Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)

1971-06-24 / 147. szám

AZ OLVASOK Köszönetét érdemel A közelmúltom szavazott az ország, többek között mi is Ka- rancslapuilón. Mi, a mikófal- vi részről ifj. Serfőző Sándort választottuk tanácstagnak. Amikor a szavazólapot a ke­zembe fogtam arra gondoltam, hogy vajon el tndja-e látni fontos teendőit egy 24 éves fiatalember. Nem él-e majd vissza az emberek bizalmá­val. Szóval: számíthatunk-e rá a bajban! És most Sanyi bizonyított! A múlt héten történt, hogy az egyik leendő kismamát sür­gősen Budapestre kellett vol­na szállítani. Már délután 6 óra volt, amikor a férj, Baksa Sándor megkérte, nem vin­né-e őket fel a kocsijával. Sa­nyi ekkor még ak esztergapad mellett do'gozott. olajos ruhá­ban, kissé íáradtan. De vála­sza rövid volt. — öltözzetek fel és már indulhatunk is — mondta Sanyi. Ezzel leállítot­ta a gépet és ő is indult ha­za, átöltözni. Este 9 órakor már a klinikán voltak, ahol az asszony megkaphatta a szükséges kezelést. Éjszaka még Pesten aludtak és reggel negyed ötkor — már csak ket­ten — indultak haza, munká­ba. A munkaidő kezdetén mind­ketten pontosan megjelentek. mintha tni sem történt volna. És lehet, hogy két ember éle­tét mentette meg ifjú tanács­tagunk. Bátran állíthatom ezek után, hogy nem csalód­tunk a 24 éves fiatalember­ben. aki megmutatta, hogy miként kell viselkedni azokkal szemben, akik őt ruházták fel egy utca gondjával, bajával. Ezúttal szeretnék köszönetét mondani az utca valamennyi lakója és a magam nevében is. Sanyi rászolgált a köszönetre, mert nemcsak mint tanácstag, mint ember is kitűnőre vizs­gázott. Lantos Jeremiás Karancslapujtő Tisztelt Szerkesztőség Kisbágyon a pásztói járás mintegy 9U0 lakosú községe. Két éve ivóvízhálózatot ka­pott, a falu lakóinak nagy megelégedésére. Községünkön folyik keresztül a Buják pa­tak. amelyet az elmúlt évben szabályoztak. Ekkor megsza­kították az ivóvízvezetéket. A patakon vezető átívelést a tanács a jobbágyi Építőipari Ktsz-szel végeztette el, a vég­zett munka azonban erősen kifogásolható. Az átívelés szi­getelése ugyanis nem volt megfelelő, így a télen szétfa­gyott. A hideg, csúszós télben két hónapig nem volt víz a köz­ség egyik felében. Tavasszal a ktsz lecserélte a szétfagyott átívelést és vastagabb szigete­léssel látta el. Azt reméltük, hogy ezzel n művelettel tartó­san megoldódott ivóvízprob­lémánk. De nem. mert május elején a nagy esőzés követ­Lapzártakor a mátramind­szenti asszonyoktól kaptunk levelet. Levelükben arra kér­nek bennünket, hogy írjuk meg, miképp kell horgolni a vietnami takaró csillagmintá­ját? Ugyanis ők is vállaltak ebben részt, de leírás hiányé­ban nem tudják elkezdeni. Kérésüknek szívesen teszünk eleget. Íme a leírás: Nyolc keztében megáradt Buják pa­tak elmosta az átívelés tartó­pilléreit és a csővezeték el­dőlt, szétszakadt Így ismét víz nélkül maradt az eddig is szomjazó, mintegy 40 csa­lád. Palotáson, az összevont kö­zös községi tanácson többször érdeklődtem és sürgettem az ivóvízvezeték mielőbbi megja­vítását. Közölték, hogy a ktsz-t felszólították a hiba el­hárítására. A ktsz azonban mind a mai napig bele sem fogott a csővezeték helyreállí­tási munkálataiba. A vezeték helyreállítása viszont annál is indokoltabb, mivel a község­nek ezen a részén egyáltalán nincs ivásra szolgáló kútja. Különösen nagy gond lesz ez nyáron, amikor kettőzötten fennáll a fertőzés veszélye. K. György Kisbágyon szemet horgolunk és ezt há­romszor ismételjük a sorban. A második sor: a két egy- ráhajtásos pálcára 6 egyráhaj- tásos pálca kerül, utána ugyancsak négy láncszem, s ezt ismételjük háromszor. Harmadik sor: a hat pálcára 11 pálca kerül és utána négy láncszem, szintén háromszor, míg körbe nem érünk. Ezzel Cikkünk nyomán: Folytatják a megkezdett munkát Június 9-én, Segíthetett vol­na az őszinte szó is, címmel cikket írtunk Horváth Pál Somoskőújfalui olvasónk pa­nasza kapcsán. A cikkben utaltunk arra, hogy a Somos­kőújfalui mezőgazdasági ter­melőszövetkezet, mint építési kivitelező, pillanatnyilag mi­lyen gondokkal küzdött. A korábbi években vállalt épí­tési munkákhoz nincs megfe­lelő számú szakembere, és se­gédereje. A nehézségek elle­nére azonban mégis ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, ha olvasónk számláját rendezi, a tsz folytatni kívánja családi házának építését, illetve befe­jezését. Cikkünk megjelenése után jelentős fordulat állt be az ügyben. A termelőszövetkezet is, olvasónk is arról tájékoz­tatott bennünket, hogy az ed­dig végzett munka díja ki- egyenlítést nyert — olvasónk OTP-nél vezetett egyszámlá­ja erre lehetőséget nyújtott. Megegyeztek a munka be­fejezésének határidejében, s folytatják a megkezdett mun­kát. Tovább épül olvasónk lakása. Mint az eredmény mutatja tehát; sikerült olva­sónk és a tsz vitáját közös nevezőre hozni. Jogi így készül a vietnami takaró — tanácsadó Miért a járdán? láncszemből gyűrűt horgolunk. Az első sorban 2 db. egy- ráliajtásos pálcát, négy lánc­Isiuét segített Május 27-i összeállításunk­bin Minek van, ha nem jó? cimmel közöltük R. Imre ol­vasónk panaszos levelét, amelyben arról volt szó, hogy 3000 forintért vásárolt egy bolgár gyártmányú lemezját­szóval egybeépített rádiót. Egy alkatrésze elromlott, és nem tudja sehol beszerezni a szük­séges alkatrészt. Bárhol ér­deklődött, és kereste, minde­nütt elutasították, mondván, ezekhez a készülékekhez alkatrészt még nem kaptak. A panaszos levél megjelené­se után, rövid Időn belül, ol­kész a 10x10 cm-es csillag. A horgoláshoz mindnyájuknak sok sikert kívánunk! a nyilvánosság vasónk arról értesített ben­nünket, hogy a Budapesti RAMOVILL Szolgáltató Szö­vetkezet áruforgalmi osztályá­tól kapott levelet. A levélben közlik, hogy az általa keresett lemezjátszóbetétet részére utánvéttel elküldik. [★' A szerk. megjegyzése: Ol­vasónkkal együtt köszönjük a szövetkezet jelentkezését. Se­gítettek egy aprónak tűnő, de kellemetlen bosszúság meg­oldásában. Válaszol az illetékes Hőálló bakancs A Sajtófigyelő a* múlt hó 22-ón közölte a vállalatunk­kal: a NÖGRÄD c. napilap ismertette Ilőálló bakancsok cím alatt, hogy a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet kísérleted alapján a meleg munkahe­lyeken dolgozók részére hő- álló bakancsokat készítte­tett. Közöljük, hogy ezekből a bakancsokból vállalatunk a II. negyedévtől kezdődően megfelelő készlettel rendel­kezik, így az igényeket min­den mennyiségben ki tud­juk elégíteni. Munkaruházati Kereskedelmi V., Budapest Nyugdíjas munkavállalók táppénzének kiszámítása S. S. olvasónk, mint nyug­díjas, nyugdíja mellett a meg­engedett kerethatárig évente rendszeresen vállal munkát. Ez évben folyamatosan 49 na- napot dolgozott, amelyre 3130 forint munkabért kapott. Ek­kor megbetegedett és 36 na­pig volt betegállományban. Kérdése: erre az időre jár-e neki táppénz, és ha igen, mennyi időre és milyen ősz- szeg? Megbetegedésük esetén a nyugdijuk mellett munkát vál­lalókat is megilleti táppénz betegségük idejére. A táp­pénz összege, illetve a táppén­zes napok száma azonban több oldalról is korlátozva van. Az első ilyen korlátozás, hogy a nyugdíjasok napi táp­pénze a megbetegedésüket megelőző három hónap egy napra eső átlagának 65 szá­zalékát nem haladhatja meg. A másik korlátozás, hogy a tárgyévben ténylegesen meg­keresett összeg és a kiszámí­tott táppénzalap összege a nyugdíj mellett kereshető összeget nem haladhatja meg. A. harmadik korlátozás szerint pedig a táppénzes na­pok száma a tárgyévben tény­legesen ledolgozott napok számát nem haladhatja meg. Fenti szabályok értelmében tehát olvasónk napi táppénz­alapját úgy kell kiszámitanl, hogy a megkeresett 3130 fo­rint összeget elosztják a ledol­gozott 49 munkanappal, így az egy napi táppénzalap 63,80 fo­rint összeget tesz ki. Ameny­nyiben a nyugdíj mellett ke­reshető munkabér 6000 fo­rint, úgy olvasónk táppénz­alapja a ténylegesen megke­resett 3130 forint mellett még 2870 forintig terjedhet. Te­kintve, hogy táppénzként ol­vasónkat csak a táppénzalap 65 százaléka illeti meg, így napi táppénze 41,50 forint, összesen pedig 1865,50 forint táppénzre lenne jogosult, a táppénzes napok száma pedig 49. munkanapig terjedhetne. Minthogy azonban olvasónk betegnapjainak száma 36, így a vasárnapokat és ünnepnapo­kat levonva 30x41,50 forint, — aza: 1244 forint összegű táp­pénzre jogosult. (★1 A továbbtanuló dolgozók kedvezményeiről N. E. olvasónk vállalatának hozzájárulásával a dolgozók gimnáziumába jár. Tanulása értelemszerűen munkakiesése­ket erdeményez, mert a fog- lalkazásokon, vizsgákon való részvétel kötelező. Kérdése: a kiesett munkaidőre megil­leti-e őt munkabér, mert ez ■ ideig ebben nem részesült. A munkájuk mellett tovább­tanuló dolgozók kedvezményei attól függően alakulnak, hogy a dolgozók: általános művelt­séget, vagy szakképzettséget biztosító oktatási intézmény­ben tanulnak-e tovább. Olva­sónk gimnáziumban, tehát az általános műveltséget adó in­tézményben folytatja tanul­mányait, amely esetben a 15/1967. (XI. 18.) Mü.M. sz. rendelet értelmében 6 munka­nap tanulmányi szabadságra jogosult. A 6 munkanap fize­tett szabadságra olvasónkat átlagmunkabér-térités illeti meg. A vállalat más* munka­idő-kedvezményt is biztosít­hat, de erre az időre, ha ezt külön tanulmányi szerződés­ben nem kötötték ki, munka­bértérítést nem követelhet a dolgozó. A tanulmányi szerződés sza­bályait, illetve munkaadó és a munkavállaló kiköt­hető jogait és ’ kötelessé­geit az Mt. 21. §-ának (2) bek., illetve az Mt. V. 15. §., valamint az 5/1967. (X. 8.) Mü.M. sz. rendelet szabályoz­za. A vállalatot azonban dolgo­zójának továbbtanulásával kapcsolatosan tanulmányi szerződés nélkül is terheli kö­telezettség. Ez a kötelezett­sége három irányú, amely egyrészt az éjszakai, másrészt a túlmunkával kapcsolatos, harmadrészt a kiküldetések (külszolgálatok) teljésítése so­rán jelent a munkáltató ré­szére meghatározott korláto­zásokat a munkavállaló ré­szére pedig kedvezményeket. A munkája mellett tovább­tanuló dolgozó ugyanis nem foglalkoztatható olyan munka­idő-beosztásban, illetőleg nem kötelezhető olyan mértékű éj­szakai és túlmunkára, olyan kiküldetés teljesitésére, amely őt a foglalkozásokra, vizsgák­ra való felkészülésben, azo­kon való részvételben akadá­lyozná. Felső képünk. Itt a vakáció. Salgótarjában az Arany János utcában hiába épült meg a játszótér, úgy látszik a gyere­kek jobban érzik magukat a járda szennyes kövén, mint a játszótéren. Alsó képünk. Akadnak gyerekek, akik megtalálják az Arany János utcai játszó­teret és ott jól érzik magu­kat. Várják az új (érmést A tari keverőüzemben nagy Igyekezettel készülnek az új ter­més befogadására. Az üzem ud­varán egymást érik a teherautók, a vontatók. Viszik a takarmány­tápot és más raktárakba szállít­ják a tavalyi gabonát, hogy he­lyet biztosítsanak az újnak. A sok csapadék arra figyelmezteti az üzem vezetőit, hogy nagy gonddal, körültekintéssel kell ké­szülniük. Ezt erősítette Kasza Lajos üzemvezető is. Mint mon­dotta, a szállítómunkások, a raktárak takarítását végző embe­rek, de a lakatosok, szerelők is nagy ütemben végzik munkáju­kat. Azt szeretnék, ha a nagy teljesítményű szovjet szárítógép zavartalanul dolgozna, ha elérke­zik az ideje. Mintegy 60—'70 vagon őszi árpa átvételére készült fel az üzem, Számolnak azzal is, ha munkába áll a szárítógép, naponta 8—10 va­gon nedves gabonát szárít meg, amelyet Taron, vagy más üzem­ben raktároznak. A jobb minőségi! gabona természetesen a malmok­ba utazik. A zavartalan gabona­átvétel hzitositására tisztítógépet és szállítószalagokat is üzembe he­lyeznek Taron. Így a mezőgazdasá­gi üzemeknek lehetőségük lesz arra, hogy a tarlóról azonnal az átvevőheiyre szállítsák a termést. i NOGRAD — 1971. június 24., csütörtök $

Next

/
Oldalképek
Tartalom