Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)

1971-11-21 / 275. szám

SRSRSffi i PORT Mérkőzés előtt Az idény nagy meglepetése: a Komló f ’A labdarúgó NB I. őszi idé­nyének két nagy meglepetése van: az egyik az MTK na­gyon gyenge, a másik a Kom­lói Bányász remek szereplése. Az MTK helyzete közismert, a csapaton belüli válság követ­kezménye az utolsó hely. A Komlói Bányász évekig a táb­lázat alsó felében szerényke­dett. Inkább a kiesés elkerü­léséért mint a vezető helyek egyikének megszerzéséért küz­dött. ősszel azonban váratla­nul fordult a kocka, és az él­csoportba tört be Lantos Mi­hály csapata. A komlói kék- fehérek nem titkolóznak: foly­tatni szeretnék a kitűnő sze­replést. — Előkelő helyezésünk, be­csületes helytállásra kötelez bennünket Salgótarjánban — mondotta az egykori arany­csapat kiváló balhátvédje, a Komló jelenlegi edzője. — Az SBTC formája az utóbbi hetekben felfelé ívelő, ered­ményei tekintélyt parancsoló- ak. Ezt nekünk is tudomásul kell vennünk. Mindent egybe­vetve jó mérkőzést, és szoros eredményt várok. A szokásos kemény munka mellett, a Komló hét közben a tartalékokkal, játékos jelle­gű edzőmérkőzésen vett részt. Az első 45 percben kétérintős játék folyt, hogy minél több legyen a mozgás. A labdarú­gók nagy akarását mutatta, hogy 13 gól esett Buus kapus három napig hiányzott az ed­zésekről. Orvosi kezelés után újra edzehetett, és így Salgó­tarjánban is ő áll a kapuban. Annál nehezebb a csatársor helyzete, ahonnan a gólerős Juhász valószínűleg hiányoz­ni fog. A kitűnő csatár ugyan­is húzódást szenvedett. Ha nem játszhat akkor Mohácsik vagy Egri lesz a helyettese. A csapat valószínű összeállítása: Buus (Erdősi) — Lázári disz, Kovács, Makray, Csordás — Horváth, Solymosi, Orsós — Bordács, Juhász (Mohácsok, Egri), Bencsik. És még egy érdekesség a Komló őszi szerepléséből: ott­hon és idegenben hat-hat mérkőzést játszott, hazai pá­lyán 10, idegenben 6 pontot szerzett Mindössze egyszer kaptak ki, de akkor alaposan: Újpesten 7J. arányban. Várják a jó folytatást Á legutóbbi két mérkőzésen kitűnően szerepelt az SBTC labdarúgócsapata. Az Egri Dó­zsát 3:0 arányban, az MTK-t (idegenben) 2:0 arányban le­győzték. A gólkülönbség im­ponáló, és a védelem magára találását jelzi, hogy eközben gólt sem kaptak. Az MTK el­leni siker mondható értéke­sebbnek. Az I. félidei óvatos játék után, a mezőny legjobb- í jának bizonyuló Szalad vezér­letével meglepték ellenfelüket, Ma délután nehéz erőpróba vár Bástiékra. A találkozónak nagy fontosságot tulajdoníta­nak a csapat vezetői. Rejtek­helyre vonultak, és csak a mérkőzés előtt érkeznek az SKSE-stadiohba. Várják a további, jó folytatást. Általá­nos vélemény, hogy győzelem­ben bizakodnak, de senki nem elbizakodott. A Komló ugyanis neves fővárosi együttesek ott­honából is ponttal távozott, így a játékosok és vezetők már kis arányú győzelemmel is elégedettek lennének. Re­mélik, hogy az MTK elleni siker után, a szurkolókat a télies időjárás sem riasztja vissza a mérkőzés megtekin­tésétől, és parázs hangulat te­remtésétől. Érdekes, változatos küzdelemre van kilátás, hi­szen a két legjobb formában levő vidéki csapat mérkőzik egymással. Az SBTC még nem mondott le az őszi „vidék leg jobbja” cím megszerzéséről. Ehhez a célhoz nagyon közel kerülnek, ha ma délután győznek. Örvendetes, hogy a csapat ból senki nem beteg. Kajdi vi szont továbbra is sérült, és nem léphet pályára. Moór ed­ző változstatott a ti zennégyes kereten. Sáfrány és Miklós ki­került a keretből, helyükre Barthát és Kovácsot hívta be. Az SBTC várható összeállp tása: Magyar — Gecse, Kmet ty. Varga, Vertig — Szalai, Varga Sándor, a megbízható- Répás, Bástí — Horváth, Szoó vÁr néiifekéne (Kovács), Jeck. Csere: Szőke, *** PeWakePe Bartha, Szoó vagy Kovács, Városi úttörő-olimpia döntője S£ városi úttörő-olimpia sakkdöntőjét november 24-én Salgótarjánban, a ZIM-kultúr- otthonban rendezik meg. A vörös nyakkendős pajtasok 16 órától ülnek asztalhoz. Az asztaliteniszezők november 27-én, a Bartók Béla úti is­kolában állnak asztalhoz. E két sportágban december 12- én ugyancsak Salgótarjánban lesz a megyei döntő. 6 NÖGRAD — 1971. november 21« vasárnap Labdarúgás Őszi végállások A megyei II. osztályú labda­rúgó-banjokság Nyugati cso­portjában lejátszották az utol­só mérkőzést is. Magyamán dórban Patvarc 2d. arány­kelő második helyet szerezte meg. Mohora veretlenül lett őszi első. Az ifjúságiaknál vi­szont Magyarnándor végzett az élen. A megyei II. osztályú bajnokság Keleti csoportjának ifjúsági mezőnyében jobb gól- különbséggel az St. Volán lett az őszi bajnok. Őszi végállás m. osatóly Nyugat. lektöK) Mohora Patvarc Orhalom M.-nándor Szügy Bércéi Nőtincs Nógrádsáp Balassi SE Diósjenő* Szendehely D.-palánk 11 10 11 8 n 5 n 5 H 6 11 5 n 5 11 4 11 3 11 3 11 1 11 1- 3&- 5 21 2 19- 5 17 2 17-11 14 3 17-12 13 4 18-13 13 3 21-25 13 5 18-12 ÍJ 5 17-23 10 8 14-25 7 12-21 8 7-20 9 5-36 3 • *ss két büntetőpont levonom, ŐSZI V8GALLA8 <H. osztály Nyugat, 1. M.-nándor 10 7 1 2 20-10 15 S. Nógrádsáp 10 5 4 1 22- 8 14 3. Nőtincs 10 8 2 2 22-13 14 4. Bércéi 10 5 1 4 23-16 11 S. Or halon. 10 5 1 4 16-11 11 6. D.-palánk: 10 4 2 4 11-10 10 7. Szendeheäy 10 4 1 5 19-15 9 8. Patvarc 10 8 2 5 17-2S 8 9. Szügy 10 3 2 S 10-19 8 10. Mohon» w 2 1 7 15-29 S U. Dtósjenó 10 a 1 « 5W 5 Kongresszus előtt Fejlődés a mostoha feltételek el’enére Járási küldöttértekezlet Rétfágon A kongresszusi készülődés jegyeben tegnap járási sport, küldött-értekezletet tartottak Rétságon, a járási hivatal ta nácstermében. Az értekezle. ten 21 sportkör- képviseleté­ben 31-en vettek részt. Meg jelent a tanácskozáson Nagy Zoltán, a járási pártbizottsár titkára, Szálkái József, az MTS Nógrád megyei Taná­csa Elnökségének tagja és Rompos Dezső, a járási KISZ. bizottság titkára. A levezető elnök Tóth Ta. más megnyitó szavai után Macska Emil, JTS-elnök szó beli kiegészítést fűzött az írásbeli beszámolóhoz. A rétsági járás 25 községében 21 sportkör működik, 74 szak­osztállyal. Az ipartelepítés ellenére még ma is köze! 4500 dolgozó a járástól távol talál munkahelyet E tény befolyásolja a sportkörök munkáját is. A járásban rendszeres bajnokságot négy sportágban bonyolítanak le. Fejlődött a versenysport, de nem kellő mértékben. Előre­lépés tapasztalható az után­pótlás nevelésében. Az úttö­rő-olimpia különböző számai­ban közel ezer pajtás vett részt a rétsági járásban. A járás egyetlen középfokú is­kolája Rétságon működik. A diákok rendszeresen vesznek részt különböző versenyeken. A tömegsport területén je­lentős előrelépés történt. Vo­natkozik e megállapítás első­Macska Emil sorban a munkahelyi sparta- kiádra. A falusi spartakiádo- kon azonban csökkent a részt­vevők száma. Kevés a képzett szakember. A játékvezetők nagy része nem kellő színvonalon fejt ki tevékenységet. Ez meghatá­rozza a tennivalókat csakúgy, mint az edzőképzés területén. A szakemberek továbbképzé­sének megoldása a jövő ten­nivalói közé tartozik. A já­rásban kevés a megfelelő lé­tesítmény. A 21 labdarúgó. pálya közül például csak hét jan bekerítve. A hét öltöző .evés a létesítményekhez vi­szonyítva. A kapcsolatok és a vezető­szervek munkájának elemzése után, a hozzászólások követ­keztek. Kiss József, járási MHSZ-titkár elmondotta, hogy a rétsági járásban jól dol­goznak a községi lövészklu­bok. Hasonló módon véleke­dett a felsőpetényi Szklenár István. Pósán Ilona (rétsági gimnázium) a gimnazisták sportéletéről beszélt. Megem­lítette, hogy kevés a szakem­ber és a tornatermet felszere­lés hiányában még mindig nem tudták igénybe venni. Szálkái József megállapította, hogy a mostoha feltételek el­lenére fejlődés tapasztalható a rétsági járás sportéletében. Vonatkozik ez elsősorban az asztaliteniszre és a kézilabdá­ra. Felhívta a figyelmet a társszervekkel történő kapcso­latok kiépítésének fontosságá­ra. A 12 hozzászóló után Macska Emil válaszolt a fel­vetett kérdésekre. A küldöttértekezleten 13 fős járási tanácsot választot­tak. A járási tanács megtar­totta első ülését, és a JTS el­nökévé újabb négyéves idő­tartamra Macska Emilt vá­lasztották meg. A december 11-i megyei küldöttértekezle­ten kilencen képviselik a rét­sági járást. 1 Kézilabda (EL aeBtiUx, ŐSZI VtCAUAS Kék* 1 St. Voten « 8 2- 41- 8 18 2. Bánta 10 8 2- 34- 6 18 a. Méniee 10 7 1 2 40-17 15 4. Tar to 5 1 4 19-23 11 5. Vizslás 10 4 9 4 21-18 10 6. Zagyvaron« 10 4 1 5 13-14 9 7. Héhalom 30 4­6 21-28 8 8. Sz.-püspőW 10 2 S 5 13-17 7 9. KáBó 10 2 3 9 9-29 7 10. Cored 10 1 2 7 6-34 4 11. Ráfcócd-W m * 1 o mm s Atlétikai toborzó Toborzót rendez a Salgó­tarjáni Kohász atlétikai szak­osztálya. A sportág iránt ér­deklődő 12—15 éves fiúk és leányok december 1-ig kedden, szerdán, csütörtökön és pén­teken jelentkezhetnek az SKSE-stadionban, 15-től 17 óráig. Tornacipőt és szerelést vigyenek magukkal. Utolsó a Bgy. SE Cteztáiyozón vett részt Ta­tán a Bgy. SE megyei baj­nokságot nyert férfi kézilab­daegyüttese. Várakozáson aiul szerepeltek, és mindhá­rom mérkőzésüket elveszítve az utolsó helyen végeztek. Eredmények: Kapuvári Spar­tacus-Bgy. SE 30:26 (15:14), Békéscsabai Vízmű — Bgy. SE 28:14 (13:6), MTK —Bgy. SE 26:10 (16:3). Az St. Kötő Spartacus női gárdája után tehát a gyarmati kezilabdá- soknak sem sikerült az NB II-be jutni. Röplabda Villámtorna, utána bajnokság A városi röplabda szövetség kezdeményezésére a napokban másod ízben rendezték meg Salgótarjánban leány csapa­tok részére a megyei röplabda villámtomát. Játéklehetősé­get kívántak biztosítani a me­gyei bajnokság előtt és egy­ben lehetőséget adni az NB-s csapatoknak az utánpótlás ke­resésére. A mérkőzéseken jó küzdel­mek alakultak ki. Meglepetés, hogy az idén először indult St. ITSK leánycsapata győzött a kisterenyei gimnazisták el­len 2:1 arányban. A villám torna végeredmé­nye: 1—2. St. ITSK, Kistere­nyei Gimnázium, 3. St. Köz­közgazdasági, 4. Saécsényi Gimnázium, 5. St. Bolyai, 6. St Madách. A fiúk villámtornáját no­vember 23-án bonyolítják le Salgótarjánban. A megyei baj­nokság megrendezésére de­cember 15-ig kerül sor a me­gyeszékhelyen. Széceényi járás Piliny az őszi bajnok A szécsényi járás labdarugó­bajnokságának őszi idénye mind a felnőtteknél, mind a serdülők­nél befejeződött. A felnőtteknél -jobb gólkülönbséggé! Piliny vég­zett az élen, a serdülőknél Ma- gya-rgéc csapata az őszi bajaok. őszi vég All As (Felnőttek) 1. PSMny 2. Endrefalv* 3. L-tarxiőc 4. Hollókő 5. Ságújfalu 6. Rimóc n. 7. Sz.-felfaJu 8. Benczúrt. 6 8 1 1 33»- V 13 1 34-12 13 1 17- 6 12 3 17-17 9 3 lí-14 9 5 11-19 5 6 8-26 4 6 6-27 4 9. Magyargée 8 - 3 5 10-22 8 ŐSZI VÉGÁLLÁS (Serdülők) í 1. Magyargée 2. Piliny 3. End refalva 4. Rimóc 5. Ságújfaiu 6. Hollókő 7. Benczúrt. 8. L-tamóc f 9- 3* tz 2 15- 6 10 3 10- 3 7 3 7-97 4 9-76 3 7-56 6 8-15 1 7 0-31 • Mai sportműsor A KISZ-fiatalok kongresz- szusi emiéktúrán és tájéko­zódási futóversenyen vesznek részt. Salgótarjánból indulnak és Baglyasalján érkeznek cél­ba. Az SBTC ökölvívói az or­szágos vidéki serdülő egyéni bajnokság döntőin szerepel­nek Özdon 9 órától. Az SKSE OB II-es párbajtőrcsapata a fővárosban vesz részt az idei bajnokságon. Az SKSE OB li­es sakkegyüttese a Kohász Művelődési Központban 9 órá­tól a Vasas Izzó gárdájával mérkőzik az utolsó forduló keretében. Az SBTC NB II-es nőd kosárlabda-együttese 10.30 órától a Kecskeméti Petőfit fogadja a gépipari technikum to ma termében. Labdarúgó NB I.: SBTC — Komlói Bányász, Salgótarján, 13.30, v.: Bana (Hévízi, Tó- falvy). NB I. tartalék: SBTC — Komlói Bányász, Salgótarján, 11.30, v.: Szepesi. NB ll. Északi csoport: Nagy- bátonyi Bányász — Esztergo­mi Vasas, Nagybátany 13.30, v.: Nagy B„ Leninvárosi MTK — Salgótarjáni Kohász, Le­nin varos 13.30. yu Jaczma, Ikarus — Kisterenyei Bányász, Mátyásföld, 13.30, v.: Szabó J. NB Hl. Északközépcsoport: Bgy. SE — St. Öblösüveggyár, Balassagyarmat 13.30, v.: Ha- darics, Bp. Bányagépgyár — St. Síküveggyár, Újpest, 13, v.: Szendrő, KM Egyetértés — Tűzoltó Dózsa, Kazár 13.30, v.: Heiligerman, IM Aszód — Pásztói KSE, Aszód 13.30, v.: Dávid. Északi csoport: Apci Vasas — Mátranováki Bányász, Apc, 13, v.: Braun. NB-s felnőtt-, tartalék- és if­júsági bajnokság: Bgy. SE — SBTC, Balassagyarmat 9, v.: Benkő, Pobori, Mátranováki Bányász — Apci Vasas, Mát- ranovák 12, v.: Bures, Dom­bóvári, Nagybátonyi Bányász — Gyöngyösi Spartacus, Nagy­bátony 9.30, v.: Simkó, Letter, St. Öblösüveggyár — KM Egyetértés, Salgótarján 9, v.: Dávid, Cserven. Megyei 1. osztály: Ötvözet MTE — Jurisits SE, Rónabá­nya, v.: Szabó II., Palotás — Karancskeszi, Palotás, v.: Ger­gely, Vörös Cs. SE — Mátra- vecebély, Réteág, v.t Lőcse, Szécsény — Dejtár, Szécsény, v.: Balázs I., Romhány — Hugyag, Romhány, v.: Szeles, Karancsság — Bgy. Volán, Karancsság, v.: Juhász, St. Bányagép — Somoskőújfalu, Zagyvapálfalva, v.: Sütő, St ZIM — Karancslapujtő, For­gács (10.30), v.: Urbán. A mérkőzések egy kivételével 13.30 órakor kezdődnek. Nógrád megyei Tanács VB Egészségügyi Osztályának vezetője pályázatot hirdet egy megüresedő SZOCIÁLPOLI­TIKAI ELŐADÓI állásra. Fizetés a kulcs­számnak megfelelő bértétel szerint Az állás betöltésé­hez középiskolai érettségi szükséges. Egészségügyi gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. A pá­lyázatot a közzététel utáD 15 napon belül — részle­tes önéletrajzzal — a me­gyei főorvos címére kell beküldeni. Hirdetményi A leállói Űj Tavasz Termelőszövetkezet (Nógrád m,J töagronómus, valamint tű- átéattenyósxtöl munkakör botöitóaóro felsőfokú végzettségű, legalább öt éves nagyüzemi gyakorlattal rendelkező szakembereket keres 1972. január 1. belépéssel. Főa gronómus részére szolgálati lakást biztosítunk, a főállattenyésztö részére legénylakást, vagy albérleti lakást. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a tsz elnökénél írásban, vagy személyesen. Útiköltséget felvétel esetén térítünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom