Nógrád. 1971. december (27. évfolyam. 283-308. szám)
1971-12-12 / 293. szám
Aki a költészetbe .. A reneszánsz mellett a XIX. század első feléről is bátran elmondhatjuk, hogy óriásokat termett, a szellem, az irodalom óriásait. Egymást követik a nagy évfordulók, olyan írókra, költőkre emlékezünk, akik törekvéseikben megelőzték korukat. Ilyen óriása volt az irodalomnak a kritikai realizmus egyik első alkalmazója Gustave Flaubert is, a nagy francia regényíró. Százötven évyel ezlőtt, 1821. december 12-én született Rouen-ban, jómódú orvos- családból. Eleinte a jogi pályára készült, de csakhamar lemond minden polgári foglalkozásról, s mivel szüleitől vagyont is örökölt, szülővárosa mellett fekvő Croisset-i házába vonul vissza, ahonnét csak nagyobb utazásaira mozdult ki, egyébként teljesen az irodalomnak szenteli életét. Ahogy életrajzírója Saftre mondja „a költészet a menekülés egyik formája” volt az író számára, amellyel ki tudott szabadulni a számára riasztó polgári életforma szorításából és kötelezettségeiből. Érdekes Floubert felfogása a költőkről. Szerinte két osztálya van a költőknek. A nagyobbak, az igazi mesterek magukba fogják az egész emberiséget, nem törődnek sem magukkal, sem szenvedélyeikkel, feláldozzák személyiségüket, és magukba ölelik mások életét, újra teremtik a mindenséget. És vannak költők, akiknek alkotni, s máris harmónia csendül belőlük, akiknek elég magukat adni, önmagáról nagyon szerényen beszél: „én nem láttam magam sem elég nagynak, hogy igazi műalkotásokat teremtsek, sem elég excentrikusnak, hogy magammal töltsék ki könyveket, és mivel nem volt bennem elég ügyesség sikerszerzésre, sem pedig nem voltam . lángész, hogy dicsőséget követelhessek: arra ítéltem magamat, hogy önmagámnak fogok írni, csak, egyéni kedvtelésem lesz az írás, úgy, ahogy pipázni szoktak és lovagolni Írói személyisége megtalálásához kemény / munkával jutott el. Emberi és írói fejlődésére nagy hatással volt a vidéki élet, és a változásokkal teli politikai helyzet. Kezdetben romantikus látásmódú és csak fokozatosan jut el a realizmusig. Két ember élt benne: az egyik lelkesedik a nagyhangúságért, Líraizmusért, sasszámyalásért, a mondatok és a magas eszmék zengzetességéért, a másik a valóság kutatója, aki hathatósan hangsúlyozza a kis tényeket is a. nagyok mellett, és szeretne szinte mindent anyag- szerűen érzékeltetni. Amikor eljut a realizmusig, szinte ujjongva kiált fed: „Most már tudom, hogyan kell csinálni. Istenem! Mekkora író lennék, ha az elképzelésemnek megfelelő stílusban írnék.” Életének központi eseménye, keleti utazása 1849-ben. BnAJÁNLATUNK Jelenet a ,Bonanza” e, amerikai filmsorozat epizódjából „Rózsát Lottónak” Akik érdeklődve kutatták napokon, és heteken át. mikor tűzi műsorára a Televízió a Táncdalfesztivál gálaestjének második részét, azok bizonyára csalódottan álltak fel a képernyő elől, ugyanis ez a második negyven perces műsor jóval alatta maradt a várakozásnak. Mintha a hosszú várakozási idő alatt (s a fesztivál elő-, közép-és fődöntői alatt!) mindenki kifáradt volna: zeneszerző, zenekai', rendező, konferanszié, s mindaz akinek alkotó szerepe van — s azzal elfeledtek volna számolni, hogy a tévénéző sohase fáradt, mindig új és friss műsorszámokra vár. Pilledt madárkaként állt a mikrofon elé Kudlik Júlia is, akinek mosolya most nem csillogott meggyőzően. Ősz Ferenc humora is meg- sáp.dt, amit az is igazol, hogy búcsúkonferanszának csattanóját már aggviccekből, Zerkovitz Béla idejéből ismertük. ■ F,z a második félidő egyébként a beat jegyében zajlott le, í nit a zenekarok összetétele is jelzett: a Neoton-együttes és Josef Läufer együttese (Csehszlovákia) biztosította a kísérlet. Az éneket Zalatnai Sarolta és Josef Läufer képviselte, de a negyvenperces műsorból mindössze három szám axadt, amely többé-kevésbé felvillanyozhatta a közönséget. Bizonyára jobban örültek volna a nézők a fesztiválzenekar és a magyar énekesek nagyobbafányú szerepeltetésének. A második rész ugynis minden tekintetben nagy esést mutatott a viszonylag jól sikerült első rész színvonala után. (Kritikánk a színes adás alapján készült.) * * A mai, vasárnapi műsorból olvasóink figyelmébe ajánljuk a „Helyünk a világban” műsort (11.20), a pedagógusok fórumát (13.50), a Prizmát (15.15), A Kilimandzsáró hava című Hemingway-elbeszélésből készült, magyarul beszélő amerikai filmet (20.05). L. Gy. 4 NOGRÁD 1971. december 12., vasárnap j nek irodalmi vetülete az egzotikus életforma és az antik kultúra iránti vonzalom tükröződése a Szalambo című regénye. Híres munkája a Háróm elbeszélés-e. Az egyik egy cselédlányról szól, aki szerelmi csalódását átmenti előbb gazdája iránti szeretetébe, majd végül, egy rongyos papagáj tölti be az életét. A másik egy legenda a vendéglátó Szent Juliánról, a harmadik történelmi tárgyú: Herodiásról. Legismertebb munkája a „Bovaryné”. Az orvosfeleség élete a normandiai kisvárosban, kitörési kísérletei a reménytelen, számára örömtelen életből, egyúttal a romantika bírálatára is alkalmat adnák az írónak. Mert azért állítja regénye középpontjába Emma asszonyt, ezt a nagyon is középszerű teremtést, hogy megmutathassa: csak regényes olvasmányai, egyszeri bepillantása az arisztokrácia életébe, túlfűtött fantáziája az ami miatt tűrhetetlennek tartja az életét szintén középszerű, de becsületes, s őt a maga módján nagyon is tisztelő férje oldalán. Art mondják, Floubert többször kijelentette: „Bovaryné én vagyok.” Ma bizton állíthatjuk, hogy Bovaryné mindazoknak a megtestesítője, akik étvágynak a kispolgári élet szürkeségéből. 1869-ben jelent meg legnagyobb realista regénye, az „Érzelmek iskolája”. Kora érzelmi és szellemi légkörének tökéletes ábrázolása, a „dezil- lúzió” irodalmának csúcspontja, ahogy Babits Mihály jellemezte: az egész könyv, egy nagy könny. Vallomása szerim „kezdettől fogva félt az élettől”, ezért tartós kapcsolatokat nem épített ki. Viszont érdeklődéssel kísérte figyelemmel a fejlődő tudományok eredményeit, ezeket szembesíti hősein keresztül írói elképzeléseivel. A nyárspolgári lélek és a szellem romantikája elleni legnagyobb csapása a befejezetlenül maradt „Bouvárd és Pecucliet” című regénye. „A Szépségen át életet és igazat kell adúom, mindenáron” — mondotta. Ezt a törekvését olvashat,] uk ki műveiből, amelyek immár múlhatatlanul biztosítják számára az olvasók szeretetét és az írói halhatatlanságot. Csukly László ifi] MOZGÓ VILÁG Hol dől el az íróság, .meddig nevezhetők fiatalnak a pályakezdők, előnyei vagy hátrányai dominálnak e nem érdem és nem bűn állapotnak, vannak-e csoportosulások, irányzatok, új vagy még újabb hullámok, mi érdekli, gondolkodtatja, ihleti leginkább az egy-, maximum kétkötetes, de jobbára kötet nélküli, ’ tehetséges toliforgatókat? — e problémák alkotják — a manapság meglehetősen izgalommentes — irodalmi közélet uralkodó kérdéskörét. Viták, ankétok, konferneiák zajlanak, amelyek természetesen nem adnak — mert nem is adhatnak — egyértelmű választ e világnézeti, politikai, társadalmi, etikai, esztétikai szövetű bonyolult problémákra. S miközben az érintettek rendületlenül róják a sorokat, és ahol csak mód nyílik’ rá, önálló fórum- és műhélyte- remtő vágyaikról, terveikről beszélnek, az olvasó nem győzi megismerni a sok új nevet, nem képes eligazodni a folyóirat-, és még inkább az ántológiadömping sűrűjében. Anélkül, hogy e módfelett örvendetes „rajzás” ellen szólnánk, minden kétséget kizáróan, ki kell jelentenünk: ez idő tájt van hol kopogtatni a megjelentetésre szánt versekkel, novellákkal a tehetségnek akárcsak szikráját is megvillantó ifjaknak, pláne a már „nyílt vízen evezőknek”. Az utóbbiak számára a publikációs lehetőségek tárháza az idén tovább gazdagodott. A KISZ KB és — a lillafüredi konferencia alapeszméje nyomán megalakult — Fiatal írók Munkaközössége, Mozgó V Hág címmel, könyvigényű, füzetformátumú szemlét jelentetett meg. Az időszakos kiadvány címébgn Illyés Gyula nagylélegzetű költeményére utal. A cím — Darvas József bevezető sorai szerint — kifejezi az élet lényegét, a folytonos mozgást, változást, s különösen kifejezi a mi társadalmunk alap tendenciái át, az újra, a jobbra törekvést, a változtatás dinamikáját, mindezen belül, vagy mind ezen túl, azonban kifejezi e korszak fiatalságának az alapélményét is: a világ örökös mozgásában a felgyorsult mozgás, a minden emberi feltételt megváltoztató mozgás érzékelését. A programadó bevezető, a különböző felfogású, de jó színvonalú műveknek ígér fórumot, és annak a reménynek ad hangot, hogy e szemle a fiatal irodalom és művészet nagyon is szükséges öntisztító, eszmei vitáinak is nyüt .terévé válik. A Mozgó Világnak ez ideig két kötete jelent meg. A kötetek 1 bemutatása e helyen aligha képzelhető el, az egyes művek részletes tartalmi és formai elemzése révén, általánosabb érvényű megállapításokra van szükség. íme, a legáltalánosabb: a Mozgó Világ érdemes a megjelenésre, az olvasók figyelmére. Az a tény, hogy a kétszer százharminchét oldal tanúsága szerint egy, szinte kizárólag ismerősen csengő nevű fiatal írógeneráció —, amely nem elsősorban az azonos, vagy közeli évjárat, hanem a rokon szemléletmód, hasonló társadalmi, egzisztenciális helyzet afapjón szerveződött ! nemzedékké — újra- jelentkezésének lehetünk tanúi, kizárja a dilettanizmus veszélyét, a kezdő írókra, költőkre valló úgynevezett zsengék jelenlétét. Józan, mértéktartó kísérletezés, újszerűség jegyében fogant írás szinte va- lamennyi. A versek az érlel- tebbek, mélyebbek, a prózai művek viszont élvezetes olvasmányok. A hibrid műfajok jelenléte viszont az érdekességet, a „kuriózjelleget” biztosítja. Szép, diszkréten modem a kötetek külleme, tipográfiája, színvonalas a grafikai anyaga. Honnan származik akkor mégis az a kielégületlenség, hiányérzet, amely az olvasót a Mozgó Világ teljes tartalmának ismeretében — a fenti megállapítások ellenére —. hatalmába keríti? Bella István — aki ugyancsak nemrég érett költővé, s e szemle egyik szerkesztője Szabó B. István, Módos Péter, Turbók Attila és Szabados Árpád társaságában — néhány évvel ezelőtt — gondolom — nemzedéke nevében is megfogalmazott. hitvallásán — „... új világot teremteni, most már az újból is...” esik itt csorba. De nem érezni a világ felgyorsult, s „minden emberi feltételt megváltoztató mozgás” ösztönző erejét sem e művekben. A tudatosan vállalt, direkt közéleti ihletést hiányoljuk, hiszen az soha nem lehet korszerűtlen. Azt nem sajnáljuk, hogy már hírmondója sincs a pátoszra hajlamos, emelkedett stílusnak, azt viszont szóvá tesszüli, hogv az igényes, belső töltésű művészi ábrázolás helyett a tárgyszerű, steril, informatív közlésforma került előtérbe. Az érzelmi fiatások „kárpótlására” sokoldalú információkat kapunk a világról, amely — a kötetek alaphangja szerint — mellesleg a mi világunk is. Egyelőre — a néhánv tanulmány ellenére — nem teljesítette a fiatal írók szemléje az eszmei-esztétikai viták iránti elvárásokat semj eddig tehát nem több egyszerű publikációs keretnél. E keret bővítése, s a címhez simulóbb tartalommal való megtöltése a Mozgó Világban otthonra lelt szerzők feladata. Csongrády Bél«. ] A hét könyvei KOSSUTH KIADÓ: Horváth i Zoltán Géza: Professzor úr, hol a lánya?, Púja Frigyes: Mi az európai biztonság útja?, Or. Simay Mihály: A harmadik évezred felé, Varga Domonkos: Kamaszkrónika. GONDOLAT KIADÓ: Alek- szandr Jakovievics Lerner: A kibernetika alapjai. Uránia. — Állatvilág. — Alsóbbrendű állatok, Henri Wallon: Válogatott tanulmányok. ZRÍNYI KIADÓ: Katonaszoeiológia. — Tanulmányok a szocialista országok katonai irodalmából ANDRZEJ ZBYCH *. (Lengyelből fordította: varsányi Istvánt . — Marta Stauding. Most már beszélhetek. A kertészlakban rejtettem el őt, de va- lamelyikőtök észrevehette: Megölték. És ez az én hibám — mondta és hirtelen a f: felé fordulva hangod zok gásban tört ki. ' — Igen — szólt ’ Berta. — Ez a te hibád. Mindent el kellett volna mondanod, behoztuk volna ide a házba. Biztosan a lengyelek ölték meg. — A lengyelek! — tört ki újra Inge. Azok nem lengyelek voltak, akik a várban rálőttek. Azok németek voltak. Kloss érezte, hogy Anna Maria figyeli az arcát. Akkor te ölted meg — mondta a lány tekintete. ■ — Bármelyikőtök lehetett! — rikoltotta ismét Inge. — Ne hisztizz! — Bertának sikerült a közelébe kerülnie. — Most már nincs igazságszolgáltatás. Most már bejöttek a lengyeléit... Hirtelen mindnyájan elhallgattak. Riadt dermedtség. Döngő léptek zaját hallották, majd dörömbölést az ajtón. — Kinyitni! •*- kiáltotta egy hang lengyelül. — Nowak szánta volna el magát ilyen lépésre parancs nélkül? — villant át Kloss agyán. — Úgy látszik a helyzet nagyon súlyos és elhatározta, hogy valamilyen módon kihúz a csávából. — Anna Maria tekintetét érezte magán. Hirtelen nyugtalanság szállta meg. Inge kinyitotta az ajtót. A küszöbön Kloss egy őrmestert és két közlegény látott. Sisak volt rajtuk, géppisztolyukat lövésre tartották. Gondolta, hogy a következő pillanatbán Nowak is belép, de a főhadnagy nem mutatkozott. — Fritz, kezeket a tarlóira! — vezényelt az őrmester mosolyogva. — Vagy ahogy ti mondjátok: Hände hoch! Végrehajtották a parancsot. Egyre ostobább lett a helyzet. Kloss már csak azon törte a fejét, mit mond majd Nowaknak. Jól elintézte őt az ezredes... Az őrmester sziléziai lehetett, mert német szavakat kevert mondókájába. — No, svábok... Csak semmi sváb hímezés-hámozás. Melyikőtök Kloss? ;— Én. — , hangzott a vá- lajsz. Rendesen megmotozták. Nem. itt nem babra megy a játék, komolyan csinálták a dolgukat. Az egyik katona kiemelte zsebéből a pisztolyt, aztán meg a Waltert húzta ki a csizma szárából. Okmányait is ei vierte. Kloss rápillantott Anna Mariára, és egyszeriben megértette, mindenesetre úgy érezte, hogy megértette a helyzetet. A lánynak meg kellett tőle szabadulnia. Hogy csinálta ezt? — Kész fegyverraktár —- jelentette ki az őrmester. — No. indulj kifelé... Ki a lakás tulajdonosa? Te? —fordult Schenkhez. — Én csak segédgyógyszerész vagyok, tiszt, úr — közölte Schenk. — A húz asszonya ez a kisasszony — mutatott Ingére. Az őrmester megfogta a lány állát. — No, ha még egy alakot találok nálad, akkor elbánok veled. Szerencsétek van, hogy nem vagyunk svábok. Ók az ilyen dolgokért a falhoz állítják az embert — Klosst hátba lökte és kifelé indultak a lakásból. Már egészen világos volt. Amikor az utcára értek, ismét rákezdte a tüzérség. Az égyik lövedék nem messze, a főtéren csapódott Le, tölcsérben szökött fel a föld és homok. Egy másodpercre a falhoz simultak, de amikor' újra elindultak és mentek a törzskar felé. elszabadult a ookol A német tüzérség a főteret lőtte, látták a sarokház leomló falát, egy pillanatra minden elsötétült, a torkukban és a tüdejükben érezték a port, aztán a por elszállt, és a romhalmazon át lengyel harckocsi tört előre. Ment észak felé... — Őrmester úr — suttogta az egyik katona __ —. az őrnagy úr meghagyta,'hogy a fritzet nyírjuk ki, ha nem tudunk eljutni vele a törzsre, Golyó a kobakjába és kész. A? ostoba helyzet most már igazán kezdett veszé- , iyesse válni. Klosst fojtogató düh kerítette hatalmába; könnyen sor kerülhet arra, amitől mindig rettenetesen félt: lengyel golyó- oltja ki életét. Eszébe sem volt belenyugodni, eddig harc elől még nem hátrált meg: A géppisztoly csövét a háta közepén érezte, kézét a tarkóján kellett tartania. Ha szólna is ezeknek a legényeknek, ha leleplezné is magát, vajon hinnének-e neki? Az őrmester azonban tétovázott. Látszott rajta, hogy ismeri a front íratlan törvényeit és nem cselekszik hűbe- lebalázs módjára. t — Talán elérjük a törzset — mondta Elindultak. A tüzérség elhallgatott, a géppuskák kerepelni kezdtek, puskaropogás hallatszott, a közelben gránátok robbantak. Az imént még kihalt utca hamarosan harctérré válik. A városon keresztül lengyel csatárlánc' vo- milt hátrafelé. A katonák meg-megálltak a falak hasa- dékaíban. féltérdre ereszkedtek a kőlapokon, és újból hát. ráugrottak.. Két fiút vettek ász- re, páncélököl volt náluk. (Folytatjuk) !
