Nógrád. 1971. szeptember (27. évfolyam. 205-230. szám)
1971-09-11 / 214. szám
KomerfisSdós kérddjelelike! fi.) Gép helyett gép A teendők szerteágazóak, nem könnyűek. A minisztériumi ipar munkásainak csupán 27,3 százaléka végzett kifejezetten gépesített munkát — mert a gépek mellett dolgozók jelentős részénél még a kézi tevékenység dominál — a legutóbbi, 1968-ban végzett felmérés szerint. A munkások -16 százaléka kényszerül nehéz fizikai tevékenységre, különösen magas arányuk a bányászatban, a kohászatban, az építőanyag-iparban Az anyag- mozgatás, a belső szállítás mai színvonala tipikus megjelenítője a korszerűtlenségnek. Az építőanyag-iparban száz munkásból húsz, de a tégla- és cserépiparban százból 46 foglalkozik anyagmozgatással, a tejiparból százból 41. A vállalatok nagy része nem végez elemzéseket az anyag- mozgatás kihatásairól, halmozódó veszteségeiről, s így nem is tudják mibe kerülnék valójában az „olcsó1' segédmunkások. . . A segédmunkások, akiknek száma érzékeny mérceként jelzi a technikai szintet. A magyar iparban ma még sok a segédmunkás. Számítások szerint táboruk 1975- ig mintegy 300 ezer fővel csökken, mert — nem lesz elég vállalkozó a segédmunkára! Azaz a mai fonák helyzet. amikor a vállalatnak előnyösebb a nehéz és a kedvezőtlen körülmények között végzett fizikai munkát jobban megfizetni, mint gépesíteni, feltehetően megszűnik. A hiány ellensúlyozásához a kisgépe ítóstől a komplex gépesítésig, sok mindenre szükség van, így a többi között igazén korszerű eszközök választékára — ami ma még hiányaik. A megiévtmíJ is Irtuk; a beruházási, fejlesztés« javakna váltható pénzzel jobban kell sáfárkodni. Am nemcsak ezzel, hanem a megesve eszközökkel is. Az egy foglalkoztatottra jutó vállalati állóeszköz értéke legmagasabb a vegyipariban — 940 ezer forint! —, de az élelmiszer■tpanban hs eléri a 240 ezer forintot Azaz nem okvetlen az állóeszköz mennyiségével van a haj, hanem összetételükkel, kihaisználtsagukka]. A gépipar állóeszköz-állománya hatalmas, ám mégis a műveleti idők mintegy fele szerelés, s ezt — az alacsony fokú gépesítettség miatt — kézzel végzik. Az itt végrehajtott frontáttörés nem növelné ugyan jelentősebben az állóeszköz-állományi, ám annál inkább a tegtemtóktóboasátó képességet, a termelékenységet.. . Erre azonban az amortizáció mértéke — 1971. január 1-ig, de még ma sem egyértelműen — nem sarkallta különösebben a vállalatokat, hiszen a számításukat — a pénzüket — így is megtalálták... S a többi iparterüieten hasonló a helyzet. Ezért, hogy 1960 és 1970 között az állóeszközértékekhez viszonyítva a selejtezés évenként csupán 1—2,5 százalékot tett ki. ami nagyon alacsony. Ám miért ne maradjanak a régi, avult gépek. ha — amint azt mondják á gyárakban — forintot termelnek, ha a gazdasági környezet lehetővé teszi a gyenge áru, az avult termék pénzre váltását is? S ha az új gép beszerzése, a korszerű technológia bevezetése ezerféle nehézségbe ütközik? A kényelmesség persze rossz tanácsadó, Ahhoz azonban idő kell, míg ez kiderül. Venni, de hóimét? Buktatók, akadályok ellenére végül is — tegyük fel — a vállalat rákényszerül a technikai korszerűsítésre. Vásárolni akar. Mit és honnan? Rendeljen numerikus vezérlésű szerszámgépeket? Méregdrágán, dollárért veheti meg. Külföldre utaztathatja a kezelőket, betanulásra, s amikor a gépek működni kezdenek, kiderül, gyorsaságukat, „falánkságukat” nem tudja kielégíteni az öntöde, az edzőműhely.« Jó néhány helyen járnak hasonló cipőben, mégis, napjainkban nagy divat az import Nyakra-főre. Jó, jöjjön, ami korszerű. Am az import összetételének tanulmányozása azt mutatja, hogy a vállalatok elsősorban egyedi darabokat vásárolnak, s csak kis hányadban komplett gyár* és gépberendezéseket. 1970-ben az összes tőkés gépimport 11,2 százaléka volt komplett gyár-, vagy gépberendezés — jelentősen kevesebb, mint a megelőző két esztendőben, míg az egyedi darabok importja 45,6 százalékot tett ki. Szocialista országokból származó gépimportunk esetében ugyanez az adat 54, illetve 4?,7 százalék! Darabok érkeznek tehát, egy- egy gép, amely elvész a régi technológiai környezetben, lehetséges előnyeit nincs mód különösebben kamatoztatni. Nagy kérdés az is: valóban azt hozzuk be az országba, amit csakis importból lehet fedezni? Lehet és — érdemes?! Egy felmérés, amely az importgépek hasznosításét elemezte— a népi ellenőrzés végezte — azt mutatja, hogy a külföldi beszerzések nagy része esetleges, nincs szoros összefüggésben a fejlesztési irányok következetes megvalósításával. Ez pedig azzal jár. hogy elköltik ugyan a pénzt, de annak kevés a hO1 zama! Hozzájárul a visszás helyzethez az is, hogy — furcsa módon — éppen a szocia lista országokból beszerezhető gépek, berendezések esetében nem áll rendelkezésre kellő információ, ismertető; s így a választék a ténylegesnél is szerényebb. Határozott irányban A népgazdaság negyedik öt éves terve az ipari termelés növekedésének 75—80 százalékát a termelékenység emelkedéséből fedezendőnek írja elő. Ezt országos szinten serkenti a szelektív iparfejlesztési politika — ami nincs mindenki ínyére, de ez testesíti meg az össztársadalmi érdeket —, vállalati szinten pedig az érdekek közösségénél-; fölismerése. Az ipari termelés tökéletesítése miatt alapvető teendő — a tervtörvény szavaival — „a műszaki haladás követelményeinek korszerűsítése, minőségének javítása és választékának bővítése”. A törvény azt is kimondja, hogy az iparban „a magasabb színvonalú technikai kultúra megteremtése érdekében fokozni kell... a termelési folyamatok gépesítését és automatizálását, az anyagmozgatás korszerűsítését”. Az ipar fejlesztését a tervidőszakban 196—197 milliárd forint beruházás szolgálja. Ebből a pénzből elsősorban az álióalapok rekonstrukcióját és korszerűsítését — vállalati beruházási tevékenységként! — kell fedezni, azaz az okos, átgondolt technikai, technológiai haladást. Azt, ami döntő forrása a hatékonyabb gazdálkodásnak. munka termelékenysége, ez végeredményben a legfontosabfo, a legfőbb az új társadalmi rend győzelme szempontjából" — irta Lenin 1919-ben. E legfőbb teendő semmit nem vesztett azóta sem jelentőségéből, s a cikksorozatunkban vázolt gondokra a következő esztendőkben ezért nemcsak lehetséges, hanem szükséges is megkeresni a megfelelő megoldást, hogy a nehéz fizikai munkát végző embert a gép, az elavult berendezést a koráaerű, nagy- termeiékenységfi válthassa ftel. Mészáros Ottó «TÉG®) Etkésrill-e határidőre? Az április már „elúszott1 „A megyei beruházásoknál továbbra is fennáll az a kedvezőtlen irányzat, hogy többségüknél húsz—harminc szá - zalékos többletköltség és öt hónaptól két évig terjedő határidő -elcsúszás várható...” Az idézet a Központi Statisztikai Hivatal Nógrád megyei Igazgatóságának első félévi jelentéséből származik. Beruházási helyzetünknek szinte valamennyi „bebegség- tüne'cé' tanulmányozható lenne a Budapesti Közlekedési Nyomda pásztói üzemének építkezésén. A generálkivitelező, a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat a múlt év nyarán látott hozzá a huszonhatmillió forintos beruházás megvalósításához. Egy évvel később még mindig nem lehetett többet látni a leendő létesítményből, mint az új üzemcsarnok tartóoszlopait és csupasz tetőszerkezetét. A csarnok képe szeptember elejéig sem változott, de a mellette levő kiegészítő létesítmény — irodák, hivatali helyiségek, ebédlő, öltözők és fürdők, kazánház és a karbantartó részlegek részére fedelét ígérve — meglepően gyors ütemben épül. — Negyvenkét emberemmel most a tetőfödémen, a szerkezeti munkák mieőbbi befejezésén dolgozunk — tájékoztat Alimási Ferenc művezető. — Arra törekszünk, hogy az épületben a téli hónapokban is dolgozni tudjunk. Higyje el, nekünk is az az érdekünk, hogy mielőbb elkészüljön ez a létesítmény. Dolgozni és keresni akarunk. Nagyon sérelmesnek tartjuk, hogy a kivitelezés elhúzódásáért mindig csak bennünket okolnak... Gyulai Sándor, a Közlekedési Nyomda igazgatója gyakran jár Pásztora. Kesernyésen és borúlátóan nyilatkozik a beruházásról: — Ha őszinte akaamfe. tenni, azt kell mondanom, hogy még azt sem tudom biztosan, míikenra kész® el a létesítmény és mennyibe kerül; Hiába beszel a költségvetés huszoahatraHiSóatót, ha állandóan újabb és újabb kiadások M, ha az építési egyre emelkednék. Hiába van fettüníétve ? szerződésben, hogy az átadási határidő 1972. április 39. A beruházás helyzetéből ítélve úgy vélem, hogy erre az eseményre a jövő óv végénél hamarabb nemigen számíthatunk. Szinte reménytelennek látszik az okokat cs a fételősöNegyvenkét emberemmel most a tetőfödémen és a szerkezeti munkák mielőbbi befejezésén dolgozunk — mondjaaz építők művezetője Mövekvő munkabérek a Szovjetunióban A Szovjetunió és a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa határozatot hozott a vasút és a metró dolgozói minimális, teljesítmény- és átlagbérének emeléséről. Két és fél millió mozdonyvezető, kocsikapcsoló, géplakatos és állomási alkalmazott kapott már júliusban 10—20 százalékos béremelést. Nem sokkal ezelőtt emelték a mezőgazdasági gépkezelők — traktorosok, kombájnosok, gépkocsivezetők stb. — teljesítménybérét. 1972-ben a távoli észak és Távol-Kelet, Szibéria és az Ural munkásai és alkalmazottai bérének emelését tervezik. Ugyanez év szeptemberében 20 százalékkal emelik a tanítók és az orvosok fizetéAz SZKP XXIV. kongresszusának programja a nem dolgozó családtagok — nvugdíjasok és tanulók '•'énzjövedelmének növelését is előirányozza. Július 1-étől emelték az életkor után járó minimális nyugdíjakat és a jövő évben 25—50 százalékkal emelik az egyetemi hallgatók ösztöndíját is. Házmester helyett - közös gondnokság A karbantartás és felújítás érdekében A lakóépületek rendszeres felülvizsgálata, tervszerű karbantartása és felújítása minden lakásszövetkezetnél probléma. Ennek megoldására létesített társulásos alapokon közös gondnokságot Salgótarján központjának öit lakásszövetkezete, melyhez előreláthatóan rövidesen a környező három épület tagsága is csatlakozik. A gondnokság létrehozása lehetővé teszi a munkálatok során a termelékenység növelését, a fenntartási költségek csökkentését és , az elvégzett munka minőségének köny- nyebb ellenőrzését. A megelőző vizsgálatok kiküszöbölik az épületek hibáinak elhanyagolását és rendszeressé teszik az állagvédelmet. A lakásszövetkezetek a jövőben sem számíthatnak más szervek, a tsz-ek, és ÁFÉSZ-ek házilagos brigádjainak kapacitására, így a közös gondnokság karbantartó részlege igen fontos szerepet tölt be. A társulás működéséhez elsősorban anyagi fedezetre volt szükség. A társult lakásszövetkezetek csak hetvenezer forint induló tőkével rendelkeztek, amihez a SZÖVOSZ még ötvenezer forint segítséget nyújtott. A megalakulás után, a karbantartó részleg azonnal hozzáfogott a munkához. Első tevékenysége az épületek vízvezeték-nyomócsöveinek és a lakásokban levő vízcsapoknak a felülvizsgálata és megjavítása volt, mert a vízdíj a korábbi évekhez viszonyítva, jelentősen megnövekedett. Á javítás után a vízfogyasztás lényegesen csökkent. A következő lépés a megrendelő iroda, a műhely és a raktár kialakítása volt, hogy a gondnokság nagyobb javítómunkálatokat is végezhessen. így hozzáfoghatnak a városközpont lakásszövetkezetnél a függőfolyosók tataro-, zásához és a Schuyer Ferenc úti lakásszövetkezetnél a lépcsőházak rendbe hozásához. A gondnokság körlevélben hívta fed a szövetkezetek tagságénak figyelmét arra, hogy a közös használatú helyiségek -karbantartásán kívül a tagok részére is vállal lakáson belüli lakatos-, vízvezeték- szerelői, kőműves' és szoba- festési munkákat. Ezeket szolgáltatásokat 75 százalékos rezsiáron végzik, míg a ktsz- ek és magánkisiparosok 140 százalékos rezsit számolnak, gondnokság a kistarjáid lakásszövetkezet részére 161 forintos egységáron készített olyan fémvázas székeket, amelyeket az üzletben 270 forintért árusítanak. A társulás ma még a lakók hozzájárulásából tartja fenn magát, de működése így is gazdaságos a szövetkezetek számára, mert az elvégzett munkálatok árkülönbözete magasabb a kifizetett összegnél. További cél, hogy a gondnokság önfenntartóvá váljék, s így a társulásban résztvevő lakásszövetkezetek a fenntartási költség fizetésétől mentesüljenek. K. F. Let keresgélni, A nyomda igazgatója tizenhatmillió forintról basa®, amit az idén beruházásra szánt a vállalat az építési program ismeretében. Ezzel szemben legfeljebb nyolc—tízmillió forint értékű munka készül el az év végéig. Ezek szerint pénzügyi nehézségek nem hátráltatják az építkezést. A kivitelező elismeri, hogy máris van lemaradás, de ennek okát a 31 -es Állami Építőipari Vállalatra hárítja, amely a csarnok felállításához szükséges egyedi betonelemek gyártását és szállítását vállalta, de kötelezettségének eddig nem tett eleget. Gyulai Sándor igazgató háromszor járt ebben az ügyben a Berentei Elemgyárban. Szavaiból arra lehet következtetni, hogy az egyedi betonelemek előállítása a gyártó- üzemet is nehéz helyzetbe hozta. Háromszori látogatás, háromszori módosítás a mintadarabon, közben értékes hetek teltek el, ami elegendő indokot szolgáltat ahhoz, hogy e vállalat is elhárítsa magától a felelősséget azért, mert a szerződésben vállalt június helyett csak — a legutóbbi tárgyaláson1 így állapodtak meg az érdekeltek — szeptemberben kezdi meg a betonelemek szállítását. Hol kereskedhet még a beruházó? Ügy tűnik, sehol. A néhány napos, vagy néhány hetes „csúszás” a beruházás befejezéséig hónapokká terebélyesedik. Ahhoz hasonlatos ez, ahogyan a lavina megindul. Egy-egy beruházásnak a generálkivitelező mellett megannyi alvállalkozója van, akik beillesztik éves programjukba a rájuk eső részmunkákat. Vajon ki kérheti számon tőlük, ha a beruházás élhúzódása miatt a tervezett időpontban nem kezelhetnek hozzá a kivitelezéshez, hogy nem veszik komolyan az általuk vállalt határidőt? Ök is később kezdik és később végzik, így halmozódnak egymásra a tarvszerűdenség révén eité- kozolt napok, hetek és hónapok. De azt mér megkérdeatí sem igen illik, hogy vajon kinek a feladata lenne a fő- és alvállalkozók munkáját úgy összehangolni, hogy legalább számon kérni legyen kitől a beruházásban mutatkozó lemaradást? Kiss Sándor A kilencedik öléves terv autói 1971 első félévében a szovjet ipar 541 000 gépkocsit gyártott, ami fontos lépést jelent az 1975-ben elérendő évi 2— 2,1 millió gépkocsi felé. A teherautók gyártása körülbelül másfélszer, míg a személygépkocsiké 3,5—3,8-szor nő ebben az időszakban. Most épül a világ legnagyobb gépkoosi- gyártó komplexuma Naberezs- nije Gselniben — a Kámad Autógyár. Az első autók 1974- ben gürdülnek le az új gyár futószalagjairól. A 8—16 tonnás tehergépkocsik óránként 80—90 kilométeres sebesség elérésére képesek. Az ötéves tervidőszakban összesen több mint 20 új teherautó és vontató modell gyártását indítják be a Szovjetunióban. A Bje- lorusz Autógyár például 75— 120 tonna teherbírású teherautók gyártásába kezd. Az első 120 tonnás, billenőkocsik már próbaüzemeinek. A bje- lorusz tervezők már 200 tonna teherbírású kocsi létrehozásán munkálkodnak. NÓGRÁD —1971» szeptember 11., szombat
