Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)
1971-06-09 / 134. szám
Röplabda NB II. Késett és kikopott a SÜMSE Látványos mérkőzésen St ZlH-siker Á megy« öt NB II-es röp. labdacsapata közül legutóbb az St. ZIM, valamint a Kisterén,yei Bányász győzött, a másik három együttes, kikapott. NŐI EREDMÉNYEK Kisterenye—OSC 3:0 (8, 16, 9) Kisterenve, 100 néző. v.: Tarr. KÍSTERENYEI BÁNYÁSZ: Kovács, Nagy E„ Sörös. Zsidai, Juhász, Szabó. Gs.: Szalikai. EDZŐ: Molnár László. ötletesen játszott .a hazai egy ütés, A második játszmában pillanatnyi megtorpanás után erősíteni tudott, és így biztosan győzte le ellenfelét. Juhász és Szabó a mezőnyben, Zsidai a hálónál nyújtott kimagasló teljesítményt. Miskolci VSC—SBTC 3:0 (5, 10, 6) Salgótarján, v.: Magyar, SBTC: Gubányi. Hanyiné, Szabó É„ Balogh, Molnár, Bokor. Cs.: Toldiné. Denk, Szabó Zs, EDZŐ: Tóth András. A listavezető vendégek ütő- fölényük révén izgalom .nélkül győztek. Lendületüket a hazaiak időkéréssel és cserékkel igyekeztek megtorpantam. Gsak Hanyiné és Bokor játszott elfogadhatóan. Diósgyőri VTK—SÜMSE 3:0 (4, 3, 9) Diósgyőr, vezette Kalász. SÜMSE: Keresztúri, Sándor, Mufflár, Pappné, Dupákné, Kovács. Cs.: Magyar. EDZŐ: Bozó Árpád. A vendégek a vonat késése miiatt 40 perces késéssel érkeztek a mérkőzés színhelyére. Bemelegítés nélkül álltaik ki az egyébként is minden tekintetben jobb hazai csapat éllen, A SÜMSE-ből senki nem dícsérhető. FÉRFIEREDMÉNYEK St. ZIM—Miskolci EAFC 3:0 (2, 6. 11) Salgótarján, v.: Qallai. ST. ZIM: Fájd. Balázs. Farkas, Zailánfi, Tóth, Szirmai. Cs.: Monori B., Monori I„ Korim. EDZŐ Kőbán László. Végig jó iramú, érdekes és látványos mérkőzésen biztos győzelmet aratott a hazai csapat. Egyenletesen jó teljesítményért Balázs-. Tóth és Monori Béla dicsérhető. Debreceni Medicor—SÜMSE 3:1 (—8, 13, 9, 0) Debrecen, vezette Zárvány. SÜMSE: Szomszéd, Papp, Takács, Félegyházi, Sárai B., Sárai Z„ Cs.: Csekei. Janák. EDZŐ: Félegyházi Pál. A mérkőzés elejién a vendégek játszottak jobban. Miután a második játszmában elszalasztottak a győzelmet, megzavarodtak és később kevés ellenállást fejtettek ki. Jó: Félegyházi. Szomszéd, Sárai Z. l Dr. Jaeger Ede Miért játszott gyengén az SBTC? A csapat legpechesebb játékosa Varga Sándor. Kisebb sérülés miatt a közelmúltban egyik mérkőzést sem játszotta végig. A SZEOL ellen is fejsérülést szenvedett. Képünkön: dr. Fábián Zoltán főorvos bepólyázza Varga homlokát Á fekete-fehér színek szurkolói tárgyilagosan elismerték a mérkőzés után, hogy nagyon gyenge játékkal győzte le az utolsó helyezett SZEOL-t az SBTC labdarúgócsapata. A miértre kerestünk választ. Ferencz Gyula szakosztályi elnök tegnap erről az alábbia- kát mondotta: — Több okra vezethető visz- sza a mérsékelt teljesítmény. Gyengébb csapat ellen nehezebben lendülnek játékba a mieink. A Csepel ellen például kikaptunk, holott jobban játszottunk mint a Szeged ellen. Másrészt a csúszós talaj főleg a kissé nehézkes védőknek „nem feküdt”. Azután Vertig kétheti eltiltása is felbolygatta a megszokott védelmi hadrendet. Hogy túled- zett-e a csapat? Szerintem nem. Könnyítés persze nincs. A megterhelés a bajnokság végén is olyan, mint az elején volt. Mindehhez jön még — véleményünk szerint —, hogy egyeseknél a lezserség jelei mutatkoztak, mások pedig fittyet hánytak a taktikai fegyelemre. Lőtáblázatot vezettünk, ebből is levonhatók bizonyos következtetések. Az SBTC játékosainak lőteljesit- ménye: egy gól, három kapufa, nyolc erős lövés kapura, nyolc mellé, hat lövés fölé. A SZEOL mérlege: öt gyenge lövés kapura, és öt ugyancsak gyenge lövés szállt fölé. Sportlövészet Katkó derekasan helytállt Á közelmúltban tért haza a ovjetunióból az MHSZ löszválogatottja, melynek gja volt Katkó Pál salgótar- ni sportlövész is. A Kijev- n megrendezett nemzetközi adalon kilenc ország ver- nyzői vetélkedtek. Hazatéré- után érdeklődtünk Katkó Utói a verseny alakulásáról. — Nagyszerű rendezés mellt zajlott le a nemzetközi ortlövő küzdelem. A város- l 20 kilométerre, egy tó kör- ékén szállásoltak el bennüii- t. Számomra különösen egterhelö volt a verseny, hi- en öt számban indultam. jpisztolyban 379, nagyöbű ortpisztolyban 575, sport- sztolyban 549, automata pisz- lyban 580, standard pisz- lyban 534 köregységet értem A magyar pisztolyos csa- itból én szerepeltem a leg- bban. Következnek az újabb versenyek- A Zalka Máté Lövészklub versenyzői az országos vidéki bajnokságra készülnek. Az élen szeretnének végezni több egyéni számban és csapatban. Fém- és Vastömegcikk Készítő Ktsz, Rétsági Üzemegysége, (Rétság, Zrínyi u 24.), felvesz nő- és férfidolgozókat, vasipari betanított és szakmunkára. Felvételre jelentkezés: hétfőn, csütörtökön, 7 órától 18 óráig. NÓGRÁD-tippek (24. héti 1. Ferencváros—Bp. Honvéd x, 1 2. Csepel—Újpest x, 2 3. Vasas—MTK 1 4. Videoton—DVTK 1, X 5. Szombathely—Tatabánya x, 1 6. Ganz-MÁVAG—Eger 2. X 7. ZTE—Oroszlány x, 1 8. BVSC—Békéscsaba 1 9. Bp. Spartacus—SZMTE x, 1 10. Sz.-fehérvári MÁV—Ózd x, 2 11. MGM Debrecen—Cegléd 2. X 12. Szarvas—Szegedi Dózsa X 13. K.-félegyháza—KISTEXT x, 2 Pótmérkőzések: x, 1, 2. Labdarúgás Táblázatok itB n. Északi csoport 1. Volán SC 27 15 10 2 81-25 40 2. K.barc. 27 13 8 6 48.27 34 3. Nagybát. 27 12 10 5 43-28 34 4. Izzó 27 13 7 7 41-31 33 5. Ikarus 27 14 3 10 45-34 31 6. MVSC 27 12 5 10 43-25 2(1 7. S.-ú)helg 27 12 5 10 33-32 29 8. Esztergom 27 11 6 10 28-30 28 9. Nyiregyh. 27 10 8 9 22-26 28 10. Kisterenye 27 10 6 11 29-26 26 11. KKFSE 27 9 8 10 24-33 26 12. Leninv. 27 8 7 12 35.43 23 13. S. Kohász 27 5 10 12 29-43 20 14. KELTEX 27 7 6 14 27-51 20 15. BEAC 27 7 4 16 28-49 18 16. Borsod 27 3 7 17 26-59 13 NB I. TARTALÉKCSOPORT 1. Bp. Honvéd 27 18 4 5 49-21 40 2. FTC 26 15 5 6 52-28 35 3. Vasas 27 16 3 8 50-38 35 4. Tatabánya 27 14 6 7 41-25 34 5. Videoton 27 13 7 7 50-47 33 6. DVTK 27 12 8 7 36-29 32 7. Csepel 27 11 8 8 34.33 30 8. Ű. Dózsa 27 11 6 10 42-34 28 9. SZEOL 27 10 7 10 37-40 27 10. Pécs 27 8 10 9 32-36 26 11. MTK 27 6 9 12 21-34 21 12. Komló 27 7 6 14 33-41 20 13. SBTC 27 8 4 15 37-57 20 14. Rába ETO 26 5 9 12 43-48 19 15. Dunaújváros 27 6 4 17 22-43 t$ 16. Sz. Haladás 27 6 2 19 38:63 14 Atlétika Márta bizonyított Egy évvel ezelőtt írtuk, hogy a szécsényi Miklósi Márta született atlétatehetség. Azóta a Mikszáth-iskola tanulója bizonyított. A nyári úttörőolimpián távol- és magasugrásban figyelemre méltó eredményt ért el. A VI. osztályos tanuló osztálytársaival a 4x100-as váltóban a járási döntőn VII—VIII. osztályos tanulókból áLló váltókat előzött meg. Így a megyei versenyen ők képviselték a szécsényi Járást. Idősebb pajtásaik ellen is jól szerepeltek, brozérmet szereztek. Megyei I. osztály Somoskőújfalu legyőzte az St. ZIM-et! Hét gólt lőtt a Jurisits SE — Gólszüret Karancslapujtőn Karoncsságon nyert Karancskeszi A megyei 1. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi XII. fordulójának legnagyobb meglepetése, hogy Somoskőújfalu csapata Salgótarjánban győzte le a bajnoki címre aspirált St. ZIM Vasast. A listavezető Mátranovák Szécsény elleni Béres — Szabó, Csengődi, Eisler — Czikora, Szuhányi — Bozó, Sebei- (Lengyel), Balázs, Kovács, Berta Edző: Tóth István. St. ZIM: Fenes — Kőházi, Szolik, Vári — Flaskaí, Tóth (Geszner) — Dudás L., Moroznyán, Boldvai, Pindroch, re tett szert. Vörös Csillái; SE—Bgy. 3:2 (2:0) győzelmével négypontos előny- Dudás T. Edző: Bandur Mihály. Az 1 félidőben mindkét csapat megerősített védelem- Volán rhel játszott. Ennek ellenére többször forgott veszélyben a két kapu. A 31. percben megszerezték a vezetést a hazaiak: kapu előtti tömörülésből Boldvai közeli lövését lábbal hárította Béres, de a labda Pindroch lábáról vágódott a hálóba. 0:1. A gól után Balázs hamarkodta el a somosiak egyenlítési alkalmát. Szünet után a somosiak taktikát változtatva bátran támadni kezdtek. A 60. percben Eisler szögletét Kovács fejelte a hálóba. 1:1. A 68 percben Balázs és Szolik harcolt a labdáért, a csatárnak sikerült megkaparintania, kapura húzott vele, de Szolik buktatta a büntető- területen. A 11-est Kovács a bal sarokba lőtte. 2:1. A hátralevő időben nagy küzdelem folyt, de az eredmény már nem változott. Jó: Béres, Szabó (a mezőny legjobbja), Szuhányi, Czikora, ill.: Szolik, Flaskai, Boldvai. Rétság, 200 néző. v.: Szabó M. Vörös Csillag SE: Domonkos — Szabó, Sági, Janecskó Novak, Dombi — Pintér, Szarvas (Molek). Póth (Szita), Kristófik, Gál. Edző: Pellegré- ni János. Bgy. Volán: Naszály — Deme; Mihály, Bernáth — Kalmár, Takács — Rónási, Váradi, Hegedűs. Havaj, Deák. Cs.: Török, Borza. Edző: Markói István A sportszerű, jó iramú mérkőzés I. félidejében a Vörös Csillag SE játszott fölényben. Dombi és Gál góljával 2.0-ás előnyt szerzett. Az 50. percben Váradi szabadrúgásból szépített, majd Hegedűs egy elfutásból a 75. percben kiegyenlített. Nyílt küzdelem folyt, a 88 percben azonban remek felsősarkos, 18 méteres szabadrúgásgóllal Dombi szerezte meg csapata győzelmét. Jó: Szabó, Sági, Dombi, ill.: Mihály, Kalmár. Rarancslapujlő—Romhány 5:2 (3:0) Karancslapujtő, 300 néző, v.: Rigó. K.-lapujlő: Tóth A. — Gordos, Telek. Serfőző — Tóth L., Lantos — Juhász II. (Rozgonyi), Bodor, Juhász I., Tóth S., Juhász III. (Kovács). Edző: Lantos Ede. Romhány: Jeszenszki — Tihanyi, Sáránké, Pásztor — Varga I., Imre —r Mészáros ,'Zachar), Gregor, Kaliczka, Sagyibó, Balázs. Edző: Vasas István. Az I. félidőben fölényben játszott a hazai csapat, ami gólokban is kife' jeződött. Szünet után sokat ja- esből Bálint szerezte meg vult a romhányi csapat játéka, 3:2-re szépített. A sok gólhelyzetet teremlő lapujtőiek a hajrában bebiztosították nagyarányú győzelmüket. Góllövők: Tóth S. (2), Lantos, Bodor, Juhász I., in.: Gregor, Kaliczka. Jó' Serfőző, Tóth L., Lantos, Juhász I., Tóth S., ill.: Varga I., Gregor, Balázs. Diósjenö—Mátraverebély 2:0 (0:0) Diósjenö, 100 néző, v.: Harth, Diósjenö: Freistag — Deli, Schmittinger, Germányi — Horváth (Lévai), Móritz — Szörényi, Lénárt, Bálint, Varga, Fekete. Edző: Szörényi István. M.-verebcly: Kadenszki — Kormos G., Benus L., Zagyi G. — Verebélyi I., Zeke, Kormos S (Zaehar), Verebélyi II. (Török), Sári. Edző: Pál József. Alacsony színvonalú mérkőzésen a diósjenőiek támadtak többet. A 65. percben egy buktatásért megítélt 11a vezetést csapatának, a 85. percben pedig Varga állította be a végeredményt. Jó: Freistag, Schmittinger, Fekete, ill.: Zagyi G., Zeke. Jnrisits SE—Dejtór 7:0 (3:0) Somoskőújfalu—St. ZIM 2:1 (0:1) Salgótarján, Forgács-telep, 300 néző, v.: Urbán: Somos: Nógrád, 200 néző, v.: Chmell. Jurisits SE: Zima — Hoffmann, Józan, Jozsa — Újhelyi, Czabadai — Peller, Szedlák, Máthé, Hajas, Kovács. Cs.: Bertyák. Edző: Czibi Elemér. Dejtár: Mezei — CzineMa délután Teljes forduló az Eszakközépcsoportban Két mérkőzés Salgótarjánban Az április 25-i választások Kádár. Bp. Törekvés _K. m iatt elhalasztott tavaszi Sörgyár, Bihari út, 17 ó., v.: VI. forduló mérkőzéseit ma Kocsis. Bp. Postás—Mizser- délután rendezik meg a láb- fai Bányász, Egressy út, dairúgó NB IIT. Északközép- 17.30 ú, v.: Balogh. St. öb- csoportjaban. Az öt nógrádi lösüveggyár —ÉPGÉP, csapat közül hazai pályán SÜMSE-pálya, 16 ó., v.: játszik az St. Öblösüveggyár Zantai, St. Síküveggyár— és az St. Síküveggyár. A fő- Gázművek, Zagyvapálfalva, városban szerepel a Mizser- 17.30 ó., v.: Kaosányi, Tűzfal Bányász és a Bgy. SE. oltó Dózsa—Bgy. SE, Kőrö- Aszódon akar vigasztalódni si J. út, 17.30 ó , v.r Hamvas, Aszód—Pásztói KSE, Aszód, 17 ó., v.: Endrész, Sashalom-r-ÉJsJTK, Pirosrózsa út, 16.30 ó., V.: Csákvá- ri. A bajnokság állása a Pásztói KSE. Párosítás: Bp. Építők— OGSC, Népliget, 17.30 ó. v.: A PROMRDETES EK FELVÉTELT hirdetünk az 1971/72-es tanévre. húsipar) szakmunkástanulók részére. Jelentkezhetnek a 8. általánost végzett fiúk és lányok. A Pest—Nógrád megyei Állatfor- galmi és Húsipari Vállalat balassagyarmati gyáránál. (Balassagyarmat, Vágóhíd). Jelentkezési határidő, 1071. június 30, fim. Budapest! Porcelángyár felvétel re ker-s u 1 létesítményt! üzeműbe betanított munkára férfi és női munkaerőket. Oj létesítmény üzemeléséhez Vállalat villanyszerelő, vízve- zetékszerelő, kőműves, lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. Eudapest, XVIj öv U. 153. FIATALOK! Lósport Vállalat keres 14 életévet betöltött és 8 általános iskolát elvégzett olyan fiatalokat verseny lóápolól munkára. akik szeretik ezt a szép sportot. 3 éves szakmunkás- képző iskola elvégzése esetén lótenyésztő szakmunkás-bizonyítványt biztosítunk. Jelentkezés: Lósport munkaügyi csoportjánál, pest. Villát 0. Buda- Kerepesi ELADÓ: 350 cm3 P— 10-es, bejáratott motorkerékpár. Érdeklődni: a 32-05 telefonon. 1. Bp. Postás 36 17 4 3. ÉPGÉP 26 17 3 3. Bgy. SE 26 13 5 4. Bp. Törekvés 28 » u 5. T. Dózsa 26 12 5 6. St. Üveggyár 26 10 26 9 7. ÉMTK 8. K. Sörgyár 9. Gázművek 10. Pásztó 11. Aszód 12. Bp. Építők 13. Sashalom 14. st. Síküveg, 15. Mlzserfa IS. OGSC 26 10 26 8 26 9 26 9 26 9 26 7 26 9 26 26 5 47-25 38 6 50-25 37 8 41-02 31 6 32-26 29 9 30-31 29 6 10 41-33 26 8 9 30.26 26 6 10 30-28 26 9 9 31-30 23 9 7 10 36-36 25 9 7 10 33-35 25 9 6 10 34-33 24 7 9 10 34-37 23 9 5 12 30-37 23 5 11 10 21-30 21 1 6 19 21-77 8 ge, Gál, Zsiga — Farkas, Kremnicsán G. — Bacsa, Varga, Sinkó, Csóka si, Sztankó. Cs.: Fábián Edző: Maczkó Mihály. A dejtáriak a mezőnyjátékban közel egyenrangú ellenfelek voltak, védelmük azonban a kapu előtt sok elemi hibát vétett. A hazaiak ügyesen kihasználták gólszerzési alkalmaikat. Góllövők: Hoffmann, Józsa, Czabadai, Szedlák, Mntné, Kovács, Bertyák. Jó: Zima, Józsa, Újhelyi, Máthé, ill.: Gál, Bacsa, Varga. Karancskeszi—Karancsság 3:0 (0:0) Karancsság, 200 néző, v.r Gergely. K.-keszi: Fodor — Sikna, Oravecz, Nagy B., Ka- zareczki — Horváth (Ponyl), Romhányi Gy. — Szőllős, Bal- kó, Zsidai, Básti. Edző: Kollár Gyula, Karancsság: Godó — Virág, Encirejter, Demény — Sütő, Márton — Oláh I. (Csonka), Juhász, Sirkó, Kovács, Skoda Edző: Vadas Ferenc. Az I. félidőben a hazaiak támadtak többet, de csatáraik ezúttal is hadilábon álltak a góllövéssel. Az 50. percben Endréjter kezezésé- ért megítélt 11-esből Zsidai szerezte meg a kesziek vezető gólját. Az 5P. percben Szőllős kicselezte a hazaiak védelmét, s a hálóba gurított. 2:0. A 73. percben Básti futott el bal * szélen, s közelről bombázott a hálóba. 3 0. ló: Szőllős, Nagy B., Romhányi Oy„ Kazarecz- ki, ill.: Sütő, Juhász, Virág. Mátranovák—Szécsény 2:1 (2:0) Mátranovák, 400 néző, v.: Balázs II M.-novák: Szoó — Simon, Gecse, Kecskés — Kun, Varga E. — Mészáros, Répás I., Tóth B (Juhász), Forgó (Marsinszki), Lakatos. Edző: Szomszéd Áöám. Szécsény: Tresó — Kuris, Oravecz, Kiss —- Pék, Király — Csikasz (Syetvai), Mester, Ve- lenczei. Boros, Majoros (Gye- nes). Edző: Vidomusz János. A bajnokaspiráns nováki csapat óriási iramot diktált, s az első perctől szinte kapujához szegezte ellenfelét. Tresó egy sor biztos gólnak látszó lövést hárított. A 27. percben egy hosszú előreadással Mészáros elfutott, a 16-oson belül járt, amikor Kiss beérte. Buktatta a lövés pillanatában, de a labda hálóba vágódott. 1:0 A 35. percben Répás I. hatalmas lövését Tresó csak kiütni tudta, a berobbanó Mészáros szerezte meg a labdát, fejjel maga elé tette, s nagy erővel látványos gólt lőtt. 2:0. Szünet után ismét tízperces nováki támadássorozat folyt, majd a vendégek kerekedtek felül a mezőnyjátékban. Az 55. percben a késlekedő Gecse mellett Boros kapura húzott, de Szoó hárította lövését. A következő percekben Boros szabadrúgása nyomán a felső lécről pattant a mezőnybe a labda. A 83J percben ismét Boros végzett szabadrúgást, s távoli, hata'- mas lövését Szoó csak beljebb segítette. 2:1 Jó: Mészáré Tóth B., Lakatos, ill.: Tit i (a mezőny legjobbja), Or - vecz, Király, Boros. A bajnokság állása 1. M.-novák 27 20 5 2 50-16 15 2. St. ZIM 27 18 5 4 75-24 11 3. K.-Iapujtő 27 15 6 6 65-31 56 4. Bgy. Volán 27 16 2 9 67-44 34 5. K.-keszi 27 IS 3 9 44-37 33 6. Somos 27 14 4 9 37-30 32 7. Vörös Csillag 27 13 3 11 52-38 29 8. St. Bányagép 27 13 2 12 46-42 28 9. Romhány 27 11 6 10 41-42 28 10. Jurisifcs SE 27 10 7 10 38-49 27 U. Dejtár 2? 12 2 13 48-67 26 12. Szécsény 26 9 6 11 37-45 24 13. M.-verehély 27 9 3 15 36-53 21 14. Diósjenö 27 5 4 18 27-62 14 15. Karancsság 26 n 5 19 25-71 9 Ersekvartkcrt törölve, (*] A május 16-án. Diósjenö hibájából elmaradt Karancskeszi—Diósjenö mérkőzés 2 pontját 0‘0-ás gólkülönbséggel Karancskeszi javára igazolta a megyei labdarúgószövetség. [ NÓGRÁD — 1971. június 9., szerda