Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)
1971-08-14 / 191. szám
Magosabb szinten Amikor a termelőszövetke- mint gyakornok. Egy év »tán zet irodájában kerestem, azt felkérték, hogy vállalja el az mondták: kinn van a aratók- akkor mérleghiánnyal küzdő nál, — Valóban itt volt nálunk, de bement a járáshoz — kaptam az újabb útbaigazítást. Csak másnap sikerült találkoznunk. Érthető, ilyenkor, nyáron, egy főagronómusnak sok elfoglaltsága akad. A litkei termelőszövetkezetben a főagronómusi tisztséget. — Sokat gondolkodtam, amíg kimondtam az igent — emlékezik vissza. Nagy Ferencnek nem volt könnyű a kezdet. Az emberek azt várták, hogy a szövetkehosszú, nyúlánk, napbarnított zet egyszerre kilábal a nehézbőrű, csendes, halk szavú fiatalember még a reggeli elfogyasztása előtt végigjárta a határt. Mikor megtudta, hogy róla szeretnék írni, tiltakozott: — Nézze, mennyi egyszerű, Szorgos ember él itt a litkei szövetkezetben . .. Jobb lenne, ha velük beszélne ... Nem került elő a szokásos jegyzetfüzet. Ültünk a hűvös szobában, beszélgettünk, s közben kitárult előttem egy fiatalember élete. Nógrádsza- kálban gyerekeskedett, a családi házban ismerkedett meg a mezőgazdasággal, és került közelebb hozzá. — Szeretem az állatokat és a növényeket. Ezért jelentkeztem a váci Mezőgazdasági Technikumban, majd a gödöllői Agrártudományi Egyetemre Az a vágy fűtött, hogy magasabb szinten „műveljem” a gazdálkodást — mondotta Nagy Ferenc, a litkei íőagro- nómus. Az egyetem elvégzése után a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezethez került, az éjszakái. ségekből. Tőle, mint új embertől különösen sokat reméltek. — A legnagyobb baj az volt, hogy nem ismertem az embereket, kire, hogy lehet számítani. A talajviszonyok is ismeretlenek voltak számomra. Bizony, nagyon nehéz évem volt. Éjszakákba nyúló estéken át beszélgettek, vitatkoztak az elnökkel és a főkönyvelővel, hogyan juthatnának tovább. — Átszerveztük a termelést, a talajviszonyoknak megfelelően. A termelt növények szá- Colában kémia-matematika mat csökkentettük, s ^ csak azt szakos tanárnő, elégedettek. — Terveink? Egyedüli kíÄ viharos nepofenafe vége, a nehéz gondok elültek. De Nagy Ferencnek ma is akad dolga, nem is kell olyan mesz- szire menni érte. Reggel hatkor már a majorban van. Aztán a tsz irodája következik. Majd a határt járja végig, hol, mit kell csinálni. Este a nap rövid értékelése, a másnapi munka megbeszélése következik. A főagronómusi munka mellett jut ideje, a közéleti tevékenységre, a társadalmi munkára. Fekete Dezső főkönyvelő mondotta róla, hogv a község „mindenese”. A helyi pártaíapszervezet titkára, tanács* és v'c-tag, a szövetkezetben „mellékesen” elnökhelyettes. — Hogy hogy bírom? Amit az ember szívesen csinál, nem gondolkodik rajta, hogyan bírja. Szeretem a hivatásom és amit csinálok, szívesen csinálom — mondja Nagy Ferenc. Feleségével, aki a helyi ishagytuk meg, melyek az éghajlatnak és a talajviszonyoknak megfeleltek. Nagyobb gondot fordítottunk az állat- tenyésztésre — magyarázza. Így sikerült elérni, hogy a vánságuknk a bölcsőde. Tanítási idő alatt a kisfiú elhelyezése nagy gondot jelent. .. Itt, a litkei Kossuth Termelőszövetkezetben megtaláltam a mérleg egyensúlya helyreállt, számításom. A vezetők dolgozók között megértés van Azóta öt év telt el. A szövetkezet egyre gazdagabb lett, az — beszél a főagronómus. emberek mind jobban megtalálják számításukat. A főagronómusnak is nyugodtabbak es Továbbra dolgozni. is itt szeretne —szenográdi— Holnapunk Életünk alakulásának egyik meghatározó tényezője a boríték, illetve mindaz, ami a munka ellenértékét, elismerését jelenti. Mert a borítékon kívüli ellenérték is serkenti a tenniakarást; a jól időzített és értő módon formált erkölcsi elismerés, valamint természetbeni, vagy egyéb jellegű juttatás-jutalom is kívánatos, hasznos gyümölcsöt teremthet. Össztársadalmi helyesléssel találkozik, hogy aki jobban, többet dolgozik, aki nagyobb részt vállal holnapunk alakításából, nagyobb arányban részesüljön a létrehozott javakból is. Lassan nehéz már ezt közhelyek, banalitás nélkül leírni, mégis így van. Mindannak megítélése, elbírálása azonban, hogy ki jogosult többre, már nehezebb dolog; ebben már eltérőek a vélemények. Olykor elhangzik az ingerült kifakadás: miért keres négyezer forintot, én pedig csak 2600-at?! Nehéz erre válaszolni, ha az illető híján van az önismeretnek, az önbírálatnak, viszont annál hajlamosabb mások munkájának lebecsülésére; s a demagógiára. S mégis válaszolni kell! Aki becsületes, törekvő munkája nyomán keres jól, s gyarapszik anyagiakban — nem érheti elmarasztalás. Senkire sem lehet sandán nézni csupán azért, mert autót, vagy telket vásárol, vagy esetleg építkezik. A vállalatok alkotmányai, a kollektív szerződések — amelyek hosszú-hosszú párbeszédek eredményei — különböző előnyökben részesítik az igyekvőket, a szocialista módon élőket és tevékenykedőket, akikre mindig számítani lehet. A besorolásnál, a különböző juttatásoknál és kedvezményeknél, a nyereségrészesedésnél mindezt figyelembe veszik. Másutt telket vásárolnak az érdemes dolgozóknak, vagy építési kölcsönnel, anyaggal, fuvarral stb. segítik a családi otthont alapítókat. A szorgalmas munka révén bizonyos anyagi erővel ezek már rendelkeznek, s éppen addigi munkájuk biztosíték a jövőre, alapja a bizalomnak. Egyesek azonban félremagyarázzák a lehetőségeket. A szorgalmat, és az igyekezetét ügyeskedéssel váltják fel. Mások, s a közösség rovására igyekeznek „jól élni”, anyagi előnyökhöz jutni. Egy tsz-elnök a tagság tájékozatlanságát használta fel saját céljaira. Saját kocsiját használta az utakra, s a 80 filléres kilométerpénzen kívül megszavaztatta a tagsággal az üzemanyag-megtérítést is. A szabadságmegváltással, a tiszteletdíjakkal is manipulált, „ügyeskedett”, a megengedett 50 százalékos prémiumnál is többet vett fel! Két építésvezető is megkereste a „boldogulás útját” : a vállalat által kapacitáshiány miatt lemondott munkákat végeztek, vagy végeztettek el, magánkisiparosként ... A kapzsiság, az emberi gyengeség, bizonyos jellembeli fogyatékosságok, és a hiszékenység, az ellenőrzés hiánya szülik az ilyen, s az ehhez hasonló „ügyeskedéseket”, nem egyszer bűneseteket. Nálunk igenis van mód a haladásra, a gyarapodásra —, de nem így. S a védő intézkedéseken kívül okos előrelátásra is szükség van: egyre nagyobb megbecsülést és elismerést kell teremtem a becsületes, az igyekvő munkának —, és lehetőséget rá, hogy még inkább példaképpé, holnapunk formálásának alapjává legyen. Nyaraló gyermekek — 30 országból Az NDK nyári táborait az idén 30 országból több mint ötezer gyermek keresi fel. A Szovjetunió és az NDK között már öt éve fennálló diákcsere keretében 1350 német úttörő és FDJ-tag (Szabad Német Ifjúság) utazik a baráti országba, s keresi fel ugyanannyi Lenin-úttörő és Komszomol- tag az NDK-t. A köztársaság három nemzetközi táborában 110 gyermek nyaral és először töltik a szünidőt az NDK-ban a Vietnami Demokratikus Köztársaságból és Dél-Vietnamból érkező gyermekek. A 48 központi úttörőtáborban 100 000 úttörő- és FDJ- tag tölti a nyarat. A táborozás költségeire az NDK kormánya félmilliárd márkát folyósított. A gyermekek gondozását 25 000 pedagógus, orvos és felügyelő látja el. Új épület, régi gondok Beszélgetés megyénk közútjairól Tavaly sikeres műtéttel elválasztották egymástól az Egri Közúti Igazgatóságot és ennek Nógrád megyei kirendeltségét. Ki tudja miért, nem volt túlságosan szerencsés ez az együttélés, akár a sziámi ikrek esetében. Bár az elképzeléstől a megvalósításáig meglehetősen hosszú idő telt el, végül is a „beavatkozás” nem lehetett túlságosan fájdalmas, ha azt vesszük, nemcsak kiheverte az elválást az önállóvá vált megyei igazgatóság, hanem — egy év tapasztalatai igazolják — megerősödve került ki belőle. Ugyanakkor új épületbe, a Nógrád megyei Tanácsi Tervező Iroda volt székházéba költözött az igazgatóság. így hát az épület, s valamelyest a szervezeti felépítés is: új. De a tevékenységi kör, s egyben megyénk közútjainak állapota — sajnos — nagyjából változatlan maradt. Nem mintha az igyekezet és a jó szándék hiányozna, de munkájukról, nehézségeikről, gondjaikról és eredményeikről beszéljen Fáklya Károly, a Nógrád megyei Közúti Igazgatóság igazgatója és Orbay István főmérnök. — Kilencszázhatvan kilométert tesznek ki megyénk közútjai, ebből betonburkolat harminc, nehéz asztfaltburko— Gépesítésben elég jól állunk — válaszol az igazgató. — El kell mondani, hogy „nagykorúsításunk” óta nagyon sok segítséget kaptunk a felügyeleti szerveinktől. A leszámítva — évente mintegy 20—30 kilométert lehetséges korszerűsíteni, vagy építeni. (Elvileg, mert Salgótarjánban, litkei csomópont építése például már eddig 24 millió fogépeink többre is képesek rintban van.) Tíz év alatt ez lennének, de a munkerővel és az anyagi erőforrásokkal már korántsem állunk ilyen jól. Az idei hitelkeretünk százhu- szonkilencmillió forint, ebből negyvenkétmilliót költünk karbantartásra és fenntartásra. A többit felújításokra és új építésekre fordítjuk. — Miért rosszak az utak? — veszi át újra a szót a főmérnök. — A többségük már eleve úgy készült, olyan minőségben, hogy később nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket. Vegyük például a Rétság—Balassagyarmat— Salgótarján útvonalat. Hallot2—300 kilométer. Az egész úthálózat negyede-harmada. Ugyanakkor tíz év alatt a közúti forgalom akár megháromszorozódhat. Ehhez képest nem túlságosan lassú az előrehaladás? — Ráadásul közben az építési költségek állandóan emelkednek — mondja a főmérnök. — Ugyanabból az ösz- szegből egyre kevesebbet tudunk kihozni Ez az okia, hogy forintban igen, de mennyiségben az első félévben sem tudtuk teljesíteni terveinket. Pedig — ami a karbantartást illeti — a felszámolható költtam egy rosszmájú anekdotát, ségeknél hárommillió forinttal ami enyhébb formában így hangák: régesrég elhaladt valaki erre, akkor lett belőle út, később jött egy másik, aki kitalálta, hogy le kellene kövezni, majd évek múltával egy harmadik, akkor korszerűsítették. Azóta is toldozzűk- foltozzuk, költjük rá a pénzt 1— aki erre jár, láthatja, milyen sikerrel, igazán jó út eddig sem lett belőle. — Hogy milyen kevés a 129 millió forint az utak állaolcsóbban végeztük el a ránkháruló munkákat. Nem mintha erre anyagi érdekeltség ösztönözne bennünket, a gazdálkodásnak ez a módja nálunk még nem tudott gyökeret ereszteni, de legalább az elismerésre szeretnénk rászolgálni. Hogy érezzük, mások is tudják minden tőlünk telhetőt megtettünk... — Tudnának-e valami biztatót mondani a megye lakosságának közútjaink jövőjéről? — Csak annyit, hogy ennek lat ötvenhárom, könnyű asz- potának gyorsabb javításához, falt háromszázhatvan, porta- csak az tudja igazán, aki , , — lanított út négyszáztíz kilo- gazdálkodik vele. Alig-alig ellenére az utak ^ állapota, ha tudunk előbbre lépni, a teen- dők annyira fölhalmozódnak. Ezért tűnhet úgy, hogy hol ide kapunk, hol odia, mert a kevés pénzből időben és mindenhol szeretnénk eleget ten- — Elismerjük, hogy rosszak ni a követelménynek. A ká- az útjaink — folytatja. — tyúzásra előirányzott ötmillió rűek és minőségűek. A szé- Űgy vélem, még az országos forint helyett eddig csaknem lességük általában hat méter, átlagnál is rosszabbak, holott nyolcmillió forintot költőt- az alapozás, a tizenöt cen- elvileg sokkal jobbaknak kel- tünk, de nem mernénk állíta- timéteres szórt alap után kö- lene lenniök, hiszen nekünk nj( hogy már sehol sincsen vetkezik a hét centiméteres méter. A többi kövesút és földút — mondja a főmérnök. — Hogyan ítélik meg megyénk közútjainak állapotát? nem is szemmel láthatóan, de évről évre javul. Mivel az anyagi lehetőségeink korlátozottak, arra törekszünk, hogy inkább kevesebbet, de jobban. Az új és a felújított utak, amik ma készülnek, korszeviszonylag sok kövünk van, ami az útépítéshez és javításhoz nélkülözhetetlen. Azt ne kérdezze meg, hogy milyen az országos átlag, mert nem tudok ilyen átfogó felmérésről, de sokat utazunk, lépten-nyo- mon tapasztaljuk a minőségi különbséget Magam is autós ember vagyok, nem csodálom „sorstársaimat”, ha azt mondják, legjobb elkerülni Nógrá- dot, mert szétesik a kocsi alattuk. Pedig milyen szép tájai vannak a megyének!... Talán éppen azért nincsen nagyobb idegenforgalom, mert rosszak az útjaink. — De miért rosszak? Any- nyira korlátozottak lennének az anyagi lehetőségeik? Vagy munkaerő hiányzik. Nincsen elegendő útépítési anyag és gép? kátyú a megyében — így az itatásos hengerlés, amelyre igazgató. négy centiméter vastagságú, nagy teherbírású és kopásálló Néhány hozzávetőleges ada- aszfaltszőnyeget húzunk. Ezek tot kapok: egy kilométer nyílt az utak már nem fognak any- útszakasz korszerűsítése mint- nyi gondot okozni sem neegy kétmillió, új út építése négy és fél—ötmillió forint. Gyors fejszámolás. A 130 millióból — minden más kiadást künk, sem az útjainkon közlekedő gépjárművezetőknek. Kiss Sándor Nagy kereslete van a szerszámosládáknak belföldi és export viszonylatban is — amelyeket a Nógrád megyei Ve- ggesip»» Javító Vállalat készít Az öreg juhász A Mátraaljai Állami Gazdaság kisterenyei kerületében két juhnyáj is található. Az egyiket a hatvanegyedik életévében járó Surányi Józsi bácsi őrzi. Dorogpusztán. Éppen delelésre terelte a jószágot, juhászbortja rézkampóját fogva ballagott a „vonuló” nyáj után, amikor találkoztunk. Napbarnított, derűs arca nem árulta el, hogy e hónapban már nyugdíjba megy. Annál inkább beszélt arról, hogy életének nagy részét a szabadban töltötte. — Apám, nagyapám Péter- vásárán, majd az Almássy grófoknál, Solymosi bárónál juhászkodtak. Jómagam is, tizenöt éves koromban, itt, a kisterenyei uradalomban kezdtem el... — mesélte az öreg juhász. Olyan volt ez a mesterség nálunk, hogy apáról fiúra szállt. Ebbe születtünk, ebben nőttünk fel... Igaz, akkoriban nem nagyon volt munkalehetőség, nem is tudtunk mást elképzelni... — Mióta dolgozik az mi gazdaságban? álla- s — Amióta megkezdődött az állami gazdálkodás. Jó ideig Nagyréton foglalkoztunk a juhokkal, később kerültünk Do- rogpusztára. De hol van már a juhász élete, a régebbi időkhöz képest? Akkoriban tavasszal elmentek a legelőre a jószágok és csak telelni jöttek vissza. Napokon át hajtotta a birkát a juhász. Hajnal háromtól este kilencig megállás nélkül dolgozott Surányi József. Még a juhász külseje is megváltozott. A boton és a kis puli ku- nyán kívül nem nagyon mutatja más, hogy juhász. — Jól ismeri hát Józsi bácsi a juhászkodást, a juhok szokásait? — Érdekes törvényt követ ez az állat. Amilyen szelídnek látszik, olyan huncut — mosolygott az öreg. — Ha egy elindul, mennek utána még az égő tűzbe is. Mindig tudom, mikor lesz eső, mert olyankor elégen felül esznek. .. Havazás előtt a kosok nyugtalanok, verekednek. .. — így sorolja, a hosszú évek során megfigyelt szokásokat. Surányi József jó őrzője a jószágoknak. Még sohasem volt lelkiismeretlen, könnyelmű gondozás miatt beteg állat a nyájban. Ez ideig kétszer kapta meg a Kiváló Dolgozó jelvényt. — A családban lesz-e követője? — Két fiam van. Az idősebb nem szereti a juhokat. Sohsem segített. A fiatalabb, Gyuri, egy éve „váltott”. Kilenc évig segített, most gépkocsivezető. Ügy néz ki, nem lesz a családban, aki folytatja majd ezt a munkát. Hiába, változnak az idők... — mondta elgondolkodva. Nézte a delelő állatokat. Azok szorosan egymás mellett álltak, szinte hullámzani látszott a sereg. Surányi József arcán szomorúság rezgeti. Sajnálja és kicsit érthetetlennek tartja az idő ilyen változását. Osgyáni Lajosné NÓGRÁD — 1971. augusztus 14., szombat 3
