Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)

1971-11-10 / 265. szám

I ( Szabolcs-Szatmár megye gazdag népi építészetének állít emléket a most épülő nyíregy­házi falumúzeum, öt néprajzi tájegység egy-egy jellegzetes háztípusát, a hozzá tartozó gazdasági épületekkel együtt építik fel. 1972-ben részlegesen már megnyitják a szabol­csi falumúzeumot. Képünkön: Erdőháti ház építése, előtte a málés góré. (MTI Fotó — Balogh László felv.) Senkinek nincs az arcára Írva, hogy bűnöző. Ennek az embernek sem, akiről most szó lesz. Frissen borotvált, haja gondozott. Öltözete kifogásta­lanul elegáns. Finomak a moz­dulatai. Választékos irodalmi nyelven beszél. Arcán keleti vonások. A szeme mélyfekete. Tekintete a rendőrtisztviselőn. Átvette a személyi igazolvá­nyát. és az ajtóból visszafor­dult. — Mély tiszteletem. Rövid idő múlva Karancs- ságon volt. Amikor leszállt az autóbuszról, fölényes tekintet­tel széjjelnézett. Hátra tette ke­zét, és méltóságteljes léptek­kel elindult a falu felé. Akik nem ismerték, megbámulták. Csak akik ismerték, azok súg­tak össze háta mögött. „Meg­jött Lajos, a börtönből.” Bent a lakásban leroskadt az egyik székre. Nem érzékelte, hogy mozognak körülötte, szagló érzéke nem fogta fel az étel illatát, csali bámult, bá­mult maga elé, mert hihetet­lennek tartotta, hogy szabad. A napsugár bekúszott az abla­kon. Jólesett testének a mele­ge. Elálmosodott. Megfordult vele a kis konyha, aztán úgy érezte, lebeg a levegőben. Az anyja, meg a lánytestvére megfogták, és betették az ágy­ba. Nagy, kövér dunna alá. Ki tudja mikor aludt alatta. Nincs még három évtizede, hogy Oláh Lajos az élők so­rában van, és megszakítások­kal nyolc évet töltött börtön­ben. Mint visszaeső bűnös, egyre súlyosabb ítéleteket ka­pott. Fiatalabban elviselte a cellát. Ma már csak akkor játssza el a nemtörődöm sze­repét. amikor takarni akar­ja mások előtt saját nyomorú­ságát, amely akkor kezdődött, amikor semmibe vette a tör­vényeket. Most, a hazatérése után, amikor kialudta ma­gát, őt figyelő hozzátartozói előtt hetykén felkapja fejét. — Engem nem törtek meg. Szeretem a szabad életet, a barangolást. Munka nélkül, törvénytele­nül. Életének nagy, tévedése is azzal kezdődött, hogy évtized­del ezelőtt gondolt egyet, Ipoly ­tarnócnál, engedély nélkül, át­lépte a határt. Qdaát, az egyik község boltját kirabol­ta, és mulatozni kezdett. Mi­kor értesült, hogy a szlovák csendőrség nyomában van, visszasétált a határon. Itthon várták és letartóztatták. Azt mondja, a börtön első hónap­jairól, hogy az egyetemen volt. Büntetésének letöltése után, néhány hónapot töltött szaba­don, mert ismét tiltott határát­lépést követett el. Ütja Po­zsonyba vezetett, a nemzetkö­zi cigánybálba. Elmereng. — Akii or még fiatal voltam, kérem. De szép is volt!... Letartóztatták Oláh La­jost. Előzetesben volt, ahon­nan megszökött. Fájlalta, hogy a foglár szenet hordatott, ha- muztatott, takaríttatott vele. — Mindig dolgoztatott, ve­szekedett velem. Én meg­mondtam, ha nem hagyja ao- ba, megszököm. Nem hitte. Megszöktem. .. » Ettől kezdve bűnlajstroma gyorsan telt Oláh Lajosnak. A szökés után az országúton egy teherautóra kérezkedett. azzal érte el a legközelebbi vasútál­lomást, ahol vonatra ült, és Budapestre utazott. Azt mond­ja, jegy nélkül, mert ahhoz is ért. Fogadása is van rá, hogy Salgótarjánból, leutazik Pécs­re, jegy nélkül. Vállalja, hogy nem fedezik fel. Így utazott Budapestre is, ahol befogadta az alvilág. Ismeri Kálmánt, a magyar A1 Caponet, Vöröst, a vezért, Makkait, a rolókirályt. Ezek. most, valamennyien bör­tönben, büntetésüket töltik. De amikor Oláh Pestre érkezeti, urai voltak az alvilágnak Több betörőbanda tartozott igazgatásuk alá, amelynek a fővezérsége hét főből állt. A hét vezér között kapott he­lyet az egykor határsértésssl kezdő bűnöző. Azt mondja, hogy megvívott érte. .öt főből álló bandája legeredménye­sebben rabolt. A konkurenci­át ököllel is legyőzték. — Kénytelenek voltak a ve­zérek között helyet adni ne­kem — mondta önérzetesen. Belevetette magát a bűnö­zésbe Oláh Lajos. Bandájával végigfosztogatta az országot. „Villanóhang" ; Mint ismeretes gépkocsiknál előzéskor, irányváltoztatáskor, sávváltáskor kötelező a villa­nófény használata. Néha azon' bari a kormányt csak olyan kis mértékben kell elfordí­tani, hogy a villanófény nem kapcsol ki automatikusan. A fölöslegesen viliózó fény pe­dig veszélyes lehet, 'i Egy nyugatnémet cég talál­mánya: éles hangú csengő szó­lal meg, ha a villanó 30 má­sodpercnél tovább működik. A hang nem kellemetlen, de a közlekedés zaján keresztül is hallható. Ha a kocsi áll és a villanó 30 másodpercnél to-, vább világít, a csengő nem szólal meg. A készülék nem nagyobb egy gyufásdoboznál és laikus is könnyen beszerel­heti a kocáiba. Azt mondja, ez volt a Tran- zistor-akció. A lényege, hogy legalább félmillió forintot ra­bolni, aztán kiszökni az or­szágból. A szökést politikai színezetűvé tenni, rendszerel­lenes röpcédulák terjesztésé­vel. így lett volna, ha a bűn­üldöző szervek nem leplezik le a betörőbandát. Felsóhajt. — Ebben az országban a bűnözésnek nincs jövője. Itt a bűnözőt mindenki üldözi. A hetyke betörő olyan szá­nalmas. Magába roskadt. Ta­lán most döbbent rá, hogy éle­tének legszebb éveit a cellá­ban töltötte el. Fájdalmas arccal simogatja lábát. Azt mondja, nagyon fáj. De ennél jobban fájhat neki az igaz­ság felismerése, hogy a bű­nözésnek nincs jövője. A megyéből útrakészen áll. Csak pihenni tért haza. Itt mindenki ismeri. Tatabányán akar megtelepedni. Ha komo­lyan gondolja, segítséget kap. Ha nem, .akkor büntetést. Mert Oláh Lajosnál sosem lehet tud­ni. Erre is számítani kell! Bobál Gyula Nem a fenti címmel meg­rendezett versmondó estekről akarok beszélni (bár manap­ság néha még a versekből is hiányoznak a, szép szavak), hanem a prózai, hétköznapi beszéd, a mindennapi nyelv érdekében. Mint infláció idején a pénz, úgy romlik szép magyar nyel­vünk, ahelyett, hogy fejlődne, csiszolódna, tökéletesebbé vál­na Kik rontják a nyelvün­ket? A felnőttek és az ifjúság, a tanult emberek és a művelet­len huligánutánzók; szóval igen sokan. Hozzájuk viszo­nyítva elenyészően csekély azoknak a száma, akik mű­velik, védik, aggódnak érte. Többnyire a felnőttek közül kerülnek ki azok, akik a va­lóságosnál nagyobb műveltsé­get akarván mutatni, fölösle­gesen és sokszor helytelenül alkalmazva használnak idegen szavakat. Azonban a művelt emberek is gyakran esnek abba a hibába, hogy túl sok idegen sióval élnek, főleg írá­saikban. Pedig ők birtokában vannak a magyar nyelv gaz­dag szókincsének; a szinoni­mák sokaságából válogathat­nak beszédük, Írásuk szebbé, változatosabbá tételéhez. Mi­ért használnak mégis tenger­nyi idegen szót? Csak nem az a céljuk, hogy ne értse meg őket minden olvasó? Ha így halad, nemsokára odaérünk, hogy szótárral a kézben kell olvasni magyar műveket, mert Ä látszat értéke MIKÉNT az elmúlt években, úgy. ezen az őszön is ezerszám mentek társadalmi mun­kára a diákok. Elözönlötték a téeszek, állami gazdaságok teherautóit, és csendesnek aligha mondható éneklés meg új és új nevetéshul­lámokat keltő viccmesélés közepette kivonul-: tak a földekre, ahol aztán törték a kukori­cát vagy éppen szüreteltek — a „pesztrálá- sukra” kijelölt munkairányítók utasítása sze­rint. Törték a kukoricát, vagy éppen szüretel­tek... Ügy is'mondhatná azonban, hogy „tö- iögették” meg hogy „szüretelgettek”! Igaz, a diákmunkások mezei kedvét nem méri semmiféle masina, ám a kísérő tanárok meglehetősen egybehangzó véleménye szerint Inkább amolyan tevő-vevő, mint tényleg ko­molyan dolgozó iskolásokat hordtak hátukon a hatalmas táblák, „Lustaság”? A szokatlan munka iránti érdektelenség? Komolyabb oka van ennek a féligyekezet­nek! Iktassunk most ide egy „illetékes” szájából elhangzott — természetesen a most taglalt témához kapcsolódó — monológot. — Azzal, hogy letörök, mondjuk, öt sor kukoricát — hangzik a meditáció —, tulajdonképpen nem sokat csináltam. Pár száz cső a kupacokban; néhány kosárral több a rakodásnál. Nincs látszata ennek a munkának! Nem sokat szá­mít, hogy a csapatlétszám eggyel több vagy kevesebb. És épp így szólhat az a szüretelő, akinek keze lemetszette azt a pár száz vagy pár ezer fürtöt. „Nincs igazán látszata annak, amit csináltam!” Igen, a látszat — a minden munkák végzői­nek oly’ fontos eredmény! Arról van szó, hogy az elvégzett munka látszatával, jó érzést keltő eredményével csak kevéssé ajándékozzák meg a teherautók éneklő, viccelő utasait ezek a közös kukorica- meg szőlőszüretek. Kicsi csavarjai — épp­hogy csak igénybe vett alkatrészei — marad­nak egy olyan hatalmas gépezetnek, amely az ő közreműködésük nélkül is tovább forog. Így a változó kedvű szorgoskodók közül bi­zony aligha érzi magáénak a teljesített fel­adat egy jól körülhatárolt részét bárki is. Az persze aligha "vitatható, hogy az efféle, nagy területen végzett, együttes piunka vég­eredménye mennyire hasznos. Ám az a ta­pasztalat is megfontolandó,'amelyről a fen­tebb idézett monológ is szól. Megfontolandó, s a megfontolás nyomán felvethető, hogy a lehetőségek szerint olyan társadalmi munka- alkalmat kellene mind gyakrabban szervezni, amelyeknek minden részvevő számára meg­mutatkozik a „látszata”. Lehet ilyenekre is toborozni! Ilyen, látszatban gazdag társadalmi mun­kaakció például a nagyobb diákok, egyete­misták mozgalma, amelyet a hátrányos hely­zetben élő középiskolások megsegítésére szer­veztek. Több éve kezdődött ez az együttes munka s elindítói azt a célt tűzték ki, hogy „felvételiképessé” tegyék a kisvárosi falusi gimnáziumok minél több, nehéz körülmé­nyek között élő diákját. Hosszú órákon át vonatoznak, autóbuszoznak e mozgalom ön­kéntes részvevői azokhoz az iskolákhoz, ahol nyitott könnyvei, füzettel várják őket a se­gítségre szorulók. A segítségre szorulók, akik­nek korrepetálásáért ugyan egyetlen fillér sem jár, de akik bővülő ismereteikkel, át­vett és feldolgozott tudásukkal nagyon is megfizetnek minden rájuk fordított óráért. Olyan ez az önként vállalt munka, hogy nemcsak a tanítottak érzik a hasznát, de ma­guk a tanítók is hétről hétre lemérhetik el­végzett munkájuk eredményét. Rendszeresen szemükbe tűnik az a nagyon szükséges — látszat. Miként akkor is, ha — söprögetéssel, me­szeléssel, villanyszereléssel — klubbá alakí­tanak egy szenes pincét; vagy ha vásznat fe­szítenek, padokat ácsolnak egy „önerőből” ké­szülő házi mozihoz. EZEK A .rövidebb idő alatt megvalósuló és személyes sikert hozó feladatok vonzzák iga­zán a fiatalokat, s ha. ezek vonzzák, — a ter­melés parancsolta nagyobb munkák segítése mellett — elsősorban ilyeneket kell szervez­ni. i Mindezt a látszatért: a jó kedvvel végzett, értéket bőven termő munka látszatáért. A. L. j ............. 1 " >"h K észülnek az intézkedési tervek Hamarosan megjelenik az ifjúsági törvény Az ifjúsági törvény végre­hajtására vonatkozó kor­mányhatározat rendelkezése szerint az illetékes minisz­tériumoknak, országos főha­tóságoknak saját hatáskö­rükben intézkedési terveket kell készíteniük, s ezekről az év végéig tájékoztatniuk kell az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanácsot, amely köteles gondoskodni az ellen­őrzésről. Az MTI munkatár­sa az oktatási tanácsnál arról kért tájékoztatást, hogy a törvény megszületése óta mi­lyen lépések történtek a vég­rehajtás érdekében. — Az ifjúsági törvény vég­rehajtását szolgáló jogszabá­lyok elkészítéséhez az érde­kelt szervek részére az ifjú­ságpolitikai titkárság ajánlást állított össze — mondották. Ezt megkapták az ágazati szakszervezetek, valamint a fővárosi és megyei KISZ-bi- zottságok is. amelyek — a kormány felkérése alaoián — részt vesznek a végrehajtás ellenőrzésében. A törvény rendelkezéseinek megfelelően az eaves ifiúsáai rétegek sa­játos helyzetének figyelembe­vételével a készülő rt''szabá­lyokban a tárcáknak,' országos hatáskörű szerveknek, olyan kérdéseket kell rendezniök, amelyek mint a vállalatok felügyeleti szerveinek funkci­óiból adódnak, a fiatalok élet- és munkakörülményei­nek, szociális ellátottságának javítását szolgálják közéleti tevékenységüket is előmozdít­ják. > — Az ajánlás szerint össze­állított jogszabálytervezete­ket 1972 első felében ifiúsáéi parlamenteken tárgyalják meg a különböző népgazdasá­gi ágazatok területén dolgozó fiatalok képviselőivel, hogy azután — a kormányhatáro­zat előírásának megfelelően — az észrevételek. iavasla- tok figyelembevételével még 1972-ben végleges, formában elkészüljenek és meg is je­lenjenek a jogszabályok. An­nak érdekében: hagy a köz­vélemény. s főként az ifjúság megismerje a róla szóló tör­vényt, a közeli hetekben az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási ^Tanács naev oél- dányszámban külön kiadvány­ban jelenteti meg a doku­mentumot. (MTI) Szóljatok, szép szavak! nincs egy mondat idegen szó nélkül. Tegye le egy percre a tollát az az író, aki idegen szóval akar valamit' leírni, s számol­ja meg, hány magyar megfe­lelőjét ismeri. Meglepődik, mi­lyen sokat. De egyet egészen biztosan tálál. Ne akarja hát, hagy a magyar szavak kiszo­ruljanak a művelt beszédből, hiszen azért dolgoztak nagy nyelvújítóink, hogy magyarul is lehessen magas színvonalon kifejteni mondanivalónkat, le­gyen az publicisztika, tudomá­nyos vagy szépirodalom. Nagyobb veszélyt jelent nyelvünkre az ifjúság szerte­len „nyelvújítása”. Nem azért, mert divathóbortból vagy mo­dernség címén felszednek min­den idegen, vagy jasszkifeje- zést, amit huligán alakok, vagy idegen nemzetiségűek el- hullajtanak előttük. Ezt régen is megtették a fiatalok, s a divat, ahogy jött, el is múlt. A baj ott van, hogy túlzás­ba viszik; ennélfogva gyakran az egész mondatszerkesztésük hibássá, értelmetlenné válik. Ezek a helytelenné vált mon­datok beszivárognak a sajtó­ba, is. Egyik riportban azt mondja a szereplő: „Kajás vagyok”. Fiatalok világosíta­nak fel: ez azt jelenti, „éhes vagyok”. Én ugyanis pont az ellenkezőjét érteném alatta; éhesnek akkor hinném, ha azt mondaná: kajátlan vagyok, vagyis nincs ennivalóm. Tucatszámra idézhetném az ehhez hasonló kifejezéseket, de fölösleges: mindenki isme­ri őket, terjednek, mint a pes­tis. De ezek ellen védekezni, senkinek sem jut eszébe. Kevésbé feltűnő jelenség, de talán ennélfogva még veszé­lyesebb az ifjúság egyhangú­vá, szimplává vált,, elszegé­nyedett nyelve. Mintha nem is lenne egyéniségük, úgy ve­szik át egymástól, papagáj­módra ismételve a felkapott, általuk modernnek tartott sza­vakat. , Nagy műveltségű emberről azt mondja a fia: jó fej a fa­ter. A lánynak, akit szeret: jó vagy nálam. Vagy: nagyon bírlak. Főiskolás lány, aki magyar nyelvből is jelesre érettségi­zett, így jellemzi rokonát, mi­után az nagy áldozatokat ho­zott érte, munkájával, pénzzel segítette: .„nagyon rendes volt”. így árról beszélhetne, aki felsegíti csomagját a vo­natra, vagy átadja neki ülőhe­lyét. Hová tűntek a szép szavak, ha még szeretteik számára sem találják meg? Nem is beszélve ' az udvariasság hiá­nyáról, mellyel csak rombol­ják az emberi kapcsolatokat, a békés egymás mellett élést, sértik, bántják egymást. Pe­dig egy-egy jó szóval, ami nem kerül semmibe,, mégis aranyat ér, hány embernek tennék könnyebbé, derűsebbé az életét! Természetesen nem a1' régi, divatjamúlt udvariassági for­mulákra gnndolok — azokon már az öregek is mosolyog­nának. De félő, hogy nem csak a szép szavak vesznek ki if­júságunk fogalomköréből, ha­nem a hozzájuk kapcsolódó tettek, érzelmek, jellemvoná-i sok is. Mint' például az áldo­zatkészség, szeretet, hála, ba­rátság, hűség, igazság, türelem stb. Mindaz ami szép, aminek nem szabad elavulni. Valami­kor szállóige volt: „Nyelvében él a nemzet”, ne engedjék hát elsorvadni ezt a nyelvet a fi­atalok: ők hivatottak rá. hogy továbbadják utódaiknak, tisz­tán és gazdagon. Céhmester Erzsébet NÓGRÁD — 1971. november 10., szerda 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom