Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)
1971-06-27 / 150. szám
I Kulturális ;;<;*qzaivO ' Ä MEGYEI LEVÉLTÁRBÓL arról kaptunk hírt. hogy új dokumentumokkal gyarapodik a napokban az anyag. A volt járási tanácsok 1950—56-os keltezésű iratait máris begyűjtötték, az anyag rendezése nemsokára befejeződik. Kormány rendelkezésnek tesz eleget a Levéltár, amikor a volt járási tanácsok jegyzőkönyveit is elhelyezi polcain. Ez utóbbi dokumentumokat egészen 1971-ig összegyűjtik, majd rendezik. Bár a levéltár amúgy is helyszűkével küzd, az újonnan érkező anyagoknak azért természetesen helyet szorítottak. ■k KOMPLEX VIZSGÁLATOT végzett a TIT megyei szervezete a Salgótarjáni Kohászati Üzemek munkásakadémiájáról. Arra voltak kíváncsiak a felmérést készítők, hogy elérik-e céljukat az előadások, melyek tetszenek, melyek nem, melyik időpont a legmegfelelőbb, mi a legnépszerűbb téma stb. Kérdőíveket állítottak össze, s tagozatonként 10—10 emberrel személyesen beszélgettek. A vizsgálat eredményének feldolgozásához a napokban fogtak hozzá. Érdeklődéssel várjuk a következtetéseket, hiszen a munkások művelődési igényeinek felkeltése és színvonalas kielégítése napjaink egyik legfontosabb feladata. fiW NINCS UBORKASZEZON a festőberkekben. Mindenesetre erre utal az, hogy már fogadvárosok képzőművészeti szakköreinek első közös kiállítása Tatán. A nagyszabású tárlaton Esztergom, Komárom, Kapuvár, Oroszlány, Sárvár, Sióiok, Szentendre, Tapolca és Tata szakköreinek legjobbjai, összesen 36-an vesznek részt.. Bőséges az anyag, 76 mű szerepel a tárlaton. Van miből válogatni, van mit rangsorolni a látogatóknak! [★1 ÖNKONTROLLNAK IS NEVEZHETNÉNK a megyei könyvtár tájákoztatószolgála- tának a napokban folyó munkáját. Két évi működését értékeli a szolgálat. S bár már a harmadik esztendő témája, külön is érdemes szólni róla, hogy bevezették az aktív tájékoztatást. A szervezés- és vezetéstudomány irodalmából kis füzetet adtak ki vezetők számára. Ugyanebből a témából hamarosan a második füzet is megjelenik, amely folyóirat- cikkeket közöl majd. Hogy szervezni és vezetni tudni kell, s nem is akárhogyan, az ma már nem lehet vitás. Megéri hát alaposan átböngészni a tájékoztatószolgálat füzeteit. A CSÍNOM PALKÓ KAPJA a pálmát minden bizonnyal, a nógrádiaktól legalábbis. A szegedi szabadtéri játékokra utazók ugyanis túlnyomórészt e program iránt érdeklődnek. Az IBUSZ szervezésében tíz, egyenként 45 fős autóbusz indul Szegedre, valamennyi buszt az Állami Biztosító önsegélyező csoportjának tagjai töltik meg. A fiatalok közül is sokan készülnek a Dóm térre, a bujáki KlSZ-alapszer- vezet például az Ecseri lakodalmast nézi meg. Külön csoport indul a Rétsági járási Hivatalból is. m PÉCS MUNKÁSÉNEK KÁRAIT, s köztük a legpatiná- sabbat, az Építők Madrigál- kórusát bizonyára jól ismerik a nógrádi dalosok is. A kórus egyhetes vendégszereplésre Finnországba utazott. Lahti — Pécs finnországi testvérvárosa — látja vendégül az együttest A pécsiek a lahti szakszervezeti énekkarral adnak közös 'koncerteket ja látogatóit a dunántúli kisVÉLEMÉNYÜNK AJÁNLATUNK Újabban az amerikai komédiák kívánnak jó éjszakát a televízióból a felnőtteknek szombat esténként, és azóta a tévénéző felnőttek mosolyogva ébrednek, nem szitkozódnak, ha nem folyik a víz a csapból, ha a kenyér még nem érkezett meg az üzletbe, és ha a szomszédék La jcsikája az ablak alatt túráztatja kéz alól vásárolt motorkerékpárját. Azóta a felnőttek csak mosolyognak, mert rájöttek, hogy annyi minden fonákság van az emberi életben és semmi szükség arra, hogy a filmkarikatúrák éppen bennünket figurázzanak ki, s a szomszédaink azt mondják: „Nézzétek, az a Kovács szadii szakasztott olyan, mint az a heprecsóré autószerelő volt'a tegnapi burleszkben.” És máris kacagunk, mert a burleszken kacagnunk kell, mert ott mulatságosan kergetőznek, s ami máshol tragédia, az itt merő komikum, azért mulatunk a gödörbe hulló vagy a lámpavasnak futó hősökön, az elcsattanó pofonokon, a ripityára omló autókon, s mindenen, ami furcsa, szokatlan, fonák, vagy ami arra emlékeztet, hogy íme ezt a részletecskét is a mi kis társadalmunk családi fényképéről nagyították ki. Régi filmkomédiákat látunk, de ma is teli szájjal kacagunk és a könnyeinket töröljük, hiszen a trükkök ma sem különbek, az emberi gyarlóságok fejlődésében sem következett be „robbanás”. A robbanás legfeljebb a filmen következik be, nagyobbára a fényképezőgéppel, s ezen ismét hahotáznunk kell. Kell? Muszáj! m A vasárnapi műsor a szokásos folytatásokkal kedveskedik, legfeljebb a délelőtti, fiataloknak szóló műsorszámok tanúskodnak némi változatosságról. 11.15-kor jelentkezik az élelmiszer-gazdaság korszerű témáival foglalkozó sorozat harmadik része, 16.55-kor a Delta, 21.30-kor pedig a Humoristák klubja, hogy azért néhány műsorszámot mégis kiemeljünk. b. Gy. DANIEL LANG' INCIDENS cí 92-es HAGAUAION 18. Nem sokkal további kihallgatásra volt szükség, hogy a törvényszéki tisztek meggyőződjenek róla: a bűnügy létezik. Rafe és Manuel készségesen aláírt, esküvel hitelesített nyilatkozatának lényege alátámasztotta Eriksson beszámolóját a „192-es magaslaton történt incidensről” — ilyen néven lett ismeretes Mao meggyilkolásának ügye a hadseregben. (Mikor egy bűnügyi nyomozó megkérdezte Manuelt, hogy „ki erőszakolta meg a lányt, vagy ki került vele nemi kapcsolatba?”, Manuel így válaszolt: „Meserve őrmester, Clark, Rafe, Diaz és én. Erikssonnak nem volt vele nemi kapcsolata, és semmiféle bántódást nem okozott neki.”) Meserve és Clark tagadták, hogy bármiben bűnösek lennének, s a balul sikerült őrjárat parancsnoka váltig azt állította, hogy szándékait tévesen értelmezték. Csak tréfált, mondta vallomásában, amikor megemlítette, hogy a felderítő úton „el fognak szórakozni”. Eligazító parancsé-' ban szerinte ezt mondta: „Nem is lenne rossz, ha fel tudnánk csípni öt nőt arra az öt napra, amit a hegyekben töltünk, és jó kis orgiát csaphatnánk”, majá, állította, „mindenki megjegyzéseket tett, és nevetett.” Ami azt illeti, hogy máért kerültek Mao faluja felé, az őrmester azt állította, hogy azért vezette arrafelé az osztagot, hogy Viet- kong-harcosokat keressenek, és a lányt is csak azért ejtette foglyul, mert gyanúsan viselkedett a viskóban. Meserve kihallgatásának végén az ügyész megkérdezte, hogy hányszor és kinek adta elő Meserve „azt a történetet, amit most a tanúemelvényen elmondott.” „Számos alkalommal, uram” — felelte az őrmester, — „többnyire az ügyvédemnek.” Mr] A négy hadbírósági tárgyalásra 1967 márciusának közepén, mintegy tíz nap folyamán került sor. A tárgyalásokat a Camp Radeliffen létesített törvényszék tízszer-tíz- méteres, bádogtetős épületében tartották. Forróra, szárazra fordult az idő, emlékezik Eriksson, a helyiség belseje a villanyventillátorok halk berregésétől lüktetett. Odakinn, a támaszponttábor villanyenergiáját szolgáltató Diesel-generátor okozott állandó lármát, ami miatt a tárgyalást vezető tiszteknek gyakran arra kellett kérniük a tanúkat, hogy hangosabban beszéljenek. A tárgyalások résztvevői, az ügyvédek, tanúk, törvény- széki tisztek és katonai esküdtek az épülethez közel, sátrakban laktak, és a jogi táborrészleg éjszakai nyugalmát gyakran zavarta meg az ellenségre irányított aknavetők makacs robaja. Vaíamenny! tárgyalást az jellemezte, emlékezik Eriksson, hogy a haditörvény képviselői a civil-igazságszolgáltatás jogi szabályait igyekeztek alkalmazni, mintha a civiléletet akarták volna feléleszteni a teremben. Nagy hatást tett Erikssonra, hogy az ellenség tüzérségi lőkörében ilyen tüzetesen betartották a jogi eljárások kívánalmait. Nem mintha nem figyelt volna fel bizonyos szabálytalanságokra. Akármilyen kevéssé volt is jártas az igazságszolgáltatás finomságaiban, furcsállotta, hogy a tárgyalások szüneteiben szabadon beszédbe elegyedhettek vele a védőügyvédek, olyan témákról faggatva őt, amelyekről később eskü alatt kellett vallania. És valóban, a tárgyaláson közreműködő bűnügyi nyomozók egyike fel is hívta rá a figyelmet, hogy ez messzemenően szabálytalan. „Persze, azt se tudom, hogy a bűnügyi nyomozók konyítanak-e egyáltalán a joghoz” — mondta Eriksson. „Az egyik bakot is lőtt, amikor kihallgatta Manuelt: elfelejtette felolvasni neki törvényben biztosított jogait, mielőtt föltette a kérdéseit.” Aztán meg az sem jött volna rosszul, ha az ügyész — akit Eriksson védőügyvédjének tekintett — kioktatta volna kissé, hogyan viselkedjék a tárgyalások alatt; hiába volt a hadsereg koronatanúja, gyakorlatilag „szűzen” lépett a tanúemelvényre. Igaz, az ügyész figyelmeztette, akárcsak korábban Vorst és Kirk, hogy miféle következményekkel járhat a maga és felesége számára, ha a kormány oldalán tanúskodik. „Azt mondta, hogy nagyon alaposan gondolj 4 NÖGRÄD - 1971. június 27., vasárnap Jézus tanítványai Tíz évvel ezelőtt halt meg az újabb idők egyik legjelentősebb német írója, Leonhard Frank, aki a Majna menti Würzburgban született, „a bor, a halak, s a csúcsíves és barokk templomok városában’’, 1882-ben. Apja asztalos volt, s bármilyen keményen dolgozott is, igen szerényen éltek. Frank a „Baloldalt dobog a szívem" című önéletrajzi regényében leírja, hogy „az asztalnál nagy szemek meredtek az apró falatokra, a négy gyermek az év nyolc hónapjában nem koptatott cipőtalpat.” Az író — akárcsak Gorkij — egyetemeit kóborolva, a nép között végezte el: volt lakatosinas, mázoló, kórházi szolga, gyári munkás. Művészéletét előbb a müncheni festőiskola növendékeként kezdte, csak azután pártolt át a tollhoz. Első regénye „A rablóbanda” nagy sikert aratott, és megszabadította anyagi gondjaitól. Célkitűzése szerint az írónak úgy kell írnia, hogy „az olvasó lássa és hallja, amit olvas, mert így el kell hinnie, amit olvas”. Az első világháború kitörésekor a meggyőződéses pacifista író, tiltakozásképpen, Svájcba emigrál, ott írja háborúellenes elbeszéléseit, amelyeket „Az ember jó” címmel jelentet meg kötetben. Hitler hatalomra jutásakor ismét emigrációba kényszerül, német állampolgárságától háborúellenes novelláskötete miatt megfosztják. Svájc, London, Párizs, majd Franciaország megszállása után előbb koncentrációs táborba kerül, majd mikor innét sikerül megszöknie, az Egyesült Államokba emigrál. A fasizmus hatalomra jutása pillanatától tehát ismét „a kitaszítottaknak ahhoz az évszázadok óta folytonosan cserélődő csoportjához tartozott, akik a maguk módján fizetik meg az árat azért, hogy ki ne húnyjon a fényi” Az antifasiszta író munkája az idegenben semmiféle emberi jogokat nem szerzett nekij mindvégig állampolgárság néL kül maradt, egy a kitaszítottak csoportjából, akiket rendőri nyelven nem kívánatos idegeneknek neveznek. Meg kellett tanulnia, hogy a vele egy nyelvet beszélő népből szakadatlanul felé hullámzó, élettel teli áramlás híján megszűnt cselekvő író lenni. „Kőből faragott hegedűn, húr nélküli zongorán játszik az emigrációban, amit pedig azelőtt írt, lassan feledésbe merül hazájában.” Mégis ennek a korszaknak is vannak olyan nagyszerű alkotásai, mint a Német novella, és az 1947-ben megjelent „Jézus tanítványai”, amelyet most Gergely Erzsébet fordításában második kiadásban vehet kezébe az olvasó. A mű főhősei elsősorban azok a kis gyerekek, akik Jézus tanítványaiként szociális igazságokat akarnak megvalósítani. „Mi, Jézus tanítványai, az igazságosság végrehajtói, elveszünk a gazdagoktól, akiknek mindenük van, és odaadjuk a szegényeknek, akiknek semmijük sincsen.” Egy temető tágas sírboltjában rendezik be raktárukat, ahová példátlan becsületességgel hordják össze a gazdagoktól összeszedett élelmiszert, ruhaneműt, hogy azután szétosszák a nyilvántartásukban szereplő, leginkább rászorulók között. Közvetlenül a háború befejezése után, az agyonbombázott Würzburgban játszódnak le a regény eseményei, ahol találkozunk volt fasiszta hatalmasságokkal, akik most üzérkedéssel akarnak meggazdagodni, látjuk a tovább élő és újjáéledő fasiszta mozgolódásokat és velük szemben a munkásosztály szervezkedéseit is. Á gyerekek igazságosztó tevékenysége mellett két szerelem története rajzolódik ki előttünk. Az egyiknek szereplői: Ruth, a kis zsidólány, akinek szüleit a szeme láttára verték agyon, és akit a koncentrációs táborban egy katonai bordélyba vetettek. A nácizmus élőhalottat alakított belőle, akit egyetlen eszme érdekel csak, hogy megbosz- szúlja szülei halálát. Az olvasó is úgy érzi, de a bíróság is kénytelen úgy ítélni, hogy amikor agyonlövi a büntetlenül tovább élő gyilkost: csak a szükséges igazságszolgáltatásnak volt eszköze. Martin, az orvos túl tudja tenni magát az iszonyatokon, s a regény végén úgy búcsúzunk a két fiataltól, hogy reménykedhetünk: kitartó szerelmével vissza tudja adni Ruthnak is az élethez szükséges kedvet. A másik vonalon Johanna és egy amerikai katona, Steve szerelme ábrázolja az egyszerű emberek távolságot és országhatárokat legyőz» összetartozását. A cselekményes, Izgalmas regényben jól bontakozik ki a háború utáni Németország egymással szemben álló két tábora: az egyik oldalon a nagytőkében és az új háborúban reménykedő nácik és a másik oldalon a német munkás, aki nem akar háborút, hanem szocializmust egy békében fejlődő Németországban. Leonhard Frank véleménye szerint a művészetnek az adott kor témáit és problémáit kell tükröznie. Minden, ami a létező fölött létezőnek képzeli magát, ostobaság. A művészetnek segítenie kell az embereket a való világ helyes megismerésében. Ezért ajánlja műveit a „jövendő nemzedéknek”, hogy rajtuk izgulva a múlt soha ne támadhasson fel újra. Csufcly László A hét könyvei jam ezt végig” — emlékezik Eriksson. „A hangjából őszinte aggodalmat éreztem ki.” Az ügyész még azt is javasolta, hogy menjen el pszichiáterhez, mielőtt a tárgyalások megindulnak. Látnivalóan arra számított, hogy a védőügyvédek megpróbálják majd olyan színben feltüntetni Erikssont, mintha azért nem vette volna ki a részét a 192- es magaslaton lezajlott örömünnepből, mert gátlásos őrült. Ha azonban kéznél van a koronatanú stabil elmelállapotá- ról szóló bizonyítvány, köny- nyen vissza lehet verni ezt a stratégiát. Az első badbírósági tárgyalás előtt néhány héttel Eriksson be is ült egy kamraméretű rendelőszobába, szemközt egy Camp Radoliff-i orvosszázadossal, aki igen rövidre nyírt sörtefrizurát viselt. Az orvos többek között megkérdezte, szereti-e az anyját, és kap-e híreket a feleségétől. Eriksson így idézte fel a beszélgetést: „Megfeleltem a kérdésre, aztán nem kérdezett semmit, együtt hallgattunk. Majd villámgyorsan valami mást kérdezett, én pedig feleltem. Nem tartott sokáig az egész, talán húsz percig, és mikor kifogyott a kérdésekből, ezt írta egy darab papírra: »Beszédhiba nincs, kiegyensúlyozott.-«” Eriksson így jellemezte az orvost: „Rendes fickónak látszott. Mikor abbahagyta a kérdezést, Me- serve-ről meg a többiekről kezdett beszélni, úgyszólván hangosan gondolkodott, hogy mi is veszi elő a katonákat a háborúban. Az egész úgy hangzott, mintha a háború úgyis véget érne, még azelőtt, hogy bárki is hasznosíthatná a szakvéleményét. ” (Folytatjuk) AKADÉMIAI KÖNYVKIADÓ: Bán Imre: Irodalomelméleti kézikönyvek Magyar- országon a XVII—XVIII. században. Dobos Ilona: Tárcái története a szóhagyományban. H. Lukács Borbála: Szellemtörténet és irodalom- tudomány. Németh G. Béla: Tragikum és történetfelfogás. Pór Péter: Konzervatív reformtörekvések a századforduló irodalmában. Dr. Rókus- falvy Pál—dt. Povázsay Éva —dr. Sípos Kornél és Halmi György: Az affekttvitás vizsgálata. — A Lüscher-teszt alkalmazási lehetőségei és strandizálása. Vita Magyarország kapitalizmus fiorí fejíSaé- séről. CORVINA: Paul Cézanne levelei. Castiglione László: Római művészet. Lő- rinczy György: Sopron. Vajkai Aurél: Balaton. MŰSZAKI: MÁV-építési és pályafenntartási munkavezetők zsebkönyve. Műanyagok és műanyag- termékek. SZÉPIRODALMI: Andrássy Lajos: Levél a pókhálóban. Dudás Kálmán: Sugaras evezőkkel. Rónay György: Kassák Lajos. Szil- vási Lajos: Albérlet a Síp utcában. Veres Péter: Történelmi jelenlét. ZENEMŰKIADÓ: Csáth Géza: Éjszakai esztétt- zálás. Önfeláldozó szerelem
