Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)

1971-08-10 / 187. szám

Munka százharmincezerérl Szegedi Xz ellenté­tek, úgy lát­szik, csak­ugyan vonz­zák egymást. Az ország északi széléről, Salgótarján­ból évente sok százak töltik a nyarat Szege­den. Vonzza őket, az alföldi sajátos világ, s amit emellé ilyenkor nyújt: az ünnepi he­tek programja. A kiállítások, művészeti ese­mények válto­zatossága ; a Dóm téri éj­szakák mese­varázsa, amelyben ezen a nyáron Spar­tacus, a lázadó rabszolga, a roppant hatal­mú Borisz Godunov, paraszt- üzem és tarjáni alkotók pro- forradalmunk Dózsája, s ku- duktumai (hogy a más-más ruc korunk Csinom Palkója „súlycsoportot” profánul kél életre. együtt említsem) elismerést Egy esztendeje a szegedi ün- keltettek, rangot szereztek az népi heteknek, a szabadtéri idén is a Dél-Alföld fővárosá- játékoknak még az árvíz volt ban. Különösen Lóránt János a főszereplője, legalábbis a képeiről beszélnek nagy dicsé- legbeszéltebb témája. Azóta rettel. De benne vagyunk hí- az árpusztítás nyomai eltűn- res-nevezetes Vidróczkinkkal tek a Tisza-sétányról, a vá- évek óta a szabadtéri játékok ros a régi, megszokott életét repertoár programjában is. éli. S a híres-nevezetes Virág * cukrászda kánikulától szinte Ami a vendéglátást illeti: fehérré hevült teraszán, az Szeged, az idegenforgalmi vá- apró kávézó asztalok mellett ros igen szívélyes házigazda az alkalmi városlakók százai — ennek számos tanújelét ad- adnak találkozót egymásnak ja. Ennek ellenére az a be- az ország minden részéből, s nyomása a látogatónak, hogy a szomszéd országokból, akik még nem mindenben tud lé- a „privátok,” izgalmával súg- pést tartani az Igényekkel. A nak össze, ha valamely neves vékonyabb bukszájúak igé- művész, az ünnepi játékok nyével. Igaz, van néhány egyik vagy másik közreműkö- bisztró, gyorsbüfé a belváros- dője feltűnik a tarka tabló- ban, ez azonban csak nehezen ban. Az idei nyárnak Besse- képes lebonyolítani a nyári nyei, Agárdy, Domahidy Lász- forgalmat. A Hungária, a Há­ló, Kun Zsuzsa, Koltay Valé- gi, az Alabárdos pedig inkább ria, Kállai Ferenc, Somogyvá- luxushely. Egyik napomat ri Rudolf a slágere. !*i Azt gondolhatná az ember, hogy az ilyen nyári művésze­például vadászatra szántam valami szolid kisvendéglő után, ám hiába baktattam végig az új városnegyedet, a ti foglalatoskodás amolvan véStelen Lenin-korutat, egyet- ..kellemeset a hasznossal” idő- J6" 1Ä csak egy talponállót sem, ahol szomját olthatná az ember. Apropos: szomjúság A bel­ismerőie és ismerőse — aki- városi Boszorkánykonyha v.i , gyorskiszolgálóban immár töltés a közreműködőknek. Domahidy, az Operaház kitű­nő basszistája, Nógrád régi vei a Tisza-strandon akadtam össze —, világosított fel, hogy korántsem ez a valóság. — Ez csak a rózsaszín látszat — mondta nevetve —, valójában igen verítékes munkában va­gyunk estéktől hajnalokig. Folynak a javító próbák hol a Csinom Palkóból, hol a Dózsából. A látszat ez — ez a délutáni fürdőzés, meg egy-egy félóra a Virág-cuk­rászda placcán. Szállásom a Dóm téri Apát- hy-kollégiumban van, az ab­lakomból csodálatos rálátással a színpadra. A hétközi napo­kon nincsenek előadások, az éjszakák mégis lágy zeneszó­tól és kemény drámai dik- cióktól hangosak. Domahidy — már első esten tapasz­taltam — valóban csöppet sem túlzott; itt éjszakáról éj­szakára kemény munka megy. Hiába, meg kell dolgozni a sikerért, a közönség, e sok ezer fejű Cézár kegyeiért. Egy-egy részletből 8—10 is­métlés is, aztán újból és elöl­ről minden. Hajnali fél há­romkor, félálomban hallom, amikor végre nyugovóra térnek köröttem, a szomszédos szo­bákban, a bizonyára holtfá­radt művészek. Még hallom a zsörtölődést; szidnak valakit, aki fél hanggal szerintük minduntalan melléfogott vala­melyik dallamrészben. Aztán beáll a csend. Hogy Salgótarján és Szeged kapcsolata nem mai keletű, s nem pusztán turisztikai vo­natkozású, hanem sokrétűbb és tartalmasabb, annak első bizonyságával a Móra Ferenc Múzeum irodalmi termében találkozhatunk. A fiatal Mik­száth újságíró éveinek számos relikviáját őrzik a tárlók, s ezek a nagy palóc emlékévére készülve, nekünk, „földiknek” különösen érdekes, és értékes forrásanyagul kínálkoznak. Felhívom rájuk a figyelmet. A jelent illetően meg kell említenem a szegedi ipari vá­sár és a nyári képzóművészeti tárlat kiállítói sorában vállalt érdekeltségünket. Tarjáni harmadik nyáron ismétlődik velem (és ki tudja, hány sorstársammal még, akinek nem elég rokonszenves a fizi­miskája!), hogy a kért jegelt üdítő helyett émelyítőn lan­gyos lét tolnak elém. Azzal, hogy ez van S még tart az italból, amikor rőkönyödve tapasztalhatom, hogy némely kivételeseknek a csapos je­gelt üvegeket is elő-elővará- zso! a hűtő mélyéből. A Bo­szorkánykonyha rászolgál ne­vére, vagy méginkább azt a meggyőződésem igazolja, hogy a Vendéglátó Vállalat Szege­den sem tagadja meg önma­gát. S ha már a vendéglátásnál tartok, hadd tegyek említést a fürdői szolgáltatásról is. Az egyetlen, indokolatlanul drá­ga zöldvendéglőn kívül csak néhány szerény választékú hidegbüfé a hatalmas stran­don; az egyetlen lángossütő bódénál teljes órát töltöttem legalább századmagammal, amíg sorra kerültem. A lán- gos kicsi és árban csaknem másfélszerese a tarjámnak. Harmadik szegedi bosszú­ságom a főpostával kapcsola­tos. Vasárnap délután van, levelet címezek a helyiségben, amikor kisebb társaság térül be, egyikük a felvételi ablak mögött unatkozó ügyeletes kisasszonynál újságot keres. De nincs. A csalódott meg­jegyzésre hűvösen, foghegyrój. szinte rendreutasítón érkezik a kisasszony válasza: „Nem az én dolgom, nem én rende­lem”. A társaság tagjai meg­ütközve összepillantanak, siet­ve kiáramlanak. Még bíbelő­döm a borítékkal, az ügyele­ti ablak előtt idősebb férfi ezt kérdezi: „Ez portódíj, kisasz- szony?” — S a válasz rá: „Mi az, hogy: portódíj... Három forint és kész.” A férfi nem kérdez tovább, zavartan távo­zik. Ez az ügyeletes kiasszony­ka úgy bánik itt ügyfeleivel, akár a talyigás a lovával, hát igyekszem most már én is észrevétlen felszívódni, ne­hogy rámförmedjen a hossza­dalmas szöszmötölésért. A kis­asszony alighanem azért ide­ges, mert vasárnapi inspek­cióra rendelték, valakin hát ki kell töltenie a mérgét. De miért a szíves vendéglátó Szeged rovására? Szeged ünnepi heteit éli, sok színnel, pompával. ,Ám, úgy látszik, az ünnepnek itt is akadnak ünneprontói. Az a szerencse, hogy a szegedi nyárnak mégsem ők a jellem­zői, hanem azok, akik évről évre hívogatják a vendégeket szerte az országból — és Mó­ra szavaival: a palánkon túl­ról is —, mind teljesedőbb, mind sokasodóbb eredmény­nyel. Barna Tibor Időben átadják Űj orvosi lakás és rendelő épül Szügyön. A községbeliek apraja, nagyja figyelte, leste, hogyan magasodnak a falak. A tanács ez év augusztus húszadikára tűzte ki az új orvosi lakás és rendelő át" adását. A több mint egymillió forint költséggel épülő mo­dern, minden igényt kielégítő rendelő már régi kívánsága a községbelieknek. Hogy milyen régi, azt bizonyítja: már az 1967-es országgyűlési kénvise- lői és tanácstagi választások jelölő gyűlésein kérték, Szü­gyön is legyen orvosi rendelő. A körzeti orvos hamarosan megkezdi a munkát. De az építkezés költségeit elő is kel­lett teremteni. Erre fordítot­ták a tanács felesztési alap­ját, támogatta az elképzelése­ket a megyei tanács. Néhány héttel ezelőtt már látszott, hogy Szügyön a „pénztárca” bizony kimerülő­ben van. Ezért a tanács a községbeliekhez fordult, se­gítsék társadalmi mun­kával az építkezés befejezé­sét. A cél közös, a tanácsnak és a lakosságnak egyformán érdeke, hogy mielőbb az új rendelőt kereshessék fel a betegek. A felhívásnak foganatja lett. Az elmúlt vasárnapon közel százhúszan serénykedtek a be­fejezés előtt álló épület mun­kálatainál. Az általános Isko­lás gyerekektől kezdve egé­szen az idősebb termelőszö­vetkezeti tagokig megjelentek a szügyiek lapáttal, ásóval a kezükben. Nemcsak a kánikulai meleg siettette az embereket, ha­nem a munka komolysága is. Krizsanyik Pál, aki jól meg­érdemelt nyugdíját élvezi, ve­rejtékező homlokát átizzadt ingével törölgetve szorgosko­dott a reggeli napfényben. Mellette a fiatalabb korosz­tály serénykedett; Zvara Gyula és Batta Sándor ugyan­csak „megfogta” a munka végét. Ezen a vasárnapon nem kel­lett külön kérvényt benyújta­ni a tizenhatos számú tanács­tagi választókörzet lakóinak sem. Oláh Ernő, Lakatos Já* nos és társaik munkájára semmi panasz nem lehetett. A rekkenő hőségben déli ti­zenkét óráig megállás nélkül a kórmánykerék mellett ültek a Madách Termelőszövetkezet traktorvezetői is, háromszáz köbméter földet szállítva az építkezéshez. A szügyiek egy nap alatt több mint harmincezer forint értékű társadalmi munkát vé­geztek. A még hátralevő fel­adatok, forintba „átszámolva” százezerre rúgnak. A szügyiek vállalták, hogy teljesítik ter­vüket és így időben átadhat­ják az új rendelőt. Biztosíté­ka az eddigi jó munka és a községbeliek dicséretes tenni- akarása. R. O. Jubilál a „HALDEX 99 Saját erőből Sokasodnak a híradások, tudatják: ösz- s/.eicg a gyár és tanács, termelés?<> vetke­zet és állami gazdaság, települések keresik az erők ésszerű koncentrációjának módja­it, termelőüzemek vágnak neki fejlesztési beruházásoknak saját pénzforrásaikra tá­maszkodva ... Sokasodnak a híradások, bizonyítván, a saját erő, a helyi kezdemé­nyezés előtérbe került, szerepe, fontossága növekszik, egy-egy terület fejlődésében. A gazdasági reform természetes következmé­nye e folyamat kibontakozása, s ahogy telnek a hetek, hónapok, úgy bizonyosodik be, hogy áldásos következmény is. Soka­kat megtanít jól sáfárkodni az adott lehe­tőségekkel, erőforrást teremt arra is, amire az ország nagy bukszájából már nem fu­totta. A példa mindig jó lámpás. Öt község küzdött az egészséges ivóvíz előteremtésé­nek gondjával. Valamennyi pénze mind az ötnek volt, de csak annyira futotta volna, hogy .egy-két mély fúrású kút el­készüljön, s némi vezetéket kapcsoljanak rá. Az egyik település tanácsülésén hang­zott el a kissé bátortalan javaslat: mi lenne, ha. .. Persze, akadtak tamáskodók, akik legyintettek. Ugyan. Azokkal, meg amazokkal? Ne nyújtsuk a dolgot. Ha vitákkal, ha megtorpanásokkal is, de el­jutottak végül oda, hogy az öt község közösen, regionális vízmüvet épít, bővizű kutakkal, gerincvezetékkel, leágazások­kal. S az okos tervet hallva megmozdul­tak mások is, központi forrásokból is ju­tott támogatás; a vízmű épül. Ahogy — szerencsére — gazdag a példatár másféle esetekkel is. Van, ahol a tanyai iskolák villamosítása teremt összefogást, má­sutt a termelőszövetkezetek építenek kö­zösen tejfeldolgozót, . kisebb vágóhidat, a vállalat ad csinos summát a tanács lakás- építési terveinek megvalósításához ... Be­igazolódik, hogy sokféle mód, lehetőség, erő rejlik „odalent”, csak olykor biztatás, bátorítás kell, éljenek is velük. No, meg, az esetleges akadályokat elhárító rendel­kezések, jogszabályok, gazdasági terelök, s nem utolsó sorban: az önállóságot tisztelő, támogató felsőbb vezetés. Lehet-e társítani a központi akaratot, és a helyi szándékokat? Volt idő — nem is rövid —, amikor szükségszerűen és szinte kizárólagosan a központi akarat diktált, még abban is, amiben, bizony, a helybeliek okosabbak, jobban tájékozot­tak, a realitáshoz közelebb állók voltak. Mostanában kezdünk eljutni oda, hogy ami központi kérdés, azt eldöntik a köz­ponti szervek, ami helyi kérdés, abban meg azok mondanak igent, meg nemet, akik a legilletékesebbek: a helybeliek. A demokratizmusnak újabb, s nem is ala­csony lépcsőfoka ez, amire manapság már sok helyen örömmel fellépnek. A saját erő nemcsak gazdasági forrásokat nyit meg, hanem politikai, társadalmi hatása, befolyása is kedvező. Mert igaz, jó dolog, nagy dolog, hogy a gyár, a vállalat hozzá­járul a' lakásépítési tervek megvalósításá­hoz. Ahogy jó a szövetkezeti közös vállal­kozásként létrehívott sütöde, tejüzem, csirkegyár, lendít az ügyön, ha minden helybeli termelőüzem is részese a csator­názásnak, s így tovább. Az e forrásból származó százezer és millió forintok an­nak mai létrejöttét szavatolják, amire a közös pénztárból csak holnap, vagy hol­napután jutott volna. Mondják: utólag könnyű okosnak lenni. Nos, cáfoljunk rá a szólásra. A saját erő, a helyi kezdeményezés friss, új hajtás, gazdasági és társadalmi értelemben egya­ránt. A drága idő vesztegetése nélkül le­gyenek okosak mindenütt most, s ne utó­lag. Vizsgálják, kutassák módját, útját — ‘ fellapozva a választások időszakában ké­szült jegyzetfüzeteket is —, hol kínálkozik alkalom az összefogásra, az erők egyesí­tésére, a külön gyengék, az együtt erősek — mint ezt egy tanácselnök megfogalmaz­ta —, szövetkezésére. M. O. Tíz esztendővel ezelőtt kezdte meg működését a „HALDEX” lengyel—magyar közös vállalkozás. Magyar szakemberek javas­lata alapján még 1959. ápri­lis 16-án létrejött Budapes­ten a megállapodás a Kato­wicéi Központi Szénbányá­szati Tröszt és a Tatabányai Szénbányák Vállalat között a .meddőhányók közös kiakná­zásáról. A megállapodás értelmében Lengyelországban is alkal­mazzák azt a magyar szaba­dalmat, amelynek alapján szenet lehet kivonni az eddig értéktelennek ítélt meddőhá­nyókból. A találmány kato- wicei hasznosítására 50—50 százalékos haszonrészesedéssel alakult. A „HALDEX” vegyes­vállalat 1961 nyarán kezdte meg működését. Tíz év alatt több mint 20 millió tonna meddőt dolgozott fel az 1100 munkást foglalkoztató vállalat és tevékenységük eredménye­képpen 2,3 millió tonna sze­net sikerült kivonniuk. A fennmaradó meddőt azután az építőiparban hasznosította. A vállalat 6,5 százalékos .ha­szonkulcsot állapított meg és évi 5 millió zloty nyereséggel dolgozik. A magyar találmány alkal­mazásával megoldódott az egyik legnagyobb probléma, a környék levegőjét szennye­ző és nagy területeket elfog­laló meddőhányók kérdése is. A vállalat a közeljövőben fo­kozza kapacitását. A „HALDEX” szervezeti for­mája új utat jelent a szocia­lista országok együttműködé­sében. Hasonló mintára más iparágakban is közös vállal­kozás alakult. (MTI) Haiarmenti találkozó a bükki partizánok emlékére Vasárnap a KISZ ózdi já­rási bizottságának rendezésé­ben hetedik alkalommal tar­tották. meg a Hangonyi-tó partján a bükki partizánok emlékére rendezett ifjúsági határmenti találkozót. A fasizmus elleni harc so­rán 1944-ben a Szőnyi Márton vezette partizáncsoport ezen a vidéken ért földet és folyta­tott fegyveres harcot az őket megtámadó csendőri és kato­nai különítmények ellen. A hősi harcban a partizánok na­gyobb része elesett, s akik fogságba kerültek, azokat ké­sőbb kivégezték. Csak né­hánynak sikerült átvágnia magát, s csatlakozni a szlo­vákiai partizánokhoz. A partizánhősök harcáról immár hagyományos megem­lékezésen részi vettek a szomszédos Szlovákia rima- szombati járásának párt- és ifjúsági küldöttei és a Ma­gyar Partizán Szövetség, va­lamint a KISZ központi bi­zottságának képviselői is. (MTI) Micsoda szerencse! Pironnak, a két évszázaddal ezelőtt elhunyt francia vígjá­tékírónak soha nem volt egy vasa sem. Egy nap találkozott barátjával, aki épp egy sze­rencsés kimenetelű párbajról tért vissza. — Hogy micsoda szerencsém volt! Ellenfelem golyója le­pattant a zsebemben levő ezüst pénzről. — Valóban szerencsés vagy! — mondta Piron. — Én a te helyedben szörnyethaltam vol­1 NÓGRÁD — 1971. augusztus 10., kedd

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom