Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)

1971-06-08 / 133. szám

Képernyő előtt 'RzittdaPab a $zíné$zélefről Közhelyszerű és számtalar szór elhan; zott megálla­pítás, hogy polgári drá­maíróink sorá­ban senki nincs Molnár Fe­renchez mér­hető, aki ha­sonló biztonsá­gú ismerője lenne a dráma­írás mesterség! törvényeinek. S Molnár nem­csak a drama­turgia forté­lyainak, a szín­padi hatáskel­tés eszközeinek volt ámulatot keltő zsonglő­ré, de mestere volt az analiti­kus lélekrajz- portréknak is. Igaz, kissé fe­lületen járó ez az analízis, de mindig találó, jellemző, fürge mozgékony­ságában az adott helyzetek va­riációs megközelítésére alkal­mas. Gondoljunk csak példá­ul a Játék a kastélyban cí­mű színműve már szinte ak­robatikus szintű dramaturgiai és pszichológiai produkciójára, feszes és mégis nagyvonalúan elegáns kompozíció-láncolatá­ra. De más példákra is bő­séggel hivatkozhatnánk ez írói tulajdonságát igazolni. Az író színpadismeretéről említettekhez bátran csatla­koztathatjuk azt a megállapí­tást is, hogy nem csupán a színpadot, de azokat is, szinte mint önmagát ismerte, akik a festék és masztix illatú vi­lágot benépesítik. Kicsinyes művészi-emberi hiúságaikban, pózaikban, túlcsorduló és vég­letes érzelmi megnyilatkozá­saikban, illúziót teremtő, nyúj­tó szép igyekezetükben egy­aránt ismerte, szerette. Ez tetszik ki Csendélet cí­mű kis egyfelvonásosából is, melyből most láthattunk ki­tűnő pergésű, bravúros for­dulatokban bővelkedő tévé­játékot. A komédia egy kis­városi színtársulat két tagját helyezi nagyitólencse alá, s e lehetőséggel lelki pórusaikba tekinhetünk be. Amit Molnár így nyújt szá­munkra, az sokszoros nagyí­tása a valóságnak, s még ezt is a szelíd irónia görbetükré­re vetítve villantja elénk. Mégis találóan valósnak fo­gadjuk el mindazt, amit a sze­relmes hevületében is teát- rális, féltékeny és hiú bon- vivánról, Sóvár^ról és az er­kölcsi kiszolgáltatottságában női, sőt színésznői rafinériá­val megedzett másodszubrett- ről, Sárközy kisasszonyról ka­punk. Persze, a brillláns szín- padismeretű szerző pontosan tudja, mi az, amit nézője el­vár, amit látni és tudni akar e vonzó és „borzadályos” vi­lágról. Azt is nyújtja, de van benne annyi írói rátartiság, hogy ez engedményt megtold­ja egy szelíden fölényes frics­kával, melynek célpontja a „borzadályt” áhító „privátok” álszent és szemforgató polgá­ri társadalmi morálja. Végül is azt érezzük, hogy az az er­kölcsi keret, melyet Sárközy és Sóváry kapcsolata, viszonya jelent, talán őszintébb és be­csületesebb is, mint amelyet az adott társadalom fennkölt normák között — gyakorol. Ez az írói rokonszenv, ez a lírai együttérzés teszi szá­munkra rokonszenvessé két hősét, minden kicsinyes, gyar­ló jellemfogyatékosság ellené­re is. S ez a rokonszenv ez­úttal Molnárnál sem válik ér- zelgőssé: megállapodik az egészséges mértéktartás szint­jén, azon az írói önmérsék­leten, melynek költőiségéről Adynak is akadt elismerő, méltató szava. A Csendélet ritkán játszott és kevéssé ismert egyfelvoná- sos Molnár Ferenc hagyatéká­ból. A televízió érdeméül íran­dó, hogy előkereste, felmutat­ta számunkra. S ha meglehe­tősen régmúlt is a miliő, melyben a történés pereg, mégis élvezetes és szórakozta­tó percekkel szolgált. Ebben jelentős az érdeme az érzékel- hetőn nagy kedvvel komédiá- zó Besssenyei Ferencnek és a franciás-könnyeden pikáns, élénk játékmodorú Dómján Editnek, valamint az Erzsi szobalányt formáló, igen te­hetséges Muszte Annának. [★1 Ma, kedden közvetítést lát­hatunk 15.55-től az V. orszá­gos úttörőtalálkozó játék- és sportparádéjáról, 17.25-kor a népszerű Kuckó-műsor a leg­híresebb magyar kutyafajták „bemutatásával" kedveskedik az állatbarátoknak, 18.25-től A hatodik paragrafus ... cím­mel egy falust iskola ügyé­ben riportmüsort láthatunk. Jelentkezik a Parabola is, majd 20 órakor A nehézvíz csatája című francia film ke­rül képernyőre. Az esti prog­ram végén a Telegroteszk után A szemtanú címmel nap­jaink történelmének egy rit­ka érdekességű személyiségé­vel ismerkedhetünk meg. Barna Tibor DANIEL LANG* INCIDENS a192-es MAfiASUTON I. X vietnami hadjáratból ha­zatérő amerikai veteránok fe­jében, valamennyi háborút járt katonaelődjükhöz hasonlóan, életre szóló emlékek kavarog­nak. Bármilyen távol szolgál­tak is a fronttól, rendkívüli időnek érzik ott töltött kato­naidejüket, amely múlékony mindennaposságában is, úgy érezték, a hősiesség felé haj­lott. Hazahozta magával em­lékeit Sven Eriksson, leszere­léséig elsőosztályú közlegény is — így hívom, mert tetézné az őt kerülgető veszélyt, ha valódi nevét használnám —, de el sem tudja képzelni, mit művel majd emlékeivel a jö­vő. 1968 áprilisában kitünte­téssel szerelt le. A huszonnégy évesen is háborús veterán, aki Minnesota északnyugati vidé­kének egyik kicsiny, mezőgaz­dasági településéről származik, még abban sem biztos, hogy ragaszkodna-e élményeihez, ha történetesen módjában állna, hogy uralkodjék emlékezetén. Brlksson vietnami élményei természetesen változatosak voltak, nem egy közülük éle­sen vésődött tudatába. Már maga az, mondja, hogy megis­merhetett égy ázsiai országot — kalandszámba ment. Az ot­tani táj egészen más, mint Minnesota e szögletének der­medt síkságai; életében elő­ször gázolt át rizsföldeken, hunyorgott a buja, gubancos dzsungel hirtelen homályában, barangolt bizonytalanul, fe­jéig beborítva a magas ele- fántfüben. Gyalogos lévén, Eriksson nem kevés bevetést csinált végig, ha akarná, fel­idézhetné, hogyan vett részt megerősített állások elfoglalá­sában, tűzharcokban, amikor a golyózápor valósággal a föld­höz szegezte, de különösen egy rajtaütésről beszélhetne, amelyben egységének fele megsebesült. Eriksson habo­zás nélkül bevallja, hogy va­lahányszor vietnami szolgálati idejére gondol, egyetlen kép bukkan fel benne. Egy vietna­mi parasztlány képe, aki két- három évvel lehetett fiatalabb nála, s akivel a Dél kínai-ten­gertől néhány mérföldre, a Központi Fennsík egyik eldu­gott falucskájában, 1966. no­vember 18-án „ismerkedett meg”. A legénységi állomány négy másik tagjával Eriksson azon a napon felderítő őrjára­tot végzett a lány faluja kö­zelében. Csak ködösen em­lékszik a lány külsejére. Arra viszont világosan, hogy a lény szájában szembeötlő aranyfo­gat látott, s hogy a lány sötét­barna szeme olykor nagyon beszédesen csillogott. Arra is emlékszik, hogy a lány poros, kékes színű üvegíülbevalót vi­selt; azért figyelt fel a rajta függő csecsebecsére, mert tom­pán felfénylett, amikor azon a napos délutánon parancsot ka­pott, hogy őrizze a lányt. Mint a legtöbb lány, parasz­tos, bő, fekete pizsamaruhát viselt, amely elrejtette alak­ját, Erikssortnak mégis olyan érzése támadt, hogy karcsú és törékeny, talán százötvenöt centiméter magas lehet. A ne­vét csak akkor tudta meg, amikor a lány már nem élt, a hadbírósági tárgyaláson, ahol a lény húga igazolta a lány személyazonosságát. Ezt a hadbírósági tárgyalást Eriks­son maga kezdeményezte, és 6 volt a kormány korona­tanúja. A lány neve — valódi neve — Phan Thi Mao volt. Eriksson egyetlen szót sem váltott vele, egyikük sem be­szélt a másik nyelvén. Isme­retsége a lánnyal alig tartott tovább huszonnégy óránál, s ez volt egyszersmind a lány életének utolsó huszonnégy órája. Katonatársat, négyen, akikkel az őrjáratot végezte, megerőszakoltak és megölték a lányt, testét egy hegyi bo­zótban hagyták hátra. Egyikük háromszor belédöfött tőrével, s amikor a védelem felkért* Erikssont, írja le a döfések hangját, ő így vallott: „Lőt­tem, beleztem is szarvast. Ép­pen úgy hangzott, mint ami­kor az ember belekésel a szarvasba, tompa, huppanó hang, vagy valami hasonló...” NÓGRÁD — 1971. június 8„ kedd Konecsni György emlékkiállítása Salgótarjánban Salgótarján kiállítási prog­ramja sokrétűségével és gaz­dagságával az ország megye- székhelyei között igen előke­lő helyet foglal el. A tárlatlá­togatók viszonylag magas szá­ma pedig arról Is vall, hogy a képzőművészet iránti érdeklő­dés változatlanul nagy a vá­rosban. Az országos statiszti­ka szerint — a lélekszám ará­nyát figyelembe véve — a ki­állítások ltáogatottságában el­ső helyen állunk, s ez igen örvendetes tényező. A vi­szonylag szó használatát azonban mégis szükségesnek tartjuk. Ari ól van ugyanis szó, hogy a látogatók nagyjá­ból azonos rétegekből kerül­nek ki, s például kevés a munkás. Ez — egyeben kívül — a propaganda, s a közmű­velődés szervezése bizonyos égető hiányosságára figyel­meztet. Vasárnap délelőtt 11 órakor a megyei József Attila Műve­lődési Központ üvegcsarnoká­ban Konecsni György festő­művész emlékkiállítását nyi­totta meg dr. Horváth István, az MSZMU Salgótarjáni váro­si Bizottságának csoportveze­tője. — A mai kiállítás több szempontból is jelentős — mondotta ünnepi megnyitójá­ban. — Egyrészt, mert a pla- kátművés/.et a viszonylag fia­tal művészeti ágak közé tar­tozik, s azokat a dinamikus vonásokat hordozza és fejlesz­ti tovább, amelyek e városban élők számára szimpatikusak. Örömünkre szolgál továbbá azért is, mert úgy tűnik, hogy folytatódik az a progresszív kezdeményezés, amely a tör­ténelmi évfordulók alkalmá­val a Mugvar Tanácsköztár­saság plakátművészetének legjobb darabjait hozta köze­lünkbe. A továbbiakban dr. Hor­váth István Konecsni György munkásságát méltatta. Mint mondotta a kiállító művész és alkotásai sok szállal kapcso­lódnak a XX. századi magyar forradalmi plakátművészet legrangosabb hagyományai­hoz, amelyet Bíró Mihály, Beszéltem Erlksonnal a la­kásán, mondjuk Minneapolis- ban, ahol leszerelése óta egy közeli áruházban asztalos. Ta­karos, szerény, háromszobás lakásban él feleségével. Kirs- tennel. A falakat az asszony műkedvelő fesUnényei díszí­tik. Hármasban beszélgettünk: Mrs. Eriksson huszonhárom éves, egy biztosítási irodában titkárnő. Nincs gyerekük. Négy éve házasodtak össze, röviddel azután, hogy Eriks­sont behívták. Gyerekkoruk óta Ismerik egymást, az apák egymás szomszédságában gaz­dálkodtak, és szűkölködtek, akár a környék sok más far­merje. Mrs, Eriksson még azt is hozzátette, hogy a környé­ken jobbára skandináv be­vándorlók laktak. „Olyan vi­dék, ahol az emberek büsz­kék rá, hogy nem keltenek leitűnést.” Apró termetű, csi­nos, szőke nő, eleven, értel­mes modorú. Alig tettem be a lábam, máris kávéval, süte­ménnyel kínált. Azt mondta, örül, hogy Mao történetétaka­rom hallani. Amióta férje visszatért Vietnamból, csak neki, a feleségének beszélt er­ről, de a részleteket máig sem mondta el. „Jót fog tenni ne­ki, ha valaki más hallgatja végig” mondta élénken, csip­kelődve. Eriksson egymagában ült a díványon, s amikor kis­sé keserűen elmosolyodott, mély horpadás támadt egyik arcán. Alacsony, világos arc- színü, szőke, kókszemű férfi, szűkszavú. Együttlétünk órái alatt gyakran szünetet tartott, szótlanul ült, töprengő lett az arca, és sokáig nem folytatta, talán egy egész percig. Elein­te lakonikusan beszélt, de ter­mészetes hallgatagsága lassan felolvadt, és megesett — kü­lönösen egy-egy szünet után —, hogy valóságos szóáradat tört ki belőle, és úgy látszott, mintha csak erővel tudna megálljt parancsolni magának. (Folytatjuk) Uitz Béla, Pór Bertalan, s Berényi Róbert munkássága emelt naggyá A Konecsni-kiállitás a jó politikai plakátot hozta kö­zénk. De mi is a jó politikai plakát? Egy meghatározás szerint: „magában sűríti a mindenkori helyzet áramló erővonalait, s a legbiztosab­ban utal a tömegekben már meglevő érzelmi feszültség­re. . ., hogy azután egy fölis­merésben, vagy cselekvésben teljesen kibonts kozhassák”. A plakátok amelyek a kö­zösség aktivitásának kibonta­kozására való törekvés jegyé­ben születtek, igen fontos po­litikai igénvnek tesznek ele­get, magas művészi színvona­lon. Mint ismeretes, a művész pályája a 30-as évek elején az összegezés jegyében indult. Elődei kubista, majd konst­ruktivista törekvései után ügy kívánja újjáteremteni a ma­gyar plakatművészetet, hogy ez a műfaj összegezze az ér­tékesíthető hagyományokat, s egyúttal új. modern legyen. Eredményét külföldön is szá­mon tartották, s így Konecsni György a magyar plakátmű­vészet klasszikusaként kapott helyet a műfaj történetében. Amint azt dr. Horváth Ist­ván megnyitó beszédében is hangsúlyozta, pályája lezárult és tanítványaira követőire vár az a művészeti, társadal­mi és politikai szempontból is fontos feladat hogy az ő szel­lemében #e ijesszék tovább napjaink plakatművészetét. A kiállítás megnyitója rek- kentó hós°gben zajlott le. Ta­lán ennek is „köszönhető”, hogy kevesen voltak jelen. Reméljük azonban, hogy e rangos művészet és a nagy mű­vész Salgótarjánban, a mun- gásmozgalmi hagyományok hazájában, felkelti az emberek érdeklődését. T. E. Kulturális KÍSÉRLETI TANFOLYAM NÉPMŰVELŐKNEK. A Nép­művelési Intézet népművelők számára kutatásmetodikai kí­sérleti tanfolyamot rendez Ba­latonalmádiban augusztus 25- től 30-ig. Az előkészítés jegyé­ben az intézet előzetes for­manyomtatványt küldött ki a majdani résztvevők számára, amelyet megyénként kellett kitölteni és eljuttatni az inté­zet címére. A tanfolyamon el­sősorban azt vizsgálják majd, hogy milyen előzetes kutatá­sokat szükséges végezni ahhoz, hogy a közművelődés modern struktúrája kialakuljon. A tan­folyamon Nógród megye is képviselteti magát. f*| AJÁNLÁS ÉS FELHÍVÁS A TEESZEKNEK. A Művelő- désügyi Minisztérium „Ajánlá­sok a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek és szakszövet­kezetek kulturális életének to­vábbfejlesztéséhez” címmel kiadványt jelentetett meg. Az ajánlásokat Bács-Kiskun me­gyében készítették, de a ben­ne foglaltak az ország, köztük Nógrád termelőszövetkezetei számára Is hasznosak lehet­nek. Az ajánlás és a közös felhívás jelentős segítséget ad­hat a pezsgőbb és eredménye­sebb kulturális élet megszer­vezéséhez. Többi között szól a kulturális és oktatási bizott­ságok megalakításának szük­ségességéről, a téesz szocialis­ta brigádmozgalomról. az anyagi erőforrások felhaszná­lásáról és így tovább. m VINYICA ÉS MAGYAR - NÁNDOR KAPCSOLATA. A szomszédos Szlovákiából, Vi- nyicából (Ipolynyék) a ktlenc- osztályos iskola 34 úttörője és öt nevelője látogatott viszon­zásként Magyarnándorba az idei kisdobos- és úttörőavatái- ra május végén. A küldöttsé­get a vinyicai iskolaigazgató és a pionírvezető vezette. A magyarnándorí napközi otthon­ban rendezett ünnepélyes fo­gadás után a községi művelő­dési otthonban zajlott le az avatóünnepség, ahol Jeli Fe­renc iskolaigazgató mondott beszédet és szólt a két iskola kapcsolatáról. Majd kultúr­műsor következett, a vinyteai- ak énekkara és tánckara si­kert aratott. A gazdag prog­ram filmvetítéssel zárul. A két iskola testvéri kapcsolata a jövőben tovább bővül. A mn- gyarnándorl Iskola nevelőtes­tülete június 21-én Vlnyicára látogat, ahol az alsó és felső tagozatos szaktárgyakból cse­rélik ki tapasztalataikat ottani kollégáikkal. Dedikáció a szülőföldnek „Jövendő kis olvasóimnak szeretettel..Ezt és ehhez hasonló ajánlásokat olvasha­tunk, láthatunk egy idő óta a balassagyarmatiaknál, fő­leg aiz ifjabb korosztályúak körében. Az én kisiskolás lá­nyom i6, jó bizonyítványá­ért „előzetesnek” megkapta ajándékul az Ezerszinü Ma­gyarország című. képekkel illusztrált Móira-kladványt, az idei könyvhét egyik nagy si­kerű könyvét. (Gyarmaton legalábbis olyan sikere volt a műnek, hogy már nem le­het kapni belőle a könyves­boltban.) Tudjuk a magyarázatát: az első részt az ezerszínű Nóg­rádiról é6 annak „fővárosá­ról”, Balassagyarmatról Job­bágy Károly írta, az a költő, alti itt siziületett és a napok­ban ugyancsak Itt ünnepel'e 50. születésnapját. Az író­olvasó találkozó így kibővült a város saját ünnepévé, amely jelenleg is maigáénak vallhalt olyan neves, népsze­rű írókat, költőiket: mint Jobbágy Károly. A könyvhét megnyitásának ünnepi eseménye volt az író szereplése és felejthetetlen a látogatása, akár a tanács el­nökénél, g tiszteletére sen. dezetit fogadáson, akar in­kognitóban tett városi sétá­jára gondolok, a Kossuth- utcai házban például, ahol egykor a nagyszülőknél ne­velkedett. Beszélgetett a ház mai lakóival, az ott ugra­bugráló kisgyerekekről, a sa­ját gyermekéveiről mesélt, új barátokat szerző közvet­lenséggel. Járt a temetőkert­ben is. halottainál, s végül este a művelődési, központ­ban találkozott olvasóival. Erről a késő estébe hajló be­szélgetésről mér írtunk. Ar­ról is. hogy a helyszínen könyvnapi sátorban árusítot­tak az író-kőltővendégektől könyveket. Jobbágy, Vihar, Polgár verseskönyveit és töb­bek között az Ezenszínű Ma­gyarországot is. S talán en­nek volt legnagyobb kelen­dősége. A könyv első nagy fejezete az eaemzfnű Nóg­rádiról Jobbágy Károlv le­írásában nekünk szól és gyermekeinknek. Ezért van különösen nagy hangsúlya Jobbágy dedikációinak: „A szívemben eaerszínű Nógrád gyermekkori fővárosának nagy szeretettel ajánlom ezt a könyvet, benne szülőföl­dem leirásáti.” (elekes) Jl

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom