Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)
1971-08-26 / 200. szám
Erich Honecker nyiíatiöaíata Azonosak nézeteink és érdekeink Japan —amerikai viszály Halálosan fagyos Japán és az Egyesült Államok viszonya — állapítja meg a Frankfurter Rundschau szerdai száma. A lapok tokiói keltezésű tudósításában elmondja, hogy a japán közvélemény megítélése szerint már elkerülhetetlennek látszik a két ország gazdasági háborújának kirobbanása. Az amerikai valutavédelmi Intézkedések megrendítették a japán protekcionista politikát, és aligha kerülhető el a jen felértékelése. Japán — amely kereskedelmének egyharmadát bonyolítja le az Egyesült Államokkal — erősen aggódik amerikai exportjának összeomlásától. Az utóbbi hónapokban Tokió sorra kapta a pofonokat szövetségesétől és tekintélyén olyan érzékeny csorba esett, hogy aligha van remény a két ország egykori jó viszonyának maradéktalan helyre- állítására. Tokió Washnigton- nak jogosan veti szemére, hogy megannyiszor kész tények elé állította (Nixon pekingi útjának váratlan bejelentése, új kínai politika az ENSZ-ben, a távol-keleti „védelemben” való fokozott tehervállalás sürgetése amerikai részről). .,Az egykor oly szerencsésnek látszó házasságot egy idő óta már csak a józan megfontolás tartja ösz- sze” — írja a Frankfurter Rundschau. Az amerikai pénzügyi intézkedésekben a japánok egyértelműen megsértését látják a Nemzetközi Valutaalap és a GATT rendelkezéseinek. (MTI) 'Ä nyugatnémet kormány szerdai minisztertanácsi ülésén jóváhagyta a négy nagyhatalom nagykövetei által Nyugat-Berlin kérdésében kidolgozott egyezménytervezet szövegét. Mint Conrad Ablers nyugatnémet kormányszóvivő a minisztertanács ülését követően a sajtó képviselőinek kijelentette, a kormány kész arra, hogy „haladéktalanul megkezdje a tárgyalásokat az — A feszültség enyhítésére irányuló törekvésben határozható meg állásfoglalásunk Nyugat-Berlin kérdésében. Ezzel kapcsolatban üdvözöljük a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország nagyköveteinek megállapodását —, jelentette ki Erich Honeoker, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára abban a nyilatkozatban, amelyet szerdán sugárzott a moszkvai rádió és televízió. Honecker nyilatkozatában foglalkozott az NSZEP VIII. kongresszusán hozott határozatok jelentőségével, a krími találkozó eredményeivel, a KGST komplex programjának megvalósításával és annak kihatásaival, az NSZEP és az SZKP, valamint az NDK és a Szovjetunió kapcsolatával és végül a szovjet vezetőkkel — Brezsnyevvel és Podgornijjal — tartott legutóbbi megbeszéléseivel. A krimi találkozó résztvevői aláhúzták — folytatódik a nyilatkozat —, hogy a szocialista államok, a kommunista és munkáspártok marxista—leninista egységéért és összefo- rottságáért folytatott harc a jövőben is megköveteli, hogy erélyesen küzdjünk a jobb- és baloldali opportunizmus mindenféle megnyilvánulása ellen. Honecker megemlítette, hogy a Krímen fontos szerepet töltöttek be az európai biztonság kérdései, az NDK, mint szuverén szocialista állam Európa középpontjában mindent elkövet, hogy a maga NDK kormányával, a részlet- kérdésekről” ennek feltétele a négyhatalmi megállapodás aláírása. A minisztertanácson Klaus Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármester ismertette a nyugat-berlini szenátusnak a négyhatalmi tárgyalások eredményével kapcsolatos jóváhagyó állásfoglalását. (MTI) részéről hozzájáruljon e nagy cél eléréséhez. Az NDK támogatja az európai biztonság kérdéséivel kapcsolatos tanácskozás mielőbbi összehívását. Teljes egészében helyesli és támogatja azokat a szerződéseket, amelyeket a Szovjetunió és a Lengyel Népköztársaság kötött az NSZK-val — mondotta az NSZEP Központi Bizottságának első titkára. A KGST-országok komplex programjának megvalósításáról szólva Honecker rámutatott: az NDK mindent elkövet, hogy előmozdítsa a KGST -országok komplex programjának megvalósítását. Ezután említést tett az NSZEP és az SZKP közötti kapcsolatokról, amelyek, a nemzetközi fejlődés alapvető kérdéseiben azonos nézeteken és érdekeken alapszanak. Pártunk — folytatta Honecker — az SZKP-val való viszonyát egész politikájában mindenkor döntő tényezőnek tekintette, ebben a szellemben nevelődnek és ebben a szellemben cselekszenek az NDK kommunistái. Végezetül áttérve a Leonyid Brezsnyevvel és Nyikolaj Podgornijjal a Krímben ta- tott legutóbbi megbeszéléseire, Honecker aláhúzta, hogy ez a találkozó szívélyes és elvtársiam volt. A résztvevők tájékoztatták egymást az SZKP XXIV. és az NSZEP VIII. kongresszusa/ határozatainak gyakorlati megvalósításáról, véleményt cseréltek a két párt és a két állam közötti együttműködés további tökéletesítéséről és elmélyítéséről. Honecker biztosította a Szovjetunió kommunistáit és polgárait, hogy az NSZEP és az NDK a jövőben is tántorítha- tatlanul folytatja az SZKP- val való testvéri együttműködés vonalát, a Szovjetunióval való barátság politikáját (TASZSZ) NATO-hadgyak orlat A Bundeswehmek több mint 9000 katonája és tisztje részvételével, valamint 2000 harckocsi, páncélautó és egyéb különböző típusú gépkocsi felhasználásával a NATO Ber- gen-Hohnban levő gyakorlótérén (Alsó-Szászország) szeptember 2—5-én hadgyakorlatokat tartanak. Az „Erős pajzs” fedőnevet viselő hadgyakorlatokon más NATO-tagállamok katonai egységei is részt vesznek. (MTI) Damaszkuszban fontos alkotmányjogi lépést készítettek elő az államszövetségre lépő három haladó arab ország elnökei, amikor auguszus 20-án aláírták Egyiptom. Szíria és Líbia konföderációjának alkotmánytervezetét. A javaslatot szeptember elsején népszavazás elé bocsátják mindhárom országban és az előjelek szerint él is fogadják majd. Nagyot lép előre a megvalósulás felé mindezzel az a szövetségi terv, amelynek alapjait még néhai Nasszer elnök vetette meg 1969 végén, amikor a rabatt arab csúcsértekezlet kudarca után Tripoli ban. javasolta a testvérországok összefogását. Nasszer azonban még a Tripoli Charta megszövegezése előtt figyelmeztetett arra. hogy minden elsietett, előkészítetlen egyesülés magában hordaná a felbomlás csíráját. Méltán emlékeztetett Egyiptom és Szíria uniójának felbomlására. Erről a szövetségről Egyiptom nem mondott le és mindmáig nevében őrizte az Egyesült Arab Köztársaság emlékét és, eszméjét. A .tanulságot megszívlelő Szadat egyiptomi elnök óvakodott is az elhamarkodott lépésektől és a lassúbb, de alaposabb előkészítés útjára lépett, nem egyszer fékezve például a forró fejű .líbiai vezetők ifjonti hevét. Egész sor előkészítő tanácskozás után tartották meg a múlt héten a damaszkuszi találkozót, amelyen végül is Szadat, Asszad és KadA nyugatnémet kabinet megvitatta a Nyugat-Berlinről megkötött négyhatalmi megállapodást. Képünkön: Willy Brandt. Schütz nyugat-berlini főpolgármesterrel beszélget az ülés előtt A Nógrád megyei Tanács VB Útkarbantartó Költségvetési Üzeme vizslás-újlakpusztai telephellyel felvesz: — építőiparban jártas munkavezetőket, — nyugdíjas segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vizslás-újlakpusztai telephelyen. 2 NÓGRÁD - 1971. augusztus 26., csütörtök [ ■------------------------------------------------------------------------1----B onn jóváhagyta A georgiai McPherson-erődben folytatódik a dél-vietnami t öineggyilkossággal vádolt Ernest Medina százados hadbíró sági pere. Képünkön: Medina, felesége és egy kísérője társaságában, megérkezik a had bíróság ülésterméhez Harcok Tanzánia és Uganda között Kedden heves összecsapások zajlottak le Tanzánia és Uganda határán. A harcok még szerdára virradó éjjel is folytak. Edward Soikine tanzániai államminiszter kedden este sajtóértekezleten elmondotta, a harcok azzal kezdődtek, hogy ugandai katonák Mutukula falu térségében megsértették a határt, és tüzet nyitottak a tanzániai állásokra. Korábban négy ugandai katona teavásárlás ürügyével tanzániai területre érkezett. A katonákat a határőrök elfogták. Soikine cáfolta Idi Amin ugandai elnök állítását, mely szerint a harcokban egy kínai ezredes, a tanzániai hadsereg kiképzőtisztje életét vesztette. Idi Amin Kampalában azt állította, hogy a tanzániai erők kedden, az ugandai fővárostól 320 kilométerrel délnyugatra átlépték a határt, és 108 kérdés az ENSZ napirendjén Névlegesen megállapították az ENSZ-közgyűlés szeptember 21-én megnyíló 26. ülésszakának előzetes napirendjét. Az utóbbi napokban kiegészí- tőleg felvett pontokkal együtt, a közgyűlésre 108 kérdés megvitatása vár. (MTI) fogságba ejtettek négy fegyvertelen katonai gépkocsivezetőt. Tanzánia és Uganda kapcsolatai azután romlottak meg, hogy Idi Amin tábornok ja, nuárban megdöntötte Milton Obote elnök uralmát. Obote később Tanzániában kapott menedékjogot. Tanzánia mind ez ideig nem ismerte el Idi Amin rendszerét. (Reuter) (Folytatás as 1. oldalról) A merényletek előtt alig néhány órával jelentette be Faulkner u Is téri kormányfő, hogy Eszak-lrország „a nyílt terror és politikai zsarolás ellenére” továbbra is brit tartomány marad. A kedd éjszakai bombamerénylet-sorozatra, amelynek során csak kisebb anyagi károk keletkeztek, szerda délelőtt, „fölkerült a korona”. A belfasti Északír Áramszolgáltatási Hivatal központi székházában borzalmas erejű bomba robbant, a robbanás következtében egy személy életét vesztette, több mint harminc alkalmazottat pedig sebesüléssel szállítottak kötözőhelyre. Sokan a leomló falak alá kerültek. Az épületben Elnapolták a kairói pert A kairói per első, szerdai napján az ügyész ismertette a vádiratot, amely szerint Ali Szabri volt alelnököt és társait a Szadat elnök megbuktatására irányuló összeesküvésben való részvétellel vádolják. A vádlottak valamennyien ártatlannak vallották magukat. Ezt követően került sor a tárgyalás szeptember 4-ig történő elnapolására. (MTI) egyébként vagy hatszáz tisztviselő tartózkodott. A helyszínre érkező tűzszerészek még idejében hatástalanították négy másik pokolgépet is, A merényletet az ír Köztársasági Hadseregnek (IRA) tulajdonítják. Idén már több mint 300 bomba robbant Ulsterben annak a véres összeosapássoro- zatnak a folyamán, amely most már szinte mindennapos részben a protestánsok és katolikusok, másrészt pedig a. hivatalos Londonnal szembenálló északír erőle, valamint az angol katonák között A TASZSZ kommentátora valóságos gyarmati háborúnak nevezi a küzdelmet. (MTI) Borzalmas robbanás Belfastban Ajk arab államszövetség alkotmánya hafi kézjegyével látta el a há. rom ország jövendő szövetségének alkotmánytervezetét. A tervezet cikkelyei leszö. gezik, hogy az Arab Köztársaságok Szövetsége az arab nemzet szerves része, s így csatlakozhatnak hozzá mindazok az arab köztársaságok, amelyek hisznek az arab egység és a szocializmus eszméjében. Azt is hangsúlyozza az alapokmány tervezete, hogy a három arab ország kormányzati rendszere demokratikus és szocialista elvekre épül. Az államszövetség összehangolja a tagországok külpolitikáját, közösen lép fel a tagállamok nemzetbiztonságának védelmében, egységes gazdasági, pénzügyi. oktatási és kulturális politikát folytat. Közös katonai parancsnokság alá helyezik a hadseregeket, ösz- szehamgolják a hadiipari termelést. Az államszövetség élére elnöki tanácsot állítanak, amely saját tagjaiból választja meg két évre az elnököt. Az egyik legfontosabb célja az államszövetségnek az Izrael által megszállt arab területek felszabadítása. Minden erőt erre összpontosítanak. Az államszövetség, minthogy lényegében a haladó erők pozíciójának megerősítését célozza és ezen belül megszilárdítja annak az Egyiptomnak a helyzetét, amely az anti- imperialista arab front vezető ereje — pozitív jelenség. Rá kell azonban arra is mutatni, hogy egyelőre csak laza kapcsolatokról van szó a három ország között, amelyek a közös intézmények ellenére lényegében megőrzik szuverenitásukat. Indokolja az óvatosságot az is. hogy a szövetségre lépő államok sok eltérő vonása nehezíti meg a szerves egyesülést. Például Egyiptomban és Szíriában alacsony az életszínvonal Líbiához viszonyítva, ahol viszont nincsenek sem szakemberek elegendő számban, sem demokratikus intézmények. A katonai kiadások roppant terheket rónak mind Kairóra, mind Damaszkuszra. Tripoli- nak viszont egyrészt nincsenek ilyen kötelezettségei, másrészt igen jelentősek olajjöve- delmei. Egyiptomban az Arab Szocialista Unió már bizonyos hagyományokkal rendelkezik, Líbiában az ASZÚ előkészítése még csak kezdeti szakaszban van. Szíriában pedig a Baa':h-párt van uralmon. Másként viszonyulnak a haladó erőkhöz, a szocializmushoz is. Minit az alkotmánytervezet is hangsúlyozza, mindhárom ország szocialista törekvéseket hirdet, de rendkívül nagyok a fáziskülönbségek a társadalmi átalakítások útján. Egyiptomban és Szíriában államosításokat, földreformokat hajtottak végre, a nem kapitalista fejlődés útjára léptek. Líbiában viszont ilyen fejlődésről nincs szó. Szembeötlő az is. hogy míg Szíriában a kormányban kommunista miniszterek is vannak, s míg Egyiptomban — bár korlátozott mértékben — kommunisták is részt vesznek a közéletben. addig a líbiai fiatal ka-, tonatisztek kommunistaellenes jelszavakat hangoztatnak, „idegen tannak” bélyegzik a marxizmust, s csupán a Koránból hajlandók tanulni. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi álláspont tükröződik az alkotmánytervezetnek azokban a cikkelyeiben, amelyek az iszlámot hivatalos államvallásnak nyilvánítják és amelyek az iszlám tanokat tekintik a „itörvényhozás forrásának”. Az államszövetség alkotmányának mérlegét természetesen még nem lehet megvonni, hiszen a szeptember elsejei népszavazáson még csak az első lépésről lesz sző. Annyit azonban megállapíthatunk: a haladás híveinek szempontjából ez a konföderáció is any- nyit ér majd. amennyire tartalmát meghatározzák az an- tiimperialisita és haladó irányzatok. Rudnyánszky István i \