Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)

1971-08-27 / 201. szám

A kallódó kultúra nyomában Osszefog-e az értelmiség Nő g rádmegy eren ? NÖGRÄDMEGYERBEN, az aránylag szép környezetben fekvő művelődési házban az 'élet legkisebb jelét sem ta­pasztaltuk, ezért a tanács ve­zetőit kerestük meg, hogy a község kulturális élete után kutassunk. Endrész Gábor ta­nácstitkártól a következőket tudtuk meg: — Sajnos, községünkben a mozin kívül nincs kulturális élet. Kultúro tthon -igazgatónk, vagy tiszteletdíjas ügyveze­tőnk pillanatnyilag nincs. Hu­szonnégy pedagógus közül nem akad, aki táncot taníta­na, énekkart vezetne, vagy színdarabot rendezne. Elszige­telődtek, egymást sem ismerik a megyeri értelmiségiek. Adottságaink meglennének, a jól felszerelt kultúrotthon évi ötvenezer forint költségvetés­sel rendelkezik, csak éppen nincs, aki kezébe vegye, irá­nyítsa a kulturális munkát. A rendelkezésre álló összegből egyébként különböző javítási, felújítási munkákat végeztünk el. Művelődési állandó bizott­ságunk csak névlegesen léte­zik. — Milyen intézkedéseket tett a községi tanács a jelen­legi állapot megszüntetésére ? önnek mi a véleménye a to­vábblépés módjáról? — Előreláthatólag szeptem­ber 1-től sikerül tiszteletdíjas igazgató irányításával megin­dítani a munkát. Érettségizett fiatalember a jelöltünk. A to­vábblépésihez véleményem sze­rint szükséges a helyi üzemek, a tsz, a ktsz támogatása, kul­turális alapjuk felajánlása. — Előbbi panasz szerint a rendelkezésre álló pénzössze­get sem tudták megfelelően felhasználni! Nem az a hiba, hogy a tartalmi munka, az embereket érintő és foglalkoz­tató művelődési tervékenység hiányzik? — Éppen ezért kellene a pe­dagógusoknak tenniük vala­mi ti.. Következő ;,riportalanyunk" Kelemen Gyula, az általános iskola igazgatója. — A huszonnégy nevelő közül tíz képesítés nélküli — mondja. — Tekintettel arra, hogy Kisgéc, Magyargéc gyer­meked is itt tanulnak, tanuló­létszámunk megközelíti az ötszázat. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy örülünk, ha az oktatási követelmények­nek elegeit tudunk tenni. Ettől függetlenül magam is felaján­lottam, hogy megfelelő tiszte­letdíj ellenében vállalom a népművelési munka irányítá­sát, sajnos, a községi tanács nem reagált rá. Nemcsak az iskolavezetést, de az egész tantestületet mellőzik; na­gyobb törődést várunk és ké­rünk a tanácstól. Hogy meny­nyire fontos és szükséges a mielőbbi, végleges megoldása a kérdésnek, a következőkkel bizonyítom: az idén a tanu­lók ötvenkét százaléka vett részt rendszeres hittanokta­táson. Dr Vadas Imre körzeti or­vos két évvel ezelőtt került a községbe. Jelenleg egyedül lát el két körzetet; öt falu több mint ötezer lakójának egészsége fölött őrködik. Na­ponta közvetlen kapcsolatba kerül az emberekkel, ismeri őket. — Nehéz megérteni az itte­ni emberek életszemléletét, felfogását — magyarázza. — A nevelést, tudatformálást olyanok körében kell végezni, akik még mindig a kocsmá­ban töltik legszívesebben a szabad idejüket. A gyógyszer helyes fogyasztása még min­dig problémát jelent szá­mukra. Szemléletük megvál­toztatásához kétségtelenül szükséges, hogy egyáltalán valami kezdődjék, történjék a községben. Van egy olyan ér­zésem, hogy a meglevő lehe­tőségekkel, adottságokkal nem tud megfelelően élni a községi vezetés. Személy szerint is érzem például olyan esetek­ben, amikor a korszerű, mo­dem rendelő, lakás központi fűtését magam javítom. A két körzet ellátása mellett a különféle javítómunkákra ke­vés az időm, mégis kénytelen vagyok elvégezni. Azonkívül a helyi sportkör elnöki teen­dőit is én látom eL AZ ELHANGZOTTAKBÓL kitűnik, hogy tulajdonképpen meg vannak a szükséges fel­tételek, van