Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)

1971-08-06 / 184. szám

Közügyekről a köznek A itiiLnr a rádiót hallgattam, először a AlulaVI közlemény tartalmára figyeltem. ;,A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány 1971. augusztus 4-én Kádár János elvtárs elnökletével együttes ülést tar­tott" — hangzott a bemondó ismerős hangja. Nyilvánvalóan rendkívül fontos kérdések, egy időszakot átfogó politikai, gazdasági elemzé­sek kerültek napirendre és meghatározták a soron következő legfontosabb feladatokat is, ezért került sor a Központi Bizottság és a kormány együttes ülésére. Természetesnek tűnt, hogy a mai, rendkí­vül bonyolult nemzetközi helyzetben, a köz­lemény először külpolitikai kérdésekben nyújt tájékoztatást. Tudjuk, nap mint nap érzékeljük, mégis szükséges volt annak meg­állapítása, hogy napjainkban a nemzetközi helyzetet változatlanul a szocializmus és az imperializmus éles és bonyolult küzdelme jellemzi. Éppen azért, mert a harc politikai, gazdasági és ideológiai síkon zajlik, és rend­kívül bonyolult, a közvélemény pártunk és kormányunk egyértelmű, határozott állás- foglalását várta. Meggyőződésem, hogy a közlemény teljes mértékben eleget tett a lakosság várakozásának, ismételten bizonyí­totta, hogy politikánk egyenes vonalú, kö­vetkezetes és szilárd elvi alapokon nyug­szik. A megfontolt emberek véleményével talál­kozott az az elhatározás, hogy pártunk és kormányunk a jövőben is mindent megtesz az európai békéért és biztonságért. Viszont internacionalista kötelességünkből követke­zik, hogy teljes szolidaritásunkról biztosítsuk az indokínai népeket, reálisnak, méltányosnak mondjuk a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány hétpontos javaslatát. Nógrád megye dolgozói elítélik az Egyesült Államok kor­mányának az izraeli agresszorokat támogató és bátorító politikáját, felháborodással (ér­tesül a Jordániái irtóhadjáratról, az arab egy­ség és az arab népek szabadsága elleni mes­terkedésekről. Elítéljük a nemzeti független­ségért harcoló kommunisták és más haza­fiak üldözését, megdöbbenéssel értesültünk a Szudánban történt tragikus eseményekről. Ügy éreztem, hogy közügyekről esett akkor is szó, amikor a Központi Bizottság és a Minisztertanács áttekintette az 1971. évi népgazdasági terv teljesítésének helyzetét, a gazdasági építőmunka időszerű és legfonto­sabb kérdéseit. Közügyekről a köznek, a lakosság széles rétegének szólt a közlemény, őszintén és nyíltan fogalmaztak akkor is, amikor arról számoltak be, hogy 1971. első felében a tervezettet megközelítő mértékben nőtt a szocialista ipar termelése. A közle­mény mentes a hatásvadászó nagy szavak­tól, hiszen tárgyilagosan állapítja meg, hogy a mezőgazdasági termelés kielégítően fejlődik, s ez lehetővé teszi a lakosság jobb ellátását és az export fokozását Bizonyára lenne ok, és alkalom az ered­mények bemutatására is, mégis a közlemény inkább a hiányosságokat teszi szóvá, ezekre hívja fel a figyelmet. Érvekkel és tények­kel mutat rá a beruházások fogyatékosságai­ra, a kivitel és a behozatal ellentmondásos­ságára. Az ország féléves gazdálkodásáról készült a mérleg, de a beszámoló során le­hetetlen nem gondolni szűkebb hazánk, Nóg- rád megye gazdálkodására. A megyei beru­házásoknál kedvezőtlen irányzat, hogy a tér vezettnél jóval többe kerülnek és többségük csak határidő után készül el. Országosan és megyénkben tovább kísért a létszámvándor­lás, a vállalatoknál nem eléggé tervszerű még a munka. Ennek nem mindig anyag­hiány, vagy más elháríthatatlan akadály az oka, sokkal inkább a fegyelmezetlenségben, a vállalati szervezetlenségben kell keresni a hiányosságok gyökerét. a televízió,' az újságok közöl- ték a Központi Bizottság és a kormány együttes üléséről kiadott közle­ményt. Nem takarták el a mérleg egyik kar­ját, sőt úgy tűnik, oda irányították a figyel­met, ahol a hibák, a hiányosságok vannak. Az igazság, az őszinteség mindnyájunk hasz­nára válik, ha a hibák kijavításának lehető ségeit, módszereit keressük. Nálunk a mun­kások, a szövetkezeti tagok és az alkalma­zottak az ország gazdái is. Ezért természetes követelmény a nyílt őszinteség. Politikailag, szakmai hozzáértés tekintetében sokat fej­lődtünk. Ha összefogunk, ha idejében és jól kihasználjuk a vállalati lehetőségeket és a KGST-tagállamok szocialista gazdasági integ­rációjának előnyeit, akkor biztonságosan és gyorsabban haladhatunk előre a kijelölt úton. — fazekas — A rádió, i Jabók$yula tárlata A július 28-án megnyílt formába öntve izig-vérig kor- ségével is magyarázható. Áz' tárlatnak máris sok látogató- szerű alkotásokat láthatunk, alkotások alaphangja derűs, ja volt Balassagyarmaton. Fa- A művész már túljutott a ki- holott színeinek többsége sö- bók Gyula művészete logikus sérletezés korszakán. Az tét. Jóleső érzés látni a ien- lancszemként kapcsolódik anyag engedelmessé válik a dületes ecsetjárást és a hatal- szűkebb pátriánk közízlését kezében, és meghökkentő ha- más, első látásra rendetlen­formáló tevékenységéhez. Ko- fásokat ér el. Háromalakos nek tűnő foltok halmazát, vács Béla művészettörténész kompozíciói bizonyítják, hogy amelyek távolról nézve logi- a következő sorokat írta a ugyanannak a motívumnak kus rendben illeszkednek egy- vendégkönyv első oldalára: legtökéletesebb formai azo- máshoz. „Fabók Gyula festőművész nossága, de különböző színek- „Műterem” című munkáján a fiatal magyar képzőművé- kel történő kivitelezése más a „festői rendetlenség” har- szet egyik legtehetségesebb és más élményt jelent a né; monikusan egységbe ötvöző­képviselője. A modern tér- és ző számára. Színeiben pompá- dik. formanyelvnek nemcsak úttö- zik és kompozíciójában is A kiáfh'tás szép darabjai rő megvalósítója, hanem bravúros az „Alakos kompo- még a Vörös asztal, írógépes olyan modem művész, aki zíció I., II.” csendélet és a Négyalakos az új klasszikusok eredmé- Összesen 11 kisméretű zo- portré. nyeit szintézis szintjén képes mánc-táblaképet láthatunk és Fabók Gyula festészete kor- vzisgálni és megvalósítani.” 5 nagyobb festményt. szerű formanyelven, a mai A bizánciak is magas mű- Az olajképekben is önma- igényeket is kielégítve, szín­vészi szinten művelték a zo- gát adja a festő, bár szinke- vonalas művészet, érdemes máncégetés művészetét. Ősi zelése alapvetően különbözik, megismerkedni alkotásaival, műfaj és technika, mégis új ami részben az anyag különb- Gonda Zoltán Hetvenötmillió a idén — tízmillió fejlesztésre Beszélgetés Ádám Antallal, a VILLTESZ Ktsz elnökével Nincsen olyan hazai gyárt- jóval kevesebb, mint az egész — Ha figyelmen kívül hagy mányú jármű, amelyen ne fe- évi termelési tervük. Mi ennek nánk a járműprogramot, a dezhetnénk fel a VILLTESZ az oka? népgazdasági érdekeket, azt Autóvillamossági és Műszaki mondhatnám, hogy jobban Ktsz valamelyik termékét. A Nagyon egyszerű és ke- megémé külföldön értékesíte­tizenegy filléres biztosító le- zenfekvő a magyarázat. Alta " ni áruinkat. A világpiacon meztől a hétezer-hatszáz forin- Iában a szövetkezet legered- rendiuVül keresettek a jármű- tos autóvillamossági mérőmű- nriényesebb időszaka a harma- alkatrészek, a hazai áraknál szerig számos cikket szállít a negyedév. Az idén e ha- húsz, negyven százalékkal töb- szövetkezet a hazai iparnak és rom hónap alatt huszonha- bet kaphatnánk értük. Ez a külföldi megrendelőknek. S rommillió forint értékért aka- azonban alapjaiban elhibázott hogy mennyire nem — rossz- r^nk termelni. Dolgozóinknak törekvés lenne, aminek előbb ízű értelemben — „kisipari” körülbelül hetven százaléka a népgazdaság, de végső so- módszerekkel folyik a terme- n°í munkaerő, s az asszonyok- ron a következet is kárát lát- lés, hogy valóban magasak a nak, lányoknak a háztartás- n£ A kedvező világpiaci minőségi és műszaki követel- ban is sok a teendőjük. Az a árak ellenére mi a hazai po- mények, azt bizonyítják az gyakorlat alakúit ki nálunk, zfcióinkat igyekszünk erősíte- ATUKI és a Magyar Elektro- hogy a szabadsagolasok^ na- amj — a járműprogramot mos Ellenőrző Intézet vizsgá- gyóbbik része az ev első fele- tekintve — biztos és biztató latai. „Jogosítványuk” nélkül re ősik. Ez az oka, hogy az távlatot ígér a szövetkezetnek, a legapróbb gyártmány sem félévben a számtani kö­kerülhet a felhasználókhoz. *én*rónvosnál kisebb volt a — rerveilc Több termék, több bér zéparányosnál termelés. a negyedik öt­éves tervre? Milyen fejleszté­si elképzeléseik vannak? — A negyedik ötéves terv vé* — Most már tudjuk, hogy Mindezt Ádám Antaltól, a fbbe,n a* eyben hetvenotmil- gére terrneiésünk előrelátható­szövetkezet elnökétől tudtam 311 meghaladja az évi százmil­meg, aki hetenként felkeresi mossa0\ cikket szállít a szó lió Ftrot — válaszolt Ádám An- a majdnem kétszázötven dől- J^P'z tat —Műszaki fejlesztésre, gé­gozót foglalkoztató diósjenői reskedelemnek Elegendő e ez pekre! felszerelésekre és épü- üzemet. Legutóbbi látogatása- Kulik é letekre tízmillió forintot szá­kor a szövetkezet jelenére és °'tem « Telik-e nunk Jelenleg három és fél l jövőjére vonatkozó kérdések- af'. erejükből es a lehetosege- sz^zan dolgoznak szövetkeze­kéi fordultunk hozzá. Milyen lK001 exportra. tünknél, ez a szám öt év szerepet tölt be a népgazda- _ Természetesen a leefőbb múlva sem lesz sokkal több Ságban a VILLTESZ Autóvil- feladatunk lépést tartani a négyszáznál, lamossági és Műszaki Ktsz? hazai kereslettel. Érdekünk, — Ezek szerint a termelés nö- Milyen megrendelői vannak? hogy hiánytalanul eleget te- veiését inkább korszerűsítéssel Hogyan sikerült az első félév? gyünk a reánk háruló kötele- kívánják elérni? Mire használ- — Ismeretes a kormanyha zettségeknek. Erre törekszünk, jók a műszaki fejlesztésre tarozat a járműipar fejlesz- s azt hiszem, nem is ered- fordítható tízmillió forintot? téserol. Mi ennek a program- ménytelenül. Ez magában fog- » . ,,, nak egyik végrehajtó szerve j j hogy számos külföldi “ a, gePesltest vagyunk - válaszolt a fel- gépkocsitípushoz is mi szállít- eIsoforban. korszerű, nagytel- tett kérdésekre. — Egy kis fűk a nótatkatrészeket Mind- J€sltmenyu gepeket, jól hasz- túlzással azt is mondhatnánk, exportról sem ft n0SlthatÓ klsgépeket fo§unk hogy nincsen hazánkban jár- ledkezhetünk meg, hiszen a beszerezni. Nem hogy a fejlesztés titkoljuk, nagyabbik ,mü a szövetkezetünk nélkül. küiföldre kerülő jár_ es vil- műv„k„t is el kell látni nót- haa1yadat Dl°sjeno kapja. I« lamos felszerelését mi készít- L ;L; „„L- hárommillió forintos beruhá­,A hazai járművek összes Sjük. Hosszan sorolhatnám megrendelőinket, de a alkatrtiszel,V AZ Jdei+ eXp°J- zási költséggel új szociális le- . , ., f tünk tízmillió forint értékű z . _ . .„inkavb áru, ami a MOGÜRT-ön ke­:csak néhány „nagyot emh- resztül jUt el a külföldi meg- tenek mmt az Ikarusz, a Vo- rendeiőkhöz. «ros Csillag Traktorgyár, a .Győri Vagon- és Gépgyár, a •dunakeszi és a diósgyőri va- , , , „ gongyárak. Idei termelési tér- JciS Öt 6V IDUiTa• vünk hetvenötmillió forint, ebből az év első hat hónap­jában harminchárommillió fo­rintot teljesítettünk. Évről év­ire nagyobbak az igények, ál­landóan növekszik a termelés. -De mellékesen azt is hadd? jegyezzem meg, hogy nem­csak a termelés nő, hanem a- dolgozók keresete is. A tava­lyi időszakhoz viszonyítva — a javuló teljesítmények ará­nyában — itt Diósjenőn, a legfiatalabb részlegünknél mintegy húsz százalékkal emelkedtek az átlagbérek. Hazai igények ée az export — Ha a harminchárommil­lió forintot megduplázzuk, ez — Melyik előnyösebb a szö­vetkezet számára, a hazai igények kielégítése, vagy az exportszállítás? mélyes fürdővel és öltözővel, irodákkal, orvosi rendelővel, társalgóval és vendégszobák­kal. A kiviteli tervek elké­szültek, az építési szerződést megkötöttük a nógrádi Tö- VÁLL-lal. Őszre tető alá ke­rül az épület, amit legkésőbb a jövő év nyaráig birtokba vehetnek a dolgozók. K. S. A Várpalotai Szénbányák Vállalat új üzemegységébe különleges bányabiztositó berendezéseket gyártanak. A hidrauli­kus védőpajzsok a hazai bányákban nagyszerűen beváltak, sőt külföld is felfigyelt a magyar bányabiztosító berendezé­sekre. Jelenleg NSZK-megrendelésre 200 pajzsot készítenek Sikere van az ifjúsági takarékbetétnek Háromnegyed évvel ezelőtt, tesek körében bármiféle fel- 1970 augusztusában látott mérést lehessen végezni. Hi- napvilágot a pénzügyminiszter szén még nem szerezhette rendelete az ifjúsági takarék- meg senki a kedvezményekre betét bevezetéséről. Ez a ked- való igény jogosultságot. Meg vezményés takarékossági for- is kérdeztünk egy fiatal beté- ma a KISZ kb kezdeménye- test, miként vélekedik az if- zésére, az Országos Takarék- júsági betétről, mik a tervei? pénztár szervezésében kezdő- Ifjú Fogarasi Ferenc salgó- dött tavaly szeptemberben, tarjám lakos így emlékezik Célja a 12—26. életév közötti vissza: fiatalok segítése az életbein- — A múlt év októberében dulás útján, rendszeres taka- hallottam róla először, de ak- rékosság szervezésével, ame- kor elengedtem a fülem mel- lyet az OTP kedvezményes lett. Nem sokkal később az kölcsönnyújtási lehetőséggel OTP egyik dolgozója járt a kapcsolt össze. gyárban, és egy kis csoport Milyen eredmények vannak előtt adott rövid ismertetést, megyénkben? ahol én is jelen voltam. Ami­Amikor az OTP a KISZ- kor megkérdezte, kinek van szervezetekkel karöltve el- kedve a takarékoskodásra, bi- kezdte Nógrád üzemeinek, zony volt egy-két hang, amely vállalatainak, hivatalainak if- inkább a kisfröccs, vagy egy júsága körében a szervező- és korsó sör mellett szavazott, felvilágosító munkát, mint mert — mint mondták — úgy minden újat, ezt is változó legalább tudják, hová teszik a magatartással fogadták. Kéz- pénzüket. A pillanatnyi derűt detben voltak idegenkedők, azonban kínos csönd követte, többeket főként az ötévre vo- Mi tagadás, bizony restellked- natkozó takarékbetét-gyűjtési tünk... azok helyett is. Rövid időszak tartott vissza az elha- várakozás után jelentkezett tározástól. Mások ugyanakkor egyik munkatársunk, majd tö­nern ismerték eléggé a vele vábbi öten követtük őt. Este járó kedvezményeket. A leg- közöltem ezt szüleimmel is, többen mégis azonnal fel tud- akik — egyetértésük jeleként ták mérni előnyeit, és megkö- — húgom részére is kötöttek tötték a megállapodást, amely- takarékossági megállapodást, nek alapján havonta, rendsze- — Terveim? Akár lesznek résén 100—400 forint megta- építési, vagy lakásvásárlási karítását vállalták. Érthető problémáim, akár nem, min- tehát, hogy az ifjúsági betét denképpen jól járok, hiszen a néhány hónap leforgása alatt havi kétszáz forintos befize- rendkívül népszerűvé vált, és téseim alapján öt év múlva a vártnál áokkal jobb eredmé- tizenkétezer forint helyett ti- nyeket hozott. A múlt év vé- zennégyezer forintot kapok géig ifjúsági betéteseink szá- vissza. A múlt év novembere ma országosan megközelítette óta ezernyolcszáz forintom a százezret, megyénkben csak- gyűlt össze már úgy, hogy nem a háromezret. észre sem vettem. Mindenki­Háromnegyed év rövid idő nek javaslom: érdemes taka- ahhoz, hogy az ifjúsági beté- rékoskodni! NÓGRÁD — 1974. augusztusé., péntek 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom