Nógrád. 1971. szeptember (27. évfolyam. 205-230. szám)

1971-09-14 / 216. szám

Képernyő előtt

iAz aqyoncsapás művészete

Jelenet a szombat esti Párizsi kabaré című műsorból. Alfonzé, Homm Pál és Schubert Éva, a műsor talán egyetlen valóban mulattató jelenetében

Ha a város kezébe kerül — elevenen megégettessék

Dante halálának 650 éves évfordulójára

Valóságos iskolapélda az elmúlt műsorhét, miképp’ lehet egy olyan tartalmas programsort, amelyben Griboje- dov, Maupassant, F. Scott Fitzgeradd, Machiavelli jelentette a színvonal-garanciát, egyetlen est 75 silány percével kiábrándítóan tönkrevágni.

A szombat esti, hivatkozott 75 percben két műsor pergett, pontosabban vánszorgott, döcögött a képernyőn. Mindkettő ugyancsak beosapós címmel. Az első, a kurtábbik a Jó estét, Bécs címe alapján arra következtethettünk jámborul, hogy a szomszédos ország fővárosának életében lesz kellemes, zenés kalauzunk. De sajna, az olcsó háttérkulisszák egykettőre kiábrándítottak, — eloszlatták jóhiszeműségünket. Szimpla zenés revű volt a 20 perces produkció — magyar módra. Még az énekes válogatás is az olcsóbb garnitúrából történt — az egyetlen Harangozó Terézt kivéve —, a műfaj barátainak is alig ismerős névsorból.

Ideges gyanakvással vártuk az est folytatását, s mint beigazolódott, nem alaptalanul, mert a következő Párizsi kabaré — a szerzők névsora ugyan francia illetőségre vall — még pesti kabarénak is szellemtelen, lapos. A Párizsi kabaré sokkal inkább pesterzsébetinek mondható. Ezzel a műsorral nem hiszem, hogy sok dicsekedni valója lehet a műfaj szülőhazájának, s ha mégis, valóban ez volna a párizsi kabaré, akkor jelenleg nagyon mélyponton, hullámvölgyben lehet. Más egyébbel nem magyarázható, hogy a kitűnő fordító, összeállító, Kristóf Károly, épp’ e bemuBEFEJEZÉSHEZ KÖZELEDIK a szécsényi művelődési központ idei szabdtéri programja. A nyár folyamán minden szombat este a VOX-ze- nekar közreműködésével tartottak táncestet a Játtékkert- ben (rossz idő esetén a Bútoripar kultúrtermében),

mintegy 180—200 fiatal részvételével. Nagy sikere volt a szerdai szabadtéri filmvetítéseknek is. A helyi ÁFÉSZ kezdeményezésére júliusban kisfilmeket bemutató ismeret- terjesztő sorozat indult. Egy- egy alkalommal négy—öt kis- filmet mutatnak be az intézmény saját keskenyfiilmvetítő gépén a megyei művelődési központ filmtárából kölcsöntatott anyagot válogatta. A szellemtelen, vértelen műsort a tévé „hivatásos” nevető- és tapsközönsége sem tudta sikerre erőltetni, s valóságos felüdülésnek számított az ötvenöt perc utáni Interfórum ’71 koncert, s még inkább a Mandragora éjszakai bemutatója — melyről már vasárnapi számunkban elismeréssel szóltunk.

★

Ma, kedden 17.35-kor, élvezetes szórakozást ígér A jó Garcia bíró igazságtevése cízött anyagból, a legszélesebb skálán mozgó témákat, problémákat felölelve, mint csillagászat, vallás, történelem, művészet, cigánykérdés stb. Az ingyenes előadásokon 100 —120 látogató ül a nézőtéren.

i*

SZÜRETI NAPOK. Szeptember 18—19-én rendezik a II. gyöngyösi szüreti napokat,

ahová híres, nagy sikereket megért tánccsoportok, népi együttesek, népi zenekarok, énekesek kaptak meghívást. Megyénkből két együttes, a kazári és a nógrádmegyeri tánccsoport utazik a látványos eseményre. A kazári népi együttes fonójátékát mutatja be, a nógrádmegyeri című spanyol rövidjátékfilm. Érdekes riportfilmet láthatunk Három srác a hadseregben címmel 18.05-től a gépko- csízó lövészek életéről, 18.30- 'tól a végzős zeneművészeti főiskolások adnak hangversenyt, ezt 19 órától az Interpress, a Nemzetközi Újságíró Szervezet műsora követi. Az esti fő műsorban Gáspár Margit: Ha elmondod, letagadom! című szatirikus játékát eleveníti meg Básti Lajos, Páger Antal, Almási Éva, Ajtay Andor, Tordy Géza és Kertész Péter.

Barna Tibor

gánytáncosok pedig „nagy” műsorukon kívül, részt vesznek a menettáncversenyen is

MEGHÍVÁSNAK, mégpedig nagy és örömet jelentő meghívásnak tesz eleget október 11-én a nógrádmegye- gyeri Vastömegcikk Ktsz tánccsoportja. Az OKISZ VI. kongreszusa alkalmából, ezen a napon nagyszabású műsoros est megrendezésére kerül sor a Vígszínházban, ahol a megyeri tánccsoport már több helyen forró sikerrel bemutatott cigánytáncát (Székely István koreográfiájával) mutatja be, más rangos együttesek mellett.

Hatszázötven esztendővel ezelőtt halt meg Dante, a középkor kimagaslóan nagy költője Ravennában, ahol száműzetése utolsó éveit töltötte. A mai olaszok nem hiába látják benne az olasz egység első apostolát, hazafias és emberi eszmékhez vezető harcukban nevét mindenkor zászlajukra tűzhették. „Az ő nagy lelke — írta Mazzini — előre megérezte Itáliát, mint Európa vallási és társadalmi tgységének örök kezdeményezőjét, mint a művelődés angyalát minden nemzet számára, azt az Itáliát, amelyet mi fogunk megvalósítani”.

Alighieri Dante Firenzében született 1265 májusában. Városalapító ősöket tekintett eleinek, tehát nemesi család sarja. Már ifjú korában szeretető elmélyedni a latin költőkben, különösen Vergilius- ban. Később el is ismeri, hogy Vergib ustól kapta azt a zeng- zetes nyelvet, mely hírnevet szerzett neki.

Ugyancsak maga vallja, hogy 1290-től olyan hévvel fordult a filozófia felé, hogy „rövid idő, talán harminc hónap alatt" már kezdett „any- nyira rájönni édes ízére, hogy iránta való szerelme elűzött és megsemmisített minden más gondolatot”, s alig telt el két-három esztendő, mikor „az olvasástól és tanulástól megfáradván a látás”, szemét annyira kimerültnek érezte, hogy „a csillagok holmi fehér ködben látszottak lebegni előtte”.

Tevékeny közéleti személyiség. Mint Firenze városi Tanácsának tagja egyik leglelkesebb harcosa annak a küzdelemnek, melynek során

VIII. Bonifác pápával szemben Toscana függetlenségét védi. Az egyházzal szemben vívott harcában ő húzza a rövidebbet, hiszen ahogy később a Pokol XV. énekében írja „.. .érhet-e édes füge fanyar kökénnyel egy bokorban?” 1302-ben előbb két évi száműzetésre ítélik, majd, amikor nem jelenik meg bírái elő'ct kimondják: ha a város kezébe kerül, elevenen megégettessék.

Ettől kezdve hazája a világ, akárcsak halaké a tenger. El kell vetődnie minden tájékra, „ahol csak nyelvünket beszélik, zarándokként, mondhatnám kéregetve”, mint „vitorla s kormány nélkül való hajó, amelyet különböző kikötőkbe, öbölbe és partvidékre sodort a fájdalmas szegénység támasztotta tikkasztó szél”.

A száműzetés érleli meg benne a nagy humanistát, aki tudja, hogy nemessé nem a születés vagy a gazdagság tesz, hanem kizárólag a műveltség és az erkölcs. Szemében a nemességet csak a virtus, a tiszta erény jelentheti, a civitas, a kultúra pedig az emberiség közkincsévé kell, hogy válljon. Ezért használja írásaiban a papi latin helyett az olaszt, a népnyelvet, melyről azt mondja: Ez lesz az új világosság az új nap, mely felragyog ott, ahol a régi lenyugszik és világolni fog mindazoknak, akik sötétségben és tudatlanságban élnek.

Művei közül a fiatalkort lezáró „Az új élet” az egyén felszabadulását hirdeti. A versek egy szerelem és Beatrice háláját mondják el. Élete fő műve az „Isteni Színjáték” ezt a kört tágítja a végtelenig, de a képzelet nemcsak az ifjúkori ábrándot támasztja fel, hanem hangot kap benne a férfikor hite és keserűsége is. Az ifjú még mindent a dicsőséges hölgy alakja köré font, s „minden gondjából Amor szava haluk”, a száműzött azonban, akinek meg kellett tanulnia „mily sós kenyér a másé”, már tudja, hogy az út, amelyet végig kell járnia a legmagasabb oromra vezet.

A ‘ fő mű megalkotásánál Dante számára két különleges jelentőségű szám van: a hármas és a tízes, az egyik a Szentháromságnak, a másik a kor gondolkodása szerint a tökéletességnek jelképe. így három részt találunk a három tűlviiági tartomány kifejezésére : Pokol, Purgatóri- um, Paradicsom, mindegyik rész harminchárom énekre oszlik, s azzal az egy énekkel együtt, amely az egész költeményt bevezeti, számuk pontosan száz, azaz tíznek a tízszerese.

A Pokol, amely tátongó szakadék a föld méhében, kilenc körre oszlik és a bűnösök aszerint helyezkednek el, hogy vétkük mértéktelenség- ből, erőszakoskodásból vagy csalásból származik-e. Ugyanez a Purgatórium felosztása is, ahol a vezeklők aszerint helyezkednek el, hogy szere- tetük rosszra irányult-e vagy

jóra, ez utóbbinál, hogy túlságosan nagy vagy gyenge szenvedéllyel A Paradicsomot kilenc ég alkotja és lakói a szellemek három neme: világiak, tevékenyek és szemlélődök. A három rész mindegyike szinte pontosan ugyanannyi sorból áll.

A költő túl volt „az emberélet útjának felén", amikor halhatatlan művét írta, amely „több évre tette őt sovánnyá" és amelynek „ég s föld munkatársa.” Babits Mihály megállapítása szerint az Isteni Színjáték egyúttal a legteljesebb emberi színjáték, a pokoli bűnök és szennyek naturalizmusától az emberi lélek csodálatos felemelkedésének paradicsomi zenéjéig ívelve. A Pokol a sötétség, a reménytelenség birodalma, valóban „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”, a Purgatórium a Szabadság országa, az emberi lélek szent lehetőségeit példázza, ha az ember értelmes, másoknak is használó életet él, megszabadulhat bűneitől és várja őt az elveszett ártatlanság kertje, a Paradicsom.

Dante hatalmas műve nem könnyű olvasmány. Ő maga mondja, hogy aki őt érteni akarja, üljön meg a padkán és élesítse jól az eszét, vagy ahogy első nagy magyar mél* tatója, Péterfy mondta: „a készületlen belépőnek végtelen tüskebozót”, de aki nem sajnálja a fáradságot, az egy hatalmas, korát messze megelőző lélek vívódásain emelkedhet és nemesedhet.

Mi, magyarok büszkén vall- hatjuk, hogy Dante a világ- irodalom leghitelesebben és korszerűbben bemutatott

klasszikusa nálunk. Döbren- tei Gábor révén már 1806* ban készült a nagy műről egy prózai fordítás, majd a múlt században Szász Károly ültette át versbe. A mi századunkban Bóbita Mihály fordítói remeklése az olaszokat is csodálattal töltötte el és újabban Weöres Sándor vállalkozik a mű új fordítására. Ez a nagy érdeklődés is igazolja, hogy kevés mű akadt eddig, mely ennyire az éleiből nőtt ki s ennyire magát az életet foglalta össze, mint a Divina Commedia,

Csukly László

Kulturális

A Notre-Dame valószínűtlenül fehér falai megdöbbentettek. Komornak, szürkének, grandiózusnak képzeltem el, s helyette szinte kicsinek tűnt, ahogy a környező házak monstrum falainak léptékét önkéntelenül is átvetítette szemem a hatalmas katedrálisra. A templom és a két torony így önkéntelenül is összezsugorodik a tér nélküli házak tömegében, s elveszíti egykori hatását, amikor is hatalmasságát, fenségességét a mindennapi, kicsiny emberi élethez mért viszonylata adta.

Ha a középkori, egymáshoz tapadó kis házsorokat gondoljuk köré, el tudjuk képzelni, hogy milyen hatalmas trónus volt egykor Párizs felett. Ugyanis, ahogy közeledtem felé, ahogy eléje értem, hirtelen óriássá nőtt.

A templomba lépve ugyancsak lenyűgöznek, eluralkodnak rajtunk a méretek. A súlyos oszlopok, a félhomály, a misztikus csönd eltörpítik az embert. S, ami kívülről hihetetlennek látszik, belépve igaz: a kated- rális kilencezer embert képes magába fogadni. Három hatalmas, pompás színekben ragyogó, gazdag rajzú üvegablakon át szűrődik a fény a félhomályba. A rajzokon ábrázolt jelenetek — számuk a százat is meghaladja — biblikus, középkori misztériumot idéznek. Talán e varázshoz tartozik még a torony szűk csigalépcsőinek hangulata is, de felérve, a csaknem négyszáz lépcsőn, a párizsi panorámában a régi és az új, az évezredek alakította, formálta város teljes sokszínűségében, gazdagságában tárul elénk.

Közvetlenül a dóm előtti tér szinte teljes egészében lezárt területén építkezés zajlik, kissé távolabb a sziget kőcsodája, a Sainte- Chapelle látszik. A szigettől keleti irányban, a több kis szigetből kialakított Szent Lajos szigete húzódik, melynek macskaköves partjai, két—háromszázéves házai őrzik a letűnt korok világát. Dél felé, a híres diákváros, a Quartier,-Latin foglal helyet, középpontjában

A fény városában (II.)

Párizs

az egyetem, a Sorbonne, s az egyetemi város koronája, a Párizs védszentjének középkori temploma helyén épült klasszicista remek, a pantheon. A „Bul-Mis”, az Adynk által oly jól ismert és szeretett Szent Mihály útjának háztengere, majd a Saint German negyede után szemünk az Eiffel-torony felé irányul.

De a Notre-Dame-ot nem lehet olyan egyszerűen elhagyni. Már régen kinn jártam kertjében, újra meg újra minden oldalról szemléltem, amikor eszembe jutott Radnóti néhány sora:

Dobd el a rémes újságot, vidám fehér felhőket lenget a Notre-Dame, ne gondolj másra, ülj le, nézelődj, figyelj! Mert holnap úgyis nélküled bomlik a tér fölött a szürkület.

És leültem, és néztem és csodáltam. Már dél felé járt, amikor újabb cél felé indultam. Párizs jelképét, az Eiffel-tornyot látogattam meg. Kíváncsi voltam: vajon nekem hogy tetszik a vaszsiráf, az öreg hölgy, ahogy a párizsiak nevezik. Hiszen szülővárosában is szinte két tábort kovácsolt — az egyik szerette, dicsérte, a másik látni sem akarta, oly csúfnak tartotta. „Istenem, milyen szép ez a torony, a legalsó liftaknától nézve, a széles párkányléccel, amely egészen a második emeletig van hozzávarrva, mint valamilyen pompás zoknihoz. De nem is épület ez, kocsi, hajó.” — írja Jean Giraudox, míg ellenzői, például Cocteau, egész életében elkerülték a szörnyet.

Természetesen ma mái1 elült a vita, a kecsodái

esés vastorony szinte Párizs szimbóluma lett, s halálra Ítélése ellenkezést, rémületet kelt. Jóformán egyetlen Párizst-járt sincs a világon, akinek ne lenne tulajdonában kép, makett, kis utánzat róla. S ezért van az, hogy az évi 2,5—3 millió turista a nap minden órájában türelmesen* áll sorba a liftek előtt, s még a borsos belépőjegy sem riasztja visz- sza őket.

Nem legenda, hogy az 1889. évi világkiállítás csodája, a 300 méteres torony szenzációs idő alatt: két év, 2 hónap és két nap alatt épült fel, s ha ehhez hozzávesszük, hogy tizenkétezer fémdarabot két és fél millió szegeccsel, csavarral kellett rögzíteni az idő rövidsége, valóban szenzációsnak mondható. S akik felérnek a liftekkel — vagy netalán gyalog mászták meg az 1710 lépcsőfokot — csodálattal néznek az előttük elterülő városra. S valóban, a háromszáz méter magasból, óriási térséget lehet belátni: „Alattunk van ötezer hektárnyi területen az idő, mely e térbe ágyazódott. Tíz évszázad történelme van megírva alattunk, elég egy kissé áthajolni a mellvéden, hogy elolvassuk. Tíz évszázad az egymásnak átadott szándékokkal és tervekkel, amelyeket lassan-lassan meg is valósítottak, mert katedrálist akartak, és így lett a Notre-Dame, királyi hajlékot akartak, és felépítették a Louvre-t, aztán egy másik Louvre-t. Minden századév a saját hozzájárulásával jelentkezik, amihez a következő század is ad valamit. Egymásra rakódnak az időben, egymás mellé torlódnak a térben.” (Charles Ferdinand Rarnuz.)

S, ha már csodáról beszélünk, nem szabad kihagynunk az Etoil-t. Csillagtér, s, hogy miért nevezik így, azt éppen az ilyen Eifíel- toronyi magasságból érzékelhetjük a legjobban. Középen áll az Arc de Triomphe (Diadalív), mely a napóleoni eszme és akarat; megtestesítője, a világ legnagyobb diadalíve. Természetesen a római diadalívek mintájára készült, de nagyobb azoknál, hiszen az ötven méter magas, negyvenöt méter széles diadalkapu páratlan alkotás (hogy ezek a méretek milyen hatalmasak, mi sem bizonyítja jobban, minthogy sportrepülővel is átrepültek már alatta).

A hatalmas emlékmű tizenkét sugárút metszéspontjában emelkedik, ez adja a csillagot, s körülötte zajlik a hatalmas város forgalma, és minden jelentősebb megmozdulása. Az első világháború végén itt volt a győztes hadak díszszemléje, s 1920-ban itt helyezték el az ismeretlen katona tetemét, fölötte a síremlékkel.

Természetesen a második világháború végén, a főváros felszabadulásának másnapján, ide vonult a Shamps-Elysées-en De Gaulis tábornok diadalmenete. Azóta is minden jelentősebb emlékünnepély középpontja. A véletlen úgy hozta, hogy az ez évi május 8-1 ünnepségen, mely a második világháború végét, a békét köszöntötte, én is részt vehettem. A sok ezres tömeggel együtt csodáltam a katonai parádét, a felvonult lovas és gyalogos ezredeket. a katonai zenekart, amikor egy rendező rózsaszín kártyát nyomott a kezembe — meghívót a tribünre. Csodálatos élményben volt részem, a központból láthattam, csodálhattam a parádét, melynek csúcspontján, nyitott kocsiban megjelent Pompidou elnök, s a Marseillaise hangjai mellett megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját.

Krischner Erika

Következik: EMBEREK PÁRIZSBAN