Nógrád. 1971. október (27. évfolyam. 231-257. szám)

1971-10-26 / 252. szám

Hazatért az SBTC Hasznos volt a román portya Villáminterjú Ferencz Gyulával Egy hetet töltött Romániá­ban az SBTC labdarúgócsa­pata. A portya tapasztalatai­ról tegnap Ferenc Gyula szakosztályi elnökkel beszél­gettünk. — Milyen volt az utazás és a fogadtatás — Az egyesület autóbuszá­val összesen 1300 kilométert utaztunk. Morosvásárhelyen 2:0, Kolozsváron a helyi egye­temi csapat ellen 1:0 volt az eredmény. Barátian fogadtak bennünket, az elszállásolás is kifogástalan volt. — Hogyan játszott a csapat? — Közönségsikert arattunk. Az idén Romániában járt ma­gyar csapatok közül mi szere­peltünk a legjobban. Annak ellenére, hogy a sérült Gecse és az olimpiai válogatott ke­rettag Szalai és Básti hiány­zott a csapatból. Többször nyíltszíni tapsot arattunk. A portya hasznos volt. — Egyénileg ki tetszett? — Magyar a kolozsvári mér­kőzésen jól védett. Miklóst kipróbáltuk középhátvédben, és nem keltett csalódást. Kmetty beállósként csapata egyik legjobbja volt. A csatá­rok közül nem tudnák senkit kiemelni. — Játszanak-e még külföl­di csapattal az idén? — November elején ha­zánkban játszik két mérkő­zést az NDK-beli I. ligás Karl-Marx-Stadt együttese. November 9-én Salgótarjánban lépnek pályára. — Miből áll az e heti prog­ram? — Szerdán a tartalékokkal lesz edzőmérkőzés. Csütörtö­kön és pénteken két edzést tartunk. Szombat reggel uta­zunk Szombathelyre. Pontot, vagy pontokat szeretnénk sze­rezni. Sikere? hajrá Ormosbánya—Mátranovák 0:2 (0:0) Ormosbánya, 200 néző. v.: Bakó. Mátranováki Bányász: Szoó — Simon, Gecse, Kecs­kés — Kun (Mészáros). Var­ga — Tóth I.. Csikós. Tóth B. (Juhász), Répás, Szabó. Edző: Szomszéd Ádám. Az első félórában támadtak a vendégek. Csikós és Szabó azonban gólhelyzetben hibá­zott. Később feljavultak a hazaiak, de Szoó jól védett. Fordulás után' rákapcsolt a Mátranovák. A 84. percben Tóth 1. a hálóba lőtt. de les címén nem adták meg a gólt. A 86. percben Szabó hatalmas gólt ragasztott a hálóba. 0:1. A 88. nercben Tóth I. lerázta a védőket, beadásból Juhász fejelt a hálóba. 0:2. A lelke­sen, fegyelmezetten, és jól is látszó vendégek rászolgálták a győzelemre, A csapat min­den játékosa dicséretet érde­mel. Labdarúgás 1NB H-es eredmények A labdarúgó NB 11. Észa­ki csoport XI. fordulójának eredményei: BVSC — Sátor­aljaújhely 2:1 (2:0), Miskolci VSC—Kis'cerenye 3:0 (1:0), Kazincbarcika—Kossuth KFSE 3:1 (1:1), Rakamaz—Lenin vá­ros 1:1 (1:1), Gyöngyös—Izzó 4:3 (1:2), Vác—Esztergom 0:0, Ikarus—Nyíregyháza 1:0 (0:0), Nagybátony—SKSE 1:1 (1:0). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA i. MVSC ll 7 3 1 20- 7 17 2. Negybát. 11 4 6 1 19- 9 14 3. Kazipcb. 11 6 2 3 17-12 14 4. BVSC 11 6 1 4 20-17 13 5. Leninv. 11 4 5 2 14-14 13 6. Izzó 11 3 6 2 18-13 12 7. Ikarus 11 4 4 3 10-17 12 8. Nyíregyhv 11 4 3 4 10- 7 11 9, VáG 11 2 7 2 12-12 11 KI. KKFSE 11 3 5 3 9-10 11 11. S.-újhely 11 2 6 3 11-12 10 12. Gyöngyös 11 4 1 6 13-19 9 13. Kistér. 11 2 4 5 14-16 8 14. Eszterg. 11 2 4 5 13-20 8 15. Rakamaz 11 2 3 G 16-24 7 16. Salg. KSE 11­6 5 7-20 6 NB- csapatok Eredményes pontvadászat Salamon napján Unalmas megyei rangadó Nagybátonyban A nyolc nógrádi NB-s lab­darúgócsapat az őszi idény XI. fordulójában általában siker­rel szerepelt. Három együttes győzött, három döntetlenül mérkőzött, és kettő kikapott. Feltűnően feljavult a KM Egyetértés, de Balassagyarma­ton sem sok babér terem a vendégek számára. A Mátra­nováki Bányász idegenbeli si­kere a legnagyobb bravúr. A megyei NB Il-es rangadó unalmas volt, a labdarúgás szépségeiből keveset láthat­tunk. Az St. öblösüveggyár NB III-as csapata egyre lej­jebb csúszik, ideje lenne ren­det teremteni a csapat háza- táján. Az St. Síküveggyár vi­szont a fővárosban döntetlent harcolt ki. Pásztó csapata ha­zai pályán sem bírt Sashalom együttesével. A Kisterenyei Bányász főleg kapushibák miatt veszített Miskolcon, összességében megállapítható, hogy Salamon napján sikeres pontvadászatot folytattak a megye NB-s csapatai. Pontot szereztek Cegléden A7. NB n-es nagygolyós teke* csan;.i.tLninoksäß XI. fordulójában az st. öblösüveggyár tekézői ió telje'. ítmény t nyújtottak. Idegen­ben szerepeltek a Ceglédi Bem SE ellen. A találkozón az üveg­gyáriak két tartalékjátékossai álltak ki. Puszta Mihály, a csa­pat újonca nagyszerű teljesít­ményt nyújtott és 6. dobóként megszerezte csapata számára az egyik pontot. Cegléd: Czirok 413. Lázár 374. Tarjám 418, Vidács 423. Papp 444 Rimaszécsi 380. St. öblös. Huram Gy. 420. Jámbor 392. Kiss 366. Klauber 419. Kovács 429. Puszta 424. A találkozón 4:4 arányú, dön­tetlen eredmény született. A ha­zaiak 2452, az üveggyáriak 2450 fát ütöttek. APMHW0ETCSÍK TECHNIKUMI érett­ségivel, garázsmesteri képesítéssel és 14 éves gépkocsivezetői gyakorlattal garázs­mesteri, vagy gépko­csi-előadói állást vál­lalok. ,,61041" jeligére a kiadóba. Felvételre kere­sünk üzemünkbe női dolgozókat. a és 3 műszakos fonodái munkára Betanulási ldö 1 liönap. Betanított és segédmunkára férfidolgozőkat Is keresünk. Bővebb felvilágosítást le vélben Is adunk Pamuttextil Mü­vek Fonógyára. Budapest. XI. ke­rület. Bocskai út 90. Munkaügyi Osztály. A NÖGKAD megyei Tanácsi Építőipari Vállalat (Salgótarján. Vásártér út 5.1 nályá. zatot hirdet főkönyve' lől állás betöltésére. Követelmény: közgáz, daságl technikum -f mérlegkéoes könyve­lői vizsga, vagy köz- gazdasági egyetemi végzettség, legalább 5 éves főkönyvelői sya korlat, lehetőleg épí­tőiparban. Jelentkezni lehet a vállalat igaz­gatóiénál személyesen vagy írásban. Első hazai győzelem KM Egyetértés —1. sz. ÉPFU 3:0 (3:0) Kazár, 200 néző, v.: Táska KM Egyetértés: Balogh — Tő- zsér G., Csapó, Kovács V. — Kovács B., Radics — Gecse, Tőzsér I. (Susán), Molnár, Géczi, Bozsik. Edző: Takács Dániel. Fergeteges hazai rohamok jellemezték az első félidőt. Az 5. percben Gecse fordulás­ból lőtt a hálóba. 1:0. A 18. percben ismét Gecse használ­ta ki a védelem súlyos hibá­ját. 2:0. A 39. percben a vé­dőkről lepattant labdát Géczi 17 méterről védhetetlenül lőt­te a hálóba. 3:0. Szünet után Gecse és Bozsik került gólhely­zetbe. de nem tudták kihasz­nálni. Jó iramú, változatos, sportszerű mérkőzésen a ma­gára talált hazai csapat őszi első hazai győzelmét aratta. Jó: a hazai védelem, Gecse, Géczi. Gerdos József IZS oldalkocsival szeptemberben műsza­ki vizsgázott, jó álla­potban, nyolcezerért eladó. Csikós István Zagyvapálfalva, Cso­konai Út 89. Gyengélkedő csatárok Bgy. SE —K. Sörgyár 1:0 (0:0) Balassagyarmat, 500 néző, v.: Szendrő. Bgy. SE: Tonná­nyi — Jelen, Fábián, Barta — Pribeli, Cseri — Hugyecz, Vá- radi (Menczel), Hegedűs, Huttyán, Lajkó. Edző: Vad­kerti Jenő. A hazaiak végigtámadták a mérkőzést. Váradi megsérült a 10. percben, és hiányzott a csatársorból az ugyancsak sé­rült, gólerős Dallos. Hegedűs és Cseri került gólhelyzetoe, de nem talált a hálóba. A vendégek a 30. percben ve­zették első veszélyes táma­dásukat. Az 54. percben Fá­bián bedobása után Hugyecz középre fejelt és Cseri három méterről a jobb sarokba lőtt. 1:0. A későbbiekben Menczel és Lajkó hagyott ki gólhely­zetet. A közönség csalódottan távozott, jobb játékot és na­gyobb arányú győzelmet várt. Jó: Jelen, Hugyecz. ^ Reiter László SPORT Labdarúgó NB II. Csak nevében volt rangadó Nagybátony—SKSE 1:1 (1:0) Vári lehúzta a labdát a hazai csatárok előL Nagyba tony, 700 néző, v.: Müncz. Nagybátonyi Bányász: Palhuber — Kecskés, Kegye, Ludányi — Kupcsulik, Ra- konczás — Szklenár (Pozsár), Kovács F„ Veres (Kökény), Macska, Sarkadi. Edző: Lacz- kó Sándor. Salgótarjáni Ko­hász: Vári — Sebők, Gál Gáspár — Pünkösdi, Kriva- nek II. — Bábel (Földi), Bartha, Tajti, Szeberényi, An­tal. Edző: Szojka Ferenc. A második percben Sebők csaknem öngólt vétett. A 30. percben Kovács F. közelről éle­sen fölé fejelt. Egy perc múlva Rakonczás átadásából Szkle­nár egy csel után a jobb sa­rokba talált. 1:0. A 37. perc­ben Krivanek II. gólhelyzet­ben gyámoltalankodott. A 48. percben Veres megsérült és kivált a játékból. A 68. perc­ben húsz méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. Krivanek II. jól el­talált lövése nyomán a sorfal mellett a hálóba jutott a Fotó: Koppány György i labda. 1:1. A 83. percben Kupcsulik fejesét védte Vári. A visszaesett Nagybátony és a kiesés ellen küzdő SKSE mérkőzése alacsony színvona­lon zajlott le. Csak nevében volt megyei rangadó, a muta­tott játékkal nincs mit dicse­kedni. A kapuk ritkán forog­tak veszélyben. A döntetlen igazságos, mert egyik csapat sem érdemelt győzelmet. Jó: Kegye, Sarkadi, ill.: Vári, Gál, Krivanek II. ÉPGÉP-St. Síküveggyár 0:0 Albertfalva, 200 néző, v.: Tóth. St. Síküveggyár: Bodor — Losonczi (Deméndi), Csikós I., Jávori — Ferencz, Kiss — Tajti, Csikós II. (Bodnár), Mátrai II., Pepsinszki, Oláh. Edző: Kovács Ernő. Szép idő, kitűnő talaj, ki' fogástalan játékvezetés. Végig az esélyesebb hazai csapat tá madott. Időnként teljesen be­szorult az St. Síküveggyár, Ritkán jutottak át az élvona­lon. De Bodorral az élen re­mekül védekeztek. Értékes pontot szereztek. A 21. perc­ben Losonczi súlyosan meg sérült. Jó: a közvetlen véde lem és Oláh. Fehér László Csapkodó játék Aszód—St. Öblösüveggyár 3:1 (0:0) Aszód, 200 néző, v.: Mravik. St. Öblösüveggyár: Molnár I. — Koplányi, Csala, Kokinda — Kálnai, Pindroch — Bodor, Horváth, Fehérvári (Dollencz), Kovács, Csemniczki (Jakab). Edző: Juhász Gyula. Az első félidőben csapkodó volt a játék. Mindkét csapat játékosai előtt adódott gól­helyzet, de ezeket kihagyták. Az 57. percben Magyar lövé­se nyomán Kokindárói jutott a hálóba a labda. 1:0. A 68. percben szöglet után Gergely lábáról került gólvonalon 'túl­ra a labda. 2:0. A 85. perc­ben Tukora elfutott, beadásá­ból Gergely lőtt a jobb sa­rokba. 3:0. A 87. percben Ko­vács az üres kapuba rúgta a labdát. 3:1. Alacsony színvo­nalú, csapkodó játék, kemény­séggel fűszerezve. A vendégek fegyelmezetlenül játszottak. Jó: Molnár I., Kálnai, Pind- rocn. | Farkas István Indiszponált kapus Megérdemelten győzött a bajnok jelölt MVSC — Kisterenye 3:0 (1:0) Miskolc, 2500 néző, v.: Jac- zina. Miskolci VSC: Kun — Buczkó, Herr, István — Krompaszky, Locker — Kun­falvi, Marosi (Nagy), Maróti, Kiss, Sármány. Edző: Szent- marjay Tibor. Kisterenyei Bányász: Horváth — Bállá, Blbók, Kaszás — Gaiger, Márton — Sándor (Nagymaj- don), Szűcs, Tarlósi, Taliga, Dudás. Edző: Dávid Róbert. Élénk iramban kezdett a két csapat. Az első húsz percben változatos küzdelem alakult ki. A 21. percben Ta­liga szabadrúgása nyomán a kapufát érintve jutott alap­vonalon túlra a labda. A 32. percben kavarodás után Krompaszky a későn vetődő Horváth mellett lőtt a bal sa­rokba. 1:0. A 66. percben 25 méteres szabadrúgásból a rosszul felálló sorfal, és az elalvó kapus mellett Kiss a jobb sarokba talált. 2:0. Kap­kodni kezdett a vendégcsa­pat. A 72. percben balról be­ívelt labdát Nagy fejelte a hálóba. 3:0. Jó idő, remek pálya. Az I. félidőben egyenlő erők küzdöttek. Szünet után feljavult a listavezető, és megérdemelten győzött. Jó: Krompaszky, Kiss, ill.: Gai­ger, Bibók, Taliga. Győri László Alacsony színvonal Pásztó—Sashalom 0:0 Pásztó, 400 néző, v.: Szórá- di. Pásztói KSE: Adame — Alapi, Hasznosi, Borda — Sza­lai, Almási — Fekete (Szé­kely I.), Smolek, Győr, Tari I., Maksó. Edző: Veres Béla. Két gyenge csatársor ügyet­lenkedéseit látták a nézők. Alig-alig teremtettek gólve­szélyt a 90 perc alatt Ä vé­delmek biztosan akadályoz­ták meg a kezdeményezése­ket. Csapkodás és alacsony színvonal jellemezte a talál­kozót. Rossz talajú pályán is lehet jobban játszani. Jó: Borda, Szalai. Csákvári József NÓGRÁD — 1971. október 26., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom