Nógrád. 1971. május (27. évfolyam. 102-126. szám)
1971-05-09 / 108. szám
Alkohol és az idegrendszer Hogyan válafc egv alkoholt (fogyasztó ember részegessé? Kém as mindig könnyű ezt az utat nyomon követni, mert masa az iszákosé ág elég tág fogalom. Vannak emberek. akik rendszeresen fogyasztanak nem kis mennyiségű alkoholt. — de nem részegednek le, és vannak olyanok, akik hetenként egyszer, vagy többször is „tök- részegre” isszák magukat. A legtöbb alkoholista még tudja indokolni, miért kezdett el inni Hosszasan lehetne sorolni a kiváltó okokat a bánattól a narkózis utáni vágyig. Az alkoholt fogyasztó embereknek csak mintegy egyötöd része lesz idült alkoholista. Az ember és a társad alom szempontjából ez az arány azonban rendkívül Csők 097 korsó sSr... Egy-egy pohár bor, vagy sör elfogyasztása társaságban, a „hangulat kedvéért” természetesen még nem alkoholizmus. Annak a bizonyos egyötöd idült alkoholista rétegnek viszont számot kell vetnie szenvedélyének sok irányú következményeivel. A szociális, morális következményiekkel most nem foglalkozunk, hanem kizárólag az alkoholnak az ember idegrendszerére gyakorolt hatását vizsgáljuk. A szeszes ital kémiai tulajdonságánál fogva gyorsan felszívódik az emberi szervezetben, könnyen bejut a sejtekbe és meggátolja ezek anyagcsere-folyamatait. Az alkohol különösen a központi idegrendszer sejttjeire fejt ki bénító hátáét. MOyeo tünetekben mytilvámil ez meg? Az idegrendszerre az alkohol intenzíven és viszonylag gyorsan hat Ezzel a hatással számolnia kell annak is, aki kis mennyiségű alkoholt, mondjuk egy korsó sört fogyaszt Mér ilyen esetben is az ember bizonyos fokig megszabadul gátlásaitól, csökkenhet önkritikája, bizonytalanabbá vélik mozgása, tompul ítélőképessége. Általában csökken teljesítménye, reflexei romlanak, önbizalma viszont megnő — ezzel együtt sok ember agresszivitása is fokozódik. Ha valaki például egy korsó sör elfogyasztása után volán mögé ül, számolnia kell a fenti tünetekkel. Az illető nem részeg, tálén még spicces állapotnak sem lehet ezt nevezni. mégis a közlekedésben olyan manőverekbe bocsátkozhat, hogv szerencsétlen esetben tömegkatasztrófát idézhet elő. Megnyúlik a refflexideje, későn lép a fékre, az alkoholos befolyás miatt. megnő az észlelés és a cselekvés közötti kritikus időszakasz. Ezért nem szabad a gépkocsivezetőnek 'kevés alkoholt sem fogyasztania. Krónikus alkoholisták Kétirányú egymésrahatás figyelhető meg az alkohol és az idegrendszer kapcsolata terén. Egyes idegbajokban szenvedő neuraszténiások, sajnos könnyen válnak alkoholistává. Rendszerint azért kezdenek el inni, hogy belső feszültségüket feloldják. Eleinte ezt a jobb közérzetet meg is kapják az alkoholtól. A későbbiekben, mivel egyes HEGYI TRAKTOR Idegközpontokat bénít roncsol az alkohol, a raszténáás beteg alap betegsége fokozatosan rosszabbodik az a&obotfogyasztós hutására. A másik — a lényegesen nagyobb tábor — azokból az idült alkoholistákból tevődik ki. akik idBgremdszerükre nézve még egészségesek; voltak akkor, amikor elkezdtek inná. Krónikus szenvedélyük azonban idegrendszerük fokozatos romlásához vezet. Ideg- sejtjeik károsodnak és az idegbajoktól az elmebajokig különféle kórképek alakulhatnak ki. A krónikus alkoholistáknál egy idő után kifejlődhet a perifériás netzritisz. egy hosz- ezad almas és nehezen gyógyítható betegség. Az alkoholos hallucináció is súlyos kórkép, amely különféle riasztó tartalmú kényszer- képzetekkel, téves eszmék kialakulásával jár együtt Az elibutulás, orvosi nyelven, dementia alcoholica, a szellemi teljesítőképesség csökkenése is a* agykéreg károsodása folytán jöhet létre. Minden esetben a családi élet felbomlására vezet a krónikus alkohol istáknál a paranoides állapot kialakulása. Az alkoholos paranoia megnyilvánulhat üldözési mániában, de gyakoribb az alkoholistáik féltékenvségi téveszmékben megnyilvánuló kórképe, különösen az olyan egyéneknél, akiknél már fellépett az alkoholos Impotencia állapota is. Az alkoholista hattyúdal Sajnos elég székes a skála a traumas állapottal, lázas szakaszokkal. halluci nációkkal stb, járó diefe-ium tre- mens-ig. amelyet az orvosi könyvek a krónikus alkoholista hattyúdalaként emlegetnek. Mér a kas mennyiséget fogyasztó embernek is számolnia 'kell az alkoholnak idegrendszerre gyakorolt hatásával. Ilyen esetekben azonban károsodásról rendszerint nem beszélhetünk. A krónikus alkoholistáknak azonban súlyos idegrendszeri elváltozásokkal kell számolniuk. Természetesen, hogy ezek közöl melyik akikul kt azt más tényezők is befolyásolják. m Tehát tart lehet! De kár lennie fäigyelimen kívül hagyni a fant leírt idegrendszeri károsodásokat, amelyek skálája széles: az egyszerű balesettől — az eimegyógv- intézertnig. sőt nem egyszer az öngyilkosságig! E. A domboldalakon, hegyi terepen speciális traktorok üzemeltetésére van szükség, amelyek sikerrel le tudják küzdeni a terepnehézségeket. A képen látható Diesel-meghajtású kerekes traktor rendkívül jó állóképességről tett tanúbizonyságot 15 fokos lejtőn is, illetve parlagon hagyott földek szántása közben. Henger tárcsás ekéjének szántási mélysége 2S—27 cm, sebessége a harmadik és negyedik fokozatban óránként 6 kilométer. Az ekevas fogási szélessége 61 cm volt. Az új gép hegyvidéki, mezőgazdasági, száMíbó és építőipari munkák elvégzésére készült. Jobb mint az aszpirin Amerikai tudósok olyan szert állítottak elő, amelynek szerkezete az aszpirinéhoz hasonló, de — mint az előzetes klinikai vizsgálatok mutatták — az aszpirinnél 4—5-szórté hatékonyabb, a hatása hosz- azabb ideig tart és ugyaniak kor a gyomrot nem veszd anyujára igénybe. A fluferasza! elnevezésű új gyógyszer for- Saimaaására azonban egyelőre még nem kerül por: előbb különböző vizsgálat okot végeznek, minthogy e szer toxioitá- sa nagyobb az aszpirinénál. TUDÓ TECHNIKA ^ss*sjjAfss.rssssssssssssjr£*ssssMfSSjrssssssssssssssssssj rSSSJVSSSSSSSSSSSSSSS*** A lehetséges lehetetlen ÁLLATOK FELfiLESZTB- safv már »-hat Derce nem ról Az egyik komoly eflenSÉJKE irányuló kísérleteket működik, más módszerekkel vetésnek — miszerint helyte— a mesterséges vérkeringés igen nehéz az élesztés. Isme- len a hat percen túli klinikai módszerével — már mintegy retes, hogy a komplex élesz- halál állapotából megpróbál25 éve folytatunk a Szovjet- tés, amelynek módszerét kozni az ember élesztősével — unió Tudományos Akadémiá- Vlagyimir Nyegovszkij, a az a félelem ad okot, hogy járnak Fiziológiád Intézetében. Szovjet Orvostudományi Aka- az oxigénhiány (hypoxis) ilyen Olyan eredményeket értünk démia levelező tagja dolgozta stádiuma jóvátehetetlenül káéi. melyeket eddig egyetlen ki, éppen az életképtelenség- rosíthatja az idegrendszert, laboratórium sem ismételt nek ebben a fázisában jár si- Tapasztalataink azt bizonyítmeg: az állatkísérletek során kerrel. Ekkor egyidejűleg al- ják, hogy bátrabbak lehekalmaznak artérián belüli tünk a reamimácáó gyaikorlateltével a bekövetkezett halál után. A világ első „tüdő-szív” berendezését a húszas években sikerült újjáélesztést, reammációt elérni 25—28 perc d- vérbepréselésti szívmasszázst tóban. különféle okokbol . megtcrs(ws légzést A laboratóriumban többször élesztettünk fel olyan éllato- A MESTERSÉGES VÉR- amelyeknél előzetesen fel- KERINGÉS alkalmazása az tételes refexeket alakítottunk készítették a kiváló Lenin- ember felélesztésére kritikus ki. Az agykéreg azon sejtjei- díjas szovjet tudós, SzergeJ helyzetekben mutatott ra a nek funkciói, amelyekre ezek Brjuhonyenko vezetésével. Ezt reanimáció problémaival fog- a pefjgxgk ráépültek, sértet- a viszonylag egyszerű, meg- lalkozó nemzetközi szimpo- maradtak a 20—25 perbizható műszert használjuk ziumon Nyegovszkij ko- pgg szívmegállás ellenére is. minden kísérletünk során. A runk aktuális orvosi profolé- Lehetséges, hogy az ember készülék jó hatásfokának trt- mója. Ezt a megközelítést —• esetében rövidebb az az idő, ka, amellett, hogy bőségesen saját klinikájuk tapasztalatai amfg az Vesztésnek értelme dúsítja oxigénnel a felélesz- alapján — egyes kiemelkedő van <}e feltételezhetően min- tésre váró szövetekbe kerülő ®z0VÍet sebészek is perspektt- denképpen több, mint 5—6 vért, megfelelő műszaki meg- vikusnak tartják. így például perc ^ lényeg azonban a oldások révén kizárja az em- a Gorkij-városi sebészeti kli- módszeren van. bólia lehetőségét, vagyis azt, riitín az ATK elnevezésű KírtREI.F'PftST mrvr « hoev a fíázhiThnrókr*- pkár mesterséges vérkeringést elő- keukelefest JELENT a hogy a gazbuborékok elzár- áUft^rende2ég vizbefulladás következtében sikerült helyreállítani az em- előállott halál utáni reanimá- beri szervezet életképességét cio- Moszkvában pl. bemutatják valamelyik eret, vagy a szívbillentyű szájadékát. 10—lí^^pero^tteltéver^azutám íak egy olyan kísérletet, ami- folyaman. A berendezés a . szívműködés measzűnt kor egy kutyát huzamosabb legfontosabb szervek: a máj, £><“SS ideig tartó merülés után felIvek^eh^tet^r tőkétek’ nyeket hozlott az OP«^«6 éiesztettek- (Akísérletet olyan rfiffli i,n n idején bekövetkezett váratlan sós vízben végeztek, amelynek mAodŐkepességuket. Ugyan- -.otßJr -n, „imáim! sokoncentraciója azonos volt akkor a szervezet még él, ez val' Fekete-tenger vizével J A Intézetünkben a legsúlyo- » ireKeie-tengec vjzeveu A az állapot csafcabaíalelojate- .. . . . f klinikai halál W pere 43 máka: az oxigénhiány végső fo- sodpercig tartott. Fulladás ka, a szervtevékenység idegi szaaatuK M etetnek. E*®* a , . szabályozásának katasztrófáit* kutyák hosszú évek óta egész- tórntésztUauu nemcsak ten- szapaiyozasanaK Katasztrófáiig . ' ^ , Vannak rfvan gervízben fordul elő. Édesvízrongalódasa. Következésképp etne*- vannak olyan . . . . ■ , oxiaénzuhanv”-ra van szűk állata*, amelyek a reammá- &®*1 kBémert nem sé& & m a ^ r-*é rr^é*n Q_m ómtr w ^i~,v sikerült: tüdőodema és vérkeringésnek nincs versenytár .... ció után 9—10 évig is élnek. S1KCTU11- tuaooaema es ver- ££ Az eredmény, természetesen, hemolízis lépett fel. Az utób- nem egyik vagy másik reeni- ® l^xwatómimbsn Mi*** «88 ÍS"“ nikai halál előrehaladottabb szakaszában, amikor a saját w egyszerűen. A kísérletek sorén felmerülő akadályokat egyszer sikerül megoldani, máskor komoly fejtörést okoznak. Mindez arra figyelmeztet, hogy a reanimáció- hoz a legsokoldalúbb ismere3óbb mint a rénszarvas A* észak-amerikai kontl nensem a nagy és rditkán lakott hófedte területeken egy új jármű jeient meg és tér jedt el: a motoros szán. Mivel kevés az út nehéz a beszerzés, aiz orvos és a kórház messze van. különösen Kanada Quebec tartományában merült fel az igény olyan járműre, amelv megkönnyíti a közlekedést a hóban. Egy ügyes mechanikus ki is kísérletezett egyet tíz évvel ezelőtt, amelyet kezdetben főleg a mentőszolgálat használt. A hétüléses jármű aztán, rohamosan terjedt, a farmerek gyorsabban, ju tottalk egymáshoz, a városokba, vagy akadályozták meg az ilyen térségeiken garázdálkodó bűnözők tevékenységét. Más találmányok is kerültek forgalomba úgy, hogy ma már legalább egymillió motoros hóautó száguld Észak-Amerikában. Van egy- és többszemélyes, fedett és nyitott; toronyiránt halaidnak a hóban, nem kell út számukra. Népszerűségük akkora, hogy már versenyt, is tartottak New Yorkban — mesterséges havon. Szívoperációk az NDK-ban Lipcse Szív- és Érsebészeti Klinikáján 1953 óta 4300 szívműtétet végeztek. E komplikált műtéti beavatkozásnak a megfelelő műszerpark és műtőberendezések mellett alapvető előfeltétele a különleges specialistákból álló kollektíva. Ugyanilyen fontos az optimális együttműködés a belgyógyászokkal és gyermekkardiológusokkal, akik magukra vállalják a részietekbe menő precíz di»gnázis-megállaipitást, valamint az elő- és utókezelést. Emellett nélkülözhetetlenek a tapasztalt biokémikusok, mérnökök, fizikusok és ezek szakképzett munkatársai. A műtőben és az intenzív osztályon csak egészen kivételes emberi tulajdonságokkal rendelkező és nagy szakmai tudású ápolónők dolgozhatnak. Óriási felelősség hárul a tapasztalt narkotizáló orvosokra is. ki, amelyek esélyt adnak arra, hogy ezzel a fajta fulladással is felvegyük a harcot. A tapasztalatok iránt érdeklődött a vízügyi mentőszolgálat Is. Mindez bizonyítja; hogy a tek, mélyrehatóan alapos fi- ^matológia új fejlődési ziológlai tudás szükséges. Most pedig néhány szót a kísérletek orvosi tamilságai~rr,i ,-i . 1 ■ szakasz küszöbén áll. NyikoláJ Szirotinytn akadémikus v4z a, üveg művészét »■ill 11, ifi in ... 1* r ■iiciiii Au üveg készítése és az üve^nüvészet sok évezreden rnőütm tekint vissza. A kristólyüveg vagy ólomüveg átlátszóbb a rendes üvegnél, nehezebb, de nem olyan kemény. Ólommal keverik. Már a középkori irodalmi források is megemlékeznek az ólomoxid hozzáadásával kósoült üvegről. Angliában a XVII. században kósza tettek először ólomüveget. A cári Oroszországiban 1790-ben létesítették a gyatfcovói kristály- és üveggyárat, e pátense gyár moszkvai kiállításán készült' ez a felvétek —• NÓGRÁQ — 1971. május 9,, vasárnap 11