Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)
1971-04-11 / 86. szám
Cantata profana Az első tavaszi tárlat Cantata profana. Ezt a Bartóktól örökölt címet adta az L salgótarjáni tavaszi tárlat, 1971. képei között látható művének, amely a Salgótarjáni városi Tanács nagy- diját kapta. Pataki József salgótarjáni festőművész, mintegy utalva azokra a hangulati elemekre, amelyek Bartók kettős vegyeskarra, tenor- és baritonszólóra, valamint zenekarra irt, 1934-ben Londonban bemutatott művét áthatják. A kilenc csodaszarvas román eredetű regéjéből, a román kolindaversek alapján irt Bartök- szövegből de még inkább a tartalmat felmagasztositó zenéből olyan érzelmi sugárzás indul ki, ami már szinte elhatárolható. Nem véletlen, hogy a Cantata profana költőket, festőket, szobrászokat ihlet új alkotásra, Természetesen ezekből a más műfajú visszhangokból nem hiányozhat az egyéniség sem. Pataki József is sokat plántált önmagából a műbe, amely nemcsak a kilenc csodaszarvast, szimbolizálja ágasbogas lombozatával, hanem színeivel is sok vitát vált ki ítészek és laikus látogatók körében egyaránt, a József Attila művelődési központ kiállítási üvegcsarnokában Űjböl meghozta a tavasz, a képzőművészek seregszemléjét Salgótarjánban. Ugyanazon a helyen, ahol eddig, a József Attila megyei Művelődési Központ első emeleti előcsarnokában állították ki az új művekét. A tárlat elnevezése megváltozott: az I. salgótarjáni tavaszi tárlat, 1971. nevet vette fel, s mily örvendetes, hogy a megegyszerűsödött cím gazdagabb, elevenebb, színesebb, izgalmasabb alkotások gyűjteményét jelzi, mint az előző, ..északmagyarországi” jelző. Beszédesen igazolja e tárlat: nem az elnevezés a lényeges, hanem amit jelöl, maga mögött rejt. Életrevaló, nagyon tarriogatandó gondolat volt a rendezők részéről, hogy meghívták a megyei alkotókon, no meg az északmagyarországi képzőművészeken kívül, a Nográd megyében született, valaha itt alkotott művészeket is. E gesztusban nemcsak az együvétartozás fejeződik ki, nem csupán több, országosan ismert művészszel válik elevenné a nógrádiak kapcsolata, rendszeresebbé érintkezése, de országos jelentőségűvé válik a tárlat maga is. Nem kell különösebben magyarázni: mit jelent mondjuk egy Somoskőújfaluban tanító művésznek, ha művei jól ismert, közfigyelemben álló művészek alkotásai mellett kapnak teret, és urambocsá’: állják a versenyt... Nem kisebb örömmel kell regisztrálnom azt sem, hogy a hívó szóra számos miskolci művész, valamint az észak- magyarországi alkotók tisztes köre is elküldte névjegyét a tavaszi tárlatra. Ez alkalommal is a festmények vonják magukra elsősorban a figyelmet. Iványi Ödön három olajképe közül a klasszikus kompozkaójú Kohásstokja híven beszámol a művész érett technikájáról, ábrázoló erejéről. A Kőváros című képe azonban már izgalmas, új utak kereséséről tanúskodik. Mintha a Műcsarnokban lártott akvarelfje vatesnelyik testvérbátyját lártnök e képben: ezen is, ratetnüTt újabb akvarelljem is a teljesen légy színek használata •walami rég látott varázslatot ád lyányt új műveinek. Szívesen láttunk volna néhány új akvaTulajdonkeppen nem is a husvetröl kívánok elmélkedni, hanem általában az ünnepeinkről, amelyekben népi hagyományaink, szokásaink úgy keverednek civilizációs eszközeinkkel, mint a turmixgépben a tej, a fagyasztott málnával. Itt van, s kézenfekvő példának kínálkozik; nézzük meg közelebbről a mi jó palóc ünnepünket, a husvetot, aminek nem kis jelentősége van tavaszi ünnepeink sorában. Minden bizony - nyal pogány őseink hagyták nekünk emlékbe, hogy mindig tánccal, dallal, vidámsággal köszöntsük az aranyban csillogó napot. S több más népszokás, vallásos liturgiái elem is magán viseli a tüzimádó pogánykor emlékeit, a sámánok világát. A húsvéti fürdőzés, lo- csolkodás is a régi allegóriák, jelképek, jelképrendszerek matuzsálemi életkorára utal. De bárhová is nyúljanak vissza népszokásaink gyökerei, bármilyen múltunkba hangzóan csendüljenek penta- tón dáliamaink, a szokások egy jelentős része még mindig él, életet követel, s ugyanakkor egyidejűleg múlik, kopik a villany-, gáz- és olajmeghajtású motorjaink fogaskerekei közt. Ellentmondás ez, de életünk szinte futószalagon gyártja ezeket az ellentmondásokat, hiszen felgyorsul az élettempó, a technika fejlődése meg éppenséggel rakéta sebességgel száguld, s a változások e sistergő melegében hamuvá válhat sokminden, amin túljárt az idő. Persze, van ami állja a súrlódás hőjét, s van ami elporlik. Az utóbbiak között néhány eleven népszokásunkat is ott találhatjuk, így többek között a húsvéti öntözködést, amely már csak a fiatalok kisebb csoportjai körében, egyes hagyományokat keményebben örVasárnapi jegyzet Húsvét ző községek társadalmában dívik. Tatait többen vannak már, akik a húsvéthétfőt egyéb, kellemesebb, kevésbé kon- venciózus elfoglaltsággal töltik. S valljuk be, a legtöbbször tartalmasabbal is, hiszen a húsvét lassan-lassan olyan ünneppé törpült, mint a falusi búcsú, ahol mindenekelőtt az evésen és inason van a hangsúly. Tréfa is szól arról, hogy a kisgyerek úgy érdeklődik az említett ünnepek iránt; „Édesapám, mikor van az az ünnep, amikor any- nyit eszünk, hogy a gyomrunk is szétszakad?” S akármennyire tréfa ez, az elevenjére koppintott a gyermek, hiszen valóban afféle magyaros eszem- iszom, dínom-dánom lett az ünnepből, kalóriadús füstölt sonkával és szilvapálinkával, demizsonokban előre beszerzett tömegborokkal. A ma is élő szokások nagyrészt szintén ilyen emlékekre támaszkodnak, ami abban is megmutatkozik, hogy nem egyszer a mentőknek kell közbelépniük a leitatott, beteg teenagerek egészsége érdekében megyénk városaiban, községeiben is. Tavaly meg személyes szemtanúja voltam, hogy a készséges rendőrök URH-s kocsin szállították haza az italos gyereket, aki úgy csuklott össze, mint a collstok. Tehát amikor szép hagyományaink őrzéséről beszélünk, egyáltalán nem az ünnep gasztronómiai oldalára tekintünk, hanem mindarra, ami közös értékeinket gyarapítja napjainkban is. A vidám, ntegts tartózkodó tnsetJcertesre, a szesz nélkül is hangulatos bálokra, a Röpülj páva-körök népdalt őrző műsoraira, a fiatalok meghitt, illedelmes összejöveteleire, a vidám rigmusokra, amelyekből mellékletünkben is közlünk ma egy csokorra valót Egyébként is sokat változott életünk, s ezen belül népszokásaink, ünnepeink, szabadnapjaink jellege. Sokhelyütt meglátogatják most is a fiúk a kislányokat, kiváltképpen azt, aki a szívükhöz és szemükhöz közelebb áll, az étel sem fog hiányozni az asztalról, ital ugyancsak kerül a pohárba, de a tartalom sokat változott. A népszínműből népi játék lett, amely nem nélkülözi életünk modem megnyilvánulásait sem A családok többsége beiktatja a kétnapos ünnep programjába a tévénézést, a gyalogos, vagy autós kirándulást, a szórakozás színvonalasabb formáit: a színházlátogatást, kiállítások, tárlatok megtekintését —, hogy csak néhányat említsek a korszerű lehetőségek közül. Bizonyára sokan vesznek könyvet is a kezükbe, s a költészet napja tiszteletére, a költőket is többen forgatják. Mert akkor válik igazán ünneppé az ünnep, hogyha hagyományaink ápolása, kulturált pihenőidőnk kihasználása egyformán fontos helyet kap a kettős ünnep műsorában, őrizzük meg hagyományainkból a jót, és legyünk fogékonyak mindarra a sok szépre, tartalmasra, amit mai világunk kínál az ilyen alkalmakra. reBt tőle ezen a tárlaton. Lóránt János, a nagyígéretű nógrádi festő is mintha új ösvényt keresne. Legalábbis a tárlaton látott Bábjátékosok című képe utal erre, talán nem is a legmeggyőzőbb bizonyíték erejével. Örömei kell felsorolnunk a megyében élő olyan fiatal festőket, mint például a pályakezdő Fábián Gyöngyvér, akinek mindkét csendélete, nem különben Hálójavító című kompozíciója határozott munkabiztonságot, érett színkultúrát s megformálási erőt szuggerál. Jóleső érzéssel írja le, a recenzens, ugyanezt Bojtor Károly két képéről, vagy Somosköi. Ödön erőteljes Anyaságáról. Pataki József „Cantata pro- fana”-gobelinterve nemes gondolati tartalmat sűrít magába, tiszta harmónia tükröződik benne. Talán a tervezett színek hatnak nyersnek. A miskolci Seres János, új gondolati és megformálási területek meghódítására vállalkozott, ezúttal is mértéktartással, példás műgonddal alkotott művekkel bizonyítva. Jól esett látni Jánossy Ferenc, Gádor Emil, a tokaji Tenkács Tibor, Blaskó János itteni bemutatkozását. Réti Zoltán akva- relljét (Beszélgetők) nem szabad kifeledni a felsorolásból; e mostanában ritka, valaha oly jelesen művelt műfaj életerejének bizonyítéka. Grafikában a borsodiak hegemóniája erősnek látszik. El kell ismerni: jelentős erőkkel vonultak fel. Fe- ledy Gyula éveken át nem látogatott el a tarjáni tárlatokra, most három Bartóknak szentelt művét állította ki. Sajátos formakultúra egysége bontakozik ki ezeken, jelképrendszerét azonban nem mindenben érzem oly megérthetőnek-érezhetőnek, mint akár Bartók legelvon- tabb vonósnégyesében kitapintható zeneiség jelrendszerét. Lenkey Zoltán rézkarcai mintha megállapodott alkotói légkört fejeznének ki, különösebb izgalmak és lázak nélkül. Hasonló érzéssel tudtam szemlélni Tóth Imre sok másétól különböző, egyéni hangú rézkarcait is. Lu- kovszky László miskolci metszeteiben a realitás kifejezése szervesen kapcsolódik össze a megálmodott világéval. A helyiek közül Czinke Ferenc hat metszetet állított ki. A folytonos megújulás lázában égő művész, aki nagy munkabírásáról is híres, ezúttal mintha közelebb lépett volna előzetes jelképi világból a látványos világhoz. sajnos, mintha kevesebb poézissel tenné ezt, mint két.-három éve tapasztaltuk nála. Pataki József fametszetekkel is szerepel, úgyszintén Kerekes László is: miftd- kettejüket a saját formavilág keresése jellemzi. A sárospataki Debreczeni Zoltánnak érdemes volt elküldeni Fürtös házak című műanyagmetszetét: egyik legszuggesztívebben megformált alkotás a tárlaton. Zala Tibor munkásmozgalmi litói, alkotóművészet csúcsán mutatják be e jeles grafikust. Csohány Kálmán három rézkarca nyújtotta a tárlat egyik nagy élményét számomra. A szülővárosról készített karca csak úgy, mint a Virágok és fák este, vagy a Szakadék, egyszerűségükben is példázzák Csohány öntörvényű művészetének erejét, mindig újal- adását, és az őt küldő vidékhez kötődéséi. Megszoktuk azt is, hogy a tarjáni tárlaton a szobrászokat id. Szabó István faszobrai képviselik. Ezalkalommal is örömmel láttuk az idős mester munkáit, különösen megragadó portréit. Kívüle a magyar szobrászat jeles alkotói is elküldték munkáikat: Varga Imre, Vasas Károly, Lesenyei Márta, Kő Pál, Dabóczy Mihály. Ismeretes, hogy Varga Imre sokat és méltán emlegetett Radnóti-szobra Salgótarjánban állítódik fel. Jól esett e művet itt látni a tárlaton. Vasas Károly öt bronzszobra megragadó gondolatiságú munkák. A lóról bukó Harcosa, a Martinászokba igazolják a most Munkácsy-díjj al kitüntetett szobrász ígéretes tehetségét. Lesenyei Márta Történelem című műve egyszerű eszközeivel súlyos igazságokat villant fel. Jól sikerült ez a salgótarjáni tavaszi képzőművészeti seregszemle. Az alkotók nyilván szívesen bocsátottak volna több művet is rendelkezésre, de a lehetőségek eléggé kötöttek. A tárlat így is az emberhez kötődő, s az emberhez szóló művek szép gyűjteménye. Nyilvánvalóan nem foglal magában oly végleteket, mint a Műcsarnokban nemrég bemutatott Üj művek kiállítás, ám annál harmonikusabb, jóllehet talán leegyszerűsítettebb, képet nyújt képzőművészetünkről, illetve egy tájegy ség művészeinek tevékeny - ségéről. Nyilván viták pa vázslanak fel majd egyes alkotások körül. Gondolom, senki sem érzi ezt bajnak. Sőt: érdeklődést kelt a tárlat iránt, mely pedig meg érdemli a figyelmet, a támogatást is. S azt a kívánságot is: jé lenne a jövő tavaszon is, legalább ilyen erejű, művészi rangosságban és társadalmi hatásában is hasonló kiállítást látni majd. Varga Imre Zeng a dal Munka után üldögélek, nézem sokáig a csillagos eget, várom a nagy lázt, a fájón-édes boldogságot, dalos ihletet — közös húron zeng az ének és e holdas este szelíd szívverései Zeng a dal, az ének... negyvenéves szemem gyermekmerészen ragyog munkás-paraszt hatalmadra, édes hazám, látom vörös csillagod — vörös csillag, jövendőm és múltam, köszöntlek, hű szívemben újultan! Munkásember vagyok, aki versben sem szeretem a „nagy” szavakat, népemért él, ég, lángol a lelkem, szavaim, hogy forrósítsanak — bölcs és harcos, építő nagy pártom útján lobog, ő biztatja lángom! ö irányit, vezet, nem tekergek, nem állok meg soha félúton, forradalmár voltam már, mint gyermek, mióta az eszemet tudom — nyolcéves kis fiammal még hősi bolsevikké szeretnék megnőni! Kiss Ferenc NÓGRAD - 1971. április 11., vasárnap 7
