Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)
1971-07-25 / 174. szám
A MARADISÁC HADÁLLÁSAI AZ ELMÚLT napokban, hetekben egész sor hivatalos megnyilatkozás, tanácskozás, vizsgálat foglalkozott a nők helyzetével. Pontosabban azzal, hogy miként valósítják meg a gazdasági, társadalmi eleiben, általában az életben a nők helyzetéről tavaly hozott. nagy jelentőségű párt- határozatot és a megfelelő kormányintézkedéseket. örvendetesek ezek a rendkívüli „nőnapok”, nőhetek", bár feléleszthetnek olyan hiedelmeket is — akár az intézkedésekre hivatottak, akár az érdekeltek körében —, hogy a nőkérdést, most egyszeriben, vagy nem egyszeriben, de „megoldjuk”. A lényeges mégis az, hogy a nők politikai, gazdasági, szociális helyzete most a népfrontmunkában, a kohó- és gépipari tárcánál, a vasas szak- szervezetben napirenden van és, remélhetőleg, marad és másutt is napirendre kerül. Hogy a kérdés kampány- szerű „felvetésével” nem megyünk sokra, nem elméleti feltételezés, hanem gyakorlati következtetés, éppenséggel a már elvégzett, vagy folyamatban lévő vizsgálatokból. Ha például azokat a vállalatiatokat nézzük, amelyekben túlnyomórészt, vagy nagy számban nők dolgoznak, akkor könnyű belátni, hogy már csak anyagi okoból sem lehetséges rövid időn belül minden sürgető problémát megoldani. Pedig nem is anyagiak támasztják a legsúlyosabb akadályt. Az indokolatlan bér- különbségek fokozatos csökkentésére, majd megszüntetésére pédáúl megfelelő terv készíthető, amit össze lehet egyeztetni a vállalat anyagi körülményeivel, lehetőségeivel. Még a kisgyermekes, vagy családos asszonyok harmadik műszakjának megszüntetése is megoldható. A képzettséggel kapcsolatos tennivalók már bonyolultabbak. Egyrészt igen nagy feladatok állnak ezen a téren a vállalatok előtt, hiszen még mindig sok a szakképzeten, tanulatlan asszony és leány, másrészt ezzel kapcsolatban már bizonyos fajta ellenállással is számolni kell. Nem is szólva a családosok tényleges nehézségeiről, lekötöt- ségéről, amit ugyancsak nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mégsem ez a fajta „ellenállás” a legproblematikusabb, hanem sokkal inkább az az ellenérzés, amit az ilyen kötelezettség nem ritkán az intézkedésre és a nehézségek elhárítására hivatottak körében kelt. És ezzel elérkeztünk a legfontosabbhoz, a szemlélethez. Persze, egyre ritkábban találkozunk olyan vezetővel, aki nyíltan hangoztatja maradi álláspontját. De nincs is „szükség” erre. Akár a mér említett szakképzést vizsgáljuk, akár a nőkre néz" ve ártalmas munkahelyeket, vagy a többgyermekes asz- szonyok gondjait, netán a csecsemőjüket gondozó anyák visszatérését — annyi tényleges nehézséggel találja magát szemben az illetéges vállalati vezető, hogy bőven van mibe belekapaszkodnia. És még csak azt sem mondhatja senki, hogy az „egyéb" szempontok lényegtelenek, elhanyagolhatók. Mindez azonban csak azt bizonyítja, hogy manapság, amikor a tervek kielégítő végrehajtása is, a hatékony gazdálkodás is elsőrendű követelmény, a törődés a nők foglalkoztatásának sajátos kívánalmaival éppen annyira az! És azért jelentős, részben szemlélet kérdése, köz- szellem kérdése, hogy egyik vagy másik helyen mire mennek e feladatok megoldásában. AKADNAK még, akik úgy védelmezik a férfiak — természetesen gondosan titkolt — „előjogait”, mint az útol- só hadállásokat, amit ments’ isten föladni. És nem veszik észre, hogy mennyire idejétmúlt magatartás ez. És elsősorban azért nevetséges. Akár gazdasági, akár társadalmi oldalról vizsgáljuk a helyzetet, egy adott vállalat, munkahely állapotait, nyomban kiderül, hogy éppen ellenkező magatartásra volna szükség. Ésszerűségre, amely a nők problémáit illetően is sokkal közelebb áll az igazságossághoz, mint bármilyen más álláspont b. J. Udvar a gimnáziumnak Pásztón a gimnázium udvara szűk, nem felel meg a követelményeknek, ezért mindenképpen szükségessé vált a bővítése. Ezt csak kisajátítással és bontással lehet megoldani. Jövőre eltűnik az udvar előtt levő földszintes öreg ház, amely takarja az épületet, így esztétikailag és közegészségügyileg sem tartható fenn. A szükséges pénzt a tanács adja, a munkálatokat a tervek szerint 1972-ben végzik el Egészséges ivóvíz Egyelőre még megoldatlan Hasznos község vízellátása. Mindenképpen szükséges egy törpe vízmű létesítése, amely egészséges vizet ad az itt lakóknak Ezért a Pásztói nagyközségi Tanács tanulmánytervet készíttet, melynek alapján elvégzik a munkálatok gazdasági számításait A törpe- vízmű-társulat szervezéssel alakulna meg, a pásztói rendszerhez kapcsolva. A tanács úgy határozott, hogy ez ügyben még tárgyalásokat folytat a vízügyi igazgatósággal és a megyei tanács illetékes osztályával. Nagybátonyi példa Mintha egy üdülő lenne a domboldalban, olyan a Budapesti Harisnyagyár nagybáto- nyi üzeme. Az U,alakú épület pompás virágágyakat fog közre, színek és szirmok mindenütt. Látszik: asszonyok dolgoznak itt, akik nem sajnálják a fáradságot, hogy kellemessé tegyék környezetüket Az első kapavágástól az utolsóig mindent társadalmi munkában végeztek. És senki nem tartja számon, mennyit dolgoztaik, s azért mennyi fizetség járna, örömük telt benne, mert saját maguknak tették szebbé az üzemet. Miért adunk hírt erről? Hátha mások is példát vesznek róluk. Hiszen jó néhány megyei üzemünk környezetére ráférne egy kis csinosítgatás. —Is Csapongás a gondolatok korul M ondják, milyen J6 dolga van, csak ül egész nap, nem csinál' semmit Nézi a forgalmat, az embereiket, unatkozik. Igaz, sok dolga nincs, az is igaz, hogy lesheti az embereket, akár reggeltől estig. Néha befut ide egy-egy autó, akkor elveszi a megőrzésért meg a parkírozásért járó pénzt, és ülhet megint, amíg nem jön a következő. Nem egyformán szereti a kocsikat Így van. Az autók sok mindent ki tudnak fejezni. Nemcsak magukról, de a benne ülőkről is. Itt van például ez a Trabant. Ütött-ko- pott, ha elindítják, majd szétesik, olyan mint a gazdája. Mert azt már régóta ismeri. Rendes ember, mindig elbeszélget vele Minden héten, kedden és pénteken jön a távoli kis tanyáról, a városba. Ilyenkor veszi meg az élelmet, meg a gyógyszert az asszonynak. Mert az nagy beteg: béna. Olyan egészséges volt, mint a makk, dolgozott látástól-vakulásig, a hat gyereket szó nélkül, szülte meg. Aztán egyszercsak felment a fejébe a vér, és azóta nem érzi sem a kezét, sem a lábát. Így mesélte az ember. Ezt a rossz Trabantot is azért vették, hogy köny- nyebb legyen az élelem beszerzése. Kilenc óra. Lassan múlik az Idő. A Skodás megint el fog késni a munkahelyéről. Nem tudni, hogy tűri a főnöke a másfél órás késéseket. Furcsa ember ez a Skodás. Az anyósa vette neki az autót, ez meg ahelyett, hogy megbecsülné magát, itt szédíti a városban a lányokat. Milyen csúnya, zöld színe van ennek a Skodának. Olyan hideg, számító, mint a gazdája. Már megint a színek. Azt hiszik rá, hogy bolond, mert minden szín ■KÜé tulajdonságokat párosít Ä piros például a féktelenség, vidámság kifejezője, a sárga a szerény életé. A fehér, az aztán az elegáns. A múltkor is beúszott ide egy nagy fehér sportautó, még a nevét sem tudta megjegyezni. Abból olyan elegáns nő szállt ki, hogy akár színésznőnek is beillet volna. Elhatározta már magában, hogyha egyszer sok pénze lesz, ő is fehér autót vesz magának. Igaz, nem olyan szép, mint áz a nő volt, de ha felöltözik, még elmegy. Különben is, akinek kocsija van, az könnyebben boldogul. Ismer ő olyan lányokat, akiket csak a kocsijukért vettek el. Neki, persze, nehéz lenne itt a városban férjet keresni. Tudják, hogy honnan jött. A nagyanyja, pár éve a park másik oldalán őrizte a bicikliket, mindenki ismerte. Csak úgy nevezték: Köntyalávaló. Estére már mindig úgy berúgott, hogy akár az összes biciklit ellophatták volna tőle. Egyszer-kétszer elő is fordult. Itt az apuka, a nagy kombival a kislányáért. Minden délben bejön érte, mire vége a tanításnak. Gimnazista a lány, nem szereti, mert mindig olyan fitymálóan bámul rá. Lenézi. Persze ő is járhatna most a gimnáziumba is, az esze jobb, mint sok úri gyereknek. De a szülei azt mondták; dolgozni kell. A munka- közvetítőben meg összenevettek: — Jé, a Köntyalávaló unokája. No, kislány, túlnövöd a nagymamádat, te már autókat fogsz őrizni. Ronda, vörös arca volt az embernek, csak akkor enyhült meg egy kicsit, amikor meglátta a tiszta négyes bizonyítványt Aditak neki munkakönyvét, s azóta itt van. Nem szégyelli ezt a munkát, jobb mint az irodában ülni. Legalább látni is lehet valamit. Meg olvasni is. A gyógyszerész a múltkor 'hozott neki egy érdekes könyvet. Jó ember az öreg, neki is fehér autója van. Volkswagen. Azt mondta, hoz még több könyvet is, örökbe is adja, ha kell. Hazavinni? Minek, másnap már úgyis eltüzelnék. Inkább visszaadja. Az eszében úgyis minden betű megmarad. Hogy mennyit tudnak enni ezek a külföldiek! Bél órája állt be ide ez a csupaüveg busz, s máris tele van ennivalóval: szalámi, konzervek, meg mindenféle édesség. ö, ha egyszer elmehetne külföldre, inkább nem enne, de a tájat, meg a városokat végignézné az első háztól, az utolsóig. Fürödne a tengerben, és állandóan beszélne, hadd tudják róla, hogy idegen országból jött. Hülyeség, már megint ábrándozik. Érdekes, hogy délutánra milyen hűvös lett. Csak az eső ne essen, mert akkor kiürülnek az utcák, az autókat is fedél alá viszik, s ő nem tud mit csinálni. Az eső szomorúság. Ezt mondta neki a múltkor a fiú is. A fiú, aki gyakran meglátogatja őt. Más, mint a többi. Nem beszél néki olyanokat, hogy szép a szeme, meg selymes a haja. Minek is hazudna. Csak leül mellé, egy darabig nézi őt, s aztán mesél. A gyárról, ahol dolgozik, meg a művezetőről; aki mindig micisapkát visel. Érdekes, hogy a fiú sohasem mosolyog. Korszerűsödő államigazgatás Több feladat — nagyobb felelősség Nem te olyan régen történt: az egyik község bekötőutat építetett, s — jó néhány szervvel folytatott tárgyalások, engedélyezések, hivatalos pecsétek és aláírások tömege után — a beruházási összeget is megkapta hozzá. Az út elkészültekor bizottság jelent meg a helyszínen: képviselve volt ott minden elképzelhető szintű és hivatású szerv, hogy megvizsgálják: a néhány kilométernyi út megfelel-e az építési, pénzügyi és még ki tudja hányféle előírásnak. Csupán jellemzésül: még a járási és a megyei művelődésügyi osztály megbízottai is jelen voltak, meggyőződni arról, hogy az iskolásgyermekek biztonságát nem veszélyezteti-e a bekötőút... Túlzott óvatosság — gondolhatná valaki. Bizonyára az is. Elsősorban azonban — az igazgatás korszerűtlensége. Ma már — és holnap még inkább — mindehhez elegendő a helyi tanács illetékeseinek egyértelmű állásfoglalása. Ha ők úgy látják, hogy szükség van a bekötőútra, s pénzük is van rá, ennyi elég a megépítéshez. Az új tanácstörvény — amely immár az újonnan választott tanácsok tevékenységében állja a gyakorlat próbáját — egyik fő vonása, hogy a helyi ügyeket lehetőleg helyben, a helyi lakosság érdekében és részvételével, helyi eszközökkel intézzék el, oldják meg. Ehhez elsősorban megfelelő személyi feltételekre van szükség. Á tanácstörvény és a hozzá kapcsolódó rendelkezések egyrészt meghatározták^ hogy a végrehajtó bizottságok' titkárai ezután kinevezés útján nyerik el tisztségüket, s ezzel bizonyos állandóságot, biztonságot kapnak. Másrészt számukra kötelezően írták elő az egyetemi, főiskolai végzettséget, illetve a községekben legalább a Tanácsakadémia oklevelének megszerzését és kétéves szakmai gyakorlatot. A vb-titkár azonban csak egy ember, aki, ha még olyan képzett és bármilyen jól dolgozik is, csak 1 úgy láthatja el feladatát, ha Olyan az arca, mint egy szoboré. Ezt akkor figyelte meg, amikor elbeszélte neki a családját, meg a nagymamát, minden szépítés nélküL Egy kicsit félt ettől a beszélgetéstől. vagy talán attól, hogy a fiú majd nem jön többé. Nem úgy nézi ő ezt a fiút, mint a másik nemhez tartozót, inkább csak úgy, mint egy jó barátot, egy kedves ismerőst, aki megkönnyíti a napjait. Sokszor megvárja, hogy leteljen a munkaideje, és együtt mennek egészen a kéményig. De onnan tovább, a fiú nem mehet vele. A kéményig szép, új házak vannak, emeletesek. De a kéményen túl, még az is rosszkedvű lesz, aki különben majd kicsattan a boldogságtól. Igaz, a kémény mögött ilyen emberek nem is fordulnak meg. Ott csak a sivárság, a kosz, meg az állandó marakodás ismert Utálja azt a környéket. A fiú biztos, szép házban lakik, szép tisztában, amilyen ő, maga. Már megint sokat gondol a fiúra. Reggel pedig úgy indult el otthonról, hogy megfogadta, ma nem foglalkozik vele. És mégis, állandóan motoszkál a fejében. Érdekes, hogy az ember nem tud magába temetni mindent. Felejteni is csak nehezen. Valahogy úgy mondják, hogy tudat alatt élnek benne az események. Ez az, tudat alatt... Nem haragszik a fiúra, hogy tegnap nem jött. Miért is haragudna. Nem tartoznak számadással egymásnak. Más dolga volt, nem ért rá, és kész. Majd elmondja nemsokára. Lassan itt kell lennie, a nap már magasan túlment a hegy felé. Ni csak, észre sem vette, hogy esik az eső. Pedig az eső. szomorúság. Ezt mondta a fiú is. V. Kiss Mária ugyancsak képzett munkatársai vannak. A cél az, hogy a, szakigazgatási szervezet vezetői és ügyintézői is magasabb iskolai végzettséggel és az igazgatási munka sze- retetével, hivatástudattal foglalják el beosztásukat, tegyék dolgukat. A „mindent felülről várás” korszakában sem volt könnyű helyi tanácsi vezetőnek lenni. Elsősorban azért nem, mert ők ugyan jobban látták a helyi ügyeket, meg is voltak az elképzeléseik azok elintézéséről, ám a helyi adottságok különösebb mérlegelése nélkül hozott járási, megyei rendelkezések gyakran éppen az ő terveiket húzták át. Most még nehezebb helyi tanácsi vezetőnek lenni, csakhogy éppen ellenkező okok miatt. Joguk van — természetesen a törvényben előírt társadalmi ellenőrzés mellett, a végrehajtó bizottság vagy a tanács rendelkezései szerint, utasításuknak megfelelően— önállóan intézni a község ügyeit. Ahhoz azonban, hogy a község, a város érdekeinek megfelelő javaslatokat vigyen a szakigazgatási apparátus, a vb., vagy a tanács ülése elé, a jogszabályokat és a helyi viszonyokat egyaránt jól ismerő, az országos és a helyi érdekeket egyeztetni tudó vezetőkre van szükség. Jelenleg a községekben levő államigazgatási ügyeknek mintegy 40—45 százalékát intézik csak el helyben, további 50—55 százalékot a járási hivataloknál, s még mindig vannak ügyek, amelyekben a döntés a megyei tanácsra, annak végrehajtó bizottságára hárul. A cél: ez az arány már a legközelebbi években erősen megváltozzék, s a községekben elintézendő ügyeknek 90—95 százalékát valóban ott intézzé kel. Nemrégiben a kormány felhatalmazta a megyei tanácsokat, hogy különböző ügyek intézését átruházhatják a községekre, ha úgy látják, hogy ott megvannak a megfelelő teltételek a fokozottabb önállósághoz. És máris csaknem ezer község tanácsa, illetve végrehajtó bizottsága és szak- igazgatása kapta meg a jogot arra, hogy építési, iparengedély- és egyéb ipari, kereskedelmi ügyekben elsőfokú határozatot hozzon. Elsősorban a nagyközségi tanácsok munkája mutat biztató képet. Eddig 270 nagyközségi tanács alakult az országban, s a járási hivatalok főleg ezeknek adnak át mind több hatáskört. Biztonságot, állandóságot ad a tanácstörvény betűje és szelleme a vb-titkárok és a tanács szakigazgatási szervezete többi vezetőjének is. Szükséges azonban — s ez az érem másik oldala —, hogy a tanácsapparátusban meglevő igen erős fluktuáció is véget érjen. Az emberek, a helyi lakosok meg akarnak bízni azokban, akikhez ügyesbajos dolgaik intézéséért fordulnak, s természetes, hogy elsősorban azokban bíznak, akiket ismernek, akik községük állandó lakosai, akik ott „gyökeret eresztettek”. Várkonyi Endre ’ A héten történt Nyitva yolt az ajtó... Idős bácsi állított be a héten a megyei kórházba. Nem volt súlyos a baja, s szokatlanul hatott érkezésének módja is. Felvették a kórház egyik osztályára, s miután elhelyezkedett, megkereste és kioktatta őt az orvos, hogy a kórházba bizony nem lehet csak úgy beállítani. Megvan ennek a maga rendje és módja. A bácsi — »0 éves —, zavartan mentegetőzött: — Nem ismerem én kérem a szabályokat, de muszáj volt bejönnöm. Nincs, aki gondozzon, egyedül vagyok otthon. í Az orvos elcsodálkozva kérdezte: •— Hogyan, hát nincsenek gyerekei? — De vannak. Hatan. Innen kezdve magnószalag őrzi az öreg — nevezzük Józsi bácsinak — panaszát. — Szomorú életem van, bizony. Most már jobban vagyok, de nem jó ez sem. Mi lesz velem, ha meggyógyulok? Hová menjek? Menhelybe talán? Nem vesznek be maguk közé a gyerekek... — Nincsen talán lakása, Józsi bácsi? — faggatja az orvos. — Van énnekem. Magamhoz vettem még az egyik gyerekemet is. Ö lakik fönn, én meg lenn, a pincelakásban. — És jó az a lakás? — Dehogy jó! Tiszta dohos! Ott fáztam meg, ott kaptam a tüdőgyulladásom is! — Nem mennek le magához a gyerekek? — Nem. De meg kell mondani őszintén, nem bennük van a hiba — mentegeti most már őket a kissé lecsitult Józsi bácsi. — Sok a dolguk, kevés az idejük. Gyakran utaznak is. — Miből él, Józsi bácsi? — Van nekem nyugdíjam, kérem.’ — És a gyerekek nem segítik? — ök? Én segítem őket! Egyszer elvittek kocsival, megfizettem még a benzinköliséget te! — Elfogadták? — El. Én meg nem szeretek adós maradni. Még a gyerekeimnek sem. Jobb, ha ón adok, mintha elfogadni kell. Elmondja Józsi bácsi, hogy a hat gyerek közül az egyik eljön hozzá, majdnem minden hét végén. Hoz meleg ételt, megkérdezi, mire van szüksége. Nem arról van szó, akivel egy házban lakik. És legyünk őszinték, kiderül szavaiból, hogy az ő természete sem lehet könnyű. De ki mondhatja el ennek ellenkezőjét a nyolcadik X-hez közeledve? — Most, hogy beteg volt Józsi bácsi, most sem jöttek? — kérdez tovább az orvos. — Nem. Pedig nyitva hagytam éjjelre az ajtót te, hogy bejöhessenek, ha akarnak. De nem akartak. — Nem kéri őket, hogy látogassák meg néha? — Nem. Ha jönnek jó, ha nem, hát nem... Keserű szavakat őriz a magnószalag. Keserű az ember is, akiből kibuktak a szavak. Józsi bácsinak hívtuk őt, de nem azért, hogy saját gyerekei ne ismerjenek rá. Inkább azért, hogy elöntse a pír azoknak az arcát is, akiknek szintén van egy magányos Józsi bácsijuk. Szendi Márta NÓGRAD — 1971. július 25., vasárnap 5
