Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)

1971-11-16 / 270. szám

± PPM' SPORT Az új hullám tehetséges képviselője az SBTC labdarúgócsapatáhan Bartha András. Szom­baton ügyesen játszott a Karl-Marx-Stadt elleni mérkőzésen. Képünkön: Bartha az egyik német védőt igyekszik átjátszani, miközben Gccse a háttérből figyeli a labda útját Tornaterem is épül Dr égelypalán kon Történelmi múltú község a Börzsöny lábánál, az Ipoly partján Drégelypalánk. A ré­gi általános iskola két épület­ből áll. Az új oktatási intéz­mény most épül. Négy tante­rem és a mellékhelyiségek már elkészültek, az újabb négy tantermet a következő években adják át rendeltetésé­nek. Az iskolában közepes méretű tornatermet is kiala­kítanak. A balassagyarmati járásban csupán három szak­képzett testnevelő dolgozik, közülük egyik éppen Drégely- palánkon Muzsik Ilona, az is­kola igazgatója! Így a 228 di­ák, Szakember irányításával, jó feltételek mellett sportolhat hamarosan. Jelenleg még szükség tor­naszobával sem rendelkez­nek. Télen a testnevelési órá­kat a fűtétien folyosón tart­ják. Az iskolaudvaron jobbak az adottságok, de csak jó idő esetén vehetik igénybe. Hetente két délután sportfog­lalkozást tartanak. A kézilab­da és a labdarúgás a leg­népszerűbb. Bizonyos, hogy megérdemlik a palánkí isko­lások a jobb testnevelési, spor­tolási körülményeket. Már na­gyon várják az új tornaterem elkészülését! (tóth) Közel a győzelemhez St. Öblösüveggyár 1:1 (1:1) BEAC APKÓHWOETÍSÍK KERESEK megvétel­re Balassagyarmaton, lehetőleg a központ­ban, kétszobás önálló házat, mellékhelyisé- J gekkel. Ajánlatokat: „Készpénz” jeligére a , balassagyarmati hlr­M EG VESSEM, kész- A KOHÁSZATI detőbe kerem. Oénzzel fizetem, fölös Aiaoanvag Előkészítő ■ ■ ■ ■■■■■■■— bútorait, (ebédlőt, ré- Közös Vállalat salgó- JO karban levő eiséeeket nem ve- tarjám kirendeltsége Moszkvics 408-as ei- szek). Hívásra Salgó- tehergépkocsi-vezetőt ad(y Megtekinthető tariánba szombaton- felvételre keres. Ér- bármikor Ráczné ként megyek. - El- deklődni a U-19-es saigótarián Mali­adok: kombináltakat, telefonon, és a salgó- nílvwkn' n ’ «6 hálószobákat. kony- tariáni külső pályaud- 1 ° 'J u‘. ____ b abútorokat. rekamié- var címen. rrv ._ kát. fotelokat, sezlo- " í;!kat ,«Stb' h 1 ELADÓ, Skoda Oc- t pick-up egy da­kónnyltést adok. Ur- tavin suoer rí remi- 1 v u a. . .T bán Istvánná, kiske- „Smú iktóbwbm rab, „ha„£znflt n°bu- számú, oktoDerben nyitott 2,5 t. tefcer­Blfabstevamat *ránl ™üszaJ?, , vi“|?zolV gépkocsik eladók. Er- cstct űfca 7^ Telefon: í,a*y,,Gy?rH’ Pá“íí> deklődni: AFLSZ, 232. Szolgáltató-ház. Del- Salgótarján, Felszaba­BÜTOKOZOtt szo­ba kiadó, fürdőszoba­használattal, Telefon: 23-59. DISZNÓÖLÉSHEZ mindenféle belet után­véttel küldök. Csőn- vétel1 desné, Győr, Kossuth lassa gyarmati magyar u. 30. hirdetőben Salgótarján, 200 néző, v.: hálóba. 0:1. A 26. percben Forster. St. öblösüveggyár: Molnár K. beadásából Fehér- Molnár I. — Koszta, Diószegi, vári 5 méterről talált a kapu- Csala — Pünkösdi, Pindroch ba. 1:1. Az 55. percben Bo- — Dollencz (Horváth), Bodor, dór közelről mellé durrantott. Kálnai, Fehérvári, Molnár K. A hazai csapat küzdött a (Seprónyi). Edző: Simon lm- győztes gól megszerzéséért, re. Helyzetei alapján a SÜMSE . ... , , győzelmet érdemelt volna. Az Változatos, jo iramban kéz- egéS2 csapat dicséretet érde­dődött a mérkőzés. A 24. perc- meL ben Tanka 18 méterről lőtt a Farkas István Pásztó—Bp. Törekvés 0:1 (0:0) Pásztó, 300 néző, v.: Csiszár, visszaestek a hazaiak. A 77. Pásztói KSE: Adame — Lu- peroben Bordát leszerelték, és dányi, Hasznos!, Borda — Ta- a két perccel korábban csere- ri II., Szalai — Győr, Smolek, ként beállt Kovács a hálóba Sütő (Tari III.), Alapi, Maksó lőtt. 0:1. A 83. percben Tari (Fekete). Edző: Veres Béla. III-at buktatták, de a játék­. . ,, __ . j. „ „ vezető kifelé ítélt szabadrú­A z erős szel sem tudta meg- . , . közönsé2 hevesen akadályozni, hogy a hazaiak az futott három lercig ál!t a harcoljanak ki A 10 percben J fllt lé„körben teltek eL Jó Smolek a kapufát Rialto el. Hasznos!, Szalai, Smolek. Később is volt két 30 lövése. Szünet után érthetetlenül Csákvárl József EMTK — KM Egyetértés 1:0 (0:0) Albertfalva, 500 néző, v.: — Kovács B., Radics — Ge- Nagy. KM Egyetértés: Balogh cse, Géczi, Molnár, Nagy, BO' - Tőzsér, Tolnai, Kovács V. ^ Edzö: Takáos DánieL Az influenza által megtizedelt vendégcsapat esélytelenül állt ki a listavezető ellen. A 20 percben Boasikot gólhelyzet­ben szerelték. Szünet után vendégek meglepően jól tar­tották magukat. A 70. percben Bozsik ismét gólhelyzetbe ke­rült, de nem találta el a lab­dát. A 72. percben a csere­ként beállt Harmath ívelt lab­dája bepattant a hálóba. 1:0 Küzdelmes, színvonalas, ke­mény belemenésekkel tarkí­tott mérkőzés. A fiatal Tolnai jól mutatkozott be. Jó: a tel­jes védelem és Géczi. Gordos József dulás út 12/A. Deák, ————— Telefon: 21-54. I BAL A SS AGY ARM A- ——111 1 ............. T ON, Szontágh Pál SBTC-KLUBHAZ utcában 2—1/2 szobás ' mellett garázs eladó, OTP-örökliakás b-eköl- vagy bérelhető. Ér­tő zhetőem eladó. Ér- deklődni: *21-31 teLeío- deklődni: „Előnyös non. jeligére a ba­Felvételre kere­sünk üzemünkbe //• női dolgozókat, 2 és 3 műszakos fonodái munkára. Betanulás! idő 1 hónao. Betanított és segédmunkára férfidolgozókat is keresünk. Bővebb felvilágosítást le­vélben is adunk. Pamuttextil Mű­vek Fonógyára. Budapest. XI. ke­rület. Bocskai út 90. Munkaügyi osztály. TAPÉTÁZÁST szak­szerűen készít Balázs László szobafestő­mázoló, és címfestő­mester. Salgótarján, Pécskő u. 8. Telefon: ____ Na gyközségi kö-« zös tanács VB Rét­ság, az országos üdü­lőterülethez tartozó tóstramddal rendelke­ző Bánk községben, hétvégi házak építésé­re alkalmas telkeket kínál fel megvételre. Érdeklődni lehet a nagyközségi közös ta­nács VB. Rétság, illet­ve az OTP járási fi­ókja, Rétság. címe­ken. Labdarúgó ÍN B ll. Biztos hazai győzelem SKSE-Ikarus 3:1 (1:1) Salgótarján, 400 néző, v.: A 6. percben Gaál hibájából percben Pálmai átadásából Nagy.' SKSE: Vári — Sebők, Rostáshoz került a labda, át- Antal 14 méterről lőtt a bal Gaál, Gáspár — Pünkösdi, adásából Nagy lőtt a bal sa- sarokba, 3:1. Két perccel ké- Krivanek II. — Pálmai, Bar- rokba. 0:1, Sok volt a pon- söbb Bartha hagyott ki óriá- tha, Tajti, Szeberényi, Antal, tatlan átadás. A 20. percben si gólhelyzetet. A vendégek Edző: Szojka Ferenc. 1KA. Pálmai egyént cselsorozat feladták a küzdelmet. Az RVS; Novák — Tóth II., után gurított az üres kapu. SKSE főleg szünet utáni já- Racskó, Hoffmann — Tóth I., ba. 1:1. tékával rászolgált a győze­Perecsi — Fodor (Horváth), lemre, melynek aránya na­Hajduska, Nagy, Bodó, Ros- Fordulás után hevesen tá- gyobb Is lehetett volna. Jó: tás. Edző: Goldschmidt madott a kék-fehér csapat. Pálmai, Antal, Bartha, Tajti, György. , Az 50. percben Antal perdí- m . Hoffman, Perecsl. Hazai fölény után a vendé- tett a hálóba. 2:1. Nyomasz- gek kezdeményeztek többet, tóvá vált a fölény. A 60. Der-my László Megyei rangadón St. Síküveggyár — Bgy. SE 1:0 (0:0) Salgótarján. 100 néző, v.: Boros. St. Síküveggyár: Bodor — Fevencz, Csikós I., Székely (Bodnár) — Mátrai II., Kiss — Tajti, Csikós II., (Demén- di), Lőrincz, Pepsinszki, Oláh. Edző: Kovács Ernő. BGY. SE: rományi — Jelen, Fábián, Cseri — Pribeli, Hugyecz — Huttyán, Dallos, Váradi (Tre- so), Hegedűs, Lajkó. Edző: Vadkerti Jenő. A megyei rangadó első Húsz percében a vendégek jelentős fölényt harcoltak ki. A kapu előtt azonban elfogyott a tu- dományuk. Pepsinszki később alig lőtt fölé, Tajti pedig kapufát találta el. Fordulás után feljavult a hazai csapat. Az 56. percben Tajti szögletet ívelt be, és Lőrincz a hálóba fejelt. 1:0. Támadott az St. Síküveggyár. Tajti újabb ka­ptafát lőtt a 70. percben. A 75. nercben Lőrincz és Jelen ka­kaskodott, .a játékvezető meg, lepetésre Lőrinczet és a vét­len Fábiánt állította ki. Az utolsó tíz percben az egyen­lítésért harcoltak a vendégek, de későn kaptak észbe. Heves iramú mérkőzésen helyzeteik alapján a hazaiak rászolgál­tak a győzelemre. Jó: a köz­vetlen védelem és Tajti, ill.' Tományi, Pribeli, Huttyán. Fehér László Öltözőt építenek Csécsén Űj labdarúgópályát építet­tek néhány évvel ezelőtt Csécsén. Molnár István sport­köri elnök elmondotta, hogy bontott anyagból tavasszal viszont öltözőt létesítenek. A tanács és a termelőszövetke­zet 48 ezer forintot ad, a sportolók , társadalmi munká­val járulnak hozzá a régóta hiányolt öltöző megépítéséhez. A labdarúgók idén gyengén szerepelnek a járási bajnok­ságban, de néhány éven be­lül ismét a megyei II. osz­tályban kívánnak játszani. A szurkolók Csécsén hátat for­dítottak a csapatnak. A 31 éves sportköri elnök — aki csillés Szorospatakon — remé­ül, hogy a jobb sportolási feltételek megteremtése, és a győzelmek után a szurkolók sem lesznek hűtlenek. Miért utobó Héhalom? Feltűnően gyengén szere- Ezért hat labdarúgót kizár. pel a megyei II. osztályú tunk a szakosztályból. Inkább labdarúgó-bajnokság Keleti legyenek szerényebb képessé- csoportjában Héhalom együt, gűek, de szívvel küzdjenek a tese. Pedig korábban sok csapat színeiért. örömet 'okoztak a csapat hí­SrrLo?Sra!aa Mv.fíS' V» tfru TOhalom c.p.t., ffÄS" ’“»•‘"“O- SíUásyi *1 bárt edzó «, .- A győzelmek után né. fo^or elnöke mégis remeli, hánv játékosnak leiébe szállt hogy tóvasszal e§F ujjaszer- a dUsét SS kezd- vezett g-da sikeresebb pont- tek, majd lebeszélték egy. vadászatot folytat mint elö­ntést, hogy ne játsszanak, deik tették. Az őszi idényt utolsó he. A könnyelműség megbosszulta magát Kisterenye - Rakamaz 4:4 (3.1) Kisterenye. 500 néző, v.: Szünet után is a hazaiak Ludányi. Kisterenyei Bá- diktálták az iramot. Az 58. nyász: Horváth — Sándor, nercben Nagymajdon lőtt a Bibók. Orosz — Gaiger kapuba. 4:1. Az utolsó fél- (Szomszéd). Márton — Tarló- órában visszaesett, könnyel- si. Szűcs (Kaszás). Nagvmai- műsködni kezdett a Kistere- don. Taliga. Dudás. Edző: nye. A vendések lelkes já- Dávid Róbert. Rakamazi tékkal kihasználták a véde- Spartacus: Kassai I. — Tilki lem megingásait. A 62. perc- (Kulcsár). Erdős, Migróczi - ben Kádas szém'tett. 4:2. A Guth, Borbély — Csécsi (Vi- 70. nercben Takács lőtt a rányi). Kádas. Takács. Tóth. iobb sarokba. 4:3. A 83. nerc- Szojka. Edző: Vaszil Zoltán, ben Szojka öt méterről A Kisterenye kezdett job­ban. de Dudás két gólhelyze­tet kihagyott. A 17. percben a szemfüles Virányi közelről a bal sarokba lőtt. 0:1. A 21. percben Dudás ügyes egyéni egyenlített. 4:4. Az I. félidőben jól játszott a Kisterenye. Szünet után megzavarodtak, és értékes játék után egyenlített. 1:1. A pontot veszítettek. Jó: Dudás. 24. percben Dudás átadásából ül.: Migróczi. Borbély. Ta- Szücs lőtt a hálóba. 2:1. A ^ács 38. percben Dudás óriási gólt lőtt a jobb sarokba. 3:1. Győri László Győzelem a Szőnyi úton BVSC—Nagybátony 2:3 (1:3) Szőnyi út. 300 néző. v.: Sarkadi. Pozsár II.. Macska. Somlai. BVSC: Szarka — Edző: Laczkó Sándor.1 Binder. Bodonczi. Jávorka (Herczeg) — B. Nagy. Deve- cseri — Nagy I. (Kontha), Bazsánt. Matulai, Papo. Ka­szás. Edző: Marosvári Béla. Az I. félidőben a vendégek, szünet után a hazaiak ját­szottak jobban. Góllövő: Sar­kadi. Kovács. Kupcsulik (11­Nagybátonyi Bányász: Palhu- Kaszas- Bazsánt. bér - Kecskés. Kegye. Lu- Jó: Bodonczl- Bazsant. Ka- dánvi — Kupcsulik. Pozsár I. szás. ill.: Palhuber. Kegve. — Kovács (Nagy). Rakonczás. Kupcsulik. Labdarúgás m íi -es eredmények A labdarúgó NB II. őszi utolsó előtti eredményei: fordulójának \ ^gybát. MVSC—Eszter- 3- Nyíregyh. 4. Izzó gom 1:0 (1:0), Nagybátony— 5. Kaztncb. BVSC 3:2 (3:1), Nyíregyháza •; ^e^y'E —Sátoraljaújhely l :0 (1:0), a. vác Kisterenye—Rakamaz 4:4 (3:1), Kistér Kossuth KFSE—Leninváros ti- Gyöngyös 1:1 (1:0), Gyöngyös—Vác 1:1 g^újhely (1:0), SKSE—Ikarus 3:1 <l:l)i H. Rakamaz ' 15. Esztergom Kazincbarcika—Izzó 1:1 (1:0). 10. Saig. kse A bajnokság állása 14 9 3 9 24-10 21 14572 23-13 17' 14 7 3 4 13- 7 1? 14 4 8 .2 21-14 16 14 , 6 4 4 20-17 16 14 5 6 3 17-17 16 14 4 7 3 14-12 15 14 3 8 3 15-15 14 14 6 1 7 24-25 13 14 3 6 5 21-22 12 14 5 2 7 18-24 12 14 4 4 8 18-25 12 14 2 7 5 13-18 11 14 3 5 6 23-30 11 14 3 5 6 17-24 11 14 2 6 6 14-24 10 ' Mátrauovák—Hatvani Kinizsi 1:1 (1:1) Mátranovák, 500 néző, v.: Romhányi megszerezte a ve- Paksi. Mátranovák! Bányász: zetést. 0:1. A 38. percben Tóth Szoó — Simon, Geese, Kees- I. átadásából Csikós lőtt a kés — Kun, Varga — Tóth I-, hálóba. 1:1. Mindkét csapat Mészáros, Csikós, Répás (La- ellőtte puskaporát. Csikós és katos), Tóth B. (Juhász). Ed- Tóth B. ügyetlenkedett újabb ző: Szomszéd Ádám. gólhelyzetben. Szünet után Az első huszonöt percben unalmas, tervszerűtlen, csap­ügyes támadásokat vezetett a kodó játék alakult ki. Mind­hazai csapat, de Csikós és ^ét csapat megelégedett a Tóth I. gólhelyzetben hibázott, döntetlennel. Az eredmény Ezután a vendégeik percei kö- igazságos. Jó: Szoó, Simon, vetkeztek. A 34. percben Gecse, Varga. { NÓGRÁD - 1971. november 16., kedd 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom