Nógrád. 1971. szeptember (27. évfolyam. 205-230. szám)

1971-09-14 / 216. szám

A vadászati világkiállításon láttuk, hallottuk Győztes a porondon — Kevély nemtörődömség Fotó: Kulcsár „Ssalonnás* fonott kalács A fiatalasszony felháboro­dottan hozta be a NÖGRÄD Szerkesztőségébe azt a nylon­zacskót, amelyben két, dara­bokra vágott fonott kalács volt. A felháborodás érthető. A fonott kalács belül annyira sü- letlen. szalonnás. szabálysze­rűen ehetetlen volt, hogy iga­zán nem válik díszére a Nóg- rád megyei Sütőipari Vállalat­nak. — Vacsorára vettem mind a kettőt — mesélte a fiatalasz- szony — igazán túlzásnak tar­tom, hogy ilyen péksüteményt sütnek, és szállítanak ki az üzletekbe. Kidobtam a pénzt az ablakon, de ez még a ki­sebbik baj lenne. A nagyob­bik baj az volt, hogy aznap este „füstbement” a vacsora. Nem tudom, mit szólnának; azok, akik sütötték, ha az í; asztalukra kerülne hasonló „csemege”. A múltkori penészes zsem­lék után a teljesen ehetetlen, nyers fonott kalács —bizonyá­ra nemcsak ez a kettő volt ilyen — azért egy kicsit sok a jóból. Gondolom, hasonló a véleménye a Sütőipari Válla­latnak is? — es — Jin uh a hízotísertes- termelés Az eddigi felmérések sze­rint az idén megemelkedett az értékesítésre kerüit hízott ser­tések száma. Az előzetes szá­mítások szerint 11—12 hízott •sertést értékesítenek. Érde­kessége ennek, hogy a serté­sek nem a társulások hizlal­dáiból, hanem többségben ház­táji és közös gazdaságok­ból kerültek ki. A társulá­soknak a termelésbe való be­lépésével ugrásszerűen emel­kedni fog a hízott sertés ter­melése és minden bizonnyal az igények kielégítésében, ha nem is teljes egészében, de jelentősen előbbre lépünk. A mormotáról az a közhie­delem, hogy jóformán egyebet sem tesz, csak alszik. — A svájci nemzeti nap alkalmá­val bemutatott színes, termé­szetűim „A tiltott vadászat” bebizonyította, hogy a közhie­delem téved. Két mormotát örökített meg a mindent látó kamera abban a drámai pilla­natban, amikor ádáz dühhel támadnak egymásra. 1 Egyikük győztesen marad a porondon. Aztán hirtelen lecsap egy sas a magasból — és az iménti győztes kétségbeesetten vergő­dő zsákmánnyá válik. Sorra felbukkan a sziklás magaslat többi lakója is, zer­ge, róka, menyét, hermelin. Legtobször a kőszáli kecske- szarvval ékesített, méltóság- teljes alakját látjuk. Olyan büszke ez az állat, hogy ha veszélyt érez, nem futamodik meg. A nőstény és a kicsik el­menekülnek, de a bak ali g vesz tudomást róla. Ez a ke­vély nemtörődömség magya­rázza meg, miért csökken olyan nagy mértékben a kó­szál! kecskék száma. Mindazt, amit a színes, filmkockák meséltek, megta­lálhatja a látogató Svájc pa­vilonjában. Hatalmasra felna­gyított fotók, ügyesen össze­állított képsorozatok, hangu­latos diorámák szemléltetik Svájc természeti szépségeit. Percenként 400 patront ál­lít elő az olasz pavilon auto­matája, A szellemes masina tálcájába beszórják az üres tölitényhüvelyeket, s a gép automatikusan beadagolja a megfelelő dózisú sörétet és puskaport. Ha valami hiba adódik az adagolás körül, az elektronikus ellenőrzőkészü­lék azonnal megállítja a gé­pet. Híven ahhoz az elgondolás­hoz, hogy a vadász nemcsak lelövi a vadat, hanem — ha szükséges — óvja és istápolja is, az olasz pavilon másik technikai érdekessége egy kü­lönleges kis vadnyúlháziikó. Az olasz földművelésügyi minisz­térium három évi kísérletezés után megtalálta azt a legaá- kaftmasabb formát, amely sze­rint felépítheti vadnyúlszapo- rító-készülékéfc. o. — Látom és hallom önt. Mit óhajt. Korpa úr? így, ahogy mondom. Né­metül beszél, és a nevemen szólított. Azt még elfogadtam, hogy a szállodában is ez tör­tént, hisz’ azt a szobát a ki- bernoautomata foglalta le nekem, tudhatta, hogy én la­kom benne. De itt, több kilo­méterre a F.olketingtól, egy postahivatalban, ahol még életemben nem jártam?! Zavaromban feladtam egy névnapi dísztáviratot Bakonv- sárkányra. a nagynénémnek, akivel pedig tíz éve haragban vagyunk. És következtek újabb felfe­dezések. Távdajka szisztémával mű­ködik itt az üzletek többsége is. Üzletek?! A mi fogalma­inknak megfelelő kereskedel­mi tevékenység csak néhány olyan boltban van, ahol azon­nali fogyasztásra alkalmas cikkeket, vagy nem egységes gyári készítményeket árusíta­nak. Eladókat, felszolgálóikat, pénztárost a presszókban, italboltokban, csemege- és zöldségüzletekben láttam mindössze. A többi — sze­mélyzet nélkül szuperál. Kí­vül a kirakat, belül a lila ka­rikák. A vevő kinézi ma­gának a portékát, közli, hogy miből kér és mennyit, be- csúszfcatja. a pénzt, egy re­keszben tüneményesen rövid idő múltán, már meg is je­lenik a becsomagolt áru. Meg­figyeltem, hogy a vásárlók egy része nem fizetett, vagy ha fizetett Is, nem kapta meg a csomagot, ezeknél nyilván csak a rendelést vette fel, és majd házhoz szállítja a portékát az au­tomata. S ahogyan én eddig megismertem, aligha kell félnapokat várni rá. A kibernoautomata nem - csak gyors és sokolda­lú, hanem precíz is. Saját bőrömön tapasztaltam. Go­lyóstollat néztem ki ma­gamnak egy írószerbolt ki­rakatában. Bementem, talál­tam egy üres kört, belelép­tem, közöltem, hogy mi kell és három darab tíz őrést csúsztattam be a nyíláson. Legalábbis így hittem. Sze­müveg nélkül nem látok egészen jól kis tárgyakat. Mindenesetre a másik olda­lon nem a golyóstoll jelent meg a rekeszben, hanem egy magyar tízfilléres. — Bocsánat — mondja a doboz a falon — .szívesked­jék Kopra úr e számomra ismeretlen érmét egy tíző- résre kicserélni. .. Köszönöm. Egy öreg lovaglóülésben ül a pádon, a parkban. Pu­fók arcú, majdnem teljesen kopasz, lógó sárgás bajusza van. Bekapott egy kanárit, csak a szárnyai maradtak kint. Dán Tarasz Bulyba. Előtte sakktábla, szemben vele egy fehér-fekete foltos foxikölyök. Sajnálom, hogy Odensében maradt a fény­képezőgépem, remek felvé­telt készíthetnék. A szemlé­lőnek ugyanis az első pil­lanatban az a határozott be­nyomása, hogy ez a négylá­bú koma az öregúr ellenfe­le. Olyan elmélyülten bá­mulja ő is a táblát. Rövid idő alatt aztán kiderült, hogy a kutya nem sak­kozik, csak kibicel, a sárga bajuszú bácsi mozgatja a világos bábukat is, a sötéte­ket is. Minden lépés előtt hosszan töpreng, aztán a tett lépést feljegyzi a note­szébe. Talán valami felad­ványt igyekszik megoldani, vagy játszmát elemez, fo­galmam sincs, gyengén mű­velem ezt a sportot, nem is érdekel különösebben. Csak. hogy, agyonüssem az időt. azért horgonyoztam le eb­ben a kis parkban, azért fi­gyelem a partit. A tata felnéz a tábláról, rám mosolyog, gyors moz­dulattal elhessenti a foxit a pádról és barátságosan int, hogy üljek a kutya helyére. Leülök. Az öregúr mond valamit, sajnálkozva tárom szét a karom és közlöm németül, hogy nem értem a dán nyelvet. — Szóval ön külföldi — vált át németre ő is. —An­nál jobb, úgyis rég nem ját­szottam nemzetközi mérkő­zést. Ha nem veszi tolako­dásnak, melyik ország a hazája? — Magyar vagyok, Buda­pestről. — Jártam ott. Vagy har­minc éve. Szép város, gyö- györű nők, kitűnő sakkozók. — Versenyzőnek tetszik lenni? — Voltam. Nemzetközi mester. — Akkor ne tessék hara­gudni, én feladom az el sem kezdett játszmát, és a kö­vetkezőket. is. Kocajátékos vagyok, éppen csak hogy is- merem a lépéseket. Csak kínlódnánk mindketten, ön azért, hogy ne adjon susz­termattot, én azért, hogy ne kapjak. — Ha nem, hát nem — nyugszik bele, bánatosan as öregúr. — Sajnos, a helybe­liek közül sem ült le már velem senki, pedig vezére­lőnyt adok. — Ez a nagyság átka. — Ugyan, van itt valaki, illetve valami, aki, vagy ami nekem adhatna fórt, akkor is győzne. — Nem értem, Mi az, hogy valaki, vagy valami? — Feltételezem, hogy az Omnisap automatával már kapcsolatba került? — Amióta itt vagyok, fép- ten-nyomon beléjük botlom. Mást sem teszek, csak akar­va akaratlanul ezeknek a csodálatos automatáknak a szolgálatait veszem igénybe. Az öregúr biccent. (Folytatjwki tdieseszip a mesepgurás Keresse fel Ön is a salgótarjáni Pécskö itíruházban a Konthányi CSERÉPKALYHA-BEMUTATÓJAT ar Szaktanács­adás! Egyéni ízlésnek megfelelő kályhák! Rendelés­felvétel a helyszínen! Még ma várjuk látogatását! 4A kiállítás nyílra: szeptember 12-tőt 20-ig,

Next

/
Oldalképek
Tartalom