Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)

1971-08-18 / 194. szám

Á borbélymester Cikkünk nyomán Fan már ivópohár A napokban meglátogattam beteges, járni alig tudó nagy­apám. Hét vége volt. Frissen borotvált arca, frissen nyírt, megfésült haja feltűnt. Kérdé­semre: ki segített a nagy mű­veletben, azt válaszolta: — a Miska. — Ki az a Miska? — kérdeztem vissza, s így tud­tam meg, hogy Nemtiben szaktudásán kívül még egy tu­lajdonsága miatt ismert Szta- niszláv Mihály borbélymester. A ma már mintha kissé ritka­Niemrégiben arról írtunk, hogy az egyik salgótarjáni pecsenyesütőben mindenki ugyanabból az egyetlen pohárból kényszerül inni, ha megszomjazik. Az esetleges fertőzések elkerülése érdeké­ben javasoltuk: árusítson va­lamennyi hasonló vendéglátó­hely műanyag ivópoharat. Hogy mii történt azóta? Di­cséretes gyorsasággal intéz­kedett a Vendéglátóipari Vál­lalat piaci pecsenyesütője. Nemcsak finom falatokat fo­gyaszthat itt az éhes „ván­dor”, hanem ha kedve tart­ja, bármikor vásárolhat egy műanyag poharat és szomj át olthatja jó hideg csapvízzel. Hogy máshol mi a helyzet, nem tudjuk, ment kicsit hosz- szadalmas lenne valamennyi falatozóba elmenni, de re­méljük. ők sem akarnak le­maradni. ., Ki tud ifibbet a KISZ kongresszusairól? Ki tud többet a KISZ kong­resszusairól címmel vetélke­dőre hívja megyénk fiataljait a KISZ salgótarjáni városi és megyei bizottsága. Az augusz­tus 1-től november 14-ig tartó vetélkedőn minden KISZ-tag részt vehet. Három témakört öl ál. fel a verseny: a Kommunista Ifjú­sági Szövetség kongresszusai­nak történetét; ifjúságpoliti­kai kérdéseket; aktuális poli­tikai kérdéseket. Több fokozatban bonyolít­ják le a vetélkedőt. Szeptem­ber közepéig az alapszervezeti versenyeket rendezik meg, ezután egy hónap áll rendel­kezésre a járási-városi dön­tők lebonyolításához. A me­gyei döntőre november 14-én kerül sor. A járási-városi döntőkön az alapszervi versenyek első he­lyezettéi vesznek részt, a me­gyei döntőn pedig a járási- városi bizottságokat öt—öt fős csapatok képviselik. A vetélkedőre való felké­szülés megkönnyítésére ajánló bibliográfiát adotit ki a KISZ megyei bizottsága. A verseny­re készülők jó hasznát vehe­tik A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa, A párt ifjúságpolitikájának néhány kérdése, A Magyar Szocialista Munkáspárt ifjú­ságpolitikájának néhány kér­déséről című kiadványoknak, valamennyi a Kossuth Könyv­kiadó gondozásában jelent meg. Ajánljuk az Ifjúsági Lap­kiadó Vállalat és az Ifjúsági Könyvkiadó által megjelente­tett műveket. Sok hasznos is­merek forrása lehet A KISZ VII. kongresszusának jegyző­könyve, A KISZ VI. kong­resszusa, a A Vörös Lobogó alatt című könyv. Eredmény­nyel forgathatják a vetélke­dőre készülök az Eleven erő, a Félévszázados harc az if­júság szolgálatában, a Kézi­könyv a VIT-kör vezetői ré­szére és az 50 éves a magyar kommunista ifjúsági mozga­lom című kiadványokat is. Az utóbbi könyvek mindegyi­ke az Ifjúsági Lapkiadó Vál­lalat gondozásában jelent meg. Az NDK gyógyszeripara a jelenlegi gyártási időszakban egész sor újdonsággal jelent­kezik. A Drezdai Gyógyszer­gyár új antidiapetikus orvos­ságot, a Buformin. Retard tabletitákait állította elő. ame­lyek az idős köri cukorbaj, va­lamint a sulfonyl anyagok ál­tal okozott allergia ellen, használható. A VEB Falhlbeng-List cég werk Rodleben nagy hatású, a központi idegrendszert izgató új gyógyszert, a Lyrodin drazsét hozta ki. amelyet pszichózisok kezelésénél, ne­héz lefolyású akut lelki be­tegségeknél, könnyebb ese­tekben állandóan, súlyosabb esetekben az utókezelésnél is használnak. A VEB Falhlberg-List cég által gyártott Mephentermdnd drazsé az alacsony vérnyo­mással kapcsolatos panaszok kezelésére szolgál. Előnye, hogy már kis adagolásnál is hosszú ideig tartó javulást eredményez, mellékhatása el­enyésző. A Falignost tabletta az epehólyag és az extnahe- patikus epejáratok röntgen- vizsgálatainál alkalmazható. Az Apogepha cég új. ma­gas vérnyomás elleni gyógy, szerei a Triniton- és a Dep­ressan pasztillák, amelyek a terhesség okozta magas vér­nyomást csökkentik és gyors hatásuk — súlyos esetben — életmentést jelent. •ló lenne« de nem Közelebbi ismerőseim időnként sokatmondó pillantást vetnek rám. Általában akkor szokott előfordulni, amikor szemünk láttára bosszantó dolog történik, vagy olyasmi­ről értesülünk, ami fölháborítja az embereket. Amikor a buszvezető rácsukja az utasok orrára az ajtót. Az árkot, amit egyik nap kiásnak, másnap beteme­tik, harmadnap újra ássák. Valaki állami lakást kap, közben újra cseréli a régi kocsiját. A főnök megint mi­nősíthetetlen hangon beszélt a dolgozókkal. Elmérte a hentes a húst, s májat csak a „bennfenteseknek” adott. Két hete nincsen víz a lakótelepen. Egy megbecsült em­berről kiderül, hogy sikkasztott. Ráadásul veri a család­ját. Húsz fillérrel megint drágább lett valami az üzlet­ben. Mintha tőlem várnák, hogy intézkedjek, megoldjam, szóvá tegyem, fejvételt követeljek ... Igazán megtisztelő számomra ez a bizalom. Éppen azért érzek állandóan lelkiismeretfurdalást, mert nem tudok megfelelni a várakozásnak. Ha egy, s mást meg is írok, másnap kétannyival találkozom. Különben sem lehet mindig a hibákról írni, hiszen jó dolgok is szép számmal akadnak, elegendő csak a disznótoros káposztára gon­dolni. Mennyi mindent meg kellene írni! S állandóan idő­zavarban vagyok. De maga a mindenható sem bírná. Hát, még attól mennyire elkedvetlenedne, ha látná, egyszer­egyszer akár a lelkét kiteheti, akkor is minden marad a régiben. Túlzott feltételezés egy szolid tottforgatónak ak­kora hatáskört tulajdonítani, hogy csak elhatározás kérdé­se nála élesre fent szablyával nekirontani a hibák regi­mentjének és egycsapásra megfutamítani e csúfos sereget. Higyjék el, nem a szándék hiányzik. Hiába a bizalom. Bármennyire sajnálom, képtelen vagyok megváltani a világot. De a pillantásokban kimondatlanul még valami rej­tőzik. Egy kérdés. Hogy mit szólok hozzá? Nyomban visszatér az önbizalmam. Ezen a téren nincs miért szé­gyenkeznem. Hogy mit szólok a hibákhoz? Kérem ked­ves nyomdász barátainkat, akik nélkül egyetlen írás sem láthatna napvilágot, hogy itt hagyjanak üresen néhány sort. Ide tetszés szerint bárki beírhatja a véleményét. Mert amit én gondolok, az nem bírná el a nyomdafes­téket. —is Hogyan lehetne másképp? ságba menő emberség, a má­sok iránti tiszteletadás, meg­becsülés „alkalmazásával” vív­ta ki a község idős lakóinak háláját. Ugyanis hosszú évek óta minden hét végén fogja „borbélytáskáját”, és sorra járja azokat a házakat, ahol idős, beteg férfiak élnek. A ma már íratlan törvénynek számitó borravalót nem fo­gadja el, csak kizárólag a munkadíjat — vagy azt sem. Műhelyében kerestem meg kérdésemmel: — miért csinál­ja? Elmosolyodott bajúsza alatt s elgondolkozva kérdezett vissza: — Miért csinálom?! Egysze­rűen azért, mert nagyon sze­retem az idős embereket, tu­dom, hogy jólesik, nagyon jól­esik nekik a segítség, és az, hogy elbeszélget velük az em­ber kisebb-nagyobb gondjaik­ról, az állandó témáról: az öregségről. Hiszen egyszer én is megöregszem ... Családjában lánya követi mesterségét, ö maga 1936 óta borbély, 22 évig Rákócz{-bá­nyatelepen dolgozott, 1958-ban került Nemtibe. És itt, az idős emberek között végzett — jel­lemét, emberi értékét megmu­tató — tevékenysége elisme­rést érdemel. — óné — A magamfajta öregasz- szonynak mi alvás kell már? Mikor pirkad, már ébredek. Felkelni nem szoktam, minek, nincs már jó­szág a ház körül. Csak forgo­lódom és gondolkozom. Ilyen­kor sok minden az eszembe jut. Mert nem megy itt min­den jól nálunk. Nem mondom, a fiataljának igen. Azokra jó világ van. Ha most volnék fia­tal, megnézhetnék, mire me­gyünk. De mi már öregek va­gyunk. Az emberem évek óta nem tud nehéz munkát végezni. Nyolcvan felé jár, meg amúgy is nem jól tartja magát. Be­teges. Kétszer operálták, de látom, már harmadszor is kés alá kerül. Sérve van. Nem emelhet, nem hajolhat. Hát csak úgy teng a ház körül. Maholnap oda kell adnunk azt a kis szőlőt is, amit a háztá­jiban kaptunk, mert nem bírja az öregem a permete­zést. A kukorica meg nem pó­tol annyit, mint a szőlő. Megöregedtünk. Én se bírom már a napot, magas a vérnyo­más, az a bajom. Ha kint va­gyok egy kicsit a kertben már csak szédülök befelé. Hát így vagyunk mi, ketten. Az örege­met nyugdíjba küldték, nem bírja a munkát. Négyszázhat­vanöt forint a nyugdíjunk. Hogy élhessen meg ebből két öreg ember? Valahogy nem jól van ez a mi ■termelőszövetke­zetünkben. Tíz esztendővel ezelőtt tíz holdat vittünk be, és dolgoztunk, amíg bírtunk. Most már nem bírunk. Akkor mi legyen velünk? Hogyan kérjek a fiaimtól? Mind a kettő városon él. De, hogy álljak én a fiam elé, hogy adjon, amikor az ő örökségü­ket vittem be a szövetkezet­be? Odaadtam a bizalmam. Hát nem a szövetkezetnek ké­ne egy kicsit gondolni velünk? Lehet, hogy nem jól mon­dom, de valami igazságom csak kell legyen. Gazdag a mi szövetkezetünk. Csak meggondolják magukat, aztán viszik a fiatalokat a Balatonhoz. Meg az idősebbe­ket is, akik még dolgoznak. Ide mennek, oda mennek, bejárják a fél országot. De jólesne nekünk, ha egy­szer azt mondaná az elnök: na, öregek, pakolni, megyünk egy kicsit megáztatni azokat az öreg csontokat. Vagy ne­künk már úgy kell meghalni, hogy a Balatonig se jutunk el? Pedig nagyon szép lehet. Míg fiatalok voltunk, nem telt, most öregek vagyunk, már nem telik. Pedig de jólesne, ha ránk, öregekre is gondol­nának egy ilyen kirándulás­nál. Egy buszra való össze­gyűlne, nem is lennénk ta­lán többen, a tsz is kibírná ezt a költséget. Olvastam az újságban, hogy a mi szövetkezetünkben is segítik az öregeket. Kipótolják a járadékosok pénzét. A mi­enket nem, pedig tudja-e, hogy a kettő között csak egy lépés van. Azok 360 forintot kapnak, mi 460-at. Hát, pénz­ben nem nagy különbség, csak a neve más. Ez is, az is na­gyon kevés. Mégis azoknak minden karácsonyra terményt, tüzelőt, meg egy borítékban 200 forintot ad a szövetkezet. Ne­künk nem, mert hogy mi, nyugdíjasok vagyunk, nem já­radékosok. Pedig én azt hi­szem, csak a neve más. Ne­künk is jól jönne, ha nem kéne fizetni minden fuvarért, lókapálásért, szántásért. Meg itt a tévé. Az egyik fiam azt mondta: Édesanyám, megveszem én maguknak hogy nézzék. Mondtam neki, jó fiú, hát hogy lehetne nekem televízióm. Ki tudná a 465 forintból a havi 50 forintot fizetni? Az lenne jó, ha nyugdíjasok olcsóbban néz­hetnék. Hogy nem lehet, hát nem lehet... Én csak mon­dom, hogyan lenne jó. Mert az öregember, tudja lelkem, sok mindent kispekulál, amikor csak forog álmatlanul az ágyá­ban. Meg kérdeznék is. Mikor tő­lünk bemennek a városba, hát mindenki kenyérrel a szatyor­ban jön vissza. Még szégyel­lem is, hogy a sok öreg cse­léd nyomakodik a buszra, kezében a kenyér. De hát az sokkal jobb, mint amit itt nálunk kapni lehet. Magya­rázza meg nekem valaki, mi­ért van az, hogy bent olyan finom a kenyér, hogy magá­ban is szívesen eszi az ember. Amit meg ide kihoznak, arra uram bocsá’, néha még néz­ni is rossz. Hát mi dolog az, hogy a parasztember, aki ter­meli a búzát, az csak akkor leap jó kenyeret, ha a város­ban van útja. Látja, olyan sok minden megfordul az ember agyában, de amikor meghallgatnák, a fele se jut eszébe. Meg aztán akármire gondolok, a végén mindig csak a, mi szegény öregségünk jut az eszembe. Hogy nem lehet rajtunk se­hogy se segíteni. A tsz, az tudna egy kicsit gyámolítani bennünket. A falu a régi öre­gek földjéből boldogul, nem juthatna egy kicsit több ne­künk is ezen a jogon? Sok minden van itt még fa­lun, amit városi talán nem is ért. Mi, amolyan olvasó embe­rek vagyunk, mindig is azok voltunk. Amíg jutott, nem sajnáltuk a pénzt a könyvre, újságra. A gyerekeket is arra neveltük. És talán nem is hiszi, de van, aki megszól bennünket érte. Még a ta­nácstitkár is azt mondja: a művelődő Erzsók néni, akinek mindig jár az esze valamin. Pedig csak azon gondolkodom, mi lenne jó, mi kéne más­képp. Nézze, megépítettük a mi kis házunkat. Van benne hely még fürdőszobának is. De hát akkor még, most meg már nincs hozzá erő, hogy be­rendezzük. N e mondják nekem min­dig, hogy a gyerekeim is gondoljanak rám. Nehéz egy anyának a gyere­kétől kérni. Meg hogy is kér­hetnék. Fiatalok, most rakják fészkét mind a kettő. Nem vehetek el tőlük. Én azoktól várnék segítséget, akiknek én is segítettem. Mert a férjem még autóval is járta a falu­kat, biztatni a népet, hogy lépjünk be, mert most már ez lesz a jó. Ha fiatalabbak vol­nánk, jó is lenne. De nekünk már kevés erőnk maradt... Deák Rózsi NÓGRÁD — 1971. augusztus 18., szerda 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom