Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)
1971-06-20 / 144. szám
Novella az anyáról Olyan leromlott anyagi helyzetben volt, hogy... hogy., éjszaka, iia erre gondolt, csomósra sírta párnáját az elkeseredettségtől. Nem, ez nem jó kezdés, nem szokott sírni, ilyesmi miatt meg aztán különösen nem, lehet kezdeni és nem is ezzel kellene kezdeni, hanem mindjárt a lényeggel, a névnappal, meg az anyjával. .. az én anyámmal, a te anyáddal, mindnyájunk anyjával. .. A múltkor volt is már indítéka a szegénységével kapcsolatban, arról szólt, illetve akart szólni, mert természetesen nem írta meg egy sürgős tudósítás miatt, aztán később meg már nem volt kedve hozzá; hogy bemegy a boltba, az eladók hajlongva köszöntik, fölnéznek rá, hű, ez egy nagy ember, gondolják, csak nem ujjat húzni vele, mert még nekünk ugrik, kiír bennünket az újságba, aztán a nagy ember vásárol magának fél kiló szalonnát, fél kiló vöröshagymát meg kenyeret, a boltosok elhűlnek, de nem mernek hangosan röhögni rajta... Az se lenne rossz kezdő sztori, hogy az alig egy éves kislányának sem tud drága külföldi tápszereket meg konzerve- ket venni, a felesége otthon állandóan gyümölcsöket meg főzelékeket kotyvaszt a gye- . reknek, és mikor orvosi vizsgálatra viszik, ahol több gyerek és több szülő is megjelenik, persze alaposan kifényesítve, hintónak is beillő gyerekkocsik, külföldi prémek, elegáns kacs tok, akkor csodák csodájára, az amerikai meg a nyugatnémet varázstápszerek híjén is az 6 gyereke a legszebb, legmozgékonyabb.;: Erről van szó: kézzel fogható karácsonyi ajándék helyett — eredetileg egy üveg Grand Marnierre gondolt, de- hát az több mint három kilóba kerül — egy novellát ír. Tehát novella az anyáról. Valami történet — aminek jelenleg még halvány körvonala sem dereng — a. régmúlt időkből, amiben az anyám is meg én is kedvező színben vagyunk beállítva, gondolta, és ami fő, a meghatódás. No,, lássuk csak; kezdve az emlékek vissza idéznetőségének korától, hol is az a történet?... Az, hogy egyszer — az emlékek legmélyéről —, az anyja a konyhában egy hokkedlira állított mosóteknőben fürdette, ő addig izgett-mozgott, hogy mialatt az anyja mással volt elfoglalva, a teknővel együtt leesett a hokkedliról, a víz persze kiömlött, az anyjának úgy kellett feltörölni, ő egy nagy törülközőbe bugyolálva figyelte, hogyan hajladozik és csavarja ki a felmosórongyból a vizet, egyszer, kétszer, húszszor őmiatta a másik, és egyáltalán nem haragos, hanem csak nevet őré, a bűntudattal kuporgóra •— ez kétségen kívül szép kis történet, csak az a kár, hogy nem sokkal ezután egy ócska kis nippet is eltört, és az anyja ekkor — korábbi viselkedésével ellentétben — szigorúan megdorgálta; ez lerontja, legalábbis őbenne, a visszaemlékezőben az előbbi eset hatását. Mit írjon meg, aminek az édesanyja is egyértelműen örül? A húsvéti locsolás alkalmával édesanyja a kertben, egy karosszúkben pihent — benne ez az emlék úgy maradt meg, mint egy angol főúri kastély kertjét, és benne a ladyt ábrázoló romantikus festmény; pedig a kertjük valójában pár négyszögöles volt csak — őmaga a karosszék körül játszadozott, amikor csöngettek. Az anyja őt küldte ki a rózsával befuttatott ajtóhoz, ahol egy csomó félelmetesen lármázó férfialakot látott, kirekeszteni nem merte őket, a kapunyitás után azok az anyjához rohantak, és miközben apró üvegekből valami folyadékot fröecsköltek rá, karosszékestől együtt felemelték. Azt hitte, valami borzalmas dolog készül, nem értette, az anyja miért nevetgél, és rettenetesen be volt gyulladva, nem is maga miatt, hanem őmiatta, nagyon féltette akkor, és képtelen volt felfogni, pedig nagyon türelmesen magyaré zgatta neki, hogy ezek a bácsik semmi rosszat nem akarnak, csak nagyon jó a kedvük, és őt akarják köszöntem. .. Igen, ezek az emlékek megfelelők is lennének, csak hát rövidek, és egy kissé bizony megfakultak nem is csoda, régen történtek. ... Mikor,ki tudja hányadszor, otthagyta az egyetemet, mert nem tült a foga a műszaki tudományokhoz, az anyja volt az egyetlen a családban, aki — ha nem is hangoztatta nyiltan — próbálta megérteni az ő meglehetősen zavaros elképzeléseit. Pedig mikor bejelentette, hogy más pályára szeretne kerülni, akkor éppen ő, a saját édesanyja ellenezte ezt a legjobban, érzéked van hozzá, diploma kell ma már az embernek, mondta, és bizony sokszor kíméletlen eszközöket alkalmazott — már amennyire egy családon belül egy anya kíméletlen eszközöket alkalmazhat a fiával szemben, akit szeret — vele szemben, hogy rászorítsa az egyetemre járásra. Ez is kétértelmű dolog, ellentmondásos lehet, hogyha elolvasná, megsértődne az édesanyja, pedig csak azt akarná elmondani vele, hogy azokban a nehéz időkben, mikor még ráadásul el is került otthonról, milyen jólesett neki a ki nem mondott, csak a cselekedetekből és a szülői szemből, igen, az anyja szeméből kiolvasott biztatás, támogatás. Vagy arról írjon, hogy mennyire óvta, féltette őt az anyja a rossz társaságtól, mikor még azt hitte, hogy lehet manapság az ilyesmitől óvni a gyerekeket? Hogyan tiltakozott az ellen a ragyogó tehetségű barátja ellen is. aki később öngyilkos lett, s akitől ő olyan sok hasznos dolgot tanult... Írja meg azokat a késhegyig menő vitákat, amelyeket ő, a világban forgolódó ember folytatott a siker legcsekélyebb valószínűsége nélkül az anyjával, hogy azt a saját — lehet, kissé túl tüzesen előadott, de feltétlenül helytálló — eszméihez, ideológiájához térítse? Arról beszéljen, nogy a vita végeztével a haraggal való elválások után hiába kristályosodtak ki az ő nézetei, ha a másikban — és nem akárkiről, az édesanyjáról van szó! — ezek után a vitatkozások után csak a fájdalom és az elkeseredettség érzése maradt? Ezekre a beszélgetésekre még ő maga is rossz szájízzel emlékszik, nemhegy írna ezekről. .. Tánossy Ferenc rajza Arról írhatna, hogy a saját házas élete azért olyan boldog — legalábbis nagyrészben azért — mert otthon csak jót látott, de ezt részletezni... ehhez meg túl rövid egy alkalmi írás. Hogyan mondja el azt pár sorban, hogy a kollégiumban az anyja látogatása jelentette neki a legnagyobb élményt, már hetekkel előbb készült rá, és még az érettségin is, tiz.ennyolcévesen, a férfikor küszöbén, az utolsó látogatás alkalmával a túlzott feszültség miatt elájult egyszer, s ennek a sajnálatos, vagy ha úgy tetszik megható ténynek az értékéből az se von le semmit, hogy más okok is közrejátszottak a rosszullétlien1* Mennyire várta az íny ját, hogy szeretett vele beszélgetni, milyen féltékeny volt, a fontoskodóan nagyképű tanáraira, akikkel az, éppen az ő érdekében folytatott hosszú eszmecseréket! És milyen boldog volt, hogyan számolta a hazautazás előtt a napokat, az órákat — hogyan igyekezett haza minden alkalmat megragadva, még betegséget szimulálva is, elsősorban a szüleihez, az utált környezetből, ahova — és megint Itt az alig feloldható ellentmondás — éppen azok küldték! Mit szólna mindezekhez a történetekhez visszaemlékezésekhez az édesanyja? Biztos, hogy kevésnek örülne egyértelműen. Olyan tisztának kellene lenni ennek az írásnak, gondolta, mint amilyen tiszták a huga gyermekkori ajándékai voltak- egy papírszív, benne egy ablakkal, amit ki lehetett nyitni, s ami mögött ákombákom betűkkel csak ennyi állott; Édesanyámnak. Végiggondolta ezeket a lehetőségeket, és bár nem merte bevallani magának, már tudta, hogy képtelen olyan írásművet alkotni, mely az anyjának, meg neki is megfeleljen. Üldögélt egy darabig az írógépe mellett, űjabb emlékekkel próbálkozott, nem egy felidézés közben alig bírta visz- szatartam a könnyeit, de igazán jó témát nem talált, s jó másfél óra beletelt, míg biztos lett benne, hogy mégis kénytelen lesz a pénzt összekaparni valahogy a Grand Marnierre, mert nem tud és nem is akar az anyjával kapcsolatban részletesen írni az emlékeiről. És mialatt így gondolkozott, arra is rájött, hogy ha egyszer Írni fog az anyjáról, a kettőjüket Összefűző kapcsolatról, a szeretetről. meg arról, hogy ez a kapcsolat mennyire fontos a számára, akkor a kicsinyes eseményeken túlmenően a lényegről, a kapcsolat és az érzés egészéről fog írni, összefoglalóan és nagyon-na- gyon bölcsen — de addig még nagyon sok mindent kell látnia, megérnie, tapasztalnia. Baranyai László MADARAK Gonda Zoltán rajza Nemzedékről nemzedékre Azt kérdi tőlem az öregem a minap; — Te mondd csak fiacskám, mit jelent az nálatok, hogy „Jó Pej”? Mivel hosszú évek szorgos A KULTURJÓFEJ Alaki kellékek: Szerény, de mindig az alkalomhoz illően kirívó öltözködés, az olasz neorealisták, a francia újhullámosok, az angol dühöngök küllemének arányos ötvözésé és eredménytelen felvilágosító vei. (Kezdőknél a zoknin mamunkája áll mögöttem, atyám magas szintű tájékozatlansága egyáltalán nem lepett meg. Sőt! Rögtön megéreztem, hogy itt nem egyszerű nyelvi hiányosságról, hanem sokkal Inkább rafinált nemzedéki keresztkérdésről van szó. Válaszomat ezért nemcsak Neki, hanem az egész Háború Előtti Nemzedéknek címzem: „JÓ FEJ” állandó jelző és mint ilyen, egyike a legkitün- tetőbbeknek. Mi osztjuk, és gyáros motívumok, fehérnemű még honi posztó.) A jobb hón alatt — címlappal kifelé — Nagyvilág, ha a fedele már nagyon elpiszkolódott, esetleg Kortárs, Űj írás. A bal hón alatt forgatókönyvek, néhány dráma, a 20-25 legjobbnak vélt saját novella. Tekintet réveteg, ködös, ha ez nem megy: enyhén undorodó. Szellemi kellékek: a színház, a film, az összes művészetek és ide vonatkozó irodalom kritikus ismerete. (Kubiz- kapjuk, akik sajnálatosan mus’ szürrealizmus, egziszten- zsenge korunk miatt juthatunk cializmus, kolonializmus.) hozzá a Társadalom nagyrabecsülését kifejező Oszkár, Nobel, Arany Pálma, Kossuth stb. díjakhoz. Elnyerése minden kétséget kizáróan felér bármelyikkel, a dolognak nem kifejezetten anyagi, hanem inkább erkölcsi oldalát tekintve. 8 NOGRAD — 1$7l. június 20., vasárnap POHÁNKA ERIKA Nagyapám Plpafiist bajuszú öreg ág, fejfa alatti recsegés. Görcsrágta üdvözülés... Hangja holttá halkult ütemes köhögés. Kezébe szakadt az eldolgozott élet ereje. Nyitott szemébe por és féreg szóródott örök bölcsőjéből. Alomemlékbe takarom, hogy rőgfürdőjében se vacogjon. BALÁZS JANOS Az idő... Az idő milyen más: sűrűn kavarog hófelhő szakadás! Én egykedvűen dolgozgatok: feltör a sóhaj: szomorú vagyok. Hogy is lenne kedvem? Amikor tavaszt várva, fagyos télbe látok és kunyhómat úgy fütöm akár télen: taszítom-üzöm közelemből messze a fagyos világot! Március... Március közelségében múló, fényes február: az időben valami szépet suttogva üzen a nyár. Korai lett a sugallat, amely most Márciusban havas tájakon fagyos csikorgást hallat, ami úgy elzúg; szórva hóömlést sűrűn záporozva: tavaszról mégcsak nem is álmodozva! JANKOVICH FERENC Háromszáz éves terveim Majd ha rendbe lesznek téve mind az utak s ország szerint való jó savanyú kutak; gáztüzelés s hűtés jő be minden házba, beoson a villany minden kis szállásba, hogy a legpőrébb is emberül lehessen: villanynál, naponkint, s kádban fürödhessen, meleg, pezsgő vízben hánytorgatva magát, mint a borz akár, vagy mint a kölni apát; majd ha az embernek, mint ma, kerékpárja: úgy lehet kocsija vagy ajeroplánja, kis házi telepe, tudomány s patika, s minden utcának lesz kórháza, orvosa, s nem lesz táv, megszokják a mindenséglakást, gombnyomásra hívni s látni lehet egymást: csillagközi távból beszélni, mulatni, hadonászni s közben figét is mutatni; s távolból ott lenni (bár hazulról értem) egy víg lakodalmon vagy bús temetésen; elmenni halászni, vadászni, ledülve háziker evetre, vagy egy széken ülve; vagy ha úgy jobb tetszik, repülni egy szépet, gomblyukakban hordva a picuri gépet — S a Gép! mint kérődző... jámbor házi állat, zajtalanul tesz-vesz, mihelyettünk fárad: mi pedig élhetünk bensőbb igényeknek, lelki vigasságnak, igaz örömöknek — s jővén álig-alig egy-két emberöltő, minden igaz szívből kifakad egy költő, ki színnel, ki hanggal, ki szép hangulattal eges érzelemmel, földimondolattal, gyarapítván a Lét közös-kincses tárát: örömnek örömmel fizetve meg árát; s bűn is csak annyi, mint liliom árnya, mikor minden nemzet odáig viheti: hogy nem lesz emberi rossz, csak természeti, ember embert más-más verembe bevetni tudva se tud: csupán érteni szeretni. S lesz a megnemértés a viUg csúfsága, És az emberiség, mint nyári verőben: elnövi árnyékát, csudás delelőben. S lesz az emberi szív: erény diadalma, olyan tisztán, mintha csillagporból volna. Lesz minden-egy ember ártatlan, szép, szabad: virágnál virágabb, madárnál madarabb. S minden ami jó, szép van a természetben; az emberben csiícsnl mindörökkéiglen. Ügy lenni, úgy élni — s végén úgy nevetni: hogy nem is érdemes halni és születni. Truffaut, az egy Isten, Dürrenmatt, mitha egy kicsit kiégett volna, Camus-t érezni kell, Németh László, ki az?” Beszélgetésnél, vitánál, saját mű felolvasásánál határozott, erős hanghordozás: a zsenialitás kötelez, juttatni kell belőle a távolabb ülő (álló, járókelő) kisszerűeknek is. A NYUGATRAJONGÓK öltözéküket az időjárástól teljesen függetlenül, felülről lefelé a következők alkotják: csupazippzár bőrzeke, a hátán felírás: DRING SCOTCH WHISY! GOOD! Cowboynad- rág, bőremblémával, s némi patinával, még a polgárháború nehéz napjaiból. Mokaszin. A zsebben autófotók, rágógumi, angol—magyar szótár, 5 cent, és 3 grosl. A bal kézben a leg- frisebb Fotoplay, vagy New Yorker, a jobban az előző évfolyam néhány száma. Szűkszavúak. Beszélgetésükben csak a leglényegesebb szavakat használják; Oké, well, come on, yes, no, pocsemu. Magyarul csak sötétben és egymás között, s mindig az Üj Hazáról: „A Bobby írt, két hete maradt kinn, kocsit, villát vett azóta, a Jane rondával jár, és szerdára kész lesz az első filmje. Óh Wall Street! Wall Street! Ott most már reggel fél 7 van!” HIPPIK Nálunk még alig vannak, úgyhogy meg kell becsülnünk őket. Ennek ellenére sokan és igen gyakran összetévesztik az egyszerű huligánokkal ami az utóbbiak élénk tiltakozását vonja maga után. Pedig a különbség szembeötlő. A hippik ugyanúgy öltöznek mint a huligánok, csak a hajuk és a szakálluk hosszabb és a gon- golataik valamivel sekélyeseb- bek. Egy zseniális publicista a közöny hiénáinak nevezte el őket, egy ellesett beszélgetés kapcsán: Hippi I. (35 perc szünet után): Minek? Hippi II. (másnap): Én tudom? Hippi III.: Eső lesz... Hippi I. (később): Ez országos volt... Hippi II.: Az atomháború.:: Hippi I., II., HI., IV.: (egyszerre hallgatnak, csak a hajuk és a szakálluk növése hallatszik, később ez is megszűnik) (f. a.)
