Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)

1971-07-01 / 153. szám

Röplabdába jnoksdg Áz St. Síküveggyár és Bányász veretlenül a Kisterenyei tavaszi első Öl<ő'vívás Oláh és á két Botos remekelt A Bornemissza Gergely Ku­pa országos ifjúsági egyéni ökölvívó-emlékversenyt Eger­ben rendezték meg. Har­mincnégy egyesület színeinek képviseletében 183-an léptek szórítóba. A kupa védője a Zalka SE volt. A válogatott keret tagjainak kötelező volt az indulás. Szabó Béla inté­ző elmondotta, hogy az SBTC hét versenyzővel képviseltette magát."' Így a pontversenyben eleve hátrányba kerültek azokkal a szakosztályokkal szemben, amelyek ti verseny­zőt indítottak. Az összetett pontversenyben így is megsze­rezték! a .negyedik helyet. A kupa védője ezúttal a Bp. Honvéd -lett... Az SBTC fiatal­jai derekasan- küzdöttek, és jó helyezéseket értek el. Oláh Tibor légsúlyban első lett. Botos Árpád (légsúly) és Botos József (pehelysúly) a második" helyen végzett. Ber­ki Zoltán könnyűsúlyban harmadik, Balogh Ferenc pe­helysúlyban negyedik lett". A pontverseny végeredménye: 1. Bp. Honvéd 20, 2. Csepel 20, 3. ÉVIG 20, 4. SBTC 12, 5. MGM Debrecen 12 ponttal. A fiatal ökölvívóknál teljes a nagyüzem. Az SBTC ver­senyzői ma Debrecenbe utaz­nak, a Bocskai István, serdü­lő ifjúsági emlékversenyre. Ok a kupa védői. Húsz ver­senyzővel kelnek útra, és sze­retnék ismét hazahozni a ku­pát. A X. Szondy György-emlék- versenyt július 16—18. kö­zött Salgótarjánban rendezi meg az SBTC. A Bányász- kultúrotthonban az eddigi leg­népesebb (150) mézőny indu­lására lehet számítani. A dí­jak átadásánál közreműködik Botos András, a madridi Európa-bajnokság ezüstérme­se is, aki manapság Salgótar­jánban edz. Nyári sportolnád Kevés induló Nagybátonyban A falusi dolgozók salgótar­jáni járási spartakiádjának XX. nyári döntőjét Nagybá­tonyban gyér érdeklődés mel­lett rendezték meg. Csak nyolc község képviseltette ma­gát. Zagyvaróna ugyan beje­lentette, hogy indulni kíván, mégis távolmaradtak, csak­úgy mint a jelentős spartaki- ádhagyományokkal rendelkező Vizslás és Zabar fiataljai. At­létikában és kézilabdában ver­senyeztek az indulók. Röp­labdában július 4-én Somos­kőújfaluban, tekében július 11-én Kisterenyén . rendezik meg a járási döntőt ATLÉTIKA Férfij magas: 1. Novak László (K.-lapujtő) 155, távol: 1. Répás János (Mátranovák) 560, súly: 1. Óvári Péter (Nagybátony) 10,20, gránát: 1. Futtató Antal (Nagybátony) 78, 100 m: 1. Répás János (M.-novák) 12.0, 400 m: 1. Ré­pás János (M.-novák) 62.2, 800 m: 1. Erdélyi László (Kishar- tyán) 2:21.0, 1500 m: 1. Erdélyi László (K.-hartyán) 5:04.0. Női magas: 1. Bakos Mag­da (Nagybátony) 130, távol: 1. Bakos Magda (Nagybátony) 392, súly: 1. Ruskó Mária (K.-lapujtő) 7,10, gránát: 1. Oravecz Erzsébet (K.-lapujtő) 38, 100 m: 1. Oravecz Erzsébet (K.-lapujtő) 16.4, 400 m: 1. Csőri Jolán (K.-lapujtő) mint" egyedüli induló. KÉZILABDA Férficsapat: 1. Nagybátony, 2. Rákóczi-bt. Női csapat:: 1. K.-lapujtő, 2. K.-berény, 3, Rákóczi-bt. AZ első helyezettek tovább­jutottak a megyei döntőre, amelyet a tervektől eltérően, nem július 18-án, hanem 25- én bonyolítanak le, Pásztón. Területi ifjúsági bajnokság A területi Ifjúsági atlétikai bajnokságon huszonkét egye­sület 159 versenyzője vett részt a közelmúltban Salgó­tarjánban. Körültekintő ren­dezésben, nagyszerűen előké­szített pályán jó versenyt vív­tak a fiatalok. Kár, hogy a nevezettek egynegyede nem jelent meg. Az SKSE-stadion- ban általában közepes ered­ményeket értek el, de akadt néhány figyelemre méltó is. Az i 56 bajnoki címből az egyes szakosztályok az alábbi számban részesültek: 1. Deb­receni építők 13, 2. DVTK 7, 3. Nyíregyházi VSC 7, 4. Sal­gótarjáni Kohász 7, 5. St. Üveggyár 3, 6. Nyíregyházi Sí 3. ,A megoszlásra jellemző, hogy mindössze öt sportkör nem szerzett bajnoki címet. Jobb eredmények: Paulin Márta (DVTK) a 100 m-es gátfutásban 15,9, távolugrás­ban 520 cm. Velenczei Zsuzsa (SKSE) diszkoszvetésben 38,78 m-t ért el. Szakács Irén (Nagybátony) gerellyel 40.02 m-t dobott. Ürmössy Erika (SKSE) 800-on 2:24.6-ot fu­tott. A fiúknál kitűnt Nagy Ti­bor (Debreceni Építők), aki 100-on 11,5, 200-on 23.6, 400- on 52.0-es eredménnyel győ­zött. Hajnal Ottó (SÜMSE) 400-on 52.8-al végzett az élen. Wollner Ákos (SKSE) 800-on 2:02.5-tel elsőnek futott a cél­ba. Kocsis Imre (DVTK) ma­gasugrásban 183 cm-t teljesí­tett. Jakab Gábor (Szécsényi VM) gerelyhajításban 60,92 m-el biztosan előzte meg hat ellenfelét. APRÓHIRDETÉSEK ELADÓ 403-as jó karban levő Moszk­vics, kevés kilométer­rel. Cím: ifj. Fabók György, Patvarc, Pe­tői! U. 23 TERMELŐSZÖ­VETKEZETEK, Állami Gazdasa- g >k. figyelem! El­adásra ajánlunk fel Dutra FRAK—n-í típusú, üzemképes, jó állapotú forgó-rakodó gépeket, előnyös vételárral. Bőv ebb felvilágo­sítást BSZV. 4. sz. üzemegység, Up. I, Márióssy u. 1— S. sz. alatti telepen Jaczkó Andor mű­szaki vezető elv- tar'snál. SOK szép dísznö­vény, díszhal érke- v nett, nagyon olcsón. Salgótarján, Arany János u. 2. SZOBA-, konyha­bútor eladó. Megte­kinthető csütörtökön Salgótarján, Salgó u. 44 , földszint 3. ZEBEGÉNYHEN két­szobás. összkomfortos Családi ház. beköltöz­hetően eladó. Dr. Szollár. Vác, Kórház Kovács Imre, az MTK egykori válogatott labdarúgója vasár­nap, a Videoton — SBTC- mérkőzésen (2:0) búcsúzott Székesfehérvártól, játékosok­tól és szurkolóktól. „Imre bá­csi, köszönjük!” — hangzott kórusban a szurkolók szavala­ta a mérkőzés után. Kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen az Űjpesti Dózsa bajnokcsapa­tának edzője, Baráti Lajos mesteredző utódja lett. Elmon­dotta, hogy legkevésbé anyagi meggondolások vezették, ami­kor az Ű. Dózsához szerződött. (Fotó: Koppány) Járási döntő Romhányban .A falusi dolgozók XX. nyá­ri; spartakiádjának járási dön­tőjét megrendezték Romhány­ban. A rétsági járás dolgozói­nak vetélkedőjén zökkenőmen­tes lebonyolításban atlétika, teke és kézilabda sportágban álltak rajthoz. Férfikézilabdában a Juri- sits SE győzött Férfitekében a Romhányi Építők végzett az élen. Atlétika: férfi 100 m: 1. Molnár Sándor (Romhány) 12.0, 400 m: 1. Maglódi Fe­renc (Nőtincs) 1:04.4, 800 m: 1. Varga Pál (Romhány) 2:27.8, 1500 m: 1. Kovács Ist­ván (Nőtincs) 5:13.8, távol: 1. Molnár Sándor (Romhány) 520, súly: 1. Rácz József (Nő­tincs) 11,64, gránát: 1. Holecz Ferenc (Nőtincs) 49.50. Női 400 m: 1. Maglódi Má­ria (Nőtincs) 1:31.2, gránát: 1. Maglódi Mária (Nőtincs) 32,60 m. Egyetlen férfimérkőzés ki­vételével — amely nemzetkö­zi rendezvény miatt elma­radt — befejeződött a megyei röplabdabajnokság tavaszi idénye. A Szécsényi MGT — St. Postás találkozó lejátszá­sára csak ősszel kerül sor. A nők mezőnyében meg­győző fölénnyel a tavaly még NB 11-es St. Síküveggyár csapata áll az élen. Jellemző a nagy erőkülönbségre, hogy nemcsak veretlenül, de játsz­mavesztés nélkül is szerezték meg az I. helyezést. Már mólt megállapítható, hogy bajnoki címüket nem fenye­geti semmi veszély. A II. helyre — megérdemelten — az Ötvözet MTE került. A fiatal zagyvarónai gárda de­rekasan kitett magáért, és csak a listavezetőtől kaptak ki. A III. helyen végzett Mi- zserfai Bányász az új edző — Padányi Miklós — irányí­tásával < idén számottevően beleszólhat az élmezőny küz­delmébe. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a tavaly még második St. Ingatlan mennyire visz- szaesett. Most kénytelen megelégedni az ötödik hely- lyel. Az eredményes múlttal rendelkező egyesület röplab­Feke Jó eredmények a minősítő versenyen A napokban megrendezték a hagyományos öregfiúk teke­bajnokságát. A zagyvapálfal- vi tekepályán tizenketten indultak. Az öregfiúk korukat meghazudtoló módon verse­nyeztek, teljesítményük dicsé­retes. Végeredmény: V. Almási (St. Ingatlan) 416, 2. Kovács S. (SÜMSE) 412, 3. Czikora (Síküveggyár) 399. Mindhár­man tiszteletdíjazásban része­sültek. i A SÜMSE-pályán II—ÜL. osztályú minősítő egyéni ver­senyt bonyolítottak le. Hú­szán rajtoltak. Egy versenyző elérte az I. osztályú szintet, öten II., tizenhármán III! osz­tályú szintet ütöttek. Egy te- kéző az ifjúsági ezüstjelvé­nyes címnek megfelelő ered­ményt teljesített. Végered­mény: 1. Jámbor (SÜMSE) 460, 2. Dávid (Síküveggyár) 443, 3. Mag (SpMSE) 430 fa. A helyezettek tiszteletdíjazás­ban részesültek. Kivitelezők, tervezők, l beruházók 1 Az ország egész területén rövid határidőre vállaljuk. /úri kutak építését, tisztítását, felújítását (350 m-ig) Vállalunk továbbá talajvízszint-süllyesztést vákuum- és Siemens-rendszerrel. Címünk: közmű- és mélyépítő vallalat ' ' ! 8. FŐÉPÍTÉS VEZETŐSÉGE, Budapest, VI., Bajcsy-Zsilinszky út 15/e. Telefon: 127-014. da-szakosztályától ősszel jobb eredményt várnak. Ennél sokkal örvendete- sebb, hogy a nagyon fiata­lokból álló Kisterenyei Bá­nyász ifjúsági csapata feltört a negyedik’ helyre. A többi helyezett együttes képességei szerint osztozott a helyezése­ken. Rutinhiány miatt a jobbak küzdelmébe még nem tudnak beleszólni, de a lel­kesedés és sportszeretet előbb vagy utóbb náluk is meg­hozza a várt sikereket. Tavaszi női végállás J. St. Síküveggyár 2. ötvözet MTE 3. Mizserfa 4. Kisterenyei iü. 5. St. Ingatlan 6. Kisterenyei G. 7. SBTC ifi. 8. Szécsényi G. 7 7 — 21: 0 14 7 6 1 18: 4.13 743 13:11 11 734 11:13 10 7 3 4 10:13 10 7 2 5 7:16 9 7 2 5 7:16 9 7 16 5:19 8 A Kisterenyei Bányász fér­ficsapata a megyei bajnok­ság tavaszi idényének utolsó mérkőzésén — némi megle­petésre — biztos győzelmet aratott a nagy rivális Szé­csényi Vörös Meteor ellen. Ezzel veretlenül kerültek á táblázat élére. A rivalizálásnak azokban még nincs vége, hiszen a szécsényiek bizonyára nem nyugodnak bele a vereség­be, és mivel ősszel ők a pá­lyaválasztók, a lehetőség adott a visszavágásra. Az anyagi gondokkal is küzdő St. Postás a vártnál halványabb teljesítményt nyújtott és — bár egy mér­kőzéssel kevesebbet játszott, kénytelen megelégedni a ne­gyedik hellyel. A harmadik helyet (nem érdemtelenül) az utánpótlást tervszerűen ne­velő St. Petőfi szerezte meg. Ha a fiatalok minden alka­lommal hozták volna formá­jukat, biztosabban tarthatnák előkelő helyezésüket. A Szécsényi MGT, vala­mint a két ifjúsági együttest felvonultató St. ZIM oszto­zott a további helyezéseken. Ezek a csapatok ősszel még sokat javíthatnak pozícióju­kon. Az St. Üvegyár ifjúsági gárdájával többet kellene foglalkozni. Bár az is kétség­telen, hogy alapvető a ru­tinhiány, amit csak hosszabb szerepléssel lehet leküzdeni. Tavaszi férfi végáUüs 1. Kisterenyei B. 7 7 — 21: 1 14 2. Szécsényi VM 7 6 1 18: 4 13 3. St. Petőfi 7 4 3 13:11 11 4. St. Postás 6 4 2 13: 6 10 5. Szécsényi MGT 6 3 3 9;11 9 B. St. ziM n. 7 2 5 9:17 9 7. St. ZIM ifi. 7 1 6 7:18 8 8. SÜMSE ifi. 7 — 7 0:21 7 összeállította dr. Jaeger Ede Hálói átigazolás Áz SBTC felkészülési programja Az SíBTC labdarúgócsapatá­nak játékosai július 11-ig sza-' badságon vannak. Július 12-től 23-ig Gyomén készülnek az őszi idény küzdelmeire. Egy héten keresztül labda nélküli, pótalapozást végeznek. Köz­ben július 18-án, a soproni ünnepi hetek- záróakkordja­ként, valamint, az SVSE fenn­állásának félévszázados jubi­leuma tiszteletére Sopronban az NB III-as SVSE-vel mér­kőznek. Gyomén július 21-én a helyi NB III-as csapat ellen lépnek pályára. Július 23-án hazatérnek, július 25-én pe­dig bekapcsolódnak az MNK küzdelmeibe. Július 28-án Sal­gótarjánban fogadják Kosovs­ka Mitrovica Trepca nevű csa­patát, amely az SBTC jugosz­láviai portyáját viszonozza. Amennyiben sikerrel veszik a2 első MNK-akadályt, akkor augusztus 1-én, újabb kupa- mérkőzést játszanak. Augusz­tus 4-én főpróbán vesznek részt, és augusztus 8-án kez­dődik az 1971—72-es bajnok­ság^ Az.; átigazolási időszak. ma megkezdődött, és július ló­én 24 óráig tart. Véglegesnek látszik, hogy — többek kö­zött — az SBTC átigazol lab­darúgót a DVTK-ból, a Nagy- bátonyi Bányászból, a Pető- fibányai Bányásztól, és a Mi- zserfai Bányászból. Kézilabda Nyári szünet a Keleti csoportban Tavaszi bajnokok: Nagybátony, Kötő Spartacus A megyei kézilabda-baj­nokság Keleti csoportjában befejeződtek a tavaszi idény küzdelmei. A .három fordulós bajnokság ősszel augusztus 8- tól október 17-ig tart. Addig nyári szünet következik. Az St. Textiles—Kálló elmaradt női mérkőzést csak ősszel bo­nyolítják le. A férfiaknál csökkent a résztvevők száma, mivel Palotás visszalépett. A tavaszi bajnoki címet a Nagy- bátonyi Bányász férfi, és az St. Kötő Spartacus női gár­dája szerezte meg. A sport­szerűség! versenyben az St. Gépipari és a Nagybátonyi ITSK bizonyult a legjobbnak. A góllövőlistát Somoskői Emese (St. Kötő) és Jancsó György (Jobbágyi) vezeti, FÉRFI TAVASZI VÉGÁLLÁS 1. Nagybát. B. 9 9 - - 273:154 18 2. Jobbágyi # 6 - 3 221:191 12 3. St. Epit. n. 8 5 - 3 162:149 10 4. Pásztói KSE 9 4 - 5 165:191 8 5. St. Gépipari 8 2 - 6 140:180 4 6. N.b. ITSK 9 2 - 7 190:232 4 7. St., ZIM 8 2 - 6 152:206 4 A férfi góllövőlista tavaszi végeredménye: 1. Jancsó György (Jobbágyi) 75, 2. Fut­tató Antal (Nagybátonyi B.) 65, 3. Sós Éándor (Jobbágyi) 59, 4—5. Krajecz Béla (Nagy­bátonyi B.), Horváth Tibor (Nagybátonyi ITSK) 55—55, 6. Salamon József (St. Építők II.) 54, 7. Kertész Gyula (Nagybátonyi B.) 52, 8. Za­gyi Lajos (Pásztó) 44, 9. Bóna Zoltán (St. Gépipari) 43, 10. Földi György (St. ZIM) 42 góllal. A női góllövőlista tavaszi végeredménye: i. Somoskői Emese (St. Kötő) 86, 2. Túri Katalin (St. Kötő) 31, 3. Szlá- vik Ida (K.-lapujtő) 23, 4. Tóth Éva (Nagybátonyi ITSK > 20, 5—6. Nagy Margit (Ka- ló), Homoga Éva (St. Text - les) 19—19, 7. Kovács Ma. git (Nagybátonyi B.) 18, fi. László Lilla (Nagybátonyi B ) 17, 9. Szakács Irén (Nagybá­tonyi B.) 14, 10. Telek Klára (K.-lapujtő) 12 góllal. A férfi sportszerűségi ver­seny tavaszi végállása: 1. St. Gépipari 108, 2. St. ZIM 100. 3. Nagybátonyi ITSK 98, 4. Jobbágyi 95, 5. Nagybátonyi Bányász 83, 6. St. Építők II. 82, 7. Pásztó 65 ponttal. A női sportszerűségi ver­seny tavaszi végállása: 1. Nagybátonyi ITSK 140, 2.’ SBTC II. 138, 3. St. Kötő Spartacus 134, 4. Nagybátonyi Bányász 131, 5. Karancsla- pujtő 129, 6, Kálló 123, 7. St. Textiles 121 ponttal. NŐI TAVASZI VÉGÁLLÁS 1. St. kötő Sp. . 9 9 - - 147: 46 jg 2. N.b. ITSK 8 7-1 72: 41 14 3.. Nagyb. B. 8 6 - 2 74: 49 12 4. K.-lapujtő 9 3 - é 57: 81 6 5. St. Textiles 7 2 - 5 46: 64 4 6. Kálló 8 2 - 6 32: 66 4 7. SBTC H. 9 - - 9 20:101 J NÓGRÁD - 1971. július 1., csütörtök 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom