Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)
1971-11-13 / 268. szám
\ é Együtt dolgoztak, együtt n-e- vetteü mindig. Miért ne csinálnának akkor egy brigádot? És a 14 lány összefogott. — Legyünk Zóják! — talaita ki az egyik és azóta így hívják az ifjúsági brigádot. A Nógrád megyei Textilipari Vállalatnál mindenki szereti, ismeri őket. Rá is szolgálnak. Kezük alatt ugyancsak pereg a munka. Vidámságuktól, jókedvüktől mindig hamarabb telik a szalag mellett is az idő. Egyikük sem igen több 20 évesnél. Brigádvezetőjük is kislányos mosollyal válaszol- gat kérdéséimre. Később tudom meg, hogy már fiatal- asszony. Szőke Sándomé, a lányok vezetője, büszkeséggel Munkában a „Zója-szalag” teszi elém brigádnaplójukat. — Ezek a felajánlásaink, ezeket meg már teljesítettük! — mutatja a bejegyzéseket. Vietnami takarókészítés, társadalmi munka a város- szépítési akció keretében, minőség- és teljesítményjavítás az üzemben — olvasom sorra az oldalakon. Nem titok már náluk a vállalatnál, hogy az idén el akarják nyerni a Szocialista brigád címet. Minden reményük megvan rá, hisz már most úgy dolgoznak, élnek, mint az „igaziak”. A legfőbb gondjuk mostanában, hogyan tudnának minél több pénzt gyűjteni. Ugyanis régi barátokat, szovjet textiles lányokat hívtak vendégségbe magukhoz, és nem akarnak szégyent vallani a vendéglátással. Évek óta leveleznek már a kisinyovi textilipari vállalat komszo- molistáival, jövőre személyesen is szeretnének találkozni a levelezőpartnerekkel. A brigádnapló legdrágább kincse az a levél, amelyet Zója édesanyja küldött nemrégen Salgótarjánba. A textiles lányok ugyanis megalakulásukkor értesítették névadójuk édesanyját, aki most válaszolt és fényképeket is küldött leányáról. Most újabb levél indul Moszkvába, amelyben hírt adnak magukról a brigádtagok és kérik, hogy továbbra is levelezzen velük a példakép komszomoiista édesanyja. / Zóják a Textilben Költekezési hajrá? Attól tartok, legalább egy fél évtizedet átaludt egy vállalati propagandista, s így került a hirdetés a lapok hasábjaira, amely a vállalatok év végi vásárlásaihoz ajánlott különböző drága berendezéseket. Legjobb tudomásom szerint a vállalatok már régen nem az évszakok szerint vásárolnak, hanem szükségleteik, s pénzük szerint. Igaz, legjobb emlékezetem szerint egykor nem így volt. Különböző kereteket el kellett költeni, hogy következő évben se csökkenjenek ezek a keretek. Hogy mi szármázott ebből? Például egy kollégium folyosóját telerakták szekrényekkel. A szegény mérnökhallgatóknak nem akkor, ösztöndíjas korukban, hanem harminc esztendő múltán, főmérnökként is aligha lesz annyi holmijuk, hogy megtöltsék ezeket a szekrényeket. Ezzel szemben az ágyak recsegtek-ropogtak, éppen csak, hogy szét nem estek, A gondnok széttárta a kezét: mit csináljon, év végén kapott pénzt az egyetemtől, hogy nehogy megmaradjon. És ő szekrényeket vett rajtuk, mert ágyakat nem kapott, s az volt a dolga, hogy elköltse a pénzt. Aztán emlékszem arra is, amikor munkahelyemen egy ködös és ,már meglehetősen vidám hangulatú szilveszteri napon villámgyorsan kicserélték az összes függönyöket. Mert hogy az év végén maradt pénzt, el kellett költeni. Hogy a falak ragadtak a piszoktól? Istenkém, festeni nyáron kellett volna, s akkor nem mertek költeni, nehogy év végére ne legyen. Év végén meg nem mertek nem költeni, nehogy megmaradjon. Pedig a forint nem kér enni. Békén megvan a pénz, ha megvan, s nem költjük el. Ma már nevetséges emlék csupán az egykori vállalati év végi költekezési • hajrá, a humoristák, a vicclapok egykori kedvelt témája. Mint annyi régi gazdasági gyerekbetegségen, ezen is segített az új gazdaságirányítási rendszer. S kiderült, hogy ugyanannyi pénz jóval több, ha okosan, s nem kapkodva, különböző áltörvények szerint használjuk fel. Ezért is jósolok nagyon kis hatást ennek a bizonyos hirdetésnek. Persze, egészen más a helyzet, ha nem a vállalatok, hanem a lakosság év végi költeke- lésérőá vau szó. Tudvalévőén év végén van a karácsony, s a negyedik negyedév a kereskedelmi forgalomban mindig mindent felülmúl. A világ egyik legtermészetesebb dolga ez. Karácsonykor az emberek meg szokták egymást ajándékozni. Az ajándék pedig pénzbe kerül, s az a bolt kasszájába: emelkedik a kereskedelem bevétele. A boltok ezért jó előre fel is szoktak készülni a csúcsforgalomra. Alaposan feltöltik az árukészletüket, kisegítőket állítanak be, várják a kedves vevőket és nem kevésbé kedves pénzüket. Sok rokonszenves vonás van ebben a rohamban. De sok elgondolkozítatő is. Ameny- nyire természetes, hogy az emberek megajándékozzák családtagjaikat, barátaikat, annál természetellenesebb, ha valaki az év végét amolyan pénzszórási versenynek fogja fel. És aki szamára az ajándék csak akkor ajándék, ha nagyon sok pénzbe kerül... A legtöbb ember bizony, szorgalmas és nehéz munkával keresi a forintjait, s ha nincsenek is anyagi gondjai, azért meg kell gondolnia, hogy mire mennyit költ. És rendszerint meg is teszi, márcsak azért is, mert nem tehet mást. Kivéve az év végét. Amikor némelyek számára szinte törvénynek számít, hogy minden megtakarított pénzt az Utolsó fillérig el kell költeni. Ezért, s nem elsősorban a_ rendszerint ködös és fagyos időjárás miatt,' számít a január olyan kibírhatatlanul hosszú hónapnak... Nem vagyok sem a karácsonyi ajándékozás, sem a kereskedelem ellensége, de a saját pénzemé sem. Mert igaz ugyan, hogy so- ,kak számára nagyobb ünnep az ünnep, ha „mindent bedobtak”, de az is, hogy később aztán sokan, nyögik az erejükön felül vállalt kiadásokat. A forint akkor sem kér enni, ha a pénztárcánkban — vagy a takarékban marad. S talán a január sem tűnik majd olyan fagyosnak és ködösnek, ha előre nem költjük el a januárra esedékes fizetésünket. Ettől függetlenül csak hirdessenek, ajálják portékájukat az üzletek, az áruházak. Mutassák meg, mi mindent kínálnak ne'tünk a pénzünkért. Hogy viszont mire adjuk a • pénzt, azt mi döntjük el... Pintér István Karl-Heinz Steuer: Mii kell tndni a vállalati vezetőknek az elektronikus adatfeldolgozásról ? Az új módszerek, eszközök, eljárások megismertetését szolgáló Vállalati gazdálkodás elnevezésű sorozat — Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó — most megjelent kötete valóban aktuális kérdést tárgyal, hiszen a ve- jetés segítségéül hívható elektronika kezdeti lépéseinek lehetünk tanúi hazánkban. A hét fő fejezetre tagolt mű tömören, a legfontosabb jellemzőkre szorítkozva ismerteti a technikai, szervezési feltételeket, az adatgyűjtés- betáplálás-feldolgozás módját, a döntési folyamatok, a programozás összekapcsolá sát a gépek nyújtotta információkkal, valamint magának az irányításnak a teen- * dőit a gépek ésszerű, tehát legeredményesebb felhasználására. A zárórészben a módszer bevezetésével összefüggő gyakorlati kérdésekre ad választ a szerző, tíz pontban foglalva össze a legfőbb teendőket. A Német Demokratikus Köztársaságán levő tapasztalatokra támaszkodó munka hasznos kézikönyvül ajánlható azoknak a vállalati vezetőknek, akik az elektronikus adatfeldolgozás fejlesztését, illetve bevezetését tervezik. in» Nyílt level Nógrád megye bevonuló fiataljaihoz Mindazokhoz szólok, akiket a közeljövőben a legszentebb kötelesség teljesítésére hív dolgozó népünk Ez a hazafias kötelezettség a katonai szolgálat. A fegyvernem, ahová fiataljaink novemberben bevonulnak: a határőrség. E fegyvernem feladata biztosítani dolgozó népünk békés építő munkáját, őrizni a Magyar Népköztársaság államhatárát blinden külső és belső ellenséggel, a törvényt megsértőkkel szemben. Csupán a fegyvernem iránti büszkeség érzése diktálj r amikor azt írom, hogy a határőrök az ország " első. számú kisdiplomatái, akikkel a világnak szinte minden részéből ha zánkba érkező párt-, állami, társadalmi szervek tagjai és turistái találkoznak. Mindez a határőrségnél szolgálatot telje sítő fiataloktól kellő politikai, katonai és általános műveltsé get kíván A határőrélet szép élet, de nehéz feladat elé állít mind- annyiunkat. Különösen a bevönulókat, akik egy megszokott meghitt családi otthont cserélnek fel huszonnégy hónapra a határőrségnél nyújtott új otthonnal. Ahogy közeleg a bevonulás napja, a fiatalok — gondolom — kérdéseket tesznek fel maguknak, szüleiknek, ismerő seiknek: — Vajon hová kerülünk? Többségükben Balassagyarmatra.' ahonnét Nógrád és P“es! megye jelentős területén átfogóan őrzik a rájuk bízott határszakaszt. — Milyen lesz a katonaélet? Ma-már merőben más. mint a múlt rendszerben volt. De lényegesen eltér az első lépéseket megtevő határvadászoU életétől is, akik hiányos felszereléssel, sokszor éhezve, nélkülözések közepette is helytálltak. Pártunk es kormányunk messzemenően gondoskodik a fegyveres szervekről. A parancsnoki állorpány. amely nálunk a , járőrparancsnoknál kezdődik, mind hús a húsból, vér a vérből: a dolgozó nép hú fia. Céljaink az ipari üzemek és mezőgazdasági termelőszövetkezetek dolgozóival azonosak, csak feladataink eltérőek. Most a.békés építőmuijkáta békében is harci feladatot ellátó határőrizet váltja fel. A katonai szolgálatban szocialista nevelési elvek érvényesülnek. melyektől idegen minden önérzetet sértő, durva magatartást tanúsító cselekedet. Messzemenően érvényesítjük, az emberközelséget; a be vonulóknak a szülők mellett első • számú nevelőik lesznek parancsnokaik. Ma már minden feltétel biztosított a jó szolgálatellátáshoz. Társasági ruha, nyloning, nyakkendő, barna félcipő, zöld bársonnyal szegélyezett tányérsapka minden bevonuló fia tall részére már előkészítve. Nem a szalmazsáktömés az első faladat! Ez már a múlté, szivacsmatrac van minden ágyba A. A hideg, aedves barakkok. nagy hodályok . helyett családias elhelyezés, olajfütéssel és villanyboylerrel ellátott körletek várják új lakóikat. A kulturálódási biztosítja többek között, hogy minden alegységnél van rádió, televízió, különböző szórakoztató eszköz, könyvtár! a legújabb könyvekkel, és folyóiratok állnak rendelkezésre. De fegyvereink is a legkorszerűbbek. A lényegesen megváltozott körülmények erőt, biztonságot jelentenek valameny- nyi bevonuló számára. így várjuk mindannyiukat szeretettel a határőrség nagy családjába! Balassagyarmat, 1971. no-vemfeu, Robotka Mihály határőr alezredes Briaádélet Mire jő a brigádpatronáiás 7 RÉGI kapcsolat fűzi Mustó Miklós elektromérnököt, a pásztói Szerszám- és Készülékgyár termelési csoportvezető-helyettesét a Szalai-bri- gádhoz. Tavaly, az év elején a karbantartó műhely villanyszerelőiből alakult a brigád. Szabó Imre, Szőllősi László, Győri Jánosné, Gó- cza Bálint és Szalai v Péter korábban is együtt dolgoztak. Nem történt hát nagyobb változás, csak éppen szorosabbra vonták egymás között a munkatársi kapcsolat szálait. Névadóul Mikszáthot, a nagy palócot választották, a brigádvezetői teendőkkel Szalai Pétert bízták meg. Semmi más nem hiányzott már ahhoz, hogy teljes legyen a dolog, csupán egy hivatásos pártfogó, aki patronálja a brigádot. Vajon ki 'egyen? S végül miért éppen Mustó Miklós kapta ezt a feladatot? — Két éve dolgozom itt a gyárban — mondta a fiatal mérnök. — Korábban a nagy- bátonyi gépüzemnél voltam. Ott is brigádtag és patronáló. Minket az elektromos szakma hozott közel egymáshoz. A jó kapcsolat hamar kialakult. hol a brigádtagok jöttek hozzám, hol én hozzájuk. hiszen villamosságról lévén szó. nem árt, ha a szakmabeliekkel időnként összedugják a fejüket. Amikor aztán felkerestek. hogy elvállalnám-e a brigád patronálását. azt gondoltam, miért ne. ha már egyszer addig is ezt csináltam? — Mire jó a brigádpatronálás? Szalai Péter „kapásból” sorolta : — A patronáló segít összeállítani a brigódvállalásokat. a brigádnaplót. Szakmai tanácsokat ad. ha valamilyen elektromos problémával nem tudna megbirkózni a brigád. Szakmai továbbképzést tart... — EGY ILYEN tanfolyamot már szerveztünk — tette hozzá Szőllősi László. — de gyakrabban is nyélbe üthetnénk a dolgot, hiszen nálunk a szakmai ismeretek és fogások gyarapítására másképpen nem igen akad lehetőség. Mi csupán karbantartó jellegű villanyszerelő-munkát végzünk, amiben nem sok változatosság van. Akik minden nap mást és mást csinálnak. azoknak könnyebb a helyzetük. Csak hát olyan nehéz összehozni a gárdát. Nem mintha nem szívesen lennénk együtt. Az idő. Az kevés. Hárman iskolába járnak. munkásőr is van közöttünk. nagyon nehéz olyan ■időpontot találni. amikor mindenki ráér. Gócza Bálint a legfiatalabb szakmunkás a brigádban. — Azért is jók ezek a továbbképzések, — mondta. — mert a szerszámgépeknek igen bonyolult a szerkezetük. Az iskolában csak erősáramú villamosságot tanultunk. Amikor onnan kijön az ember. a gyengeáramhoz hozzá se tud „szagolni”. Ezek a gépek meg mind ilyenek. A brigádtagok egymás szavába vágva elevenítették fel, hogy mennyi bonyolult elektromos munkát végeztek el közösen. Szakkifejezések, műszaki szavak röpködtek a levegőben. „fúró-marógép, 127 voltos kapcsolóberendezés. E 400-as eszterga, mágneskuplung. olajozási rendszer”, meg ilyenek, csak kapkodtam a fejemet. — Azért( nehogy azt gondolja, hogy csali munkából áll a brigád élete — nevetett Szalai Péter. — Elmentünk mi már együtt az Ágasvár Étterembe is, egy kis „családias” beszélgetésre és iszo- gatásra. Igaz, rá is szolgáltunk aznap a szórakozásra. Finomcsiszológépeket szereltünk. egészen későig bent kellett maradnunk, hogy be tudjuk fejezni ezt az exportmunkát. — No. de arról se feledkezzünk meg — vette át a szót a brigádvezetőtől Mustó Miklós. — hogy társadalmi munkában megcsináltuk az egyik dolgozónk lakásához a villánybekötés tervrajzát. Széles Imrének pedig bekötöttük" a hálózatba a villany- bovlert. . Valaki közbeszólt: — Nem baj. ha ezt1 nem veszik figyelembe a brigád értékelésénél. De azt már mégse mondja senki, hogy csak az számít társadalmi munkának, amit a gyárban csinálunk! <Hát az. amit a községben dolgoztunk? Szőllősi László így összegezte a beszélgetés elején feltett kérdésre a választ: — SZÜKSÉGES és jó dolog a brigádmozgalom és a pat- ronálás. de azt szeretnénk, ha jobban odafigyelnének az eredményeinkre, hogy tudjanak róla és jobban, méltányolják a munkánkat. Nagy Karcsiék is panaszkodnak, hogy az értékelésnél meg sem nézték a brigádnaplót. Jó lenne megbízni valakit a szakszervezetnél, aki szívesen vállalná. hogy a brigádok életét állandóan figyelemmel kíséri. K. S. NÓGRÁD — 1971. november 13., szombat 3 9