művelődési ott­hon, a működtetéséhez megfe­lelő pénzösszeg, s bizonyára az igények sem hiányoznak. Csupán gazdát kellene keresni a kultúrának; az egymást hi­báztató szemlélet helyett tet­tekkel kellene változtatni ezen a kicsit furcsa és érthetetlen állapoton, összefogással sokat lehetne segíteni a helyzeten. Osgyáni Lajosné VÉLEMÉNYÜNK AJÁNLATUNK Nem sokat vártunk a Lajos napi köszöntőtől, de aki csak egy kicsit is igényes, az bizonyára még így is csaló­dott. Pedig valóban ismert, szeretett, kedvelt színészek, ze­nészek, sportolók viselik a Lajos nevet. Ügy látszik, még meg kell tanulni előbb szórakoztató műsort szervezni, ren­dezni, szerkeszteni, mert örök hiba, hogy a jó lehetőségek­ből is felemás, színvonaltalan dolgok sülnék ki. Szerencsére nem sok időnk maradt a Lajos-napi egyveleg gyengesége fölött sopánkodnunk mert a műsorban Jaocsó Adrienne következett „Földédesanyám” című összeállításával, amely az Irodalmi Színpad népköltészeti műsorából készült. Jancsó Adrienne, valamint Faragó Laura előadásában népballadák, népi ráolvasások, babonák és vidám csujogatók szólaltak meg. A művészet olyan árnyalt és magas színvonalú tolmá­csolásával lepett meg bennünket a Televízió, hogy ilyen műélvezetet csak a leghatásosabb zenei alkotások képesek előidézni. Jancsó Adrienne és Faragó Laura egy, ráadásul ilyen jellegű műsorban önmagában is szerencsés „összeházasítás”, az élmény, amit előadásuk előidézett, mégis fölülmúlt min­den előzetes várakozást. S ezt az abszolút mérce használatá­val is kategorikusan kijelenthetjük, nemcsak a relatív és szubjektív hatások alatt, amit az előző műsorral való ön­kéntelen összemérés lehetősége táplál. Remélhetőleg az is­mételt műsorok sorában nemsokára újból találkozhatunk Jancsó Adrienne szuggesztív, ragyogó előadóművészetével és Faragó Laura egyedülálló, szép, ősi énekeinek, dalaink fel­hangjait idéző énekléséveL Ä mai, pénteki műsorból olvasóink figyelmébe ajánljuk a Nyitott könyv rovatból a Pausztovszkij: Fehér szivárvány című adást, s a szerző megfilmesített három novelláját (20.00) és a látogatást Bortnyik Sándor festőművésznél (21.50). L. Gy. NÓGRAD - 1971. augusztus 27., péntek [ Telefonálni akarok! Felveszem a telefont. Tele vagyok bizakodással, eltölt az optimizmus. Szépnek látom a világot, jónak az embereket. Vidámnak az életet. Megnyomom a piros gombot. Városi vonalra van szük­ségem, a Hivatallal akarok beszélni. Nyomom egyszer. Ugyanolyan vinnyogó hangot hallat a masina, mint annak előtte. Mert abban az esetben, ha átvált városira a házi vonal, megszakad ez a sipítás és kellemes, búgó hang jelzi: szabad az út, tessék tárcsázni. Egyelőre tovább szűköl. Nem baj. Ügy látszik, kissé ügyetlen voltam, és rosszul nyomkodtam. Próbálom még- egyszer. Megint semmi. — Hát persze, mert nekem pont a legvacakabb készü­léket adják ide — gondolom. — Sebaj. Azért is úrrá leszek az élet nehézségein! Próbáljuk még egyszer. Így! Szép nyugodtan, csak sem­mi idegeskedés. Hallottam valahol, hogy az ideges ember fele annyira sem boldogul, mint a kötélidegzetű. A nyavalyás készülék tovább vinnyog. Hiába nyomko­dom, püfölöm. Elkeserítő. Egyre hallom ezt a kellemetlen sipítást. — Annak kéne napokig hallgatnia, aki így szerkesz­tette ezt a masinát — szórok gondolatban átkokat valaki is­meretlenre. Most. várok egy percig. Magamban számolok hatvanat. Aztán újra kezdem. Semmi eredmény. — Ha legközelebb sem sikerül, kidobom az ablakon. De úgy, hogy legalább tíz métert repüljön ez az átok telefon — mondom félhangosan. A kollégám kicsit furcsán néz, de nem szól semmit.. Még gyerekkoromban láttam egy filmet. Annak az volt a mondanivalója, ha az ember akarja, akár hegyeket is el tud mozgatni. En is ember vagyok, mért ne tudnék vonalat szerezni egy ilyen aránylag egyszerű készüléken. Amikor mások a Holdba repülnek... Kezdem elölről. Egy-kettő, három... Sikerült. Végre, sikerült. Mi is a szám, amit hívnom kell? Megvan. Tárcsá­zok. A telefon kicseng. Felveszik. — Bódog kartárssal szeretnék beszélni — mondom bol­dogan a központosnőnek. — Hallom — válaszolja minden lelkesedés nélkül. — Maradjon, majd kapcsolom. Maradok. Hallok valamiféle tücsökciripelésre emlékez­tető hangot. Várok türelmesen. Egyszercsak megszakad a hang. Semmi. Töksüket az egész mindenség. Hallózni kez­dek. Az eredmény nulla. Még mindig várok. Hátha csoda történik, és a központos visszaszól: ,,Sajnos, nem veszik fel, kárem. Kapcsoljak esetleg valaki mást?" Ez csak vágyálom. Esetleg a tévéjátékokban előfordul, vagy a filmekben. A gyakorlatban szinte soha. — Nem szól vissza — rögzítem a tényeket körülbelül kétperces, türelemes várakozás után. Az optimizmusom im­már ronggyá lett. És az emberek sem jók... Bódog kartárssal okvetlenül beszélnem kell. Leteszem tehát a telefont, és kezdem elölről. Végre megint a közpon­tossal beszélek. Másik számot kapcsol. Csoda történt, felveszik a hivatali szobában. — Bódog kartársat kérem — kezdeném. De egy csicsergő hang egykettőre lehűt: — Bódog kartárs ma egész nap házon kívül van. Ne is tessék keresni. Csak holnap jön be. Mindenesetre előbb tessék érdeklődni telefonon, az a legegyszerűbb... Csata! Erzsébet Kulturális •y, fQZMY.: a PALÓC NYÁR? IGEN! A Balassagyarmati városi Tanács VB. szeptember közepén ér­tékeli a Palóc nyár, 1971. ren­dezvénysorozatot, A június közepétől augusztus 20-ig tar­tó eseménysorozat Nógrád me­gyében érdekes kísérlet volt arra, hogy nyári holtszezont miképp lehet színvonalas kul­turális programokkal felvál­tani. A közművelődés dolgo­zói igen-t mondhattak a ren­dezvénysorozatra, amelynek zöme Balassagyarmaton ját­szódott, de Széclényben, Nóg- rádban, Ráróspusztán, Dré- gelypalánkon i,s zajlottak ran­gos mozzanatai. 1c NÓGRÁDI KÉPZŐMŰVÉ­SZEK A VILÁGKIÁLLÍTÁ­SON. A ma megnyíló vadá­szati világkiállítás alkalmából Budapesten, a Műcsarnokban képzőművészeti tárlatot is nyitnak, ahol megyénket há­rom képzőművész képviseli. Idős Szabó István Kossuth- díjas szobrászművész egy* ál­latfigurás szoborral, Lóránt János festőművész Halász a békésszentandrási duzzasztó­műnél című nagyméretű olaj­képével Czinke Ferenc, Mun­kácsi-díjas grafikusművész pedig A vadász születése éle­te és halála I., II., III., című fametszetsorozatával szerepel a tárlaton. ★ KÖZÉPISKOLÁS FILM­KLUBOK. A kortárs filmmű­vészet befogadásának lényeges előfeltétele, hogy a nézőközön­ség értse is, amit lát. Ehhez mindinkább elengedhetetlenné válik az iskolákban is a haté­konyabb filmesztétikai oktatás szorgalmazása. A Nógrád me­gyei Moziüzemi Vállalat, a Nóg­rád megyei Tanács VB Mű­velődésügyi Osztályával közö­sen 1971 szeptemberétől a megye középiskoláiban film­esztétikai oktatásban is része­síti a fiatalokat. Filmklubok alakulnak, illetve filmsoroza­tokat indítanak a diákok szá­mára. V KÖNNYŰZENEI ESEMÉ­NYEK SALGÓTARJÁNBAN. Az év hátralevő felében vál­tozatos könnyűzenei program várja az érdeklődőket a me­gyei József Attila Művelődési Központban. Október 27-én a Bergendi-, november 22-én az Illés-, december 3-án pedig a Lokomotív G. T., együttes lá­togat a városba. Az OKISZ- labor október 13-án zenés divatbemutatót rendez, ugyan­csak a művelődési központ­ban. Ez alkalommal Salvator Toto olasz revűegyüttesének műsorát láthatjuk, s fellép Harangozó Teréz, Korda György és Rátonyi Róbert is. k NÓGRÁDI KÉPZŐMŰVÉ­SZETI KIÁLLÍTÁS TATÁN. A Komárom és Nógrád me­gyék közötti kulturális együtt­működés programjaként kép­zőművészeti kiállítás nyílik szeptember 13-án Tatán. A tárlat anyagát az 1971-es salgótarjáni tavaszi tárlaton látott képzőművészeti alkotá­sokból válogatják a rendező szervek. A felkérő levelek a nógrádi művészekhez ezekben a napokban jutnak el. 1*1 KAPCSOLATOK BESZ­TERCEBÁNYÁVAL. A besz­tercebányai járási művelődé­si ház és a salgótarjáni me­gyei József Attila Művelődé­si Központ képviselőinek megállapodása értelmében 1972 januárjában a Nógrád megyei képzőművészeti stúdió tagjai­nak munkáiból kiállítást ren­deznek Besztercebányán. Ugyancsak jövő év márciusá­ban—áprilisában a művelődé­si központ kamarakórusa és szimfonikus zenekara szerepel a szomszédos szlovákiai kerü­leti székhelyen. *i A MŰZEUMI ÉS MŰEM­LÉKI HÓNAP októberben ke­rül megrendezésre a megyé­ben. A programtervezet — mely már elkészült — válto­zatosabb, színesebb, mint az előző években. Az ünnepi hó­nap keretében avatják fel a karancsberényi Partizán Mú­zeumban a Nógrádi Sándor- emlékszobát, a balassagyar­mati Palóc Múzeumban pedig a Mikszáth-emlékszobát. Szá­mos emléktúra, dokumentá­ciós kiállítás, vetélkedő tar­kítja majd a programot, de jelentős esemény lesz a helytörténészek pásztói ta­nácskozása is. Nagyváradtól Konstancáig- (IV.) Erdélyben, Székelyföldön Azt mondják, a székelyek neheztelnek érte, hogy ami­kor magyarországi látogató érkezik Romániába, az erdélyi nagyvárosokat, Kolozsvárt, Temesvárt, Brassót, s még néhány nevezetesebb helyet felkeresnek. Székelyföldre azonban kevés látogató jut el. Pótolandó tehát a mulasztást, irány Brassótól északra a Székelyföld, korábban Csík, Udvarhelyszék és Háromszék, — jelenleg Kovászna és Har­gita megyék. Űtitársam, aki a régi rend­szerben kerek négy esztendőt dolgozott az akkori Három­szék, ma Kovászna megye székhelyén, Sepsiszentgy or­gy ön, sehogy sem tud tájéko­zódni. Tulajdonképpen — a térkép szerint — már köze­lednie kellene a városnak — szerinte azonban teljesen is­meretlen helyen járunk, vala­mi nagy ipartelep közelében. Aztán kiderül, hogy mégis Sepsiszentgyörgyön vagyunk, csakhát ez egészen más város már. Textilkombinátja, ciga­rettagyára, bútorgyára, építő­anyaggyára, 514 ágyas kórhá­za, líceuma stb. van. A me­gye lakóinak száma 1969-ben 180 694 volt, s ebből 69 413 vá­rosi lakos. Iparának zömét az élelmiszeripar és a fafeldolgo­zás teszi ki, s jelentős még a textilipar. Mezőgazdaságá­ban az állami szektorhoz 11 652 hektár, a termelőszö­vetkezetekhez 136 283 hektár, magángazdaságokhoz pedig 14 659 hektár földterület tar­tozik. Az iskolák közül 42-ben román, 117-ben magyar nyel­ven folyik az oktatás, s ezek az iskolák több, mint húsz­ezer magyar ajkú tanuló kép­zését biztosítják. A székelység múltjáról so­kat elárul a sepsiszentgyörgyi székely múzeum, noha értékei­nek nagyobb része a máso­dik világháború során elpusz­tult. A lakóház, a berende­zési tárgyak azonban jól jel­lemzik a székely ember öt­letgazdagságát, ügyességét. Megmaradt a Gábor Áron ha­lálát ábrázoló festmény. Ab­ban a helyiségben található, ahol az 1848/49-es szabadság- harc több becses ereklyéjét is őrzik, így Bem tábornok egyes hadifelszerelési tárgyait, s a kufsteini tömlőében készített rendkívüli kifejező erejű fa- ragványokat. A fő falról Kos­suth, Petőfi, Balcescu, Bem, Teleki, Cesar Bolliak arcképe tekint alá, azoké, akik tud­ták, mi a Kárpát-medence és a Balkán népeinek igazi ér­deke. Nagy kár, hogy a fel­iratok többsége nem magyar nyelvű, holott elsősorban a magyarság történetéhez kap­csolódnak, s a konyák lakos­ságának is túlnyomó többsé­ge magyar. A múzeumra, a meglevő értékek ápolására és( újab­bak felkutatására egyébként különösen az utóbbi időben tekintélyes összegeket fordít a román állam. S néhány do­loggal sietni is kell, mert a gyorsan változó élet megelőzi a muzeológusokat. Ahol pél­dául egy évtized alatt mint­egy 10 százalékkal nő az ipar­ban foglalkoztatottak száma, ott már lényegesen kevesebb a ház körüli fúrás, faragás, Történetesen székelykapuért is jó messzire kell már men­ni, ha valaki nem elégszik meg a múzeumban látottal. Az új házakhoz másféle kapu dukál. Itt látható egyébként a legtöbb régi kópjafa is, ame­lyeken azonban lényegesen kevesebb fura feliratot lehet látni, mint amennyi az anek­dotákban szerepel. Legfeljebb az késztet mosolyra, hogy az elválasztás szabályaival meny­nyire nem bíbelődtek Ha pél­dául az 1895 nem fért el egy sorban, a végéről az 5-öt egy­szerűen átvitték a következő sorba. Dr. Székely Zoltán, a múze­um igazgatója segítőkészen azon töri a fejét, hogy me­lyik falut jelölje meg szá­munkra amolyan „érintetlen” székely vidékként. Végül a Hargita megyében levő Csík- kozmás mellett maradunk. Az 1500 lakosú kis faluban Kele­men Béla nyugdíjas tanító vállalkozik az idegenvezetés­re. Ismeri a község minden lakóját, minden szegletét, öt­venegy évig oktatta betűve­tésre a kozmásiakat. Fia, Ke­lemen István szintén pedagó­gus, a szomszéd községben, Lázárfalván tanit. De tudják a községre jellemző számo­kat nem értelmiségi foglalko­zásúak is. Az például Máté Ferencéknél derül ki, hogy a néphatalom éveiben több, mint húszán végeztek egyete­met a faluból, s jelenlég is többen járnak különböző fel­sőfokú intézményekbe. A faluban termelőszövetke­zet működik, de nagyon so­kan eljárnak különböző ipar­vidékekre, különösen a közeli Csíkszeredára. Azt azért fáj­lalják, hogy sok fiatal mond búcsút a községnek, de ami­kor az egyetlen székelykaput keressük Béla bácsival, s egy patak miatt csaknem meg kell kerülnünk a falut, hogy a má­sik utcasorra mehessünk (mert nem akadt, aki itt-ott egy pallót keresztbe tett vol­na a vízen), az öreg tanító is úgy nyilatkozik: „Bizony a gyerekek többet kívánnak, ami az öregeknek mérföldköves változás, nekik az már ke-’ vés!” A tanítás egyébként ma­gyar nyelven folyik az álta­lános iskolában, valamennyi tantárgyat anyanyelvükön ta­nulják a gyerekek, s napi egy órában tanulnak román nyel­vet és irodalmat. A magyar irodalom oktatása során a magyar klasszikusokat, s a romániai magyar írók, költők munkásságát is tanítják. A tv-ben nagyon várják a heti két alkalommal jelentkező magyar nyelvű adást, s na- gyon-nagyon szűknek bizonyul a mozi, amikor magyar filmet játszanak. Ha jó a film, s más nemzetiségűeknek is tet­szik, nagyon büszkék rá. S ez­zel kapcsolatos egy Brassóban, az ottani dalfesztivállal kap­csolatban elhangzott megjegy­zés: Sajnos, mondták, nekik nincs szerencséjük a Magyar- országról érkezett énekesek­kel. Nagy izgalommal mennek a fesztiválra, olyan szívesen tapsolnának a magyar szerep­lő sikerének, s ezzel szemben mindig be kellett látniok, hogy igazságos volt a zsűri döntése, gyengén szerepelt a várva várt versenyző. A népművészetet, a magyar kultúrát egyébként helyi erő­ből is igyekeznek ápolni: Tánccsoportjuk van, külön idősekből és fiatalokból álló színjátszó csoportok működ­nek a faluban, s havonta Csíkszeredáról magyar szín- társulat vendégszerepei. Á foszt csévá? Volt vala­mi? Történt valami? — így kezdődik az újságíró iskola talán mindmáig legélvezele- sebb tananyaga, Ruffy Péter­nek a riportról szóló tanulmá­nya. A neves szerző pályakez­dő korában ezzel állított oda minden reggel a gyár román portásához: Á foszt csévá? Igen, történt — mondhatná az öreg portás. Sok minden tör­tént, s történhet a dolgozó ember javára, ha végre „Du­nának, Oltnak egy a hangja... Kovács Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom