Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)
1971-08-17 / 193. szám
I Salgótarjánban nagy forgalomnak „örvend” a Centrum Áruház és a sajtószékház közötti ideiglenes parkolóhely. Naponta gépkocsik százai pihennek meg hosszabb-rövidebb időre itt. (Saxinger Árpád felvétele) f£í>sé^'l»enf kevesebb létszámmal Százzal kevesebben az ötvözetgyárban — Kooperációs es szállítási problémák a bányagepgyárban Az állampolgár nincs szabadságon Nagy erőpróba elé állította az ipari üzemeket az utóbbi hetek kánikulai időjárása. A tűzhelygyári öntödében, az üveggyárak olvasztókemencéinél, s más, meleg üzemekben, ahol különben is elviselhetetlen a hőség, ez idő tájt gyakran öt- ven-hatvan fokig szökött a hőmérő higanyszála a munkahelyeken. Ilyen körülmények között kellett elvégezni napi munkájukat a dolgozóknak. De nemcsak a hőség nehezítette a termelést ezekben a napokban. Július— augusztus a nyári szabadságolások ideje, másrészt, mint azt az évszaktól várni lehetne, a betegállományban töltött napok sem csökkentek, ezek a tényezők tovább növelték a sok helyütt már krónikussá vált létszámhiányt. Hogyan tudtak megbirkózni feladataikkal a kánikulában — kevesebb létszámmal a vállalatok? Az ötvözetgyárban különösen sok probléma akadt e hetekben. Szalai László főmérnök elmondotta, hogy a kemencéknél — főleg csapolásnál és adagolásnál — a 70 fok sem volt ritka. Ráadásul Szinte az év elejétől létszámhiánnyal küszködik az üzem. A tervezett létszámot eddig nem tudták betölteni, átlagosan 20 dolgozó hiányzik a különböző munkahelyekről. A nehézségekre jellemzésül egy nap adatai: augusztus 13-án, pénteken — reméljük sehol sem babonásak, s nem ennek tulajdonítják ezeket a tényeket — a tervezett 600 helyett 576 dolgozót tartottak nyilván, tehát 24 dolgozó hiányzott a termelésből. Ezenkívül 37-en betegség, 40-en szabadság miatt, 11-en igazolatlanul voltak távol munkahelyüktől. Ha ezt összeszámoljuk, csupán egyetlen napon több mint száz dolgozót kényszerültek nélkülözni az üzemben, s ezeknek a munkáját is a többieknek kellett elvégezni. A hiányzó létszámot részben n^ugdijasoldi# ae 3ö—t 40-et vettek fel — a munkások átcsoportosításával, s a műszaki dolgozók közvetlen irányítási munkába való bevonásával igyekeztek ellensúlyozni. El kell mondani, hogy a bent levők kevesebb létszámmal is helytálltak, a munkában fennakadás nem volt, amiért valamennyien elismerést érdemelnek. Nem rajtuk múlott, hanem a jelenleg gyártott termékek viszonylag alacsonyabb értékén, az anyagellátási és szállítási problémákon, hogy a harmadik negyedévre tervezett 60 millió forint termelésből augusztus közepéig az időarányos résznél ötmillióval kevesebbet, mintegy 25 millió forintot teljesítettek. Kedvezőbb helyzetben volt az utóbbi hetekben az Országos Bányagépgyártó Vállalat Salgótarjáni Bányagépgyára. Nem mintha az üzemet nem sújtotta volna a hőség, itt is sokan beteg- állományban és szabadságon voltak. A munkaügyi osztály tájékoztatása szerint általában a létszám 14—15 százaléka hiányzott a termelésből, ami 40—60 dolgozót jelent. Az előrelátás azonban átsegítette ezeken a nehézségeken a gyárat. Jelenleg 9—10 százalékkal magasabb a létszám a tervezettnél, ami a folyamatban levő rekonstrukció utáni nagyobb létszámigényre való fokozatos felkészülés eredménye. Ennek köszönhető, hogy a munkaerőmérleg nagyjából egyensúlyban van. Az év első felében ugyan kevés volt például a forgácsoló szakmunkás, de az idén tíznél több fiatal szerezte meg a szakképesítést, akik azóta munkába álltak, így ez a probléma megoldódott. Nem annyira a létszámgondok, mint inkább külső és belső kooperációs problémák nehezítették a termelést, késleltették a szállításokat. A harmadik negyedév induló hónapjában, júliusban, csupán egészen kis lemaradás mutatkozott, a gyár havi termelése meghaladta a 12 millió forintot. Nincs, bár jó néhány hivatal, vállalat, közszolgálati intézmény úgy tesz, mintha ott lenne. Ja, persze, nyár van, szabadságolások ideje, az előadó kartárs üdülni ment, az osztályvezető elvtárs külföldön tölti szabadságát, az ügyintéző sátortáborozik ..., s megáll az élet? Van, ahol ezt szeretnék. Várjon az ügyfél, a megrendelő, a panaszos, az igénylő, a kérelmező, ne türelmetlenkedjen, értse meg, mindenkinek jár a szabadság. Jár. Ám szabadságra a személy megy, s nem a munkakör! Azaz az állampolgár dolgait ugyanúgy kell intézni, mint télen vagy tavasszal. Mégis, a legtöbb helyen ma már az tűnik természetesnek, hogy a szabadságra induló kollégától senki nem veszi át a ügyeket. A lezárt íróasztalban, iratszekrényben pihennek a papírok. Két hét vagy három nem a világ. Különben is; a helyettes úgysem tudna érdemben intézni semmit, hiszen nem ismeri az aktáikat, nem foglalkozott a témával, nem az ő területe ... Ballagjon hát haza az állampolgár, s majd jöjjön két vagy három hét múlva. Persze, akkor is legyen türelme, mert a szabadságról visz- szatértnek még be kell rázód- nia, földolgoznia a távollétében felgyülemlett új ügyeket, s mindezek után kerít csak sort arra, hogy — végre — félbehagyott dolgait elővegye. Több ága-boga van e gondnak, mintsem első szemrevételezéskor gondolja az ember. Mert nemcsak arról van szó, hogy hivatalok, vállalatok, közszolgálati intézmények némelyikében lebecsülik az ügyei elintézéséért futkosó állampolgárt, s még inkább magát az ügyét. Arról is szó van, hogy a késedelmes intézkedésekből sokféle kár származhat, s hogy szervezetlen a munka, nincsenek megfelelő helyettesek, olyan ügyintézők, akik több feladatkör ellátására is alkalmasak. Szervezeti és gondolkodásbeli tényezők egyaránt szerepet játszanak tehát abban, hogy tavasztól őszig lelassul sok helyen az ügyintézés, késlekedve hozzák meg a döntéseket, amint azt e jelenség egyik bírálója megfogalmazta, „íróasztalkalodába zárják az életet”. E kaloda joggal készteti méltatlankodásra az állampolgárt, mert hisz’ ügyét minden ember fontosnak érzi, s mielőbb szeretne a végére járni. Ha azt látja, hogy dolgát könnyedén íróasztalfiókba süllyesztette a tisztviselő, hogy míg ő a döntés kimenetele miatt tipródik, addig az ügyintéző gondtalanul pihen, nemcsak szája íze keseredik meg, de véleménye is. Már nem az ügyintézőt, hanem a hivatalt, vállalatot, közszolgálati intézményt marasztalja el. Tévedne? Igaztalan lenne? Aligha. A munka folyamatosságának megteremtése, a kellő helyettesek kinevelése, atöbb munkakör ellátására alkalmas tisztviselők csoportjának tudatos gyarapítása nem egyegy ember, hanem az egész intézmény, s elsősorban a vezetők dolga. Elfogadhatatlan az az álláspont, amelynek vallói szerint „ez ellen nincs mit tenni”. Mármint a tervszerűtlen szabadságolások, a munka megakasztása, a döntések halogatása, a helyettesek hiánya ellen. Némelyik helyen már-már a beutalási lehetőségek szabják meg, lesz-e munka a nyáron vagv sem, az ilyen meg amolyan utazási lehetőségek diktálják, hogy az ügyfél dolgát mikorra intézik el. Legszívesebben kiakasztanák a táblát a kapura: szabadságok miatt az ügyintézés szünetel... Tagadnánk,' hogy a szabadság természetes joga minden dolgozónak? Csacsiság. Nem dondol ilyesmire senki. Még az ügye halogatása miatt dohogó állampolgár sem. Pedig ő mérges, ingerült. Nem a szabadságra menetel jogát vonja kétségbe. Hanem azt a jogot — ami persze senkit és sehol nem illet meg —, hogy őt, az ügyfelet, ff vele ügyét is „szabadságolják”. Várakozásra kényszerítik, fölös szaladgálásra késztetik. Évek hosszú sora óta visszatérő gond ez, s éppen ezért tűnik úgy intézményeknél, vállalatoknál, hogy már elfogadottá vált. Olyannyira, hogy akadnak helyek, ahol a tíz főnyi .gárdából egy szem „ügye" letes” marad, ő tartja a frontot, azaz nem csinál semmit, hanem nyugtatja a méltatlankodó feleket... Az állampolgár nincs szaba- ságon. Egyszerű kijelentő mondat. Am azért, hogy az állampolgár ezt a gyakorlatban is tapasztalhassa, rendet kell teremteni néhány hivatalban, néhány vállalatnál, néhány közszolgálati intézménynél. Azaz összességében már nem is néhány, hanem sok helyen Rendet: szervezettséget, zavartalan ügymenetet, tervszerű szabadságolásokat, kellő helyetteseket. Nemcsak az állampolgár érdekében. Hanem a hivatal. vállalat, intézmény rangja, tekintélye — társadalmi hitele miatt is! M. Q. Aratás után , A hét végén befejezték az aratást Nógrád megye termelőszövetkezetei, állami, gazdaságai. Augusztus 20-ra elhal a cséplőgépek zúgása is, biztos helyre, a magtárakba kerül minden szem gabona. Jelentős terület, csaknem 63 ezer hold gabona termése várt betakarításra ezen a nyáron. Több mint 42 és fél ezer holdon a kenyérgabona, búza és rozs hozott a vártnál gazdagabb termést. A búzaföldeken becsült Í6 mázsa holdankénti szem jó néhány mázsával több a tavalyi átlagnál. De egy sor termelőszövetkezetben, állami gazdaságban ennél magasabb hozamokkal, 20—-23 mázsás rekordterméssel büszkélkedhetnek. Ezt „mondják” a szűk szavú jelentések. Ám, a mezőgazdasági üzemek szorgalmas munkái, hozzáértő szakemberei lényegesen többet látnak a számok mögött. Felvillan előttük a tavalyi keserves esztendő egy-egy napja, hete, hónapja. Üjra átélik, ha csak néhány percre is a vigasztalanul esős nyarat, a kegyetlenül száraz őszi hónapokat. A kőkeményre szikkadt földet, a törött alkatrészekkel bajlódó traktorosokat nézve egyre halványult a remény, hogy az idén jobb esztendő lesz a tavalyinál. Gondoktól terhes, nehéz évtől tartottak a legtöbb gazdaságban. Dehogy is merték remélni, hogy ilyen gazdag, ilyen szép lesz a nyár. De a párt, a kormány, ahogy ígérte, nem hagyta cserben a gondokkal küzdő mezőgazdasági üzemeket. A kedvezőtlen esztendő gondjai, bajai ellensúlyozására szinte ugrásszerűen megnövekedtek a gazdálkodást segítő, hasznos eszközök. Az intézkedések hatására a mezőgazdasági üzemek többsége sikeresen túljutott a rendkívül nehéz esztendő gondjain. A tavalyinál lényegesen több műtrágyát használtak fel a közös gazdaságok. Időben elvégezték a gabonafélék rendszeres gyomirtását. A szövetkezetek többségébe megérkeztek a nehezen várt traktorok, kombájnok is. Nógrád- ban a tavalyinál félszázzal több kombájn, összességében mintegy négyszáz gép dolgozott az aratásban. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a gabona termőterületéről szinte teljes egészében gépek takarították le a termést. A szövetkezeti vezetők, a szakemberek, kombajn-o- sok és araíógépkezelők, a szövetkezeti tagok okosan, jól éltek ezekkel a lehetőségekkel. A legtöbb termelőszövetkezetben, állami gazdaságban hozzáértő, gondos gazda módjára szervezték és irányították a gépek, emberek munkáját. Tervszerű, fegyelmezett és következetes munka folyt a mezőgazdasági üzemekben egész éven át. Az aratógépkezelők, a kombájno- sok, a szalmabálázók is megtették a magukét. Versenyben dolgoztak. Ahol sikerül befejezni a munkát, átirányították a gépeket oda, ahol még maradt arat- nivaló. A gabonaátvevők, akárcsak a kombájnosok, dolgoztak vasárnap is. Ennek eredménye, hogy az egész évi fáradozás gyümölcse, a kenyérnek való nagy része a magtárban van. Ezekben a napokban már a tarlómunkák jelentős részén is túlvannak a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok. Készülnek az őszi tennivalókra, . a szántásra-, a vetésre, melyekhez most lényegesen kedvezőbbek a körülmények mint tavaly voltak. A készülődés szorgos napjaiban sem feledkeznek meg azonban arról, hogy csak a szocialista úton járó mezőgazdaságban van annyi erő, hogy képes legyőzni a legnehezebb akadályokat is. Mert ennek, ez a mostani gabona betakarítás is újabb fényes bizonyítékát adta. Vincze Istvánné NÓGRÁD - \m. augusztus 17., kedd 3
