen szívesen eljárt a faluszéli kovácsműhelybe, amely sárfalaival, koporsószerű zsúpfedelével, deszkapalánk védőkerítésével, két különálló helyiségével különösen

mohorai lány ismerősen lek

szoigabíro főnöke, Mauks Mátyás aláírásával idéző leveleket küldött ki. Később egy ilyen becsempészett aktán vesztett rajta. Mauks Mátyás a hamis idézés aláírása óta jobban figyelt, rá, s legközelebb éberen kiemelt az aláírásra elébe tett akták közül egyet. Erre az„aktára” Mikszáth a következő szöveget írta: „Én alulírott, szavamat adom, hogy Ilonka lányomat egy éven belül Mikszáth Kálmánhoz adom feleségül

Számtalan látogatást tett Mohorán is .mint Mauks Ilonkával rokonszenvező fiatalén: bér, azután Redig mint volt feleségének másodszori kérője. Szerette Mohorát, mert ott élt Mauks Ilonka, akit korán kiszemelt élete egyetlen párjának, s akihez hű maradt egy egész életen ál. Mohorai tartózkodásait arra is felhasználta hogy témákat gyűjtsön elbeszéléseihez és regényeihez. Ebben naay segítségére voltak a Mauks lányok, Ilonka és Kornélia, akik szinte versengve gyűjtötték neki a témát. Időnként kilátogatott a Plachy- ék gesztenyefái alá is. amelyeket ő nevezett el tréfásan „mohorai parlament”-nek. É gesztenyefák alatt adták át egymásnak ugyanis a mohorai nemes és polgári családok a legfrisebb híreket.

Pestet sohasem tudta igazán megszokni, megmaradt oda- fönn is falusi palócnak, amit az is bizonyít, hogy elbeszélései tárgyát mindig innen választotta. Szinte lázba hozta a lehetősége is annak, hogy Nógrád megyében birtokot vásárolhat, s ismét leköltözhet kedves palócai közé. (Erről olvasóink részletesen is. olvashatnak mai irodalmi mellékletünkben, ahol Mikszáth Kálmánná számol be a horpácsi birtokon tett első látogatásukról.)

Nógrádi látogatásai betegségéből is kigyógyították, szinte megújult, amikor újra és újra találkozott a nógrádi hegyekkel, völgyekkel, csermelyekkel, emberekkel. Második leánykérése idején felesége följegyzése szerint júniusi, mohorai látogatása alkalmából így áradozott: „Hiába, sok földet bejártam, de csak mégis Nógrád vármegye tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival, itt úgy látom a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon.., Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne mikor átsuhan felettünk. Ez az én igazi hazám, ez..

Nógrádi palóc lányok és asszonyok. (Egykori felvétel)

vonzotta. S később ez a helyszín, mint környezet és hangulati elem helyet kapott Prakovszky, a siket kovács történetében is.

Balassagyarmathoz és Mohomhoz kapcsolódott játékos ifjúkora. Eiőrebocsáthatjuk, hogy legszebb játéka mindig is az irodalom volt. legalábbis attól a perctől kezdve, hogy betette a lábát Balassagyarmatra. Beült Maukséknál a piros fotelbe, és felolvasta legújabb alkotását, később Nelkával 'Mauks Kornéliával, későbbi felesége húgával) közösen is -irodukáltak irodalmi műsorokat. Szerette az anekdotát, a tréfát. Megtette például, hogy

Nógradból indult és Nógrádba tért meg, de amíg Pesten élt. addig is nógrádinak vallotta és érezte magát, nagyon szerette az életet a va rosi idegen közegben, de nem lehet elégszer ismételni, témát csak a görbe országban talált. Itt szebben virított a muskátli, és a matyeszinadus- ka, olyan volt a Kürtös-parti rét, mint a királyné szoknyája, s a szklabonyai kút viza maga volt a „mennyei nektár.” Utolsó elbeszélésének címe és tartalma is teljesen nógrádi: „Mohora, Mikszáthfalva és a szarvas.”

L. Gj.

NÓGRÁD — 1972. január 16., vasárnap