Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)
1971-11-07 / 263. szám
Csillogó „villuskák”, vidám emberek között A herencsényi Röpülj páva-körnél „Senkit nem felejtünk9 semmit nem felejtünk” Béke és barátság vonattal a Szovjetunióban Egy esti próba néhány órája alatt igyekeztünk megismerkedni a herencsényi Röpülj páva-kör tagjaival. Amolyan „na végre, hogy láthatjuk egymást, csakhogy együtt vagyunk” hangulatban gyülekeztek a jókedvű, vidám emberek. A tizenhat menyecske, csillogó pillangókban — flitteres főkötőkben —, leheletkönnyü csipkés, hímzett ingvállakban, színpompás mellényekben, a régi tizenhárom alsószoknya helyett most csak hatot felöitve; párjaikkal, a férfikórusban éneklő '.embereikkel érkeztek. Fekete ünneplős idős asszonyok, férfiak, fiatal lányok és fiúk, a sietségtől, s a jó szórakozást, Izgalmas estét ígérő, várakozástól kipirulva nyitottak be egymás után a barátságos kis terembe. — Három hete nem láttuk egymást. Hiába, ez a „dologtérő” idő nem engedi meg, hogy kedvünkre vigadhassunk! De most kipótoljuk! — nevettek össze. — Már a csoport létrejötte is tulajdonképpen ezeknek az embereknek tiszta, őszinte lelkesedésén, akarásán alapult. — Bacskó József tanár, a csoport, s Herencsény kulturális életének köztiszteletben álló fiatal vezetője, egyébként még egy sor munkaigényes funkció „tulajdonosa” mondta el történetüket. — Az elmúlt év februárjában 10—12 asszony férjével együtt, a község idős emberei részére rendezett öregek napján köszöntötte kultúrműsorral az öregeket. Később „De szépek a herencsény! menyecskék.. Amit értékesnek tartunk önmagunk munkájában: kizárólag helyi gyűjtésű népdalok, balladák, népszokások szerepelnek műsorunkban. A csoport idősebb tagjainak elmondása, bemutatása, közös „megvitatás” után Lisznyal Danó Kálmán nevét vettük fel, aki 1824-ben Herencsényben született, s több Petőfl-verset is megzenésített. Most már állandó műsorunk van, műköli'lfci'ft'ifl ;.l lii, . L'W i'. ' , wm&mm Idős Szandai József és Idős Horák Ferenené ropják a rezgőcsárdást Fotó: Kulcsár József még néhány jelentkezővel désünk „hosszú léte” nem tő- kibővülve rendszeresen, tu- lünk függ. datosan tartottuk összejövete- — Az öregeket akartuk meg- leinket, élve a Röpülj, páva örvendeztetni, — mondja mozgalom lehetőségeivel. Szandai Józsi bácsi, aki fialerniékbfmutató a bútoráruházban Termékbemutatót rendez decemberben a balassagyarmati lakberendezési áruházban a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyáregysége. A hatszáz dolgozót foglalkoztató üzem valamennyi termékét, — gyermekpulóvereket, nadrágokat, leánykaruhákat, háromrészes kötöttruha-garnitúrákat, női kosztümöket és nadrágokat — bemutatja az egy hétre tervezett kiállítás időtartama alatt az érdeklődőknek. A tetszetős ruházati cikkekből jövőre a hazai megrendelésen kivül százezer darabot szállít a gyár mintegy tízmillió forint értékben a Szovjetunióba. , tatokat megszégyenítő tempóval mulatta végig az estét nászasszonyéval, s a maga hetvenvalahány évével. — De annyira megszerettük egymást, s láttuk, hogy mindenkinek örömet szerzünk és megszerettek bennünket, hogy együtt. maradtunk a mai napig, s még sokáig szeretnénk együtt maradni. — Balassagyarmaton, Fel- sőtoldon. Drégelypalánkon, Bujákon, Cserháíszentiván- ban, Erdőküdtön, nem is tudom hol voltunk még. Nagyon jó érzés, amikor mások, idegenek is elismerik, amit itt magunktól tanulunk, csinálunk. — Bartus Józsefné érthető büszkeséggel sorol" gáttá vendégszereplésük színhelyeit. ' Aztán énekelni kezdtek. Mindenről megfeledkezve, a dalolás nyújtotta öröm, fel- szabadultság kifejezésével arcukon. Játszott a citerazene- kar, s bőgőzött Kelemen Pista bácsi, eddig még soha nem látott hangszerével: egy darab fa alatt mozgatta mutatóujját. A 30 évig bányában dolgozó Pista bácsi hiába magyarázta tudományának titkát: „érzékenyen, hogy ne ártson az ujjnak sem, meg nótát is adjon!” — eredménytelen volt próbálkozásunk. ízelítőt kaptunk a herencsényi lakodalmasból. Megcsodálhattuk az- örömkalácsot, amit a menyasszony ad a vőlegénynek. A fonott, nagy kalács különböző cifraságokkal, pattogatott kukoricával feldíszített tetejében a jelképes termőfával, amire dió és alma volt kötözve. Valamennyiük produkciója külön-tkülön gyönyörködtetett. .. Szed Iák Pista, a bujá- ki erdészet fiatal csemete- ápolója irigylésre méltóan verte citeráját. Két éve „ura” hangszerének, azt mondja, hallásból minden dalt meg tud tanulni. Legkedvesebb nótája: Késő este nem jó citerázni... („De azért Illésék is jól csinálják...” — teszi hozzá mosolyogva.) Idős Korák Istvánná balladáit még édesanyjától tanulta, libaőrzés közben, Hevér Józsefné és Bartus Józsefné betyárnő- tákat énekeltek, s a gombos muzsikások nótáira sem volt kutya táncolni... Ritkán lehet ilyen kedves, nyíltszívű emberekkel találkozni. Nem csoda, ha nap mint nap megkérdezik tőlük: „mikor röpül már a páva?” De a páva egyelőre még csak a község, s a környék néhány „vármegyeházára” repült fel. Rákos Ilona Közel hatezer kilométeres út állt a Béke és barátság vonat utasai előtt, amikor a szerelvény október 22-én hajnalban kigördült a salgótarjáni pályaudvarról. A beszélgetésekből és a pályaudvari hangulatból arra lehetett következtetni, hogy a megyénket képviselő 260 utas izgatottan készül az útra. Akik először utaztak IBUSZ-vonaton, azt találgatták, hogy milyen lesz az út, milyen lesz az ellátás és mit fognak látni. Akik nem először utaztak, gyén”, ahonnan láthattuk az új városrész modem házrengetegét, a műemléktemplomok aranyozott kupoláit, a gondozott parkokat. Ottjártunkkor a kijeviek éppen kommunista szombatot tartottak. Szépítették városukat, csinosították a parkokat, miközben — észrevéve a külföldi turisták érdeklődését — szemmel láthatólag büszkék voltak munkájukra. A salgótarjáni kezdeményezés, a „Húszezer munkaórát Salgótarjánért” mozgalom jutott Moszkva világvárosi Hörte-' tésével nyűgözött le bennünket. A hatalmas, 20—30 emeletes házak, a 60—70 méter széles utak, a nagy parkok, a hatalmas autóáradat a pesti élethez szokottakat is ámulatba ejtette. A legmaradandóbb élményt a Lenin-mauzóleum nyújtotta. Megyénk követei meghatódottan rótták le tiszteletüket a forradalom nagy vezére, Lenin emléke előtt. Mindhárom városban tisztelegtünk a Hősök Emlékműve előtt. Az emlékműveken nagytudták, hogy az IBUSZ szervezésében bízhatnak, a szovjet IBUSZ: az Intourist is ki tesz magáért. így minden figyelmüket az út egyes állomásainak szentelhetik, nyugodtan tervezhetik programjaikat. Az izgalom mindenképpen indokolt volt. mivél mindenki tudta, hogy nem egyszeri^ turistaútról van szó, hanem megyénket, tágabb értelemben országunkat képviseljük. Feladatunk volt, hogy a Magyar—Szovjet Baráti Társaság szellemében munkálkodjunk a barátság továbbfejlesztésén, a forradalom évfordulója előtti hetekben kifejezzük jókívánságainkat. Utunk első állomása Kijev volt. A két és fél milliós város különlegesen kedves benyomást tett ránk üde parkjaival, gesztenyefákkal díszes sétányaival, a népi díszítőelemeket gazdagon felhasználó építkezéseivel. A Dnyepertől kettészelt város nagyon hasonlít Budapesthez. Jártunk a jobbparti, budainak megfelelő oldalon, a kijeviek „Gellért-heészünkbe és nagyon szerettük volna, ha sokan látják a kijeviek keze munkájától szépülő parkokat, tereket. Leningrádig másfél napig tartott a vonatozás. Az utat kényelmes hálókocsikban, jól ellátva tettük meg, közben gyönyörködhettünk a télbe csavarodó orosz tájban, átrobogtunk a második világháború világot formáló csatáinak színhelyén, sőt bőven volt időnk arra is, hogy mi, nógrádiak is megismerkedhessünk egymással és barátságokat köthessünk. Leningrád az utolsó kétszázötven év szülötte. A tervszerű építkezés, a földi jólétet kifejező barokk alkotások, az októberi forradalom fél évszá- dos emlékei, a kedves Néva és annak csatornái mély nyomot hagytak a vonat utasaiban. Egész utunkon lépten- nyomon éreztük, milyen áldozatot hoznak a szovjet emberek, hogy történelmi múltjukat, jellemző műemlékeiket megőrizzék, a háborúban tönkre menteket pedig helyreállítsák. jából azonos szöveg olvasható: „Senkit nem felejtünk, semmit nem felejtünk.” Húszmii-} lió halottnál több áldozatot hozó nemzet tömör, kemény fogadalma ez, amely a barátok számára megnyugvást, az ellenségnek nyugtalanságot okoz. Soha életemben nen\ láttam olyan ékes bizonyitékát annak, hogy a hazáért életüket áldozó hősökre valóban emlékeznek mint az általunk meglátogatott három városban. Több alkalommal meghatódottan láttuk, hogy az ifjú párok, esküvőjük után, menyasszonyi fehérben és vőlegény! ünneplőben, először a Hősök Emlékművét keresik fel, hogy egy virágcsokorral, egy néma perccel áldozzanak azoknak, akiknek békés életüket köszönhetik. Utazásunk mint minden jó, gyorsan végére ért. A salgótarjáni IBUSZ hozzáértő szakembereinek és a szovjet Intourist Jelkes gárdájának köszönhető, hogy feladatunkat teljesítettük, és maradandó emlékekkel érkeztünk haza. Dr. Cseplák György S okszor hallottam emlegetni, hogy lényegében nem is a nagy dolgok, hanem a hétköznapok apró bosszúságai keserítik meg az ember életét. Mert ugye. a nagy sorscsapásokra valaki vagy felkészül, vagy nem. de végül is átvészeli valahogy. De a kicsinyes, felesleges mérgelődések. a feiet fájdító, vérnyomást emelő, egymás életét nehezítő viták ellen nincs orvosság. Mond- •hatnánk azt is. védtelenek vagyunk velük szemben. Ismerősöm mesélte a következő esetet. Kedden este elromlott a televíziója. Hiába nyomkodták. csavargatták, ütögették, átkozták, se kép, se hang. Meg se mozdul. A család bátrabb és a technikához valamit konyító férfitagjai lecsavarozták ugyan a hátlapját. hogy a belsejébe kukkantsanak. de ott sem állapíthattak meg egyebet mint, hogv bedöglött a masina. Méghozzá végleg. Nem volt mit tenni, szere, lő után nézni mihamarabb. Mivel arról álmodni sem lehetett. hogy aznap este meg- reperálja valaki a csökönyös szerkentyűt, a szerelőkeresést másnapra halasztották. Óva- fosan azt gondolták, nem árt egyet pihenni előtte. Hogy mennyire igazuk volt, azt a későbbiekben bizonyították. A héten történt Hogy tetszik gondolni?... Legelőször egy maszek szerelő számát hívták. A szám nem jelentkezett, a mester nyilván már serénykedett valahol. Jöjjön hát az egyik javítóvállalat. A telefon kicseng. felveszik. Egy női hang: — Igen. Tessék mondani a nevet és a lakcímet. Mi a baja a televíziónak?... Feljegyeztem kérem. — Akkor ma várhatjuk a szerelőt? — Ma?? Ne tessék viccelni, kérem. Majd talán a hét végére odajut a szerelő. Azt tetszik gondolni, nekünk más munkánk nincsen? Rengeteg a bejelentés. Maid ha önökre kerül a sor, akkor megcsináljuk, — mondta ki a végső szót. — Addig nem tudunk televíziót nézni. Nagyon hiányzik mindannyiunknak. Nem lehetne mégis egy kicsit gyorsabban megjavítani? — Már mondtam, kérem, hogy csak a hét végén. Én tudom, mennyi a munkánk, nem a kedves telefonáló. Ha maga ülne az én helyemben, maga tudná. Csak nem gondolja, hogy aznap, amikor telefonál valaki, már meg is csinálják a televízióját? Itt már vitának nem volt helye. Ismerősöm letette a kagylót. De csökönyös ember lévén, nem hagyta annyiban. Mert igenis azt gondolta, meg lehet javítani. Azon nyomban felhívta a másiké televíziójavításokkal foglalkozó vállalatöt. Itt is felvették a telefont, itt is egy női hang jelentkezett: — Jegyeztem kérem. Mára már nem ígérhetem biztosra, holnan kimef’v a szerelő. De ha lehet, még ma odaküldjtik. Mi is a hiba? A dolgok ilyen szerencsés fordulatára ismerősöm úifent felhívta az előbbi vállalatot Közölte a kartásnővel, hogy nem tart Igényt a szolgáltatásaikra. töröljék a nevét. Majd hozzátette, egv másik szerelő sokkal hamarabb megcsinálja. A hölgy erre így válaszolt: — Legyen szerencséje hozzá. .. Most jön a csattanó. Ismerősömnek valóban szerencséje volt. Mert a szerelő még aznap délután kiment a laka. sára. megjavította a készüléket, amelynek nem is volt olyan nagy hibája. Estére az egész család békés bo’dngság- ban nézte a képernyőt. A zért lenne még itt valami. Egy egészen rövidke megjegyzés. Fw szolgáltatást - nyújtó vállalatnak elsőrendű kötelessége, hogy szolgáltasson. Méghozzá olyan módon, amely valóban megkönnyíti a családok életét. Ne legyen csoda, ha a hibás készüléket — bármilyen háztartási gépet, csöpögő vízcsapot, elromlott kapcsolót — rövid időn belül, még aznap rendbe hoznak az erre hivatott szakemberek. Ne kelljen könyörögni, vitatkozni, mérgelődni. Mert akárhogy is vesszük, ez az igazi szolgáltatás... Csata! Erzsébet NÓGRAD — 1971. november 7., vasárnap
