Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)

1971-07-04 / 156. szám

NYELVMŰVELŐ SAROK Az igekötők mozgékonysága és csavargása A szürke kis igekötő a nyelv /ölfordul, lefordul, elfordul, A hozzáfordul már nemcsak csodája. A kifejezés egyik leg- ráfordul, átfordul, szembefor- fizikai mozgást jelent. Kife- fürgébb es legkifejezőbb lele- dúl, odafordul, aláfordul, kát- jezheti azt is, hogy valaki va- ménye. Rendkívül kicsi beiek- rafordul, ne/«fordul, félre for- lamit kér valakitől. Az elő­tetős — meglepően nagy ha- dúl, utánafordul, szétfordul, fordul — igekötő hatására — szonnal. Számuk nemigen megfordul, előfordul... jelentheti azt is, hogy valami több az ötvennél, de mindé- megtörténik, létezik vagy fel­nőtt jelen vannak. És amit a , A sor korántsem teljes, de bukkan. szókincs gyarapításában pro- fey is bizonyítja, hogy igekö- dC; hogy milyen árnyalá- dukéLnak, az csak a bibliai n^^ül nem élhetünk, és gokra képes az igekötő, azt a csodás-kenyórszaporításhoz az igekötők nem akármilyen fel-föl érzékelteti leginkább. A hasonlítható. A hatásuk: mint teremtmények. A kifordul kocsi vagy felfordul vagy a varázslóké. Az ige jelenté- igekötoje csak a legszokványo- fölfordul. De az emoer hara- sét nemcsak módosítják, de s®*3*3 feladatot végezte el: gosa majdnem mindig fölfor- megváltoztatni is képesek, megmutatta a cselekvés irá- dúl. Alig-alig érintik meg a szót, byát. A fel- és átfordul eseté- Az igekötők a jelentésmó- máris teljes az átváltozás. ^>en mar többről van szó: dosítás és a szókincsgyarapi­ezekben a cselekvés befejező- ku, megszállottjai. Nélkülük Hogy mi mindent tudnak, dését is érzékelteti az igekö- rideg és színtelen lenne a be­érzékeltessük egy egészen .tő. A /ölfordul, előfordul, hoz- szédünk. Üjabban azonban köznapi igén! A fordul szó- záfordul szavakban még erő- szívesen elcsavarognak. Olyan hoz legalább húsz igekötőt te- sebb az igekötő hatása: a je- helyen is találkozunk velük, hetünk. Közben a jelentés ál- leütést magasabb régiókba ab0l fölöslegesek, vagy jelen- landóan módosul, változik; emeli, új értelmet ad az igé- íéHjkkel ewenesen ártanak kifordul, befordul, /elfordul, nek. A hivatali nyelvhasználat a .rosszra ha j ló természet köny- nyelműségével hagyja magát elcsábítani tőlük. Így jönnek létre az olyan bűnben fogant alakok, mint a leellenőriz, ki­értékel, kidicsér, leszámláz, bepótol, kiértesít, ledestruál, eldeformál, leinformál, stb. Miért helytelenek az ilyen­féle kapcsolatok? Leginkább azért, mert igekötőik fölösle­gesek. Az ige önmagában is ugyanazt fejezi ki, mint ige­kötővel. Igazában tehát a szó­szaporítás egy sajátos meg­nyilvánulásáról van szó ezek­ben az esetekben. Több igénk mostanában mintha ráúnt volna egy-két régebbi igekötő-partnerére, és frissebb kapcsolatokat keres. Az új viszony azonban nem ér annyit, mint a régi. Torz­szülemenyek jönnek létre, amelyek jóhangzásban sem, kiféjezőerőben sem veteked­hetnek a megszokott alakula­tokkal Ilyenek például a ki­tárgyal, lebeszél, átbeszél, ki­olvas, beérik. Mindegyiknek megvan a helyes régi megfe­lelője: megtárgyal, megbeszél, elolvas, megérik. Ezek az új és divatos ige- kötős kapcsolatok néha még ködösítenek is, s elferdíthetik a gondolatot. Az átbeszél és a lebeszél például jól körülha­tárolt régi jelentéssel rendel­kezik, s ezt csak zavarja és keresztezi a meggondolatlanul létrehozott új alak. Az igekötő az árnyas és a szókincsgyarapítás szófaja. Csak akkor és úgy használjuk, ha feladatát teljesítheti. Dr. Szabó Károly Még egyszer a Déryné Színházról A megyei művelődési köz­pont módszertani csoportja érdekes felmérést végzett a balassagyarmati járásban. A felmérés tárgya többek között a Déryné Színház- és az ORI- előadások gyakorisága a járás községeiben. Erről a munkáról és néhány tapasztalatáról tudósított ben­nünket Tóth Elemér nemrégi­ben. Véleményemet nem hall­gathatom el, hiszen kétszere­sen is érint az említett cikk. Egyrészt mint művelődési ház igazgatót, másrészt 1970. de­cember 3-án szintén ezeken a hasábokon tettem közzé a cik­kemet, amelyben a falusi nép­művelés és a Déryné viszo­nyát elemeztem. Sajnos, erre akkor nem válaszolt egyetlen népművelő sem, sőt a szer­kesztőség miután nem min­denben értett egyet javasla­taimmal, ugyancsak nem tar­totta fontosnak nézeteltérését közölni. Ezek trtán vagyok kénytelen újabb gondolatokat fölvetni. Nem mindegy, hogy hol Ä cikk azt állítja, hogy a járás négy községében azért volt ráfizetéses a Déryné Színház, mert nem szervezték, propagálták az előadást ren­desen, a környező községekből nem szerveztek látogatókat. Tehát elégtelen volt a körze­ti tevékenységük. Ezek szerint a területi munka tette lehető­vé a sikert, azaz, hogy az em­lített előadások nem voltak ráfizetésesek. Nekem az egészben csupán ott sántít a dolog, hogy mi­képpen lehet öszehasonlítani a felsorolt községeket, illetve pontosan hogyan kerülhet egymás mellé Magyamándor, Szügy, vagy Drégelypalánk, nem is beszélve községünkről, ÉrsekvadkertrőD Itt elsősorban az adottsá­gokról van sző. Hiszen az em­lített nándori művelődési há­zat egy szakigazgatásilag is körzetesített községben építet­ték fel, nem is olyan régen. A járás legjobban felszerelt intézményéről van szó, ahol nem jelent gondot 400 férő­hely biztosítása egy színházi előadásra. Ezzel szemben a többi intézmények szerényebb felszereltségűek és alig 200 férőhelyes a nagytermük. Ar­ról, hogy a színházzal kapcso­latos elemi szolgáltatásokat sem tudják nyújtani — büfé, ruhatár, WC stb. arról nem is szólok. Nem célszerű az összehason­lítás akkor sem, ha egy olyan községi intézményről van szó, ahova evek hosszú sora óta rendszeresen jár a Déryné és közismert, hogy rendszeresen szerveztek színházlátogatáso­kat fővárosi előadásokra. A „hasonlított” ezzel szemben nem rendelkezik minden ér­telemben ilyen előnyös múlt­tal, hiszen Ersekvadkerten hosszabb ideig az OKI-együt- teseket látták vendégül, és 1970-ig nem bérletezett a Dé­ryné. Minden községi intéz­ményt a saját lehetőségei és adottságai tükrében kell mér­ni. Természetesen nem állí­tom, hogy nem jól tették azok, akik a területről szerveztek látogatókat az előadásokra! Sőt! Nyilvánvaló azonban, hogy a szerényebb körülmények között üzemelő művelődési ház telt ház esetében sem tudja behozni a felléptidíjat, ami legalább 3300 forint. Ha ugyanis magasabb helyárakat számít, akkor még kevesebben jönnek el az előadásra, és ha olcsóbbak a jegyek (8—10 fo­rint), akkor szintén nem tud­ja összeszedni a 3300 forintot, nyilván egy 300—400 szemé­lyes színházterem esetében ez nem probléma. Ezzel is az magyarázható, hogy a járásban nem nagyon van az említett hat intéz­ményen kívül olyan, ahol biz­tonságosan lehetne fogadni a Déryné Színház társulatait. Ennek ismeretében viszont feltétlenül erény az, hogy nem csupán ott fogadják az együttest, ahol rentábilis, ha­nem még négy egyéb helyen vállalják a kockázatot. Ez műsorpolitikai is, mert nem az egyszerűbb és könnyebb megoldást választották, az ORI-t, hanem a tartalmasab­bat, a színvonalasabbat, a Dérynét. nek, hogy a díszlet, vágj' a jelmez szegényes, hogy eset­leg „falura minden jó” elv alapján állítanák ki a darabo­kat. Nagyon kedvező benyomást tettek rám az évad tapasztala­tai. így például a Szerelmi bájital előadására két autó­busszal érkeztek a színészek, énekesek, s mellettük tánc- és dalkar is volt. Hatásos díszlet, szép kosztümök tették kelle­mesebbé az énekhangra ala­pozott előadást, ami az igé­nyesebb nézők tetszését meg is nyerte. Mindezt 3300 fo­rintért! Ügy hiszem, nem volt. drága, viszont 2000—2ö00-ért a Vén gazember és a hasonló darabok az ORI-brigádoknál annál drágábbak! Ha az előbbieket nézzük, azt hiszem, érdemes volt vál­lalni a kockázatot a bérletso­rozat megindításával. Termé­szetesen ennek ára volt, még­pedig az anyagi felelősség, a ráfizetés vállalása. Igaz az is, hogy nem volt más választá­som. ORI-együttest nem fo­gadok, hiszen meg van rá az alapos okom, rendezvényt csi­nálni kell, a programra szük­ség volt, és csak ez az egy le­hetőség volt: a Déryné. Szá­momra legalább is ez. Ebben az évben már a tárgyalások eredményeképpen eggyel több előadást szeretnénk fogadni, és reméljük, hasonló jók lesz­nek majd a tapasztalataink 1971-ben is. Differenciált szerződéseket l Az anyagi kockázatvállalás azonban igen bonyolult dolog. Ahhoz, hogy tudjunk kocká­zatot vállalni, a községi ta­nács vezetőinek a támogatása kellett. Meg kellett a szakem­bernek nyerni a községi veze­tők bizalmát. A testület egé­sze világosan látja, hogy ez a járható út, ha ma még eset­leg ráfizetéses is, a jövő le­hetőségei érdekében vállalni kell. Az viszont biztos, hogy csak ésszerű kockázatot lehet vállalni. Nyilván egy hakni­brigád kétes értékű előadá­sáért nem kockáztatok. M1 | ilyen az igarí otthon? Vélemé­nyem szerint, amely lakályos, kényelmes, pihenéshez és második mű­szakbeli hasznos időtöltésekhez jó lehe­tőséget nyújt, megfelelően berendezett, s a kultúra nemcsak a civilizáció me­chanikai eszközeiben, hanem a feltalál­ható kellékekben (könyvtár, tömegkom­munikációs eszközök) is fölfedezhető. Az igazi otthont szeretjük, örömmel sietünk oda, hogy életünk másik felét benne eltöltsük. Ilyenfélének képzelem el, nagyon röviden és vulgárisán fogal­mazva a családi otthont. S a művelődési otthont? Ha szabad az ízetlen zsargont használnom: még ilyenebbnek képzelem! A művelődési otthon ugyanis nem arra létesül, hogy ott egy család apróbb-nagyobb gond­jait is lebonyolítsuk, hanem kizárólag szórakozásra, szórakoztatva nevelésre. A művelődési otthonnak kell csak iga­zán vonzónak lennie. A családtag, aki otthoni körülményei között nem talál­ja meg a kulturálódás korlátlan lehe­tőségeit, vagy esetleg egyáltalán a la­kályosság körülményeivel is bajai van­nak — foghatja magát és teljes biza­kodással elmehet o művelődési házba, ahol olvasóterem, folyóiratok és köny­vek, különböző társasjátékok, klubszo­bák, állandó kiállítások várják, illetve állnak rendelkezésére. Csend van, tisz­taság, kulturált környezet és előzékeny kiszolgálás, s társaival egy magasabb szintű kontaktust sikerül teremtenie. Bevallom, sem az ideális családi ott­hont, sem az általam most lefestett művelődési otthont nem tudom más­nak, mint vágyálomnak elképzelni. Egyiket megkeseríti a zsörtölődő asz- szony, a szomszédból áthallatszó kopá- csolás és gyereksírás, vagy a málló vakolat, salétromos fal, a másikból pe­dig mindig hiányzik valami, mint a tréfabeli szocialista pokolban. Vagy az otthon „állaga” hagy kívánnivalót ma­ga után, vagy a belső tartalom megte­remtésével, vagy rnég inkább a látoga­tók alapműveltsége körül akadnak ba­jok. I mmmm, I).ürpafi'i.n ....... V asárnapi jegyzet Elorzotf otthonok A művelődési otthonaink — csekély kivétellel — egyáltalán nem olyan vonzóak, mint azt elképzelnénk, vagy amilyennek lenniük kellene. Nem szól­ván arról, hogy egynémelyik egyáltalán nem a kulturálódás céljait szolgálja. (No, nem azt kifogásolnám itt, ha az iskolákat, kultúrházakat átmeneti ga­bonatárolóhelynek adnák át. Bár lenn# annyi gabonánk!) Csak úgy kapásból is tülekednek a példák elém. Salgótarján egyik munkáskerületében üzemet rendeztek be a művelődési ott­honban. Igaz: átmenetileg, igaz: gaz­dasági, sőt politikai okok is indokol­ják. Nézsán átadták a TÖVÁLL-nak a kultúrházat, műhely lett belőle, még a mozi is az általános iskola tornatermé­be szorult. Igaz, a művelődési otthon már nem felelt meg a korszerű igé­nyeknek, de most évekig nem lesz a községnek művelődési otthona. Részt vettem egy járási megbeszélésen, ahoi a decentralizált ipartelepítést^részben a „művelődési otthonok hasznogügsával” tervezték megoldani. Mintha afnnűve- lődési otthonok hasznosításának ' más, rendeltetésének jobban megfelelő mód­ja már elképzelhetetlen lenne. A pásztói járás egyik községének művelődésiotthon-igazgatója elkesere­detten fakadt ki a továbbképzés szü­netében, hogy a művelődési házat fel­ajánlja istállónak a tsz számára, mint­hogy a tanács vezetői ellenzik, hogy az iskolásgyerekeket beengedje a művelő­dési otthonba, mondván: azok piszkol- ják és rongálják az otthon helyiségeit. Ugyanitt viszont a tanács vezetői el­rendelték, hogy a művelődési otthon megrendelt és annak keretéből fizetett napilapokat, folyóiratokat, képes újsá­gokat a tanácsházára vigye a postás. A drága pénzen kifizetett újságok sza­bad prédává váltak, csak éppen a mű­velődési otthon könyvtárába, olvasóter­mébe nem jutnak el (Egy másik, a fa­lubeli viszonyokat jól ismerő népmű­velő jegyezte meg az előbb tapasztalt visszásságokról: „Mintha néhány em­bert többször fejbe vertek volna, hogy ne tudjanak egyáltalán gondolkodni!'’ S magam sem tartom jogtalannak a kifakadást!) Vagy még egy apróság: a pásztói művelődési központ műsorfüze­te felhívja a figyelmet a volt ciszterci­ta kolostorban rendezett kiállításokra, csak éppen nem lehet bejutni a mú­zeumba. A kulcs az igazgatónál van, az igazgató szabadságon,.. De nem is azért mondom én el mind­ezt, mintha nem tudnám, hogy még nagyobb számban gyűjthetnék össze pozitív példákat is, hanem mert na­gyon kétségbeejtő távlatokat sejtetnek a sokasodó negatív tünetek. Szinte már tendenciát látni abban, hogy pontosan azok mondanak le a művelődési ottho­nok messzemenő kulturális hasznosítá­sáról, akik letéteményesei lennének a művelődés lehetőségei, feltételei meg­teremtésének. Hova jutunk, ha a ta­nács nem szorgalmazza, hanem akadá­lyozza az intenzív közművelődési mun­ka kialakulását művelődési otthonaink­ban? A művelődés, s ennek segítésére a ** művelődési otthon olyan ténye­ző, amelyet nem lehet mellékesnek te­kinteni. Kulturális (éren — a példák közt is említett ügyekben — nem is­merhetünk engedményt, megalkuvást. Az otthon legyen otthon, ne pedig mű­hely, vagy bagolyvár! Érdemes *e ? Ersekvadkerten ebben az évadban egy négy előadásból álló bérletet bocsátottunk ki. A Déryné Színház az utóbbi öt évben összesen játszott ennyit községünkben! Az elő­adások látogatottsága javult az előző évekhez viszonyítva. Igaz, hogy ma is elég nagy a tartózkodás a színházzal szemben, a korábbi ORI-ren- dezvények kellemetlen ta­pasztalatai alapján. Az első előadás a Vakvá­gány volt, azt követte az Adáshiba, majd az Okos ma­ma és végül a Szerelmi báj­ital Nem ment olyan simán minden, hiszen példuál az Adáshibá-t sem értékelték egyformán a nézők, függetle­nül az országos és a határon túli kedvező fogadtatástól, és voltak, akik távozóban azt mondták, hogy többet nem jönnek színházba Ennek el­lenére örömmel láttam, hogy az Okos mama előadásán az il­letők a régi helyükön tapsol­tak. A színvonalról országosan is sok a vita. Nemcsak szak­mai körökben, hanem a kö­zönség véleménye alapján is. Az utóbbi év tapasztalata azt bizonyítja, hogy komolyan ve­szik a vidék közönségét, még akkor is, ha az esetleg nem teszi ezt az előadókkal, és vi­selkedése nem színházi esthez méltó. Nem lehetett egy per­cig sem az az érzése a néző­Tény az is, hogy a Déryné felléptidíján túl az állam jó­val többet ad a társulatnak. Ezzel a dotációval is élni kell, igényt kell tartani tehát az előadásokra. Ezt főleg azoknak mondom, akik még nem tudtak dönteni az ŐRI és a Déryné között. Viszont le­gyen lehetőség arra, hogy a szerződések megkötésénél ve­gyék figyelembe a különböző adottságú községeket, intéz­ményeket. Differenciálni kel­lene végre! Szükség lenne az ŐRI szín­játszóbrigádjainak a megszi­gorítására Hovatovább tart­hatatlan, hogy néhány élel­mes, mozgékony menedzser azonnali távirati és levélvá­laszt sürgető ajánlatai hatá­roznák meg az illető község műsorpolitikáját. Pedig köz­tudott, hogy ezek a hakni­brigádok nem tudnak verse­nyezni a Dérynével. A legele­mibb követelményeket sem tartják számukra kötelezőnek. (Pontos műsorkezdés, a meg­állapodott szereplőgárda biz­tosítása, utazási költség be­csületes számítása stb.) Remélem, hogy sikerült az említett cikk megállapításait jobban megvilágítani és az eltérő adottságok között dol­gozó művelődési házak hely­zetét jobban összehasonlítva, a végkövetkeztetést módosíta­ni. Bízom abban is, hogy a me­gyei művelődési központ mun­katársai figyelembe tudják még venni cikkemet, mielőtt véglegesen lezárnák felméré­sük összegezését. Nagy Zsolt Csaba, Érsekvadkert NOGRÁD — 1971. július 4„ vasárnap 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom