Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)

1971-07-17 / 167. szám

NB-s bajnokság Gyöngyösi siker a felnőtteknél Megkezdjük az NB-s fel­nőtt tartalék és ifjúsági lab­darúgó-bajnokság 1970/71. évi idényének, a csapatok telje­sítményének értékelését. Né­gyes csoportosításban először a felnőttek kerülnek sorra. 1. GYÖNGYÖSI SPARTACUS A bajnokságot megérdemel­ten nyerték meg. Kiegyensú­lyozott teljesítményt nyújtot­tak. Technikailag képzett já­tékosokból állt a csapat. Szer­dahelyi, Rácz és Toroczkay volt a vezéregyéniség. Jó szel­lemű, összeszokott gárda. El­ső csapatuk az NB Ill-ban lett bajnok. Fogyatékosságként említhető, hogy nagyon sokat beszéltek a pályán. Ez külö­nösen az őszi szezonban for­dult elő gyakran. Emiatt né- hányan a kiállítás sorsára ju­tottak. Durvaságért senkit nem kellett kiállítani. A baj­noki cím megszerzéséhez 45 pont, 75 százalékos teljesít­mény elegendő volt. Ezúttal fordult elő először, hogy he­vesi csapat szerezte meg a bajnoki címet. Leggyakrab­ban szerepelt: Berentés, Gp- czi, Barta, Szalma, Puruczky, Toroczkay, Kövecsi, Kakas, Rácz, Szerdahelyi, Balogh, Deli, Petes. Z. EGRI DÖZSA Jobb gólkülönbséggel végez­tek a második helyen. A csa­tárok 148 gólt rúgtak, ez el­ismerésre méltó teljesítmény. Technikás, összeszokott csa­pat. ősszel 60, tavaszai 85 szá­zalékos teljesítményt nyújtot­tak. Kissé korán beletörőd- tek_ abba, hogy nem lehetnek elsők. A védelem tengelyében Bóbita Oszkár jeleskedett. A középpályán Patvaros és La­katos serénykedett. A csatár­sorban Faliszek, Nagy és Pat­kós ontotta a gólokat. 3. NAGYBÄTONYI bányász A bronzérem megszerzésé­hez 42 pont és 70 ■ százalékos teljesítmény kellett. ősszel gyengén játszottak, és a 7. helyen zártak. A bizalom — mint tavasszal kiderült — nem volt alaptalan, hiszen dobogóra kerültek. A csapat jó játékerőt képviselt. A szak­vezetés az idősebb játékosok mellé fiatalokat épített be, akik szép reményekre jogosí­tanak. A hátvédsor Ráduly, Hasznosi, Nagybakos összeál­lításban küzdött. Középpályán Liszkóczki és Sólyom a jövőt képviselte. A csatársorban Kozik és az ifjúsági Kovács László eredményességével tűnt ki. Vidámi és Tarjáni is meg­tette a magáét. Legtöbbet játszott: Jakubecz, Ráduly, Hasznosi, . Nagybakos, Lisz- tóczki, Tarjáni, Kovács L., Kozik, Manusekt Vidámi, Szűcs, Bettes, Sólyom. 4. SALGÓTARJÁNI kohász A tavalyi bajnok ezúttal kénytelen volt a negyedik hellyel megelégedni. Rosszabb volt a gólkülönbségük, mint az előttük tanyázóké. Két- pontot óvás miatt veszítettek el. Az együttes tagjaitól több lelkesedést vártak. Boldvai László edző már a jövő csa­patát építi. Fekete, Romhá- nyi, Juhász és Földi szép re­ményekre jogosít. Leginkább szerepelt: Marton, Kojriok, Gáspár M., Juhász, Végvári Zsidai, Novák, Fekete, Kriva- nek L., Ungvári, Romhányi. Atlétikai EB Mecser és Komba utazik Augusztus 10—15 között Helsinkiben rendezik meg az atlétikai Európ.u-bajnokságot. A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége kijelölte a verse­nyen induló 4:i magyar spor­tolót. A férfiak között szere­pel Mecser Lajos, az SSTC hosszútáv futója, aki tízezer méteren és maratoni futásban áll rajthoz. Komka Magda, az SKSE magasugrója Rudolf Erika társaságában ugyancsak tagja az utazó keretnek. Az országos hírű, bővizű bükkszék! 'Sa/vus ás az új fürdési idényben is ''« a fürdeni vágyó vendégeit. A strandfürdő területén a pétervásárai A FESZ vendéglője és büfésora széles választékú hideg-meleg ételekkel, tájjellegű borokkal presszó- és üdítő italokkal áll a vendégek rendelkezésére. sAlapont* cigányzene ! Elkezdte a Mátranovák Főleg csatárokat igazoltak Az újonc NB III-as Mátra- nováki Bányász labdarúgócsa­pata tegnap délután megbe­szélésen vett részt, ahol Szom­széd Ádám edző -— december 31-ig szól a szerződése — is­mertette az egyesület előtt ál­ló feladatokat. Elérendő cél­juk: kiesési gondjaik ne le­gyenek. Heti öt edzést tartanak Egy hétig Egerben, vagy Bükkszé­ken készülnek. Erőnléti és technikai gyakorlatokat végez, nek, később edzőmérkőzések következnek. Fővárosi képvi­selőjüktől; Hajdú Jánostól — úgy értesültek, hogy au­gusztus 15-én kezdődik a baj­nokság őszi idénye. A szakosztályból nem távo­zott senki. Két leszerelő fiatal mellett természetesen az át' igazolt játékosokra is szómita' nak. Kisterenyéről Fodor Jó­zsef csatár, Ménkesről Bakos Sándor csatár, az SBTC-ből Kapás Bálint hátvéd, a Mi- zserfából Csikós József közép­pályás, a Bálnából Szabó Zol­tán csatár került az együttes­hez. A szakvezetés változatlan, Zsugya József szakosztályve­zető, Kaszás András pedig az intézői tennivalókat látja el. Interjú a főtitkárral Nem emelkedett a színvonal A megye labdarúgását érintő aktuális kérdésekről beszélgettünk a közelmúltban Bártfai Ferenccel, a Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség főtitkárával. — Többen felvetették: a színvonal emelése érdekében ajánlatos lenne a megyei I. osztály mezőnyét 14-re csök­kenteni. Tervezik-e a fenti intézkedést? — Erről még nincs szó az 1971/72. bajnokságban. — Dióhéjban, mi a véle' ménye az elmúlt évi bajnok­ságról? — A színvonal nem emel­kedett. Inkább a küzdőjelleg, mint a játékosság domboro­dott ki. Baj volt a sportsze­rűséggel. Nemcsak egyes já­tékosok, de csapatok is sú­lyosan vétettek a sportszerű­ség szabályai ellen. — Mit vár a következő bajnokságtól? — Remélem simábban bo­nyolódik le, mint a legutób­bi. Három jó képességű újonc mutatkozik be az I. osztály­ban. Palotás stílusos labdarú­gást játszó csapat. Hugyag az MNK-ban is bizonyított. Az Ötvözet MTE néhány ru­tinos játékossal erősödve mindenkinek méltó ellenfele lehet. Bízom abban, hogy ke­vesebb lesz a sportszerűtlen megnyilvánulás. ™ Mikorra várható a sor­solás elkészítése? — Meg kell várnunk az NB III-as sorsolást. Például Balassagyarmaton is ellenté­tes sorsolást kell csinálnunk. Várjuk a csapatok kéréseit, amelyik méltányolható, azt elfogadjuk. — Ismét megrendezik az NB-s felnőtt tartalék és if­júsági bajnokságot Heves megyével közösen? — Természetes. Változások persze bekövetkeztek. Az Eg­ri Dózsa felkerült az NB I be, tartalékai az NB I-es tartalékbajnokságban szere­pelnek. Kiesett az NB III-ból a Mizserfa, a Gáspár SE és a Hatvani Kinizsi. Így tarta­lékai sem játszanak az NB-s bajnokságban. Üjonc lesz viszont a Mátranováki Bá­nyász, az Egercsehi Bányász, és az Apci Vasas tartalék, il­letve ifjúsági gárdája. — R — Ma délelőtt Szövetkezeti atlétikai bajnokság St. ZIM-számvetés Nem lebecsülendő helyezés 2. St. ZIM Vasas A tűzhelygyári csapat má­sodik helyezése nem lebecsü­lendő eredmény a megyei I. osztályú lábdarúgó-bajnókság- ban. A legeredményesebb csa­társorral ők rendelkeztek. Csaknem végig lépést tartot­tak a listavezető Mátranovák- kal. A rangadó jellegű mérkő­zéseken jól helytálltak, de né­hány váratlan pontvesztés miatt ..elúszott” a bajnoki cím. Kikaptak a Vörös Csillag SE-től, hazai pályán Somos­kőújfalutól és csak döntetlen­re futotta erejükből Szécsény és Mátraverebély ellen, őszi bravúrok: Romhány ellen 4:0, Karancskeszi ellen 4:2, Szé­csény ellen 6:1 Tavaszi sike­rek: Karancslapujtő ellen 5:1, Jurisits SE ellen 4:0, Karancs­keszi ellen 5:0. A védelem kilenc mérkőzé­sen nem kapott gólt. A gól­erős támadósor csupán két ta­lálkozón nem talált a hálóba. Bandur Mihály edző kilenc játékosra épitette a csapatot. Egyébként 26 labdarúgót kül­dött pályára. Csak Kőházi ját­30 21 5 4 79-26 47 szott minden mérkőzésen A gólkirály Boldvai, Dudás T. es Szolik '21, Vári és Tóth 26, Pindróch 25, Újházi 22, Flas- kai 21, Bandur ós Gcszner 18, Kulobányi 16, Fenes 13 alka­lommal szerepelt. A csapat legjobb játékosa a középhát­véd Szolik volt 23 jó teljesít­ménnyel. Flaskai 17, Vári 14. Dudás T. 11, Boldvai és Ban- dur 10 alkalommal nyújtott kiemelkedőt. Szolik kétszer. Dudás T. és Flaskai egyszer a mezőny legjobbja volt. A vé­dők hat 11-est vétettek. Egy öngólt is összehoztak. A sport­szerűség! mérleget négy kiál­lítás rontja. A forgácsi pályán meglepően kevés néző (2600) volt kíváncsi a csapat hazai találkozóira. A házi góllövő­lista élén a gólkirály Boldvai áll 24 góllal Érdekes, hogy ősszel 20 gólt lőtt, tavasszal már csak 4-et! A klubtárs. Dudás Tibor harmadik lett 21 góllal a megyei góllövőlistán. Bandur 8, Pindróch 7 alka­lommal volt eredményes Labdaiűgó MNK Megegyeztek a ellenfelek Még két nógrádi csapat ér­dekelt a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában. Az St. ZIM megyei I. osztályú csapat bravúros sórozaf Után került a legjobb 32 közé. Az SBTC NB I-es gárdája most kapcsolódik be a küzdelemso­rozatba. Az érdekelt felek megegyeztek a mérkőzések időpontjában. Július 23-án (szerdán) 17 órától tervezik lebonyolítani Forgácson az St. ZIM—Rába ETO találko­zót. Váratlan bonyodalmai okoz, viszont, hogy ugyanek­kor az SKSE-stadionban az SfBTC csapata a jugoszláv Trepca Kosbvska Mitrovica együttesével nemzetközi mér­kőzést' játszik.' Jüvaslaturtk'*' vagy közös rendezésben, vagy eltérő napon bonyolítsák le a két nagy érdeklődésre számot tartó találkozót. A KOMÉP (Tatabánya)—SBTC mérkőzést augusztus 1-én 17 órától az újonc NB Il-es hazai csapat otthonában rendezik meg Balázsik József Nem úgy sikerült... A Bgy. SE elnöke, Balázsik lettük még két fiatalt igazol- József. Az NB III-as labda- tunk le Szügyből. rúgócsapat átigazolásaival kapcsolatos kérdésekről, és a — És a távozók listája? felkészülésről kérdeztük. — A Bgy. Volánba átment flARéZSBAN tar­tott Trabant 60i-es 21 000 km-rel eladó. vUííítcKinthető vasár­nap Mátrayerebély, Dózsa út 29. PÉCSKü úton ga­in is kiadó, vagy el- aJó. Érdeklődni: te­flonon 14-50. «JOO-AS Trabant jól karbantartott eladó. Salgótarján, Május 1. út 74., Dombi. JO állapotban levő S50-es IZS oldalkocsi- val eladó. Ugyanott 50 cm3-es Simson príma állapotban eladó. Szi- rók, Iíandrik. JO állapotban ievő 1000-es Wartburg . el­adó. Ar; megegyezés szerint. Cím: Mátra­novák, bányagarázs. ELADÓ Grosser 8 és Busen 5 kéttrtágvas sikkőtőgép. Salgótar­ján, Pétskő u. 3. 1. em. 13T. A KIOSZ megyei titkársága villanysze­relők. .fodrászok, la­katosok részére 100 órás mestervizsga- előkészítő tanfolyamot szervez Megfelelő lét­számú jelentkezés ese­tében Balassa gyarma­ton éfc Salgótarjánban. Részvételi díj a je­lentkezéstől függ Je­lent ke.::\s augusztus 15-ig, Klapka György lér ?.. ?z. (KIOSZ he­lyi csoport) APKQHIROíTtS C.K A SALGÓTARJÁNI Stromfeld Aurel Gép­ipari Technikum és Szakközépiskola gyors- és gépírót ke­res adminisztrátori ál­lásba. Jelentkezni le­het az iskolában, reg­gel fi-tól délután 4-ig. .1AWA 250-es. 14 000- km-rel eladó. Balassa­gyarmat, Le n in-lakó­telep, V. épület Ren­ner Károly. Megte­kinthető 18 után. ANGOL Hillman személygépkocsi üzemképes állapotban, olcsón eladó.. Koplá- nyt, Szandaváralja, Petőfi út 20. GUMIJAVÍTÓ tanu­lót felveszek. Kiste- renye, Madách út l. 16 ÉVET betöltött lányokat szövőnőnek felvesz a Pamuttex­til Művek Jacquard Szövőgyára A beta­nulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1050 Ft bruttó fizetést és napi 1 Ft-ért ebé­det biztosítunk. La­kájt minimális térítés mellett leányotthon- szerű elhelyezésben «adunk. Jelentkezés; írásban PTM Jac­quard Szövőgyár Munkaerőgazdál­kodási Osztályán. Bu­dapest, xni.. Szek­szárdi u. 19—25. CN rendszámú, kis- kerekű Wartburg el­adó. Balassagyarmat, Mező Imre 7. zacyvapalfal­VAN Egressy B. u. 2. családi ház eladó. BOXER-kölykök díj­nyertes szülőktől el­adók. Balassagyarmat, Kossuth utca 46. FIATAL dolgozó házaspár lehetőleg távfűtéses albéileti szobát keres. Szives megkeresést: vásárté­ri kozmetikába. LENIN Mg. Terme­lőszövetkezet Szanda, Pállagpusztára 000 fé­rőhelyes juhállomány­hoz juhászcsaládot keres. Kelszínen há- romszobás szolgálati lakás biztosítva van. Jelentkezés minden nap a déli órákban a tsz elnökénél LENIN Mg. Terme­lőszövetkezet gépcso­portvezetői munka­kör betöltéséhez gé­pésztechnikust, ''agy gépészmérnököt keres. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés mindem nap a déli órákban a tsz elnöké­nél. EG YSZOBA-fürdő­szobás lakást, vagy lakrészt bérelnék meghatározott időre. Salgótarjánban. Aján- ’atokat ,.Igényes’; je­ligére a salgótarjáni hirdetőbe. A megyei kisipari szövetke- számában 150 indulóra szá­zét! atlétikai bajnokságot ma mítanak. Külön korcsoportot délelőtt 20 ktsz dolgozóinak alkotnak a 30 éven aluliak, a — várható — részvételével, 30—45 évesek, valamint a 45 Salgótarjánban rendezi meg a év felettiek. Díjazásukról is KISZÖV. Kiss László szövet- külön-külön gondoskodnak. A kezetpolitikai osztályvezető versenyt Pálkerti Gyula, a tegnap elmondotta, hogy a megyei szövetkezeti bizottság három korcsoport 13 verseny- elnöke nyitja meg. Végleges a lista Az SBTC háromlépcsős átigazolása A labdarúgók kedvezményes átigazolási időszaka július 15- én 24 órakor lejárt. Az SBTC végleges (23 fős) átigazolási listáját ismertetjük az aláb­biakban. Háromlépcsős át­igazolást valósítottak meg. Az I. kategóriába az a három játékos került, aki tagja az első keretnek. A II. kategó­riába azok szerepelnek (né­gyen), akik a tartalékkeret­ben kaptak helyet, de a ké­sőbbiekben számításba jöhet­nek az első csapatnál. A III. kategóriát azok alkotják, akik még ifjúsági korúak (tizen­hatan), bíznak tehetségükben és egyelőre a két ifjúsági csa­patban szerepelnek. f. kategória: Sáfrány István (DVTK), Kovács István (Nagybátony), Miklós József (Petőfibánya). II. kategória: Bencsok Vil­mos (Egri Berva), Szajpó Pé­ter (Lőrinci), Káposztás La­jos (Mizserfa), Bódi István (Recsk). III. kategória: Janovics Sán­dor, Berzák Imre, Berzák Jó­zsef, Blayer István, Kanyó József, Pilinyi András, Rába­közi István, Rigó Sándor, Szlivka László, Varga Sándor (valamennyi St. Sportiskola), Ács Miklós és Tar Róbert (St. Volán), Lipták Sándor (SKSE), Mede László (St. ZIM), Ponyi János (Karancskeszi), Mohá­csi Lajos (St. Bányagép). A távozott (ismertebb) játé­kosok névsora: Kriskó (Békés­csaba), Csikós (St. Síküveg­gyár), László (Egri Dózsa), Macska és Kökény (Nagybá­tony), Jávori (St. Síküveg­gyár), Kokinda (St. Üveggyár), Molnár (Vác), Kapás (Mátra­novák). — Kiket terveztek leiga­zolni? — Newi úgy sikerült az át­igazolás, mint szerettük vol­na. Nagybátonyból a dejtári származású Szűcsöt akartuk megszerezni, de Kisterenyé- nek adták ki. Dejtárról a fiatal Bacsát szerettük volna leigazolni, de egyesülete nem adta ki. — Kik az új szerzemé­nyek? — A Bgy. SE új labdarúgói: Hegedűs (Bgy. Volán), Vára- di (Bgy. Volán), Lajkó (Bgy. Volán), Laczkó (Szügy). Mel­Pál, Loksa, Balázsi, Kiss és Kohn. Patvarcra Halas, Szügyben Dudás igazolt le. — Hogyan készülnek a bajnokságra? — Nincs szünet.' Szerepe­lünk a Nyári Kupa Északi csoportjában. A • közelmúltba i Zólyomban játszottunk. Nem valamiféle fényesen, a fá­radt csapat benyomását keltő Bgy. SE úgy kapott ki 8:0 arányban, hogy három öngólt is rúgtunk. A bajnokságban viszont ismét jól akarunk szerepelni. Ehhez minden feltétel biztosított. Napirenden A megyei döntő előkészületei Az MTS megyei székhazá­ban július 21-éti délelőtt füg­getlenített sportvezetők ta­nácskozását rendezik meg Sal­gótarjánban. A választási munkákkal kapcsolatos fel­adatokat Szúnyog Tibor me­gyei sportelnök ismerteti. A falusi és munkahelyi spar lciád megyei döntőjével k csolatos előkészületekről 1 rés Mihály és Prazncvs; György ad tájékoztatást. 3 kés László a kézilabda he zetével kapcsolatban hoz határozatot, és az abból adc tennivalókat ismerteti. NÓGRÁD — 1971. július 17., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom