Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)

1971-04-04 / 80. szám

Ha én most lennék fiatal

„Fiatalok, ti tisztességpe-nevetSk, fiatalok, ti, bátor ságra- lonxUók, megszégyenítők, azzal, hogy megrom-lotök, bukásotokkal bennünket is büntetők, hüség-kcmok

szívűre szorítva a üenáMát,

fiatalok,

ti lesztek, ti, az oki emelt fővel halok.”

(HByiéh Gyurié)

ízléses kiállítású kötetben vállaltja az előszót és a kötetben szereplő imák portréit is megrajzoló IM'és Lajos tíz írónkat arról: mj a véleményük a mai fiatalokról, mit tennének ők, ha ma lennének fÜBítaMk.

TamuCságos a kötet abból a szempontból is. hogy betekintést enged a sokat vitatott generációs problémába. En- gélls az Anti-Dübringben az emberi haladást úgy mutatja be, iratait az egymásba kapcsolódó generációk egymást korrigáló és folytató tevékenységének láncolatát. A kötet vallomást tevőd: Fodor József, Hidas Antal, ülés Bélfa, Illyés Gyula Lengyel József, Németh László, Szabó Pál, Tamás Aladár, -Várnai Zseni, Veres Péter igazolják; hogy egy társadalom rétegződése, életkor szerinti beosztása soha nem értendő személyeikre, mert mindig vannak hajlékony szellemű öregek, akik a fiatalsággal tartanak, és konzervatív szellemű ifjak, akik túltesznek az öregeken is egy túlhaladott korszak kultuszában.

Vonzóvá teszi a megszólal- tartott írók vallomását, hogy nem kinyilatkoztatnak, nem érződik fenmsőbbséges kioktatás sem szavukból;, hanem a tapasztalt örök fiatal módján igyekeznék együtt gondolkodni a mai fiatalokkal, mintegy velük vizsgálhatva a legfőbb kérdést: Mit kezdesz ezzel az egy életeddel? Mire teszed fel?

Illyés Gyula arról vall. hogy 6 mindig társulásra vágyott, mert együtt másokkal, ez a legjobb dolog. „Ahogy ifjú koromban mint diákok együtt voltunk a munkásokkal, az maga volt a paradicsom”. A közösségért munkálkodni: ea tette őt avantgardista költővé, ezért lett népi író. A ma fiai táljait irígyli és sajnálja is egyúttal. IrígyCi a kozmoszig ívelő távlataiért, amely lassan mindennapos megszokássá szelídül. D,e sajnálja is) mert az önmaguk megteremtéséért folytatott harcban gyakran állnak tanácstalanul, ideálok nélkül. Eszményképül azt a forradalmárt ajánlja, aki az élete összegezésekor megelégedetten állapíthatja meg. hogy

„volt egy pillanatom, amikor az életem nemesük az enyém

volt.”

Németh László a földi étet legnagyobb örömének a tanulást tartja. Azért szeretne korunkban fiatal lenni, mert hazánkat és koriunkat olyannak látja. „amelyben a tanulás alkalma, s a hozzávaló kedv együtt és rendkívüli mértékben nőtt.” A természet- tudományok szellemével felvértezve érdeklődő szeretettel függni az embereken, tudni, hogy az ember önmagát is csak másokon át növesztheti, így kötelezni el magunkat a jó ügy szolgálatában. A miunkát is úgy végezné, ahogy József Attila írta: „pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen”, gondosan vigyázva arra, hogy munkája és érdeklődése soha ne váljon el egymástól. Az ilyen életvállaláshoz is bátorság kell, de a ma fiataljainak nem kell félmiök a bukástól. Nem kell vigaszrtalniok magukat Apáczai szavaival: „Ha én el is bukom, a jó ügy, amelyhez hozzákötöttem magam, bosszút áll értem is.”

Akik a felszabadulás évében születtek ma már felnőtt emberek. Az akkor volt fiataloknak nemcsak egy kifosztott ország gazdásági nehézségeit kellett a saját bőrű; kön érezniök, hanem egy kori- szak szellemi forradalmát is. A régi eszmények, a hamis ideálok trónjukat vesztették, de a népi demokrácia új ideáljai sem épülhettek be zavartalanul az életükbe. A személyi kultusz sok más mellett ezen a téren végezte a legnagyobb rombolást. Ideáltalammá tett egy nemzedéket. Ezért jó dolog véleményem szerint, hogy a kötettwn tnegszoialltebotrt wók sokat foglalkoznak az eszményképek kérdésével. Egy olyan nemzedék képviselő» ők, akik két világiháború, eltiport forradalom után is arra buzdítanák: „A legtöbb, amit az ember elérhet: a heroikus élet.”

Veres Péter arról vall hogy az eszme és tudós mellett fontos az „evidencia” is, „adott helyen és adott időben tudni és megérteni, hogy az eszmei igazságok, az elvi szempontok és fontos tennivalók között mi a helyes sorrend, mi vezet az eredményes cselekvéshez. „Jelenünk legfontosabb teendőjének a jól működő kollektivizmus, útján a nemzeti önfenntartást tartja. Ennek megvalósításához egy értetaiségi jellegű munkástársadalom kialakulását szorgalmazza. Ebben á „tanult emberekből” álló társadalomban értelmiségnek azt tekinti, akiiben a szelle- mi-értelmd képességék az erkölcsi derékséggei és a mindig eleven, mindig ható közösségi érdeklődéssel és felelősségérzettel párosulnak.

Megszívlelendő észrevételek olvashatók a kötetben „az egyéniséget nem kialakító, hanem legyilkoló” divatok: öl- tözíködés. hajviselet, tánc, slágerddivat romboló hatásáról is.

Küzdelmes életek végső tanulságai olvashatók a kötetben; olyanoké, akik vallják: ha ismét kezdhetnék ugyanúgy lennének fiatalok, mint voltak, javíthatatlan javítói maradnának koruknak, még ha ezért vállalniuk kellene az újább szenvedéseket is. Mert az ember igazán csak akkor lehet boldog egyéni életében ük, ha mindent megtesz mások boldogságáért

A mi századunk szülte a legsötétebb sötétséget és a legifiénylőbib világosságot is. A ma fiataljainak erkölcsi 'kötelességük, hogy a sötétség közöttünk kószáló árnyait irtsák és a legfényüőbb világosságot segítsék elterjedni az egész világon.

Csnkly László

ÁPRILIS

Pedagógiai nyílt hét

A nagybátonyi 209. sz. Szakmunkásképző Intézetben március utolsó hetében rendezték meg - az idei tanév második pedagógiai nyílt hetét. A rendezvénysorozatot, amely az oktató-nevelő munka színvonalának korszerűsítését, emelését szolgálta, az iskola módszertani tanácsa nagy alapossággal készítette elő. A

pedagógiai nyílt héten öt bemutató órát — egy-egy gyakorlatit, szakmait, valamint három közismeretit — tekintettek meg a tanárok, a szülők és az oktatók. A bemutató foglalkozást tartó tanárok új módszerekkel ismertették meg a 121 résztvevőt, egyben bemutatták az új oktatási segédeszközöket is.

Szép hónap az április. Tavaszi hónap és bár félig a március is az, de április már tényleg az élet megújulását, a tenmézet i@a^i ébredését hozza. Voltaképpen nem szükségszerű összeesés, hogy országunk, hazánk, népünk fel- szabadulása is ebben a szép tavaszi hónapban lett végleges. Így történt a hadiesemények tempója miatt, amely ha gyorsabb, akkor márciusban, ha lassabb, akkor esetleg májusban volna legnagyobb nemzeti ünnepünk.

De áprilisban van, a tavaszi hónap negyedik napján és ez a dátum már a családi ünnepek meghittségével köszönt ránk esztendőről esztendőre. Hallani is a kifogásokat az idén, hogy a naptár rendje miatt ez a nagy nemzeti ünnep történetesen vasárnapra esik, de hát ilyesmi előfordul, mit lehet tenni: tudomásul kell venni. Hagyomány már április negyediké, ha újkori hagyomány is. És ezzel kapcsolatban eszébe jut az embernek egy jóval régebbi hagyomány.

Sárgult lapú kalendáriumot lapozgatva, kiderül, hogy egykor a hónapokat másképpen is számon tartották. így például áprilist Szent György hónapjaként emlegették. Mégpedig azért, mert ebben a hónapban van György napja, amelytől az ország déli részén az igazi tavaszkezdetet, a jó idő állandósulását számítják. A szegedi gyermekmondóka szerint: „Süss föl nap, Szent György nap, kertünk alatt egy kisbárány majd mögfagy.”

Az általánosabb a Szent György napjára mégsem ez a hiedelem, hanem egy nagyon is valóságos hagyomány. Mindenütt az országban ezen a napon szegődtek el a szegények urasági szolgálatba, házi vagy gazdasági munkásnak, béresnek, inasnak, juhásznak, kocsisnak, napszámosnak, sommásnak. Erre városi ember aligha emlékszik, falun is csak az idősebbek. Pedig hányszor lehet hallani modern éttermekben is dalosabb kedvű borozó vendégektől, hogy „beszegődtem Tar- nócára bojtárnak.” Ugyan kinek jut eszébe, hogy ennek a nótának a második strófája így szól: „Szent György napján jönnek értem szekérrel, felrakom a tulipános ládámat, furulyámat, subámat.” A fiatal nemzedék már csak az irodalomból — Szabó Páltól,

A Zománcipari Művek Salgótarjáni Gyáregységében bronzba öntik József Attila portréját, Kő Pál szobrász- művész alkotását. A dombormű a megyei József Attila Művelődési Központ előcsarnokába kerül, április 18-án avatják fel. öt évvel ezelőtt, a felszabadulás napján kezdte meg működését az üveghomlokú intézmény, az átalakuló Salgótarján középpontjában. A jubileumot most azért tartják pár nappal később, hogy a költészet napja programjának központi eseménye legyen, egyúttal méltó megemlékezés a világproletáriátus egyik legnagyobb költőjére. Szimbólumnak is gyönyörű, hogy a munkásság költőóriása nevét a munkásváros központi művelődési intézménye viseli. S szép gondolat az is, hogy dombormű avatására József Attila-dijas költők, írók érkeznek hozzánk, tisztelegni a költő emléke előtt. A ZIM József Attila szocialista brigádjának méltó munkástisztelgése pedig az, hogy a brigád tagjai öntik maradandó bronzba nagy névadójuk arcmását.

Íme, ez a szegénység, a rabság kenyere — olvasom valahol, s a múltra gondolok, amikor még „kenyeretlen- nek” hívták ezt a várost. Ez már a múlté. Egyszer a vonaton falusi asz- szonyok beszélgetését hallgattam. Kinéztek az ablakon — akkor bontották a Régiposta utcát —, s megjegyezték: Ha a régi tarjániak hirtelen feltámadnának, ugyancsak elcsodálkoznának, rá sem ismernének a városra. Ez így igaz.

Huszonhat évvel ezelőtt valósult meg — a költő szavaival élve — „gyönyörű képességünk, a rend”. Ma, amikor a nagy történelmi sorsfordulóra emlékezünk, kegyelettel adózunk a hazánk felszabadulásáért harcolók és a hősi- halált haltak emlékének, az új szovjet

Ünnepi jegyzet

Milyen falakat építünk

hősi emlékmű égbe nyúló beton karjainál. Ugyanakkor mérjük magunkat, az utat, amelyet eddig bejártunk; a jelenünket és a jövőnket. Nemcsak a „külső világ” modern arculatát vesszük észre, az energiastruktúra változása következtében lassan tisztuló légkört a völgybe szorult város felett — hiszen itt, annyi évtizeden át, nagyon is sűrűn szállt „puha szárnyakon” a korom —, az ipari szerkezetben bekövetkező változást, hanem a „belső világ”, a város szellemiségének mozgásait, fejlődését is.

Jól tudjuk, nap, mint nap beszélünk róla, hogy a szocializmus felépítéséért tevékenykedő társadalmunkban csakis az új, a szocialista nemzeti kultúra töltheti be sajátos és nélkülözhetetlen szerepét. Nélküle nem alakulhat ki, nem fejlődhet az emberek marxista—leninista ideológián alapuló új tudata, s a szocialista hazafiságot, a proletár internacionalizmust egyaránt magába foglaló nemzeti öntudata. A népi hagyományok feltárásának és ápolásának feladatairól tartóit felelős tanácskozáson hangzott el korábban, hogy a múlt értékei ma sem hasznavehetetlen emlékek, hanem igenis felhasználhatók. Feltárásuk nem csupán „elvi” szempontból figyelemre méltó, hanem gyakorlat által felvetett időszerű teendő Nógrádban is. Egyében kívül, a szocialista nemzeti egység társadalmi célkitűzése, a hazafias nevelés, és a nacionalista nézetek elleni harc, a haladó hagyományok felhasználása a művészeti alkotó tevékenységben, a helyi hagyományok felkutatása és mozgalom- szerű feltárása politikai és kulturális életünkben mai feladat Különösen időszerű számunkra a majdnem kétszáz évre visszatekintő ipari munkásság, főként a bányászság kultúrájának, hagyományainak ápolása. A munkásosztály, a parasztság, a nemzetiségek kulturális értékeinek felhasználása teljesebbé teheti közművelődési tevékenységünket.

Az üveghomlokú salgótarjáni megyei művelődési központ léte is példa rá —, de még nagyon hosszan sorolhatnánk az elmúlt időszakban földből kinőtt modern létesítményeket —, hogy a város legszükségesebb közművelődési intézményhálózata létrejött. Természetesen, még további intézményekre lesz szükségünk — ezek építése terveink között szerepel —, a legfontosabb most már azonban a tartalmi munka, a tevékenység színvonalának emelése. S szélesebbre kell tárnunk az ajtót a munkásság, az ifjúság számára, hogy megízlelve az igényeinek legjobban megfelelő kulturálódás örömét, ideológiai felkészültségben, általános és szakmai műveltségben, ízlésben, szellemben is a városhoz méltóan gyarapodjék.

Ünnepi jegyzetben hétköznapi gondnak tűnhet ez. Nem így van. A szabadság ünnepe számunkra elsősorban felelősségvállalás. Hiszen Rozsgyeszt- venszkij írja egyik versében: „Mi építjük fel apáink csonka kőfalait!” Szellemi értelemben is! Nem mindegy, miiven falakat építünk, hogyan élünk a szabadsággal.

Tófh Elemér

Veres Pétertől — tudja, hogy a szegőd meny rendszerint nagyon sovány volt, egy kis pénz, egy kis gabona, tüzelő, bizony megélni belőle nagyon bajos volt. És legfőképpen azért volt szomorú ez a Szent György napi elszegődés, mert akárhogyan is nézzük, szolgasággal járt. Szolgálni kellett az uraságot és ez gyakran megtörte a gerincet, megalázta a férfit, nőt abban, ami pedig mindannyiunknak a legdrágább: áz emberi méltóságban.

Azon a tavaszon, huszonhat esztendővel ezelőtt, a fegyverekkel beköszöntő április volt az el*,ő, amelyen a szegényparasztok már nem szolgaságra szegődtek. Nem lőtt az urasági szekér, hanem a falusi proletárok mentek az urasági földekre, hogy szétosszák maguk között évezredes jussukat. A szép tavaszban, a „fényes szelek” tiszta levegőjében az ország minden táján új mezsgyekarók kerültek a földbe, megkezdődött a nagy történelmi igazságtétel, a földreform.

Aligha mesterkélt a párhuzam, hiszen önként adódik: ez is szegődés volt, de végre először nem szolgaságra, hanem szabadságra. És ez az elszegődés már nemcsak a falusi szegénységre vonatkozott, hanem a munkásosztályra, amely nélkül" nem lehetett volna realitása az egész országra kiterjedő földosztásnak, és vonatkozott más, korábban kizsákmányolt dolgozo rétegekre is. Visszapillantva arra a hősi áprilisra: akkor tettük meg az első, hatalmas lépést a nemzeti egység megteremtésének útján.

Bizony mindez régen volt, azóta új generációk születtek és nőttek fel, majd váltak felnőtt fejjel gondolkodó és dolgozó állampolgárokká. Manapság mások az örömök és a gondok, más az élet: talán kevésbé romantikus, inkább nyugodtabb és minden tekintetben kedvező az alkotó munkához. Akkor a jelszó az volt, hogy harc a demokratikus Magyarországért. Ma az, hogy munka, jobb és felelő- sebb munka a szocialista Magyarországért. Történelmünk mélypontjáról, a második világháború végnapjainak időszakától időben messze, országépítésben, gazdasági, társadalmi, politikai értelemben magas szintre jutottunk. Elégedettek mégsem vagyunk, nem is lehetünk, mert nemzeti programunkban a még magasabb szint elérése szerepel.

E nemzeti programot lakosságunk cselekvőén helyesli; ezt bebizonyította tettekkel és hitet tesz mellette április 25-én is, amikor — egy nappal Szent György nap után — minden bizonnyal ismét a szabadság, a szocializmus ügyéhez szegődik el, megújítva bizalmát új hagyományaink iránt.

A. 3.

Népművelők klubja Érsekvadkerten

Népművelők klubja alakult Érsekvadkerten. A klub tagjai a helyi pedagógusokból, orvosokból, óvónőkből, a gazdasági és a műszaki értelmiség köréből tanács- és pártvezetőkből kerülnek ki. A klub jelentős szerepre hivatott a község közművelődési életének fejlesztésében, a tartalmi színvonal emelésében, a rétegekhez szóló népművelési formák megteremtésében, mindenekelőtt pedig abban, hogy Érsekvadkerten a közművelődési tevékenység anyagi és tárgyi feltételei javuljanak. A népművelők klubja jelentős fórumnak ígérkezik. Jelenleg az őszi népművelési évad élőkészítése szerepel a programban.

Ünnepi grafika (Slelíner Béla rajza)

NOGRAD — 1971, április 4„ vasárnap

7