Nógrád. 1971. szeptember (27. évfolyam. 205-230. szám)

1971-09-26 / 227. szám

Hátha jön a nátha A hűvös,' esős időjárás be­álltával mindenki gyakrabban nyúl zsebkendőjéért, gyakran hallani köhögést, tüsszentést. Lényegesen íöbb az átmeneti időben a meghűléses megbe­tegedés, mint egyébkor. Ezért nagy forgalmat bonyolítanak le a gyógyszertárak, ahol még jobban észrevehető, hogy az idén is lesz ősz. Megyénk legnagyobb gyógy­szertárát látogattuk meg Sal­gótarjánban, s örömmel hal­lottuk, hogy náluk' semmivel sem nagyobb a forgalom, mint egyébként. Hogy a meghűléses betegek száma nagyobb ará­nyú, azt egyelőre csak onnan lehet észrevenni, hogy vala- vel több Kalmopyrin . fogy, mint korábban. Most viszont kevesebb a bőrgyógyászati pa­nasszal érkező beteg, akikből nyáron, az üdülési időszakban akad több. No, és még egy: a 17 gyógyszerészből csak 9-en tudnak dolgozni, a többi mind náthával küszködik. A gyógyszertár így is na­ponta mintegy ezer ■ beteget szolgál ki^ Különösen nehéz a vonatok és autóbuszok indu­lása előtti és érkezésük utáni időszak. A gyógyszertár ugyanis nagy körzetet lát el. Szinte az egész megye beteg állománya hozzá tartozik. Márcsak a szakrendelések miatt is. Ha valaki Salgótar­jánban volt szakorvosnál, ak­kor már a gyógyszert is it váltja ki. A beteg türelmetle­nebb az egészségesnél, így könnyen előfordul, hogy gyak ran ingerültebben kéri gyógy­szerét. Az amúgyis felelősség­teljes és igen pontos munkát végző gyógyszerészt ne zaklas­suk türelmetlenségünkkel. Minden gramm, minden szem gyógyszer szerencsétlenség okozója lehet! Járvány tehát még nincs, de a lázcsillapítók, az aszithmati- kus gyógyszerek, a köhögés elleni szerek már készen áll­nak — bár ne legyen rájuk szükség! Másfél hónapra ele­gendő készlet várja a komo­lyabb megbetegedési hullámot. Talán ettől rettentek meg egyelőre a kórokozók? Szálkái Józsefné és Bucsok Istvánná fájdalomcsillapító po­rokat Csomagolnak Es kint a pultnál már viszik az orvosságot. Bukó Lászlóné naponta több száz receptet áraz. és még több gyógyszert ad ki a betegeknek Kulcsár József Asszonyok hozott Hol icoilone kossüooi MÁSFÉLEZER ember dol­gozik a Salgótarjáni Síküveg­gyárban. Ennek egyharmada nő. Közöttük százhatvanan egyedül élnek. A három, vagy még több családos asszony ehhez képest meglepően ke­vés. Rájuk, az egyedülállókra és a nagy családosokra vo­natkozna az a rendelkezés, amely a kollektív szerződés­ben is helyet kapott. A lénye­ge: a dolgozó anyák nagyobb megbecsülése és munkakörül­ményeik javítása. A kedvez- ,mény, amit máris igény beve­hetnének, hogy kívánságukra a gyár mentesíti őket az éj­szakai munkától és állandóan nappali műszakba járhatnak dolgozni. Takács Istvántól, a gyári szakszervezet munkatársától kérdezem, élt-e valaki ezzel a lehetőséggel? — Nem Igen veszik igény­be az asszonyok ezt a kedvez­ményt — mondja. Faggatom, hogy ennek mi lehet az oka? Miért ragasz­kodnak az asszonyok a há­rom műszakhoz? Talán bi­zony kedvükre való a fárasz­tó éjszakázás? Nem jobb lenne nappalra járni és köny- riyebb munkakörben dolgoz­ni? A válaszokból, amit Takács István és szintén a szak- szervezetnél dolgozó Lakatos Kálmánné adnak, hamarosan kiderül, hagy korántsem ilyen egyszerű a dolog. Az éjsza­kázástól csak úgy szabadul­hatnak az asszonyok, ha más munkakörbe helyeztetik magukat. Üj helyükön, a régi­nél általában sokkal keve­sebbet keresnének. Ott van­nak például a Zagyva I. hú­zóüzemben dolgozó nők. Egy tavalyi kimutatásból kitűnik, hogy a gyárban fellelhető va­lamennyi munkaterületen a férfiakénál jóval kevesebb fi­zetség üti a lányok és asszo­nyok markát. Ez a kereseti „rés” éves átlagban itt-ott megközelíti a kétezer forintot. (Ne feledjük, hogy azonos munkáról és beosztásról van szó, tehát ezen a területen ip bőségesen, lenne még mit tenni.) Ha nem hasonlítgatunk, ak­kor a húzóüzemben dolgozó asszonyok keresete magában elég szép „summa”, úgy két- háromezer forint között van, amit sok férfi is megirigyel­hetne. Mivel az egyedülállók­nak és a nagy családosoknak a legnehezebb az anyagi hely­zete, ezért érthető, hogy nem hajlandók lemondani néhány száz forintról még a, kedve­zőbb munkakörülmények ked­véért sem. Az említett kedvezmény te­hát puszta lehetőség, ami ki­használhatatlan a dolgozók számára, s az is marad, amíg nem párosul olyan intézkedés­sel, hogy emiatt Eftiyagi hát­rány senkit nem érhet. En­nek viszont a gyár munka­erőhelyzete és anyagi erőfor­rásai szabnak korlátot Pedig csupán az összes dolgozónak mintegy tíz százalékáról, ta­lán százötven-kétszáz asszony­ról kellene gondoskodni. DÉLUTÁNI műszak a prés­üzemben. Csaknem kivétel nélkül nők dolgoznak a rész­legben, talán harmincan- negyvénén, nem számoltam meg. Petricsészék, különböző üvegtálkák készülnek itt, el­avult gépeken, riyilván nem túlságosan nagy termelékeny­séggel. A méretre szabott kör­alakú üveglapokat egyenként ráhelyezik a formára, gázláng öleli körbe az üveglapot míg alakíthatóvá válik, akkor egy mozdulat a présfej rá­nyomódik, majd újra föl­emelkedik, alatta a kész üvegtálka. Meleg van, vakít a láng, szemüveget nem szí­vesen használna^ az asszo­nyok, mert rajta keresztül nem látják jót mikor olvad az anyag. Vajon f Ölcserélnék-e ezt a munkát valami könnyebb el­foglaltsággal? Elmennének-e Valahová, kevesebb fizetésért ahová délelőtti ''műszakba jár­hatónak dolgozni? A szőke Bácsi Erzsébet ne­met int a fejéveL A múlt hó­napban ezerhétszázkilencven forint volt a fizetése. Hol kap­na ennyit hasonló munkáért? A norma nyolc óra alatt öt­száznyolcvan petricsésze. Meg lehet csinálni. Hogy három műszakban kell dolgozni? Annyi baj legyen. Simon Jó­zsefeiének két gyermeke van, a nagyobbik már második osztályba jár. Két éve dol­gozik a présüzemben. Meg­fontolt válaszokat ad, mint egy diplomata. Bizonyára hal­lotta már, hogy társadalmunk egyik fő törekvése a dolgozó nők helyzetének könnyítése. De amíg nem tapasztalhatja ennek kézzelfogható előnyeit, addig az egészet nem tartja többre „szép szövegnél”. A délutáni műszak csoport- vezetője, a sok nő „főnöke” férfi: Kis Pista István. S nem ez az a kitétel, ami erősíti a szabályt, hanem inkább ez a jellemző az 1 egész gyárra. A férfiak és a nők közötti számszerű arány egy-kettő az előbbiek javára, de a nők kö­zül jóformán alig akad vezető beosztású. Csoportvezető még csak-csak, de művezető tavaly például még egyetlen egy sem volt A présműhelyben talán ért­hető ez a helyzet, hiszen az öreg gépekhez szakavatott kéz re van szükség, ha valamelyi­ken javítani való akad. S másutt? Valóban olyan keve­sen lennének a nők között, akik értik a szakmájukat és vezetésre termettek? Vajon hol kellene kezdeni ezt a so­kat emlegetett könnyítést? A családban? A • munkahelyen? A szolgáltatások javításával? A férfiakéval egyenlő életfelté­telek megteremtésével? A szemlélet átformálásával? — AZT NEM tudná elin­tézni, hogy az én apróságo­mat fölvegyék óvodába? jön utánam Mészáros Atti- láné, amikor távozni készü­lök. Lesímítja magán a kis­mamaruhát és tréfálkozva hozzáteszi: — Ha ez így megy, még meggondolom, hogy ezt a másodikat megszüljem-e, vagy né szüljem!—. K. S. Á munkások szóvivői Kezdjük kétkedéssel: szük­ség van-e egyáltalán szóvivők­re, hiszen a hatalmat birtok­ló és gyakorló osztály kép­viselői ott vannak minden fó­rumon, s valamennyi lé­nyeges kérdésben érvényesí­tik, oltalmazzák a munkásság igazát. Am a sokat emlegetett mindennapi élet, a hétközna­pok nemcsak lényeges, azaz az osztály egészére kiterjedő kér­désekből állnak. Sőt. Napról napra ezernyi apró ügy adó­dik, s ezek helyben, a szű- kebb kollektíva körében élet- bevágóakká nőhetnek. Szük­ség van-e ilyen esetekben szóvivőkre, a munkások vé­leményének. álláspontjának tolmácsolóira? Kétkedés nél- ikül felelhetünk igennel. S a szóvivő szerepet legjobban azok tölthetik be, akik társaik bizalmából kapott tisztségük ellátása közben nemcsak ér­tesülnek mindarról, ami a munkahelyen történik, hanem — ahogy azt mondani szok­ták — saját bőrükön is ta­pasztalják. Tisztségük szerény, szerepük nagy. Sokan vannak. Több, mint 173 ezren. Szak- szervezeti bizalmiak. A számokba foglalható va­lóság imponáló, hiszen tovább nőtt a szervezett dolgozók ha­talmas tábora, s ma megha­ladja a 3,5 milliót. Az év ele­jén lezajlott szakszervezeti vá­lasztások során 524 • ezer em­bernek adtak társaik bizal­mat, mert ennyire rúg a kü­lönböző tisztségek betöltői­nek száma. Közülük 173 ezer a bizalmi, s 61 ezer a bizalmi­helyettes. A számok azonban nemcsak megmutathatnak, hanem el is rejthetnek lé­nyeges tényeket. Így például azt, amit a Szakszervezetek Országos Tanácsának jelenté­se a szakszervezetek XXII. kongresszusára így fogalmazott meg: .„..viszonylag lassabban fejlődtek a tagság közvetlen részvételét biztosító demokra­tikus fórumok”. Ahogy a lehetségesnél szerényebb a haladás a munkások szóvivői­nek, a bizalmiaknak a megbe­csülésében. meghallgatásában is. Igaz, többségük már nem „bélyegárus”. Ám még nem is igazi szóvivő. Ennek sok- oka van. Nem lehet mindig és min­denben demokratikus módon előkészíteni a döntést, s nem is szükséges. Am, ennek a fordítottja is igaz: egy sor dologban csak akkor lesz he­lyes a döntés, ha meghozatala előtt a vélemények sokaságát hallgatták meg, elemezték, ha a döntést ugyan egy ember, vagy egy testület mondja ki, de sok ember, több testület érzi a magáénak, hiszed? ré­szese volt formálásának. Az üzemi demokratizmus leglé­nyegesebb tényezője ez, mert hiába a forma, ha hiányzik a tartalom. Fölösleges összehív­ni a bizalmiakat, ha csak kész tényeket, tennivalókat közöl­nek velük. Kárba veszett idő a vállalati szakszervezeti ta­nács ülése, ha ott ugyanígy zajlanak a dolgok. A bizal­miakat gyakran csak akkor „mozgósítják”, amikor szo­rult helyzetbe került a gyár, túlórázni kell, vasárnapi mű­szakot tartani, s így tovább. Nosza, álljanak csatasorba a bizalmiak, s győzzék meg tár­saikat. Igen, ez is feladataik közé tartozhat, de miért csak ilyenkor jut eszébe a vezetők­nek a bizalmiak testületé? Miért nem figyeltek jelzéseik­re már korábban? Miért nem hallgatták meg véleményüket az új technológia bevezetése előtt, az anyaghiány miatti tétlenkedéskor .a munkaszer­vezés melléfogásairól? Ugyanabból a szájból hol hideget, hol meleget fújni nemcsak erkölcstelen, de a tartós eredmények föladása is. Ahol csak „tűzoltásra” kelle­nek a bizalmiak, ott fokoza­tosan lelohad a kezdeménye­ző kedv, elsorvad a munkát se­gítő bírálat, csupán öltözői be­szélgetések témája lesz a kol­lektíva álláspontját tükröző észrevétel, javaslat. Igaz, küz­deni lehet és kell is ez ellen, de nehéz nagyon nehéz ott szóvivőnek lenni, ahol a fül hallani, a szem látni nem akar. Az tehát, hogy a szak- szervezeti bizalmiak valóban betölthessék szerepüket, nem­csak rajtuk, s élsősorban nem rajtuk múlik. Hanem vala­mennyi munkahelyi társadal­mi szervezet tevékenységén, igényességén, a gazdasági ve­zetők szemléletén és magatar­tásán, a közösség egész lég­körén. Akik vállalták a szóvivői szerepet, azok túlnyomó több­sége a megbízatásukhoz mél­tóan igyekszik* ellátni felada­tát. A párbeszédhez azonban ketten kellenek. Nos, az egyik oldalon ott sorakozik 173 ezer partner, vélemények, észre­vételek, bírálatok és javasla­tok regimentjével, közös dol­gaink javát, bajaink orvoslá­sát szolgálva. Szóvivői rang­juk, szerepük fontossága arra kötelez mindenkit, aki csak illetékes benne, hogy meghall­gassa és megértse, mit tol­mácsol társai nevében a mun­kások szóvivője, s hogy a megértést kövessék, bizonyít­sák a cselekedetek. M. O. Vita halászlé alapon ? Nagy élet folyik ezekben a napokban az ifjús.ági mozga­lom berkeiben. Előbb a kongresszusi levél vitája gyű­rűzött végig, majd a vezető­ségválasztó taggyűlések kö­vetkeztek. Mindkét alkalorfi olyan, amelyet elsősorban a kibon­takozott vita minősít. Szép számmal szó esett ezeken az alkalmakon sérel­mekről, gondokról. Köztük olyanokról is, amelyekről az ember azt gondolhatná, rég feledésbe merültek már, pe­dig nem. A tüske benn ma­radt. / A kulturlaazgató . bosszúja. Történt még a 70-es év bú­csúztatásakor, hogy a község kulturigazgatója cigányzenét rendelt a szilveszteri bálra.’ A bálon elsősorban a fiata­lok részvételére számítottak; a zene megszervezése azon­ban csakis a felnőtt igények figyelembevételére valL Már­most a fiatalok — akik beat-zenével szerették volna az új évet köszönteni — kol­lektiven nem mentek el a bálra. A mulatság megléhe- hetős deficittel zárult. Ez eddig még nem több. mint kellemetlen, az viszont már igen. hogy az illusztris eset óta a fiatalokat nem engedik be a kulturházba. Amikor rendezvényeikre termet kér­nek, sajnálatos módon min­dig „közbejön” valami, a rendezvény nyélbeütésére nincs lehetőség. Elég a minimális? Előbbi eset lehet egy kanál vízben tomboló vihar. Nagyobb horderejű, s mélyebben meg­húzódó bizalmatlanságot ta­kar viszont a következő. Az illető tsz ösztöndijjal segítet­te a fiatalok szakmunkássá válását. A szakmunkás, bizo­nyítvány kézbevételétől szá­mított egy évig a fiatalt szerződése köti a tsz-hez. Természetes is. hiszen egyik tsz sem áldoz szívesen azért, hogy végül más mun­kahelyen kamatoztassa tudá­sát pártfogoltja. A bökkenő csali az, hogy ez alatt az egy év alatt valamennyi fiatal a minimális órabért kapja. Valamennyi tehát jobb és gyengébb egyaránt. — Kihasználja a tsz a szerződést — sérelmezik a fiatalok. — Tudják, hogy úgysem mehetünk el, mert akkor vissza kellene fizetni a három évi ösztöndíjat. Kezdő szakmunkások között is lehetnek minőségi különb­ségek, miért nem értékelnek minket ennek megfelelően ? Fonák helyzet. A ktsz más adakozóbb. Fiatal dolgozói munkájára odafigyel, áldozni is hajlandó értük. — Ml mindent megadunk a fiataloknak — mondják, és ez igaz is. Klubjuk van az ifjú dolgozóknak, szórakozá­si kedvüket is támogatja kellő anyagiakkal a ktsz A fonákság abban rejlik, hogy a kiszesek történetesen mind lányok. A csupa-lányos rendezvényeku pedig a ta­pasztalatok szerint messze elmaradnak a koedukáltak­tól. Így aztán az a helyzet adódik, hogy van is kultu­rális szórakozási lehetőség, meg nincs is. Központi hely­re — mondjuk a községi kultúrházba — viszont már nem ad támogatást a, ktsz Számon kérte a halászlét. Persze az éremnek két olda­la van. Nemcsak várni, de kellő alkalommal • nyújtani is kell valamit. Olykor egy-egy okos meglátást, megalapozott véleményt. Erősen megfeledkezett er­ről az a fiatalember, aki az ifjúsági mozgalom fontos kérdéseinek elhangzása után tüzesen felpattant és vi­szontkérdéssel állt elő: — Miért nem’kapták meg a fiatalok a beígért halász­levet és a sört? , Más problémája nem volt.' Ez az egy viszont elég „fáj­dalmasan” érinthette — a kérdés hevessége minden­esetre erre enged következr tetni. Az alkotó vita kibontako­zásánál erre a fiatalemberre édeskeveset lehetett számí­tani. Még szerencse, hogy nem mindenki számára volt köznonti kérdés az elmaradt halászlé és a sör. » szendl NÓGRÁD — 1971. szeptember 26.,^vasárnap 5 \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom