Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)

1971-07-22 / 171. szám

Segített a NÓGRÁD Megtalálta önmagát... „Jő tettért, jót ne várj!” — tartja a kesernyésre ferdített közmondás. Sok ember azon­ban nem így vélekedik. Jó magam sem. Bebizonyításul íme egy történet emberkö* zelből: — Kevés kis nyugdíjamból nehezen élek meg. Higyje el nekem, hogy tisztességes ételt akkor ettem utoljára, amikor még élt a feleségem. De amióta ő kihagyott, nekem csak a Nemzetiben főznek. Látom, hogy többen is va­gyunk így ezzel. De én nem eszem ám komplett ebédet, mert akkor a nyugdíjam 10 nap alatt felélném. Télen, nyáron csak egy tányér me­leget, levest vagy főzeléket kérek, mert egy napra szigo­rú beosztással 14 forintom van a kosztolásra. Azért is jöttem magához, hogy adjon nekem tanácsot, mit tegyek. Ügy érzem, ez nem mehet így sokáig. El­fogy a türelmem. Pedig lenne miből hozzápótolni a nyug­díjhoz. Eltartási szerződést kötöttem egy családdal, de nem tesznek eleget a szer­ződésben foglaltaknak. Ezért kértem is a szerződés felbon­tását. Tessék elhinni, még a villanyomat is levágták, hogy ne tudjam a rezsómat bekap­csolni. Pedig télvíz idején, reggel, meg este igazán jól esne egy meleg bögre tea. Olyan tehetetlen vagyok ve­lük. Dolgozni járnak, este meg, amikor hazajönnek már én nem merem zavarni őket. Korán fekszem, mert a tüze­lővel is spórolnom kell. Va­lósággal kitérnek az óhajaim elöl. Arra kérem, jöjjön ki egyszer hozzám, nézze meg, hol lakom. ★ Egyszer, a tavasz elején M. József felé vitt az utam, Tar- jánban, egy, a várostól távoli utcán. Nagy, dombos telken, annak is a legtetején áll a háza. Amolyan régi, repede­zett, idő- és rozsdamarta kis házikó. Nem írom le, mi volt ott, hisz akkor sem mertem, most sem akarom megsérte­ni emberi méltóságában. Csak annyit mondtam, hogy ott él­ni nem szabad! Bűn és vétek lakásnak nevezni is! Beszél­tem a háziakkal is, akik megszégyenülten álltak, této­ván, mintha legyökereztek volna. Azt mondták, nem te­hetnek semmit. * Pár héttel később az utcán egy elegáns öregúr emelte meg kalapját. Hirtelen ért a dolog, nehezen ocsúdtam fel a csodálkozásomból, hogy M. József az illető. De addigra már messze járt. Most levél érkezett tőle az egyik szociális otthonból. Ez áll benne: „Nem volt időm elköszönni öntől, minden na­gyon gyorsan ment. Itt jól érzem magam, minden szép és jó. önnek köszönhetem, hogy újra embernek érzem magam. Van fehér ágyam és tiszta ruhám, ha most meg­látogatna, nem kellene szé­gyenkeznem. Köszönöm, amit értem tett! Ha megengedi, szívesen írok máskor is. Tisz­telettel: M. József. Lejegyezte: Tóth Jolán M. J. (Nádújfalu): Ha a gyermek iskolai tanulmányo­kat folytat, legfeljebb a 19. életévének betöltéséig jár családi pótlék. Ipari, keres­kedelmi tanulók stb. esetén a gyermek 18. életévének betöltéséig. Nem jár a csalá­di pótlék a gyermek után, ha teljes ellátásáról az állam in­gyenesen gondoskodik, ipari- tanuló-otthonban helyezték el, vagy árvaellátásban ré­szesül, — ez utóbbi esetben kivétel, ha egyedülálló dol­gozó nő tartja el gyermekét. '■* B. I. (Kisterenye): A tsz öregségi nyugdíj tíz nyugdíj­év után a havi átlagjövede­lem 33 százaléka. Ha a tsz- tagnak tíznél több nyugdíjévé van, a nyugdíj mértéke a tíz évet meghaladó minden nyug­díjév után a 25. nyugdíjévig bezárólag a havi átlagjövede­lem 2—2 százalékával, a 25. évet meghaladó minden nyug­díjév után pedig a havi át­lagjövedelem 1—1 százaléká­val emelkedik, de a havi át­Szerkesztői üzenetek lagjövedelem 70 százalékát nem haladhatja meg. J. H. (Nagybátony): Az anyagi kártérítést alacso­nyabb összegben akkor lehet megállapítani, ha ezt az eset összes körülményei kellően indokolják és az a társadal­mi tulajdon megóvására való nevelés érdekében helyesnek látszik. ★ J. K. (Héhalom): Nem jár túlmunkadíjazás, ha a mun­kaszüneti nap a dolgozó sza­badnapjával esik egybe. Amennyiben a szabadnapot előre ledolgozzák és a sza­badnap ünnepnapra esik, he­lyette más napon szabadna­pot kiadni nem lehet. ic P. K. (Diósjenő): Kérdésé­re kedvező választ adhatunk, mert a tanfolyamra küldött dolgozónak étkeztetést és szállást is kell biztosítani. Ha a tanfolyamra küldött dolgo­zó természetbeni étkezést, il­letőleg szállást nem kap, ré­szére — a helyben lakók ki­vételével — a kiküldetési szabályok szerinti napidíj, il­letőleg szállásköltség jár. '★í L. K. (Jobbágyi): Kérésére szintén kedvező választ adha­tunk, mert ha a 2/1969. (II. 12.) Mü.M. sz. rendeletben nem említett iskolára, vagy tanfolyamra küldi a vállalat dolgozót, akkor köteles az emiatt munkából távol töltött időre átlagkeresetét, és a részvétellel kapcsolatos uta­zási többletköltségeit megfi­zetni. Ha a tanfolyam egy hónapnál tovább tart, és a dolgozó lakóhelyére naponta hazatérni nem tud, részére négyhetenként a lakóhelyre történő haza- és visszautazás költségeit is meg kell téríte­nie a vállalatnak. Ki tftil hallgat szívesen ? A rádió Tömegkommuniká­ciós Kutatóközpontjában nemrég felmérés készült arról, melyik társadalmi ré­teg, mit hallgat szívesen, mennyire kötik le a sugár­zott műsorok. Megállapítot­ták, hogy a szellemi keresők­nél a legnépszerűbb adások közé az ismeretközlő, tudo­mányos programok tartoznak. Nem sokkal ezután következ­nek a komolyzenei összeállí­tások. A szellemi foglalkozá­súak csoportján belül talál­juk minden bizonnyal azt a réteget, amelyből a Zeneaka­démia, az Opera közönsége kikerül, s akik intenzív fo­gyasztói a rádió komolyzenei műsorainak. Meglepetés viszont, hogy a korábban nagy sikerű maga­zin jellegű, színes szórakozta­tó adások egyre kisebb ér­deklődésre tartanak számot. Ez a statisztikai vizsgálódá­sok magyarázata szerint ab­ból adódhat, hogy sokakat zavar a heterogén műsorfor- ma, másokat viszont „elret­tent” néhány hasonló gyen­gébb produkció, s már nem kapcsolja be akkor sem ké­szülékét, amikor igényesebb, tartalmasabb élményben le­hetne része. A nem mezőgazdasági, fi­zikai keresők esetében az „élcsoport” látszólag ellent­mondó: a legnépszerűbb a könnyűzenei, s mellette az irodalmi tartalom. Az irodal­mi alkotások közkedveltsége itt abból a tényből eredeztet­hető, hogy az ilyen műsortí­pusok az e foglalkozási cso­portok számára olyan élmé­nyeket képesek pótolni (szín­házi előadások közvetítése, rádiójáték), amelyekhez e ré­tegék egy része, több ok miatt — s különösen vidéken — nehezen jut hozzá. Itt viszonylag kevesebb babért aratnak, ugyanakkor a vegyes zenei és a komolyze­nei műsortípusok. A nem me­zőgazdasági fizikai keresők­nél már nagyobb számban találunk olyanokat, akik a komolyzenét teljesen kizár­nák a tömegközlési eszközök repertoárjából. Érdekes, hogy ezzel párhuzamosan ebben a kategóriában található a leg­több magyar nóta- és népdal­kedvelő. A pincér Jönnek, mennek a vendé­gek. Az asztalukon étlapok, sö- röskancsók és tarka abroszok. — Mit ajánl, főúr? — Van, kérem, kitűnő pa­calpörköltünk, pirított máj és friss birkagulyás. — Puha a pacal, vagy ke­mény? Diszkréten a vendég fülé­hez hajol. — Kéremalássan, a mi pa­calunk sem nem kemény, sem nem puha, pontosan olyan, mint amilyet a kedves vendég szeret. És a kedves vendég, tulaj­donképpen át sem gondolva a szavak igazi értelmét, meg- adóan mosolyog. — Hozzon akkor egy szép adagot, céklával... Nézem a pincért. Cingár, a frakk lötyög rajta, de az ing a nyakán patyolatfehér. Ci­garettát veszek elő, és mire rágyújtanék, égő gyufával elém toppan. — Tessék parancsolni. Hoz­hatok még valamit? A kisvendéglők képe gyak­ran változik. Egyszer tömve vendéggel, máskor csak itt- ott ülnek. Kihasználom a né­hány perces rohamszünetet. — Nem terhes már a szol­gálat? Kedvesen mosolyog, udva­riasan tárja szét a karját. — Terhes bizony. Minek is tagadnám. De abbahagyni nem bírom. Tetszik tudni, vendégúr, én már nyugdíjas vagyok. Harmincnyolc évet húztam le a szakmában, és amint látni tetszik, még most is itt vagyok. Igaz, ami igaz, nem lennék rászorulva. Szép kis nyugdíjam van, meg azután a gyerekek sem feled­keznek meg rólam. A múlt­kor meg is kérdezte a na­gyobbik fiam: — Mondja, apa! Meddig akar még frakkban járni? Néhány hónapja, amikor elő­fogott a reumám, elszántam magam arra, hogy végleg itt­hon maradok. Három hónapig bírtam. Majd kiugrott a szí­vem a boldogságtól, amikor beüzentek hozzám: — Jöjjön, Béla bácsi, se­gítsen. Sok a dolog . . . — És én mentem. Mentem? Rohantam a fájós lábammal. Cipeltem, hordtam egész nap a tele tányérokat, a sörös- korsókat, és közben teljesen elfeledkeztem a fájós lábam­ról. Üjabb vendéghullám érke-, zik. — Pincér! Az öreg szolgálatkészen meghajol, és mondja az isme­rős szöveget: — Van, kérem, kitűnő pa­cal... Amikor néhány perc elte­lik, újra mellettem áll. — Szép szakma ez, kérem. Csak szívvel kell csinálni. Tetszik látni, ott azt a fiút? Sohasem lesz belőle igazi pin­cér, pedig magasabb - iskolát is végzett, és idegen nyelvet be­szél. — Miért gondolja? — Azért, mert fából van az arca. Nem tud mosolyogni. Ügy cipeli a tányérokat, mint­ha malomkövek lennének. Már most únja a szakmát, pe­dig alig múlt huszonnégy éves. Valaki kilöttyenti a kávét, udvariasan odaugrik a vizes szalvétával. — Említettem az előbb, hogy szép szakma a miénk, Persze, nehéz is. Mert itt érteni kell, kéremalássan, a vendégek nyelvén. Én teszem azt, ak­kor is jóllakatom a vendéget, hogyha azzal a szándékkal jön be, hogy egy falatot sem eszik. Egyszer fogadásból egy­más után öt vendéget beszél­tem rá a rendelésre, pedig előtte már a duplát is meg­itták ... — És a borravaló? Elneveti magát. — Nem panaszkodom.' Azt tartom, hogy a borravalóért is meg kell dolgozni. Ked­vesség, udvariasság, figyelem, jó szó, és a legtöbb vendég nem sajnálja azt az egy-két forintot. Elbúcsúzunk. Már a kilin­cset fogom, amikor utánam szól. — Tessék csak kérem más­kor is bátran jönni. A mi pacalunknak sehol sincs pár­ja a világon ... / Szalay István Jogos-e a nyugdíjas reklamálása? Mindenki szeretne szép, kor­szerű lakásban lakni. Van, aki ezt a célját állami lakás­kiutalással éri el, van, aki személyi tulajdonú lakást épít, vagy szövetkezeti tár.sasház­ban, vagy egyéni családi ház formájában. A szövetkezeti társasház építéshez az állam, a társadalom messzemenő se­gítséget biztosít, de aki erre szánja magát, mégis komoly anyagi gondot vállal magára. Részben már az építkezést megelőzően, előtakarékosság formájában, részben a több évtizedre szóló fizetési köte­lezettség vállalásával. Vitatha­tatlan, hogy a rendszeres ha­vi törlesztőrészlet, a kezelési, karbantartási, felújítási költ­ségek, a közüzemi dijak fize­tése a kisebb jövedelmű, vagy nyugdíjas szövetkezeti lakás- tulajdonosoknak nagyobb anyagi megterhelést jelent, mint a jobb anyagi körülmé­nyek között élő, több kereső­vel rendelkező családoknak, így természetesnek kell elfo­gadni, hogy a kisebb jövedel­mű szövetkezeti lakástulajdo­nosok a rendszeres kiadásaik­hoz arányítva szerény havi jövedelmük növelése érdeké­ben, a törvényes lehetőséggel élve, lakásuk egy részét bérbe adva, vagy íizetővendég-szol- gálatra az IBUSZ-szál szerző­dést kötve, hálóvendégeket fogadnak. A szövetkezeti laká­sok használatát szabályozó 2/1959 ÉM. PM. sz. együttes rendeletének 23. § (2.) bekez­dése értelmében ehhez még a szövetkezet igazgatóságának az engedélyére sem volt szük­ség, Tóbb éves szövetkezeti ta­gok írták levelükben és mond­ták el fogadóóránkon szemé­lyesen, hogy ez évig az idegen személyek családi közösségbe való befogadásával a legjobb iuduiat esetén is előfordulha­tó enyhén szólva félreértése­ken és problémákon túl, a szö­vetkezet részéről semminemű hátrányos megkülönböztetés­ben, anyagi megterhelésben nem részesültek. Ez év elején azonban több lakásszövetkezet közgyűlése olyan határozatot hozott, amely szerint az a szö­vetkezeti tag aki albérlőt tart, vagy fizetővendég-szol- gálatra az IBUSZ-szal szerző­dést köt. függetlenül attól, hogy havonta hány vendég­nek adott szállást* január hó­ra visszamenőleg havi 50 fo­rmt pótdíjat köteles fizetni közüzemi díj címén. Ez az intézkedés, mint ír­lak, a szövetkezeti tagoknak csak kis hányadát érintette, ezért a többség, akiket hát­rányosan nem sújtott, szótöbb­séggel megszavazták az elő­terjesztést. Az érintett tagok e/t az intézkedést jogsértőnek tartották, ezért előbb megta­gadták a fizetést, majd a bí­rósági behajtás kilátásba he­lyezésére, útmutatásért szer­kesztőségünkhöz fordultak. A levelek és a szóban elmondot­tak alapján úgy éreztük, hogy « szövetkezeti tagoknak ilyen megkülönböztetése sérti a szövetkezeti demokráciát, a kötelességek és a iogok egysé­gét, ezért lapunk június 15. szamában „Reklamál a nyug­díjas” cím alatt özv. Z. An­tal né levelére válaszolva a panasz jogosságát helytállónak találva, a megkülönböztető in­tézkedést jogsértőnek tartot­tuk. Gondoltuk, hogy ezzel ré­szünkről az ügy lezárult és az érdekelt felek vagy kiegyez­nek, vagy jogsérelmük elbírá­lására arra. hivatott szervet kérnek fel. Nem így gondolta azonban a takarék- és lakásszövetke­zeti titkárság, azon indokolás­sal, hogy cikkünk nyomán más szövetkezeti tagok is jog- i potdí.i fizetését, előbb szóban, majd írásban azt kérték, hogy a le­közölt választ, helyesbítsük. Megjegyezni kívánjuk, hogy a véleményeltérést többször is tisztázni akartuk, sajnos, eredménytelenül, mert a tit­kárság álláspontja közléséhez ragaszkodott. Mint eddig több válaszunk­ban, most is közöljük, hogy szerkesztőségünknek nincs jo­ga a jogszabályokat hivatalo­san értelmezni. A következők­ben ismertetett jogszabályok­ról is csupán egyéni vélemé­nyünket mondjuk el, részben mert azt a titkárság kérte, részben mert ezzei egyúttal több olvasónk levelére is vá­laszt kívánunk adn.', hogy ügyével hova fordulhat jogor­voslatért. A titkárság helyesbítést ké­rő levelében kifogásolta, hogy cikkünkben nem a 29/1959. Korm. sz. rendelet 11. § (2) bekezdését, hanem az 5/1971. Korm. sz. rendelet 5. § (2.) bekezdését idéztük. Ez a rek­lamálás nem fogadható el. mert részben az 1971. júiius l-én életbe lépett 5/1971. Korm. sz. rendelet idézett pa­ragrafusa az előzőt hatályon kívül helyezte, másrészt tel­jesen mindegy volt, mert az ú j jogszabály a reklamált be­kezdést szó szerint átvette, te­hát hivatkozásunk anyagi jo­gilag teljesen helyes volt. Ki­fogásolják azt is, hogy cik­künkben a 2/1959 EM. PM. sz. együttes rendelet 21. §-át kiegészítő 2/1970. (I. 25.) ÉVM., PM. sz. rendelőt 11. § (2.) bekezdését figyelmen kí­vül hagytuk. Ez a jogforrási hely ugyanis azt mondja ki. hogy „Az olyan közüzemi szolgáltatások díját, amelyek viselésének módját jogszabály nem rendezi, a tagok — a közgyűlés döntésének megfe­lelően — a R. (vagyis a 20/1959 Korm. sz. rendelet) 11. § (2.) bekezdésében foglalt előírás szerint (vagyis a la­kások alapterülete szerint), vagy a lakásban >akó szemé­lyek száma arányában vise­lik. „E jogszabály alkalmazá­súnak bizonyítására idézik le­velükben a lakásszövetkezeti alapszabály IV. fejezet 10. be­kezdés b) pontját, mely sze­rint” a közüzemi szolgáltatá­sok költségeit, mivel azok a lakáshasználók személyi fo­gyasztásával állnak szoros összefüggésben, a lakásokban bejelentett személyek száma arányában viselik. Véleményünk szerint mind az idézett jogszabály, mind az erre épülő alapszabály! pont teljesen világos és érthető, amely nem jelenthet mást, mint azt. hogy a közüzemi dí­jakat minden szöve.kezeti tag a lakásában bejelentett sze­mélyek száma arányában kö­teles viselni. Véleményünk szerint azon­ban azt is bizonyítja, hogy a közgyűlésnek az a határozata, mely szerint az albérlőt tartó és fizető vendégszolgálitra szerződött szövetkezeti tag ré­szére a közüzemi díjakat a la­kásban bejelentett személyek száma arányában, más szövet­kezeti tagoknál pedig a lakás alapterületének nagysága sze­rint állapították meg, nem csak jogszabálysértő, hanem az alapszabály rendelkezései­vel is ellentétes, tehát özv. Z. Antalné levelére közölt vála­szunk helyességét ezzel is alá­támasztották. Szerkesztősé­günk ezen cikk közlésével az ügyet lezártnak tekinti. A köz­gyűlés által hozott határozat törvényességének felülvizsgá­lata a 2/1959. ÉM., PM. számú együttes rendelet 35. § (2.) be­kezdése értelmében a felügye­letet gyakorló államigazgatási szerv, i Hét ve az ügyészség, a közüzemi pótdíj jogosságának az elbírálása pedig mint tag­sági vita, a járásbíróság ha­táskörébe tartozik. Válaszol az illetékes: r Írásbeli lifjyelmeztetést kapott Június 10-én, Napi postánk­ból c, rovatunkban Ki a fe­lelős? címmel közöltük Lan­tos Jeremiás, karancslapujtői olvasónk levelét, amelyben az a kérdés merült fel, hogy ki a felelős az autóbuszon a rend fenntartásáért, a gépko­csivezető-e, vagy a kalauz? A VOLÁN 2. sz. Vállalat Személyforgalmi és Kereske­delmi Főosztálya írja, hogy a cikkben foglaltakat kivizs­gálta, s az alábbiakat álla­pította meg: „Május 29-én, a Salgótar­ján — Karancskeszi viszony­latban közlekedő autóbuszon D. Sándor gépkocsikalauz tel­jesített szolgálatot. A vizs­gálat során megállapítást nyert, hogy a panaszban em­lített eset valóban megtör­tént, és a történtekért a gk.- kalauz hibáztatható — ezért írásbeli figyelmeztetésben ré­szesítettük. A történtekért a cikkíró szives elnézését kérjük. Takács István szem. forg. főoszt. vez.” NÖGRAD — 1971. július 22., csütörtök 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom