Nógrád. 1971. május (27. évfolyam. 102-126. szám)

1971-05-26 / 122. szám

Ikrek, Jó, ha az embernek testvé­re van. Megértő barát, társ, partner. Hát még, ha ikertest­vére. Esetleg nem is egy, ha­nem kettő, három. — Erről vallottak az OTP Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság ven­dégei a minap. Az a 100 iker­pár, akit a Palace Szállóban vendégül láttak. S természe­tesen ikerlottószelvénnyel is megajándékoztak. A Haraszti ikerpár éppen huszonnegyedik születésnapját ülte. Kedves ajándék volt ne­kik a meghívás. A pécsi ik­rek — Haraszti Éva tanítónő, Adám jogász — alig hasonlí­tanak egymásra. Annál inkább a két bájos László lány, Má­ria es Anna. Egyikük, az öt perccel idősebb Anna kék szalagot visel csuklóján — megkülönböztetésül. Mert őket nemcsak közös munkahelyü­kön. az ingatlankezelő válla­latnál tévesztik össze, hanem gyakran otthon is. A Juhász testvérek kuriózu­ma. hogy 1945. április 4-én születtek. — A szüléink ugyancsak el- ámultak, mikor a varva várt egy fiú helyett mindjárt ket­tő született — mondja a 25 perccel ifjabb Olivér. — Oly­annyira, hogy engem csak Pörkölt — á la matador A háziasszonyok örök, meg nem szűnő gondja a főzés. Minden valamirevaló lap igyekszik e gondot enyhíte­ni és heti ctrendjavaslatok- kal. főzési tanácsadókkal, ételreceptekkel áll rendelke­zésére a tanácstalanoknak. Átérezve a probléma je­lentőségét, magam is a jó ügy szolgálatába szegődöm és ezúttal átnyújtom leg­frissebb ételkreációmal. íme: Végy egy kiló sertéscom­bot, vagdald kisebb kockák­ra. majd végy hozzá két csomó Ujhagymát a Pécskő utcai fűszerbolt napokban megnyílt zöldséges stand­ján. Karikázd fel a hagymát, dinszteld meg forró zsírban, kavard el paprikával, sóval, majd a hagymás lét fel­eresztve öntsd egybe a koc­kára vágott hússal, s hagyd főni jó negyven percig a kuktában. Garnérungnak tet­szés szerint készíthetsz ma­karónit, spagettit, vagy no- kcdlit — a lényegen mitsem változtat. Üj kreációm neve: mata- doros pörkölt, s a kész ételt étkezés előtt egyenesen a szemétvödörbe önthetjük, mert fogyasztásra alkalmat­lan. De tréfán kívül: a mata- doros burgonya után egyre gyakrabban veszi el étvá­gyunkat a matador ízű új­hagyma. Az igazság kedvéért meg kell mondanom: aPécs- kő utcai zöldségstand nem egyedüli lelőhelye: a piacon is számos árujában kapható, olykor alattomosan, egy-egy csomóban csak egy-két szál, de kínálják csomószámra is. Nem tudom: nem kellene-e hatósági, KÖJÁL-ellcnőrzés- re bízni a dolgot, vizsgála­tot végezni, hogy a penet- ráns bűz nem jár-e együtt egészségrontó ártalommal lsV A DDT használatát tudomá­som szerint rég eltiltották a növénytermesztésben, nyil­ván meg volt az alapos oka. És fene tudja, hogy van­nak vele mások: nekem csöppet sem ízlik a matado- ros pörkölt. (barna.) Kétmillió éves fog Ezt a fogat, amely vala­mikor az ember legrégebbi őséé. az australopi'tecusé volt, nemrégiben egy régész és antropológus csoport fedezte fel a Baringo-tó környékén (Kepya). A kbrmsjrha ározás utón — kilencmillió év — a "dósok mcgál'apították azt is. hegy » f-g tulajdonosa korábban ólt a ie'.cu’ag is- mert összes australopiiecu- soknál. ka találkoznak Y. Jevtusenko* Ikerszelvényt töltenek ki az ikrek törülközőbe csavarva „tárol­tak”, míg a nehéz időben si­került beszerezni a kelengyét. — Külföldről hazajövet az újságban olvastam — mondja dr. Kálmán Péter, a Pannónia Szálloda igazgatója —, hogy ikertalálkozó lesz nálunk. — Ebben kétszeresen is érdekelt vagyok — gondoltam —, s meghívtam az ikertestvéremet, dr. Kálmán Györgyöt, a Vas­ipari Kutató Intézet tudomá­nyos munkatársát. A Lottóigazgatóság az ikrek jegyében ötösiker-nyeremény- játékot szervez, öt héten át más-más ikerképet helyez el az ikerlottószelvény hátlapján. Aki ezeket a képeket össze­gyűjtve beküldi — Trabantot nyerhet. K. M. E>@fb(2a®GS 99 „A főkönyvelő Nagyokat bólogatnak a fák a délutáni szélben. A kert pázsitján, bokrokon még érintetlenül csillognak az iménti eső emlékei: a vízcseppek. A nap előbújik a felhők mögül és sugarai megsimogatják a kert rózsáit, mintha biztatni akar­nák őket: nyíljatok csak, rátok köszöntött a jó idő. A sétányon lócák, rajtuk öreg emberek. Most merész­kedtek csalc ki, hogy elállt az eső. Nagyokat hallgatnak, szívják az ózondús, friss levegőt. Az orvos betessékel. A hajdani kórház most szociális otthon. Százhatvan öreg talált itt békés, nyugodt életet. A teraszon rongydarabokból vágnak csíkokat az asszonyok, hogy a háziiparnál szőnyeg készüljön belőlük. A férfiak is tesznek-vesznek, néha leülnek egy-egy üveg sörre az otthon büféje előtt. A súlyos eseteket az emeleten helyezték el. Egyikük a szemevilágát veszítette el, másikukat amputáltan ápolják. És mégis mennyi derű, kedvesség, figyelmesség találha­tó ezekben a szobákban. Az ágyakon színes, tarka térítők, az ablakon függöny, az asztalokon virág. Egyik sem szab­vány, a sokszínű ágyterítőket is úgy keresték, válogatták ösz- sze gondos, hálára méltó kezek. Az igazgató főorvos az egyik földszinti szobába vezet, a nem beteg öregek közé. Az ágy szélén idős, de kellemes arcú nénike üldögél. — A mi főkönyvelőnk .. I Nagyot nézek a furcsa bemutatás hallatán, aztán nem­sokára jön a magyarázat: — Hosszú ideig a hatvani gyár könyvelője volt. Úgyszól­ván egy életei töltött kartonok és számok között. Azután ő is magára maradt. Bizony nehezen teltek az első hetek, nem volt könnyű otthagyni a több évtizede megszokott munkát. — Eleinte sok gondot okozott nekünk ez a néni. Napo­kig üldögélt magába roskadtan, a múltban keresgélve. Szót­lanul órákig tűnődött. Nem érdekelte semmi, szó alig hagy­ta el ajkát, és társaival is csak keveset teszélgetett. Ekkor egy ötletünk támadt; biztosan a munka hiányzik neki. Te­gyük hát hasznossá őt. Másnap aztán dolgot kapott az idős néni. Kartonokat, számokat, régi ismerőseivel találkozott. — Ettől a perctől mintha kicserélték volna. Szinte cso­dát tettek az agyonfogdosott, sárga kartonok, a holtnak és élettelennek hitt számok. Az öreg nénibe visszatért az élet­kedv, derű, Esténként boldogan mutatta, hogy befejezte, ké­szen van a rábízott munka. Számadásai pontosak, a lapokról semmi sem hiányzik. Most ül az ágyon, és néz felém. — Tetszik tudni, egy főkönyvelő nem lehet meg mun­ka nélkül. A számok, a kartonok hitet és erőt adnak. Na­gyon szerettem őket. A nap már sziporkázva ragyog, a hatalmas kertben feke­terigók kapargálnak a fák. bokrok alatt, frissen sarjad a fű, a sétányok mentén. Olyan itt minden, mintha az örök ifjú­ság hirdetője lenne ... Szalay István Kartársi Vasziüj Szizkov még egyszer átfutotta a napirendet, majd nagyot sóhajtott: — Hát igen... De ki hitte volna? Egy ilyen fiatal szak­ember! ... Igor Paluhin, a helyi szak- szervezeti bizottság tagja ér­deklődéssel kérdezte: — Ki miatt siránkozol? Csak nem Szorokin miatt? — No, vajon ki más miatt?... Ismét ránk húzzák a vizesle­pedőt. A kereskedelmi igaz­gatóságon erkölcsi lazaságok vannak, e fiatal pár alighogy összeházasodott, s már el is váltak ... Hová vezet ez? Hogy engedhették meg, hogy egy fiatal szakember, egy áru­szakértő, aki fél éve került ki a technikumból, elzülljön, meg­verje a feleségét?... Hát igen... De hogyhogy mi ezt nem vet­tük észre? ... Hiszen mindig szem előtt volt! Te is tanú­síthatod, nem? — Szent igaz! — hagyta jó­vá Paluhin. Minden a sze­münk előtt játszódott le, csak­nem a tenyerünkben. Emlék­szel, amikor kinevezték, mi­iyen baráti lakomát csaptunk a tiszteletére? Mennyi min­den jót kívántunk munkás hétköznapjaihoz? Este még egy étterembe is elvittük ... — Igen, igen — bólintott Szizkov. — Akkor ő szerény­ségből tartózkodó volt, nem akax-t inni. No, meg az is le­het, hogy akkor rosszul állt pénzecske dolgában. Másnap, majd lejártam a lábamat, míg kiharcoltam, hogy adjanak ne­ki egy kis előleget. Emlék­szel? — Természetesen. Szorokin igen elégedett volt. Meg is hívott bennünket a cukrászdá­ba. — Én akkor nem tudtam elmenni. Én vezettem a Kozo- rezov és Miroskin ivászati ügyében a tárgyalást... — Tényleg, te egy más al­kalommal voltál velünk. Ami­kor Szorokin születésnapját ünnepeltük. Ez a „Csajka”-ét- teremben volt. — Igen, igen. Akkor ismer­tettem őket össze Lariszával. Micsoda csinibaba! Igazam van? — A legtökéletesebb mér­tékben, — Ezt erdei batyuskirándu- lások, meg a folyóparti vi- kendek követték. Sor, rák­kal ... — Szizov szemei ál­modozón ragyogtak. — Isteni volt a rák! Igaz, Lariszának mindez nem nagyon tetszett, össze is marakodtak. Larisza észrevette, hogy egy kissé so­kat ittunk... — Ezután volt az esküvő. Igazi lagzi, menyasszonytánc­cal... — Igen, Igen. Szorokinék nem panaszkodhattak a helyi szakszervezetre. Csak konya­kot harminc üveggel vettünk! — Micsoda mulatást csap­tunk! Az eredmény is meg­volt, az igaz. Szorokin egy hétig nem jött be dolgozni. Szizkov tovább fűzte a gon­dolatot: — És az esküvő után sem hagytuk magára Szorokint. Kijártuk, hogy személyi hitelt kapjon, és kezességet is vál­laltunk a banknál. Hát kell ennél jobban támogatni va­lakit?! — Igen. Igen, de ... De em­lékszem, hogy Larisza mintha Onnepélyse volt a búcsúztatás. A virá­gok, az ajándékok, a meleg kézszorítások egyet jelentettek. Pista bácsit minden­ki nagyon szerette és tisztelte a Pásztói já­rási Tanácson. Mikuska István 1929-ben, a nagy gaz­dasági válság évé­ben fiatal legényként kezdett dolgozni. Hi­vatalos nyelven úgy mondanánk, egy kis csavar lett a közigaz­gatás nagy-nagy gé­pezetében. Elég pi­cinyke csavar, mert a sámsoni zsi kör- "gyzöségn^l akkori­ba» a legalacsonyabb beosztást töltötte be. Pista bácsi elbúcsúzott... Pista bácsi igazi példaképe volt a rendnek, rendszere­tetnek, pontosságnak. Ezt nem a búcsú szívszorongató per­cei mondatják o volt munkatársakkal, mert mindenki tudja hogy Pista bácsinak nem szükséges a szé­pítés. Megállta ő a helyét emberül. Az évek számlálat­lanul múltak. Pista bácsi nem mozdult a közigazgatásból ak­kor sem, amikor a nagy történelmi ese­mények sokakat rán­gattak ide-oda. Ami­kor 1950-ben megala­kultak a tanácsok, Mikuska István a Pásztói járási Tanács dolgozója lett. Húsz éven keresztül, meg­szakítás nélkül intéz­te az adóügyeket. Ami becsületére vá­lik, a legnehezebb időkben is ember tu­dott maradni. Sokaknak tűnhet úgy, hogy adóügyek­kel foglalkozni száraz hivatal. Pista bácsi­nak az életét jelen­tette negyvenkét esz­tendőn keresztül. Elbúcsúzott az író­asztaltól, a hivataltól, a munkatársaktól. Nem végleg, mert belátogat ő még oda nagyon sokszor. A kedves, kis ünnep­ségen ott voltak a járási pártbizottság, a járási hivatal, a megyei tanács veze tói, hogy nyugdíjba vonulásakor még egy­szer kezet szorítsa­nak Pista bácsival, akiknek helytállása egyet jelentett a munka szeretetével. panaszkodott volna, hogy Szorokin a pénz felét elitta, az egészségünkre. Ezt követően viszont együtt ünnepeltük há­zasságkötésük egyhónapos ju­bileumát. — Ez éppen egy héttel ez­előtt volt. — Igen. Akkor úgy látszott, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ettünk, ittunk, táncoltunk. Szorokin egészen emberien viselkedett. — Csak néha mintha csi­korgatta volna a fogait. — Az semmi. Fő, hogy nem huligámkodott, nem civako­dott ... És mit ad isten — két nap múlva?! Jön a felje­lentés: Leitta magát a sárga földig. Lariszát meg jól meg­verte, és azután, azután örök­re elhagyta. Ráadásul még dolgozni sem jött be. Micsoda szörnyű eset... Hívják össze a bizottságot! Megvizsgáljuk, mi itt voltaképpen az igazság, mi történt ezzel a derék fia­talemberrel, hogyan vált iszá­kossá, miért hagyott cserben bennünket? Fordította: Sigér Imre Cs. E. Megjelent a Fáklya „A képviselő” címmel a Fáklya június 6-án mgejele- nő új száma — a közelgő zovjetunióbeli képviselővá­lasztásokkal kapcsolatban — képes riportot közöl a lap a lipecki kohómű egyik műve­zetőjéről. Ugyanebben a szám­ban olvashatunk „Közös erő­vel” címmel képekkel illuszt­rált beszámolót a kubányi kol­hozközi építő egyesülésről, amely a kolhozok gazdasági építkezéseit és a kozákfalvak rekonstrukcióját végzi. Beszá­mol a lap Rimszkij-Korszakov „Pszkovi nő” című operájának moszkvai bemutatójáról, to­vábbá a szovjet dolgozók idei üdüléséről, nyaralásáról, egy Altáj vidéki falu sportolóiról. „Az utolsó csengetés” című képriport a hagyományos tan- évzáró ünnepségekről szól. Egv ukrán zeneesztéta cikkében Szigeti József magyar számú - zású hegedűművészt méltatja. A lapban megtaláljuk Julián Szemjonov „A Keresztreji- vényakció” című folytatásos kémresényének harmadik mellékletrészletét. A tárgyalóteremből Meghalt az apám ” — mondta Megyes, zokogott és kért háromszáz forintot — Nem volt lakásunk, A férjem összeveszett anyá- mékkal, eljött, én meg eljöt­tem vele. Tavaly december 28-án jöttünk el. Hol itt, hol ott laktunk. Nem dolgoztunk. Fajlalta a derekát. Abból él­tünk, amit kértünk. Azt akartuk, kérünk pénzt, szer­zünk lakást, dolgozunk. Nem úgy jött ki — mondta a bí­róság előtt Megyes Józsefné, Takács Jolán 31 éves szuhai lakos. A Salgótarjáni Járásbíró­ság dr. Horváth tanácsa ked­den megkezdte a csaló Me­gyes házaspár bűnperének tárgyalását. Megyes József 33 éves foglalkozás nélküli, fe­leségével tavaly „útrakelt” és hiszékeny emberek egész so­rától csalt ki pénzt. A ká­rosultak száma huszonnyolc, s a házaspár több mint húsz­ezer forintot „szedett ki tő­lük” különböző ürüggyel. Disznó-, vagy bútorvásárlás, mindegy volt. Máskor „el­romlott” a kocsijuk — nem is egyszer — a község hatá­rában. Megyesék, ha kellett, eltemették a családot is. A kisfiú — nem tudni, hogy a férfi vagy az asszony gyer­mekéről volt-e szó — teme­tési költségeire többször is felvettek pénzt. Mondani sem kell, a gyermek egész­séges. Ha kellett a szülőket költöztették át az „örök va­dászmezőkre”. A tárgyalás, a két vádlott meghallgatásával kezdődött, majd a bizonyítási eljárás során megkezdődött a tanúk kihallgatása. A folyosón asz- szonyok várakoztak Szuhá- ról, Mátraderecskéről, Pé- tervásáráról, Mátramind- szentről. Valamennyien kár­vallottak, Megyesék áldoza­tai. Idős, tarján! asszony elke­seredetten : — Hozzám, amikor bejött, zokogott. Azt mondta, meg­halt az apja, és kért kölcsön 300 forintot. Adtam ... Kis noteszt hűz elő, be van jegyezve a kölcsönadás nap­ja, a visszafizetést sürgető ajánlott levél feladása és a rendőrségi feljelentés. — Én voltam a harmadik a rendőrségen — mondja a néni, Ö volt a harmadik, aztan következett még huszonöt károsult. A tárgyalásra visz- sza térünk. (ács) r NÓGRÁD— 1971» május 26., szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom