Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)
1971-07-28 / 176. szám
Válás és a gyermek, építési ügyek Manapság már — sajnos — lesz a feladata, hogy a törvé- legelőbb társadalmi ellenőr- faluhelyen sem ritkaság a vá- nyességen őrködjék, a jogsza- zés! lás, s abban sincs különbség bályok megtartását és az azok A tanácsüléseken sűrűn esik a városi és a falusi emberek szellemében folyó munkát el- szó arról, hogy még mindig között, hogy a válás legfőbb lenőrízze. (E téren nemzetkö- sok a párhuzamosság az igaz- aldozata a semmiről sem te- zileg is elismerésre méltóak a gatási munkában. Megtörtént, hető gyermek Ezen a szomorú magyar igazgatási ügyintézés hogy, egy házépítéshez előbb helyzeten aligha lehet valaha eredményei: a különböző jog- az illetékes tanácsnak kellett is törvényhozási úton segíteni, orvoslatok során a hozott ha- Azon viszont már igen, hogy íározatoknak mindössze 1,4 eddig a különélő szülőnek százalékát kellett megváltoz- előbb a járási tanácstól kellett látni.) „láthatási engedélyt” kérnie, . . ha gyermekével találkozni Masík regi probléma, hogy ______, _____ ______ a kart, most pedig már ezt is az állampolgárok ügyes-bajos ra Hasonló eseteket bárkffel helyben intézik el. A község a , kulonbozo helyeken soro]hat. Az igazgatás korszelakosait a helybeli tanácsnál intézik., s ez ,so*c szaladgalas- r öltéséhez tartozik tehát az általában személyesen ismerik, sah idopazarlassal ^ jár. Az a járási székhelyen többnyire igazgatás egyszerűsítése és nem. Természetes tehát, hogy korszerűsítése során már ed- a helyi hatóságra lehet - és dig is jonéhány olyan munkakén - bízni a láthatási enge- őrület került at a tanácsok- dély megadását. Ugyanez áll amely korábban attól az efeyéb gyámhatósági ügyek- függetlenül működött, így pélÄ helyi tanácsok előtt engedélyt adnia, azután a táj egység idegenforgalmi intézőbi zottságának jóváhagyására volt szükség — s a két aláírás, két különböző időpontban egyazon előadó tollából került az iratis, hogy mindenféle fölösleges párhuzamot kiküszöböljenek. Az elmondott intézkedések és tervek mind a bürokrácia csökkentését szolgálják. Az ügyek alapos kivizsgálása, a re Ts' ümeívekhez körültekin- dául tavaly a kereskedelmi megfontolt döntéshozatal lesre’ érnem utolso ^orban a felügyelet. Az Országos Víz- nem bürokrácia. Az személyi, családi viszonyok ügyi Hivatal átadta a taná- ismeretére van szükség. csóknak azoknak az ügyeknek az intézését, amelyek a széle- A kérdés ezek után csak az: sebb körű lakossági vízszük- nem árt-e az ügyek meneté- ségletre vonatkoznak. Mindnek, a törvényességnek, hogy ezekkel együtt a lakossági akták ide-oda tologatása, a fölösleges aláírások, igazolások bekérése, a döntések elő' zetes „túlbiztosítása” — ami egyben a felelősség vállalása alóli kibújás is — a bürokrá a tanácshoz forduló embereket ügyeknek körülbelül a fele cía’ Ellene a legbiztosabb vénagyon is jól, személyesen is- tartozik ma a tanácsokhoz, a üekezés az, ha az igazgatásmerik azok — nemegyszer te- többi máS) különböző szervek- ban, EePze^ ,és hivatásuk ma- gező, sőt rokoni viszonyban is uez Természetes hoev a to- §aslatan all° emberek dolgoz- állnak velük - akiknek az vlbbi egyszerűsttés és korsze- nak- s ba, « ü^eket ott ügyintézés a munkájuk. Az rűsítés megkívánja az ilyen íezlk’ ahol ismerik az ugyfelehetőségei is új tanácstörvény alkotásánál különállások minimálisra es az azóta megjelent rendel- csökkentését, s a legtöbb úgykezések elkészítésekor is ?zá- „ , _„„ „ . nek egységesen a tanácsok mitasba vettek ezt: a járási * hivatalnak, valamint a me- kezebe adasat. S azért is, gyei tanácsnak mindinkább az mert — itt van a legjobb, Két forint miatt Rangos, sőt egyre hangosodó szóváltás a Centrum Áruház bejárata előtti parkolóhelyen. Egy autós nem akarja kifizetni a parkolási díjat. A hallgatóság felháborodik, és jogosan. A szóbanforgó „úriember” piaci árus. — Annyit keres, hogy már alig tudja hova tenni — mondják akik ismerik —, pénze, autója van, de két forintért alkudozik, sőt vszekszik! — Az anyámat szidta — panaszolja a pénzbeszedő —, mintha az én rosszindulatom lenne az, hogy fizetni kell a parkolásért. Engem ezért fizet a tanács, ez a kötelességem. ömlik belőle a panasz. Hogy mennyi rosszindulatú ember van; még az ö személyére is tesznek olyan megjegyzéseket, amelyeknek a munkaköréhez semmi köze. Csak azért, mert két forintot fizetniük kell. Arra nem is gondolnak, hogy nemcsak a hely elfoglalásáért jár a pénz; a parkoló egyben megőrző is. Ha valami félreeső utcában hagyná a kocsit, ki volna téve a rongálás vagy kifosztás veszélyének. Valamikor régen, mikor kerékpárral jártunk, ha egy idegen helységbe mentünk, örültünk, ha volt ott megőrzői Biztonságban tudtuk járművünket, amíg elintéztük ügyesbajos dolgainkat. Es ma egy autós, pénzes úrvezető két forint miatt kiabál. _ _ C. E. Cikkünk nyomán: rors intézkedés a RIOLEX-nél Gy< Július U-i lapunkban Du- szemben tanúsított humánus dás Miklós kálváriája címmel és rugalmas intézkedésével, megírtuk, hogy olvasónk csa- Köszönjük! ládi házának építése elé mennyi akadályt gördített a RIOLEX Vállalat sorozatos határidő-módosítása a salak- blokkszállítása. illetve átadása kapcsán. Akkor mondanivalónkat úgy összegeztük, hogy „Olvasónk kálváriája mellett nem mehetünk el közömbösen, jogos követelését nem lehet táviratok sorával elintézni”. Olvasónk tegnap újból felkeresett bennünket abból a célból, hogy megköszönje, amit érte tettünk. Ugyanis e hó 19-én — tehát cikkünk megjelenése után egy héttel táviratilag értesítette a RIOLEX Vállalat, hogy mehet a salakblokkért. Nagy tétel — 2050 darab — átvételéről lévén szó, a RIOLEX főmérnöke olvasónknak készségesen felajánlotta, a rakodás és a szállításban segítségére lesz, amennyiben igényli. A vállalati kocsit rendelkezésére adja és a szükséges rakodó munkaerőt is biztosítja. Dudás Miklósnak jól esett a messzemenő figyelmesség és segítőkészség. Élt is vele! Azóta a szállítás több tételben megtörtént, minden darab kifizetett salakblokk a Dudás család birtokában van. Olvasónk is, mi is elégedettek vagyunk a RIOLEX főmérnökének olvasónkkal tj leket és ahol megoldásának adottak. A bürokráciamentes ügyintézés azonban azt is jelenti, hogy az igazgatásban dolgozókra sok, érdemi munka hárul. Ennek manuális részét hivatott csökkenteni az irodai teendők mind nagyobb fokú gépesítése. Ma még ott tar tunk, hogy a legegyszerűbb gépekben — modern író- és számológépekben — is hiány van az igazgatásban. Ugyanakkor már elkezdődött és évről évre erőteljesebben folytatódik a gépesítési program: nagyrészt elektronikus úton végzik az adó- és pénzügyi rendszer számolási munkáit, elkezdődött a személyi nyilvántartás gépesítése, ami azt jelentené, hogy hatósági igazolások tömege helyett egy helyről, percek alatt, gépi úton kaphatók a szükséges adatok. Ez azonban még a távolabbi —- ha nem is nagyon távoli — jövő. A közvetlen feladatok az emberekre hárulnak. Az igazgatással foglalkozó szakemberek szerint néhány éven belül el kell, és el is lehet érni, hogy a megyei tanácsok ne járjanak el első fokon, s a kormányzati szerveknek ne kelljen egyedi ügyintézéssel foglalkozniuk. Az érdemi munka decentralizációja tehát egyben a jobb ellenőrzés, elvi irányítás lehetőségét is megteremti. Vagyis olyan igazgatási munkát, amely méltó a szocialista demokráciához, s teljes egészében azt szolgálja. Várkonyi Endre Ül köuetelmények — régi módszerek Vállalati, irányítási rendszer, üzemi érdekeltség A Kőbányai Porcelángyár számokat? Ott elvileg beszél- csak a tervteljesités százalé- balassagyarmati, 3. számú te- hetünk a gazdaságirányítási kától, hanem a költségek ala- lepe több mint egyévtizedes reformról, de gyakorlatilag kutasától is tegyék függővé a Balassagyarmati példák múltra tekinthet vissza. A telepet a régi mechanizmus viszonyai között alapították, a gazdaságirányítási reform bevezetése óta egyre inkább exportra termel. A hatvanas években termékeinek 80—90 százalékát hazai tovább kísért a tervutasításos telep vezetőinek és dolgozói- módszer, az üzemnek, a telep- nak jövedelmét. nek és ezek vezetőinek alapvető érdeke változatlanul az, hogy a központ minél kisebb tervet adjon, folytatódik a tervalku, mert minél kisebb a kötelezettség, annál könymegrendelésre, az idén 80 szá- nyebb teljesíteni. zalékát külföldre, főleg nyugati megrendelőknek termeli. Az elmúlt években változott-e a vállalat belső irányítási rendszere, milyen intézkedéseket tettek az üzem, a telep Munkahelyi adottságokkal, személyi feltételek hiányával és sok mással lehet indokolni a tervtípusú érdekeltségi rendszert. Azt is tudjuk, hogy a vállalati központ a helyi érdekeltségi rendszerének fej- ismeretek birtokában meg lesztésére? Legutóbb erről be- tudja állapítani a lehetősé- szélgettünk Gyimesi László geket, ismerheti a tartaiékotelepvezetővel, Stolcz Gyula- néval, a pártvezetőség és a szakszervezeti tanács tagjával, valamint Tölgyesi Ferenc főművezetővel. kát. De a belső tervezést, az üzem, a telep tevékeny és ér A balassagyarmati telep, a nógrádvei'őeei és a pesti üzem működése jól elkülöníthető. Az üzemek között nincs bonyolult kooperációs kapcsolat, tehát a telepi, üzemi költség- és eredmény-elszámolásra mindenképpen nagyobb figyelmet kellene szánni. Amíg a selejt- re, az anyagfelhasználási hányadra, a munkaidő- és bér- ráfordításokra nem lesznek normatívák, amíg nem törődnek a tervezett és a tényleges költségekkel, a ráfordí lások és a bevételek összefüggéseivel, addig nem halad előre demleges közreműködését a vállalati belső mechaniz- nem nélkülözhetik. Ma már mus- Amíg az ösztönzés alapél kell jutni addig, hogy az la neP1, a reabs termelői előző időszak termelési és gaz- mennyisége, amíg nem veszik váEtók“ belső eri’ir a ny ítá st datógi' adatait a'központ és ‘a figyelembe a különböző kapa- vaiiaiaiaK oeiso irányítási tcitás-kihasználási mutatókat, rendszere rendkívül fontos fefep is tárgyilagosan érté" követelmény, ennek korszerű" kelje, ne csak a központból sítése elöl nem lehet kitérni, diktált tervszám legyen a gaz- ezt nem szabad halogatni, dálkodás megítélésének egyet- Abbam a kérdésben is meg- ^en mércéje, egyeznek a vélemények, hogy A kondenzátorgyártásnál a vállalati belső mechanizmus sok a selejt. Ezt indokolhat- működósének egyik alapvető ják azzal, hogy nem megfe- eleme a gyáregységek, az lelő az anyag, kifogásolható a üzemek érdekeltségi rendsze- gépesítés, a gyakori gyárt- re. Megfelelő mértékű és he- mányváltozás miatt nincs elég lyes irányú legyen az üzemek begyakorlottság. De több mint érdekeltsége, ezt vallják Bu- egyévtizedes termelés után dapesten és Balassagyarma- és a gazdaságirányítási reform sem a termelékenység alakulását, sem az anyagfelhasználási mutatókat, addig a gyáregységek, az üzemek érdekeltségi rendszere „sántítani” fog, s nem haladhat előre a vállalat sem. A vállalati belső mechanizmus korszerűsítése elsősorban a vállalati központ feladata. A Kőbányai Porcelángyár balassagyarmati, 3. számú telepén az elmúlt időszakban alapvető követeltem, ezt. az elvet hangoztat" negyedik évében lehetne nor- V°^_ ják, de a gyakorlat mást mu- matívákat találni a selejtre, t- gyakorlottság fokozást;, A Kőbanyar Porcelángyár a telepi, sót a gyártmányonBk nyereS€gre 1S‘ . adatokat teljesítették. De új . t uv A központnak — a telepi követelmények jelentkeznek a vezetéssel együtt — azt kel- vállalati belső irányításban, az eddig rendben lenne, kulono- jene keresni, hogy a balassa- üzemi érdekeltség területén gyarmati konkrét termelési is. Az új követelményeknek szagból erkezo megrendelést feltételek között a komdenzá- régí módszerekkel nem lehet torgyártás mUyen nagyságú Set tennÍ KorS S mar nem lehet egyetérteni, költségét ismerjél: el, a költ- módszereket kell követni a h°gy USnines1V^ ^normáktól miért és meny- vállalati belső irányításban semmi beleszólása nincs az nyjre térnek el. A selejt és a és az üzemi érdekeltségben is. eves tervekbe, a központban költséeek között nvilvánvaló- S programoznak, a budapesti ^ összefüggés van. központ munkaügyi osztálya létszámkeretet ad, a telep pedig annyi önállóságot és felelősséget kap, hogy a központi program alapján próbáljon termetei. Az érdekeltségnek ma már minden vállalatnál és minden üzemben olyannak kellene lenni, hogy az üzem a vállalati érdekkel összhangban, minél nagyobb mértékben fokozza saját tevékenysége eredményességét. Olyan érdekviszonyokat kell mindenütt teremteni, hogy ezek a vállalaton belüli termelőegységeket a termelés, a gazdaságosság tartalékainak feltárására ösztönözzék. De mi történik ott, ahol — a balassagyarmati példához hasonlóan — a központ állapítja meg az éves és a negyedéves tervDe ne Dr. Fazekas László Nem vettük észre az idő múlását, a percek és az órák egymásba tolódtak. De közben megfogalmazódott bennem egy fiatal, huszonéves agrárértelmiségi életfilozófiája, aki mind világosabban látja a célt: felelősséget vállalni magunkért, környezetünkért, társadalmunkért, erőnkhöz és képességeinkhez képest a legtöbbet aani. Ebben látja az élet értelmét Su- tyinszki István, a szécsényi pulykatelep fiatal agrármérnöke. Nem nógrádi származású, valahol a Viharsarokban született. Kievben végezte az egyetemet, feleségével pedig Bu. dapesten ismerkedett meg. Hogy mégis Nógrádba jött? — Nincs ebben semmi különös. Egy agrármérnöknek vidéken a helye. És én itt, Szécsényben Arcok a szövetkezetből AZ AGRÁRMÉRNÖK megtalálom a számításomat. Feleségemmel és kisgyermekemmel itt élünk. Hogy meddig? Nem szeretek hosszú távra tervezni. Jelenleg egy fiatal kollektíva vezetője. Huszonötén vannak együtt. Húszán még a KlSZ-korosztály- hoz tartoznak. Temperamentumával magával ragadja szű- kebb környezetét. A KISZ-oktatás, melynek vezetője, mindig nagy érdeklődésre tartott számot. Kollégái, munkatársai, fiatal barátai azt mondják, ettől az embertől lehet tanulni. Megérti a fiatalokat, mert maga is fiatal. A gondolatok sűrűn egymás mellé rakódnak. A telepen, a hétközbeni munkában legfontosabb a termelés. Jelentős értéket termelnek, melynek összege nagymértékben függ a munkások hozzáértésétől. A telepvezető legfontosabb célja, minél kisebb önköltségi áron dolgozni, minél kevesebb legyen az elhullás. Megfelelő légkör kialakításával ' ezt sikerült is elérni. Sutyinszki Istvánnak hivatása a mezőgazdaság, hobbyja a komoly zene. — Hosszú ideig nem tudtam eldönteni, hogy a kettő közül melyiket válasszam élethivatásul. — Szécsény nem a legalkalmasabb hely ahhoz, hogy egy Ilyen hobbynak hódoljon. — Kicsit költséges, de megéri a lemezvásárlás. A fiatal agrár- szakember mindazt a zenei ismeretet, amellyel eddig felvértezte magát, szívesen átadja a környezetének. Dzsesz- ről, komoly zenéről tartott előadást a termelőszövetkezet fiataljainak a művelődési ház ifjúsági klubjában. Egy énekkar vezetését is szívesen vállalná, ha a szervezésben nagyobb segítséget kapna. Sutyinszki István olyan fiatal, aki ismeri saját magát, nem méretezi túl az igényeit, de nem is igénytelen. Mindenki érdekli, de kritika nélkül semmit sem fogad el. Szívesen, önzetlenül segít szakmai és egyéb területen a közvetlen környezetének. Szenográdi Ferenc A hasznosi Mátravölgye Tsz-ből jelentjük A tarlóról a szalmát saját megoldású szalmagyűjtővel szedik össze DT—75-ös lánctalpas traktor vontatásával folyik a talajművelés (Simonffy Jenő felvételei) I NOGRÁD — 1971. július 28., szerda 3