Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)
1971-04-08 / 83. szám
OLVASÓK Elismerés egy orvosnak Engedjék meg, hogy a fenti cím alatt, minit idősebb nyugdíjas — úgy érzem sok más embertársaimmal együtt, kik őslaik óknak számítunk Salgótarjániban — közös és egyöntetű elismeréssel adózzunk egy orvosnak, aki fáradságot nem ismerve, a hi- valtasfcudat és emberi érzés magas mércéje szerint, nagyon sokat tesz a gyógyulást keresd és váró betegei érdekében. Cserkuti doktor munkásságáról szeretnénk szólni, akiben, ha rászorulunk, valóban a nyugtató, gyógyító és az egészségeit visszaadni igyekvő jó orvos tulajdonságait tapasztaljuk. Pedig sok a betege. Rendelés előtti időben, mindig nagyon sokan várják. Cserkuti doktor türelmesen végighallgat számtalan panaszt, receptet ír és vigasztaló szóit mond sok elkeseredett betegének. A folytatás pedig a fekvő beVálaszol az illetékes jelent számában az „S. O. S. a VO- LAN-hoz címezve” című cikkükre az alábbiakat válaszoljuk: Vállalatunk az utóbbi időben Igen sokat tett Salgótarján város •— ezen belül Zagyvapálfalva városrész helyi közlekedésfejlesztése és -javítása érdekében. Terveinkben előtérbe helyeztük Zagy- vapalfalvát, mivel az ipari üzemek erre a környékre települnek nagyobb mértékben. Tudjuk, hogy még nem minden terület igénye kielégített, de jelenlegi kapacitásunk nem teszi lehetővé üj vonal indítását. Sajnos, a jövőre vonatkozólag sem tudunk határozott ígértet tenni, mivel a negyedik ötéves terv Betegek látogatás«, a sürgős kihívások teljesítése, amikor szintón reményt és megnyugvást jétemt. ha megérkezik és kerékpárjait neld támasztja a ház falának. Mert kerékpáron. járja betegeit Cserkuti doktor. ÁlriózatváMaitás a hivaitása, s valószínűleg ez a többi orvosé is, de mi. akik ismerjük Cserkuti doktort, tudjuk, hogy ő ezt a hivatást az emberi szereiét érzésével még tartalmasabbá teszi. Ember. aki tudja, hogy munkája. fáradozása életbizalmat, nyugalmat és jövőbe vetett hitet jelent. Ezt szerettük volna elmondani róla, és 00t kérni, hogy maradjon meg továbbra is ilyennek: orvosnak, embernek, — betegét gyó- évító és szereitétet adó doktornak. Míkulisz János Salgótarján, Csizmadia a. 15. cán eszközfejlesztésünk csak nagyon minimális. Ebhői a minimális eszközfejlesztésből pedig a zsúfoltság csökkentésére igyekves türelmét. László István forgalmi igazgató b. Utcai telefonfülke Salgótarjánban... A .járókelők csodsaükozásá- na egyik nap, utcai telefom- GüOikét. helyeztek el a József Attila Művelődési Központ előtti téren Salgótarjánban. Az emberek hitegették egymást.: — Majd innen hívtak minden nap! — mondta egy fiú, csinos menyasszonyának. — Hála az égnek, hogy ezt is megértem! Münt egy nagyvárosban! .— így egy idős néni. Én is fellélegeztem. Végre! Tarjánhan .ugyanig, nem tehetett telefonálni csak a postáról, vagy valamelyik presszóból. Már osaikmem két hónapja, hogy itt áll. De mi? Csak a fülke. Semmi más. Csak áfll, magányosan, elhagyatva, porosán, piszkosan. A Főtér díszéből, annak elrontó ja lett. Használná semmibe sem lehet... Azaz bocsánat! Vannak olyan emberek, akiknek nagyon jól jön az alkohol mámorát kialudni. Néha egy-egy csók is elcsattan benne, hiszen az az üvegen levő portól nem látni semmit. Különféle feliratok láthatók oldalán: UCsaba Péter Bolyai Gimnázium L D. oszt. Szerelő automata Ä japán „HitacSf” cég olyan automatáit szerkesztett, amelynek segítségével tervrajzok alapján gépek részegységeit lehet összeszerelni. A „Mark—1” típusú automatát két speciális kameráival és egy műveleti mechanizmussal lálttéik él, ez utóbbit pedig a vezérlést végző elektronikus számítógéppel kapcsolták össze. Az első kamera „megnéz)’”, . .leszámol jia” a szereléshez készített műszaki rajzot, a második kamera pedig „felismeri” az aUcatrfezek tormáját, méreteit, hélyaetét. Az elektronikus számítógép a kameráktól kapott adatok alapján meghatározza a szerelési munkálatok sorrendjét és az alkatrészek elhelyezkedésének szükségességét. MAI IUI KOSSUTH RADIO: 8.00: Hírek. — 8.20: Kozák G. József népi zenekara játszik, Talabér Erzsébet és Varga András énekel. — 9.00: ni. nemzetközi rádiójátékfesztivál gyermekeknek. — 9.39: Giacomo Laxrri-Volpi énekel. — 10.05: Idő és valóság. — 10.30: Olasz muzsika. — 11.19: Utazás a Balaton körül. Epizódok Eötvös Károly könyvéből. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Melódiakoktél. ctt 13.57c Csendes Don. XIV. rész. 15.10: Zengjen dalunk! — 15.40: Kecskés Sándor klarinétozik. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Fellegi Adám zongorázik. — 16.29: Gondolatok filmekről. — 16.44: Könnyűzene Patachich Iván szerzeményeiből. — 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.15: Az Expressz-együttes felvételeiből. — 17.35: T. Választó! — 18.00: Operacsillagok — operaslágerek. — 18.30: Albert István népi zenekara játszik. — 18.4«: A költészet hete. — 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangverseny. — Kb. 21.35: Bányászérdek — társadalmi érdek. Kb. 21.45: A jazz kedvelőinek. — 22.20: Sporthírek. — 22.25: Magnósok, figyelem. — 23.10: Ütrahí- vás. Charles Baudelaire müveiből. 23.40: S-chubert müveiből. — 0.10— 0.25: Gyöngy Pál operettjeiből. PETŐFI RADIO: 8.05: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 8.45: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Daljátékokból. — 9.40: Váci pillanatfelvételek. — 10.00: A zene fenttámhosszán. 12.00: KönnyűKI FIZETI A KART? A munkáltató nem felel azért a kárért, amelyet a dolgozó munkája végzése során, a saját gépjárművével való közlekedés közben, a közúton szenvedett. P. K. levélírónknak munkahelye autóbuszbérletet térít a részére. Ő azonban saját gépkocsiját rendszeresen használja munkavégzésre, erről a vállalat is tud, tevékenységét az egész megye területén végzi. Nemrég közúti balesetet szenvedett, a fizetés és táppénz közötti különbözeire benyújtott igényét azonban a vállalat elutasította. Helyes volt a vállalati intézkedés, véleményünk szerint? A Munka Törvénykönyve 62. paragrafusának (1) bekezdése értelmében a vállalat a dolgozónak a munkaviszony keretében okozott kárért vétkességére tekintet nélkül felel. A (2) bekezdésben foglaltak értelmében csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső, elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Ennek hiányában is mentesül a kár azon része alól, amelyet a dolgozó vétkes magatartása idézett elő. A jogszabály szövegezéséből kitűnik, hogy a vállalat felelőssége csak akkor állapítható meg, ha a dolgozót a munkaviszonya keretében érte a sérelem, és egyúttal az ebből eredő károkozás a vállalat működési körébe tartozó okra, vagy a vállalat működési körén kívül eső, de a vállalat részéről objektíve elhárítható okra vezethető vissza. Levele alapján az állapítható meg, hogy az olvasónk kárát előidéző ok a vállalat működési körén kívül esett, és ezt a vállalat el sem háríthatta. A vállalat kártérítési felelőssége tehát nem állapítható meg. Olvasónk a polgári jog általános szabályai szerint a felelőssé tehető károkozóval szemben igényelheti kárának megtérítését. Más lenne a helyzet, ha a vállalatnál a helyi közlekedési költségtérítést nem venné igénybe, és gépkocsitérítést kapna. üj termék, a hő- és hangszigetelő PVC-padló Vastagsága: 3,9 mm, szélessége: 126 cm. Nettó nagykereskedelmi iára: 188 Ftfitf, Második negyedévi szállításra még elfogadunk megrendeléseket. VEGYIPARI INVEST VÁLLALAT Budapest, 68. Pl. M3. 6 NÓGRAD.-~Ií^^qprHisf,ÍLIcstrtörtök Üzenet a csókásaknak A NÖGRAD március 25-én megszűnik fordítani mind helyközi, mind helyi vonatkozásban. Ennek ellenére terveinkben továbbra is szerepel a Kinizsi Pál utca és a Szécsényi út bekapcsolása a helyi forgalomba. Amennyiben a Zagyvapálf alván települő ipari üzemek teljes kapacitással termelnek, úgy megkíséreljük valamely járat végállomását a fenti területre áthelyezni. Addig is kérjük a Szécsényi út és a Kinizsi Pál utca lakóinak megértő, szíiés, Omega, Bee-Gees', SÍBTC süftx rneh)át Tflaai telefonfüllke. De miikor lesz telefon? Aat hiszem. giok olyan járókelő lenne, aM szeretné használni, vagy sürgős ügyben kellene telefionálmia. i Setgúbsümk a magányosian saomoifcbdo üres fűikén! A ludányhalászi Ipolymenti Egyesült Termelőszövetkezet gépüzemében havonta 15-16 gépkocsi n-es szemléjét végzik. Elsősorban a megyei gépkocsik javítását vállalják, de találni a javítóműhelyben az ország különböző részeiből ideküldött javításra váró teherkocsit Koppány György felvétele A fogyasztási erdekvedelem szolgálatában Nagyító A Nagyító című havonta megjelenő lap sajátos és ugyaniakkor roppant fontos helyet foglal el a napi-, hétfős havilapok között hazánkban. Sajátossága elsősorban abban rejtik, hagy kizárólag a fogyasztói érdekvédelmet tűzte zászlajára. Napjainkban, amikor az életszínvonal emelkedése mind szélesebb rétegeket kapcsol be az egyre több árucikk, tartós- és napi fogyasztási cikk vásárlódnak szélesedő kömébe, s am ikor az üzletek eddig nem tapasztalt ámulbőséggel állanak a vásárlóközönség rendelkezésére, mindinkább szükség van a rendszeres és szakszerű tájékozódásra az árucikkek között. örvendetesen .bonyolítja” a problémát az is, hogy a hazai ipar által előállított árutömegen kívül bővült az importból származó kínálat is az üzlethálózatban. Egy fogyasztód érdekvédelmet szolgáló lap azonban csak akkor töltheti be funkcióját, ha mánid közelebb kerül az olvasókhoz, szoros kapcsolat alakul ki közte és a vásárlóközönség között. Amint azt a lap idei első számában olvashatjuk: „A Nagyító-mak szüksége van az olvasók sűrű hozzászólásaira. pontosabban az ügynek, amit szolgál, van szüksége erre az együttműködésre. Ügy is mondhatnánk tehát, az olvasóknak van szükségük az olvasók véleményére.” Ezt a gyakorlatot kiU S O R aenei Híradó. — 12.30: Reklám. 12.32: Polkák. ■— 12.40: Nevetni nem kívánatos? Gell'ért Endre összeállítása. — 13.03: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. — 13.20: Éneklő világ. A francia történelem dalaiból. — 13.45: Idöjárás- és vízállásjelentés. — 14.00—18.00: Kettőtől hatig. . . — 18.10: Olvasóterem. Kelemen Kata riportja. — 18.30: Századunk kórusműveiből. — 18.53: Handabasa, avagy a fátyol titkai. Zenés komédia. — 20.25—20.28: Üj könyvek. — 21.21: A költészet hete. — 21.31: Kovács Józsefné népdalokat énekel. — 21.50: Max Weber: Állam, politika. tudomány. — 22.00: Tavaszi parádé. Részletek Stolz operettjéből. — 22.25: Beethoven kama- zenéjéből. — 23.15: Nóták. TELEVÍZIÓ: 10.01: Szünidei matiné. — 17.35: Hírek. — 17.40: Bukarest szökőkútjai. Román kis- film. — 17.55: Tízen Túliak Társasága. — 18.45: Vajúdó falvak. — 19.10: Reklám. — 19.15: ífcti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Minden kilométerkőnél. . . Magyarul beszélő bolgár filmsorozat. — 21.00: Töltsön fél órát kedvenceimmel! — 21.40: Variációk. Fiatal művészek műsora. — 21-55: Tanácskozik az SZKP XXTV.’ kongresszusa. — 22.10: Tv-híradó 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 15.00: Csehszlovákia—Franciaország férfi kézilabda-mérkőzés. — 17.45: If.i. magazin. — 19.00 és 22.00: Híradó. — 20.00: Kockázat. vámja megvalósítom egyébként a Magyar Televízió is, amikor a Tv mintaboltja című műsorában kéri a vásárlóközönség véleményét. Erre a véleményre számít a Nagyító is. Ezek után lássuk kissé részletesebben — a teljesség igénye nélkül — mivel foglalkozik a lap, mát talál az olvasó a Nagyítóban? Az elmúlt év tapasztalattal bizonyították, hogy az olvasók körében sikert a rattak, s mind nagyobb érdeklődésre tartanak számot azok a tesztek, amelyeket a lap közöl 1970-ben például vizsgálták és minősítették az áigyineműanyiagokait, a borok köziül a Leánykát, az Olasz- rizlánget, a Hárslevelűt, COLA üdítő italokat, a igáz-f űtöberen - dezéseket, a hűtőszekrényeket, karórákat, kávéfőző gépeket, magnetofonkészülékeket marhapörkölteket és székelygulyásokait, műszálas férfidn- gieket, nyilonlhairisnyákat, olaj- kályihákat, pörkölt kávékat, szappanokat, szálas tésztákat, szállítható cserépkályhákat, televízió-készülékeket és a viil- lanykályhákat. A teszteket, természetesen, ebben az évben is folytatják. Rendkívül hasznosnak bizonyultak a lap vásárlási tanácsadásai és áruismertetései is. Itt, többi között, szólt a lap az autósokhoz, de közölt cikkeket a szavatossági időről, s egyéb hasznos tudnivalóról is. Az Oj cikkek című rovat pedig ugyancsak a tájékozódást könnyíti meg. Kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat — 15 éves kortól is — komplex brigádokat, kubikosokat, kubikosbrigádokat keresünk azonnali belépésre, budapesti kiemelt munkára. Jelentkezés: Április 4. Ktsz, Budapest, Vili.. Aurora u 23. Munkaügy. A vásárlás kapcsán számos jogi kérdés merülhet fel. E kérdésekben a vásárló nem mindig tájékozott. A Nagyító című lap, célkitűzésének megfelelően, nagy teret szentel a jogi kérdések ismertetésének. Szól a javítások garanciájáról, a gépkocsikra vonatkozó jótállásról, általában a jogszabályokról és a joggyakorlatról. A lakások, telkek vásárlásával, a szolgáltatásokkal samten foglalkozik a lap. Ismerteti például, hogyan költhe- tünk adás-vételi szerződést, milyen problémák merülhetnek fel a kisajátításkor, kártalanításkor, a lakáscserék alkalmával, a lakásépítési hitelek felvételekor; közli az új rendelkezéseket a gázszolgáltatásról, — hogy csak néhányat említsünk az időszerű közlemények köziül. — Jól egészíti ki a gazdag anyagot, s a lap profiljától sem idegen, az a rovat, amely az egészségüggyel, társadalombiztosítással, az üdüléssel, a sporttal, a pályaválasztással, neveléssel és az oktatással foglalkozik. Szól a nyugdíjtörvényről, a gyógyvizekről, gyógyfürdőkről, a pályaválasztási tanácsadó munkájáról, a szakmákról, ösztöndíjakról, segélyekről, és így tovább. (Karanes címmel például az idei januári számában közöl terjedelmes cikket a Nagyító Salgótarjánról és környékéről, a Karanes—Medves-vidék, a Zagyva hármas vidéke, a Cserhát és a Mátra látnivalóiról, téli-nyári sportlehetőségeiről, idegenforgalmi, turisztikai érdekességeiről.) A Nagyító méltán tart számot az érdeklődésre. Jó lenne, ha a lap a hónapok első napjaiban már elhagyná a nyomdát, s az újságos standokra kerülne. Várjuk. Tóth Elemér Almák a baktériumok ellen Az EAK-ban az alexandriai egyetem kutatói megállapították, hogy az almában toláLhiató pektin erősen baktériumölő hatású: egyszstaalé- kos pekttn-koncentrátumlban 2 óra alatt csaknem mindenfajta baikitériuim elpusztul. A hírt a New Scientist című angol folyóirat közöfctek