Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)
1971-06-24 / 147. szám
Összeült az (Folytatás az 1 oldalról.) be a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió és a KGST szervezetéhez tartozó más szocialista államok. Kormányunk nagyra értékeli a KGST tevékenységét. Együttműködésünk a szocialista országokkal még nagy lehetőségeket rejt magában. Az együttműködés fő kereteit az 1971—75-ös időszakra a népgazdasági tervek koordinálásával alakítottuk ki. Kormányunk iránymutatónak tekinti a párt X. kongresszusának megállapítását, amely szerint a Magyar Nép- köztársaság teljes mértékben támogatja a KGST-országok arra irányuló törekvését, hogy minél sokoldalúbban valósuljon meg az önálló nemzetgazdaságokon alapuló szocialista gazdasági integráció. Népgazdaságunk strukturális átalakulása feltétlenül megköveteli a nemzetközi gazdasági együttműködés továbbfejlesztését . Arra törekszünk, hogy az együttműködés új formáit és módszereit felhasználva, bővüljenek gazdasági kapcsolataink. Jobb beruházás- politikát Á kölcsönös előnyök, az egyenjogúság alapján fejleszteni kívánjuk külgazdasági kapcsolatainkat a nem szocialista államokkal is. A kereskedelmi forgalom bővítésével, termelési kooperációval, szellemi exporttal segítjük a fejlődő országok iparosítását, gazdasági fejlődését, gazdasági függetlenségük megszilárdulását. A kormány a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése mellett nagy gondot kíván fordítani a sokoldalú kapcsolatok bővítésére. Különösen nagy figyelmet érdemelnek azok a feladatok, amelyeknek legésszerűbb megoldása összeurópai keretekben, az összes érdekelt európai ország együttműködése útján keresendő. Ilyen például az energiarendszerek összekapcsolása, az európai összefüggő víziúthálózat kialakítása. Tisztelt képviselő elvtársak! Gazdaságpolitikánk megvalósításának sikerei mellett szólni kell arról is, hogy két területen kevéssé haladtunk előre. A beruházásokról és a munka termelékenységének emeléséről van szó. Évről évre visszatérő probléma, hogy beruházásaink egy részét nem tudjuk idejében befejezni. Gyakran nem kellő pontossággal és alapossággal mérjük fel a beruházás költségeit és később újabb költségigények jelentkeznek. Számos vállalat és intézmény akkor is hozzákezd a beruházáshoz, ha a finanszírozási források nincsenek biztosítva. Nagyobb hatékonyságot Ezutáfi fejlődésünk kiemelkedően fontos ügyével, a munka termelékenységének alakulásával foglalkozott Fock Jenő. Rámutatott: A negyedik ötéves terv, s a 15 éves távlati tervkoncepció, a nemzeti jövedelem egyele- tes és állandó növekedését irányozza elő. A tervezett növekedés 85—90 százalékának a munka termelékenységének emelkedéséből kell származnia. A feladat nagy, de nem meríti ki a népgazdaság valamennyi tartalékát. Ezt bizonyítja, hogy a múlt évben már az ipari termelés növekedésének 90 százalékát ez év eddig eltelt időszakában 100 százalékát a termelékenység növekedése fedezte. A műszaki fejlesztésben még nem sikerült döntő fordulatot elérnünk. Ezért kormányunk további hathatós intézkedéseket tervez a magyar tudományos élet továbbfejlesztésére. Fontos feladat a szakképzés színvonalának növelése, a korszerű technika elsajátítása a zervezési munkáig. » A termelékenység növeléséin jelentős a szerepe a mun- aszervezésnek. A gazdasági olyamatok . szervezettsége nagyrészt alacsonyabb mint ami napjainkban megkívánható. A korszerű technológia hatékonysága csak úgy érvényesíthető, ha szilárd munkafegyelemmel, magasabb színvonalú munkaszervezettséggel társul. A gazdaság szervezettségi szintjét összhangba kell hoznunk a termelőerők fejlettségi színvonalával. Arak« bérek« jövedelmek Tisztelt képviselő elvtársak! Változatlanl:1 célunk, hogy a nemzeti jövedelem emelkedésével összhangban fejlődjön a nép életszínvonala. Negyedik ötéves tervünk a reáljövedelmek 25—27 százalékos növekedését irányozza elő. A munka szerinti jövedelmeket a jelenleginél jobban akarjuk differenciálni, a családi jövedelmek közötti jelentős különbségeket pedig csökkentjük. A jövedelmeket nagymértékben befolyásolja az árszínvonal alakulása. Árrendszerünkkel szemben azt a követelményt támasztottuk, hogy segítse a hatékony gazdálkodást, ösztönözze a műszaki fejlesztést, mozdítsa elő a gazdaságos termelési szerkezet kialakításit. A jelenlegi árrendszer a korábinál jobban orientál a gazdasági döntésekben. Az árak mindinkább a termelési ráfordítások, a piaci értékítélet, valamint a politikai preferenciák együttes hatására alakulnak. Helyenként — visszaélve az adott lehetőséggel — a jövedelmezőség javítása érdekében tisztességtelen eszközökhöz is folyamodtak és egyes esetekben, megszegve a minőségi előírásokat, illetéktelen jövedelemhez jutottak. A kormánynak az a véleménye: a negatív jelenségek nem adnak okot arra, hogy árpolitikánkat megváltoztassuk, az üzemek mozgási szabadságát jelentős mértékben korlátozzuk. Arra azonban minden okunk megvan, s azt fokozott kötelességünknek tartjuk, hogy az ellenőrzést — ha szükséges, a felelősségre vonást — erősítsük. Árrendszerünk célszerű kialakítását gátolja, hogy az ipar termékeinek egy része a nemzetközi piacon még nem elég versenyképes. Jó néhány termék ára jelentősen eltér a termelési költségektől. Mind • ez ideig csak keveset tettünk annak érdekében, hogy a gazdaságtalanul termelő, vagy rosszul működő vállalatok ártámogatását — ami az állam- háztartásra íelentős terheket hárít —, fokozatosan megszüntethessük. Több figyelmet a szolgáltatásra Tisztelt elvtársak! Az emelkedő életszínvonal az áruforgalom növekedésével jár együtt, a belkereskeösszeült az országgyűlés. Mégpedig az alapos, sokoldalú, felelősségteljes munka jegyében. Már az új képviselők is otthonosabban mozogtak a Parlament folyosóin, beszélgettek a szünetekben. Felvonultak a televíziósok, fotósok, megtelt újságírókkal a sajtópáholy. A tizenegy órás csengetés után rövidesen elnéptelenedtek a folyosók. Minden képviselő igyekezett, hogy mihamarabb elfoglalja helyét. Bevonultak a kormány tagjai, megérkeztek a vendégek: Kigyúl- tak a reflektorok, kattogtak a fényképezőgépek. A képviselők nagy figyelemmel hallgatták Fock Jenő elvtársnak, a Minisztertanács elnökének előterjesztésében a kormány programját. Szaporán mozogtak a tollak, jegyzeteltek a képviselők. ■k A mintegy másfél órás expozé és a hozzászólások után, a képviselők a szünetben is a kormányprogramról beszélgettek. Sok minden hangzott el 2 NÖGRÁD - 1,971. június 24., csütörtök delmi tevékenység fokozását igényli. A kereskedelemben arra készülünk fel, hogy az iparcikkek és a tartós fogyasztási cikkek forgalma továbbra is az átlagosnál gyorsabb ütemben növekszik. A tervidőszak végén száz család közül 70 rendelkezik majd hűtőszekrénnyel, 76 televízióval, 55 porszívóval, 70 pedig mosógéppel. A személygépkocsik száma a jelenleginek mintegy két és félszeresére nő, és, a tervidőszak végén megközelíti a félmilliót. A élet megköveteli a szolgáltatások állandó bővítését. Ezért tovább kell emelni a szolgáltatások ma még nem kielégítő színvonalát. Növeljük a vállalatok, szövetkezetek érdekeltségét a javító-szolgáltató kapacitás fejlesztésében. Ma még különösen azoknál a vállalatoknál és szövetkezeteknél, amelyek késztermékeket állítanak elő és közülete- ket is kiszolgálnak, háttérbe szorul a szolgáltatási igények kielégítése. Az ötéves terv idejére mintegy három és fél milliárd forintot irányoztunk elő a szolgáltatásfejlesztési alapra. A kormány úgy véli: a tanácsok fontos feladata, hogy saját eszközeikkel is segítsék elő a lakosságnak nyújtott szolgáltatások fejlesztését, az egyszerűbb, rugalmasabb szolgáltatószervezetek létrehozását. Megfelelő kedvezmények nyújtásával támogatjuk a szolgáltató tevékenységének fejlesztésében a magánkisipart. Négyszázezer új otthon épül Képviselő elvtársak! ötéves tervünk tartalmazza az egészségügy fejlesztésének feladatait. A következő időszakban az egészségügyi ellátás fejlesztésében a fő feladat a kórházak korszerűsítése és bővítése. Viszonylag még jelentős eltérés mutatkozik az ország különböző területein létesített intézmények ellátottsága között Az egészségügyi ellátás és az életkörülmények javulása, — az életkor meghosszabbodása — együtt jár az idős és a munkaképtelen emberek arányának növekedésével, A nyugdíjasok helyzete össztársadalmi ügy. Érezzük a felelősséget azok sorsa iránt, akik egész életükben dolgoztak. A kormány a nyugdíjasok legégetőbb problémáit igyekszik megoldani. Az életszínvonal egyik legfontosabb tényezője a lakás- helyzet alakulása. Tizenöt éves lakásépítési programunk keretében, 1975-ig egymillió lakás felépítését irányoztuk elő. A negyedik ötéves tervben 400 ezer új otthon felépítése vár ránk. A ’ dolgozó ember munkakedvét, teljesítményét nagyban befolyásolja, hogy milyenek a körülmények, amelyek között él és dolgozik. Mindinkább olyan légkört kell teremtenünk minden munkahelyen, amelyben az emberekben rejlő képességek szabadon kibontakozhatnak. Változatlanul célunk, hogy tovább haladjunk a munkaidő csökkentésének, a szabad idő növelésének, valamint a szabad idő eltöltésének kulturáltabbá tétele útján. A kormány tervet készít a 44 órás munkahét fokozatos kiterjesztésére. Csakis ott, s olyan körülmények között tehetünk újabb lépéseket, ahol ez az egész társadalom érdekeivel összhangban valósítható meg. Oktatási rendszerünk fejlődése Tisztelt országgyűlés! Az életszínvonal alakulásának fontos eleme a kultúra fejlesztése. Alapvető feladat oktatási rendszerünk fejlesztése. Tovább kell csökkenteni az egyes oktatási intézmények Közötti személyi, tárgyi ellá- cottságbeli jelentős különbségeket. Elsősorban a falusi, mezőgazdasági vidékeken, városi peremkerületekben levő iskolákat fejlesztjük. A munkás és paraszt szülők tehetséges gyermekeit kollégiumi elhelyezéssel, ösztöndíjjal, pedagógiai eszközökkel az eddiginél joboan támogatjuk. Ugyanilyen fontos feladat az oktató-nevelő munka színvonalának emelése. Olyan rugalmas oktatási rendszert kell kialakítanunk, amely az alapok és az alapozó képzés erősítésével fejleszti a tanulók önállóságát, felkészíti őket az önálló, iolyamutos tanulásra. Tisztelt országgyűlés! A kormány nagy felelőssége és megtisztelő kötelessége a dolgozó nép hatalmának erősítése, szocialista vívmányaink védelme a belső és a külső kártevőktől, rendszerünk ellenségeitől. A szocialista törvényesség követelményeinek megfelelően tovább erősítjük népköztársaságunk közrendjét és közbiztonságát, védelmezzük hazánk függetlenséget, teljesítjük a Varsói Szerződésből következő szövetségi kötelezettségeinket. Tisztelt képviselőtársak! A párt X. kongresszusát követően a kormány áttekintette a kongresszuson elhangzott javaslatokat, amelyeknek megvalósítása állami intézkedést kíván. Erre intézkedési tervet dolgozott ki, s a tennivalók folyamatosan bekerülnek a kormány munkaA Parlament folyosóján az ülésteremben, arról volt szó, „mit végeztünk, mit tervezünk, mit határoztunk el”. Az ülésterem felől feltűnik Géczi János, a Nógrád megyei képviselők vezetője. — A jövőben is bőven akad feladatunk, otthon, Nógrádban is. Ami az én figyelmemet leginkább megragadta, a hatékonyságra való törekvés a termelésben, a nagyobb igényesség a vállalati gazdálkodásban, a fegyelmezettebb munka. — Fock elvtárs beszélt a szolgáltatások fejlesztéséről. Ez a mi megyénkben különösen aktuális... — Valóban „izgalmas” feladat. Mindenesetre a rendelkezésünkre álló milliókat azoknak a vállalatoknak adjuk, akik a szolgáltatásokban legelmaradottabb ágazatokban akarnak produkálni. De beszélhetnénk arról is, hogy jobban fogjuk ellenőrizni a fogyasztói árak alakulását, egy jottányit sem engedünk. lényegesen több vizsgálatot végzünk. Erre buzdított bennünket Fock elvtárs is ... ■k Varga Tiborné csatlakozik hozzánk. A képviselő asszony elsősorban a nők érdekében hozott határozat megvalósítására figyelt fel. — Örülök annak, hogy a kormány még tovább kívánja „fejleszteni” ezt a határozatot, még többet akar tenni a dolgozó asszonyokért, anyákért. Az oktató-nevelő munka javításában, a nagycsaládosok még fokozottabb segítésében, a családi pótlék felemelésében, a gyerekekkel járó terhek egy részének átvállalásában is benne van a nők megbecsülése. Egy valamiről még beszélni szeretnék. Az öregek, a kisnyugdíjasok támogatását jelenti, hogy a nyugdijakat a továbbiakban az eddiginél jobban differenciálják. ■k Vass József, a tolmácsi termelőszövetkezet elnöke. Eriterveibe. Ezek között jelentős helyet folgal el államéletünk sokoldalú továbbfejlesztése. Tennivalók az állami életben Fejlesztjük a hatósági jogkör ellátását, az ágazati irányító tevékenységet és a tulajdonosi funkció gyakorlását. Szigorítanunk kell a központi akarat végrehajtásának ellenőrzését. Magas színvonalra kell emelni a minisztériumok szervezési tevékenységét. A szocialista demokrácia és az állami élet továbbfejlesztése érdekében a következő négyéves ciklusban számos új és sokrétű feladatot kell megoldanunk. A közvetlenül előttünk állóak közül kiemelném a következőket: Fontosságánál és jelentőségénél fogva elsősorban említem az alkotmánymódosítás előkészítésének munkálatait. A kiküldendő parlamenti bizottság mellett, illetve a munka eredményességéhez szükség van a kormány sokoldalú tevékenységére is. A tanácstörvény hosszabb időre szóló programot határozott meg. önállóságuk, felelősségük fokozatos növelése, hatáskörük, gazdasági lehetőségeik bővítése révén erősítjük a tanácsok szerepét a helyi állami munka mind nagyobb részének végzésében, a lakosság ellátásában. A nők helyzetéről szóló párthatározat állami végrehajtása a kormányzati szervek fontos feladata. Határozott gazdasági, politikai és szociális intézkedésekre van szükség. Kormányzatunk nagy gondot fordít az ifjúság nevelésére, problémáinak megoldáséra, helyzetének fokozatos javítására. Az egyetemes haladás ügyéért Tisztelt országgyűlési A Magyar Népköztársaság külpolitikáját, csakúgy, mint belpolitikáját a magyar nép, a szocializmus ügye, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom iránti mélységes felelősség és kötelesség tudata hatja át. Valamennyi külpolitikai lépésünkkel az egyetemes emberi haladás, a világ népeinek érdekeit kívánjuk szolgálni. Kormányunk szüntelenül azon fáradozik, hogy elősegítse a szocialista országok egységének megszilárdítását. E cél érdekében fejlesztjük államközi kapcsolatainkat olyan szocialista országokkal Is, amelyek az élet egyes kérdéseiben tőlünk eltérő álláspontra helyezkednek. Törekszünk arra ís — elsősorban azt kutatva, ami bennünket összefűz —, hogy ezekkel a szocialista országokkal is összefogjunk az emberiség legnagyobb ellensége, az imperializmus elleni harcban. hető, hogy a legtöbbet akkor jegyzetelt, amikor a mező- gazdasági üzemekről esett szó. — Minket, mezőgazdasági embereket érint a gépesítés meggyorsítása, a műtrágya- ellátás javítása, a mezőgazda- sági beruházások szorgalmazása. Nem lehet közömbös egyetlen termelőszövetkezetben dolgozó családnak sem, hogy a jövőben minden család — ipari vagy mezőgazdasági — egyenlő elbírálásban részesül az állam által juttatott segítségből. Szomszéd Gy. István, a munkahelyi közérzetről, a törzsgárdatagok megbecsüléséről, a munkafegyelemről beszélt. Gépüzem igazgatója, nem csoda, hogy nap mint nap szembetalálkozik ezekkel a kérdésekkel. * Ismét csöngettek. A parlament tovább folytatja munkáját. — cs w Tisztelt képviselő elvtársak! A Magyar Népköztársaság kormánya következetesén támogatja a fejlődő világ országainak küzdelmét a gyarmatosítás, az újgyarmatosítás minden formája ellen. Ez internacionalista kötelességünk, ezt követeli lelkiismeretünk és igazságérzetünk, ezt kívánja világnézetünk és szocialista tudatunk, az emberiség jobb jövőjéért érzett felelősségünk. Támogatjuk Indokína népeit Eszméink humánus tartalmából, a népek iránti szolidaritásból, a béke ügye iránt érzett felelősségből következik, hogy nyugtalansággal töltenek el bennünket azok a hírek, amelyek a kelet-pakisztáni eseményekről, a több millió menekültről jutnak el hozzánk. Az a meggyőződésünk, hogy a helyzet politikai eszközökkel történő rendezése egész Pakisztán érdekeit szolgálná, de érdeke lenne ez valamennyi népnek és kormánynak, amely felelősséget érez a békéért. Tisztelt elvtársak! Az imperializmus agresszív, mind merevebbé váló kalandor politikája helyi háborúk kirobbantásához vezetett, amelyekben az emberek tízezreinek életét oltják ki. Hosszú évek óta folytatnak hősies harcot a betolakodókkal szemben Indokína népei. A Magyar Népköztársaság kormánya és népe erejéhez mérten a jövőben is megad minden támogatást a VDK és Indokína népeinek igazságos harcához. Aggasztó a világbéke szempontjából a közel-keleti térség helyzete is, amely Izrael makacs, provokatív magatartása miatt újabb fegyveres konfliktus kirobbanásának veszélyétől terhes. Mi teljes mértékben támogatjuk az arab országoknak a békés rendezésre irányuló erőfeszítéseit. Az elmúlt hónapokban a Szovjetunió az Egyesült Arab Köztársasággal - barátsági és együttműködési, szerződést írt alá. Mi a szerződésnek nagy jelnetőséget tulajdonítunk; meggyőződésünk, hogy nagy szerepe lesz az egéisz közel- keleti térség békéjének és haladásának biztosításában. Tárgyalásokat a biztonságért A békés egymás mellett élés elvei, az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elve alapján együttműködésre , törekszünk a világ valamennyi,, a szocializmustól eltérő, más rendszerű országával is. Ennek érdekében tovább javítjuk kapcsolatainkat mindazokkal a tőkés országokkal, amelyek erre hajlandónak mutatkoznak. Ha lehet, magas' állami szinten, ahol azonban erre még nem érettek a feltételek, vagy alacsonyabb szintű érintkezésre mutatkozik hajlandóság, ott ilyen kapcsolatok ápolására is készek vagyunk. örömmel tölt el bennünket, hogy az európai államok figyelme mindinkább a béke és biztonság, a nemzetközi együttműködés rendezésére váró kérdései felé kezd fordulni. A szocialista országok konkrét, kezdeményező javaslatok sorát tették már az összeurópai biztonsági és együttműködési konferencia összehívása érdekében. E gondolattal a közvetlenül érdekelt európai államok többsége egyet is ért. Tisztelt országgyűlés! Tisztelt elvtársak! Amint az ismertetett feladatokból kitűnik, nehéz munka áll előttünk. Az elmúlt években sem panaszkodhattunk arra, hogy kevés a tennivalónk, de most még jobban összpontosítanunk kell erőinket. Kérem a tisztelt országgyűlést, hogy a kormány • most előterjesztett munkaprogramját fogadja el, s valóra váltásához adjon segítséget. Több képviselő felszólalása hangzott el tegnap. Ma folytatja munkáját az országgyűlés. y (MTI)