Nógrád. 1971. december (27. évfolyam. 283-308. szám)

1971-12-12 / 293. szám

1 I'ILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK), Al MSfMI» HÓfíRAD HEGVtl KIZOT TS AG A €& Ä MTGYE I TATHA'tS: Í. AP./A XXVII. ÉVF., 293. SZÁM Befejeződött a KISZ-kongresszus Megválasztották az ifjúsági szerveset vezető testületét Szombaton az Építők Rózsa nyílt ülésen folytatta munka- mények között hűek maradunk Ferenc Székházában folytatta ját. Az elnöklő Szabó János népünk ügyéhez, és jobb mun- munkáját a Magyar Kommu- bejelentette, hogy a KISZ kával, nagyobb tudással dol- nista Ifjúsági Szövetség VIII. újjáválasztott vezető szervei gozunk hazánkért, a szociális- kongresszusa. Az elnökségben megtartották első ülésüket, és ta Magyarországért. Nemze- foglált helyet Kállai Gyula, a megválasztották tisztségviselői- tünk sorsa és ifjúságunk jö- Politikai Bizottság tagja, a két. - vője mindörökre összeforrt a Hazafias Népfront Országos A KISZ központi bizottsá- munkásosztály forradalmi Tanácsának elnöke, Pullai Ár- gának első titkárává ismét dr. pártjával. pád, á Központi Bizottság tit- Horváth Istvánt választották. Ifjúsági szövetségünk csak- ká4a. Az elnöklő Demeter Titkárok: Borbély Gábor, Fő- nem 15 esztendővel ezelőtt Piroska, a KISZ intéző bi- cze Lajos, dr. Gombár József, a párt harcában született új- zöttságának tagja bejelentet- lllisz László, és Szűcs István- já, és most is a párt kezde­te, hogy a kongresszushoz is- né. A KISZ központi bízott- ményezésére, a párt segítsé- mét több száz üdvözlő távirat sága intéző bizottságának tag- gével találja meg méltó he­érkezett KISZ-alapszervezetek- ja lett Borbély Gábor, Csillik lyét gyorsan fejlődő, változó tői, -bizottságoktól, úttörőcsa- András, Dudla József, Főcze körülményeink között. Ezek- patoktól, külföldi testvérszer- Lajos, dr. Gombár József, ben az ünnepélyes pereekben vezetéktől, amelyekben ered- Herczeg Margit, dr. Horváth legyen meggyőződésből váj- ményes munkát kívánnak a István,/ lllisz László, Kiss Isit útravalónk, hogy miként magyar ifjúkommunisták ta- László, Nánássy Gizella, Pe- a múltban, a jövőben is hű- nácskozósának. tőházi Szilveszter, Siklósi seggel állunk a párt mellett, A pénteki szekcióülések Andrásné, Szabó Ferenc, Sza- töretlenül küzdünk a kom- munkájáról. szólva, az elnök bő János, Szűcs Gyöygy, Szűcs munisták idősebb és fiatalabb elmondta, hogy az öt szekció- Istvénné' és Török Imre. A nemzedékeinek egységéért, a ban együttvéve 131 küldött, központi pénzügyi ellenőrző Párt politikájának végrehaj- illetve meghívott szólalt fel. bizottság vezetőjévé ismét Boér tásáért, Vigyük magunkkal A kongresszus ezután zárt Jenőt választották. ^zt a meggyőződést, hogy ülést tartott, amelyen megvá- Elnöki zárszavában Szabó örökké hűek leszünk a Szov- lasztotta a Magyar Kommu- János egyebek között elmon- jetünióhoz, a nemzetközi mun- nista Ifjúsági Szövetség 105 d'otta: kásmozgalom egységéhez, a tagú központi bizottságát és 17 — Vigyük «raguinkkal azt az proletár internacionalizmus tagú központi pénzügyi ellen- egész életre szóló elhatározást, eszméihez, őrző bizottságát, majd ismét hogy mindig, minden körül- Felcsendült a DlVSZ-indu­ló, majd az Intemacionálé, -percekig zúgott a taps — vé­get ért a Magyar Komnuínis- ta Ifjúsági Szövetség VIII. kongresszusa, India három feltétele Pakisztán vonja vissza csapatait A PTI indiai hírügynökség a határról vonja vissza csa- közleménye szerint Dzsagzsi- patait; másodszor biztosítsa van Ram indiai . hadügymi- a tízmillió menekült becsü- niszter kijelentette, hogy or- letes és emberhez méltó ha- szága a következő három fel- zatelepítését Kelet-Pakisztán“ tétel teljesítése esetén kész ba és harmadszor, eszközöl- reagálni az ENSZ tűzszüneti jön ki tárgyalásokat a pakisz- íelhívására: táni kormány és Kelet-Ben­Először is az ENSZ kény- gália választott képviselői kö- szerítse rá Pakisztánt, hogy zott. (TASZSZ) Szombaton délután, a nép­hadsereg központi klubjának nyári helyiségében, fogadáson látták vendégül a KISZ köz­ponti bizottságának tagjait, az ifjúsági szövetség vezetőit és a kongresszuson részt vett külföldi delegációkat. Este a Gellért Szállóban kongresszusi bálon búcsúztak egymástól a tanácskozás kül­döttei. (MÍI) /• C2n« lék táblát kapott Sántha Kálmán Régi barátok, munkatársak régi pályatársak és tanítva- náltunk kettesben a dolgok- találkoztak tegnap Balassa- nyok nevében idézte fel dr. ról.” Elgondolkozva mondtam gyarmaton, a városi kórház- Sántha Kálmán emlékét, majd neki: „Tudod, hogy a balassa- ban, hogy emlékezzenek a vi- dr. Majerszky Klára, az or- gyarmati évek végeredmény- lághírű professzorra, dr. Sán- vostudományok kandidátusa, ben talán életem legszebb évei tha Kálmánra. A kiváló orvos, Sántha professzor özvegye em- voltak?” Rámnézett: „Nevetni a nagyszerű barát, kolléga tisz- lékezett férjére. Gondolatait a fogsz!” — mondta — „Nekem tetői emléktáblát lepleztek le következőkkel zárta: „1956 is!” 1 az idegosztály épületében, ahol őszén, Budapesten a kórház- f Pályatársai, dr. Oppe Emil, mint osztályvezető főorvos dől- ban, mikor már a professzor ’dr. Samu István, dr. Szabó gozott, élete utolsó esztendei- beteg volt. kis számadást esi- Endre tovább ápolják emlékét. ben. A megemlékezésen elsőként dr. Oppe Emil, a kórház igaz­gató főorvosa méltatta a nagy tudású professzor érdemeit. ■ Bevezető szavaiban elmondotta, 20 éve annak, hogy dr. Sán­tha Kálmán, a balassagyarma­ti intézetben elkezdte gyógyító munkáját. Az emlékező gon-' dolatokat dr. Környei István akadémikus, a Magyar Ideg­es Elmeorvosok Társaságának elnöke folytatta. Sántha Kál­mán életrajzának ismertetése . után újra felelevenítette azo­kat a tudományos eredménye-' két/ amelyeket az agy sebészet, az ideggyógyászat köszönhet az egyetemi tanárnak, a sze­retett orvosnak. Mint mon­dotta: Dr. Sántha Kálmán ta­nulmányaival gazdagította a nemzeti határokat nem isme­rő tudományt, és döntő ■ befo­lyással volt a magyar idegor- voslás fejlődésére. Bevezette a modern élettani eredménye­ket a klinikákba. Idegsebésze­te egyike lett a modern ideg- sebészeti intézeteknek.”, L Dr, Juhász Pál professzor a ARA: 1 FORINT- 1971. DECEMBER 12., VASÁRNAP \ V " r,. Az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezetben az idén száz holdon termeltek jó minőségű dohányt. A simítőban három brigádban közel hetven asszony simítja a dohányt Koppány György felvétele Számvetés négy évről Fejlődött testnevelési a megye és sportélete Küldöttértekezlet Salgótarjánban terű- senysport mellett, háttérbe szorult a tömegsport, eisősor­Az egyesületi közgyűlésekés ményfaltételek javítása járási konfrenciák után,,. t©g- létén adódtak, nap Salgótarjánban megtartót- Az írásos beszámolóhoz ban a falusi, dolgozók tömeges ták a megyei sportküldött- Szúnyog Tibor, az MTS Nóg- sportoltatásának gondja. Az értekezletet. A tanácskozás rád megyei Tanácsának elnö- iskolái testnevelésben és sport­munkájában többek között ke szóbeli kiegészítést fűzött, ban sem kellő ütemű a fej­részt vett Matűz József, a me- Beszélt ‘a megyei küldöttérte- gyei pártbizottság titkára, dr. kezletet megelőző egyesületi Boros Sándor, a megyei tanács választásokról és járási kon­lodés. Javítani szükséges, a tárgyi és személyi feltétele­ken. A diáksport elmaradt az elnökhelyettese. Elbert György, ferenciákról. Megállapította, igényektől, az MTS Országos Tanácsának hogy a közgyűlések sikeresek a nevelési munkában fon- osztályvezetője, és Vojtech voltak, a sportkörök hasznos tos szempont kell, hogy le­Kortich, a közép-szlovákiai tanácsokat és segítséget kap- gyen a személyes’ példamuta* kerületi sportszövetség titkára, tak a társszervektől. Nóg- tűs. A neveléssel sokkal ko­sa megye' társadalmi és poli- fádban 155 egyesület tartott molyabban kell foglalkozni a iákat életének több vezetője. jövőben. Ezért kívánatos szer­vezettebben összehangolni a bázisszervek vezetőinek, és a közgyűlést. Fúzió és megszű­nés után, ma 145 sportkör mű­A megyei küldöttértekedét ködik a megyében. A közgyű­______ ______ w H ankó János elnökletével lések nyílt, őszinte légkörben sportkörök irányítóinak mun­kezdte meg egész napos mun- zajlottak le. Élénk vitában, káját káját. Megállapította, hogy 1017-en nyilvánítottak véle- eredményes négy évet zártunk, ményt. Dicsérték az eredmé- a célkitűzések zömét, 1967 óta nyékét, bírálták a fogyatékos­sikerült ^megvalósítani. Gon- Ságokat. A sportkörök közül ________ d ók elsősorban _ a tömegek 36-ban elnökcserére került sor. sportkongresszustTEz az sportoltatása, és a létesít- Az elnökségi tagok 44 Száza­léka először került be a veze­tésbe. Az MTS OT a közelmúltban megtartott tanácskozásán úgy határozott, hogy 1972 január­jában nem hívják össze a in­tézkedés összhangban áll az­zal, hogy az állami élet fej­lesztése során a testnevelés és A járási-városi küldöttkon- sport területén is növelni kell ferenciákon 300-an vettek részt, és 70-en mondták el vélemé­nyükéi; 'területük sportéletéről. A továbbiakban Szúnyog Ti­bor foglalkozott a sportirányí­tás átszervezésével. Utalt a Központi Bizottság- november 3-i, és a e szervek szerepét, és a sport- mozgalom irányítására állami irányítást keli létrehozni. Szükségesnek tartják, hogy az 1973 elején végbemenő szer­vezeti átalakulásig az MTS, és szervei fokozott erővel és Politikai ^ Bizottság felelősséggel végezzék feladu­november 30-i ülésére. A jö­vőben nagyobb kell tulajdonítani sportjának. A korábbi év­ben helyes határozatok szü­lettek, de ezak végrehajtásával többen nem foglalkoztak meg­felelően. Az élsport és vár­tukat. biztosítsák az 1972-bei: fontosságot végrehajtandó tennivalók a tömegek megvalósítását, és gondoskod­janak az érvényben levő hatá­rozatok végrehajtásáról. / (Részletes beszámolónk u (>. oldalon.) • A jubileumi emlékülés résztvevői megkoszorúzták a felavatott emléktáblát. A kórház, a főorvosi kar kegyelete jeléül dr. Szabó Endre helyezte el a babérkoszorút Ismét G terek a LEWP fíH első titkára Szombaton , befejezte műn- 733-an .szólaltak fei. a plenáris kaját a Lengyel Egyesült és a bizottsági üléseken. Töb Munkáspárt VI. kongresszusa, mint b'00-an pedig írásból: A központi beszámolók alap- nyújtották be felszólalásukat, ján az ország jelenének és jő- A kongresszus módosításo-. vőjének kulcskérdéséiről foly- kát hajtott végre a párt szeP- tatott vitában a tanácskozás vezeti szabályzatában. Ezek 1815 küldötte közül több mint fokozott kövételményeket tá- 1300 kifejtette véleményét (Folytatás a 2. oldaton}

Next

/
Oldalképek
Tartalom