Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)

1971-04-18 / 91. szám

Kommunista vasárnap A szécsényi járás KJSZ- alapszervezetei április 18-án ifjúkommunista vasárnapot tartanak. A ludányhalászi és karancssági fiatalok az épülő sportpálya mielőbbi átadását segítik elő. Pilinyben, a ter­melőszövetkezet legelőtisztítá­si munkálataiban segítenek. Szécsényfelfaluban a község rendezése során árokásást vál­laltak. Hollókőn saját ottho­nukat teszik barátságosabbá, Ságújfalun pedig a művelő­dési otthon környékét teszik rendbe. A szécsényi bútor- üzem KISZ-alapszervezete te- leprendeaési munkálatokat vé­gez. Új frontot, készítenek elő Szorospatakora, ahogy ar­ról már korábban hírt ad­tunk, egy 100 méteres 2-es telepi frontfejtésben végez­tek kísérletet a KR—1-es Lengyel maróhengeres j el­vesztő géppel. Ebben a te­lepben, sajnos, a geológiai viszonyok igen sok akadályt gördítettek a bányászok, il­letve a gép munkája elé. A főteviszonyok nagyon mos­tohák voltak, emiatt az első sikeres kísérletek után visz- sza kellett állniuk a kézi jövesztéses technológiára. Most egy új 100 méteres frontfejtést készítenek elő. de ezt már a legfelső, tehát az úgynevezett 1-es telep­ben, ahol sokkal jobbak a geológiai adottságok. Itt eiőreláthatőlag május elejé­re telepitik be a maróhen­gert. NÖGRÁD SRESZ-vetélbed« Salgótarjánban Húsz gépkocsivezető, há­rom órán át vetélkedett szombaton, Salgótarjánban, a KJOSZ-székház kultúrtermé­ben. A KRESZ-vetélkedőt a Volán 2. számú Vállalat ren­dezte, és a selejtezőkön több mint kilencszázan vettek részt. A legjobb húsz gép- járművezető — Balassa­gyarmatról, Salgótarjánból és Nagybátonyból <— a döntőig balesetmentesen vezetett és jól felkészült a vetélkedőre. Ez utóbbi bizonyítéka, hogy rendkívül szoros küzdelem után dőlt csak el a végső sor­rend. A legjobban — megér­demelten szerezte meg az el­ső helyet — Szircsák Ferenc RPWPfPPPPW Tíz nap a Szovjetunióban Jutalomkirándulásra küldi az alapszervezetek javaslatá­ra legjobb kiszeseit a salgó­tarjáni síküveggyár. A fiata­lok hathetes társadalmi mun­ka során számos munkaórát töltöttek el a gyár területé­nek rendezésével és csinosítá­sával. A munka nagyobbik hányadát ellenszolgáltatás nél­kül végezték, ezért a gyár vezetősége úgy döntött, hogy mintegy harmincezer forint­tal hozzájárulnak a fiatalok külföldi útjához. A húsztagú ifjúsági csoport kedden in­dul a Szovjetunióba, ahol — többek között Moszkvában és Lenin grádban — tíz napot töltenek. (Nagybátony) szerepelt, 87 ponttal. A további sorrend: 2. Horváth Antal (Salgótarján) 62, 3. Deák István (Salgótar­ján) 56, 4. Kelemen Pál (Ba­lassagyarmat) 55, 5. Molnár István (Nagybátony) 54. 6. Bialkó Elemér (Salgótarján) 54 ponttal Az értékes pénzjutalmakat és jutalom tárgyakat Szerémi Sán­dor rendőr alezredes, a me­gyei közlekedésrendészeti osz­tály vezetője —> a zsűri elnöke — adta át a döntő résztvevői­nek. A KRESZ-vetélkedő után megrendezték a brigá­dok közötti szellemi .vetélke­dőt is. Műszaki átadás a tejüzemben Rom hányban megkezdték a megye első, napi ötezer liter tej feldolgozására alkalmas tejüzemének műszaki átadását, amely tíz napig tart. A tej­üzem, a romhányi termelőszö­vetkezet szakosított tehenész­telepén épült fel, hárommillió forint költséggel. Felszerelése az országos mezőgazdasági ki­állításon is bemutatott, leg­korszerűbb magyar- és NDK- gyártmányú gépekből áll. A tejüzem termelése iparszerű, biztosítja a község teljes tej­ellátását, azonkívül műanyag tasakban hozza forgalomba a friss tejet. Készítenek túrót és tejfelt is. A tejüzemet tej­vezeték köti össze a 25 millió forint költséggel épített, 300 férőhelyes, szakosított tehe­Horizont nészteleppeL KAPTAK 1971. április 18., vasárnap. Andrea, Ilma napja. A Nap kel: 4.51, nyugszik: 18.36 órakor. A Hold kel: IM, nyugszik: 9.58 órakor ★ MTI. április 19., héttő. Emma napja. A Nap kel: 4.50, nyugszik: 18.38 órakor. A Hold kel: 245, nyugszik: 11.18 órakor. Nyugati «sél Várható időjárás ma estig: fei- hőátvonulások, elsősorban a Du­nántúlon záporeső, zivatar. Elénk, helyenként erős, viharos lökések­kel kísért nyugati, északnyuga­tira áorduló szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 15—20 lók között. Negyvenhat négyes A 19. játékhéten öttalálatos lottószelvény nem volt. Az egyes osztályokra jutó nyere­ményösszegek a nyereményil­leték levonásával értendők. A négytalálatos szelvények szá­ma 46 darab, a nyeremény egyenként 83 707 forint. Há- romtalálatos szelvény 5441 darab volt, nyereményük egyenként 354 forint. A két- találatos szelvények száma 156 974, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. (MTI) — Vasárnap rendezik meg az úttörők szécsényi körzeti kulturális szemléjét. A há­rom bemutató színihelye: End­rei alva, Varsány és Mihály- gerge. Ezen valamennyi úttö­rőcsapat szólistái és művésze­ti csoportjai részt vesznek. — Készülnek az országos versenyre. Balassagyarmaton a mezőgazdasági szakmunkás­képző iskolában szarvasmar­ha-tenyésztők házi versenye kezdődik április 20-ám. A ver­senyen jó eredményt elért ta­nulók a Szakma kiváló tanú­ié ja országos versenyen vese- más részt. Németh LéuVA Hetven évvet ezelőtt, 1901. április 18-án született Né­meth László Kossuth-dijas író, esszéista, a XX. századi ma­gyar prózairodalom egyik legkiemelkedőbb képviselőié. Első irodalmi sikerét Horvátiiné meghalt című elbeszé­lésével aratta, amellyel 1925-ben elnyerte a Nyugat pályá­zatát A harmincas évek elején Tanú címmel lapot indí­tott, s néhány évig maga irta tele minden számát. Életmű­idének talán legértékesebb részét a nyugat-európai nagy rea­lista regény technikájával megírt müvei alkotják. Legelső ezek sorában a Gyász (1936); még ugyanebben az évben jelent meg a Bűn. 1947-ben megjelentetett Iszony című, mesteri szigorúsággal, szerkesztett regényét 1956-ban az Égető Eszter követte, 1965-ben pedig az Irgalom. Jelentősek drámái, tanulmányai is. Válogatott müveinek kiadásában egymás után jelennek meg legjelentősebb írásai. Riccordo Boechelli Nyolcvan évvel ezelőtt, 1891. április 19-én született Riccardo Bacchelli olasz költő, író, történész és kritikus. Húsz éves korában írta első regényét, az első sikert azonban 1914-ben megjelentetett lírai költeményeivel aratta. A huszas években Claudel hatására hat, javarészt történeti tárgyú drámát is irt. Fő műve a Malom a P6 vizén című regénytrilógia, amely 1968-ban magyarul is megjelent. Ebben az egyszerű vízimolnár család, a Scacemiek három generációja sorsán át, tehát a kisemmizettek, a társadalom perifériájára szorul­tak szemszögéből mutatja be az olasz történelem egy év­századát. — Ifjúsági nagygyűlést ren­dez a helyi KlSZ-abapszerve- aet az először választék ré­szére Endreíalván, április 20- ám. A nagygyűlés előadója Szolcsiik Pál, a járása pártbi­zottság titkára. hírek — Taggyűlést tartott Nóg­rád község Vöröskereszt alapszervezete. Ezen dr. Salb- ján Imre, a szervezet községi elnöke értékelte a tavalyi munkát s beszélt az idei fel­adatokról, majd dr. Buga László „A vér gyógyított” címmel előadás*; tartott. A taggyűlés mintegy 200 részt­vevője előtt 25-en Kiváltó véradó és Kiváló véradószer- veaő kitüntetést vettek át • Tájékoztató jellegű fel­adattervet állított össze a szo- ctaiásta brigádok részére, a salgótarjáni tűzhelygyár szak­szervezeti bizottsága. A fel- ariatterv eligazítást nyújt a brigádoknak az éves verseny- felajánlásokban, hogy milyen gyári feladatok várnak meg­valósításra. — Úttörő seregszemlék. Ba­lassagyarmaton szombaton délután rendezték meg az iro­dalmi színpadok, versmondók, népiibámcceoportok részvételé­vel az úttörő kulturális sereg­szemle városi döntőjét. Ma Magyamándorban a balassa­gyarmati járás úttörői tarta­nak hasonló szemlét. A szak­ági bemutatón 24 műsorszám- ban közel 300 pajtás szerepel. — Elődeink nyomán KISZ - kongresszusi túrát rendeznek a balassagyarmati, iMietve a balassagyarmati járás KISZ - fiataljai. A nyotótótóméteres túrán a város és a járás kö­zel nyolcvan aiaipsZervezeté- nék mintegy kétszázötven tag­ja vesz részt. A Nyírjesben egyben sor kerül az If jú Gár­da járási szemléjére is. Műsorváltozás volt a salgótarjáni November 7. Filmszínház­ban és emiatt többen fordultak szerkesztőségünkhöz, hogy közöljük a pontos moziműsort. A kérésnek ezúton teszünk eleget. Jelenleg, április 21-ig Gábor Pál legújabb filmje, a Horizont tekinthető meg a November 7. Filmszínház műso­rában. Képünkön: jelenet a Horizont-ból APRÓHIRDETÉSEK A PENOMAH. (Hiiö- tpar) Vállalat balas­sagyarmati gyára al­kalmazna két főpor- tást. Fizetés kollek­tív szerződés szerint — erkölcsi bizonyít­vány szükséges. SZÍNES nagy ár­jegyzékünket kérje, díjmentesen megküld­jük. RÓZSAK! Fél­ezer újdonság. Ezüst­fenyők, orgonák, gla- diolusok. díszcserjék. Szállítás postán. Szal- kai-kertészet, Buda­pest, VL, Népköztár­saság u. 8. üzemanyag- és oldószeres TAROLÖTAR- TALYOK szabvány szerinti hatósági TÖMÍTETTSÉG! PRÓBÁJÁT megrendelésre, rö­vid határidőre vállaljuk. Nógrád megyei sütőipari Vállalat, Salgótar­ján, Rákóczi út 146. sz. műszaki osztály. ELCSERÉLNEM sal­gótarjáni központi fekvésű, főbérleti, távfűtéses, összkom­fortos két-szoba­konyhás, telefoninál ellátott lakásomat egri hasonló bérle­ményre. Jelige: „jú­nius 30”. Cím: Ma­gyar Hirdető, Salgó­tarján. * SÜRGŐSEN eladó Frannz Wirtb Vier» márkájú, páncéltőkés, kereszthúros, rövid, fekete színű zongora, ugyanott eladó egy komplett hálószoba­bútor, sötétbarna szí­nű, kitűnő állapot­ban. Balassagyarmat, Kossuth utca 22., dél­után 16—20 óráig megtekinthető. A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Budapestre, az FTC— SBTC labdarúgó­mérkőzésre. Részvé­teli díj, meccsjeggyel: 91.—Ft. Jelentkezés április 28-án, 16.00 óráig, a VOLAN-iro- dában. Salgótarján, Autóbusz-állomás. Te­lefon: 10-56. Értesítem kedves vevőimet hogy mű­helyemet áthelyeztem Rákóczi u. 38. szám alól, Felszabadulás útja 11, szám alá. (Mozi mögé. Kluka László szíjgyártó és bőrdíszműves. CT-« Wartburg de Luxe eladó. Érdek­lődni : Lőrincz, Ka­rancskeszi. A S'/ANDA! „Le­nin” Mg. Tsz. ela­dásra kínál 6 db ma­gyar, félvér igáslovat, valamint 6 db ma­gyar, félvér 2—3 éves csikót. Ár megegye­zés szerint. Érdeklőd­ni lehet, a tsz köz­ponti irodáján. BAKONY VIDÉKI Vendéglátó Vállalat nyári balatoni szezo­nális egységeihez konyhalányokat vesz fel. Jelentkezéseket írásban, Veszprém, Almádi u. 1. kérjük. Fizetés kollektív szer­ződés szerint. Ingye­nes szállás és napi egyszeri, térítés nél­küli étkezés. is . .as H§ ja (0 :0-p c :0 X 50 ‘<D N Ü) 0 .Ű Én bizony azt gondoltom, nemzetei titok, bogy hiába vagyunk mi szabad város, ha orra kényszerülünk, hogy egyszerre három urot is szolgáljunk. Keressünk magunknak egy ele­ven béget, vagy okát egy csausz is meg tenni Igaza van! Tiszta búza­szemet kapart ki a pely­vából! Adatik tudtára mindazoknak, akiket illet, miszerint aki a török császár felesége akar lenni, a nemzetes főbíró túromnál jelentkezzék! _____ T iszteletre méltó népei Kecskemét váro­sának! Jelentem kegyelmeteknek a tárnics nevében, hogy a leköszönt Szűcs János uram helyébe törvényeink és[ szokásaink szerint Lestydk Mihály ura­mat választottuk főbíróvá A csodilkoiátt,keltett, mint mMŰIuitta lie gyönyörű rokolya! Ugyan kinek vorrjo. Matyi bácsi? No, szépen vagyunk! A szenátor urak féltik a bőrüket, azért toltak egy suhoncot maguk elé. Szeretned tudni, te csá­kó! Hát a török császár feleétgének1 BÉ 12 J­’ pVi *— Brsekvadkerten a fez­ben megrendezett szarvasmar­ha-tenyésztő tanfolyamon 32 hallgató szerzett képesítést. — A budapesti Textilfeldol­gozó Ktsz bércéit részlegénél a tagság javaslatára meg­kezdték a szociális létesít­mények kialakítását. Közmű - vesátenek, iroda, ebedlöheäjti- ség, öltöző, mosdó készül. — A nógrádsápi tsz néesai üzemegységében 300 férőhe­lyes szakosított tehewész- belepest építenek 13,5 millió fo- niinit költséggel. A telep építé­sét az idén befejezik. —- A tanács helyiséget biz­tosított Herencsény községiben ktsz fodrászrészleg létesíté­séhez. — Kétszer is bemutattak Éltesen, a községi művelődési házban az Etesi lakodalmast, amelyben három generáció is fellép. Lehetséges, hogy hama­rosan harmadik előadásra is sor kerül. ÁRAMSZÜNET IV. 19-én, 7—14 óráig: Sal­gótarján, Rákóczi utón, a vá­rosi tanáccsal szemben levő épületben, IV. 19., 20. és 21-én, 8—Iá óráig Vízválasztó lakótelepen. IV. 19—33-ig, naponta 7—17 óráig Somoskőújfaluban he­lyenként. IV. 20-an, 7—14 óráig Vizs­lás és Kazár község egész te- rületén, IV. 20-an, 6—18 óráig Kazár Pólyos-, Rákóczi-telep, Kis- terenye Kossuth és Bányate­lep, Balassagyarmat déli város­részén. IV. 21-én, 6—18 óráig Ba­lassagyarmat Süvítő és vasút­állomás környékén. IV. 22, és 23->an, 6—18 óráig Cered, Tótújfalu, Pogony. Szederkény, Zabar közigazga - tási területén. NOGEAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, PetAfi n. I, Telefon: £2-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszaka] szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal; Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tarján. Petőfi u. 1. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám: 25072.

Next

/
Oldalképek
Tartalom